2018. szeptember 21., péntek

EGYRE NEHEZEBB

Egyre nehezebb azonosulni a mieinkkel, azt hiszem, hogy valóban másoknak kellene jönniük, pedig ezt idáig marhaságnak tartottam, de azokkal menni tovább, akik semmiből sem tanulnak, legfeljebb a lemmingek számára lehet vonzó.
itt volt ez a remek lehetőség - Európa véleményt mondott Magyarországról, és most ne kínlódjunk azon, hogy nem is Magyarországról, hanem a magyar kormányról, ez evidens.


Mégis, a vélemény mindahányunkat minősít, a hatalom seggnyalóit és a bárgyú ellenzéket is, mert ezt a helyzetet nem lehetett volna előállítani nélkülünk.
A magyar baloldal nem áldozat, hanem idióta, és ez nem csak az MSZP-re, de a DK-ra is igaz, jóllehet, még az is kérdéses, hogy ez a két párt egyáltalán baloldali párt-e?
Sajnálatos módon ezt a kérdést joggal lehet feltenni a szocialistákkal kapcsolatban is, akik hiába keresik magukat, soha nem találják, de lassan lehet, hogy ez egy szerencsés helyzetnek minősíthető.
Itt volt a lehetőség, hogy megerősítsük pozíciónkat, erre elindul a megszokott műsor: mindenki mindenki ellen, mindenki Gyurcsány ellen, Gyurcsány a józan ész ellen - ez az egész katyvasz elképesztő.

Hogy miből vonta le Gyurcsány azt a következtetést, hogy itt ma forradalmi helyzet van, azt nem lehet tudni, de azt igen, hogy a vágyvezérelt ötletek ritkán sikeresek.
Hogy a szocialisták vezetői miért nem képesek túllépni Gyurcsány semmi hasznot nem hozó gyűlöletén, az sem igen érthető, hiszen arra már régen rá kellett volna jönniük, hogy saját készletből egyetlen valamirevaló kommunikátort sem tudnak kiállítani.
A szoci Demosthenesek ott tartanak, hogy kaviccsal a szájukban szónokolnak - még senki nem mesélte el nekik, hogy tanulmányai végén a neves szónok azért kiköpte a kavicsot - nemmellesleg tudta, miről akar beszélni.

Gyurcsány nehéz helyzetben van, mert rengeteg hibát vétett, szerintem ő tudja legjobban, de ezek között egy sincs, amivel a Fidesz mamelukjai vádolják, viszont sikerült őt teljesen leamortizálni
A nép csak legyint a neve hallatán.

A liberálisok eltűntek, mint szürke szamár a ködben, visszahúzódtak megszokott csigaházaikba, ahol egymást szórakoztatják végtelen bölcsességük szilánkjaival, és vörösre tapsolják a tenyerüket, mikor valamelyik fideszes zombi belerúg egyet Gyurcsányba.
A fiatal versenyzők közül a Momentum zavaros elvei mellé még felettébb ellenszenves is - beképzelt kis pöcsök gyülekezete, rosszabbul néznek ki, mint a Fidesz az elején, ez pedig nem sok jóval kecsegtet.
És még mindig színen van az LMP, nem is tudom, hogy még hány árulást kell elkövetniük az ország népe ellen, hogy végre megértse a nép: ezek Orbán ügynökei.
Nem, nem a talpasaik, hanem a vezetőik.
A kiürült baloldali politikai teret pedig valaki be fogja tölteni, hiszen ilyen a politika természete.



Az egész baloldali politizálás arról szól, hogy Orbán szemétségeit mantrázza az aktuális szónok, akit hajlandó meghallgatni háromszáz/háromezer ember, akik meg hallgatják őket, azért vannak ott, mert tudják, itt Orbánt fogják szidni, és ez kellemes érzéseket kelt bennük, melyeket persze egy tábla csoki is kiválthatna, de a pofázás ingyen van.
A DK legnagyobb baja az, ami az erőssége is egyben: Gyurcsány pártja.

Namármost vannak emberek, akik nem szeretnek senkinek a pártjában lenni, akik egy párttól nem gurut, hanem olyan társadalmi modellt várnak, melyért érdemes dolgozni, melyet érdemes lenne megvalósítani.
Melyik párt ad erre ma lehetőséget?
Egyik sem, mert ha van is valami víziójuk a jövő társadalmáról, azt olyan szerencsétlenül képesek tolmácsolni, amit Józsi meg sem ért, de azt bezzeg igen, hogy báncsák a magyart!

Gyurcsány roppant tehetséges ember, okos is, remek könyveket tudna írni a XXI. század szociáldemokráciájáról, lát is a pályán, alkalmas is lenne arra, hogy vezesse a népet a szebb jövőbe vezető úton, az csak a baj, hogy ritkán néz hátra, hogy követik-e még.
Persze követik, ugyanaz a háromezer ember, de ezzel sokra nem megy, neki hatmilliót kellene meggyőznie, ez viszont láthatólag nem megy.

