2013. szeptember 18., szerda

CSULA

Így hívták többek között jobb ferencvárosi körökben hajdan a köpetet, mely soha nem volt megbecsülést és tiszteletet kifejező testnedv, habár a nyál a nyaláshoz is nélkülözhetetlen.
Általában az óvodában sajátítják el a kisgyerekek a köpködés tudományát, egymástól lesve el szakszerű célbajuttatásának módszereit, aztán szorgalmasan gyakorolják, majd a tiltások és a szellemi fejlődésük hatására apránként abbahagyják.
Már persze, aki megérik szellemileg, mert a népesség egy része – nem is jelentéktelen része – megreked a fejlődés egy adott fokán, és nem tudja abbahagyni a – nálunk - társadalmi közmegegyezés szerint meglehetősen gusztustalan dolgot.
Vannak kultúrák – például Kína – melyek a köpködést másként minősítik, de ezekre most ne térjünk ki.
Nálunk a bunkók köpködnek.
Ők azok, akik ivás előtt nem törlik meg a szájukat, akik az illemhely használata után nem mosnak kezet, akik hetente egyszer mosnak lábat és ugyanennyiszer váltanak fehérneműt.
Ők azok, akiket, ha figyelmeztet a barátnőjük, hogy fordítva vették fel a bugyijukat, akkor visszakérdeznek: Miért, hátul van a csipke?
Nem, kívül szaros - hangzik az őszinte válasz.
Ők a társadalom gusztustalanjai, és közülük sokan ott találhatók a társadalom söpredékében, a csőcselékben.
Nem minden koszos, gusztustalan ember tagja ennek a körnek, nagyon sokan vannak közöttük másfélék, jóindulatú, kedves koszfészkek, akiket a körülményeik tettek ilyenné, ugyanis nem láttak otthon mást, csak azt, hogy elég hetente egyszer lábat mosni, és hogy bizonyos esetekben köpni kell - számukra ebben semmi kivetnivaló nincs.
De mégis, valahogy történelmileg úgy alakult, hogy a mocskos emberek többsége a mocskos eszmék környékén található.
Ők – ne keverjük őket - nem a futballhuligánok adrenalinfüggő idiótái, ők a Kossuth téri hugyosok gyülevész népe.
Ott érzik jól magukat, mégha sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy éppen mit is képviselnek, hiszen nem gondolkodásuk fejlettsége zavarta őket a primitív indulatok és ordas eszmék hívei közé, hanem a „similis simili gaudet” ősi igazsága, meg a csorda adta biztonságérzet.
Meg aztán ők is szeretnék kifejezni az érzelmeiket, melyek sokkal látványosabban jelennek meg, mint azoknál az embereknél, akiktől nem áll távol a gondolkodás képessége, akik másképpen is ki tudják fejezni magukat, mint ordítással, ökölrázással, horribile dictu köpködéssel.
A köpködés ugyanis kommunikáció is, a megvetés és a gyűlölet kifejezésére is szolgál, mikor éppen nem zsebkendő helyett alkalmazzák, vagy nem betegség következménye.
Rettenetesen fontos lenne, hogy az ember képes legyen a kommunikációra.
Azok az emberek ugyanis, akik nem képesek verbálisan, szavakkal kifejezni az érzéseiket, érzelmeiket, azok agresszióval pótolják a szavakat, - odavágnak egyet annak jeleként, hogy nem értenek egyet az előttük szólóval, vagy csak nem tetszik nekik áldozatuk pofája.
Mert azt azért szögezzük le bátran, hogy a csőcselék soha nem a jóéletű emberek soraiból kerül ki, hanem a szellemi, anyagi vagy erkölcsi megnyomorodottak közül, akik végtelen kilátástalanságukban és elkeseredettségükben célt keresnek dühüknek.
Olyan célt, melyet - vagy akit - meg lehet nevezni keserves életük okozóiként, bűnbakot, akin bosszút lehet állni azokért a problémákért, melyeket talán még megfogalmazni sem tudnak, hiszen nincs hozzá fogalom-készletük, nincs hozzá szókincsük, többségük még a logikus gondolkodásra is képtelen – de érzelmeik vannak.
