2017. november 6., hétfő

FRADI

Kezdjük ezt a posztot azzal, ami életünket alapvetően befolyásolja, ami a nép életszínvonalára, a gyermekek oktatására, az egészségügyre, a társadalmi mobilitásra alapvető hatással van: beszéljünk a fociról.
Vagy a foci ürügyén akármi másról, merthogy ennek a történetnek semmi köze sincs a labdarúgáshoz, a labdarúgás itt csak ürügy.
Mi mindenben késésben vagyunk a világ élvonalátol, miért éppen a futballhuliganizmus tekintetében ne lennénk késésben?
Már szinte mindenhol megbírkóztak vele a világban, nálunk meg szárba szökkent és virágzik...


A hírek arról szóltak, hogy a Ferencváros köménymagja megkegyelmezett a klub elnökének, aki maga is hajlandó volt apróbb engedményeket tenni, úgymint a felaprított vénaszkennerek roncsain térdenállva, szájával kényeztetni Hamberger Ádám, a szurkolói csoport vezetőjének, a Fradi tábor capojának csúnyáját, ezenközben még a fején elhelyezett korsóból sem löttyent ki a sör.
Cserébe a szurkolók megigérték, hogy porig rombolják a Groupama Aréna berendezését és saját szektoruk üléseit ellenfeleik bőréből készült huzattal te
szik komfortosabbá.

Természetesen már az első mérkőzésen, melyre beengedték őket kitört a balhé, folyt a vér, betört koponya, késelés - ahogy ez már Fradi ultráéknál megszokott.
Csak tudnám, minek ehhez labda, miért nem elég nekik a farpofáik közé szorított kés?


Hogy lesz-e felelősségrevonás?
Ugyan, ki képzel ilyen marhaságot, Orbán csürhéje felette áll a kicsinyes szabályoknak, a stadiont 2006-ért kapták ajándékba, csak azt vették vissza, ami az övék.

Várható  volt a választások előtt a Nagy Összeborulás, hiszen ezek az adrenalinfüggő Orbán(?)-huszárok adják a maffiavezér hatalmának sötét hátterét, ők azok, akiket nem köt a törvény, nem kell azonosítószámot sem viselniük, ellenben kis hátizsákjaikban viacolort és Molotov-koktélt szállítanak nemzeti célú felhasználásra.
Ez lenne ma a labdarúgás?
Magyarországon mindenképpen, és talán nem is véletlenül hasonlít a Groupama ketrecre, ketrecharcosok részére készült, és ezt ők tudják is.



Mindenesetre célszerű volt eltakarni a Telekom székházzal, hogy ne kelljen a szükségesnél többször szégyenkeznünk.
A Telekom székház tetején szabadtéri futópálya lesz, a vendégcsapatok szurkolói ott készülhetnek majd a mérkőzésekre,  a nagy üvegfelületek pedig gyönyörűen tükrözik majd vissza a lángokat, ha a szurkolók felgyújtják egymást, mikor a libások (MTK) vezetni merészelnek egy barátságos mérkőzésen.
Magyar anyák, küldjétek gyermekeiteket a mérkőzésekre, ott tanulhatnak sportszeretetet, küzdenitudást, kulturát és elsősegélynyújtást szúrt sebek esetén!

Ameddig ilyen a társadalmi környezet, addig itt stabilizálódik az a helyzet, melyben egy angol ligameccs magyar nézője nem ismer rá arra a játékra, melyet itthon labdarúgás címen akarnak eladni neki.
Ömlik a tőled ellopott pénz a sportágba, meg a baráti zsebekbe, legalább lenne eredménye - de nincs.
Ha Orbánnak valaki azt mondaná, hogy a sportág helyzete pontosan tükrözi a társadalom helyzetét, felháborodna, hiszen itt minden parádésan megy.
Szerinte semmi szükség nincs a szövetségi kapitány cseréjére.



Nem vagyok biztos benne...

:O)))

23 megjegyzés:

hello írta...

Úgy sikerült megutáltatni velem a focit a RENGETEG sokkal értelmesebb, FONTOSABB és hasznosabb pénzköltési cél HELYETTI stadioncunami által, hogy pláne a Fradiban felőlem a szurkolóknak becézett csürhe nyugodtan aprítsa egymást. A baj ezzel csak az, hogy a közben tönkrevágott stadiont nyilván közpénzből fogják renoválni.

nemóvatos írta...

A Grupamaban történteket sajnos a választók nagy része --ha megtudja is-- aligha értelmezi a helyén.
Miként a legfrissebb ofshor botrányt sem.

Momentán az foglalkoztat, hogy vajon van-e és ha igen úgy mekkora átfedés "az adrenalinfüggő Orbán(?)-huszárok" és a sokat kritizált jobbikos egyenruhás szabadcsapatok személyi állománya között között. (S a (?) Orbán után)

Miközben "alakul/idomul" az egyetemi ifjúság is,

(http://index.hu/belfold/2017/11/06/orban_gaspar_felhaz_egyhaz_kereszteny/)

a "demokratikus ellenzék" 60-40 %-os meg(nem)egyezésről delirál.

katsa írta...

