2020. október 8., csütörtök

REFORM HELYETT BARKÁCSOLÁS


A tűzoltó barkácsol.
Szokás szerint gigantikus eredménynek állítja be azt, amit csak azért csinál, mert a körülmények rákényszerítik.
Amit tesz, azt is csak valamiféle felcsúti konyhaasztalnál kispekulált elképzelés alapján teszi, ahol a szakértők éppúgy értenek a véreshurka készítéséhez, mint a XXI. századi egészségügy követelményeihez, de legfőképpen a lopáshoz.
Az egészségügyi válságkezelés módszere a szokásos: ahol ég a ház, odaborítunk egy kis pénzt, ígérünk még többet, az idomított majmokat ráküldjük a társadalomra, hadd hirdessék az intézkedések nagyszerűségét, aztán elkezdünk szaglászni, a társadalom melyik szegmensében érzünk még füstszagot.
A bohóc tányérpörgetése folytatódik, de egyre több a vészesen billegő tányér, a nézőközönség egyre nagyobb része nevet a látható erőlködésen és várja, mikor esnek a tányérok a porondra.


Az egészségügy minden politikus számára komoly falat, többnyire meg is fekszi a gyomrukat. 
Ennek oka elsősorban az, hogy az egészségügy drága, de nagyon.
Tetejébe állandóan fejlődik, a kutatások rengeteg pénzt emésztenek fel, és mivel ezeket a kapitalizmus körülményei között folytatják, a kutatások finanszírozói nem csak a pénzüket szeretnék viszontlátni, hanem profitot is, méghozzá jelentős profitot, hiszen a műfaj zsarolási potenciálja szinte felülmúlhatatlan.
Kezeltesd magad a legmodernebb módszerekkel, különben meghalsz, esetleg csak egész életedben hascsikarásod lesz, de ha a mi módszerünkkel kezelteted magad, akkor az Úr kegyelme rádmosolyog és tiéd az örök élet, persze azért ingyensörre ne számíts.
Hajdan a doktorbácsi megkopogtatta a hátad és meghallgatta belsőségeid hangjait a fonendoszkópjával, majd felírta neked a forgalomban levő tíz gyógyszerből az egyiket, megköszönte a tíz tojást, mellyel a hálánkat fejeztük ki, aztán vagy meggyógyultál, vagy nem.
Ma a doktorbácsi elküld a doktornénik és doktorbácsik hadához, akik mind aggodalmasan csóválják a fejüket és rákötnek különféle gépekre, hogy trolibusznak érzed magad.
Betolnak mindenféle alagutakba, némelyik kattog meg berreg, mintha a lövészárok főpróbája lenne a dolog, mikor kihúznak a csőből, félig máris gyógyultnak érzed magad.
Aztán fizetsz, pontosabban fizetünk helyetted, abban a reményben, hogy ha mi érezzük azt, hogyha a szemünket nyomjuk az fáj, akkor mi is hasonlóan gondos ellátásban fogunk részesülni.
Aztán vagy igen, vagy nem, a bizonytalansági tényezőt itt Nagyurunk mindenre (is) kiterjedő univerzális tudása képezi, melyet a Család anyagi érdekei is árnyalnak, így könnyen megeshet, hogy a köldöksérvedet lélegeztetőgép bevetésével fogják gyógyítani.


Amit itt manapság egészségügyi reform címen előadnak, az maga a tömény dilettantizmus, vagy a tömény cinizmus - tessék választani.
Merthogy a doktorok fizetésének emelése ugyan nélkülözhetetlen eleme lehet egy egészségügyi reformnak, de önmagában annyit ér, mint halottnak a csók.
Már persze a páciens szemszögéből, mert az érintett kispénzű orvosoknak igazán kedvező fejlemény, de hát a magyar egészségügyre is illik a Hofi által közkinccsé tett bon-mot: Tudsz úszni? És ha megfizetem?
A mai intézkedések populizmusa egyszer majd tananyag lesz a "XXI. századi bimbózó fasizmus" című kurzuson, beleértve a hálapénz adásának és elfogadásának büntethetőségét is.
Gondoljunk bele: a ma hatályos törvények szerint büntethető a korrumpálható és a korrumpáló személy is - ettől változott itt valami? Sőt!  Hazánk kevés dologban élenjáró a világon, de korrupció tekintetében mi vagyunk a példa a feltörekvő európai diktatúrácskák előtt, rólunk vesz példát minden zsebnapóleon.


