2013. szeptember 21., szombat

SALÁTAPOSZT


Na, ez most nem lesz egy irodalmi remek (nem, mintha a többi az lenne, de mégis…) – csak ami úgy eszembe jut! 
Tegnap meghallgattam Vadai Ágnes fórumát Budapesten.
Vadai jó politikus, jó szónok, kézben tudta tartani a rendezvényt, emellett kedves, de határozott.
Bárki is lesz a társa, annak mindig jó lesz résen állni, mert ott nemigen lesz mellébeszélés - a nő okos, emellett rengeteget tud beszélni, hálistennek általában okosan.
Két témakör került megvitatásra, az egyik a nők szerepe a politikában, erről kiderült, hogy van még mit tenni, ami nekem azért túl nagy meglepetést nem okozott,.
Kiderült, hogy a DK e tekintetben olyan, mint oázis a sivatagban – ez viszont kissé túlzás, lehetne abban az oázisban még a pálmák számát szaporítani.
Majd bemutatásra került egy kedves lány, ötödéves joghallgató, mint aki várományos az őszi tisztújítás után egy elnökségi tagságra.
Na, ez azért nem annyira tetszett, habár a hölgy csinos, ha a jogon eltöltött öt évet, akkor okos is bizonyára, de azért nem lenne nagy baj, ha lenne az ilyen káderkiválasztásnak valamiféle – ha nem is kőbevésett - rendje, a fiataloknak meg lenne szervezete, melyben megmutathatnák a képességeiket.
Tudom, van öreg zenész meg van jó zenész, de azért a baromfiudvarban sem azt látni, hogy a kakasok a kiscsirke vezényszavára masíroznának, vagy a tojásokból kiszűrődő hangokat fülelik.
Van azért a nők szerepével kapcsolatban kis ellentmondás, mert bár létezik hátrányos megkülönböztetés, de szerintem a helyzetük éppen olyan, amilyet kialakítanak maguknak, merthogy ők vannak többen.
Bárhol, bármikor egyszerűen a számarányuknál fogva döntési pozícióba kerülhetnek, főleg, ha mondjuk, ott kezdik, hogy a funkcióra jelöléseknél gondoskodnak létszámarányos képviseletükről, hiszen a szavazók között több a nő, mint a férfi.
Csak hát a nők nem nagyon szeretik a női politikusokat , ami ha Selmeczi Gabikát nézem, akkor logikus és érthető, de hát nem az aggbarbie a női politikus etalonja, ugye.
A szociknak egy időben remek női politikusaik is voltak, már ameddig voltak egyáltalán remek politikusaik, ugye…
Szóval itt is úgy van, hogy egyszerűbb panaszkodni, mint dolgozni, harcolni kicsit az érdekeinkért.
Téma volt még az összefogás helyzete, ami szintúgy azzal a konklúzióval zárult, hogy a DK semmi jónak nem elrontója, de ettől persze még olyannak kell lennie a fogadjistennek, mint amilyen az adjonisten, amiben mellesleg igazuk is van.
Ami viszont megrázó volt, az a célpont áthelyezése a tagság körében, ami katonáéknál sem egy egyszerű feladat, lehet hibás maga a döntés és nagyokat lehet hibázni közben is.
Valahogy nekem – legyen az szocialista, szolidarítson vagy legyen a DK tagja - lassan úgy néz ki, hogy a fő ellenséget mindegyikük a másikban látja, nem pedig az alcsúti bohócban.
A harmadik mondat után mindenki elkezd panaszkodni a másikra, mint az óvodások Évi néninek, hogy a szocicska meghúzta a copfom, a szolidaritásocska el akarta enni a tízóraimat, koalácska meg csúnyán beszélt, azt mondta, hogy Gyurcsány!
Namármost – szerintem – ezzel a mentalitással nem lehet sokra menni a példás fegyelemre idomított jobboldaliakkal szemben, így aztán legjobb lenne befejezni ezt a magatartást, és egyértelművé tenni, hogy csak olyanokra van szükségünk a baloldalon, akik képesek a közös célban gondolkodni és ennek megfelelően viselkedni.
Persze nem könnyű dolog ez, mert a sérelmek sok esetben valósak, de felül kell emelkedni rajtuk, mert fél év múlva együtt, egymást támogatva kell harcolnunk a választási küzdelemben.
A másik pedig, ami nem tetszik az a kirekesztősdi,melyet itt is tanulmányozhattam.
Amikor valaki feltette a kérdést, hogy mi a DK álláspontja a Munkáspárt2006-al való együttműködésről, akkor a hallgatóság felhördült, kifejezve elutasítását az elképesztő ötlettel szemben.
