2017. november 11., szombat

MINDTEN NATYON JO, MINTEN NATYON SZEP

Mindennel meg fatyok elegedve, mondá a császár és apostoli király az Osztrák-Magyar Állandó Értekezleten, és a mondá a kirájiparitanuló a Várkert Bazárban, mely az utóbbi időkben kiemelt jelentőségre tett szert, vélhetően biztonsági megfontolásokból.
Talán azért, ha a jövendő király majdan alászáll a karmelita kolostorból a nép közé (szervusz nép), és elhatalmasodik rajta a pánikbetegség, legyen számára egy alagút, melyen menekülni tud, mint hajdan az Operaházból, mikor nagy győzelmét ünnepelte felhőtlenül.

Mindenesetre a Magyar Állandó Értekezleten ez volt az alaphang, és az ember eltöprenkedik, hogy ez vajon a miniszterelnök kissé sajátos belső világának képe mely egyesíti Schmidt Mária és Matolcsy György speciális világlátását, vagy egy más térben és időben létező ember álomvilágának megjelenítése zárt körben, a kilóra megvett kacsák óljában.
Akárhogyan is, de meglehetősen szomorú az ügy, hiszen ezzel kell együttélnünk, hacsak valami csoda nem történik, ami egy újabb stadionhoz vezet, melynek fűtött gyepszőnyege alatt alussza majd örök álmát a Nemzeti Foci Felvirágoztatója.
Nem kívánjuk az eseményt, de hát a tünetek súlyosbodása nem teszi kizárttá, hogy bekövetkezhet a szörnyűség, mely csak a führerbunker udvarán berendezett alkalmi melegedővel, vagy a sztálini dácsa padlóján egy lódoktor szakmai felügyelete mellett abszolvált, kissé elnyúló agóniával mérhető össze.
Szörnyű időszak lesz, de majd csak túljutunk rajta.

A Népstadion lebontása óta tudjuk, hogy minden stadiont a földdel egyenlővé lehet tenni, némelyiket még ki is lehet osztani tüzelőnek a hideg telek előtt...


Szóval, megtudhattuk, hogy idáig a Mi Reménységünk a nemzet egyesítésével volt elfoglalva, míg ezután a fejlett szocia... - nem, a nemzetépítést fogja előtérbe helyezni.
Érdekes, hogy a sikeres munka után bátran elmondhatjuk, hogy a nemzetegyesítés olyan jól sikerült, hogy ma már akár egy családon belül is úgy utálja magyar a magyart, mint eddig még soha, nem is szólva a külhoniakról, akik éppen csak egy göndör szőrszállal vannak lemaradva a senki által nem észlelhető migránsok iránt táplált érzelmektől.
Szerettük volna a kérdésről Bugár Bélát, a szlovákiai magyarok egyik vezetőjét is megkérdezni, de sajnos nem ért rá, mert éppen a miniszterelnök csicskái elől menekült.
Nagy bűnt követett el: a többségi nemzetet nem volt hajlandó ellenségként kezelni, ami a jószomszédi kapcsolatok tekintetében megengedhetetlen.
Csak mondanám: ilyen szar állapotban a nemzet még a kuruc-labanc ellentétek idején sem volt, ami meg az egyesítést illeti, a nemzet egységes volt, míg csak fel nem tűnt a politikai pályán ez a kókler.

Az erdélyi, felvidéki, kárpátalji, vajdasági magyar egészen eddig természetes része volt a nemzetnek, ha a helyi orbánviktorok üldözték, akkor a magyar nép segítséget nyújtott nekik, ha úgy érezték, hogy a helyzetük szülőföldjükön tarthatatlanná vált, akkor menedéket, sőt lakást is nyújtottak nekik - lásd TGM és még sok más migránsunk példáját - ha már a menekült szót törölni kellett a szótárból.
Igaz, akkortájt legfeljebb a nyugatra menekült nyilasok, horthysták és magukat hősnek eladó ötvenhatos disszidensek pofáztak volna bele a dolgainkba, de vevő erre kevés volt, az a pár alkoholista meg maoista idealista nem nagyon számított...

Az persze biztos, hogy a sok aktatáskában kihordott lóvé megtette hatását, a nemzetiségek hajdan gatyából kilógó seggű vezetői ma tehetős emberek, cserébe persze az itthoniaknak is leesett egy-két panziócska, kastélyocska, de hát ugye Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen...
A Nemzet Szabója úgy véli, hogy összefoltozta a nemzet szanaszét hasogatott szövetét, habár kívülről inkább úgy tűnik: elszabta.


