A Szolidaritás ledöntötte Orbán
Viktor szobrát.
Igaz, előtte elkészíttette hungarocellből, de ez a figura maradandóbb anyagot nem is érdemelt volna, a legmegfelelőbbet pedig közegészségügyi okokból nem lehetett alkalmazni, pedig azzal lett volna teljes a tartalom és a forma egysége…
Na, ki is tört a parasztgyalázat azonnal, a sok feldúlt jobboldali és a sok idióta, magát baloldalinak meghatározó politikus kórusban siránkozott, mintha az anyjukat pocsékolta volna meg a majdhogynem egyetlen akcióképes szervezet, lépcsőmosás közben.
Hogy Viktor népének nem tetszik a dolog, az természetes.
Azért nem tetszik, mert egyrészt nagyon találó, másrészt mert ez végre valami olyasmi volt, amit az ország többsége szóbeli kommentár nélkül is megért és nagy röhögések közepette azonnal azonosulni tud vele, és legfőképpen azért nem tetszik, mert oly fájdalmasan igaz: a szobor, - pontosabban a karikatúra - mely egy diktátor emlékét idézi, egy másik diktátorról szól.
Kettőjük között van fajsúlybeli különbség, melyet a felhasznált alapanyag pontosan meg is mutat, az egyik diktátor bronzszobra elsüllyedt a történelem pöcegödrében, a másik egyelőre még úszik a felszínen, de ezt azért könnyebb lecibálni a csizmájáról, mint ihletőjét.
Hogy a baloldalból élők mit forgatják a szemüket, azt nemigen lehet érteni, hacsaknem azért, mert megfizetik őket érte, merthogy ingyen nem lehetnek ekkora ökrök.
Olyan a szájuk, mint a kacsa segge (semmi személyes, Attila…) – állandóan jár, folyvást pofázhatnékjuk van, pedig vannak helyzetek, amikor üdvözítőbb lenne hallgatni, nem azon erőlködni, hogy lerontsuk a szövetséges párt akciójának hatását - egyébként hazug frázisokkal.
Van itt szemforgatás ezerrel, olyanok tartanak illemtanórát, akik szakmányba fújják az orrukat az asztalterítőbe, olyanok papolnak erkölcsről, akiknek szavuk nem volt, amikor baloldali harcostársukat a csőcselék leköpte, megütötte.
Most siránkoznak, mert bántották Vikikét.
Ledöntötték a karikatúra karikatúráját.
Ezerszer nézegettem már gyanakodva Fodorra, mert úgy viselkedett, mintha a haverja küldte volna szétverni a liberális tábort, és ő rendre tett is azért, hogy ezt a gondolatot ne kelljen azonnal elvetnem.
Most ő is megszólalt, nekiállt méltatlankodni, hogy nadehátilyet, hát nem ledöntötték?!!!
És hogy jön ahhoz bárki is, hogy Sztálinhoz hasonlítsa Orbánt, merthogy Dzsugasvili azért mégiscsak diktátor volt, míg a Dzsuvásdilis ugyan nem jó felé viszi az országot, de azért nem diktátor – hogy akkor mi, ezt a kérdést nem cizellálta.
Mindenesetre, ha mond egy olyan dolgot, amit Orbán ma nem képes egyszemélyben eldönteni, akkor kisorsolok közte egy Sztálin – szobrot.
Merthogy Sztálin mennyi embert megölt, míg Orbán nem, de legalábbis nem tudunk róla, hálistennek.
Azért tegyük hozzá, hogy Sztálin nyakában nem volt ott egy külső erő, mely megakadályozta volna az öldöklésben, Orbán meg vagy öletne, ha módja lenne rá, vagy nem – mindenesetre meghirdetett elvei szerint az ellenfelet – ha mód nyílik rá – kukacoskodás nélkül meg kell ölni – ő ezt tanulta a politikából, mondá.