Mit mondjak, vicces volt, éppen olyan hangokat adtak ki, mint amilyet a szocialista szavazótábor szokott kiadni a DK neve hallatán, - ezt meg csak még viccesebbé tette, hogy a résztvevők többségével egyazon párt taggyűlésére jártunk hajdan, bemutatva e ténnyel is az emberi emlékezet végtelen rugalmasságát.
És itt volt az a pont, amikor az egyébként roppant rokonszenves Vadai Ágnes véleménye sem tetszett, mivelhogy azt mondta, hogy nem lehet velük összefogni, mert ki akarnak lépni a NATO-ból és az Unióból.
Szerintem meg össze lehet, sőt kell is, merthogy (bár nem ismerem, csak felületesen az elképzeléseiket) ők az Európai Unió keretein belül és a NATO létét tudomásul véve viszonyulnak felettébb kritikusan a két szervezethez, és a döntő momentum ez.
Ha demokratikus keretek között, a demokrácia játékszabályait elfogadva tevékenykednek, akkor már miért ne lehetne velük összefogni a demokrácia ellenségeinek megbuktatása érdekében?
Joguk van mást gondolni a NATO-ról vagy az Unióról, mint amit Vadai gondol, vagy csak az övé az egyetlen üdvözítő gondolat, melyet holnap akár kötelezővé is kell tenni?
Mellesleg a programjuk alapját képező tanulmányt az agyonajnározott Tamás Gáspár Miklós írta.
Olyan ez kicsit, mint egy tűzvész elleni küzdelem - de nagy marha vagyok, ha elzavarom azt, aki velem együtt akarja hordani a vödröket, azért mert ő másféle Istenben hisz, vagy nem hisz, mint én…
Nem a NATO feloszlatására szövetkezünk, hanem egy bűnbanda világgá kergetésére, ha minden igaz.
De persze ez nem biztos, hogy igaz, miután tegnapi hír a MSZP listájának tervezett összetétele.
Ott szerepelnek rajta olyan – az amerikainépszavás Bartus szerint – ősbölények, kiknek szerepeltetése teljességgel elhitelteleníti a szocik megújulási politikáját.
A volt pártpénztárosok felülreprezentáltsága pedig talán felülmúlja a DK - s betelefonálók felülreprezentságának mértékét is drágajó Bolgár úr műsorában, de ettől a szocik közül nem lesz senki olyan ideges, mint drágajó Bolgárúr a műsorában, pedig ezek az emberek nem csak annyi szavazót fognak elvinni, mint ugyanők Gyurcsányról hirdetik, hanem elviszik majd az egész választást, tokkal-vonóval.
De azért hosszabb ideje már leginkább az zavar, hogy a magyar politikai élet eseményei, az egyes politikusok cselekményei a demokratikus oldalon nem egymástól elszigetelt, önálló jelenségek, hanem összefüggő láncolatát alkotják a demokratikus ellenzék ellehetetlenítésére alkalmazott, egy kézből irányított stratégiának, amely Orbánnál sokkal okosabb kommunikációs szakemberek soha legálisan be nem vallható műve.
Semmi nem történik véletlenül, hozzávetőleg a az LMP megalakulása óta a cél a demokratikus tábor, a baloldal és a liberálisok szétverése.
Nem lóg semmi a levegőben, mindennek van célja, értelme, és a cél eléréséhez alkalmas eszköze.
Sajátunknak tartott politikusaink jelentős részét az ellenfél „építette fel”, ha egy szervezet vagy személy elhiteltelenedett az ellenfél adott helyettük pótlást, ma már ott tartunk, hogy egy kisebb arányú vereség után a Fidesznek van potenciális koalíciós partnere, méghozzá igen hatékony. mert két taggal kaptak egy kazal mandátumot.
Talán meg kellene próbálni egy baloldali elemzőnek felrajzolni a mára már világosan kirajzolódó rendszert, mert akkor be lehetne azonosítani azokat a személyeket, szervezeteket is, melyek a demokrácia ellen dolgoznak.
A választó nem szereti, ha hülyének nézik, márpedig ma ez folyik.
Amelyik párt erről meg tudja győzni a választót, erre konkrét bizonyítékokat tud adni, annak nyert ügye van.
Ez lenne talán az egyik feladat, szakácskönyvet írni meg  ráérne a politikus talán jövő télen is, ha megnyerte a választásokat…

:O))))

35 megjegyzés:

Törzsi írta...

