2019. július 29., hétfő

HASONLÓ A HASONLÓNAK

Similis simili gaudet, mondja a művelt francia, és ezzel el is árulta Megmentőnk világméretű sikereinek titkát.
Hasonló a hasonlónak örül - és tényleg.
Ott ül a sok bambapofájú, akinek zsebéből ez a csibész kilopta a pénztárcát, elvette gyerekei jövőjét, megpocsékolta a lányát, a feleségét, és a végén beletörölte a Simicskától elhíresült elegytől nedves, ám nemzetiszínűre mázolt farkát a frissenmosott függönybe, de szava nincs, és néz rá, mint liba az Istenre.
Közöttük és a
 halljakendek között üldögél néhány olyan is, aki haszonélvezője a Nagy Nemzeti Lélekvásárnak, akinek leesett már kis lóvé az urak asztaláról, ők legalább nem hülyék.
Orbán sem hülye, csak csibész és szociopata, megalomániás tróger, aki lassan de biztosan nevére íratja az országot, ami azért még errefelé is szokatlan, ilyet azért Horthy, Szálasi, Rákosi sem tett, Kádárról nem is szólva.


Tusványos az aktuális hülyeségek meghirdetésének helye, itt hirdet igét népének atyja minden évben, tulajdonképpen ez vette át az országértékelések szerepét, melyek szintén az ő hazudozásairól szóltak, de ez mégiscsak jobb, hiszen itt aztán végképp nem kell félnie az ellenvéleménytől, itt a szekta tagjai és szellemi és mentális kihívásokkal reménytelenül küzdő vazallusok előtt beszél.
Hogy ezt az elmeosztályt hogyan tudta összegyűjteni, az maga a csoda, de hát kétségtelen, hogy közöttük még ő is elfogadhatónak tűnik.
Senkinek nem tűnik fel, hogy minden évben mást mond, hallgatósága a hanglejtésre érzékenyebb, mint a tartalomra.
Tényleg olyan, mint egy király, és nem ő lenne a történelemben az első bolond, akit trónra emeltek hívei és ellenfelei, viszont királykodásának mintája nem az angol modell, hanem olyan ő, mintha a  a mesekönyvekből ismert király lépett volna közénk.
De az s lehet, hogy a modellek történelmünk hajnalának uralkodói, akik éppen most piszkálják ki fülükből a kihűlt ólmot, készülődve a vérfürdőre...
Merthogy, mint elmondta, van már politikai erőnk, gazdasági erőnk, és nemsokára lesz - és itt mondókáját sejtelmesen félbehagyta, a média meg elfelejtette megkérdezni, amit mindahányan tudunk, hogy a katonai erő az, amire vágyik ez a botcsinálta hadfi.
Talán ez volt tusványosi szereplésének egyetlen pozitívuma, hiszen ha elkezdi cizellálgatni haderőfejlesztésünk célját és helyzetét, akkor nem biztos, hogy nagy népszerűségre tett volna szert szövetségeseink a kisantant államainak körében.
A színpad díszletének falára mindenáron fel akarja akasztani azt a puskát, mely - a tapasztalatok szerint - az előadás során mindenképpen elsül.



Mindegy, ezen is túl vagyunk, sok újat nemigen hallhattak tőle azok, akik úgy tekintenek rá, mint a csodára, a mantra a szokásos elemekből állt össze, migránsok, Brüsszeli bürokraták, miegyéb... - ami a klímaváltozás elleni küzdelmet illeti, vagy, hogy az orvoshiány miatt kórházak válnak működésképtelenné - erről nem esett szó, ez nem téma.
Übü király új stadionokat helyezett kilátásba, új sikereket vizionált, láthatólag eljutott arra a stádiumra, amikor már el is hiszi, amit mond.

Egyelőre nappal még nem hordja a koronát, csak éjszakánként próbálgatja, és csodálkozik, hogy most nem olyan kényelmes, mint amikor még a Népszabadság is ott volt az újságok között, melyekkel kitömte, merthogy a füle nem tartotta elég szilárdan.
Azt mondják sokan, hogy a magát Magyarországnak képzelő Malackát békés úton nem lehet már eltávolítani.

Én azért reménykednék ebben.
Az önkormányzati választás majd jelzi, hogy valóban reménytelen-e a dolog, mert ha igen, akkor még hosszú ideig kell elviselnünk a magyar történelem talán legkártékonyabb politikusát.


Majd kiderül.
:O))) 

14 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
PuPu írta...