Ilyen esetben vagy a programnak kell mennie, vagy a vezetőnek, már ha valaki változást akar elérni.
Csak hát Gyurcsány küldetéstudatos, és egyszerűen nem képes elképzelni, hogy neki le kell szednie pártjáról a saját cégérét és tehetséges embereket kell keresnie, ezeknek kell körülvenni az új vezetőt, neki meg hátrébb kellene lépnie - akár a felesége javára, már az is sokat segítene...

És bár csak az ökör következetes, de annak a népnek, melyet ezzel a hiperprimitív migránsozással meg lehet hülyíteni, nem lehet hetente új nótát énekelni, mert még az előzőt se tanulták meg, érteni meg nopláne nem értik...
Ehhez a helyzethez még adjuk hozzá a vérbunkó és gátlástalan Fideszt, mely hálistennek ma már úgy el van pofátlanodva, hogy azt hiszi, nem fogja a golyó, persze Ceausescu is ezt gondolta...



Hogy Orbán ki akar vinni bennünket az Unióból, az szinte biztos, csak még nem kapott megfelelő ajánlatot, de Putyin nem szívbajos, ha azt látja, hogy az érdekeit szolgálja az Unió felbomlasztása, meg fogja tenni az ajánlatát.
Még csak fel sem tudom róni neki, hiszen neki Oroszország kell legyen az első, és az kétségtelen, hogy Putyin minden tette Oroszországot szolgálja.
A mázlink az, hogy neki Magyarország vélhetőleg az Unión belül kell, és azt hiszem, ez jobb nekünk is...
A koronahercegnő szaros pelenkája sokkal gusztusosabb és tisztább, mint a magyar politika, de ez nem éri el Józsi bácsi ingerküszöbét.

Hatmilliárdért plakátolunk az Unió ellen, ez valami olyasmi, mint amikor oadszarsz más ajtaja elé, majd becsöngetsz papírért...
Hatmilliárd plakátkampányra, miközben folynak a kilakoltatások, ezzel embereket ítélnek halálra - ez a rideg valóság.
Aki hajléktalan lesz az nem élhet az utcán, gondolom akkor jár a legjobban, ha mielőbb meghal.



Hogy szakadt volna ezeknek anyjukba a fejük...



:O)))

30 megjegyzés:

Villon írta...

Azert az Uniobol valo kivonulas meg egy kicsit odebb van.
Tessek elkepzelni, hogy a harom autogyar egszerre bezarja a kapujat... Mit gondoltok, akkor Orban mennyi ideig maradna utana hatalmon?
Ugyhogy ez a meccs legalabis egyenlore meg nincs lefutva.

góbé írta...


Sajnos Gyurcsány mára pojácát csinált magából. Az sem kizárt hogy eltanulta kotonszökevényünktől a pávatáncot ami még rosszabb, mert hülyének néz bennünket és a képünkbe hazudik.

3 éve kezdődött, amikor Eőrsi dörgölőzését a fideszhez némileg hümmögve elnézte, majd röviddel később azt a Kerék-Bárcit kibaxta a pártból, aki nyiltan megfogalmazta az egyetlen lehetséges utat amelyet akkor már minden gondolkodó tudott.

Hihető, hogy csak most jött rá, hogy az "ellenzék" parlamenti tevékenysége a ködszurkálással a vizgereblyézéssel paralel ??? Hogy az utca maradt csupán ???
Ha oly tehetséges, ezt már a választások másnapján tudnia kellett. Tudom hogy tudta, igy ez a mostani "megvilágosodása" nem más mint szimpla ripacskodás. Kár ezért az emberért...

Lenne itt egy megoldás... Beültek a parlamentbe, a zegzisztenja 4 évre biztositva, mostmár tényleg csinálhatnának valamit. Mondjuk négy évre elfelejtenék hogy ők pártok, és mondjuk Demokratikus Liga néven komolyan vennék az önkormányzati és EU-s választásokat. Találnának és felépitenének egy hiteles főpolgármester-jelöltet... stb...stb...

MoonRiver írta...