Jó pár poszttal ezelőtt írtál egy helyes kis összeesküvés elméletet.
Hozzátenném a magam tégláját.
Nem hiába adta el részvényeit a legnagyobb magyar demokrata a nyáron.
Kellett az önerő, úgy tűnik megérkezett.
Azt mondom.

Törzsi írta...

Bocsánat, lemaradt:
A forgatókönyvíróit valahol abban a kultúrkörben kell keresni.

Névtelen írta...

Az a formáció jár rosszul, aki megnyeri a választást 2014-ben,de nem kétharmaddal.O.

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Az egyensúlyt teremtő tehetséges női politikusokra sajnos még várni kell - nem is keveset...
Először meg kéne jelenni a politikában a míves humántudományok képviselőinek (vagy például a reált tanítóknak :-)nélkülük ugyanis esély sincs semmire.
A politika jelenleg "egyszemélyes örömszerzés", ezért mindazok akiknek hivatásközege a többesszám, eleve nem kívánnak ólálkodni az egyesszámú tevékenységeknél.
Például úgy élik meg, hogy nem illenek oda.
Én már elmúltam félszáz éves, de a politika valahogy még nem humanizálódott az életembe mindig csak realizálódott, az meg az én személyes adottságom, hogy humán lettem gyárilag.

Eszembe jut bölcs Nagymamám, aki egyszer elmesélte, hogy amikor az egyszeri legénykének Janikának nagyon megtetszett Mariska, elment hozzá leánynézőbe és arra kérte süssön neki túrós lepényt, de olyan különleges legyen annak a lepénynek állaga, hogy csuda: emelkedett a tésztája és rezegős a teteje. No, nem is kellett több az okos Mariskának, mert így felelt: tudod Janika először Te hozzál nekem finom tejes kukoricát - parázson sütve! Különleges legyen a mérete, jó ropogósra legyen megsütve és rezegjen a teteje...
Sajnos arról már nem szólt a történek, hogy Janikának miképpen sikerült a kukoricasütése.

Amíg a politikusok nem emelik be a társadalomtudományok manipulációktól mentes (kapcsolatteremtő) profizmusát, addig nem lesz "túrós lepény"- bár szerintem igény sem merül fel ropogósan rezgő sült tejeskukoricára...

Szóval, akik nem értenék, röviden: én, te, ő, mi, ti, ők!!!

Munkáspárt 2006 írta...

"Vadai Ágnes nem először ferdíti el a Munkáspárt 2006 és egyben az Európai Baloldali Párt álláspontját. Pedig Vadai Ágnes személyesen tőlem hallotta egy fórumon azt, hogy mi az Európai Unió szociális átalakítására, nem a feloszlatására törekszünk. Így tehát a DK politikusa tudatosan mondott olyat, ami nem igaz. Erre Gyurcsány Ferenc azt mondaná, hogy hazudott." - Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke

Munkáspárt 2006 írta...

Érthetetlen és felháborító, hogy magát baloldalinak mondó szervezetek ilyen göcsösen ragaszkodnak ahhoz a NATO-hoz, amely már százmilliók erőszakos haláláért közvetlenül felelős.

Csak Irakban és Afganisztánban 2-2 millió halottja van a beavatkozásoknak. Nagyon helyes, hogy a Munkáspárt 2006 a NATO feloszlatása mellett kampányol, és azoknak kellene elhúzni a baloldalról, akik támogatják ezt a degenerált, embertelen szervezetet, amely csak nyeli az adófizetők pénzét a nagy semmiért.

PuPu írta...

A véleményem az, hogy a Munkáspárt hajtsa végre a saját politikáját, miként a többi is, ha a demokrácia keretei között működik, nincsenek erőszakos törekvései, akkor partiképes.
A poszt pedig nem a politikák tartalmáról szól, hanem a szabad véleményalkotás jogáról és a kirekesztés ostobaságáról.
:O)))

Névtelen írta...

Pupu, a legjobb lenne, ha te vázolnád fel a kirajzolódó rendszert a Fidesz által felépített ellenzékkel. Mire gondolsz pontosan?

