2022. március 5., szombat

MOST PUTYIN A SOROS



Elképedve nézem a világot, mert az ugyan igaz, hogy a klasszikusok már másfélszáz évvel ezelőtt felhívták arra a figyelmünket, hogy a termelőerők fejlődése sokkal gyorsabb, mint az emberi tudaté, de hogy a kettő között ilyen nagy a távolság, azzal azért úgy voltam, mint a paraszt bácsi a műrepülőn, mikor bepisilt, becsinált, majd az egész a nyakába ömlött, -  ne ezt azért nem gondoltam volna. 
Mikor elolvasgatom a híreket, melyek szerint Putyin nem normális, továbbá az oroszok Herszonban már meg is kezdték a nők megerőszakolását, az első áldozat egy tizenhét éves lány volt, akit meg is öltek - szóval ez a társadalom olyan mélyéges lenézésére vall, hogy az ember vagy sírni kezd, vagy halálra röhögi magát.
Van még ilyen hír ezer, például, hogy az oroszok agyonlőtték a tizenhárom hős kígyó-szigeti határőrt, meg, hogy amikor elfoglalták a zaporozsjei atomerőművet, egy kivételével leállították a reaktorblokkok termelését, melyek közül az erőmű elfoglalása előtt egy működött, és lángokban állt az erőmű.
Csernobilban meg megemelkedett a sugárzási szint, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem tudja, hogy az oroszoknak van-e megfelelő szakértői hátterük az üzemeltetéshez?
Meg, hogy van egy hathónapos kiskutyájuk az ukrán hősöknek, mely messziről jelzi az oroszokat - az én Bumbim még a pirézeket is jelezte hat hónapos korában, olyan okos volt!
És a hős ukrán  pilóta 
- Kijev Szelleme - MIG-29-e lelőtte a mocskos agresszor SZU-35 gépét, mígnem kiderült, hogy ez  a szituáció csak egy videojátékban létezett.
A hatvan kilométeres orosz katonai oszlop meg azért állt meg, mert az oroszoknak elfogyott az üzemanyaguk, de ha lett volna is, a dezertőr orosz katonák inkább kilyukasztották a tankok üzemanyagtartályait, minthogy hadba menjenek.
A hülyeségek terjesztését mostanában hibrid hadviselésnek nevezik, felkészül a csajkarendszer és a nők közösségi tulajdonba vétele, beleértve az anyósokat is!
Az ukránok tárgyalnak az oroszokkal, miközben elnökük, egy helyiérdekű Puzsér elmondja, hogy egyrészt úgyse lesz megegyezés, meg különben is, Putyin, gyere ki a hóra, ne egy harmincméteres asztal mögül tárgyalj velem, mert engem már megpróbáltak többször is megmerényelni, a bűnjel - néhány szétdobált kávéfőző-alkatrész az elnöki dácsa kertjében - rendelkezésre áll.
A primitívnél primitívebb megnyilatkozásokat fajsúlyos nyugati politikusok is tetézik a vicces szankcióikkal, az orosz macskák kitiltásával a macskakiállításokról, az oroszok kitiltásával a nemzetközi sportszövetségekből, és a hiszti egyéb jeleivel, melyre hálás népünk természetesen vevő, mert most Putyin a Soros!


Nem kezdenék itt most bele annak taglalásába, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót Oroszországból, erről csak annyit, hogy számomra természetes, hogy a világot érdekek mozgatják, és az érzelmek csak igen korlátozottan érvényesülő tényezők.
Ki a fene szereti a háborút?
A fegyverek gyártóin kívül nem sokat, talán még a szurkolói kemény mag, ameddig ki nem derül, hogy egy icipici lövedék lefektetheti még Klicskó polgármestert is.
Természetes állapotok között a politika éppen az érdekek egyeztetéséről és a szükséges kompromisszumok megkötéséről szól, és aki azt hiszi, hogy ez a történet Putyin elmeállapotából következik (nincs semmi baja, ellenben okos és határozott ember, aki pontosan tudja, hogy elsősorban saját népének tartozik felelősséggel és ennek megfelelően cselekszik is...) az keresse fel nyugtatókért orvosát, gyógyszerészét.
A Szovjetunió felbomlása óta a Nyugat háborúzott egy jót Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, felmiondta az atomalkut Iránnal, felfordította a teljes közel-keleti régiót, mely azóta egy szinte olthatatlan tűzfészke a világnak.
Támaszpontokat és rakétákat telepített Romániába, Lengyelországba, Észtországba, Lettországba, Litvániába, ezek mind az oroszokkal szomszédos országok, melyek azért sikítoznak védelemért, hogy a NATO jogot formálhasson valamiféle katonai fölény létrehozására.
Ukrajna túl van azon a vörös vonalon, melyet Oroszország húzott a katonai térképen, a tetejében agresszív oroszellenes neonáci banderisták formálják arrafelé azt, amit ők politikának hisznek, és minden erejükkel belehúznák Oroszországot egy világháborúba, mely értelemszerűen atomháború lenne.
Ma még meg lehet őket állítani, és most pofánverni őket - a kisebbik rossz.