Erzsikém drága, talán ez az első eset, hogy komolyan kedvem támadt moderálni, pedig toleranciám szinte végtelen, hiszen még a félig hülye(vagy tán egészen az...) magát radikálisnak tartó, pedig csak bunkó Abramovics barátunkat is hosszú ideig tűrtem.
De te más vagy, mert belőled árad a jobbítás szándéka, nagy kár, hogy nem vagy képes túllépni a becsípődéseiden, Lendvai Ildikóval kapcsolatban pedig felettébb igazságtalan is vagy.
Ez a te dolgod lenne, de sajnos te is azt teszed, mint a mai magyar politika potrohos Vezére, csak neked L.I. a Soros.
Áldozatod jelenleg (sajnos) nem visel párttisztséget, az ő véleménye magánvéleménynek tekintendő, akkor is, ha sokan figyelnek rá - mert figyelnek, és okkal.
Az ok az, hogy Lendvai Ildikó okos, és ez független az ATV szalagcímétől, ezt az objektív valóság.
A szocialistáknak soha nem volt jobb frakcióvezetője, mint ő volt, bár ő lenne ma is.
Az viszont valóban hiba volt, hogy hagyta magát rábeszélni az elnöki pozíció átmeneti betöltésére, abban a helyzetbe bele volt kódolva a sikertelenség.
De könyörgöm: azóta ki volt jobb nála? Az elvetélt D'Artagnan? Tóbiás a Kanári-szigetekről? Vagy a Hogyishíjják Berci? Ugyan...
Lendvai Ildikónak joga van elmondani a véleményét, ha megkérdezik, neked is jogod van hozzá nekem is, csak a mi véleményünkre nem kíváncsiak annyian, mint az övére.
Az olyan emberek, mint ő is - tipikus háttéremberek
A baj az, hogy az MSZP már mindegyik szubrettjét kipróbálta primadonna-szerepben, de tudod, ez olyan, akármilyen jól is énekel egy szubrett, ahhoz, hogy primadonna legyen, ez kevés, oda kell egy speciális kisugárzás is.
Viszont egy pártban nem csak primadonnák kellenek, és ezt felejtették el szoci barátaink.
Kellenek öregek, kellene fiatalok, kell a megállapodott középkorúak népes csapata, és egy párt se engedheti meg magának, hogy kétévente szemétbe dobja kipróbált kádereit, különösen akkor, ha az elnökség tagjai lassan többen vannak, mint a tagság.
Amit meg az öregekről írsz, az csak részben igaz. Kádárnak ehhez a bandához sok köze nem volt, ezeket a kádereket az osztályvezető-helyettesek forradalma juttatta a hatalom közelébe.
Németh Miklós - mit mondjak - nem volt egy jellemóriás, Gyulánk behörpintett, oszt beígérte nyuggereinknek az ingyenrepülőt, Göncz nem volt szocialista, Kovácsné Magda meg nem volt Kovácsné, Kósáné volt, de ahhoz, hogy valaki pártelnök legyen, kell személyes ambíció is, ilyenből meg mindig akadt olyan, akinek több volt, mint neki - sajnos.
Szóval Erzsikém, lássuk be, ennél a pártvezetésnél nem nehéz okosabbnak lenni - sajnos.
A rögeszmés utálkozás meg nem vezet sehova, sajnos nem tudok veled ebben a témában egyetérteni...

:O(

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Attila írta...

Üdv!

Az az ember aki utólag leveszi a hozzászólását, az 0. de nem simán, hanem dupla 0. Egy jellemtelen, gerinctelen ember szánalmas mondókájával, amit sztem nem jobbító szándékkal küldött. Múxik az ötödik hadoszlop, bármennyire is próbálja becsomagolni fidesz hívő mivoltát.
Szégyelld magad K. Erzsébet. mert ez Te vagy!

Minden tisztelet nélkül:

Attila

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Attila írta...

K. Erzsébet!

Megígérted már nem egyszer, hogy nem írsz ide többet. Mégis koptatod a billentyűzetet. Írj nyugodtan, úgyis tuggyuk kivagyol. :-)))))

Attila

obsitos írta...

Remélem az EU vezetőinek is levetítik ezt a produkciót, méghozzá vágás nélkül. Ha eddig nem ismerték volna O.V.-t, úgy ebből a mutatványból megtudhatták ki ez az ember. Ő az univerzum esze, az univerzum megmentője, aki nem csak feltalálta, hanem meg is valósítja nagy elődei Hitler, Sztálin, Mao államszervezési produktumait. A tarisznyájában benne van a következő 15 év terve is, amikor várhatóan lehajrázzuk Észak Koreát is. Batsányi után szabadon:
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Észak Koreára vessétek!

Csak remélni tudom, hogy Ursula von der Leyen nem annyira amatőr, hogy azt képzelje, majd ha Ő leül és elbeszélget az alcsuti kiskondással, akkor a kis örült mindjárt eljámborodik. Egy embert, aki most van, az apoteózis állapotában nem lehet többé az emberi ráció szintjére visszahozni.
Más: Nagyon nem értek Erzsébettel.