Zsófi írta...

Június közepén Gyurcsány Ferenc Pécsre és környékére látogatott. E program keretében a Munkáspárt 2006. helyi vezetőivel is találkozott.
Nemcsak a Munkáspártosok, hanem mi, jelenlévő DK-sok sem tartottuk helyesnek a Munkáspárt 2006. esetleges kihagyását a demokratikus együttműködéstől.
A Munkáspártosok állították, ők egy demokratikus párt, melynek a célkitűzései hasonlóak a DK által vallottakkal.
Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, hogy ez nem így van, mert a Munkáspárt 2006. alapvetéseiben még mindig a kapitalizmus megdöntése, a tőkés társadalom megkérdőjelezése áll, és ez homlokegyenest ellentétes a DK elveivel.
Érdekes módon a jelen lévő Munkáspárti képviselők erre az alapító alapelvre, illetve ennek deklarálására már nem emlékeztek. Azt mondták, a kongresszusuk ezen szinte biztosan módosítani fog,modernizál, és nem lesz akadálya az együttműködésnek.
Én is nagy hibának tartottam, szóvá is tettem a Munkáspárt 2006-tól való elzárkózást, de így megértettem a dolgot.
Egy demokratikus összefogás,illetve párt, amely a kapitalista piacgazdaság működtetését kívánja egy európai együttműködés tagjaként megvalósítani az országban, nem hozható egy nevezőre, a kapitalizmust tagadó, amúgy bármennyire is demokratikus párttal.
Ez valóban elvi ellentét!

Lusti írta...

...szemöldöknek:
"Az egyensúlyt teremtő tehetséges női politikusokra sajnos még várni kell..."
Miazhogy.... Hisz' itt vagyok!
Engem megkerülni és átlépni is nehéz lenne... de fellökni sem lehetne egykönnyen, tehát az egyensúlyom tökéletes, stabil vagyok... bőröm fehér, mint a tej... fölül elég emelkedett a tésztám (hála a pushup-nak) és remegős a teteje(m), alul meg ropogós... (különösen a reggeli felkeléskor... guggoláskor még recseg is)

Egyszóval ajánlom magamat... :O)

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
Nem tényként közlöm, de én úgy tudom, hogy Vadai Ágnesnek már van társa.

hello írta...

Nem tudom, néztétek-e a tegnapi Egyenes beszédben a Bokros Lajossal készült interjút - nagyon egyetértek azzal, amiket elmondott.

Aki elmulasztotta, az ATV honlapján utólag meg tudja nézni.
Szerintem érdemes.
Okos pasas, erről nem első alkalommal győzött meg.

irkomirko írta...

Kedves Pupu!

Ha jól értettem írásodban azt kifogásolod, hogy nem nagyon látszik az ellenzéki összefogás kialakulni, és a DK-sok túlságosan kezdőket is bevonnak a politikai aktivitásba? Ugye Te nem vagy nőellenes és ifjúság ellenes? Mert én bizony csakis a nőkben és a fiatalokban bízok, hogy tudnak még majd meglepetést okozni a politikában kellő időben. A DK indulása idején részt vettem egy alföldi nagyvárosban megrendezett fórumon, akkor még csupa őszhajú öregember és öregasszony (magamat is beleértve) hallgatta lelkesen és reménykedve Gyurcsány Ferenc beszédét. Mára már változott a helyzet, a fiatalok is egyre többen vannak a DK-sok körében. Persze hosszú még az út a győzelemig. Pfuj, de utálom ezt az örökös harci helyzetet, amiben O.V. partitúrája szerint gyakorlatozik az egész ország.

irkomirko írta...

Kedves Hello!
Néztem a Bokros Lajossal készült ATV beszélgetést, és mellbevágó volt ami az utolsó mondatai között elhangzott, miszerint: az ellenzéki győzelem után 500 napos válságkormányzásra lesz szükség az ország gazdasági állapotának stabilizálásához. Lesz Ő még itt pénzügyminiszter!

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Lusti!
Gratulálok - küldöm a 'Több, mint testőrödet' mert nagy szükséged lesz rá...
http://www.youtube.com/watch?v=quwIhvHlEVk
:-)))

pleinair írta...