Ami igazán elkeserít, hogy általam nagyon tisztelt és okosnak tartott emberek is beszállnak a kórusba - végtelenül leegyszerűsítve ezt a helyzetet, jóllehet a világtörténelem arra tanít, hogy a korlátlan pacifizmus csak bajt okoz.
Agresszornak kiáltják ki Putyint, holott az agresszor ebben a helyzetben a NATO, meg az a  Biden, aki maga a két lábon járó példája annak a népi bölcsességnek, hogy jobb sose jön...
Miért nem amellett állnak ki, hogy Ukrajna legyen semleges és demilitarizált?
Miért nem amellett, hogy a NATO vigye el a fegyvereit az orosz határok közeléből?
Miért nem az orosz kisebbség jogaiért Ukrajnában meg a balti államokban?
Vagy csak a magyar kisebbség jogai érdekesek, a többit ott egye meg a fene, ahol vannak?
Miért nem a fegyverzetkorlátozásokért lépnek fel?
És miért van az, hogy ha valakinek nem tetszik az agresszív nyugati nyomulás, akkor azt támadják, mert amellett áll ki, aki visszaüt - esetleg.
Gyilkosoznak és elmebetegeznek, miközben eltűrik a valóban szociopata Orbán uralmát immár másfél évtizede, hagyták, hogy kifossza az országot, mert féltek a nyílt konfrontációtól, most meg azt hirdetik, hogy ez a politika világpolitikai szinten is követendő?
Szerintem Amerika most éppen az ukránok farkával veri a csalánt, palagázának és fegyvereinek keres piacot, gyengítené az orosz gazdasági-katonai-politikai pozíciókat, hogy szabadabb mozgása legyen Kínával szemben, de azt hiszem, hogy téved.
A pénzügyi szankciók csak meggyorsítják a folyamatot, az amerikai dollár uralmának véget fog vetni ez a konfliktus, 


Mi ebben a konfliktusban senkik vagyunk, értem ezt a magyar politikai paletta valamennyi szereplőjére, ehhez képest túl nagy a pofánk, és némelyik idiótánk hülyeségeket beszél, ami azért veszélyes, mert télen hideg van és az autók üzemanyaggal mennek, továbbá az áramtermelést se árapály- erőművekkel oldjuk meg.
Szóval elemi érdekünk, hogy jóban legyünk azzal, aki nekünk energiahordozót szállít.
Persze lehet zöldenergiázni, de a jövő tél még idén elkezdődik majd, sőt, már a nyár is okozhat gondot, ha nincs mivel üzemeltetnünk az erőműveket.
A nyugdíjas társadalom már így is vért izzad, hogy talpon maradjon, ha ez így folytatódik, akkor a nyugdíjas ebédjét az infláció eszi meg.
Nagy bajok jönnek, és senkit nem fog vigasztalni, ha kiderül, hogy nem Putyin, hanem a mi politikusaink bolondok - nem kicsit.
A háború gyűlöletes dolog, csak szenvedést okoz - legtöbbet a kisembernek.
Ukrajnában is addig kellene befejezni a harcokat, ameddig a katonai érdekeket még úgy-ahogy felülírják a humánus érdekek, ameddig a konfliktus korlátozott erők és eszközök bevetésével folyik.
Ezt kívánja mindenki érdeke - a hivatásos és szerződéses orosz katonák érdeke éppúgy, mint a besorozott ukrán fiataloké.
Tetszik-nem tetszik, ebben a helyzetben Putyinnak van igaza, és az a bánatos helyzet, hogy meg is tudja védeni az igazát.
A mi hiperdemokrata politikusaink már megint képtelenek az ésszerű viselkedésre, és a véleményem nem jelenti azt, hogy én a háborút pártolnám, vagy, hogy ne kellene világgá zavarni a mi kis diktátorunkat, és azt se, hogy szeretni kell Putyint.
Véleményem szerint egyetlen politikust se kell szeretni, legfeljebb tisztelni kell, ha rászolgál, de mindenképpen meg kell próbálni megérteni  cselekedete mozgatórugóit.
Felesleges démonizálni azt, aki csak az érdekeit védi, és felesleges szentnek kikiáltani azokat, akikre tegnap még kígyót-békát összehordtunk.
Ezen a politikán csak veszíteni lehet.


Reálpolitikusnak lenni nem könnyű, sok bajjal jár, de hosszabb távon kifizetődő.
Észnél kellene lenni.