Kapat írta...

Kedves Attila!
Amikor véleményt alkotunk valakiről, tulajdonképpen besoroljuk egy bizonyos, saját szempontjaink szerinti, magunk által alkotott rendszerbe.
Igen ám, de az ember sokkal összetettebb annál, minthogy egy-két mondattal jellemezni lehessen. Ezért nem szerencsés, ha bárkiről egy-egy indulatos megnyilvánulása alapján, a körülményeinek ismerete nélkül mondunk nyilvános véleményt.
Mindannyian, akik jobbító szándékunk ellenére tehetetlenek vagyunk ebben a maffia világban, látva a rettenetes rombolás eredményét, joggal keseredünk el.
Nagyon hiányzik a türelem, melyet legalább egymás iránt tanúsíthatnánk.

Kedves Erzsike!
Ezt a kis megjegyzésemet kissé Neked is szántam, bár azonos korosztályhoz tartozván megértem indulatodat, az elkeseredésed miértjeit. De valóban nem kellene egyetlen személyre kihegyezned mondandódat! Ez így nagyon igazságtalan.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Nagyon egyetértek Veled, és azt gondolom, a PuPu által írt fentebbi válasz Erzsébetnek helytálló volt.

PuPu!

Németh Miklós mellett azért voltak ott még hasonló kvalitású "jellemóriások" (pl.: Pozsgay et.), de teljesen igazad van a volt miniszterelnökkel kapcsolatban.

Kovács Erzsébet írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Attila írta...

Üdv!

Kedves Kapat!

Az én rendszerem az, hogyha leírok egy véleményt, ahhoz tartom magam, és nem törlöm. Arról lehet vitázni mit írtam, miért. Egyébként minden hozzászólást elolvasok, de ritkán szoktam reagálni. Erzsébet sokadik alkalommal túltolta a biciklit, ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni. Csak kérdem! Hány alkalommal dorongolta le Orbánt, vagy a fideszt? Nem igazán emlékszem rá, pedig lett volna rá bőven lehetősége. Helyette ment a migránsozás, sorosozás és egyéb eleség amit a fideszbirkák elé raktak.

Attila



talalom írta...

Kedves Attila és a többiek! Erzsébet szilárdan baloldalinak képzeli magát: és sokan vannak ilyenek a korosztályomban - 70 fölött. Egyszer említette, hogy filozófiailag ő képzett, mert ml-egyetemet végzett. (Én is, úgyhogy tudom, mit tanítottak: de gondolkodni, kérdezni ott sem volt tilos.)Elég egyszerűen képzeli a baloldaliságot - a kormánynak az a dolga, hogy adjon. Pedig már Kádár is megmondta: az asztalról akkor tudsz elvenni, ha tettél is oda valamit. Egy kormánynak - egyiknek sem - az a dolga, hogy "adjon": nem is tud miből, hiszen nem az övé, amit a közösből oszt. Az a dolga, hpgy találja meg azt a keskeny ösvényt a kényszerek és lehetőségek között, amelyen a társadalomnak a legkisebb kárt okozza. (Minden döntésnek van kárvallottja és haszonélvezője is: az a kérdés, hogy e két csoport változik-e, vagy minden döntés kára csak az egyik csoportot érinti, a haszna meg csak a másikat.) Esetleg mérje föl a jövő lehetőségeit is. Úgyhogy szerintem el kellene vitáznunk azon: mi is a baloldaliság ma?
Az ilyen szövegekért szokott 1970 ledorongolni, hogy "liberális mantra". Úgyhogy üdv: talalom

1970 írta...

Kedves talalom!

Nem, óriási tévedésben vagy! Vagy felületesen olvasod a bejegyzéseket, vagy tudatosan lódítasz. Nem az ilyesmikre írtam ui. hogy "liberális mantra", hanem az olyan ostobaságokra, amit itt a rendszerváltó elit megpróbált és folyamatosan megpróbál a fejünkbe verni (pl.: a "mocskosrohadtbolsevistarendszer" után jött a "gyönyörűséges" rendszerváltás, meg a Kádár korszak csődbe vitte az országot, meg kisgömböc uralma hasonló a Kádár korhoz, meg sorolhatnám).
Végre eljutottál oda, amit már régen mondok: Nézzük meg, mi ma a baloldaliság, és kik a baloldaliak! Tartok viszont attól, hogy neoliberális lieblingjeid nem baloldaliak, semmi közük a baloldalisághoz.
Nézd meg kedves talalom, hova vezetett a rendszerváltás óta folyó uszítás, népbutítás, néphülyítés! Nézd meg, mi folyik pl. a Coca-cola plakátjai körül! Elfogadás helyett uszítunk embertársaink ellen, a gyűlölet a csúcsra fokozódott.
TGM írta nem is olyan régen: 1988 körül röhögtek Grósz sportcsarnokbeli beszédén, ma pedig lassan ott tart az ország. Ebben pedig sajnos kedvenc liberális rendszerváltóidnak (és azoknak a neoliberálisoknak, akik baloldalnak hazudják magukat) is megvan az óriási felelőssége.
Az első számú felelősség természetesen ezé a pökhendi, beteg, országrabló kisgömböcé..., de ezt sem lehet elhallgatni!

talalom írta...