Sajnos ez a nő-téma kampányeszközzé kezd silányulni. Lassan feminista mozgalmakat élesztenek újra vetélkedő politikusaink. Kezd vele tele lenni a papucsom.
Hiányolom Kósáné Kovács Magda természetességét, szavainak hitelességét. Ő úgy volt politikusként is nő, hogy nem szkanderezett senkivel, erejét nem akarta demonstrálni azzal, hogy nemének harcias amazonjaként emelte volna pajzsára a női nemet. És ebben rejlett az ereje, igazi nőiessége.
Kövület - mondják ma talán rá is.
Szerintem pedig az értékéből, nemességéből semmit nem von le az idő. Sőt!

pleinair írta...

Eddig magam is úgy gondoltam, hogy a Munkáspárt 2006-ot se kellene kirekeszteni az összefogásból, de a Vajnai Attila fenti soraiból süvítő gyűlölet és értetlenség arról győzött meg, hogy képtelenség velük együttműködni. Kár!

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Pupu 2013. szeptember 21. 13:36
"A poszt pedig nem a politikák tartalmáról szól, hanem a véleményalkotás jogáról és a kirekesztés ostobaságáról..."

Kár, hogy nem találom a korábbi hozzászólásomat :-(

PuPu írta...

Szemöldökösnek: talán el kellene küldeni, akkor utána lehetne keeesni - én nem töröltem, más meg itten nem törölhet!
:))))

PuPu írta...

pleinair: a hozzászóló nem Vajnai Attila, ő az idézett szöveget írta...

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Pupu Brigád!
Kommunikáljatok egymás között hatékonyabban! Már múltkor is előfordult, hogy az egyik Pupu azt írta, hogy Ő nem törölt, a másik azt, hogy csak Ő törölhet, a harmadik Púpos Teve meg egyik törlésről sem tudott...
Most is van egy fekete Pupu kép nélkül 19:38- perckor és egy kék Pupu képpel 19:39 perckor. Lehet, hogy iker Pupuk :-)
Küldjetek egymásnak üzeneteket képpel, zenével az emlékezetesebb :-)))

PuPu írta...

Nos: Az, hogy csak én törölhetek, nem jelenti azt, hogy töröltem is.
Púpos Teve meg nem én vagyok, az valaki másnak a nickje, máshol - az én becsületes nickem PuPu, ebből egy van összesen, mint ahogy a mögötte álló IRL személyiségből is!
Ha bejelentkezem a blogomba, akkor automatikusan hozza a válaszaimnál a képecskét meg a nickem, ha nem vagyook bejelentkezve, akkor nem, olyankor beírom a nickem, de akkor a kép nem mutatkozik, mert az a profilhoz van csatolva, csak azzal együtt működik.
Ilyen egyszerű ez,...
:O)))

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Púpos Tevék és Pupuk!
Akkor én miben tudok segíteni?

Névtelen írta...

moose írta tenyérnyi szemöldöknek:

semmiben,... szerintem,

... ahol nincs probléma,... ott ne keress,
...amint látod, az írásaid megjelennek,..mert nem vagy "robot",... így néha esetleg te is tévedsz,... azaz úgy gondoltad, hogy elküldted az írásod,...
de ha figyelmesebben megnézi az ember, akkor látszik, hogy mégsem,...

Kijelölt Felelős írta...

PuPu!
Lettél valaki, mert tőled immár várjuk azt a bizonyos elemzést!

"Talán meg kellene próbálni egy baloldali elemzőnek felrajzolni a mára már világosan kirajzolódó rendszert, mert akkor be lehetne azonosítani azokat a személyeket, szervezeteket is, melyek a demokrácia ellen dolgoznak."

Geza írta...

Megint a "tetszik" gombot nyomtam meg, pedig ket dologgal nem ertek egyet.

a) Nem hiszem, hogy az jo indok a Munkaspart2006 valamilyen valasztasi szovetsegeskent torteno deklarasara, hogy a NATO es az EU elleni propogandajukat/ideologiajukat az ezen szervezetek altal megszabott keretek kozott fejtik ki, es emiatt "csupan a demokratikus velemeny-nyilvanitas eszkozevel elnek". Jo emlekezni ilyenkor arra, hogy a jobbik meg a fidesz is ott ul az EU Parlamentben, es ha ugytetszik, ebbol a szempontbol oek is "demokratikus" eszkozokkel fejtik ki allaspontjukat. Fene tudja miert, de valahogy tobbunknek valahogy nem tetszik a "nezopont" ilyeten torteno kifejtese. Az, pedig, hogy a Munkaspart 2006 TGM-tol vette at a programjat, mindennel beszedesebb, en feenyeevekre elkerulnem ezt a csoportot.