Ha Putyin mindent Oroszországért tesz és nem önmagáért, mint a mi vezérlő csillagunk, akkor e szerint sokkal jobb vezetője ő saját országának. De ennyire szerintem nem szép a képlet, étkezett ő magányos asztalnál egy nem olyan régi G8-on anno. Úgyhogy a vaj a fejen nála is vastag, ami önmagát és mameluki körét illeti. Voltak ott is hirtelen halálesetek. A különbség főként méretbeli, mert amikor gondolkodni kell egy kicsit, hogy az orosz medvét ingerled, vagy egy magyar koszlott kutyát billentesz alaposan fenékbe, hát nyilvánvaló a racionális választás. Abban egyetértek, hogy Putyin Orbánon keresztül képes bejutni az uniós táblára, egy játékos is számít, de azzal még nem fog játszmát nyerni, még egy sakkot sem produkál. De Orbán igazi indokait abszolút nem értem. Csak egy lehet (ugyanis nagyokhoz dörgölözni unión belül is lehet, bár utálják már erősen, csak még kevésbé egységesen),a Brüsszel iránti gyűlölete, ami most vélhetően felerősödött.
Ellenzékünk pedig nincs is. Csak fizetjük, mint az éttetmekben a felszolgálói díjat.

promenad írta...

A remek blog ezuttal nem szólt napjaink legnagyobb hazai rákfenéjéról: az egészségügyről.
Pedig.....
Kirúgják az ország kimagaslóan legjpbb szívsebészét,mondvacsinált ürügyekkel,amelyek legfeljebb egy ejnye-bejnyét érdemelnének
Aztán ott a Honvéd-kórház ügye,vagy a legfrisebb.felmondott az ajkai kórház intenziv osztályának valamennyi orvosa
És lehetne folytatni a sort a végtelenségig
Prófécia:Orbán ha semmibe, ebbe belebukhat.

Tüske Zsófia írta...

a meccs valóban nincs még lefutva, kérdés, hogy maradunk-e annyian, ahány játékos erre a pályára elegendő.
három autógyár bezárja a kaput? na und? a rendszerváltozáskor egymillió embert küldtek partvonalra, és a negyven év alatt felhalmozott közvagyont magánosítottak, de a hatalomba csak újabb és újabb mohók kerültek, míg mára test-lelki elnyomorított lett az ország - mondhatjuk, hogy a fele, mert aki hiányozna az 50 %-hoz, az már elhagyta az országot.
és akkor a kvázi-ellenzék azon finnyáskodik, hogy gyurcsánnyal soha. mint ha az ütőeres vérzést szenvedő sérült nem engedné, hogy elszorítsák a sérült eret, mert az ápolónak sötét a haja... ej, Magyarország.... laissez faire, laissez passer. megértél már a pusztulásra.

Tüske Zsófia írta...

góbé: ugyan már miért csinált magából gyurcsány pojácát? szerintem meg navracsics és tömjén tette ezt, ráadásul ez utóbbi volt olyan szíves és el is dicsekedett a jól végzett karaktergyilkossággal. gyurcsány úgy egy hete elmondta a parlamentben sokunk véleményét orbánról és a fideszről. ha nem megy be a parlamentbe és nem tud ott frakciót alakítani, ugyan hol mondhatta volna ezt el, hogy meg is hallja a nyakunkon ülő felpüffedt bullfrog? gyurcsány valóban naiv a saját emberei megítélésében, mert bízik bennük, még most is és mindennek ellenére is. de az, hogy ennyi idő után is ennyien kaffognak rá, az nem rá nézve szégyenbélyeg. úgy kell a magyaroknak. tele vannak (adó)csalókkal, tolvajokkal, mutyizókkal, de még ma is azon rugóznak, hogy gyurcsány hazudott na és persze, pojáca.

DarthVader írta...

Pupu, ezt az országot nem ÉRDEMES jó irányba vezetni. (Amellett hogy próbálkozni is fölösleges). Azt az országot, ahol annyival nyerni lehet, hogy "idejönnek a négerek és meg/szétbasznak mindenkit", azt le kell írni, mint kálót. Azt hagyni kell a picsába' elsüllyedni.

pleinair írta...


Kedves Góbé!

Látom, rád is hatott a fideszből lecsorgó, ostobák többségét elárasztó Gyurcsány-gyűlölet.
Más indíttatásból magam is arra következtetésre jutottam, hogy Gyurcsánynak már rég itt kellett volna hagyni ezt az ócska országot, de sajnos valóban küldetéstudatos.
Nem tudom, mikor jön rá, hogy itt még az Unió erkölcsi támogatása se rázza fől a bölcs népet.
Én is azt hittem, hogy a Sargentini jelentés lökést ad a kormányváltó akaratnak, azt hittem, hogy legalább pár pesti bérháznyi lakos levánszorog a Kossuth térre ütni a vasat, amíg még meleg.
Hogy ez nem történt meg, annak oka persze Gyurcsány, az örök bűnbak. Milyen jó, hogy tovább lehet szapulni, pojácázni, hazugozni a hatalom megelégedésére és örömére!

Muzsi Attila írta...

Putyinnak semmit sem kell csinálnia, csak nyugisan végig nézni amint "alkohol mérgezésben" kinyuvadnak a magyarok.

góbé írta...


