2015. január 31., szombat

AZ ÚJ PRÓFÉTA

Új elnököt választott a Magyar Birkózó Szövetség.
A régi elnök, Dr. Hegedűs Csaba a sportág nagy alakja, olimpiai és világbajnok, mesteredző, volt szövetségi kapitány, aki 1992 óta volt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke távozott.
Huszonhárom év alatt sportvezetőként minden volt a magyar birkózásban, csak birkózó-szőnyeg nem, sportolóként mindent elért, ami elérhető volt a szőnyegen.
Ami emberi tartását illeti, arról súlyos, életveszélyes autóbalesete utáni visszatérése beszél.
Két év rehabilitáció után még két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
Edzőként tanítványai közül hárman - Növényi Norbert, Sike András és Kocsis Ferenc - olimpiai bajnokok lettek.
Részt vett a nemzetközi birkózóéletben is, tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, rövid ideig a Telesport főszerkesztője is volt - egyszóval olyan sportvezetője volt sportágának, amilyet minden más sportág csak kívánni tud magának.

Túl hosszan volt a csúcson, valószínűleg ezért is  jött most helyette más.

Jött a rezsibiztosként elhíresült Németh Szilárd, volt csepeli polgármester, aki szintúgy szép birkózó-szakmai múlttal rendelkezett, iskolás korában utánpótlás-szinten ő is birkózott.
Sportvezető pedig tavaly lett a csepeli birkózóknál, ami egy csepeli polgármestertől - lássuk be - kiemelkedő teljesítmény.
Eddig a rezsit csökkentette, ezután a magyar birkózás renoméjával fogja ezt tenni, de ne legyen igazam.


Mindenesetre az új elnök bemutatkozó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet a sportágat felvirágoztatni.
Fő támogatója, a Birkózó Liga elnöke, Komáromi Tibor azt fájlalta, hogy a volt elnök túlságosan kevés pénzt hozott a sportágba, holott a birkózók eredményesek.
Hát igen - az Isten pénze se lenne elég egyetlen sportszövetségnek sem, de én azért inkább úgy fogalmaznék, hogy a birkózók a kevés pénz dacára is eredményesek voltak.
Szóval a döntés nyilvánvalóan a szakmai munkáról szólt, megkoronázása egy szép szakmai karriernek a NER szellemében: pénz beszél, a kutya ugat.
Hogy aztán a karaván halad-e, azt majd meglátjuk, de nekem azért vannak aggályaim, hiszen a nemzetközi birkózó-életben nem olyan könnyű elismertségre szert tenni, mint rezsit csökkenteni.
Másrészt meg egy olyan sportágban, ahol azért a szubjektív döntéseknek nagy szerepe van, nem mindegy, hogy hívják a szövetség elnökét, noha a Németh név is szépen cseng bizonyos körökben.

Hogy ez a döntés szabályos volt, az kétségtelen, de az is, hogy túlmutat a birkózó-szövetség problémáján, részben talán magyarázatot ad a mai politikai helyzetre is.
Adott két ember, akik között választani kellett.
A többség magas ívben tett múltra, érdemekre, szakértelemre, a szavazatokat arra a szakmában névtelen emberre adta, aki politikusként is alulról nyalogatja a középszert.
Viszont odatülekedett Viktor ánuszához, azt nyelvével illette, letette a cselédpróbát, így esélye van arra, hogy az asztal alá hajított libacomb-csontot felkapja és megossza azokkal, akikről ő is, meg a Vezér is azt hiszi, hogy súlyt adnak neki.

Pedighát ez téves elképzelés, hiszen ezek az emberek adott esetben éppúgy cserben hagyják majd őt is, mint elődjét.
Ez a szavazás leginkább arra volt jó, hogy a magyar nép mentális állaptáról egzakt adataink legyenek.
A régi elnök mellett szavazott ötvenöt küldött, ellene pedig hetvenen - ez úgy nagyjából a társadalmi realitásokat tükrözi vissza.
Viszont a hetven koldus kezébe lehet, hogy pottyan valami, ha más nem, a libák majd gondoskodnak róla.

A sportág ettől még megvan, a sportág ikonja pedig elballaghat, végtére is ez a demokrácia.
Vagy a szűklátókörű pitiáner haszonelvűség, értékeink herdálása.
Mert nem csak egy sportcsarnok képez értéket, azt felépíti az ország egy év alatt, bármikor.
Az igazi érték az ember, aki annyit tett a magyar birkózásért, mint rajta kívül kevesen.
Ő volt az a sportoló, aki bebizonyította, hogy a sportág űzéséhez nem kell büdös bunkónak lenni, lehet ezt elegánsan, diplomával a zsebben is űzni, művelt fiatalok ezrei jöttek a hajdani prolisportba ennek láttán.
Elhitték, hogy ez egy értelmiségi által is űzhető sport, sőt, Hegedűs Csaba láttán még azt is el tudták képzelni, hogy egy sportvezetőnek tartása van és azt képzeli,hogy az eredmény minősít.
Na, mondjuk ez esetben ebben az országban ne is csodálkozzon senki, ha világgá küldik, itt többet ér egy játékos, puha nyelv, mint bármilyen eredmény.Példakép lehetne, de nekünk bukott embert kellett csinálni belőle, hogy azok próbálhassák némi aprópénzen megvásárolni maguknak a dicsőséget, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest.
Nem ő az egyetlen ilyen a magyar társadalomban - gazdag ország vagyunk...