1970! Tévedsz, elolvasom. Az meg se fordul a fejedben, hogy esetleg, netántán, Te nem fogalmazol pontosan?
1. Soha nem "mocskosbol...stb"-tem le a Kádár-rendszert. (Hülyén is nézne ki, hiszen MSZMP tag voltam.) Sőt, a névadó szerintem a legjobb magyar politikus volt: a kényszerek és a lehetőségek hagyta szűk ösvényen kormányozta az országot. A legnagyobb erénye annak a rendszernek, hogy békében, az ország lerombolása nélkül hagyta érvényesülni a változásokat.
2. De a Kádár-rendszer nem volt jogállam. Mielőtt elkezdenél "liberálismantrázni",jó lenne, ha megértenéd: a politikai rendszerek alapvetően befolyásolják a gazdaság működését. A jogállam nem azt jelenti, hogy tüntethetsz, meg több párt van - persze azt is. Ennél sokkal fontosabb, hogy jogállamban biztos lehetsz abban, ha betartod a nyilvánosan közzétett! törvényeket, szabadon dönthetsz a sorsodról. Mondok példát: a Kádár-rendszerben iparengedélyt akartál váltani,ahhoz a politika beleegyezése kellett. Mellesleg ez megalapozta a mai korrupciós rendszert is. Hogy ki lehet egy nagyvállalat vezetője,azt a politika döntötte el. A hatvanas évek végétől ugyan figyelembe vették már a szakértelmet is - KB határozat szólt a prioritások sorrendjéről: 1.szakértelem 2. politikai lojalitás 3. emberi minőség. (Korábban: 1. politikai megbízhatóság - felhívnám a figyelmedet a "megbízhatóság" és a "lojalitás" közötti különbségre.) Innentől fogva némi kritikának is nyílt tér: de kizárólag az " építő" kritikának, ami nem kérdőjelezhette meg a Párt vezető szerepét, hiszen az a "dolgozó nép maga. Nem ismerős a nerből, ami a "nemzet" maga?
Kétségtelen: politikai kérdés volt,hogy az életszínvonal emelkedjen, ne legyen munkanélküliség, infláció stb. Ez viszont gyakran szembekerült a gazdasági racionalitással-és amint a második olajválságban (1979.) megrendült a Szovjetunió szintén nem racionális gazdasági helyzete,és nem tudta már határ nélkül támogatni a szoc. gazdaságokat a "mindent megveszek"-kel, Magyarországon elindította az eladósodást. És nem, bizony nem "egyesek" lopták el a guruló dollárokat, hanem az olcsó lakások építése, (vagy olcsó hitelek a házépítéshez), a vidéki ipartelepítések, hogy legyen munkahelyük azoknak, akik kiszorulnak az agráriumból a gépesítés miatt. De mindezek nem hoztak eredményt: bár szociális, társadalmi jelentőségük óriási volt, az istennek se akartak megjelenni a beruházások nyomán az eladható termékek, az innovatív fejlesztések, amiből törleszteni lehetett volna a kölcsönt. Mi ennek az oka? Arra kellett rájönni: az, hogy a politika rátelepszik a gazdaságra. Ahogy Pupu írja a következő posztban: lekell vágni azt a növényt, ami magasabbranő. Számtalan ilyen eset volt: a meggymagos embertől Horváth Edéig, aki a nyocvanas években 500! embert bocsátott el a Rábából, mondván, hogy jobb szervezéssel olcsóbban tud termelni. A fentiek miatt mondom, hogy a ner kísértetiesen hasonlít ehhez.
Szerintem mi lenne a baloldali megoldás? A szolidaritás, ami nem egyenlő sem a nyálas jótékonysággal, sem a hatalmi osztogatással.Viszont a társadalom egyetlen önvédelmi eszköze az erőszakkal, széthullással, káosszal szemben.Én ennek ma egy eszközét látom: az embernek születés jogán mindenkinek járó alapjövedelmet. De így is hosszú voltam.
Csak még egy:hogy égett Beléd ez a "libsizés"?