2018. szeptember 16., vasárnap

FOLTOZOTT IRHÁJÚ NÉMET ZSOLDOSOK

Szegény vagyontalan, mentális kihívásokkal láthatólag eredménytelenül küzdő, ám pofátlan Vezérünk megijesztgette hálás népét, miszerint Brüsszel a határ védelmét ki akarja venni a nemzet kezéből.
Helyette Brüsszel zsoldosokat akar küldeni a feladat ellátására, akik majd jól beeresztik az országba a migránsokat.
Ha csak hülyíti a népet - azért baj, ha komolyan gondolja, akkor azért - ez esetben még nagyobb is a gond, hiszen ilyesmi a zárt osztályon szokott téma lenni Napóleon és a Szinuszról agyhullámokkal irányított ufó-áldozatok magánbeszélgetésein.
Zsoldnak a katonák illetményét, fizetését nevezzük.
A  magyar határt ezidáig is zsoldosok őrizték, vélhetően ezután is azok fogják, ha csak Harcimarci meg nem hirdeti a népfelkelést, melynek során köteles lesz mindenki saját fegyverével és lovával, saját költségére hadba szállni a Hazát két oldalról marcangoló támadók - északról Brüsszel, délről a migráncsok - ellen!


Zsoldosnak azt a katonát nevezzük, aki tevékenységéért pénzt kap, mint a Magyar Honvédség minden tagja ma is.
Évezredekre visszamenő hagyománya van ennek, voltak népek, melyek híresek lettek zsoldosaikról, mint például a svájciak, a vallonok, de sok híres olasz és spanyol zsoldosról is hallani lehetett, akik a különböző szuverének szolgálatában szakértelemmel vagdalták le munkaadójuk ellenségének fejét.
Ők ehhez értettek, ezt a tudásukat árulták a piacon, kereslet sokszor volt rájuk.
Zsoldoskatonának lenni nem lealázó dolog, hanem  szakma, merthogy a katonásdi nem abból áll, hogy a harcos felugrik és nekirohan az ellenségnek, ugyanis az ilyen harcos nem Rambo, hanem Bimbó, ha vannak még emlékek, hogyan is szokták hívni falun az ökröket.

Nálunk nincs sorkatonaság még néhány hónapig, addig itt a zsoldosok kezében van a haza védelme, és hogy ezek adott esetben magyar nemzetiségűek, nem jelent semmit, hiszen lehetnek közöttük olyanok is, akikből hiányzik a haza iránti áldozatos elkötelezettség, és nem azért, mert liberális férgek, hanem azért, mert hiányzik belőlük az erre való képesség, - mondhatnánk, kisipari szociopaták.
Ők nem egyben adják el az országot, hanem aprópénzért adják egy-egy darabját, ha megfelelő pénzt kínálnak nekik érte.



Ha Brüsszel zsoldosokat alkalmaz az európai határok ellenőrzésére, akkor azok lehetnek akár magyarok is, hiszen ez a legésszerűbb megoldás, de ha éppen hiány van magyar jelentkezőkben, a többi uniós tagállamból is lehet alkalmazni munkavállalókat, hivatásos katonákat - zsoldosokat.
És, hogy beengednék a migránsokat?
Természetesen, azokat, akik megfelelnek a hatályos törvényi szabályozásnak, akiknek erre az illetékes magyar hatóság engedélyt adott, akiknek menedék-kérelmét jóváhagyólag elbírálták.
Viszont vélhetőleg nem éheztetnék az élbírálásra várókat és emberként bánnának velük.
Merthogy a katona parancsot teljesit, és ha a parancs következetesen szigorú, de emberséges, akkor a katona ennek megfelelően fog viselkedni, különösen, ha odafigyelnek rá és esetleges túlkapásait megtorolják.
Azt hiszem, itt mégiscsak az a baj, hogy Vezérünk nehezen birja a korlátokat, úgy döntött, hogy ez az ország az övé, és itt azt csinál, amit akar.
Ha ezt veszélyben érzi, azonnal nemzetről meg hazáról és rémként fenyegető ellenségekről papol, holott itt ő a legfőbb ellensége mindahányunknak.


Nehezen fogja tűrni a zárkát...


:O)))

14 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!

Nagyon jót írtál kedves PuPu! Sajnos ezt fel sem fogják a kilúgozott agyú fideszesek, de mást sem! Nagyurunknak nem sikerült az akkumulátor feltöltés. Annyi ökörséget hordott mostanság össze, hogy az egy komplett zárt osztálynak is dicsőségére válna.
Mellesleg szurkolok neki a baromságok fokozásáért, akkor talán az ingadozó nyugati politikusok is belátják, hogy más utat kell választaniuk a Vezénylő Tábornokunkkal szemben.

Attila

MoonRiver írta...

Majd a jelenlegi tehetős urakat kötelezi, hogy birtokaik jövedelméhez (bank és értékpapírok és fene tudja még mik), arányos, saját zászló alatt menetelő bandériumokat állítsanak fel a haza védelmére. Nekünk pedig ismét marad a kiegyenesített kasza, esetleg némi otthoni elfekvőség, ami bevallatlan maradt.