Túl sokat erről nem érdemes beszélni, engem leginkább az érdekelne, hogy a miniszterelnököt milyen jogszabály hatalmazza fel arra, hogy a nemzet nevében hülye nyilatkozatokat tegyen.
Csak tájékoztatásul: a miniszterelnök és a végrehajtó hatalom feladata az, hogy két választás között, a kormány programja alapján irányítsa a napi ügyeket.

A Mi Boldogságunk egyébként visszavitte az országot azokba az időkbe, amikor nem az országnak volt királya, hanem a királynak országa.
Úgy gazdálkodik a pénzeddel, mintha a sajátja volna, a saját vagyona meg úgy nő, mint a hasa - ha mond ez valamit.
Most éppen a Népligetet lenyúlása folyik - Budapest legnagyobb közparkja veszik el a nagyközönség számára, mintha a New Yorki Central Parkot csesznék tele focipályákkal.
Nem szép dolog ilyet állítani az ország megválasztott miniszterelnökéről, de ez az ember bolond.
Köznapi és orvosi értelemben is, mégsem emeli fel ellene a szavát senki.
Talán egy-két szabóinas mondja ki, hogy a király meztelen, de a nagy nevek kussolnak, mint általában a történelmi katasztrófák során.
Szomorú.



Boldogságunk beszélt a választásokról is, - természetesen igazságos és méltányos a mai választási rendszer, egymillió fölött a határon túli állampolgárok száma, de hogy mi közük van a mi adónk elköltéséhez, azt azért nem cizellálta.
Hálát adhatunk egyébként az Istennek, hogy valamelyik román politikusnak nem jut eszébe Sztálin véleménye, mely szerint nincs nemzetiségi kérdés, csak vagonkérdés van.
Ami azt illeti laktak már errefelé évekig emberek vagonokban a pályaudvarokon, és ami már volt, az meg is ismétlődhet.
A miniszterelnök szólt néhány szót az Unióról is, melyben az előre szó szerinte hátrát jelent, de hát ez már csak átmenetileg gond - a tagságunk léte erősen kérdéses, és a tévedések elkerülése végett elmondanám, hogy egy unión kívüli Magyarország Putyin számára olyan, mint a comb nélküli liba - kár mellé a vöröskáposzta.
Orbán persze meg fog bukni, hiszen szembe megy a világ folyamataival, csak az időpont kérdéses.
Ott fog majd állni a nemzet mint szokott és hülye pofával csodálkozik: már megint Kölcseynek volt igaza.


Pedig a balsors mi vagyunk.


:O))) 

35 megjegyzés:

talalom írta...

Nos, a császárinas megérzése teljesen jogos: pont úgy ott állnak felajzott "íjakkal" mögötte a fehérvári huszárok, talpig kacagányban a díszmagyarok, levett föveggel az alamizsnáért instanciázó szolganép, mint most. Utóbbi meghatottan gyűrögeti a fövegét is: elvégre elfogadta a magas méltóság a Kaiser mellé a Kőnig címet is. Bár '18 már nincs olyan messze, mint 100 évvel ezelőtt...

Névtelen írta...

Hallottátok tegnap Békesit ?
Optimizmusom maradékának is annyi.

Joebacsi írta...

Nekem az első bekezdésről az Elveszett Cirkáló jut eszembe. Az egyik oldalon ott van Piszkos Fred, aki ha a kapitányi hídon áll, akkor ugyan előfordulnak szivarok is az üzemanyag elszámolásban, de mindig van szállítani való rakomány és vihar előtt hogy-hogynem mindig védett kikötő közelében van a hajó, míg a baloldalon Fülig Jimmy próbálja kormányozni a hajót...

PuPu írta...

Helyes.
Piszkos Fredet egyébként nagyon elverik - nos, ez az elsődleges cél...

:O)))

Joebacsi írta...

Akkor hajrá!:)
Kicsit belerondít a gondolatmenetbe, hogy piszkos fredet is a történet elején-közepén verték meg, ahogy a másik "főhőst" is (2002-2006)

katsa írta...