Namármost a tömeggyilkosságok verbális öléssel kezdődnek, Hitler is először szónokolt és aztán indultak meg az SA pribékjei, a zsidók ellen is verbális agresszió vezette be az Endlösungot, a fizikai megsemmisítést.
Orbán bizony diktátor, és a diktátor tettei a körülményektől függnek.
Rákosi számára kedveztek a körülmények, ki is végeztetett koncepciós perek ítéletei alapján a vádpontokban ártatlanokat, vagy joggal vádoltakat, akiknek kivégeztetése csak a megfélemlítést szolgálta.
Hát ma nem találkozunk koncepciós perekkel?
Dehogynem, hiszen a nagy port felvert ügyek közül még egyetlen sem végződött jogerős elmarasztaló ítélettel, Orbán csatlósai már csak elkeseredett utóvédharcokat folytatnak, hogy legalább egyetlen dologban elmarasztalhatónak mutassák a koncepciós eljárások vádlottjait.
Az is nagyon tetszett, mikor a szocialisták nagy szemforgatva kérték számon Bajnaiékon az előzetes tájékoztatás hiányát, mintha ez a két partner viszonyában oly szokatlan lenne.
Mintha szövetségesek lennének, pedig csak együttműködnek, ha éppen olyanjuk van, egyébként meg megy mindegyik a maga feje után.
Mondjuk, ez még egy ökrösfogatnál sem válik be - a közös járom igencsak komoly kényszer az együttműködésre, ezt még az ökrök is fel tudják mérni, meg azt is, hogy ha egymás ellen húznak, nem halad a szekér.
Védjük meg Viktort!
Ahhhh, mecsoda fennkölt gondolkodás, mecsoda fair play díjra érdemes törekvés, mecsoda erkölcsi fölény!
Mint a vadász a Nílus partján, aki nem lő a krokodilra, mert az még nem evett embert – a krokodil meg röhög – te leszel az első, hülye vadász – mondja - és kimászik a vízből.
A szobor egyébként jó volt, színvonalas, bronzból is megállna a lábán, míg le nem döntik.
Ez úton is gratulálok a művésznek, meg a Szolidaritásnak, mert olyat csináltak, amire a szocialisták négy év alatt egyszer sem voltak képesek: felkeltették a társadalom figyelmét egy politikai akcióval.
Lehet tőlük tanulni.
:O)))

41 megjegyzés:
Kedves Pupu, éppen éjfél van, október első napja... Jeles hónap!
Minden szavaddal egyetértek... Remélem,ez a - kies hazánkban - rendkívülinek számító tett végre észre téríti a finnyás népeket: "eltartott kisujjal" nem lehet ezzel a népnyúzó, felfújt hólyag kormánnyal elbánni! Igen, elég volt...
Látom, te sem bízol nagyon az összefogásban: az ökrök hamarabb megértik, hogy egyfelé kell húzniuk, hogy haladjon a szekér...
Teljesen igazad van, Pupu.
Pupu Kedves! Nagyon kellett mára (is) a szöveged, mert elegem lett a demokratikus ellenzék jórészéből. Hát mondd meg, normálisak!?
Kedves Pupu! Gratulálok! Remek a cikked.
Ma mintha gyomron vágtak úgy értek az ellenzéki politikusok szavai: - hogy B. már nem volt akkor, mikor ledöntötték... -meg K. Gergely, hogy ízlésével nem egyezek ez a performance... hm.
Hetek óta vitám van egy postás kisasszonnyal, aki korábban tíz évig dawn-kóros gyerekekkel foglalkozott pedagógusként, de elbocsátották, megszűnt az intézet. Az én álláspontom szerint mindenkinek el kell menni szavazni jövőre, mert ez a kormány félművelt, ízléstelen, kisszerű és homofób.
Az ő válasza sokkal tömörebb és mindég csak annyit mond erre, hogy ha elmenne, kire szavazzon?
Tényleg. Légyszíves mondd meg, kire szavazzon?... Vagy kire szavazzak?