Kovács Erzsébet írta...

Attilának: jól látod,elég lenne a fél A4-es papir, a graczi klinikától: a Dg.
Elmehetne nyugdíjba.

Villon írta...

"Nehezen fogja tűrni a zárkát..."
Errol egy "reklam" jutott eszembe ugy 60 evre visszamenoleg.
Egy koldus a plakaton az albbi szoveggel;
" En vagyok a rozsda, csak egy par srofot kerek."
MEG NE SAJNALJATOK!!!

Attila írta...

Kovács Erzsébet!

Nem fog, mert nem tudja elviselni a vereséget. Orbán hiába mondogatja állandóan, hogy a Néppártban akar politizálni, ez egy kamu! Magától nem fog menni, az beismerése a vereségnek. Azt szeretné, ha kirúgnák. Ezután sértődötten távozna valamelyik szélsőjobbos pártcsaládba, mondván, hogy miattatok kényszerültem erre.
De leginkább arra látok esélyt, hogy Ő maga hoz létre egy ilyen pártcsaládot ahol természetesen nála lenne a karmesteri pálca. De mit szólna ehhez Salvini? Neki is vannak ilyen ambíciói.

Attila

Czékus Lajos írta...

Ahogy én tudom - és így is van - csak abban az esetben jönnének a "brüsszeli zsoldosok", ha az a shengeni határon lévő ország vezetése kéri. Ha nem kéri, mert maga is meg tudja oldani a védelmet, akkor nem jönnek.Egyébiránt a már ott lévő határőrök is tekinthetők "brüsszeli zsoldosoknak", mert az EU tagállama vagyunk, s az EU tagállamaként fizetjük nekik a fizetést, de mondhatjuk ezt is zsoldnak.

Promenad írta...

De ha egyszer ez a zsoldosozás ujabb szavazókat fog hozni neki...
Vezérünk a sz@rból is képes várat építeni...

Kovács Erzsébet írta...

Attilának:Nagyon jók a meglátásaid.
De az élet ennél sokkal bonyolultabb.
Amikor én elkezdtem dolgozni 1965-ben a Fémfeldolgozóban,igazi munkásasszonyok,
családanyák között, az volt az igazi iskola,
hogyan éljünk úgy, hogy nekünk is hasznunkra váljon.
Meo műszerész voltam, exportra dolgoztunk, és sok mindenféle anyagot helyettesíteni kellett, az anyagbeszerzők az őrület határán voltak.Persze , a helyettesnek kinevezett alapanyag nem rendelkezett a szükséges mágnesezési paraméterekkel.Márpedig egy behúzó tekercs akkor jó, ha amikor kell,üzemel,mert
különben a feszültségszabályzó nem tölti az autóbusz akkumulátorát.A meósokkal megbeszéltük, hogy ezt nem lehet exportra engedni, mert nagy bajok lehetnek.Sajnos döntési helyzetben voltam, de az öreg mamáktól kaptam bátorítást:-Mit törődsz Te a főnököknek mi baja lesz, ha nem szállítunk időre, mit számít, ha a k.rvák vére folyik is patakba, mi tisztességesen bevizsgáljuk, és nem engedjük ki a gyárkapun.Majdnem szabotázsnak vették, a műszaki igazgató utasítására ki lett szállítva.Aztán jött a gebasz,az Egyiptomba szállított faros Ikaruszokba szánt feszültségszabályzók beadták a kulcsot.Nekem lett ugyanis igazam, mert a behúzott tekercsek a rossz anyagparaméterek miatt "ciripeltek", nem tudtak folyamatosan töltődni az akkumulátorok a buszokban.Túl hosszú ez a mese, a lényege, mindenki a saját kis optikáján keresztül a tőle elvárható legjobban cselekedjen,annyi ember nem lehet annyira hülye, hogy most megint majd mindenki rosszabbul járjon.A sok részigazságból már úgy kéne kijönnünk, hogy azért az öregek se haljanak meg nélkülözésben, de a fiatalok is kapjanak megfelelő oktatást 18 éves korukig,minimum.A stabil belpolitikai érdekeket- népjólét- ne rendeljük alá holmi spekulációs ármánykodásnak.Egész jól elvoltunk a Kádár rendszer alatt,sokan boldogok lennének, ha azt a szintet tudnák a családjuknak biztosítani.Ez a FRONTEX is egy becsapósdi,a frontot Merkel exportálja nekünk ,és azért a határon még nagyon komoly bajok is lehetnek, főként, ha spekuláns anyagi dotálás hatására nagyobb tömegek jelennek meg.Először a határt akarja Merkel, aztán meg ami közte van.A Trianon ennél kisebb baj volt, mert ha a határainkon idegen fegyveres testületek intézkednek, azt a régi avitt tankönyvek megszállásnak nevezték.Éljünk már egy kicsit a saját eszünk szerint, a megelégedettségünknek,egy kis jólét ránk férne.És csak a Himnuszt tudnám idézni,:megbűnhődtük már a múltat jövendőt.Ránk férne egy kis áldás.Szerintem.Nem csak a jövőben,jelen időben is.