Hm.
Momentum' az foglalkoztat mi lesz velünk ha....

1970 írta...

Kedves katsa!

Momentum=fidesz2.0
Ugyanez lesz velünk, mint most!

Kedves nemóvatos!

Ez ugyanaz a társaság, őket hívják bizonyos történelmi helyzetekben (pl.: 1956-ban is voltak ilyen történések bőven) csőcseléknek.

A focit meg én is utálom, elég régóta. Főleg mostanában, amikor látom, hogy irdatlan pénzeket nyomnak bele, teljesen feleslegesen, érdemtelenül. Közben az alapvető társadalmi alrendszerek (oktatás, eü., társadalombiztosítás, kultúra, szolgáltatások jó része, stb.) pusztulnak.

K1 írta...

Föfocista ahonan jött. -Ott nem volt sem paraszti kultura sem polgári. Csak barom.

Olasz Ildikó írta...

Édes Istenem! Hol van már az az idő, amikor kislányként! édesapámmal Fradi mecceseket látogattunk?! (Ötvenes évek vége, 60-as évek eleje!)

pleinair írta...


" Orbán csürhéje felette áll a kicsinyes szabályoknak, a stadiont 2006-ért kapták ajándékba, csak azt vették vissza, ami az övék.
...ezek az adrenalinfüggő Orbán(?)-huszárok adják a maffiavezér hatalmának sötét hátterét, ők azok, akiket nem köt a törvény.."

Ezt akartam én is mondani.

Attila írta...

Üdv!

Szerintem nem véletlen a mostani kibékülés a a Fradi köménymaggal, csak egy kicsit elszámította magát Kubatov nertárs. Még szükség lehet rájuk a választások előtt. Úgy gondolhatták így nem lóg ki a lópata, mintha jövő február-márciusban történt volna a nagy összeborulás.

Attila

hello írta...

Kedves Attila!

Ha meg netán valami isteni csoda folytán bukna a választáson a Fidesz, utána meg sőt de pláne jól fog jönni nekik, hogy kéznél lesznek, felhasználni őket a "haza nem lehet ellenzékben" természetű "tiltakozáshoz". :-((

Attila írta...

Kedves hello!

Sajnos ilyesmitől én sem tartok. Elnézve azt a végtelenül lebutított emberek tömegét, egyetlen cél a 2/3 megakadályozása lehet.

Attila

Promenad írta...

Nagyon igaz,amit a diszkriminácóról írtál !
Az Ujpest stadionját az itt történtek töredékéért rendszeresen bezárják. Itt meg 3 szektort.
Jól megbüntették a Szent Ferenc-várost...

talalom írta...

OFF!!! Pupukám! És az NOSZF??? Hát az már szart se ér? (Két héttel előbbre kellett hozni az őszi nagytakarítást, így már nem tart ki karácsonyig...)

PuPu írta...

Dehogynem!:)
a facén visszaidéztem a 2015. november 7,-i posztomat, újat ugyan mit is írhatnék?
Azóta csak butult a nép...
:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

Ez a búgi a NOSZF vagy '56 gyanánt merült fel?

'Horn Gyula a baloldal számára a rendszerváltás ikonikus alakja, aki nagy formátumú államférfiként talán mindenkinél többet tett az ország nyugati orientációjáért, euroatlanti integrációjáért. Elhisszük, hogy a Jobbik szemében mindez nem érdem, inkább vétség, de a baloldali szavazók megnyerése egy ilyen gesztus után még annál is reménytelenebb, mint korábban. Vona Gábor tenyeréről lekopik a bőr, mire annyi macskát megsimogat, hogy ez a gyalázatos tett feledésbe merüljön.

A DK tisztelettel hajt fejet a volt miniszterelnök emléke előtt és fölháborodottan ítéli el a szélsőjobboldali fiatalok barbár akcióját.'


http://web.dkp.hu/kozlemeny-a-dk-kiall-horn-gyula-emleke-mellett-es-eliteli-szobranak-meggyalazasat/

Bár, ennek a hatalmas tiszteletnek némileg ellentmond Debreczeni megállapítása, miszerint Horn volt az első korrupt magyar miniszterelnök. Akkor ezt most így hogy?

http://index.hu/belfold/2011/12/01/a_politika_fertoje/

'A korrupció történetét vizsgálva Debreczeni egyébként arra jutott, hogy korrupció mindig is volt, fontos fejlemény azonban, hogy korábban a kormányfők mindig tiszták maradtak. Ez a hagyomány aztán Horn Gyula villaépítésével tört meg.'

Névtelen írta...

Neveletlen hozzászólásához: Debreczeni seperhetne előbb a saját portáján.
Lehet, hogy Antall vagy Boros nem voltak közvetlenül érintve, de hogy a környezete szétlopta, szétherdálta Magyarországot, az biztos (akkor ezt úgy hívták, hogy privatizáció). Adataim nincsenek, de szerintem az ő miniszterelnökségük alatt veszthette el a legtöbb vagyon a közvagyon jellegét, és ment át privátba.

1970 írta...

Kedves mozigépész!