Egy aprócska észrevétel:
Ez a performansz nagyon emlékeztet Dániel Péter egykori, szobrot-piros-festékkel-leöntő akciójára.
A műfaj: az érintettek megbotránkoztatásának szándéka.
Az pedig, hogy nem csak az érintettek botránkoznak meg rajta, nem meglepő. A hivatkozás: ha ők alpáriak, olyanok, akiknek a villamos járt a gyerekszobájában, mi mutassuk meg, hogy különbek vagyunk!
Hát mutassuk meg valóban! De ez többféleképpen lehetséges…
orbánt már régen kisbetűvel írom - mert bebizonyította többszörösen, hogy egy hatalommámoros, gerinctelen, mocskos alak, aki nem tisztel semmi emberi értéket, csak a saját egóját...
orbán maga a gyalázat!
de
nem lehet lealacsonyodni szobordöntögetős, lefejezett orbánfej-performanszig! csak mert ízléstelen. olyan fideszes.
orbánt egy hiteles demokratához méltó politikusi harccal (és már az is sok(K), hogy harcot kell írni, mert anélkül nem fog menni) kell eltávolítani, a demokrácia szabályai és törvényei (2010-es törvények) alapján elítélni és számon-kérni...
ez a rendezvény többet vitt, mint amennyit hozott...(és a békamenet és orbánhívők összerántva, egységesítve és hitükben megerősítve...)
és íme: orbánviktatória és médiája örül, mert a "szobor-döntéssel" hetekig tematizálhatja a fidesz a közbeszédet, miközben folyik a lenyúlás-lopás-demokráciafelszámolás...
MI, Demokraták, remélem többen és többek, ráadásul különbek vagyunk ennél - szerintem.
Bar kedvelem Kalman Olgat, de ma a legszivesebben kizavartam volna az egyenes beszedbol. Minden meghivottbol azt akarta kieroszakolni, hogy itelje el a Szolidaritas akciojat.
Neki nem feladata a meghivottakat velemenyuk megvaltoztatasara ravenni. Ne o akarja megmondani, hogy a meghivottnak mirol mi legyen a velemenye.
Nem ezert alkalmazzak, nem ez a feladata.
Szanyival persze szokas szerint nem birt.
Szanyi nagyon helyesen helyretette.
Teljesen egyetértek az előttem iró Névtelennel. En is kikapcsoltam a TV *t az Olgánál. Sajnos már annyira elegem van belőle is, pedig nagyon szerettem hallani, nézni a műsorát.
Csatlakozom ahhoz a kérdezőhöz, hogy kire szavazzunk.
teljesen igazad van Pupu. Jó hogy vagy, mert legalább Te kimondod mindazt, amit én is érzek.
Utálni fogtok!
Befolyásolatlan voltam a témában, mert a szobordöntést és szétszedést azonnal csőcselék-tempónak érzékeltem, mikor tudomást szereztem róla, mielőtt bárki megszólalt, véleményt nyilvánított volna.
Benyomásom és ezzel kapcsolatos érzésem most is fenntartom, miután a cirkusz és a viták eszkalálódtak.
Nem akarom másra kényszeríteni a véleményem, nem hiszem, hogy igazam van - amúgy. Leget, ezt kell csinálni! Lehet, ez a hatékony! Nem vitatom.
Mindössze érzem, amit érzek, és szomorú vagyok miatta.
Mert sajnos belátom: ez kell a népnek, az ilyesmi!
Nem tölt el örömmel, hogy ilyen a közízlés balról is, hogy ez a hatékony, és nem tartom felmentésnek sem azt, hogy Orbán rászolgált (Persze hogy!), sem azt, hogy ők százszor alpáribbak, ilyenebbek!
2013. ősze Magyarország! Szobrokat döntögetünk! Még ha papírból valókat is! Még ha igazunk van, akkor is! Szomorú!
" többen és többek, ráadásul különbek vagyunk ennél" Lehet, de akikhez szólni kell, nem mind értenek a finomkodásból. Azért mennek a Fidesz,meg a Jobbik után, mert azon a szinten értenek a szóból.