:O)))

36 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Teljesen egy véleményen vagyok. Ez egyébként mostanánan kínos és elfogadhatatlan.(Az általános közvélekedéssel szembemegy.)
Az ukrán elnök mintha hibátlan lenne, sőt Ukrajna ezt megelőző politikája is, ami idáig vezetett. Tudhatta volna? Hogyne, mégsem azt tette, ami egy elvárható okos kompromisszum, inkább kockáztatott. Ostobaság volt.
Mást hibáztatni érte pedig cseppet sem elegáns, bár ez legyen a legkisebb gond. Háborúban nincsenek gentlemanek, nem várjuk el. De gondolkodni nem ártana, sok millió élet a tét.

Marika Anikó Benkő írta...

Teljesen egyetértek. Szörnyű, amit művelnek a hozzászólók. A baloldali él-politikusaink posztjait pedig egyenesen rühellem. A piros, kék, rózsaszín, lila ... hátterű, felkiáltójeles, nagybetűs, pársoros " figyelemfelkeltő" mondataikat./ Avagy a képeket, melyek alatt közismert politikusaink, vagy képviselőjelöltjeink Hajrá, Timi, Tamás, Bence ...stb rövid felszólító mondattal buzdítják a "posztoló" képek alatt. Akad amelyik azt is írta, hogy: "Rettegnek" tőled(?) Orbánék, és a kormányváltástól.
Ezt is elviszem egyik baloscsoportba, ott sosem vették még le. /Igaz, én vagyok az egyik admin. =D / Ám, egy másikba már nem engedte az admin feltenni sem. Momentumos. A miért?-re, fidesz-propagandának tartotta. Az alapos melléfogásáról röviden, priviben tájékoztattam. Merthogy személyesen ismerem.
További kellemes hétvégét!

Obsitos 1945 írta...

Egyetértetek. Még annyit, hogy aki fegyvereket szállít az ukránok nak, az nem segítséget ad, hanem kárt okoz, konkrétan tovább tart a nyerhet étlen-szomjan harc és egyre több ember, főleg ukrán fog meghalni.

1970 írta...

"Ám, egy másikba már nem engedte az admin feltenni sem. Momentumos. A miért?-re, fidesz-propagandának tartotta."

Kedves Marika Anikó Benkő!

Igazán megmosolyogtató, amikor olyanok "fideszpropagandáznak", akik a politikai pályájukat ebben a rablókkal teli galeriben kezdték. A Momentum jó része ilyen, élén a vezetőjükkel, kisgömböc 2.0 kiadásával.
Ebből látszik, hogy ezek az emberek nem gondolkodnak, csak mennek az ostoba propaganda után. Szomorú!

Tetete írta...

MoonRiver ! Csak megjegyzem imádott Putyinotok sem hibátlan, többek között a 21. szd.-ban kirobbantott egy háborút, fegyverekkel pusztított emberek százait (gyerekeket, nőket): Kapiska?

Belák Andrea írta...

Sajnálom, Pupu, de marhára nem értek egyet Veled. Szóval a Putyinnak igaza van. Akkor az Orbánnak is. Ja, és éljen a rezsicsökkentés.... menjetek a fenébe!

kekec írta...

Ha valakinek lennének még kételyei az ukrán farok és csalán viszonylatban:
https://www.youtube.com/watch?v=tMd71UIw1CE
George Friedman megdöbbentő nyilatkozata az USA valódi geopolitikai stratégiájáról - 2015 február
azaz hét éve érik már a jelenlegi helyzet és
https://www.youtube.com/watch?v=-E1R16ZTLnU
Meg lehet állítani Putyint szankciókkal?
Megdöbbentően alapos és több olALÚ, VALAMINT REÁLIS ÉRTÉKELÉSEKET TALÁLTAM A hITRÁDIÓ VIDEÓIBAN, HA VAN IDŐTÖK ÉRDEMES MEGNÉZNI!
Pl:
https://www.youtube.com/watch?v=-VNWYaO_MCc
https://www.youtube.com/watch?v=eXBncS7LGzQ

Ahogy nézem, ez a hitgyüli rádiója, mint az atv is, de némi vALLÁSI VÖRÖS FAROKTÓL ELTEKINTVE MÉG A LEGREÁLISABB, AMIT TALÁLTAM.

PuPu írta...

Nem baj Andrea, nem kell nekünk mindenben egyetértenünk!
Konkrétan melyik mondataimmal is van baj?
Orbán viszont egy ócska tolvaj.
:O)))

Marika Anikó Benkő írta...

Belák Andrea
Azt hiszem, nem olvastad végig figyelmesen. Avagy nem gondoltad át. Merthogy érzelemből reagáltál. Ezt tükrözi a hozzászólásod stílusa is.

kekec írta...