Nagyon egyetértek! Debreczeninek nagyon kellemetlen lenne saját egykori pártját így megjeleníteni, de az intézményesített korrupció megjelenése Antall és Boross nevéhez fűződik, akárhogy is szépíti.

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves mozigepesz, Debreczeni a DK elnökségi tagja, lehet sepergetni. :(
http://web.dkp.hu/szervezet-2/

1970 írta...

neveletlen

És? Ez milyen szempontból lényeges információ?

PuPu írta...

Szerintem meg Horn szobrának meggyalázása egyszerű bunkóság, mint ahogy Horthy, Münnich és Károlyi szobra esetén, de a szovjet hősi emlékmű esetén is az volt.
Primitív vallási ceremónia, magyar vudu a XXI. században.
Itt az angolszász polgári demokrácia is éppen arra cseszik rá, amire a bolsevikok: az emberek nem elég érettek arra a társadalmi modellre, amit szeretniük kellene.
Szerintem nevezzük ki királynak I.Enyveskezű Viktort, utána meg áldozzunk kakast!

:O)))

hello írta...

A plakáttörvény után ez lesz a következő?

egyre-gyakoribbak-az-internetblokádok

Valaki, aki nagyon unja írta...

Ez annyira jó! Bocsánat, lehet, hogy nem ideillő, ráadásul a kb. 50 centis keresztt mögött ácsorgó gyerekekről készült képet nem is tudom csatolni.
"Iskolánk diákjai október 6-án emlékeztek meg az 1848-49-es
szabadságharc megtorlásáról. Fejet hajtottak a tizenhárom aradi
vértanú emléke előtt. Mint elhangzott, annak idején valóság volt
az, hogy a különféle meggyőződésű, vérmérsékletű és származású
emberek össze tudtak fogni, és együtt fordultak szembe
az önkényuralommal. Pedig Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost,
Deák Ferencet, s a tábornokokat sok szempontból egy világ
választotta el egymástól! Mégsem azt mondták, hogy „én, én,
én”, hanem azt vallották: „Együtt mi, magyarok!”
Ezen az ünnepen hagyomány az, hogy az ötödikesek és a nyolcadikosok
könyvet kapnak, mely remélhetőleg támaszt nyújt
nekik egész életükben. Az ötödikesek a Nemzeti Hitvallást, a
nyolcadikosok Magyarország Alaptörvényét viszik haza könyvespolcukra.
Legyünk büszkék magyarságunkra!"

Nem tudom, nem is unom ezt már, ez már a gyomrom táján okoz komoly viharokat. S nem is írom ide, honnan, mert tk mindegy - idézzem Kertész Ákost, mit írt az alattvalókról, vagy Bródyt a mindenrendszerhezalkalmazkodókról mit írt?
Nem tudom, hinnék én, de ha bekapcsolom a rádiót, gyakorlatilag mást se hallok, hogy (bár a riporter és riportalany nem vállal ilyen tisztséget, de véleményük az van) az ellenzék impotens, demagóg, hülye, kisstílű, betoji, agresszív, megbízhatatlan, korrupt, széthúzó, veszekedős csürhe - a "mi" képviseletünkre mindenképpen alkalmatlan.
Ez a sok okostóni, akik annyira tudják, mit nem csinálnak jól mások, miért nem áll oda jól csinálni??
Mert lelohasztani nagyon tudnak. Miért nem szónokol Pikó a Kossuth téren vagy Rózsa Péter? Miért nem gyűjtik a Klubrádióban a nemleges konzultációs íveket? Miért nem segítenek szervezni a megmozdulásokat?
Miért nem veszik észre, hogy ezzel az agymosással szemben, amit fent írtam, csak az segíthet, ha minél gyorsabban ellenzékbe szorul Orbán? Hogy lehet, hogy ez a rádió, ami állítólag a dem.ellenzék utolsó védőbástyája, úgy ekézi az ellenzéket, mintha fizetnék érte?

talalom írta...

Valaki, aki nagyon unja. Egyetértek, nem is hallgatok Klubot, nem nézek atv-t - fényezzék csak magukat. Viszont: ahol lehet - Népszava, KMH stb. - azonnal ugrok az ellenzék ócsárlására. Ha emlékszel, ugyanezek 2010 előtt a kormányt fikázták, mondván: a média dolga a kormány kritikája. Ja, csakhogy most meg miért váltottak az ellenzék becsmérlésére?

1970 írta...

Valaki, aki nagyon unja
talalom

Ezek nem igazán ellenzéki médiumok, az említettek (főleg Rózsa P.) olyan liberális személyiségek, akik mindig mindent ekéztek, de ebbéli tevékenységükben is leginkább a baloldalt. Mindig utálkoztak, és e tekintetben gyakorlatilag azonosak a jelenlegi kormányzatot alkotó politikusok társaságával.
(Pupu nagyon helyesen írt a szoborgyalázásokról. Az ország jelenlegi színvonalát jól mutatja, hogy annak a személyiségnek a szobrát gyalázták meg, aki a rendszerváltás utáni politikai elit egyetlen említésre méltó alakja volt.)