1970 írta...

Kedves Attila!

Ez már 2002-ben is megmutatkozott. Azóta azonban teljesen elborult az elméje, nincs tisztában a realitásokkal, képtelen felmérni bizonyos helyzeteket a maguk valójában, nem látja reálisan a saját és az ország súlyát.
A legveszélyesebb vezetői mentalitás, ami totálisan irracionális viselkedéshez, tettekhez vezet.
Az, hogy tetteinek, döntéseinek következményeit nem képes reálisan felmérni - egy dolog. Ezzel a néhai lovastengerész szintjére süllyedne csak.
Az a tulajdonság, ami még nála is kártékonyabbá és pusztítóbbá teszi az, hogy nem is érdekli őt, hogy milyen következményekkel járnak a cselekedetei.
A politika klasszikus értelemben szolgálat. Az igazi államférfiak lelkiismereti kérdést csináltak abból, milyen szolgái nemzetüknek. Az ilyen ócska emberek viszont magasról tesznek azokra, akiket szolgálniuk kellene.

Attila írta...

Üdv!

Kovács Erzsébet!

Legyél kedves megkímélni a fideszes propagandától! Nincs szükségem rá, már a csapból is az folyik. Teljes mértékben el vagy tájolódva Merkelt, illetve a Frontex-et illetően! Biztos, hogy el sem olvastad a javaslatot, csak Nagyurunk hazugságait hallgattad meg. Két és fél éve még ő követelte a segítséget, most habzó szájjal ordibál ellene. Ha a nagyon bő lére engedett mondanivalód helyett tanulmányoztad volna a Frontex tevékenységét, szabályzatát, nem írnál ilyen bődületes marhaságokat, mixelve egy kis sorosozással.
És még egyszer kérlek, kímélj meg a hazug fideszes propagandától. Ha ezt nem érted meg, közönségesebben is ki tudom fejezni magam, de nagyon nem szeretném!

Attila

U.i. Aki tíz mondatban mondja el, amit egyben is el lehet, az egyéb
galádságokra is képes!

Attila írta...

Kedves 1970!

Sajnos mintegy 2,5 millió gondolkodásra képtelen ember vakon követi Nagyurunkat. A fülének hisz nem a szemének. Azt ugyanis ki kéne nyitni, míg a füle mindig nyitott állapotban van, tehát semmi munka nincs vele.

Attila

Kovács Erzsébet írta...

Attila!
Eltájoltad magad!
Ez nem a te blogod, hanem a PuPué.
Célszerű lenne,ha nyitnál egy saját blogot,és jól el leveleznél magaddal, senki sem írna mást,csak amit te gondolsz.
Én sem vagyok fidesz hívő, de kimondottan helyeslem az idegen nációk távoltartását.
Abszolút igazság nincs, tehát a kollektív igazság keresése egy kollektív műfaj.Minden teóriából azt kell kiragadni, ami a közös céljainkkal azonos eredő mentén hat.
Szerintem minden tisztességes embernek be kéne lépni a fideszbe.A mennyiségi változás egy minőségi ugrást jelenten, és a harácsolás megszűnne, ha a párton belül elindulna egy tisztulás, tudod, amikor felforr a húsleves, a habja szépen leszedhető, ha nem figyelsz oda, túllép a fazék peremén.Nagyon sok rendes ember van a fideszben,de minden közösségben vannak eltévedők, akit ha szép szóval nem lehet, akkor a törvény erejével kell jó útra téríteni.Ez az igazi forradalom, ami a szemléletváltozásban, a nyilvánosság erejében rejlik.
A te hozzászólásod igen kezd a margó felé haladni, még jó, hogy nem fenyegettél meg, hogy kapsz a pofádra, még egyszer ide írsz.A Pupu arany szíve megengedi a kis lazaságokat, de őt is megviseli, ha valakit ki kellene zárnia.Mostanában eléggé leszállt az ingerküszöb az itt íróknál, lehet, hogy én is távol tartom magam ettől a fórumtól, mert a demokratikus társalgás feltételeinél vannak kérdőjeleim.Egy felvonulás során a hozzád hasonlók szokták az első pofonokat lenyesni azoknak, akik a kezük közelében állnak,és mást mondanak,mint ő.
Ez lassan nem egy saller mentes övezet, ezután mi jöhet még? Talán az, hogy kuss.
Ezt nem várom meg.
Azt kívánom, hogy sok ilyen kis Attila írogasson ide,jól el lesztek itt a köpködőben.Ez való neked.

Attila írta...

Kovács Erzsébet!

:-DDDDDDDDDDDDDD

Attila

Kovács Erzsébet írta...

Naugye.
Ez vagy.