Kedves Plenair, praktikus lenne némileg összeszedni magad !

2015-ig, - akkor, addig még, - Fletó elkötelezett hive voltam. Amit azóta csinál egy tépelődő, önmagával meghasonlott paprikajancsi tevése. Ott akar lenni a vártán, de valahogy sohasem találja meg a megfelelő, hatékony, eredményes cselekvést...

Azt meg hogy rám mi hat: - "... Látom, rád is hatott a fideszből lecsorgó, ostobák többségét elárasztó Gyurcsány-gyűlölet..." - annak megitéléséhez túlontúl kevés vagy !
Komolyan gondolod, hogy rajtad kivül kevesek képesek önálló gondolkodásra, vélemény-alkotásra ?!?
Ostobán, sértetten hőbörögve itélkezel ! Ne feledd ! Az efféle prejudikálással nem rólam, önmagadról mondtál véleményt. Ráadásul ezt nem én találtam ki, hanem Jézus Krisztus. Legalább neki higgy!

De, ha már ily fellebezhetetlenül itélkezel személyemet illetően, elvárható lenne, - én legalábbis elvárom !!! - hogy az általam felvetett, Gyucsánnyal kapcsolatos konkrét ellentmondásokra reagálj ! Érvekkel támaszd alá hogy rosszul itálem meg a helyzetet, hibás következtetéseket vonok le.
Amig ezt nem teszed, ne merészelj itélkezni bárki fölött !!! Persze csak akkor ha különbnek tartod magad egy rezsiszálárdnál, egy szajgyártónál és egyéb haverjaiknál...

Kedves Zsófia !

Őszintén szólva fin.., pardon, gőzöm nincs, hogy miért csinál magából pojácát Gyurcsány.
2014.-ben azt mondta, hogy ő lesz G.orbán legádázabb ellenfele, ehhez képest "egeret szültek a hegyek..."
Tudom persze hogy messterrházy mesterkedése nyomán nem tudott frakciót alapitani, igy jóval kevesebb lehetősége volt megszólalni, de összeszámoltad-e hogy nény év alatt hány törvényjavastatot nyujtott be önálló képviselői inditványként ?!? Fideszék ezzel éltek vissza éveken át.

Azt, azokat nem kellett - volna - mindenféle bizottságok előtt megfuttatni, muszály lett volna a plenáris üléseken tárgyalni. Nem volt teljesen eszköztelen !

Fentebb irtam, próbálom némileg szájba rágni: NEM HISZEM EL NEKI, hogy most jött rá, a parlamentben semmi esélyük nincs, irány az utca. Ezt tudta már ez év ápr. 09.-én is !
Ha nem tudta alkalmatlan, ha tudta lexart bennünket.

Mondod: "...egy hete elmondta a parlamentben sokunk véleményét orbánról és a fideszről. ha nem megy be a parlamentbe és nem tud ott frakciót alakítani, ugyan hol mondhatta volna ezt el, hogy meg is hallja a nyakunkon ülő felpüffedt bullfrog?..."

Pontosan erről beszélek. Jól megmondta !... Azt amit - ahogy te is mondod, - sokan gondolunk. És akkor most mi van ??? Lehet hogy neki ettől orgazmusa volt, de ettől semmi nem változik !! " Pofázni könnyü, azt fekve is lehet " / Moldova/ Tenni valamit az már húzósabb...
Pl. egy arra való képviselőt - Gőgös, Szanyi tipusút, - benn hagyok a parlamentben, a többit meg szétküldöm az országban hálózatot épiteni.
A rengeteg magas labdát, - Elios, Mészárosokosabbmintcukkerberg stb... 1-2 nap után hagyták elaludni.
Miért nem találok a postaládámba emeszpés dékás szórólapokat egyszerü, világos üzenetekkel megállapitásokkal? Miért a holland ALDE filmje mutatja meg a nerrr lényegét és nem "pártjaink ??? Egy HadházyÁkos, egy JuhászPéter, de még egy DemeterMárta is, egyenként többet tettek mint a zemeszpédéká összesen... Miért??
És még nem emlitettem az Átlátszó.hu-t, Iványi Gábort.
Ferencünk meg nyugdijasokat hergel hogy bottal verjenek egy müanyag hordót amire o1G fotóját kasirozták... Meghirdeti a permanens Kussuth téri tüntetést a ner bukásáig, - amit már 5 éve kitalált a Tuareg nevezetü Szabó Gábor, és ők évekig kitartottak ! - majd két nap után feladják.
Tényleg nem érzed hogy méltatlan és szánalmas ez az egész ?

Cereus írta...


Ördögfióka !
-hogy miért is nem szorult anyádba a fejed, mondom én is !