Nem lenne helyes, ha ismételném az eddig elhangzottakat - ezért csak annyit:a szobor és annak ledöntése - igen, helyes volt ! Amit a ledöntött szoborral műveltek - nnna, az nem Volt helyes !
Azt a primitív, alpári megnyilvánulást a jó ötlet szülőinek meg kellett volna akadályozniuk!
Ugyanmar! Mi ez ahhoz kepest amit hodmezovasarhelyen muveltek 2006 (vagy igy) tajan a tuntetok a Gyurcsanyra vonatkozo leggusztustalanabb feliratokkal (amelyek kozul, ha jol emlekszem, meeg akasztofa is volt). Mindez a lazar jancsi (fobunko) jovahagyasaval. A genyoknak olyan hosszu a bunlajstromuk, hogy ahhoz kepest (meg egyebkent is) egy valoban jol megcsinalt babu ledontesevel a szolidaritas performance csupan egy kis muveszi vigyor (meeg csak nem is saller meg kroki, amit a szegeny EU-s kepviselok kaptak). A baloldalnak nevezett bagazsnak pedig szinte kiszamithato volt a reakcioja (persze azert engem megis meglepett). A Kalman Olga pedig tehetsegtelen (mindig is az volt - orultem, mikor nyaron helyttesitettek). Na es vegul, a bizonytalan szvazoknak: hat persze, hogy a DK-ra kell szavazni!
Ha az a szobor egy pohos focistát ábrázolt volna Döbrögi fejjel, és a sportszáras lábak ledöntetlenül ott maradtak volna; most és a jövőben is minden másképp alakulhatna. Talán több embert elgondolkoztatott volna az esemény és nincs magas labda a bírálóknak, finnyáskodóknak sem.
A tett visszhangjára pedig az éceszgéberek nincsenek felkészülve.
Bajnai(ék)nak tanácsadót kellene cserélnie. Talán még nem késő.
Kristóffal értek egyet: ne ilyen módszereket válasszon a demokrata ellenzék! Túl azon, hogy nem valami ízléses és meglehetősen píszítlen akció, még elviszi a közbeszédet a valóban lényeges problémáktól, mint teszem azt a választási rendszer anomáliái. Ez kifejezetten hasznos a Fidesznek,legalább elsikkad a bajai szavazásról a figyelem.
Valamint azért is káros volt ez az akció, mert rokonszenvet kelt sokakban - nem bennem! - Orbán iránt. Emlékeztetek Horn Gyula balesetére, talán annak is köszönhette a választási győzelmet: ilyen furán működik az ember és az ő rokonszenve.
És még egy szempont, amely miatt mindenképpen elhibázott volt a szobros eksön: szörnyen eldurvult a közbeszéd, egyre képtelenebbül gyorsul a züllés. Miért kellene ebben versenyezni a Fidesszel? Miben vagyunk mások akkor?
Az kevés érvnek, hogy ebből ért a publikum. Én is a publikum része vagyok, én azonban nem ilyen üzenetre vágyom!
AMEDDIG NEM NÉZÜNK SZEMBE A SAJÁT 100 ÉVES KOMPLEX TÖRTÉNELMÜNKKEL, ADDIG ALKALMATLANOK VAGYUNK A VÁLTOZÁSRA, VÁLTOZTATÁSRA, MEGÚJULÁSRA, BÁRMILYEN REFORMRA!!!!!
Ahogy minden emberi kapcsolat legéretlenebb fázisa az, amikor mindig csak a másikat hibáztatjuk, ócsároljuk vagy akár tudattalanul is állandóan gyötörjük!!!
Amikor csak kritika van, de önkritika/beismerés az nincs!!!
Nagyon nagy Írás Igaz
maga egy Igaz ember ezt őszintén Irom
KEdves Borvirágos Farkasné SOS
nem tudok segíteni
ne kevreje a szezont a Fa..nal
Úgy látom Figyelnek !!!! tudja én a teljes nevemmel Irok a fIDESZ /honlapjára is azt irták hogy Szégyeljem MAgam
Pedig ÉN nem Voltam KISZ tikár!!!