Belák Andrea
Tényleg nem olvastál alaposan. Putyinnak igaza van - a saját szemszögéből. Az amerikaiak által uralt NATO ezt figyelmen kívül hagyta - holott megvolt a katonai ereje a saját szemszögének érvényesítésére. A háború a politika folytatása más eszközökkel, ha a szelidebb eszközök hatástalannak bizonyulnának. Itt ez történt.
A hánorúnak csak vesztesei vannak - ezért MINDEN, ami az elhúzására irányul, az ukránok szenvedését növeli.
Röviden - az USA ukrán farkakkal veri a csalánt. És ezzel eladhatóvá teszi a sokkal drágább túltermelt palagázát Európában az olcsóbb orosz gáz ellenében. Na meg a fegyvereit (és főleg a fegyvereit) Orbán sem merne többé Grippent venni!

Bubu64 írta...

Pupu!
Ezek szerint Te egyet értesz Putyinnal, sőt tovább fejlesztetted a gondolatmenetedet, Ukrajna tehet mindenről. Ez tipikus áldozat hibáztatás. Sajnálom, hogy idáig jutottál.
"Ukrajnában is addig kellene befejezni a harcokat, ameddig a katonai érdekeket még úgy-ahogy felülírják a humánus érdekek, ameddig a konfliktus korlátozott erők és eszközök bevetésével folyik."
Ezt talán beszéd meg Putyinnal, nem az ukránok mentek Oroszországba, vagy talán tegyék le a fegyvert?

KZs írta...

Még hozzá tennék egy-két szerintem fontos szempontot:- a megszorító intézkedések Európára -így ránk is- milyen tragikus hatást gyakorolnak, Európa gyakorlatilag egy öngyilkos Q-t hajt végre, Amerikának így a tervek szerint 2in1 :( , és ott van az Északi Áramlat2, melynek megnyitása az Usa gazdasága számára kegyelemdöfés értékű lenne. Belpolitikai hozadék: a Mi Hazánk újabb kampánytémát kapott, az egyetlen párt ismét, mely felhívja a figyelmet a valóságra, az általad is leírt bonyolult geopolitikai összefüggésekre, valamint nem engedi feledni azokat az eseményeket, melyek az utóbbi években a Kárpátalján az ott élő magyar kisebbséggel történtek. Komoly realitása van annak, hogy választók tömegeinek a fejében fog az a gondolat felmerülni, hogy a két nagy tömb elvan nélküle is, és nem ártana egy kis ellensúly a parlamentbe, illetve akik az egyikre sem szavaznának, ha nem is értenek mindenben egyet, de legalább betartanának egy kicsit a „nagyoknak.” Illetve, aki eddig nem szavazott volna a Fideszre, eztán sem fog valószínűleg, viszont aki eddig az ellenzékre szavazott volna, visszahőkölhet attól az amatörizmustól/cinizmustól, ami ennek a helyzetnek a megítéléséből is árad. Hogy ez hány százalékot jelent majd? 1 hónap múlva okosabbak leszünk :)
A Hit Rádió „tudományos ismeretterjesztő sorozata” e témában (is) valóban figyelemre méltó, a hallgatottsági adatok szerint akár komoly választásbefolyásoló hatása is lehet.
Valamint csak halkan: az ez évi orvosi Nobel-díj valóban Putyint illeti meg, hiszen napok alatt kiirtotta a bolygóról covidot :)

PuPu írta...

Kedves Bubu64!
Teljességgel irreleváns, hogy én kivel értek egyet, Putyinnak se vagyok a tanácsadója, emellett arról írtam, hogy milyen érdekek mozgatják a világot.
Ezredszer is leírom, ez a konfliktus nem Oroszország és Ukrajna, hanem Oroszország és az USA között folyik, a többiek csak csatlósok, és mindahányan vesztesei Amerika nyomulásának.
És igen, az ukránok ezerszer jobban járnak, ha leteszik a fegyvert, mint, hogy sorozott fiatalokat áldoznak fel idegen érdekek oltárán, mert ezt a háborút nem nyerhetik meg.
És igen, ők mentek Oroszországba akkor, amikor az orosz katonapolitikai helyzetet gyengíteni akarták a fekete-tengeri orosz flottatámaszpontok megszűntetésével fenyegetve - ebből lett a Krím annektálása, amikor a Donyec-medence - az orosz Erdély - orosz lakosait elkezdték erőszakosan ukránosítani, nyelvtörvénnyel, nyelvhasználttal, iskolarendszerrel, stb. - amikor NATO rakétákat akartak telepíttetni Ukrajnába, amikor be akartak lépni NATO-ba, szóval amikor amerikai fenyegetést akartak képviselni Ooszország határai mellett.
A szuverenitás nem azt jelenti, hogy egy oszág azt csinál amit akar, hanem azt, hog a saját dolgaiban egyedül dönt - míg más országok alapvető érdekeit nem sérti. Merthogy onnantól ez már nem a saját dolga - de persze hiozhat szuverén döntést így is, csak éppen ekkor már viselnie kell annak következményeit.
Ez folyik éppen...
A fasisztáikról most ne is beszéljünk, de abban az országban, ahol húszmillióan haltak meg a nácizmus elleni harcban, elfogadhatatlan, hogy a szomszédságukban állami felüsse a fejét ez a szörnyeteg - márpedig ez történt.
Lett volna lehetőség politikai megoldásra, az oroszok felkínálták, nem kellett - akkor most nincs min csodálkozni.
:O)))

PuPu írta...