Kedves Névtelen!
Igen hallottam és néztem.
Katasztrofális a jövő.
Békesi László: "A Fidesz olyan mélységekben alakította át a társadalom szöveteit az elmúlt nyolc évben, olyan mélyre eresztették azokat a gyökereket amelyek meghatározzák az állam működését, hogyha esetleg a tömegeknek a felébredése, elégedetlensége a következő ciklus végére elsöpörné a rezsimet, helyébe rövid távon olyan változtatásokat nem fognak tudni létrehozni amelyek meggyőzik az emberek többségét: na igen, ezekre van szükség. Az elégedetlenség pedig egy ilyen gyors változtatásnál elsöpri az új rezsimet, tehát újra vissza jön a Fidesz."
Szerinte kétszer kell megbukni a Fidesznek ahhoz, hogy újjá építhető legyen az ország.
Konklúzió: Ez olyan mint a rákbetegség amely eluralta az ország testét. Ha lesz is gyógyulás, az nagyon fájdalmas lesz az ország és a nép számára.
A Fidesz olyan az ország számára mint a dohány által okozott rák az ember számára.
Csak az a baj, hogy ebbe bele lehet pusztulni.
Ez a Fidesz halálos lehelete.

DarthVader írta...

Joebacsi:

Hát, azt hiszem itt nem csak szivarok vannak az elszámoltak között hanem a fél rakomány is, a rakományt egyenlőre a tetves EU biztositotta, és hát a vihar még hátra van. Pedig eljön az is, legalább akkora- ha nem nagyobb - mint a 2008-as - és remélhetőleg a csuti csüngőhasú regnálása alatt, ugyanis akkor fog megmutatkozni, ki a legény a gáton. Különösen ha akkor jön, ha elfogy az EU pénz.

jarisz írta...

Nevtelennek !
Kellenek a pesszimista hangok, mert a bizonytalan szavazot mozgositja, felidegeli.
Hogy, de jo K.@ ..te budos genya, azert sem a labammal szavazok , azert is elmegyek., pedig teke van a hocipom a POLITIKAVAL.........:-P .
Veszpremben: 2015!
osszefogassal meg a nepszeru NAVRASICSOT is megverte volna a KESZ Z..

Joebacsi írta...

DarthVader:

Szerintem már megmutatta ki a legény a gáton. Imádom, amikor a válsággal takaróznak, csak azt felejtik el, hogy nálunk a válság bő 2 évvel előbb jött (tehát 2008 szeptembere letolt gatyával, bokát fogva, homokkal síkosítva várt minket). Másrészt a régióban Gyurcsányon/mszpn kívül egyik kormány se bukott bele a válságba (az nem megbukás, ha az inga az ellenkező irányba leng ki, az igazi bukás amikor valaki egy ciklus alatt csinál 46ból 19 százalékot)

Eu pénz meg jönni fog, ha nem is annyi, mint mostanában, de a német multik nem fogák engedni, hogy elzárják a csapokat.
Aztán bármi lehet...






PuPu írta...

Kedves Joebácsi, én tényekről írok, e meg mesedélutánt tartasz.
Azért nagyra értékelném, ha belinkelnéd az általa emlegetett Lagarde nyilatkozatot, csodálkoznék, ha képes lennél rá.
Az ilyen tipusú vitában meg inkább nem vennék részt, vagy írj igazat, vagy ne írj ide, és legfőképpen kapcsolódj a tárgyhoz.
Nem szeretem, ha valaki nettó hazudozással próbálja pótolni a tényeket, a főnöködet is ezért utálom - többek között...


:O)))

PuPu írta...

Csak, hogy ne halj meg ebben a szörnyű állapotodban:
A válságot a Gyurcsány kormány kezelte, méghgozzá parádésan jól.
Elötte meg rendbetette a költségvetést, lefaragta a hiányt annyira, hogy nem volt vele tovább gond.
Merthogy Medgyessy és a Fidesz olyan sikeresen tette rendbe a költségvetést, hogy korrekcióra szorult, az Uniós előírások alapján.
A Bajnai kormányra már csak a melldöngetés maradt, a felvett hitelekből még tartalékot is képezheett, melyet aztán Vityka eltapsolt.
Az a duma, hogy ma nem szorulunk kölcsönökre avas, az államháztartás hiányát mindig kell finanszírozni, most is, és erre van többféle módszer - de ma is kölcsönből finanszírozzuk.
Megjegyzem, a legolcsóbb valamennyi hitelfajta közül az IMF hitel, viszont ha felveszed, nem tudsz belőle lopni, vagy csak nagy kockázattal - ezért kellett Orbánnak drágább hitelekkel kiváltani.
Hogy vsszafizettük az nem dicsőség, Magyarország mindig pontos fizető volt, még 1956-ban is.
Az IMF pedig egy olyan szervezet, mely éppen az átmeneti fizetési nehézségek finanszírozását könnyíti meg, erre hozták létre és ezért volt érdemes tagnak lenni benne.
A többi csak süket duma, olyan, mint a Sorosozás.
Gyurcsány se a válságba bukott bele egyébként, hanem a saját bandájáűnak - főként a liberálisoknak köszönhetően mondott le, ha a szocik meg a liberálisok az ő kottájából játszanak, akkor ma nem vergődnek, mint hal a parton...
:O)))

Joebacsi írta...