Bánccsák a magyarokat ! Igen, de nem a migráncsok !
Mert rájuk rendőreink éjt nappallá téve
vigyáznak, nehogy Julcsa nénit a falú végén lakót megpocsékolják. Miközben "honfitársaink"
naponta törnek be lakásokba, viszik el munkával megszerzett javainkat, tesznek tönkre szorgalmas dolgos embereket, mert nincs közbiztonság. (csak papíron ,ott viszont nagyon)
Környezetemben rövid időn belül három betörés történt, a felderítés eredményessége nélkül.
Családom lassan minden tagja rabosítva lesz, de a betörőket mégsem sikerül felderíteni.
Hát így élünk ebben az Orbáni szép országban, ahol bandája szerint majdnem minden tökéletes.

sphagin írta...

Pleinairral értek egyet !
Talán nem nekünk kéne lejáratni saját magunkat !

Gyurcsányt szapulni, hagyjuk meg a FIDESZESEKNEK.
Örüljünk, hogy van és amíg nincs jobb, addig segítsük !

Nincs igazatok PuPu és Góbé !

Most nincs helye az építőjellegű kritikának sem, mert ezzel is Orbánt segítitek !

Pláne úgy, hogy magad is elismered az MSZP bénázásait és Gyurcsányellenességét !
Talán innen is lehetne nézni, hogy miért mennek el csak kevesen a tüntetésre !

Nem léphet hátra, mert nincs jobb tőle !

Ha megtenné, azt is rátolnátok, hogy menekül !

Ki jöhetne helyette és miért nem jön ?

Szerintem Gyurcsány is szívesen átadná neki a helyet, ha megtehetné, de nem teheti, mert sokan vannak azért mögötte is !


Nem értek veletek egyet !





PuPu írta...

Konkrétan miben nem értesz egyet, kedves sphagin?
Nem járat itt le senki senkit, hacsak nem a politikusaink saját magukat!
Menj végig az utcán, legyen akármilyen hosszú, és kérdezd meg a szembejövőket, hogy hívják az MSZP elnökét?
Tudni fogják?
Ugyan...
Kérdezd meg Gyurcsányt, hogy mi szüksége volt leküzdenie magát Tuareg szintjére, különösen úgy, hogy előtte évekig szóba sem állt vele?
Kérdezd meg, hogy hol a DK ifjúsági szervezete?
Kérdezd meg, hol vannak az MSZP alapszervezetei?
Kérdezd meg, hol vannak a DK szervezetei, hova lettek leglelkesebb aktivistái?
Ki szervezi most a pártot, ki irányítja a tömegkommunikációt és ha azok, akik négy évvel ezelőtt, akkor ne csodálkozz semmin.
Rengeteg a dilemma, de amiről írtam, azzal elfelejtettél vitatkozni...
mellesleg azt is megkérdezheted, hogy hogy halad az önkormányzati és EU választások előkészítése, majd az utolsó pillanatban előhúzunk képzetlen, felkészületlen jelölteket?
Ehhhh...
:O)))

Geza írta...

Nem tudom mi kell meeg egyeseknek, hogy eszrevegyeek, GyF teljesen eljatszotta a tortenelmi alkalmat, amely a DK megalakitasaval es a parttagok, valamint a szimpatizansok eleg szep szamaval tehetett volna. En 2015-ben leptem ki ebbol a szervezetbol, mert elegem lett a menekultekkel kapcsolatos sunnyogasbol (ees engemet ne emlekeztessen senki se a szegeny Kakuk Gyuri meg a fonoke bohockodasara a drotkeritessel). Itt volt egy majdnem mindenre elszant gyugger csapat. Nem kellett volna elpazarolni a lelkesedesuket es a hituket heetvegi szemeetgyujtesre (ez egy konkret eset volt). Ugyhogy ez a fazon jool atbszott a palankon sok embert, es most a meghirdetett "neepi ellenallasaval" meeg egy esetleg szuletendo valodi ellenallast is elertektelenit. Az teljesen biztos, hogy oe is a rendszer fenntartoinak szeles taboraat gyarapitja. Aki oet ma, 2018 szeptembereben tamogatja az ugyanolyan ostoba, mint egy orbaan hivo.

kekec írta...

Gyurcsány az előző ciklusban még nagyon jól tudta, hogy a Parlamentbe csak a 2/3-os döntések megakadályozására érdemes bemenni.
Ebben a ciklusban a nyilvánvaló választási csalásokkal elért 2/3-ot legitimálni több mint bűn, HIBA! Volt egy százezres, pártokon átívelő ellenzéki tömeg, elég lett volna az élére állni.
És akkor a Néppárt is másképp állt volna Orbánhoz, már korábban. Erről lecsúszott, és már hiába próbál visszakapaszkodni.