b) Az MSZP nem azert nem ujjult meg mert meg mindig ott vannak a "regi bolenyek", hanem azert, mert az "ujak" tehetsegtelenek es megalkuvok. En tortenetesen sokkal szivesebben latnam Kovacs Laszlot partelnokkent, mint Mesterhazyt. Szerintem csak a tartalomra nem odafigyelo embereket lehet megteveszteni a "fiatalitas/megujulas" szavakkal. Nekem mindig gyanus, ha valaki ilyen szavakkal operal (nem tagadva persze az utanpotlas biztositasanak szuksegesseget - utalok a jelenlegi poszt ifju es csinos DK vezeto felvillanasara vonatkozo reszletere).

Geza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

"a helyzetük éppen olyan, amilyet kialakítanak maguknak"
Ezt próbáld alkalmazni az összes hátrányos helyzetű csoportra, akkor talán kiderül, hogy nem ilyen egyszerűen működik a dolog.
Összehasonlító vizsgálatokból kiderült, hogy Magyarországon különösen dívik a hagyományos nemi szerepfelfogás, melyből a férfiak nemigen engedik kiszabadulni a nőket. Ha valaki ebben a környezetben szocializálódik, akkor nehéz elszakadnia a hagyományoktól, nem könnyű minta híján öntudatos nővé válni, ha pedig mindennek dacára mégis sikerül, akkor számos esetben szembesülhet azzal, hogy a férfiak zárják soraikat, és igyekeznek kiszorítani.
Szóval az idézett mondat tipikus érzéketlen macsó megállapítás.

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Moose 22:50

Tegnap hallottam egy viccet a piacon :-)
2014-ben újszerű szavazás lesz, mert négy különféle urna gyűjti a szavazatainkat.
Az elsőre az lesz ráírva:
1.) 2010 óta érzem, hogy állampolgárként hülyének néznek
2.) Már 2010 előtt tudtam, hogy a szavazópolgárokat hülyének nézik
3.) Már nem emlékszem, hogy mióta tudom...
4.) Boldog vagyok

Szép vasárnapot!
:-)))

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Kijelölt Felelős 6:42 kéréséhez én is csatlakozom.
Az elemzésért cserébe megsütöm a sivatagi homoktortát szőlővel és nagyon finom borhabsodóval az egész blogközösségnek :-)))
Receptemet Pupu közzé teheti a vendégblogban - gyönyörű fényképpel :-)

PuPu írta...

Macsózó névtelennek:
Sajnos a dolgokat nem lehet sem felcserélni, sem megúszni.
Ha a nőkben nincs igény saját politikai szerepük erősítésére, akkor az sajnálatos, de ezt a harcot nem fogjuk tőlük akkor sem átvállalni, mert nem dolgunk és nincs rá lehetőségünk.
Ha egy nő anno Dávid Ibolya helyett - legyen bármi is róla a véleményünk - Harrach Pétert választotta, ha Puch László helyett Lendvai Ildikó távozik az országos politikából, akkor az bizony a nők baja és felelőssége, és és ha lehet, ne macsózzon senki.
Ha a szocialisták nem vendégművésszel próbálkoznak Gyurcsány után, hanem hazahívják Kósáné Kovács Magdát, akkor ma nem ez az idióta lenne az ország miniszterelnöke, és ezerszer jobban állna az ország mellett a demokratikus oldal is.
De ehhez nők kellenek, nem csak a vaddisznósörte mellé tűzött díszpuncik a politikusok pörge kiskalapján.
:O)))

PuPu írta...

irkomirko
Mindenkire szükség van, megfelelő helyen.
Csirkéből csirkepörkölt, de a kakaspörkölthöz kakas kell, ha érted.
Mindkettő finom lehet, de más-ás íz, más-más műfaj...
:O)))

Névtelen írta...

Továbbra is kötöm az ebet a karóhoz. Gondolja meg mindenki, aki a nőkön nagyobb politikai szerepvállalást kér számon, hogy még nincs száz éve, hogy Magyarországon választójogot kaptak a nők, amely választójogért a százszor is gyalázott, vagy jobb esetben megmosolygott feminista szervezet (igen, nálunk is volt ilyen) küzdött. A felsőoktatásban szintén bő száz éve lehetnek jelen a nők. Hatalmas lemaradást hoztak be igen rövid idő alatt!
Érthetetlen számomra, hogy miért a nőkön kéred számon, hogy adott esetben miért nem a saját nemük képviselőire szavaztak? A pártokban enyhén szólva felülreprezentál a férfiak aránya, tehát az ő szavazatuk mindent visz, ugyebár. Nem valószínű, hogy az a pár nő dönti el az ivararányt. Az egész gondolatmenet sántít.