Miért tagadsz kényszeresen olyan dolgokat, amiket én sosem állítottam?

Más:
Itt egy hír az imfről:
http://www.penzugyiszemle.hu/vitaforum/az-imf-es-a-koltsegvetesi-szigor-ideje-ujragondolni
De lesz majd konkrétabb is, csak a hétvégén nem vagyok gépközelben, telefonon meg nagyon kényelmetlen keresgélni

Gyurcsány bukása:

Tessék itt egy akkori kutatás:http://www.portfolio.hu/img/upload/2008/09/sonda.jpg
Remélem se az index tulajdon portfoliot se az ős szadeszes Závecz féle szondát nem vádolod fidesz barátsággal :)
Nagyon szépen látszik, hogy akkor zuhant be, amikor bejelentette az áfa VISSZAemelést,konvergenciaprogramot és vizitdíjat azaz pont az ellentétét annak, amivel hónapokig házalt előtte (és Orbánt hazugsággal vádolta) Ja,és annyira hazugság, amit írsz, hogy orbán kikényszerítette, hogy bizalmi szavazást kérjen maga ellen, és 2006 október elsején az egész mszp és szadesz egy emberként sorakozott fel mögötte! (Ezzel saját maga után a pártját is lehúzta a wcn)

Amúgy nem is értem, ha ennyire fasza az imf hitel, miért nem törik magukat az országok, hogy részesüljenek belőle? Miért csak a szarban lévő államok veszik fel?

"Merthogy Medgyessy és a Fidesz olyan sikeresen tette rendbe a költségvetést, hogy korrekcióra szorult"

Ezt is annyit hallottuk már. Nézd meg a maastrichti kritériumokat! 2002ben Megyó még 2005ös euroval házalt, aztán lett 2007,2008.... 2010re még a vérbalos közgazdászok (pl Vértes,Bokros,Petscnig) is egybehangzóan nyilatkozták, hogy évtizedes távolságra vagyunk az eurótol. Ehhez képest most megint csak akarat kérdése, a mi kezünkben van a döntés. Na ennyit a Veresjános meg Draskovics féle "szakértőkről"....
Miközben 2002ben amikor Orbán átadta a kormányzást a szlovákok voltak a lesajnált szegények, mégis ők be tudták vezetni 2009 jan. elsején az eurót, mert nem volt elkúrójuk. (ezt csak azért írtam, nehogy a szokásos "de a válság" mantrát hozd)

De tudom, megint én hazudok

Villon írta...

Joebacsi egy szegeny agymosott seggfej.
Modjad csak ezert fizetnek neked?

Joebacsi írta...

Igen, én egy szegeny agymosott seggfej vagyok! Ezért fogtok jövő tavasszal sorozatban nyolcadjára szopni! Olyan apróságok azért ne zavarjanak, hogy a társadalom 85-90 százaléka belőletek nem kér, és európában is ti döntögetitek sorra a negatív rekordokat.
Szóval kettőnk közül nem nekem jön mindenki szembe az autópályán :)

Te vén pufajkás munkásőr

PuPu írta...

Joebácsi,nem ezt kérdeztem, hanem a Lagarde nyilatkozatot, ha lennél oly kedves.
Amúgy engem nem érdekel sem a Szonda, sem a Pénzügyi szemle, sem az, hogy TE mit hablatyolsz itt össze, - szerintem higgyél, amit akarsz, legalább nyugodt lesz az álmod.
De ebben a posztban nem erről van szó, hanem az elmebeteg főnököd nyilatkozatáról, meg álomvilágáról.
Sajnálatos, hogy képtelen vagy ezt felfogni, és olyan vagy, mint az állatorvosin a hallgató, amelyik bármelyik tételt húzta, csak a lóról volt hajlandó beszélni, mert azt az egy tételt tudta.
De azt legalább jól, míg te azt is rosszul tudod, csak a francnak sincs kedve állandóan erről vitatkozni, - szorítkozz a témára, ha itt akarsz beszélgetni...
:O)))

Villon írta...