Méghozzá bőségesen, túláradó érzelmek - hihetetlen mennyiségben.
Számukra mindegy, hogy aktuálisan van-e értelme annak, amit tesznek, igazuk van, vagy nincs, nekik elég, ha az érzelmeik felszínre törhetnek, ha ordíthatnak, törhetnek-zúzhatnak, toporzékolhatnak.
Ők a csőcselék, melyből nekünk csak egy van, ezzel gazdálkodnak a különféle népboldogító eszmék és azok erőszakos képviselői, hol erre, hol arra az oldalra rángatva őket.
Segítenek is nekik, mert szegények sokszor még azt sem tudják, hogy aktuálisan kit kell gyűlölniük, hát megnevezik nekik a gyűlölet tárgyát, a cigányt, a zsidót, a burzsujt, a baloldalit – mikor kit, amit éppen megkövetel annak az érdeke, aki a csőcseléket mozgatja.
Megkérdezhetné bárki, hogy hol voltak ezek az emberek a múlt század második felében?
Egyszerű erre a válasz: közöttünk voltak, csak szépen beleolvadtak a társadalomba, mert a társadalom ezt lehetővé tette számukra, és jutalmazta is ezt a magatartást.
Nem nagyigényű népség ők, kevéssel beérik, kis pörkölt – mégcsak nem is libából, kis ital – mégcsak nem is Tokajból, egy ágy valahol, meg egy icipici biztonságérzet, hogy ugyanezeket a körülményeket másnap is élvezni tudja.
Nem a hajléktalanokról van itt szó, ó nem – azok között vannak értelmes emberek is, hanem a csőcselékről, melynek minden egyes tagja mentálisan beteg, szellemi székrekedéssel küzdő ember.
Kétféleképpen lehet őket kezelni: vagy biztosítani számukra a minimális anyagi létfeltételeket és az értelmesebbjének valamiféle kitörési lehetőséget, vagy pedig minden kilengésüket a társadalmi normák korlátjai közül azonnal keményen megtorolni, méghozzá úgy, hogy tudják, hasonló esetekben a megtorlás törvényszerűen és elkerülhetetlenül be fog következni.
Az első változatot mai uraink nem támogatják, hiszen pici szájuktól kellene elvonni ezért a rávalót, a másodikat meg csak akkor, ha a csőcseléket nem éppen ők szabadították rá a társadalomra, vagy politikai ellenfeleikre.
Mint például most is, a megrendelő most is ugyanaz, aki a futballhuligánokat is mozgatja...
Merthogy a rendőrtábornokok pere számukra olyan vonzó lenne, hogy emiatt megszokott rekvizitumaikkal – kereplővel, síppal, dobbal, nádihegedűvel – kivonuljanak és egészen a hülyeségig hergelve magukat cirkuszoljanak, ez kizárt.
Küldték őket azok, akiknek fontos, hogy a 2006 őszi puccsot a nép ne annak értékelje, ami valójában volt, hanem hősi és igazságos küzdelemnek, a mi, vagy ki ellen is?
Miért és milyen célból is?
Hát igen, a gondolkodás bonyolult művelet, nem is kell vele babrálni.
Így aztán leköpték és meg is ütötték Gyurcsányt, azok a rendőrök meg, akiknek védelmében és védelmében odament, nézték és tűrték, nehogy ők is a vádlottak padjára kerüljenek tábornokaik mellé.
Politikustársai jelentős része pedig kussolt – remélem, majd választóik véleményt nyilvánítanak róluk.
A vicc csak az, hogy ez nemhogy ártana Gyurcsánynak, inkább használ, mert együttérzést vált ki minden ép erkölcsi érzékű emberből.
Hogy ezt a csőcselék nem tudja, ez rendben is van, - nem az eszükért szeretjük őket.
De hogy pártelnökök és vezető politikusok sem – ez azért mosolyogtató.
Isten, akit büntetni akar, annak elveszi az eszét…