Tornaalján leszek 9. 00 (Slovakia) ha érdekli kerités lábazat burkolás 2 cm Horváth kővel. gondolom hogy le van robbanva a Fürdöszobája sajnos nem tudok segíteni ákár hogy közeledik.MAX küldök Takarófóliát meg szalagot Ragassza fel a csöves csempéjére nem ázik be . Lavort is tudok küldeni nem gond
Sok szeretettel ELI Egerből
OFF
D. Elemér 8:08!
Jövőre vegyen előjegyzésbe a burkolási munkanaptárjába, mert szeretnék egy szépséges vízparti telekre egy álomszép teraszt, egy nagy hatalmasat.
Előkészített betonfelületre én kiraknék gyönyörű mintákat (sóder)kavicsokból, magácska meg lebetonozná nekem egyenletesre, egy legömbölyített lezáró peremmel. Ilyen típusú kültéri zuhanyozóra is vágyom, de ott függőleges felületen is kellene ugyanezt végezni + egy kültéri teraszos konyha is ezzel a módszerrel készülne! Még, egy két virágdézsa rakott kavicsból is bőven elférne.
Közben a tóban pecázhat is, a közelemben mindig sikeresen horgásznak, ezért mindig kapok friss halacskákat :-)
Magának is sütök halat,ha sikerül a fogás! Idén azt tanultam, hogy akkor a legfinomabb a hal, ha kukoricadarába forgatjuk és nem a hagyományos paprikás lisztbe :-)
Jövőre várom szeretettel a titkos szigetemre és okvetlenül hozza a családját+unokáit is, hogy munka közben jusson egy kis ideje a kikapcsolódásra is. Remek társasjátékaim, tollas felszerelésem is van és még egy szivárványos egy személyes függőágyam is :-)))
Szeretettel várom!!!
Kedves Pupu!
Egy problémám van a posttal kapcsolatosan, valamint felmerült bennem egy kérdés...
A probléma az, hogy Orbán rezsimjére az ihlető Sztálin lett megemlítve... de hiába írtam már sokszor, hogy Orbán rendszer ihletője nem a Sztálini, vagy Rákosi, és főleg nem a Kádár éra, hanem a Horthy rendszer, csak amit bal felöl populista előzésként tartanak számon, az a szélsőjobb populizmusa (Azt mondják, hogy a teljesen szélső bal és a szélső jobb valahol összeér az ilyen populista igérgetésekben)
Erről a hungarocell szobor-döntögetés ürügyén Bartus László írt is.. engem megerősítve... :-)
http://nepszava.com/2013/09/magyarorszag/miert-nem-horthy-szobrat-dontik-le.html
A másik dolog a kérdés, ami felmerül bennem...
Ha az Együtt 2014 egyik szervezete éppen Orbán szobrot dönt, az hogyan fér össze a korábban Szigetvári út és Bajnai úr kiegyezés a Fidesszel féle megszólalásaival? Mintha Orbánon kívül másnak is lennének skizo-problémái... ebben az esetben az E2014-nek...
Amit írok, az valószínűleg falrahányt (sárga)borsó (főzelék.
Egy.
Tele a púpom, (bocs PuPu, nem lopok, csak más testrész helyett ezt szoktuk mondani) azzal, hogy "mi ne beszéljünk úgy, mint ők, mi különbek vagyunk" stb, már 10-15 éve ezt hallom, és mi az eredménye a visszafogottságnak? Na, mi?
Kettő.
A puhap...ű "baloldal" hiába phinomkodik, meg disztingvál, senkit nem tud mozgósítani. Bocsánatot kér azért, hogy egyáltalán vanni merészel, azt hiszi, ezzel előbbre jut. Hát, NEM!
Három.