En azt irtam, hogy Joebacsi egy szegeny agymosott seggfej.
Azt hiszem, hogy a "szegeny" (nem tehet rola)tul hizelgo ui; kenytelen vagyok magallapitani, hogy a nevezett egyen tudatosan hulye. Az egyik nagyra becsult tanarom jut az eszembe errol, o azt mondta, nem az a lagnagyobb problemaja, hogyha egy diakot meg kell buktatni, hanem az hogy ezt a tok fejenek el is kell magyarzni, hogy miert.
Nos miutan a te tok fejednek, a miert is magas, mint libanak a melltarto, csak siman ulj le fiam elegtelen es punktum. A kepmutato "szocializmus" idieologajat pedig doha nem tamogattam, ugyhogy a "munkasor" is csak egy ujabb bizonyitek az gyogyithatatlan agybajodra.

nemóvatos írta...

"a nagy nevek kussolnak, mint általában a történelmi katasztrófák során"
Hát így.
Pedig jelöltethetnék magukat egyéni képviselőnek is. Mellár professzorhoz hasonlóan (Akire íjmódon az idézet nem vonatkozik.)
Mintha elfogadnák azt az állapotot hogy az egyéni képviselői helyeket a pártok saját hitbizományukká igyekeznek tenni.
Pedig ezen helyekben a körzet, ezen át az ország érdekeinek (mint közös nevezőnek) parlamenti képviselésének, a jó irányú változtatás lehetősége rejlik.

kekec írta...

katsa - elég sztálinista vélemény ez az "osztályharc fokozódik" mert kihagyja a számításból a magyar pragmatizmust és a győzteshez húzást. Csak elég keményen kell az elején odavágni: poltpeti azonnali letartózttatása, a fideszes vezérkar eljárás alá vonása alkotmányellenes puccs miatt, stb. Egyébként tényleg megette a fene!

Kibic37 írta...

Joebácsi!
Mondd, te komolyan gondolod, hogy ezekkel a szövegekkel itt bárkit megtéríthetsz, vagy értékrendjének megváltoztatására készteted? Elárulom: nem fog menni.

Ha pedig nem ezzel a szándékkal jársz ide, akkor egy hitvány provokátor vagy, akinek egyetlen célja a zavarkeltés, akit legjobb messze elkerülni, mint a leprást.

A magam részéről ez utóbbihoz fogom tartami magam.

katsa írta...

kekec -hah. Magyar pragmatizmus? Győzteshez húzás? Csak keményen odavágni? Ja. Már csak ilyen a magyar miii? Még 56-ban is csak 10 év Rákosi kemény diktatúrája után tudott/mert egy kicsinykét felkelni. Majd most fog ugye? Á dehogy. Azt mi csak szeretnénk hinni. Inkább elmegy - mert most lehet - a jobb és demokratikusabb világba mert teheti, minthogy itt vállalja a harcot az opportunista tömeg és geci vezére ellen. Amúgy meg igazad van. Tényleg megette a fene.

Joebacsi írta...

Pupu

Ok, csak se Gyurcsányt se az imft nem én hoztam szóba, szóval most kivételesen nem én tereltem.

Villon

Szeretnék elnézést kérni! Éjjel volt már, fáradt is voltam, elszámoltam magam. Nem a 8., hanem a 9. mélytorkos oboa jön tavasszal! ( 2 db ogy,3 db önk, 2 db eu választás+ "Nem azt mondták Feri")
:)

Kibic

"Mondd, te komolyan gondolod, hogy ezekkel a szövegekkel itt bárkit megtéríthetsz, vagy értékrendjének megváltoztatására készteted? Elárulom: nem fog menni."

Igazad van, csak ilyen coming out után nem engem kell agymosott szektásnak nevezni...

Joszi írta...

Olyan vagyok,mint a Szovjet-Kinai balhék idején a helyzetet jellemző közlemények.Ezeregyszazadik komoly figyelmeztetés.Meddig és miért reagáltok ennek a fideszdroid , akármilyen bácsi fedőnevű emberszeru képződménynek a földhözragadt ócska szövegeire ?Ez nem vita , egyszerű provokáció, amit felesleges komolyan venni .Ugynazt teszi, amit gazdái nagyban, tematizál és faj látnom, hogy okos értelmes emberek erre pazarolják az energiát , hogy reagáljanak, a helyett, hogy annak tekintsék, ami, semminek.

