2020. április 19., vasárnap

ENYÉM A VÁR, TIED A LEKVÁR

Régen a hadvezérek egy város elfoglalása után meghatározott ideig szabadrablást engedtek katonáiknak, akik ilyenkor bementek a lakásokba és elvették, ami megtetszett nekik, beleértve a házigazda lányának szüzességét is.
Ha valaki tiltakozni próbált, akkor annak első menetben megpocsékolták a feleségét is, ha még mindig vergődött, akkor őt is, és utána mindegyiküket kardélre hányták.
A Türk Tanács elődszervezetei ennél humánusabban jártak el, kihajtottak mindenkit a városfalak elé a mezőre, szétválogatták a népet nőkre és férfiakra, és a nőket kollektív akcióval erőszakolták meg, demokratikusan részt juttatva a jobb csajokból a sereg legutolsó lóápolójának is.
Demokraták voltak, ebből is látszik.
De elvették az elásott aranyat is, melynek rejtekhelyét a házigazdák előzékenyen elárulták, csak húzza már ki a türk vitéz a fenekükből a tőrt.

A történelem már meghaladta ezeket a durva időket, ma már a vesztes csata után is szabadrablást hirdet a hadak dagadt ura, megmutatva népének, hogy nem csak az apukája meg a tesója, de ő is győző...


Elképesztően magabiztos Orbán - ahogy elvette a Kartonpackot, az példaértékű.
Az volt ezidáig a mondás, hogy a kormányfő rendeleti úton csak a járvánnyal kapcsolatos döntéseket hoz, hát ez aztán igazán járvánnyal kapcsolatos döntés volt - utoljára ilyet a Pásztorok adtak elő a Múzeumkertben a nevezetes einstand alkalmából.
Mindjárt le is cserélte az egész vezetést, ettől a koronavírus sikítófrászt kapott és kardjába dőlt, az Állam pedig szép csendesen le tud zárni egy zűrzavaros ügyet, mely prominenseihez ezer szállal köthető, de így már semmi akadálya nem lesz annak, hogy néhány vitézkötés után Lőrinc barát vagyonát gyarapítsa az évi százmillió nyereséget hozó cég.
A történetben szerepel Kulcsár Attila, aki addig brókerkedett, mígcsak nyolc milliárd kárt nem sikerült összelapátolnia.
Ezért aztán bíróság elé kellett állnia, de a végén annyiszor enyhítették a vádat, hogy ha kicsit nem figyel oda, akkor a bírónak kellett volna börtönbe vonulnia.
Minden épeszű ember azt hihetné, hogy ezek után Kulcsár Attila valamelyik vidéki pizzériában a feketemosogató mellett állva teljesíti ki karrierjét, de lám, most is ott serénykedik a zavarosban. Merthogy ez a történet zavaros a javából, viszont előfordul benne Pintértől kezdve Rogán, Habony, Portik, a Questor, minden és mindenki, és hogy a fonál végét most ki tartja a kezében, az nem is kérdéses.
Ez a sok rohadt bűnöző testesíti meg ma Magyarországot, a nép meg csak bámul és a nyálát csorgatja - de jó, hogy jövőre lesz egy plusz heti nyugdíj, vehetünk rajta tíz deka csirkemájat, ha addig nem megy feljebb az ára...



Közben létrejött a magyar Shenzhen Gödön.
A magyar különleges gazdasági övezet arról nevezetes, hogy a településtől sikeresen elvették azt a jogot, hogy saját tulajdonával rendelkezzen, az ott folytatott tevékenységből befolyó adó ezek után a megyei önkormányzatot illeti, mely ezidáig jellegét tekintve olyan volt, mint pin@n a szőr.
Ezek után is olyan lesz, de legalább lehet majd akár hetente is daueroltatni.
Persze lehet belőle fizetni a saját kádereket is, továbbá lehet a választásokra ebből a pénzből plakátokat nyomtatni, el lehet dugni a helyi lakosok elől a kényes problémákat - semmi közük nem lesz semmihez.
És lehet majd építtetni ezt-azt a saját vállalkozóinkkal, még három lehajtót a gyár mellé, egy vasútvonalat, meg hintalógyárat - az se volt a Vezérnek gyerekkorában,de most majd jó lesz modellnek a lovasszobrához.
Igaz, amikor az önkormányzatokat - mint juhász a kisbárányt - Orbán egy ügyes harapással kiherélte, senki nem méltatlankodott, most meg már méltatlankodhatnak, törvényekkel és manapság kormányrendeletekkel vannak körülbástyázva a rablások.
A  csüngőhasú azt hiszi, hogy amire törvényt hozat seggnyalóival, az azonnal jogszerű is.
Nagyon remélem, lesz még Magyarországon jogász, aki megtanítja neki azt, amit elfelejtett hajdan jogi tanulmányai alatt megtanulni.