Amit ezek reformnak vélnek, az egy töketlen marhaság.
Katonai mintára szervezzék meg a katasztrófa-elhárítás hivatásos állományát, de az orvosok - kivéve bánatos Honvédségünk orvosait - maradjanak civilek, akiket ne a tábornoki kar, hanem a szaktárca és az egészségügyi piac szervezzen a lehető leghatékonyabb formában.
A sereg orvosai maradjanak katonák, hogy legyen, aki ellássa azokat, akik a tisztavatások kardlengetéseinél kiszúrják egymás szemét.
Ha az egészségügyi kormányzat valakit valamiféle nemszeretem helyre akar vezényelni, például a dzsungelbe, vagy a szabolcsi szegregátumokba, akkor csábítsa őt oda ellenállhatatlan fizetéssel, oda fog majd menni aki szereti a kalandot meg a lóvét, de ha a bokáját is csattogtatni kell hozzá, akkor feltartott középső ujjával fog Nagyurunkra szavazni - nincs ezekben a mai fiatalokban szemernyi tisztelet se már...
Apropó fizetések.
A magyar bölcs nép és tudja: kétszer ad, ki gyorsan ad, márpedig Pocak vitéz csak egyszer akar adni, aztán a többit majd rábízza az inflációra,
Mire a bére vége eléri az orvost, addigra kiderül: azt kapott, amit a hetedik gyerek, de közben még bilincset is raktak rá.

És akkor itt van a Nagy Trükk: mindig azokról kell lenyúzni a bőrt, akiknek gyenge az érdekérvényesítő  képessége, vagy akiről ezt feltételezi az utolsó magyar poliészter, vagy hogyishívják.
Így aztán nem kaptak semmit a háziorvosok, a  szakdolgozók, sem a technikai és adminisztratív dolgozók sem, pedig a magyar egészségügy nagyrészt az ő elkötelezettségükön múlik. Nem kellene kipróbálni, milyen az, mikor ők leállnak egy pillanatra, mondjuk akkor, mikor erre szoruló vezető politikusunkon meg kellene lazítani a zubbony pántjait, vagy éppen oda kellene neki adni azt a nyugibogyót, amelyik megakadályozza őt abban, hogy valamelyik lelkesítő beszéde közben leharapja a mikrofont, miközben letépi magáról a kevlár-mellényt..
Azt amelyik derékig lógó nyelve visszahúzására készteti, akár el is hagyhatják - míg rá nem lép, nincs nagyobb baj.
Az orvos-béremelés szép sztálinista módon került ígérgetésre, a szolgálati évek számával együtt nő a javadalmazás.
Ez például nagyon jól fog jönni a sebészeten, ahol a hetvenéves, kezdődő Parkinsonos, nagytudású és piszkos körmű professzor kétmillióért metéli majd szecskává kedves betegeit - havonta, míg ezidáig műtétenként kapott ennyit.
Továbbra is állítom: van jó zenész és van öreg zenész - a kettő nem mindig esik egybe.
Amúgy meg, ameddig a struktúrához nem nyúlnak, addig nem lesz itt semmiféle fejlődés.
Az, hogy börtönnel fenyegetik az orvosokat meg a betegeket, nem fog változtatni semmin, hajdan az abortuszt is büntették, nem sokat használt, habár erről a Ratkó-gyerekeknek lehet, más a véleménye.


Mégis, szerintem fejéről a talpára kellene állítani az egészségügyi rendszert, miként ezt Marx tette a hegeli dialektikával.
Nem az egészségügyi ellátó szervezeteket kellene finanszírozni, hanem a beteget.
A többit idővel elvégzi a gazdaság, a jók megerősödnek a gyengék kiesnek, és ehhez nem kell egy Lángeszű Vezér, elég hozzá a józan paraszti ész.
És persze a szektorsemleges finanszírozás, ahol ára van minden orvosi beavatkozásnak, az árakat a piac határozza meg és a biztosítási alapú támogatás - kis önrészt is magában foglalva - éppen fedezi az állami ellátás költségeit.
Természetesen ehhez az is kell, hogy pontosan meghatározzuk azt, hogy milyen kezeléseket és beavatkozásokat térít a betegnek a biztosító, milyen hotelszolgáltatásokat térít, aki meg mást akar, az forduljon a magánszférához, és viselje a költség-különbözetet.
A biztosító pedig fizessen a magánkórháznak éppen úgy, mint az állami, vagy önkormányzati  fenntartásúnak.
Amelyik csődbe megy, azt minden sajnálkozás nélkül fel kell számolni, mert életben tartani azt jelentené, hogy a betegek életesélyeit csökkentjük, hisz olyan intézményektől szívja el a pénzt, ahol képesek gazdaságosan, magas színvonalon dolgozni.
Ez esetben a politikus abban lesz érdekelt, hogy választói magas színvonalú ellátást kapjanak és nem abban, hogy az ő falujában is működjön egy halálgyár.
Persze ehhez értelmes politikusok is kellenének, de hát ez már az utópiák világa.
Kellene, hogy a betegnek "gazdája" legyen, erre a háziorvosa lenne a legalkalmasabb, ő írná elő a vizsgálatokat, ő rendelné el a kórházi kezelést, ő hagyná jóvá az alkalmazott gyógyszereket, melyek ártámogatását az állam szabályozná, a háziorvos pedig a szakmai protokollok függvényében engedélyezné.
Manapság a gyógyszergyárak korrumpálják az orvosokat és az intézményvezetőket, ezt a helyzetet is fel illene számolni, csakúgy, mint a beteg állami egészségüggyel szembeni irreális követelménytámasztását.
Nátha ellen nem minden esetben kell PET-CT, de az is tűrhetetlen, hogy a képalkotó eljárások és a laboratóriumi vizsgálatok 
 zöme magánkézben legyen, az állami egészségügynek onnan kelljen bérelni kapacitásokat.
Az állami ellátásnak éppen olyan jól felszereltnek illene lennie, mint a magánellátásnak, és az orvosainak is versenyképes jövedelemmel kellene rendelkezniük, mert bokázással meg sarkantyúpengetéssel nem oldható meg a magyar lakosság nagy többségének egészségügyi ellátása.