:O)))

32 megjegyzés:

feripapa írta...

Szivemből szóltál!

Névtelen írta...

Szia Pupu, jól meg van írva, ahogy írtad, és jól mondta a volt miniszterelnök is, ez a horda egy "söpredék". Én szégyenlem magam miattuk, és letagadnám szívesen, hogy ezek magyarok, vagy hogy én magyar vagyok. Eisa

Névtelen írta...

Én úgy gondolom,aki a söpredéket mozgatja az undorító csupasz csiga,akik ezek után rájuk szavaznak ostobák sőt hazaárulók. Gyurcsány Ferenc nem volt a szivem csücske,de változik a véleményem.Van egy szavazata tőlem,a többiek az ellenzékben szégyeljék magukat.Mutterka

Névtelen írta...

Az igazság a részletekben lapul... Tessék megnézni a poszthoz mellékelt képet. A transzparenseket hivatásosok készítették, nem civilek! Ahogy a Kossuth-téri .....zókat és a békamenet résztvevőit, ezeket a tüntetőket is jól megfizetik. Üdv.

Promenad írta...



Hát igen !
Ahol eldugúl a reterát ott feljön a szar !

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Hogy kik mozgatják ezeket az embereket ? Azok, akiknek érdekükben áll az orbáni álmok megvalósulása. Bizony van ennek a baloldalon is támogatói. Most olvastam, hogy az öszödi értelmezést már nem lehet "helyre " tenni és ami ebből következik, akkor a 2006-os eseményeket sem.
Hát, nem lehet, ha nem akarjuk!
A helyes értelmezés ugyanis nem a Gyurcsány kívánalma. A rehabilitálás sem csak a Gyurcsány érdeke. Az a a helyzet, hogy az Őszödhöz vezető gondolkozás és cselekedet a fő gond és amíg ezt nem teszik a helyére a baloldalon, addig nem is lesz igazi baloldal. Az árulók szellemisége ugyanis ott munkál mind a mai napig és megakadályoz minden épkézláb megoldást. Nekik nem jó az összefogás, nekik nem kell a tisztesség, stb., nekik a zavaros kell, hogy halászni tudjanak, mutyizgatni tudjanak. Ezért lehet a csőcseléknek tombolni, ezért van rájuk szükség. Kell, hogy kavargatni tudjanak, mert még nincs teli a kassza. El kellene utasítani ezeket az embereket, de azokat is, akik szó nélkül hagyják ezeket az atrocitásokat. Ők is szereplőkké válnak ugyanis abban a pillanatban, amikor a hallgatást válasszák. Mert állni kell valahova, állást foglalni kell valamiképpen. A hallgatás is állásfoglalás, ha akarják, ha nem. Szégyellhetik magukat az ellenzéki oldalon !

bimm-bamm írta...

Három dolog is az eszembe jutott.
1.)
Egy nagyon kedves ismerősöm több, mint harminc évvel ezelőtt jogász-közgazdászként egy speciális szakot végzett - három éven keresztül - Svájcban. Mivel kevés pénze volt egy kisebb faluban talált egy bérelhető minigarzonszerűséget, ami bútorozatlanul igen kedvező árban volt. Elhatározta, hogy majd használt olcsó bútorokkal fogja egy minimális szinten berendezni. El is kezdte a lakberendezést, hol egy asztalt, hol egy szekrényt, hol egy használt fotelt vásárolt. Ezeknek a használt bútordaraboknak a csomagoló papundeklijét összehajtogatva a szemetes mellé állította, mert így látta, hogy ezzel nem terhelik a kukákat. Amikor már harmadszor, negyedszer rakta a szemetes mellé a szemetet, egy alkalommal becsöngett hozzá egy helybéli lakos és megkérdezte: miért szemetel ennyit? Elmondta, hogy csak egyenként tud venni különféle tárgyakat, mert kevés a pénze. Ezt követően arra kérte az ismeretlen látogató, hogy gyűjtse össze az ilyen típusú szemetet és egy hónapban csak egyszer tegye ki az utcára és lehetőleg ne gyakrabban, mert ez így majd nem okoz rendetlenséget. Elmondta, hogy a svájci őslakosok szeretik a rendet és tisztaságot és ezt minden ott lakótól elvárják.
Azt hiszem ez a nyolcvanas években történt...Svájcban.
Talán még korábbról (az ötvenes évekből) erkölcsrendészeknek hívták ezeket a köztiszteletben álló embereket Svájcban, akiket nálunk régen lakókörzeti megbízottnak(?).
Még azt is hallottam, hogy volt egy olyan történelmi korszak Svájcban amikor bizony még este tíz órakor is becsöngettek egy pár perces villám látogatásra, hogy a családban az arany apuci (aki fontos tisztségű állásban dolgozott) már otthon van a hites feleségével, vagy egy másik otthonban egy másik hölgyeménnyel piheni ki az éppen aznapi fáradalmait...
2.)
Amikor az ember tömegközlekedéssel utazik mindig nagyon éber, persze ha még tud szemfüles lenni.
Mert például tegyük fel becsületes állampolgárként nála van az éves bérlete, egy normálisabb mobiltelefon, egy szemüveg, az okmányai, a pénztárcája és ha nő, akkor még egyéb kellékek is. Mindenek az ára nem kevés akár ha elveszti vagy ha ellopják. Mégis nagyobb a baj, ha leül egy nedves ülésre - amit csak későn észlel. Ha egy fertőző beteg telekrágogja a jármű légterét. Ha ráugrik egy tetű, bolha vagy éppen ótvart kap.
Aztán mehet előjegyeztetni magát például a területileg illetékes bőr-és nemigondozóba, de előtte egy pszichiátriai terápiára, hogy majd miképpen magyarázza meg a bőrgyógyásznak, hogy fogalma sincs arról hol kaphatott lapostetű fertőzést.
Itt a fővárosban vannak olyan járatok ahol eleve monumentális az emberszag és sajnos ott - ez a normális.
Én csak annyit tudok, ha unokám lenne bizonyos járatokon - ebben a közállapotban - nem utaznék vele.

bimm-bamm írta...