Télleg nincs már más nézni-olvasni való, mint PuPu, meg a Galamus. A saját nézeteit a kérdezettre erőszakoló, a saját kérdéseire ömnaga választ adó (figyeljétek meg, felteszi a kérdést, és a válasz utolsó előtti pillanatában bedobja a kulcsszót) K.O. mint politikacsináló-véleményvezér működik, teljes szereptévesztésben.
Sajnos, a nála utcahosszal jobb Mészáros Antóniában is csalódni kellett a legutóbbi vasárnap estén, amikor M.A.-mellébeszélő szózuhatagát nem állította meg azzal a kézenfekvő kérdéssel, hogy mi a véleménye arról, hogy a legutóbbi közvéleménykutatás adatai szerint (most nem pontosan idézem, csak a lényeget) a megkérdezettek többsége azt mondja, hogy Gy. F. nélkül rosszabb eredményt érne el az orbánváltó igyekezet a választáson.
Drágabolgárúrra már szavam sincsen.
Be vagyunk kerítve. Kell nekünk ellenség?
nagyon igaz, amit irtál, mint mindig.ugy ekézik ezt a performancet mint az mszp megmondoemberek Gyurcsányt az egység megbontásáért.nekem persze jobban tetszett volna, ha egy fehér szamáron szállitják körbe a horthy epigon szobrát, de majd legkozelebb.
Ízléstelen a sok "kényes ízlésű" finomkodása. Hányni kell tőlük, mert hazugok és nagyon ostobák. Ráadásul gyávák. Hamis esztétikai igényességgel leplezik, hogy inkább orbán fenekét nyalják, mint hogy szövetségesi ellenfelükkel összetartsanak. A baloldal épp olyan álszent, hazug és gerinctelen, mint a jobboldal.
Én is gratulálok a Szolidaritásnak és a művésznek. Végre egy baloldali tökös megnyilvánulás.
PuPunak meg köszönöm a blogot.
Getának !
Azért,mert a véleményed nem egyezik vele egy adott ügyben,nem kell lebunkózni Kálmán Olgát.
Ő ugyanis változatlanúl A non plus ultra a szakmában !
Az egyetlen,akire még érdemes figyelni !
Keserves volt a nyár nélküle az egérszürke helyettesítőkkel !
!
Miért van olyan érzésem, hogy tele a Libero: ők is jól tudják, hogy 2014-ben Orbán marad, és tán nem is alaptalanul attól tartanak, utolérheti a bosszúja azokat így vagy úgy, akik most nem tiltakoznak a szemüket forgatva, égre dobált karokkal a szobra ledöntése ellen.
Mellesleg az egyik itteni hozzászóló javaslata a fehér szamáron egy Horthy-fazonra hajazó figura nagyon találó.
A finnyások és a tiszta erkőlcsű demokraták cask egyet felejtenek el. Ezt a rendszert, Orbánnal az élén, választások útján lehetetlen less elzavarni. Arrol ők már 2/3 al gondoskodtak. Tetszik vagy sem, maradt az utca. Sajnos de ez van. Bár egy kissé, még abban is kételkedem, a nagy többségnek ez kell. Beledöglök, de kényelmes.
Nekem tetszett, de miért kellett ezt senkit Sztálinnak ábrázolni!
Sokkal találóbb lett volna egy gatyás focista szobra!
Ezt is le lehetett volna dönteni!
Kedves Mindenki!
Dr Veres Pál szexológus tartott anno a katonaságnál szexuális felvilágosító előadást.
Őt is kritizálták azért, hogy alkalmanként közönségesebben fogalmazta meg a mondanivalóját. Ő erre azt válaszolta, hogy lehet hogy latinul a nemi szerv szalonképesebb, de a hallgatóságban nem csak egyetemisták vannak, hanem olyan kondás is aki a nyolc általánost sem végezte el, mivel a katonának mindenkit bevittek. Ezért kell úgy fogalmazni, hogy mindenki megértse. A magyar társadalomban mindenkinek joga van szavazni, de közérthetővé kell tenni merre felé tart az ország, és ha nem Európa közepén lenne Magyarország, hanem Dél-Amerikában, akkor a stadionokban nem a távol ugró homokot hanem a gödröt ásnánk sokan a halottaknak fegyveres őrökkel a hátunkban.