Pupu, minden egyes szavaddal egyetértek. Kivéve az utolsókat. Hitler anyukája sem tehetett róla....

Attila írta...

Üdv!

Kedves PuPu!

Csak arra kérnélélek,hogy néha nézz vissza az előző blog hozzászólásaira, és engedd be be kissé sűrűbben az arra érdemes megjegyzéseket. Köszönöm!

Attila

pleinair írta...


Ezt olvassátok el kicsinyes személyeskedés helyett.

Fleiner György:

KedvesBarátaim!

Nem értem az ellenzéki tábort!
Ha csak tehetem részt veszek a demokratikus ellenzék és a civilek által szervezett kormányellenes megmozdulásokon.
DK-s barátaimmal együtt ott voltunk a Milla tüntetésén, a pedagógusok tüntetésén, az internetadó eleni tüntetésen ,a CEU védelmében szervezett demonstráción az október 23.-i közös tüntetéseken és sorolhatnám még.
Nem a szervezők iránt érzett szimpátia vitt minket oda elsősorban, hanem az orbáni önkény ellen való tiltakozás.

Ezért nem értem hogy most amikor az EP több mint 2/3-al elítélte Orbánt és kormányát és ezáltal nagy lehetőség nyílt Orbán rendszerének megroggyantására a civilek és a pártok elzárkóztak Gyurcsány Ferenc ellenállásra szólító felhívásától.
Tisztában kellene lenni nekik azzal, hogy nem Gyurcsányért mennek demonstrálni hanem Orbán ellenében.
Nem értik meg hogy ez a meghirdetett ellenállás sorozat nem Gyurcsány pecsenyesütődéje akar lenni hanem kormánybuktató demonstráció.
Az Orbáni rendszer bukását választásoknak kell követni ahol az a párt állíthat miniszterelnököt amely a választáson elérte a kormányalakításhoz szükséges többséget.
Gyurcsány esélye annak, hogy miniszterelnök legyen nem nagyobb mint a többi demokratikus ellenzéki párt jelöltjének.
Ebből is látható hogy a DK nem azért szervezi az ellenállást, hogy elnökét miniszter elnöki székbe ültesse, hanem azért, hogy végre visszatérjen országunkba a jog és a demokrácia.

Sajnálom, hogy posztomat aránylag kevesen olvassák az idővonalamon, akiknek pedig szólna azok közül szinte senki.
Kérlek ezért benneteket egyetértésetek esetén osszátok hátha értő fülekre talál azok között akiknek szántam!



pleinair írta...


Mikor a Sargentitni szavazás eredményét közzé tették, azt éreztem,hogy ezután rajtunk, magyar népen a sor. Most kell ütnünk a vasat, amíg meleg. Úgy éreztem, ez nem csak érdekünk, de erkölcsi kötelességünk is Sarhentinivel és az EU-val szemben.
De ez után a gyurcsányozásba, emberi gyarlóságba, ostobaságba fulladt tüntetés után már soha nem várhatunk semmit az Eu-tól. Magunknak köszönhetjük, ha ezek után nem fognak orbánnal szemben mellénk állni.


pleinair írta...


Kedves Sphagin!

Úgy látom, az értelem színvonalának süllyedése alól immár alig akad kivétel. Ez sírni valóan elkeserítő.
Ezt kellene látni Gyurcsánynak is, és saját életének feláldozása helyett saját életét kellene élje: sorsára hagyva ezt az országot, ahol már a legjava is rémes. Rémesen önzővé, eltorzult értékítéletűvé, romlottá lett.

A nagy kritikus tudálékosok csak ülnek a tojásaikon, és amit foteljaikban kiköltenek, azt átjárja az esztelen gyűlölet gőze, ahogy lassan az egész országot átitatja orbán szelleme.
Az értelmiség kicsinyessége, zavaros értékítélete, a lényeg helyett pitiáner személyeskedésben megnyilvánuló aktivitása történelmi bűn.
De hát lelkük rajta,
Nem orbán a létező legnagyobb, halálos kórsága ennek az országnak.

Geza írta...

Kedves pleinair, mibol gondoltad, hogy most ez a jelentes fogja felnyitni az emberek szemet. Ott volt minden joval elotte (mondjuk 2002-tol kezdve legalaabb, de a pofajukba szort primitiv propoganda mindenkeppen ott van 2010-tol folyamatosan). Immunis fszok ezek, es ezen az sem segit, ha Te "megerto" vagy a GyF-el szemben, barmilyen baromsagot csinal, es barmilyen ostoba akcioval akarja felhivni magara a figyelmet. Joval elobb kellett volna felebredni mindenkinek, nem most tamogatni idejetmult es hiteluket vesztett politikusok nevetseges szerencsetlenkedeseet.

nemóvatos írta...