Folyt.köv.
3.
Elképedve hallgatom a hittan és az erkölcstan oktatása körüli vitát pedig éppen a fentiek okán rettentő indokoltnak tartom. Az iskolai hitoktatást nem, mert aki valaha járt hittanra az mind tudja, hogy hittant nem lehet az iskolába tanulni, mert a hittanóráknak van egy sajátos "patinája", egy külön kortársközössége, egy közös liturgikus élménytár, egy másféle szülőcsoport és még ezer dolog.
Vekerdy Tamás tanár úr egyébként nem jól tájékozott, mert tegnap úgy hallottam, legalábbis az atv.-ben azt mondta nem ért egyet a hittanórák osztályzatával. Jelzem, a hittanórákon NINCS OSZTÁLYZÁS!!!! Sem az iskolákban, sem a plébániákon :-))) és ez így helyes!!!
Ha valami jó találmánya volt a Fidesz-Kdnp-nek az oktatás kapcsán, akkor az éppen a KÖTELEZŐ ERKÖLCSTAN!!!!!!!!

Az a megfejtésem, hogy ennek éppen az a célja, hogy legyen egy olyan majdani korosztály, aki már nem tudja, hogy mit jelent az a szó - csula.
Lehet, hogy nálunk azért nem lehet erkölcsrendészetet kialakítani, mert akik erre alkalmasak lennének, azokkal éppen az történne, amiről ez a blog szól.
Boldog lennék ha elolvasná az összes politikus ezt a beírásomat és mielőtt bármelyik egyházat is szapulná - főleg a saját vallásomat és egyházamat a katolikust - mindig gondoljon arra, ha ma még van kulturamorzsa, vagy kulturafoszlány és népnevelés Magyarországon - abban csakis az egyházak a mérvadók és ők közvetítenek hitelesen egyetemes értékeket ÉS NEM A POLITIKUSOK!!!!!
És ha van még valamiféle őszinte bizalom a társadalomban, az bizony azon kis egyházi élő közösségekben van, ahol alapnorma a másik tisztelete (egy)házon belül és kívül is!!!

Névtelen írta...


moose írta:

bimm-bamm,
- cáfolod önmagad,... hiszen ha megtanultad volna az egyházi közösségben, hogy érték az egymás tisztelete (kivül-belül), akkor azt nem csak az egyház iránt elkötelezettekre tartanád érvényesnek, hanem minden emberre, akitől ezt a tiszteletet megkapod, (gondolom, persze, ha te is megadod).

A csula meg mindaddig itt marad,amíg bizonyos emberek nem tudják magukat szóban értelmesen kifejezni,... amig nem tudnak tisztelettel fordulni a másik emberhez még akkor is, ha valamiben nem értenek egyet,... a szemléletnek kellene megváltozni,... ehhez még "magas iskola" sem kell.

Ez nem erkölcsi kérdés, ez "ember tudok-e maradni",...minden körülmények között,..kérdés.

Sajnálom,... de ezzel a kommenteddel nem győztél meg,... az erkölcsről is szól a személyes példamutatás, a tanítás,amely szükségtelenné teszi az erkölcstant,... tankönyvestől,... mindenestől

hello írta...

Ebben az országban mostanában ez is fordítva van: egyre inkább úgy tűnik, hovatovább, akit az isten büntetni akar, meghagyja az eszét, hogy kénytelen legyen vele a maga teljes valóságában felfogni ezt a rengeteg galádságot és mocskot, ami körülvesz minket.

Geza írta...

Azzal egy kicsit vitatkoznek, ami az irasbol (nekem legalabbis) ugy tunik azokat tekinti csocseleknek, akik mondjuk a kozeposztalybol mar eppen lefele lognak ki es remenytelen helyzetukben (meg a csekely ertelmi szintjuk miatt) valakit okolni akarnak nehezen elviselheto kvazi-letukkel kapcsolatban. Ez szerintem messze nincs igy, bar persze igaz, hogy a "derek had" az valoban alacsony iskolazottsagu es lecsuszo felben levo elem. En elenken emlekeszem arra a 2002-ben KFKI-bol a buszon velem utazo kb. 40-es jolszitualt fazonra, aki akkora kokit (=kokardat) viselt magan, mint az oklom, es ugy orditott, hogy az egesz busz hallhatta a koki viselesenek az okat. Nem fer hozza ketsegem, hogy ez a fiu a tegnap tortenteket termeszetesnek veszi es rogton odavagna a "megerdemli" meg a "kulonben is, miert ment oda" kifejezeseket. Hogy az esemenyekkel es GYF ezzelkapcsolatos inzultaciojaval kapcsolatban az emberek (szellemi szinttol fuggetlenul) hasonloan gondolkoznak, arra nagy tetelben fogadni mernek.

bimm-bamm írta...