Kedves KZs, a Mi Hazánk a Jobbikból kivált nettó náci pártocska, sajnos velük nem tudok érzelmileg azonosulni, az elveikkel és a módszereikkel meg végképp nem.
Avitt, ócska eszméket próbálnak visszalopni a magyar társadalomba, remélhetőleg nem fog nekik sikerülni.
Hogy te hiszel a covidban, vagy nem, az teljességgel a magánügyed, de a vírus léte az nem hitkérdés.
Magam súlyos felelőtlenségnek tartom, ha valaki másokat le akar beszélni a védekezésről.
Elég hosszú a covid-tagadó halottak névsora, ha ez se győz meg, az sajnálatos.
Mindenesetre ártani nem kellene...
:O)))

1970 írta...

"nem az ukránok mentek Oroszországba, vagy talán tegyék le a fegyvert?"

Kedves Bubu64!

A dolog sajnos nem ilyen egyszerű, és sohasem "fekete-fehér". Mondjuk 1944-re is mondhatnánk - ugyanilyen erővel és az előzetes történések ismeretének totális figyelmen kívül hagyásával -, hogy a szovjet csapatok jöttek ide, ergo "mi voltunk az áldozatok". Holott valójában pont a fordítottja az igaz, hazánk volt az agresszor. (Már a lovastengerész is kedvelte felcsapni a nagy büdös lábát az asztalra, abban a lázálomban égve, hogy mi valamiféle "nagyhatalom" vagyunk. Hova is vezetett ez?)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Szeretném felhívni a figyelmed, hogy nem mindenki szereti az orosz felfogást és rendszert !
Mindent nem lehet sommásan Amerika és a többi számlájára írni !
Sokan, még az oroszok közül is utálják a kialakított orosz rendszert !
Lehet, hogy az Amerikaiért se vannak oda, csak nincs más és szabadulni szeretnének ebből szorításból.

Te ne tudnád ezt ?
A hamis biztonsági dolgokról beszélni és erre való hivatkozással háborút indítani akkor, amikor Putyinék sértik meg az EU biztonságát a rakétáik Európába telepítésével, egyszerűen hazugság ! Vigyék az Urál mögé Szibériába ! Pláne, amikor már olyan fegyverekről dicsekednek, amit ki se lehet védeni, olyan sebességgel megy ! Valamikor még a mi területünkön is volt atomtöltet ! Ki fenyeget kit ?

Ismétlem, semmi, de tényleg semmi nem igazolhatja az agressziót !
Itt egyszerűen a kialakított II. Világháború utáni világrend felrúgásáról van szó !
Ha Orbán egyetért Putyinnal, akkor neki is vannak ilyen gondolatai és gondolhat arra, hogy neki is leeshet valami ! Mondjuk a Kárpátalja önrendelkezése.

Nincs kétségem felőle, hogy, ha Orbán rendelkezne olyan erővel, mint Putyin, akkor a Trianoni gondot már rég megoldotta volna !

Egyszerűen eszedbe se jut, hogy bizony minden országnak van szuverén joga arra, hogy azt tegye, amit jónak lát. Még, ha ezt nem nézik jó szemmel mások, akkor is !
Biztonságról papolsz, de ki mondja ki, hogy kinek a biztonsága a fontosabb ?
Az erősebbé ?
Vagy azé a gyengébb országé, amely menekül az ilyen biztonságtól !

Nagyon mellé nyúltál a Putyin megértésben, szerintem !
Ráadásul, itt emberek hallnak meg és lesznek leigázva !
Örülhetsz neki !

Üdv Sphagin !

Belák Andrea írta...

Pupu, kedves. A bejegyzésed második felével tökéletesen egyetértek. De igaz, hogy nem kell mindenben egyetértenünk! :)

Belák Andrea írta...

Kekec!
Ha a háború csak rosszat tesz, akkor nem szabad használni. Nos, ezért SINCS igaza a Putyinnak!

PuPu írta...