A választáshoz fel kell rázni a népet közérthető módon.
Szavazni pedig a választás napján kell és az addig kialakuló legnagyobbnak látszó a demokratikus jogállam helyreállítását célul kitűző szervezetre érdemes szerintem.
Bokrossal értek egyet abban, hogy az egyes számú cél, hogy orbán maradjon vagy nem.
Ha a demokraták nyernek, akkor első a jogállam helyreállítása és a gazdaság beíndítása, aztán egy új demokratikus választásban már lehet versenyezni a demokratikus erőknek, hogy vezessen a legrátermettebb. Ha nem nyernek, akkor rossz helyre születtem és korrigálnom kell. Nagyon fájna számomra a „B” terv.
Kedves Pupu!
Remek volt a cikk!
Érdekes, de napok óta azon törtem én is a fejem, hogy karóba húzott hungarocell szobrokat (hasonlókat mint amit most láthattunk) kéne felállítani a Parlament előtt, vagy akárhol, amin nyakba akasztva egy táblán lenne felsorolva az illető bűne, hogy mit lopott, székháztól a manyupig...
Ízléstelen, ízléstelen... Persze, hogy az. De nem emlékszem arra, hogy kommentelők tömege jelentkezett volna, amikor Borsodból az "éhség menet" 20-24 résztvevője elindult Pest felé, majd Mezőkövesd határában Tállai polgármester úr kenyérrel és hólapáttal fogadta őket. Majd megszondáztatta az egész menetet!
Akkor kellett volna felemelni a hangunkat.
Kedves Géza, amit
- a szoborról,
- Gyurcsány karaktergyilkolásáról,
- Kálmán Olga műsorvezetőről,
- a szavazás irányáról
írtál: egyetértek!
Kedves PuPu !
Csak nem cserélted el a libát kacsára !
Mondjuk én a kacsacombot is szeretem, meg a püspökfalatját is, de azért a liba nagyobb és így több, tovább tart.
A többivel egyetértek !
üdv sphagin.
Kedves Pupu!
Nagyon jó ez az írásod is, le a kalappal!
A Szolidaritás a legjobb eszközt választotta arra, hogy kiugrassza a nyulakat a bokorból. A fanyalgók mit képzelnek? Majd O.V. szépen átadja a kormányrudat, mert a bukott választás után kérik tőle, hogy légy'szi, légy'szi? Bajnai is hablatyol valami visszautasíthatatlan ajánlatról, mint Don Corleone annakidején? Hol él ez az úrifiú, ha még egy ötletes performansz is megingatja a meggyőződését?
A választópolgár viszont egyértelmű, frappáns mondatokat akar hallani, összefogást akar látni, nem pedig illemtanórára járni. Végre a nemzetközi sajtó bemutathatta, hogy van vér néhány itthoni ember pucájában is. Szavazzunk a DK-ra.
Azért ez a mondat okozhat még további izgalmakat:
"A Szolidaritás nem egyeztetett a tüntetés minden részletéről az Együtt-PM vezetőségével, így voltak váratlan elemek " - mondta az Origónak Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért képviselője.
Csak nehogy a szavazópógár is újfent egyre gyakrabban azt vizionálja (előzetesen) magában, hogy a különféle váratlan (ám megtervezett) elemekről már megint - majd csak utólag lesz tudomása...
Pleinairnek és társainak:
Azért én hadd finnyáskodjam továbbra is, továbbá hadd kételkedjem az akció gyakorlati hasznában!
Mást ne mondjak, azonnal rámozdult a békemenet a szobordöntésre. Megérte az ötlet? Tüstént förtelmes agresszióval vádolják a baloldalt, mely ellen most nehéz lenne tiltakozni.