Névtelen 15:01
1. Törekszem megadni a tiszteletet - egyformán mindenkinek, bár ez nem mindig sikerül, sajnos hirtelen természetű vagyok.
Természetesen leszámítva mindazokat akik vagy hülyének néznek - akár a hitem, vagy bármilyen más eltérő működésem miatt -, vagy emberi méltóságomban megaláznak.
Kapcarongya ugyanis senkinek vagyok sem hívő, sem hithű ateista státuszokból!!!!!
2. A személyes példamutatásnak akkor van értelme, ha erre nyitott érdeklődő igény is van + vannak jó alapok :-)
Ugyanis szerintem az ősembert nem nagyon érdekelné Martin Buber bölcsessége semmilyen nyelven sem most, sem akkor az ő életében!
3. Svájban ma már nincs szükség erkölcsrendészetre (de korábban is csak bizonyos részein épült ki) ám manapság például a svájci rendőröket övezi a legmagasabb köztiszelelet. Erre a társadalmi szocializációra volt ötven vagy hatvan év. Ott bizony nem ismerik a rendőr vicceket, mert a társadalmi közerkölcs ellenőrzi a
"jegyeket, bérleteket..."
4. De!!! Rettenetesen szükséges az erkölcstan, persze míves tankönyvekkel és hiteles közeggel!!! Az ország minden pontján egyforma MINŐSÉGBEN, hogy ne létezhessen az a fogalom (is): erkölcsileg hátrányos helyzet...

D. Elemér írta...

nagy írás Pu pu
én Gyurcsányt kedvelem meg a DK
Ő nagyon jó politikus Ő az akitől Fél a fidesz meg a Felcsúti
ő tudta hogy kell viselkedni úriemberként.
a másik ha ez velem történne meg ugye én 13 évig bokszoltam és tudja én nekem már ilyenkor reflex szerűen menne a bal horog és hátra lép egyet jobb egyenes.ez kb 2 másodperc szüken utána a pácienst el kellene szállítani a fogászati ambuláns szak kilinikára ahol a fog orvosok is rémisztő képpel vakargatnák a fejüket a látványtól. D persze én nyers vagyok munkás ember
nagy tisztelet Eli

bimm-bamm írta...

Este megvártam az atv TÉT című műsorát - Kálmán Olga után.
Nem tudom mikor vették fel a mai műsort - ennek a blognak a témája nem hangzott el.
Már hónapok óta az eszemben van, ha én lennék a szerkesztő már régen lenne legalább egy, vagy két harminc év körüli tehetséges (autonóm) műsorvezető(szerkesztő), legalább felváltva egy-egy megszokott műsorban (vagy egy teljesen újban). Az egész tévéből hiányzik a mai fiatalok dinamikus online/offline világa.
Ma este az is eszembe jutott, hogy lehetett volna 10-15 huszonéves fiatallal erről a köpködés ügyről promt - egy nyilvános beszélgetést leadni.
Szerintem az egész országot nagyon is érdekelné a jövő generációjának, a mai fiataloknak az erkölcsi érzékenysége, kritikája illetve ennek felvállalása!!!

pleinair írta...

Szerencse, hogy ezek az ellenzéki vezetők ahhoz is buták, hogy leplezzék rosszindulatukat. Az is szerencse, hogy gyenge szellemi képességük mellé nem kaptak a teremtőtől elementáris erőt, mert ha a rosszindulathoz, hatalomvágyhoz és féltékenységhez ész és erő párosul, az tragédiához vezet. (Orbán)
"A legrosszabb Bajnai és a legrosszabb Mesterházy is jobb Orbánnál." - mondta Gyurcsány.
Én mégis úgy érzem, ha hatalomra kerülnének, erkölcsi szempontból csöbörből vödörbe esne az ország. Nem akarom, hogy az utódaim egy punnyadt, sunyi, hazug légkörű országban éljenek.
Gyurcsány olyan az országnak, mint a tiszta, friss levegő. Bajnai, Mesterházy arra se méltó, hogy a köpést letörölje az arcáról.

Névtelen írta...

PuPu minden sora tök jó....nem is ragozom tovább
Ami miatt írtam....bimm-bamm.
Először a hit- és erkölcstan bevezetéséről.
Hiába lenne valami esetleg jó is egy ideális országban egy normális társadalomban, ha tudom, hogy itt és most semmi mást nem szolgál, mint a gyerekek agym osását, akkor ne kelljen már az éteri lehetőségek miatt ünnepelni, mondhassam ki, hogy az egész így bizony szemétség.

A másik....a szokásos... a kirekesztés, a felsőbbrendűség, a lenézés.....igazi keresztényi erkölcs.
idézek:
"ha ma még van kulturamorzsa, vagy kulturafoszlány és népnevelés Magyarországon - abban csakis az egyházak a mérvadók és ők közvetítenek hitelesen egyetemes értékeket ".
Tiszteletben tartva mindenki hitét, vallásosságát, - magát a hitet én is értéknek tartom - a fenti idézetet kikérem magamnak....sokunk nevében.

Névtelen írta...