Kedves Sphagin!
A poszt nem a szerelemről szól.
És nem az orosz rendszerről, amit szabadon lehet szeretni vagy nem szeretni, csakúgy, mint az összes többi rendszert, - a helyzet szempontjából ez teljességgel irreleváns.
A világ egyébként érdekek alapján működik, van, ahol helyesen ismerik fel egy ország vezetői az adott ország érdekét, van, ahol a lakosság még a saját érdekét se ismeri fel, szerencse és történelmi előzmények kérdése az egész.
Oroszország egyébként európai ország, világhatalom saját biztonsági érdekekkel.
Jelenleg az Egyesült Államok és csatlósai fenyegetik Oroszországot, aki ezt nem látja, az sajnos vak.
Oroszország körül NATO támaszpontok gyűrűjét telepítették, melyeken amerikai csapatok tartózkodnak, eszközeik alkalmasak arra, hogy percek alatt elérjék Oroszország európai területeit. Olyan ez a helyzet, mintha az oroszok eszközei percek alatt elérhetnék Washingtont, New Yorkot és San Franciscot.
Az amerikaiak támaszpontjaikkal erősen veszélyeztetik Oroszország jogos biztonsági igényeit, a katonai gyűrű további szorítását (Ukrajna, Grúzia) az oroszok nem is tűrik és ezt világosan közölték is ellenfeleikkel.
Ha te a lakodalomban akkor emeled fel a kezed, mikor már orrbavágtak, akkor már régen rossz.
A rakéták száma és elhelyezése mindeddig alapvetően megoldott volt, mígnem nemrég Amerika felmondta a megállapodásokat és tovább kezdett nyomulni Oroszország határai felé, miután a világ számos pontját már lángbaborította.
Egyetlen felelős orosz politikus se tűrheti ezt, addig kell megállítani a folyamatot, ameddig még vannak hagyományos eszközök az atomtölteteket hordozó rakéták indítógombjain kívül.
A lelked szép, de ez nem jelenti azt, hogy egy világháború jobb lenne egy semleges és demilitarizált Ukrajnánál.
Ha javasolhatom, olvasd el ezt a tanulmányt, nagyon tanulságos - úgy tíz éves lehet, és tedd hozzá az elmúlt tíz év eseményeit.
https://www.mhtt.eu/hadtudomany/2013/2013_elektronikus/2013_e_Vizi_Sandor.pdf
Orbán meg ebben az ügyben nem tényező, de persze ő is iparkodik mindent kihoznia helyzetből a választás szempontjából - de ez se érdekes.
Próbáld higgadtabban értékelni a helyzetet, az önvédelemhez mindenkinek joga van...
:O)))










góbé írta...


Kedves Sphagin !

Mily fontos dolgot mondtál !!! Mily IGAZSÁGOT !!!

"...Egyszerűen eszedbe se jut, hogy bizony minden országnak van szuverén joga arra, hogy azt tegye, amit jónak lát. Még, ha ezt nem nézik jó szemmel mások, akkor is !..."

Igaza volt az USA-nak, amikor '59 és'61 között elhajtotta Castrot, bele Hruscsov ölelésébe...'74-ben is amikor megölette a demokratikusan megválasztott Chilei elnököt, Allendét és Pinochettet ültette a helyébe. Igaza volt Nicarauában, Grenadában, Irakban, Afganisztánban, I Tak Dalse... Mindenütt igaza volt !

Miért? Mert, gyöngyként peregve ajkaidról :

"...bizony minden országnak van szuverén joga arra, hogy azt tegye, amit jónak lát. Még, ha ezt nem nézik jó szemmel mások, akkor is !...".... Iszom szavaidat !!!!

Akkor most mi is a bajod az oroszokkal ?!?!

Ők most éppen azt teszik amit jónak látnak. Igaz vannak akik ezt nem nézik jó szemmel...Dehát egyszerre magasröptü és mélyenszántó ( Moldova Gy.) megfellebezhetetlen megállapitásod szerinted igazuk van...Szerinted... Csak Te még nem vetted észre...

Reménylem egy kicsinyt azért segitettem Neked.

Javallanám, némileg összébb kellene szedni magad, a gondolataidat...Hidd el, ez nem bántás, inkább jó tanács. Drukkolok neked.

MoonRiver írta...

Ez már szövődmény mindenkinél? Bocsáss meg, de egy szóval nem éltettem Putyint. Az viszont igaz, hogy az ukrán vezetés hibázott, na nem most, hanem amikor azt gondolta, hogy megteheti azt, amit ép ésszel senki nem javasolt volna.
Irigylem azokat, akiknek amolyan egyszerű fekete-fehér a helyzet. Van a jó Ukrajna, a hibátlanságával és van a rossz Putyin az oroszokkal. Árnyaljuk kicsit jó,különben nagyon óvodás lesz a nézőpont.

kekec írta...

Kedves Sphagin
Akkor nem olvastad el a 7 évvel ezelőtti amerikai szakértői nyilatkozatot, amit belinkeltem.
Az világos beszéd. És az orosz érdekek mérlegeléséhez csak figyeld meg, hogy miket nyilatkoznak a NATO ütközőállamok erősítéséről - merthogy közel kerülnek az orosz csapásmérő erők. IGEN??? Hisz ez volt Putyin baja is az amerikai csapásmérő erőkkel!

Ez meg már mi? Várjam Ungváry úrtól a nyilasok mentegetését és/vagy relativizálását is?
https://telex.hu/tudomany/2022/03/06/ungvary-krisztian-ukran-es-orosz-fasisztak-egykor-es-most

1970 írta...