Valaki, aki nagyon unja írta...

Kedves Joe!

Azon, amit én gondolok, nem változtat, amit Te. Elmondod nekünk, nevetgélsz egy kicsit, kárörvendesz ...
Mindezt lehet - szólásszabadság van.

Azon viszont nem változtat a hozzászólásod, hogy Orbán egy hatalmával visszaélő, korlátolt seggfej, Rogán szimplán csaló és tolvaj, Lázár egy saját zsebre dolgozó ficsúr, Kósa egy jól fizetett tökfej, Pintér pénzért még a sajátjait is eladni képes udvaronc, Polt parancsra törvénytszegő báb, dróton rángatott bohóc, Gulyás pedig a jó cserkész, akinek azt mondták, ez így jó, és ő el is hitte. Bűnözők mind.

Hozzászólhatsz tőlem százszor is, kárörvendhetsz is, azonban az országot Te adod el, a felelősség a Tiéd, és a megfizethetőké.
Azt hiszed jól megy minden, igaz?

Ha jól menne, elégedettek lennénk mi is, de nem megy. Éppen diktatúra épül a segédleteddel, csak nem láttok a szemetektől, mert a pénzetekkel vagytok elfoglalva. Vagy gyengeképességűek vagytok ahhoz, hogy messzebb lássatok. Nem tudom, döntsd el Te!

Tudod, mehetett rosszabbul a gazdaság, engem kevésbé érdekelt, mint az a szemét jogtiprás, ami most van.
Ti,igénytelen, országrontó megfizethetők.
Írhatsz bármit, nem fogsz másról meggyőzni.

Joebacsi írta...

Valaki, aki nagyon unja

A titok a lopások természetében rejtőzik.Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.
(Lásd blum esetét a böszmével.amikor már ilyen piti "telekcserés" csontoknak sem bírtak ellenállni.)

Tehát amíg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
2002 előtt azzal uszítottak ballibáék hogy a Fidesz lop és " Magyarország többet érdemel" meg " több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".
Bejött, valahogy nyertek. És? Mi következett? Kiszórták az ablakon a pénzt oszt két év múlva már fuccsban volt az ország(lásd öszödi beszédet) ami aztán nyílegyenesen tartott letolt gatyával a 2008-as válságba.

Oligarchák? Simicska ma már ballibsi bezzegember, Leisztinger, Várszegi , Kapolyi, Zwack szinte említésre sem méltók.
Mészárost kell anyázni naponta, miközben a TOP 100 gazdagja közül 80-90% ballibsi aki az mszp-szdsz ormányok alatt hízott szép kövérre.

2017. január. 13. 19:01 Gazdaság
Az MSZP volt pénztárnoka önti a százmilliókat az újságjaiba

"Tízmillió híján egymilliárd forintot fizetett be tőkeemelésként Puch László MSZP-s politikus bécsi cége a Szabad Föld kiadójába."

Világos:-P A pártnak van 1,2 milliárd adóssága, ellenben a volt pártpénztárnok Bécsből utal haza egy milliárdot..:-P
Ja és a jelenlegi kormányzat korrupt. Aha. 
És hozzuk vissza puchot és/vagy simicseket.
Na ne már.

Vagy ott van konkrétan Andy Vajna példája. Olyan ez az alak mint ahogyan a legalapvetőbb antiszemita toposzokban le van írva.Egy procc zsidó.
Csakhogy amióta ő átvette a filmipart, az virágzik, jut munka mindenkinek, ömlenek ide a hálivúdi produkciók, Oscar -díjat nyert két film és többen más fontos fesztiválokat.
A Grünwalskiak idejében meg csak ellopták a pénzt.
Melyik jobb?
Vagy. Mit lát a polgárok józan többsége? Na, mit?

Elárasztja az országot az optimizmus - jövőre jobb lesz?
Privátbankár

Jaj és ajvé, (egyáltalán nem) kedvesch eftársak...:P

Hát mi lesz így, ha már vértes eftárs GKI-ja is ilyeneket mér?
"Elárasztja az országot az optimizmus "???? Uram, irgalmazz...

Vagy szintén nemrégi :

privatbankar.hu/makro/lesz-mibol-osztogatni-masfel-evtizede-nem-volt-ekkora-tobblet-a-koltsegvetesben-300540

És ezeket váltsuk le, mindenáron, mi?:P

Hogy kikre? Ja hogy a gyurcsányokra, kókákra, veressjánosokra, draskovicsokra,d209-re....
Vagy a simicsek támogatta operettnácikra, akiket a ballibák egészen megszerettek...