Ugy latom sokan meg nem ertik mirol szol a hittan - erkolcstan oktatas, hiszen te is jonak talalod. Gondolj bele, most igy be tudjak regisztralni, hogy kinek milyen vilagnezete van. Vallasos szulo hittanra irat be, az uldozni valo meg erkolcstanra. Aztan meg. Aki most pl.hittanra jar, arrol 20 ev mulva is meg lehet allapaitani majd, hogy tiszta faju, megbizhato ember-e, vagy sem, mert elete vegeig elkiseri a bizonyitvanya. Nem tudom, hol vannak emberjogi aktivistaink ilyenkor...

Névtelen írta...

Néhány gondolatoddal vitatkoznék PuPu, de most nem ezért szólok hozzá. "Bimm-bamm" késztetett írásra. Neki is csak annyit, hogy az alábbi fogalmak erősen kötődnek az ő egyházához, és az általa terjesztett "ideákhoz":
*az eszméik ráerőszakolása más emberekre
*keresztesháborúk
*pedofília
*álságosság (gondoljunk a cölibátusra)stb.
Ők nekünk ne papoljanak erkölcsről, mert nincs erkölcsi alapjuk!!!
szalaiveronika

pleinair írta...

Névtelen: "Tiszteletben tartva mindenki hitét, vallásosságát, - magát a hitet én is értéknek tartom - a fenti idézetet kikérem magamnak....sokunk nevében."

Szerintem elkeserítő, hogy a 21. század embere még mindig valami emberfeletti erővel manipulálható, ijesztgethető, képmutatásra, hazug magatartásra kényszeríthető. Az embert már gyerek korában eltérítik a gondolkozástól, így aztán ostoba, tekintélytisztelő felnőtt válik belőle. A nagy egyházak sokféle isten nevében politikai, gazdasági érdekek eszközei. Annyi véres bűntettet követtek el isteneik nevében, és hatalmuk érdekében, hogy döbbenetes.
Én tiltakozom a fiatalság hülyítése ellen, és tiltakozom a hit álszent, hazug, erkölcstelen magatartásra tanító, embertorzító hatása ellen!

Névtelen írta...

Osztottam PuPu!
bimm-bamm! Tényleg azt gondolod, hogy ezektől lehet erkölcsöt tanulni?! Na, ne röhögtess!

bimm-bamm írta...

Névtelen 23:20

1. Az, hogy menyire volt jól előkészítve az iskolában a szabadon választható hitoktatás és az erkölcstan bevezetése arról fölösleges bármit is írnom, mert annyira volt előkészítve, amennyire például az új alaptörvény és még egyebek.
2. Soha nem tartottam fennsőbbrendűnek, lenézőnek és kirekesztőnek a hitet, mert az Édesapám - akit a legjobban szerettem - nem volt hívő.
Ha akartam volna sem tehettem volna!
3. Magának a történelmi egyházaknak a jelenléte olyan többlet ami nélkül érthetetlen a mai világ! Az építészetről nem lehet beszélni a templomok nélkül, a zenét nem értheted meg az egyházi muzsika ismerete nélkül, az összes művészet alapja történetét tekintve (is) belelóg az egyházak eleven életébe.
Lecsupaszíthatjuk ezt pusztán tudományos megközelítésekre is, hiszen rengetegen turistaként látogatnak be egy-egy templomba és inkább nézelődnek semmint imádkoznak.
De beszéljünk az egyetemes értékek, egyes embert érintő egyéni bánásmódokról.
Az egyház szolgáltat is - elég sok dolgot közvetít. Soha nem aláz meg kiszolgálatott embereket! Nem tart minőségileg különböző esküvőt egy hívő és nem egy nem hívő párnak. Nem mond szívhezszólóbb búcsúbeszédet egy temetésen ha hívőt, vagy ha hitetlent temet. Ha kérnek (nem is kevésszer) és tud adni, nem kérdezi, hogy amúgy a hittel hogy áll! Ugyanis a hit nem az egyház dolga, hanem minden egyes emberé külön-külön.
A templomajtó nyitva van, bárki bemehet! Ki a festményeket nézi, ki csak csendben szemlélődik...nincsenek megfelelési/elvárási kritériumok az igazi templomi közösségekben csak annyi, hogy a jelenléte/állapota ne zavarja a többieket.

És igen, abban igazad lehet, hogy egyetemes értéteket közvetíthet egy könyvtár, egy múzeum, egy színház, egy orvosi rendelő is a maga kultúrtöténetével...
Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy ezt megérthesse mindenki - csak elég a tisztelet(világ+önismeret), mint a legfontosabb "közlekedőedényrendszerünk".
Nem akartalak megbántani és ha bárkit is megbántottam volna bocsánatot kérek, hiszen ennek felvállása is egyetemes érték...

bimm-bamm írta...