:O)))

10 megjegyzés:

Frank írta...

A birkózás csaknem kiesett az olimpiai sportágak közül, Hegedűs Csaba is sokat tett azért, hogy bent maradjon. Ez is azt támaszja alá, hogy hiába klasszikus sport a birkózás - az ókori olimpiákon kiemelkedő szerepet játszott a fennmaradt művészeti alkotások tanúsága szerint - ma, amikor a reklám, a pénz fontos szerepet játszik egy - egy sportág támogatásánál, a birkózás mostohagyerekké vált. Nem dönt nézőcsúcsokat egy - egy esemény TV közvetítése, s emiatt nem tolonganak körülötte a hirdetni szándékozó szponzorok.
Ez a bunkó, rezsicsökkentéses új elnök is csak úgy tud szerezni pénzt a sportág fenntartásához, ha Orbán úgy dönt, hogy adni kell neki a költségvetésből (tehát mi adjuk), vagy kiadja az általa felemelt vállalkozásoknak, hogy adjanak neki.
A sok tökkelütött Némethre szavazó azzal nem számolt, hogy egyszer minden politikus megbukik, s akkor könnyen a megsemmsülés veszélye fog rájuk leselkedni: egy Orbán-hű szervezet akkor szívni fog.

Névtelen írta...

"Ez a szavazás leginkább arra volt jó, hogy a magyar nép mentális állapotáról egzakt adataink legyenek." - ÍGY : )

Névtelen írta...

Bocs. ÍGY : ((

kekec írta...

Pupu, legalább következetesek "a szakértelem egy bolsevista trükk" elv alkalmazásában. És mivel Orbán és Rákosi pszichiátriai kórleírása annyira hasonló - nem lehet véletlen az sem, hogy mostanában mindenhová PÁRTHŰ elvtársakat nyomnak be!
Na és persze azt is bebizonyították, hogy Kertész Ákosnak (tisztelet az 55 kivételnek) igaza volt!

nemóvatos írta...

Ebben a rendszerben a schmidt pálok menybe mennek és a HEGEDŰS CSABÁK-at leszavazzák a x@rháziak.

Ludvig Jenő írta...

A szavazók nagy többsége vagy beszopta, hogy a "rezsipápa" majd tud extra pénzt hozni, vagy megint félre lettek vezetve!

morzsi írta...

És az új elnök már programot is hirdetett!
Hogyaszongya: életpályamodell megteremtése, a feltételek biztosítása és a szövetség megújulása.
Az, hogy a karfiol fülüeknek életpálya modellt készíttetnek majd egy céggel sok tízmillióért, már szóra sem érdemes. De, hogy a szövetség "megújul" az mindenképpen dícséretes. Nem beszélt róla, de biztos bevezetik a dipla-Nelzon után a triplát is, - amennyit ezek értenek a sporthoz...
A birkózás nem "pénzes sport" de arra jó lesz, hogy a rezsibiztos fáradozásaiért cserébe évente párszor külföldre utazhat az adófizetőúk pénzén.

Valamikor számomra szent ünnep volt egy két hétig tartó olinmpiai tv közvetítés. De mióta tudom, hogy Kovács Margit kiesett a kvalifikációs versenyen és nem indulhat női ökölvívásban az olimpián!!! Hát egye-fene... azt csinálhatnak amit akarnak.

hello írta...

Egy kis kitérő:
Kekec említi a pszichiátriai kórleírásokat - erről jut eszembe, láttátok-e a legutóbbi "XXI. század" adást az RTL-en?
Fantasztikusan érdekes volt Szálasi és Rákosi elemző összehasonlítása - és az ember önkéntelenül összeveti a hallottakat egy élő tapasztalathalmazzal...

Aki nem látta, itt pótolható:
http://rtl.hu/most/62703_xxi_szazad_az_egyik_a_nemeteknek_a_masik_a_szovjeteknek_dobt

csak regisztrálni kell hozzá az RTL Most -oldalon!

grund írta...

A csigák ellepték a birkózók "kertjét" is... Ebben az országban belátható időn belül nem lesz nagytakarítás. Legalábbis én már biztos nem érem meg.

civilhuszár írta...

A rezsipápa megválasztása aki ifiben sem volt szerintem kiváló, a sportágazat szégyenfoltja lett. Ilyenre még Kádári időkben is ritka volt a példa, mivel akkor az élsportolókat tolták a szakosztályok vezetésébe. Remélem Orbán bukásával ez a nagyrakás köcsög is le lesz váltva.