Kösz nem

Joszi írta...

Kedves nagyon unja! Volt értelme szoba állni vele?Idehordott egy újabb rakás ürüléket a propagandajukbol, innováció nélkül hányva vissza amit bele tápláltak.

Joebacsi írta...

En egy szuletett jellemtelen szarhazi vagyok.
Raadasul meg fizetnek is erte azok, akik meg nalam is nagyobb ganek.
Amig engem itt ki nem tiltanak, addig en itt szorni fogom a szart es az intrikat.
Ha valaki meg nem ismerne a masik nevem VASTAGBOR ugyhogy minden rafer a pofamra.
AMEN.

Valaki, aki nagyon unja írta...

Persze, hogy volt, bocsi, ha Téged zavar. Kétségtelen engem nem hoz ki a sodromból.

Ez a pasi egy tünet, amit nem lehet nem észrevenni. Nem azért mert fontos ember, hanem azért, hogy lásd, milyen emberek fognak a Fideszre szavazni 2018-ban. Mi az, ami miatt a Fidesz a libling most és mindörökké.

Kik azok, akik eldönthetik a Te és az én életemet is ezzel a hozzáállással. Mert nem kérdés, hogy ilyen pitiáner, pénzéhes, alulkulturált palik próbálják fújni a passzát szelet, s mivel jó hangosak, el is visznek sok bizonytalant.

Nekünk ott a kérdés: akarjuk-e, hogy ilyen fröcsögő, csak az én igazságom az igazság típusú figurák határozhassák meg a további jövőnket?
Ha nem, nagyon határozottan egyet kell akarnunk nekünk is.
Engem megerősít a hozzászólása abban, hogy Döbröginél kártékonyabb kevés van, és bárhogyan tromfol Joebácsi, csak annál jobban.



nemóvatos írta...


Dzsóóó!
Ez most komoly?

"Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik..."

Kerekes Zs írta...

Kedves Pupu!
Ezt írod:
"Csak tájékoztatásul: a miniszterelnök és a végrehajtó hatalom feladata az, hogy két választás között, a kormány programja alapján irányítsa a napi ügyeket."
Mire én:
Csak tájékoztattatásul: A miniszterelnök a végrehajtó hatalom vezetője, és a választások nem a végrehajtó, hanem a parlament-alias a „ négy éves terv” és a törvényhozó hatalom megválasztása, elvileg.
Elismerem ezzel máshol is vannak gondok, pl az angol parlamentben merült föl, hogy akkor most a parlamentnek van miniszterelnöke, vagy a miniszterelnöknek parlamentje? - Csak jelezem, nálunk ebben nincs bizonytalanság, egyértelműen az utóbbi :)
Valamint érdemes emlékezni rá, hogy a köztársaság elvét- a hatalmi ágak szétválasztásának elméletét még Arisztotelész fektette le, majd John Locke az 1600-a években átgondolta újra és természetjogi-szerződéselméleti megközelítéséből kiindulva a kormányzat megbízás jellegének fontosságára mutatott rá. Szerinte a politikai közösség döntése révén természetes jogaik egy részét – életük, szabadságuk és vagyonuk védelméért cserébe – a kormányzatra ruházzák át. Az így megbízott kormányzat egyoldalú kötelezettségeket vállal, melyek teljesítésének elmulasztása esetén a politikai közösségnek jogában áll lecserélni a hatalom gyakorlóit. Locke elmélete szerint szükség van egy olyan szervre is, amely folyamatosan biztosítja és ellenőrzi a törvények végrehajtását. Így elkülönül a törvényhozói és az igazságszolgáltatást is magában foglaló végrehajtó hatalom, melyek közül Locke egyértelműen az előbbit tartotta elsőrendűnek. Ez maga a társadalmi szerződés csírája, melyet Rousseau úgy száz évvel később fejtett ki azonos nevű művében, de már ő is észreveszi a képviseleti demokrácia hatalmas buktatóját, melyet úgy fogalmaz, hogy a nép, mely képviselőket választ nem lehet szabad.. Hogy aztán pár év múlva jöjjön Kant a Gyakorlati ész kritikájával, melyben kimondja, hogy a polgár szabadságnak forrása a törvény – az ember természetes jogairól lemondva belép a polgári világba, ahol jogait a polgári jogokkal kiteljesedve kapja vissza- kidolgozza a köztársaság hatalommegosztási elméletét, melynek során Rousseau észrevételét ugyan módosítja, hogy a parlamentáris demokrácia nem más mint ügyes trükk az önkény eltakarására...
Persze közben nem szabad elfeledkeznünk a franciák nagyjáról a témában:
Montesquieu is azt gondolta, hogy a kontrollált kormányzás biztosítéka a törvények uralma, és határozottan állította, hogy ha a fő hatalmi ágak – törvényhozó- végrehajtó- bírói- közül BÁRMELYIK KETTŐ nem megfelelő szétválasztása szükségszerűen zsarnokságot eredményez.
Az egymásra épülő, lépésről lépésre finomított a priori elméletek egyértelmű és cáfolhatatlan posteriori bizonyítást is nyertek.
Úgyhogy mi nem a balsors vagyunk, hanem ugye tudjuk, hogy kik azok, akik a saját kárukon sem tanulnak? :)