Névtelen 8:11
Nincs mit szégyelnem a hitem miatt (lehet, hogy több kételyem van, mint az ateistáknak ezért állandóan küzdenem kell) és nincs mit szégyelni a hit hiánya miatt sem (az ő kételyrendszereiket nem ismerem).

hello írta...

Nnnna, lesz itt cirkusz okt, 23-án:

http://nol.hu/belfold/nagy_dobasra_keszul_oktober_23-an_a_jobbik

A saját szimpatizánsainak és minden olyan embernek szervez közös nagygyűlést október 23-ra a Jobbik, akinek elege van a Fidesz és az MSZP kormányzásaiból is, és akik úgy érzik, "az elmúlt 24 évben becsapták, megalázták őket".
****

Meglátjuk, a Fidesz ezt hogy fogadja: ha megbocsátó mosollyal és alibi nyilatkozatokkal, akkor ez a közös koreográfiájuk része. Ha mégse, akkor akár be is vadulhat a szituáció bármelyikük részéről.
Szóval kíváncsi leszek.

bimm-bamm írta...

Névtelen 9:01

Örömmel jelzem, hogy erkölcsöt elsősorban mindenki a saját családjában tanul (megszületése pillanatától a szüleitől+nagyszülőktől+testvértől) és nem különféle intézményekben :-)))

hello írta...

Kedves bimm-bamm, a bármelyik istenben való hit mindenki abszolút magánügye.
Illetve annak kellene tekintenie minden olyan államnak, amely nem az általa preferált egyház hatalmára, pénzére és befolyására, azaz a maga hatalma ilyen segítséggel való bebetonozására spekulálva akarja különböző eszközökkel és módszerekkel oda beterelni a lakosságot. Mint teszik ezt momentán Orbánék.

Sajnálatos, ha a hívő emberek ezt nem veszik észre, ha eszközei vagy "csak" statisztái lesznek ezeknek az üzelmeknek. Ha nem tudják szétválasztani, mi a vallásuk tanítása, és mi az, amit ezen kívül és ennek ürügyén az agyukba akarnak általa plántálni.

Az ateizmus alapjában véve egy külső, felsőbbrendű mindenható létének tagadása. De szerintem jelentős szerepet játszik az egyházak, a vallások iránt az amiatti ellenszenv is, hogy a történelemben és napjainkban is mi minden borzalom történt és történik az égiszük alatt.

bimm-bamm írta...

Nem akartam Szalai Veronika 8:42 bejegyzésére reagálni, de mivel kibővítve Hello is úgy reagált 9:44 - így kénytelen vagyok.
1. Természetesen mindenkinek saját ügye a hite, vagy a nem hite - kérkedni amúgy nem is nagyon lehet a láthatatlan eszmerendszerekkel!
A cselekedetekkel, viselkedéssel már inkább!
Azt, hogy az állam(politika) mire használta/használja/használni akarja az egyházakat azt ne kérjed számon sem a hívőktől, sem a hitetelenektől, mert egyik sem az állam és egyik sem az egyház.
Mellesleg úgy emlékszem volt olyan történelmi korszak is, amikor az egyháztól éppen a kifelé terelés volt a politikai célkitűzés, ami természetesen nem ad alapot a jelenlegi beterelésre.
Bár már ezerszer leírtam, hogy NEM a hittanórán válik hívővé az ember!!!!
2. Meg kell, hogy cáfoljalak! A hívő emberek egy része tökéletes tisztában van a manipulációs (szándék)térképekkel és ezért előszerettel keresnek politikamentes templomokat, imaházakat, liturgikus tereket. Szerintem a hívő emberek között nagyjából annyian láthatnak át a különféle komplex üzelmeken, mint amennyien a nem hívő éleslátók, bár statisztikák ilyesmikről nem igen készülnek.
Meglátásom szerint nincsenek külön hívő tagozatos jobb oldali és nem hívő tagozatos bal oldali statiszták. Inkább csak sima statiszták. Az, hogy valaki mitől lesz művelt, fejlettebb gondolkodású és magasabb erkölcsi értékeket valló az nagyon sok dologtól függ, például a nevelési-oktatási rendszer minőségétől (is)!
3. Engem komolyan érdekelne egy olyan tanulmány ami összevetné az egyház bölcsesség órájának és a politika észtudományos képzésének a hatékonyságát...(nincs bántó szándék részemről, pusztán érdekelne például a jelenleg kialakult helyzetért való felelősségvállalás)
4. Az MSZP egyik neurotikusan érzékeny pontja, ha a kommunizmussal összehasonlítják. Igaz, hiszen eltelt félszáz év - ma 2013 évben járunk. Szerintem ilik tiszteletben tartani ezt a fajta érzékenységet.
Ha ez jelen van, akkor viszont érthetetlen, hogy miképpen nem kaphat sokkot ma az a keresztény, akitől számon kérnek XI. századi történelmi eseményeket pl. keresztes háborúk erkölcsi küldetését. Ha jól számolok ebben az esetben tíz évszázad, közel ezer év telt el!!!
Az én érzékenységemet miért nem veszik figyelembe?
Ha ezt megérted, akkor megérted azt is, hogy a hívőtől a hitetlent soha nem a hit választja el...
"Akinek füle van hallja meg!"