Kedves sphagin!

Egy értelmes és jövőbetekintő ellenzéki politikának mondjuk arra kellene rámutatni, hogy milyen politika az, amely a háborúk elől menekülő emberek csoportjai között önkényesen válogat (a fehér keresztényeket "szerencsétlen háborús menekülteknek", míg a "színes" muzulmánokat "mocskos migráncsoknak" nevezi).
Segítek: fasiszta politika az ilyen.
Persze az értelmes ellenzéki politikára gondolok, nem a jelenleg "ellenzékinek" nevezett volt MDF-es, meg SzDSz-es külügyi szakértővé avanzsált alakokra. Meg arra is, hogy a déli határkerítés ügyében is egyértelműen kellett volna beszélni, ahogy most sem jut senkinek eszébe hatalmas kerítést emelni Záhony környékén.
(Még egy dolog: a felkiáltójelet nem használjuk mondandónk nyomatékosítására.)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nagyot tévedsz !

Az orosz fegyverek nem Amerikára vannak irányítva, hanem Európára !
Ha Amerikára lennének, akkor az Urálon túl lennének elhelyezve !

Igen, csatlósok vannak Amerikának is és az oroszok is ezt szeretnék, hogy nekik is legyen ilyen csapatuk ! Volt is, csak szétszéledt.
Az Amerikaiak és a NATO, itt Európában, elsősorban Európát védi, ezt kétségbe vonni egyszerűen butaság ! Az orosz rakéták fenyegetik Európát, itt Európán belül.

A biztonság kérdése nem irányulhat a mások leigázására. Ha valakinek mégis ilyen óhaja lenne, akkor bizony forduljon orvoshoz ! Nem mondhatja meg senki, hogy egy adott ország mit tegyen, vagy mit ne tegyen. Választ adhat erre és meg is állapodhatnak, de ezért agressziót indítani már azért sok !
Persze, vannak érdekek, ide, oda, és ebben a zsugázásba mi nem nagyon látunk bele és csak találgathatunk. Mégis, kell lenni egy határnak, amit már nem lehet átlépni és ez a mások leigázása a saját érdekük szerint ! Vagy ahogy te írod a saját biztonságuk érdekében. Csak ez nem vígasztalt bennünket se és másokat se fog !

Közben ezért a biztonságért emberek hallnak meg, köztük magyar állampolgárok !
És a vezérünk meg azt mondja, hogy ki kell maradnunk a háborúból !
Amkor már benne vagyunk nyakig ? A forint már 400 Ft, pont a háború miatt is és mi fizetjük meg ennek az árát !
A menekülteket meg az önkéntesek látják el, mert a kormány képtelen megszervezni ezt !
Bakondi elvtársról most semmit nem hallunk, ő csak akkor szólal meg, ha riogatni kell !
A mentésből a katasztrófa védelem kimarad, utat engedve a Baptistáknak !

Az a katonai gyűrű, amiről te is beszélsz, nem létezik. Kína és Ázsia nem a gyűrű része ugyanis. Iránról és Indiáról ne is beszéljünk. Ne fesd az ördögöt a falra, ha nem létezik. Ez a fenyegetést mások jogos félelme váltja ki.
Menekülnek az orosz medve szorításából és oda fordulnak, ahonnan segítséget remélnek !

A Románok már megint jobban politizálnak mint mi és jobban értik a helyzetet.
Bármit mondhatsz, de ez az agresszió nem vet jó fényt az agresszorokra és a barátaira se !
Csak emlékeztetni szeretnélek arra, hogy bizony Putyin volt az, amelyik dicsekedett a legmodernebb fegyvereivel, amelyek képesek kivédhetetlen támadásokra. Csoda, hogy ezekre választ adnak és sorra mondják fel a felesleges szerződéseket ? Minek, már semmire nem lehetett használni őket, csak nyűgök voltak és idejüket múlták ! Pont Putyin írta felül őket !
Ki fenyeget itt kit ?
Önvédelemhez mindenkinek joga van, de csak a saját területén és nem mások kárára.
Ha ezt nem tartjuk be, akkor jön a gubanc és a világháború !
Ezt teszi Putyin és ne csodálkozzon, ha kap választ ezért !

Üdv Sphagin !

sphagin írta...

Góbé !

Ne ferdíts már annyit !
Egyrészt, mert felesleges és nem is igaz, másrészt mert mindent azért ne kenjél Amerikára ! Mi se voltunk ártatlanok és mi is tettünk a "Viágbékéért" eleget !
Igen, Angolától, kezdve, Kongó, Venezuela, Cuba, stb., Etiópiáig, meg a többi országig, csak nem bírtuk zsozsóval !

Az a bajom az oroszokkal megint, hogy nem tanultak a múltból és már megint birodalomban gondolkodnak !
Mert erősnek érzik magukat és úgy gondolják, hogy megtehetik !