Egyre nő az átlagéletkor, egyre több az idős ember, a krónikus beteg, az ellátórendszert ehhez is hozzá kellene igazítani.
Egyre több a demens beteg, ezek egy része ellátatlan, vagy a hozzátartozó is vele pusztul, egy elenyésző részükből meg miniszterelnök lesz - ebbe meg a társadalom betegszik bele.
Szóval, a különféle szakmai testületek, szakszervezetek és vezető egészségpolitikusok egyetértő bólogatásával három nap alatt adtunk egy pofont a szarnak, de ellene szólni senki sem mer, mert a tény az tény: kevés az orvos és rosszulfizetett, ideje nagy részében szaladgál mind, mint pók a falon, hogy negyvenkét munkahelyén helytálljon.
Ideje lenne a reformnak, mert az ilyen téblábolás és a  probléma kenegetése semmit nem visz előre, miközben az egészségügy feladatai egyre nőnek.
Sokat lehetne erről beszélgetni, de a szakma is egy olyan belterjes közeg, ahol harminc évvel ezelőtt is ugyanazok mutatták, hogy merre van az előre, mint ma.
Jusson eszünkbe Kásler, és szomorodjunk el - a kórházak meg szerezzenek be sámándobokat, forgalmazza a Mészáros & Mészáros Rt.
Egyelőre még nem ZRt, de remélhetőleg előbb-utóbb be lehet majd zárni őket...


:O)))

3 megjegyzés:

pleinair írta...


"Egyre több a demens beteg, ezek egy része ellátatlan, vagy a hozzátartozó is vele pusztul, egy elenyésző részükből meg miniszterelnök lesz - ebbe meg a társadalom betegszik bele."

Ezt az elenyésző részt kellene a társadalom épsége érdekében rendszeres alkalmassági vizsgálatnak alávetni, mielőtt nagy nyilvánosság előtt leharapná a mikrofont, és egyéb jóvátehetetlen károkat okozna. Mi etekintetben sajnos késésben vagyunk, eső után köpönyeg - mondá a közmondás, de jobb később, mint soha.

Egyetlen pozitivuma van ennek a NER-nek nevezett kuplerájnak, mégpedig az, hogy pár percig sírva vigadhat a Pupu írásait olvasó szerencsétlen magyar.




1970 írta...

Kedves PuPu!

Jó volt olvasni újabb posztodat. Remélem, jól vagy, mert sokáig nem jelentkeztél!

góbé írta...


Nem olyan bonyolult ez az egész, különösen ha megpróbálunk a kotonszökevény fejével gondolkodni.
Nem is akart ő "reformot", mindössze felismerte a remek alkalmat, hogy megrendszbályozza az egészségügyi szférát, az orvostársadalmat is kizárólag őtőle-függő helyzetbe hozza.

Ahogy anno elkezdte a rendvédelmisekkel, majd végigment az összes társadalmi csoporton...

Emigyen gondolkodik:"...Persze, kaptok majd duplapénzt de nem lesz másod, meg harmad-állás, legfeljebb azoknak akiknek én megengedem, mert "rendesen" viselkednek.
A renitenseket meg ha nagy a pofájuk, meg számüzzük Bivajbasznád-alsóra !!..."

Lehet hogy sejti, de inkább nem érdekli hogy káosz lesz, mindössze azzal nem számol hogy az orvosokat-nővéreket tárt karokkal várják bármely országban.
Ha ezt, igy, végigviszi, komoly esélye van a fagylalt visszanyalásának...