Névtelen írta...

Azt hiszem, nincs már értelme tovább folytatni ezt a hitvitát...mégis megteszem egyetlen okból:
Bimm-bamm írta:
"Az egyház szolgáltat is - elég sok dolgot közvetít. Soha nem aláz meg kiszolgálatott embereket! Nem tart minőségileg különböző esküvőt egy hívő és nem egy nem hívő párnak. Nem mond szívhezszólóbb búcsúbeszédet egy temetésen ha hívőt, vagy ha hitetlent temet. Ha kérnek (nem is kevésszer) és tud adni, nem kérdezi, hogy amúgy a hittel hogy áll!"
1. Emlékszünk, hány templom ajtóról láttunk fotót, ahol kiírták, hogy kéregetők a közelben nem tartózkodhatnak????? No komment
2. Ha valaki tud nekem mutatni egyetlen olyan hírt, hogy az egyház, a Vatikán, akármelyik püspök vagy plébánia a SAJÁT !!!!!!! vagyonából pénzéből, pénzzé tett kincséből támogatott rászorulót, kérem, mutassa meg nekem. Az nem jótékonykodás, hogy én kéregetek, amit kapok, abból leveszem a sápot, a maradékot nagy kegyesen kiosztom.
Akkora vagyona világ viszonylatban senkinek nincs, mint az egyháznak, egyetlen fillért áldozott már belőle jótékonykodásra? Pedig azt a vagyont is az emberektől vették el, kivétel kevés van, pl. termelő kolostorok.

bimm-bamm írta...

Névtelen 12:58
Kérlek jelentkezz Pupunál az elérhetőségeddel.
Nagy szeretettel meghívlak két közelgő templomi eseményre!
Saját szemeddel, saját füleddel, saját eszeddel láthatod és hallhatod, megértheted miképpen szórja szét kincseit Buda első alapítású temploma.
A meghívót Pupu címére küldöm és lesz egy kérésem is. Írjál majd beszámolót a többieknak is!
Üdvözlettel:
bimm-bamm
:-)

Névtelen írta...

A hivokon nem lehet szamonkerni a kormany intezkedeseit az igaz, de ha hulyeseget csinal a kormany a hivokre hivatkozva, akkor lehetne egy ket tiltakozo szo. Nem hiszem hogy szerencses dolog a megbelyegezni az embereket, te jo ember vagy meet kereszteny vagy, te meg rossz, mert nem vagy az. Mert ez ugye nem igy mukodik. Engem nem erdekel mit tanit az egyik vagy masik vallas, amig beken hagynak. De most ram akarjak eroltetni az egyiket, es ha ellenallok, ott lesz a potty a nevem mellett....akinek gyereke nem hittanra jar.... Az nem zavar senkit sem, hogy milyen feszultseg lehet ha gyerek gyokeresen mas ideologiat hall az iskolaban mint otthon ? Azt megertem, ha az mszp elhatarolja magat az 50 evnyi csufsagtol. Mert az akkori rendszernek pont annyi koze volt a leirt ideologiahoz, mint a mai egyhazaknak a bibliahoz. Csak a szocik kepesek voltak felismerni es fejlodni......

Névtelen írta...

Kedves bimm-bamm!
Én egy vidéki kisvárosban élek, és nem hogy Budára, de 93 éves édesanyám ápolásától még a garázsba se tudok lemenni. Ugyanakkor főleg az ő révén, nekem nagyon is része az életemnek a templom, az egyház. Miért vonnám kétségbe, amit írsz,de ha így van, akkor egyetlen kivétel.....persze, ha oda is mennék én vagy bárki, és látnám a jótékonykodást, attól még nem tudhatnám az eredetét......
Legyen igazad, legyen ez az egyház sokkal különb, mint amilyennek ismerjük....úgy legyen. Ez a pápa kommunikáció szintjén azon dolgozik, de nincsenek illúzióim.....

bimm-bamm írta...

Névtelen 12:58 és 15:34
Nem baj, ha Te nem tudsz jönni - attól a meghívásom érvényes marad :-)
Például küldjél el magad helyett egy olyan családtagodat vagy ismerősödet, akiben maximálisan megbízol és aki boldogan ellátogatna a Te kérésedre és az én meghívásomnak is eleget téve ide - (ős)Budára!
Lehet eredetkutató is - egyedülállóan pazar levéltárunk is van :-)
Üdvözlettel:
bimm-bamm
:-)

Alizka írta...

Ez nagyon jó!