Tekintettel arra, hogy PuPu cikke eléggé körbejárja a DK elnökét és a hozzászólása érintőleg említi Tuareget is; megkérdezem:
Ártott vagy használt volna Gyurcsány (és vele néhány követője)imidzsének, ha hétfő és kedd hajnalban a "Kossuth tériek" jogszerű, valóban éjjel-nappali demonstrációjának (Tuareg szerint jogellenes) oszlatása során, őket is ölben vitték volna ki a Kossuth térről a rendőrök és ezt az élményét is megosztotta volna a hétfői orbánházi felszólalásában?
Hamár előtte, vasárnap folyamatos utcai jelenlétet hirdetett (amivel --ha jól értem-- szintet szállt?).

Trollgyanús a viselkedése, szabad vegyértékeket köt le feleslegesen, miközben labdákat adogat fel a hatalom pitbulljainak.
Nem tudom elfogadni mentségére, ráadásul megtévesztőnek gondolom, hogy "nincs jobb tőle" meg hogy "szívesen átadná a helyet"

Névtelen írta...

Szeretettel küldöm, drága PuPuka...

http://www.alliteracio.eoldal.hu/img/picture/2287/nagymama2-alliteracio.jpg

http://www.dunaujvaros-d.eoldal.hu/img/picture/2695/vicc-554-0.jpg

http://latnodkell.com/wp-content/uploads/2017/02/ffielete1-1.png

http://latnodkell.com/wp-content/uploads/2017/02/ffielete11.png

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTFEzlhmexHp0AzGwS8ltnjHb3XmahqCXYcVBtw-SCz0Zo5oTuY

https://m.blog.hu/co/comment/postimage/file_2017_10_23_8_31_35_1508740368.jpeg

http://locitrom.hu/images_blog/user_images/12702.jpg

http://munkahelyiterror.blog.hu/media/image/j%C5%B1s.GIF

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQrOynPIQLJwL8dIAjsvLJAv-DvVk13I-vBMTvKmQwrMc5nGiBs4Q

https://cegertek.files.wordpress.com/2010/09/info-foreight_corrupt1.gif?w=655

https://i.pinimg.com/236x/a6/c1/e0/a6c1e0890a1655e30fd4eef4e42576cc.jpg

https://i.pinimg.com/236x/d7/c0/6c/d7c06c743e2b252819f85e5aecd511d2.jpg

http://locitrom.hu/images_blog/user_images/12126.jpg

http://www.julia-julia.eoldal.hu/img/picture/4206/vicc-600-0.jpg

https://v1cc.files.wordpress.com/2013/04/ed8c6d65450ca4739e304287635b489e.jpg

https://pbs.twimg.com/media/DPDZxaZXkAA-jSs.jpg

http://www.julia-julia.eoldal.hu/img/picture/4415/vicc-613-0.jpg

http://onebuli.hu/uploads/images/big/1069/13dd0c40f057e154c0edcb47533c24fb.jpg

http://www.juszticia.eoldal.hu/img/picture/1451/138-vicc.jpg

http://hulyeseggek.blog.hu/media/image/blog%20781%20k%C3%A9p.jpg

http://locitrom.hu/images_blog/user_images/12453.jpg

https://i.pinimg.com/236x/5d/c0/40/5dc040d0d571304569b8975aec8402c6.jpg

Szeretettel: "Ketteske"


pleinair írta...


Géza! Erről van szó: csak pofáztok és gyűlölködtök. Miért nem csináltok e helyett ti valamit, valami okosat, tökéleteset és célravezetőt?!!! Miért? Miért? Miért?!
Elolvastad Fleiner György rövid posztját?

Látom, nektek orbán kell!

pleinair írta...


...és még annyit Géza, hogy ti saját tehetetlenségetek dühét ontjátok orbán és bandája helyett egyetlen emberre. Arra, aki a legsebezhetőbb, legvédtelenebb, akit divat ütni-vágni, ahelyett, hogy szabad vegyértékeiteket a végtelenül erkölcstelen hatalom elleni tettekkel kötnétek le.

pleinair írta...


‎Péter Dudás‎ – Európa Expressz
Szeptember 20., 16:48
Egy tüntető jogán!

Nézd meg a képeket. Ha az akkori elszánt tömeg előtt jelentette volna be Gyurcsány a mostani célt és a hozzávezető utat, akkor most egészen más lenne a helyzet. Akkor megvolt hozzá a hangulat, a megfelelő felhajtóerő. Jókor jó helyen történhetett volna meg. Akkor nem volt hozzá meg a bátorság, a szándék - nem is lett belőle semmi.

Nem kellene ebből végre tanulni?

Akkor volt tömeg, de nem volt meg a politikai akarat. Most van politikai akarat, mert a DK bevállalta, de nincs tömeg. Mindenkinek minden fontosabb, mint a fő cél. Mert nem ő találta ki. Mert irigykedni könnyebb. Fanyalogni is.