Mellesleg nem esztétikai, hanem morális kifogásaink vannak, de az nagyon. Churcill remek bonmot-ja jut eszembe, mikor a politikus társai azt javasolták, hogy tekintettel a tetemes hadi kiadásokra a háború ideje alatt ne költsenek színházra, koncertre és más haszontalan dologra, mire Churcill azt kérdezte: "Akkor meg miért harcolunk?"
Tehát kérdésem a következő: ha csupán a nevek változnak, ámde a stílus, a politizálás mikéntje marad a jelenlegi, akkor mi a frásznak szavazzak az ellenzékre?!
reggeli névtelen
Navégre! Már azt hittem, a normális emberek mindenütt kihaltak. Kösz, PuPu!
Kedves reggeli névtelen 17:42 amikor ezt írtad:
"ha csupán a nevek változnak, ámde a stílus, a politizálás mikéntje marad a jelenlegi, akkor mi a frásznak szavazzak az ellenzékre?!"
végiggondoltad?
Hát hogyan lenne a stílus, meg a miként ugyanaz a hungarocell szobor ügyben, meg a manyup ellopása, a földügyek, a hajléktalanok kriminalizálása, a trafikbotrány, soroljam? ügyével?
Hogy jönnek ezek egy lapra?
Kedves Farksné
megoldjuk nem probléma
ha már pecázgatnék beakasztani lehet ???? persze finoman gondoltam . ha már minden kész lenne.
nagy hódoloja Eli
kicsit le döök el fáradtam
szép estét önek
Pupu!
Nem szoktam csak szovegesen ertekelni a blogodat, de most ettol elterek.
A blogod vilagosan mutatja, hogy kivaloan latod a dolgokat, az esemenyek lenyeget.
A beirasodat a leheto legmagasabb pontszammal ertekelem, foleg a baloldali politikusok remulete utan, hogy vajon mit fog szolni hozza Orban Viktor. Mi lesz velunk, ha haragosan osszevonja a szemoldoket. Megy az "elhatarolodas" a mentegetozes, a nagyur joindulatanak megtartasaert. Lehet, hogy kioszt egy-ket kisebb pofont a baloldalon, de lelabb megtart minket a kegyeiben.
Kit erdekelnek a bekemenetesek, a Horthy rendszer es Szalai nyilasainan mai leszarmazotti. Minel jobban rikacsolnak, ez annal jobbban jelzi, hogy a baloldal valahova nagyon pontosan odautott, ami erzekenyen erintette oket. A bekemenet reakcioja jelzi, hogy mennyre sikeres egy baloldali akcio.
Hajra Szolidaritas, hajra Pupu!
útkaparó!
Ha valami ütőset akarsz olvasni, akkor Amerikai Népszava!
Ízelítőül:
http://nepszava.com/2013/10/velemeny/bartus-laszlo-a-finnyas-orruak.html
Kedves D. Elemér!
Én nem vagyok horgász ezért nem ismerem ezeket a pecázási szakkifejezéseket. Ha a beakasztással sütni való halat akar fogni - akkor azt minden további nélkül lehet, vállalom, hogy megsütöm és meg is eszegetem.
Amennyiben életnagyságú sellőre lenne szüksége, akkor azt csak a túlsó parton érdemes keresgélnie, ugyanis ott van egy-két világraszóló akrobata, azon az oldalon biztosan nem marad üresen a botja.
Örülök, hogy korán lefekszik, éppen most hallottam, hogy az éjfél előtti alvás a legértékesebb!
A sok munka után mindig pihenjen, vigyázzon magára és ne feledje a jövő évi megrendelésemet!
Ismeretlenül is köszönöm a bizalmat :-)
Nekem először nem tetszett a szobordöntés ötlete, gyerekes ostobaságnak tartottam.
Aztán amikor megtörtémt és mindenki elkezdett óbégatni, akkor rájöttem, hogy nagyon is helyes és jó vicc is!
sa ma cac pe natiunea maghhiara
Megjegyzés küldése