Megmentőnk ma az ajkai kórházban tudatta a koronavírussal, hogy május 3.-án délben 12.30-kor kell tetőznie, továbbá senkit sem hagynak az út szélén, mindenki nyugodjon meg.
Esetleg nyugodjon békében.
A koronavírus a mai katonás szokásoknak megfelelően "értettem!" kiáltással válaszolt.
Erről esetleg írhatnék még ezt-azt, de felettébb óvatosnak kell lenni, beszélni csak szájmaszkban célszerű, írni meg még úgy sem, a közösségi médiában megjelenő írásokat a Nagy Testvér (anyádé!) figyeli.
Jön a hideg, de nekünk nem árthat, a vírusnak meg egyenesen használ.
Igyunk rá pálinkát!



:O)))

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Erről esetleg írhatnék még ezt-azt, de felettébb óvatosnak kell lenni, beszélni csak szájmaszkban célszerű, írni meg még úgy sem, a közösségi médiában megjelenő írásokat a Nagy Testvér (anyádé!) figyeli."

Érdekes mondat... (?!)

KZs írta...

“Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény”
De úgy tűnik, az egész vers, úgy ahogy van, nagyon időszerű..

góbé írta...


Hát igen. A nemzetthy kotonszökevény ismét hozta felülmúlhatatlan formáját. Döntése értelmében május 3.-án tetőzik a virus, épp ezért május 4.-re rendelte el - ki ha más nem - 80.000 fiatalnak hogy otthonaikat, a korábbi utasitásával ellentétben hagyják el és gyüljenek össze éreccségizni! Grat...

Vagy egy számtanból felmentett mérhetetlen lúzer, avagy, - és ez a valószinübb - miután a főleg idős, nyugdijaskorú betegek jó részétől reményei szerint megszabadul, a rá valószinüleg már sohasem szavazó fiatalokat is praktikusnak látja megritkitani.
"Ezek a suttyók két év múlva már szavazati joggal rendelkeznek" megfontolásból.

Eddig csak lopott, harácsolt, de napjainkban már öl is !!! Vajon megússza ???

Villon írta...

Vajon megússza ??? Remelem nem.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Kitűnő látleletet adtál maffiaországunk közállapotáról.

1970 írta...

Kedves góbé!

Kisgömböc példaképe a lovastengerész is elég könnyedén megúszta az elkövetett gyalázatok miatti felelősségre vonást.

Katsa írta...

Hm.
Megússza.
Nem lehet mindenki csau csau, és nem lehet mindenki román katona.
Hát ezért.

Attila írta...

Üdv!

prof. dr. Viktor Mihály megmondta a frankót! Ennyi ágy kell a vírus miatt! Punktum! Ismervén észjárását, alighanem arról szól a sztori, hogy a járvány lecsengése után jóval kevesebb ágy lesz lesz visszaállítva az egészségügyben. Ezután jöhetnek majd a kórházak összevonásai illetve megszüntetései. Ne legyen igazam, de szerintem erre megy ki a játék.

Attila

Villon írta...

A temahoz kapcsolodik, tudatositani kellene, hogy egy kis CSOPORTOS per a kormany nyakaba nem artana...

1970 írta...

Kedves Villon!

Ebben az országban? Ezzel az ellenzékkel? Ott ahol, SENKI rá nem kérdez pl.: dajcstompikára, hogy mondd haver, mire mentek el a digitális oktatási stratégiára szánt pénzek? Tán kokóra, meg piára, Habony barival?! (Elnézve a fejét...)
Mi lett ebből most, amikor a legnagyobb szükség lenne rá:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A16H1536.KOR&txtreferer=00000001.TXT
Sokkal inkább azoknak a pedagógusoknak kellene odaadni, akik most innovatív módon, fejlesztve valamit kihoznak ebből a szörnyű helyzetből.
Ráadásul ez EU is ömleszti nekik a pénzt (érthetetlen módon):
https://merce.hu/2020/04/18/der-spiegel-magyarorszag-kaphatja-a-legtobb-penzt-az-eu-koronavirus-alapjabol/
És ettől az EU-től várunk bármit is???
Ugyan!