Most bukott meg a teljes ellenzék.
A teljes értelmiség.
Az újságírók hada.
A civil kezdeményezések.
A szakszervezetek.
A hatalmat utáló fiatalság.
Miért?
Mert megalkuvók. Mert mindegyiknek fontosabb a piti egyéni érdeke, mint a fő cél, a változás. Azt mondják ez nem az ő ügyük. Hát akkor kié? Szégyellhetnétek magatokat, mert csak mellébeszéltek.

Ez így nem fog menni!

Addig biztos nem, amíg a megmondóemberek fanyalognak, amíg a pártoknak nagyobb ellenség az, aki akar tenni, mint a Fidesz. Most az elmúlt napokban kiderült, hogy nem a fidesz a legnagyobb ellensége a változásnak, hanem az ellenzék saját maga. Egész nap megy a blabla, a magyarázkodások, az elhatárolódások egymástól, az átlátszó fontoskodások.

Lehetne mondani, hogy innen szép nyerni. Lehetne, de innen nem lehet nyerni.

A recept adott a változáshoz. A környékünkön megoldották, ezért nem kell újat kitalálni. Tudjuk, hogy a tett halála az okoskodás. Mi vagyunk rá a bizonyíték.

Okoskodásban világbajnokok vagyunk. Példa rá orbánék újabb kétharmada. Az ellenzék sokkal jobban utálja egymást, mint az orbánékat. Az elmúlt napok ezt bizonyították.
Mielőtt valaki azt mondja, hogy könnyű a fotelből dumálni, annak csak jelzem, hogy ott voltam a tüntetéseken. Személyesen. Tudom miről beszélek. Ellenben hiányzott onnan több százezer ember. Azóta is csak dumálnak. Okoskodnak, de azt nagyon. Vajon hol voltak?

A többi blabla, vagyis okoskodás!

Geza írta...

Hmm ...

"..és még annyit Géza, hogy ti saját tehetetlenségetek dühét ontjátok orbán és bandája helyett egyetlen emberre. Arra, aki a legsebezhetőbb, legvédtelenebb, akit divat ütni-vágni, ahelyett, hogy szabad vegyértékeiteket a végtelenül erkölcstelen hatalom elleni tettekkel kötnétek le."

Kedves plainair, most maar aztaan tenyleg elkezdtem sajnalni szegeny GyF-et. Szoval een aztaan tapsikoltam neki, meg elmentem rendesen minden megmozdulasra, meg panaszkodtam is a megfelelo forumokon az egyre novekvo nyugger gagyisaag miatt, ami a DK-t jellemezi. Een altalaban ritkaan adom fel konnyen, de haat hiaba, egy ido utaan maar ez a pojacasaag a hivok egyre fogyo taaboraaval elviselhetetlenne valik (ees meeg a valos bunrol, a rendszerrel valo kollaboraciojarol nem is beszeltem). Szoval Te is ebredj fel, talalj ki valami maast (mondjuk kezd irtani a plakatokat, ha megegyszer elkezdik kitapetazni a varost - hidd el ezzel tobbet hasznalnal, mint ennek a fazonnak kritikatlan kovetesevel).

mavtelep írta...

Geza
Megtennéd, hogy felvilágosítasz ?
Kit kell szerinted leváltani : a gátlástalan Fidesz kormányt avagy a napi szinten alázott és rugdalt baloldali ellenzéket ?
Szervusztok, jó estét !

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Erre hívnám fel a figyelmed : "Talán nem nekünk kéne lejáratni saját magunkat !+


Üdv Sphagin.

PuPu írta...

Kedves sphagin!

Erre hívnám fel a figyelmed:"Nem járat itt le senki senkit, hacsak nem a politikusaink saját magukat!"
Meg talán arra, hogy aki mindent ugyanúgy csinál, mint előzőleg tette - de más eredményt vár, az valószínűleg bolond...

Üdv: PuPu

kekec írta...

Pupu, bocsika, de itt elérhető a betiltott szám, és azért jótündér most olyat írt, amit akár Te is:
https://orulunkvincent.blog.hu/2018/09/24/az_orban-rezsim_altal_betiltott_szazadveg_szam
"Véleményem kezd lenni Orbán Ráhel apukájának rezsimjéről. Egyelőre kicsit BTK-pozitív, így sajnos még nem vagyok kész arra, hogy megosszam Önökkel, de ami késik nem múlik. Megjegyzéseiket: "Hűvös, őszi hajnal" jeligére kérjük a kiadóba. Tudták, hogy Targovistében csinálják a világ hetedik legjobb grízgaluskáját? Nem tudom miért jutott eszembe."