PuPu írta...

Nem visz mindent, ugyebár.
Csak éppen a nők nem szeretnek nőkre szavazni, nem szeretik a női főnököt, nem szeretik a női politikust, nőnek legnagyobb ellensége maga a nő!

Pedig vannak remel női politikusok, voltak királynők, akik jobbak voltak az adotzt uralkodóházak valamennyi férfi tagjánál - Mária Terézia, !. Erzsébet, Nagy Katalin, vagy miniszterelnökök, mint Indira Ghandi, Sirimavo Bandanaraike, Golda Meier, de példa lehetne a közelmúltból Hillary Clinton vagy Condoleezza Rice, pedig neki nemcsak símán elnyomott, hanem rabszolga ősei is voltak...
Nem köll mindig másra mutogatni támogatni kell a tehetséges nőket a nőknek, vannakelegen!
:O)))

egy tenyérnyi szemöldök írta...

Miért nincsenek női politikusok?
A nő másképpen érzékeny és másképpen erős – mint a férfi. Az okos nőnek rengeteg dologgal kell megküzedenie – főleg ha az átlagostól eltérő egyénisége van és külső adottságai is normálisak, esetleg picit egzotikusabbak.
Jól látja a Bloggazda, mert az érdekesebb nőket az életük első ötven évében elsősorban maguk a nők nyírják, de persze boldog önfeledtséggel hóhérolják a szebbik nemet a férfiak is, csak másképp.
Egyetlen nő sem született arra, hogy állandóan harcoljon, védekezzen és férfiasan keménynek mutatkozzon, mert nem ez a génprogramja és nem erre nevelik a szülei és a családja. Az igazi nő mindenhol nyugalmat és békét teremt, szépséget alkot, gondoskodik és közben rendkívül szenzitív. ETTŐL NŐ!!! Ha ezeket beáldozza bármiért, vagy bárkiért akkor sérül az önazonossága (tisztelet a kivételeknek)! De az igaz, hogy minden karakteresebb nő egy érzékeny határig bulldog is, mert erre kényszerül a saját indivuális védelme miatt.
Egy fontos ponton vitatkozom Pupuval, mert én azt gondolom, hogy sokkal nagyobb felelőssége van a férfiaknak a női politikusok hiánya miatt, ugyanis a jelenlegi „politikai lábszagot” nem a nők idézték elő! Azért az érdekes újdonság, hogy „lábszagűzőnek” most mégis a nőket igénylik.
Szóval most arra kellene a NŐ a politikában - bocsánat a kifejezésért – hogy gumicsizmában kiganézzon.
Talán még ez sem derogálna az okos nőknek, csakhogy ők már előre tudják azt, hogy a politikai nagytakarításban nem csak a (civil) nőtársaiktól számíthatnának rosszindulatú gyötrésekre, hanem a férfiak is ösztönösen „elállatiasodhatnak” körülötte. Az igaz, hogy talán a politikusi női amazonoknak akadna egy-két szakmai férfitámogatója (feltéve ha nem bányarémekől van szó) – persze a segítség nem önzetlenül történne, természetben is fizethetne a „támogatásra szoruló”...
Az egészséges és boldog nő szereti a nemét, a mindennapi alkotását, az örömeit, az életet és abban kiteljesedni és nem összeaszódni akar.
Minden nő elképzelheti milyen női Gyurcsány Ferenc lenne, vagy milyen női Bajnai Gordon, vagy milyen női Mesterházy Attila volna. De persze jelenleg sokkal könnyebb azt elképezelnie, milyen lehet Gyurcsány Ferencnének, milyen lehet Bajnai Gordonnénak, milyen lehet Mesterházy Attilánénak és milyen lehet Orbán Viktornénak lenni...
A férfinak a legfontosabb társa a nő és a nőnek a férfi!
De melyikből van az okosabb többlet?
Pupu ezt jól tippelted :-)))
Férfiak!!! Az okosabb többletből okosan kell hódítani a politikába is :-)))