mavtelep írta...

nemóvatos
Ez komoly.
Ez annyira komoly, hogy továbbra is hozsannáznak annak, aki házon belül a szegényeket lopja meg. Ez annyira komoly, hogy ha kicsit rosszabbul megy majd nekik, a saját honfitársaikat lökik az árokba, de lelkesen finanszírozzák a románok jéghokiját.
Ez annyira komoly, hogy ha Gyurcsány megszólal, a feleségét rendelik be az ügyészségre. ( Jan, nem is értem, az ellenzék miért olyan "béna", " tesze-tosza."
Szavazáskor majd figyeljetek : járni alig tudó öregeket hoz a kokárdás ifjú szavazni és bekíséri a fülkébe. Fülkeforradalom ez a javából, igaz ?
Szervusztok, jó reggelt!

1970 írta...

Kedves Villon!

Akkor én vállalom, hogy "pufajkás munkásőr" vagyok, mert azt gondolom, nem a szocializmus volt végtelenül és undorítóan képmutató, hanem az, ami ebben az országban jelenleg van (és nem mellesleg ahová ez a hon 20 év nem kevés képmutató hazudozása után jutott).
(Csak zárójelben teszem hozzá - a történelmi hűség kedvéért -: a "pufajkás" (=karhatalmista) és a "munkásőr" nem ugyanaz a fegyveres testület tagja volt, így nehéz lesz most - a munkám mellett - két testületi tagságot is felvállalnom:)))))

Ja, és még nem vagyok vén:)))

Cereus írta...


Joegyerek !

A magadról írt jellemzésed egyszerűen tökéletes....!
Remélem, még rendszeres templomba járó, igaz hithű katolikus ember is vagy evvel a felfogással.
Sajnálom hogy kéretlenül is bepofátlankodtál a társaságunkba.
Ebben a blogban, ha nem is tévedhetetlen bölcsek, de önmagukat és vitapartnereiket legalább erkölcsi alapon tisztelő emberek írnak, akik észérvekkel mondanak véleményt, vagy kormánykritikát.
Az a hebrencsség amit itt művelsz, (már reményeim szerint nem sokáig) az számomra elfogadhatatlan.

Valaki, aki írta...

Idézet:
"Még négy év munka kell ahhoz, hogy megerősítsük az eddigi eredményeket úgy, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak."

Na, ki ilyen magabiztos? Igen, igen, igen!
S nekünk, mi a dolgunk?

Már én is azt mondom, az ördöggel is ...

PuPu írta...

Naugye!
:O)))

Névtelen írta...

Joebácsi!

Tudom, nem számít, mert a politikai farkasvakság nem gyógyítható, de azért az alábbi adatokat szíves figyelmedbe ajánlom.

Utolsó béremelés a köztisztviselők részére: 2008.
Utolsó családi pótlék emelés: 2008.

MNB devizatartalék összege:
2010.04.08. 33.852 milliárd EUR (Világgazdaság c. lap)
2016.12.31. 24.3 milliárd EUR (MNB jelentés)

MNB aranytartaléka:
2010.12.31. 3,1 tonna
2016.12.31. 0

Magyarország államadóssága:
2010. 20.420 milliárd
2016. 25.393 milliárd
Utóbbi nem tartalmazza azokat a tételeket, amiket eldugdostak pl. az EXIM Bankba, tehát ez nőni fog májusban, mert az EU rájuk szólt.

A FIDESZ felélte, amit az előzőek megtakarítottak,miközben ömlött az EU pénze az országba. (Többek közt a Londonban élő fiam adójából.)Erre aztán lehet döngetni a melleket.

CR