Jó volna, ha te se nekik és Orbánnak drukkolnál PuPuval együtt, már csak azért is, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy milyen az, amikor igában élünk.

Persze, értem én, hogy az ember, amióta civilizált lett, azóta mindig igában él és alkalmazkodni kell a szabályokhoz. Csak nem mindegy, hogy erre kényszerítik és megmondják, hogy mik legyenek ezek a szabályok, vagy saját magunk választhatunk belőle .

Drukkolok neked, hogy ezt megértsd, mert úgy veszem észre ez egy kicsit magas neked !


góbé írta...


Kedves Sphagin !

Én senkinek sem drukkolok, egyetlen kivétellel: Csakis Neked! Mégpedig azért, hogy ne beszélj mellé !!

Ha - megjegyzem ostoba és veszélyes - nyilatkozatod szerint mindenkinek mindent szabad kivéve az oroszoknak, azonban ennek alapjaira, hátterére elfelejtettél reagálni, indokolni. Én csupán erre hivtam volt föl a figyelmedet. Kérlek értelmezz és koncentrálj ! Várom e konkrétumra is a válaszodat. Sok sikert !

1970 írta...

"Jó volna, ha te se nekik és Orbánnak drukkolnál PuPuval együtt, már csak azért is, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy milyen az, amikor igában élünk."

Kedves sphagin!

Ez a mondatod jelzi csak igazán, hogy mennyire ostoba és buta következtetésekhez vezet, ha valaki ennyire "fekete-fehérben" képes csak gondolkodni, mint Te.

Emiatt három dolgot ajánlok Neked:

1. NE dühből gondolkodj és politizálj! Próbáld meg az érzelmeidet kikapcsolva átgondolni a valós helyzetet és annak megfelelően árnyaltan áttekinteni a dolgokat.
2. Lépj egy kicsit távolabb lieblingjeid (DK és társai) neolib világszemléletétől! Ne a szentiványik és arakovácsok (meg társaik) évtizedes mantráit kövesd csak, amikor ennyire komplex helyzetet értékelsz.
3. Hagyd a felkiáltójeleket a megfelelő szerepben!

kekec írta...

Ránéztem Magyarország térképére, és le lehet fordítani magyarra ami Ukrajnában történik (arányosan kicsinyitve persze)
Tehát Luhanszk és Donbasz Szabolcs-Szatmár ls Hajdú-Bihar megyék lennének, amelyeket hosszában átszel a 4-es út, jobbra orosz(v. román) megszállás és most harcolnak az egész megyékért. Csongrád-Csanád kb a Krim, és jelenleg a harcok Békés megyében folynának Békéscsaba és Gyula ostromával, humanitárius folyósokkal, stb. egy összefüggő terület kialakítása érdekében. Komárom-Esztergom megyén keresztül meg a Szlovákok (vagy szlovák területről az oroszok vagy románok - secko jedno) törhetnének Budapest bekerítésére és ostromára. Nincs az a "humanitárius folyósó" amin milliós nagyvárosok evakuálhatnának.Ha a kormányzat helyben marad, azzal mérhetetlen anyagi és emberi veszteségeket generálnak a "minél rosszabb, annál jobb" elv alapján Az egyetlen humánus megoldás a "nyilt várossá"nyilvánítás.
Ez nem az a helyzet, amikor hülyeségekekel lehetne villogni, és támogatni a "hősies" pusztulást.

NewTiborc írta...

Pár kivétellel szégyenletesnek tartom a megfogalmazott álláspontokat. Ártatlan emberek gyilkolászását egyenranguvá tenni politikai jogok megsértésével enyhén szólva egy nagy baromság. Felmenteni és jogosnak vélni a gyilkolászást vélt sérelmekkel meg jogos vagy jogtalan hatalmi vágyakkal az emberiség szégyene. Úgy látom, hogy itt az emberek zömének fogalma sincs jelenleg mi folyik Ukrajnában. Én egy két ember helyében nagyon de nagyon szégyenleném magam.
Ez vélemény és nem kívánok senkit meggyőzni sem senkivel vitatkozni. Ez csupán egy háborut megjárt veterán véleménye.

Bubu64 írta...

Ezt láttátok? Buda Péter Friderikusznál.
https://www.youtube.com/watch?v=ni3NtiI88hQ

Valaki írta...

Mennyi, mennyi okos ember, akik itt csípőből megoldották az összes problémát...

Én nem vagyok olyan okos, mint az előttem szólók. Egy birka vagyok az akolból, s most megtudhattam újra, mennyire nem számítok.
Mennyire nem fontos sem a véleményem, sem az életem, hiszen millió számra élnek hozzám hasonlók.
Putyin bezzeg okos és határozott. Ő egyedül eldöntheti, hogy kit véd, kit támad.
Nekem ehhez nincs jogom, mert a birka ostoba, nem látja át, igazodjon.

Azért leírom: Sphagin, egyetértek.
Senkinek nincs joga egy másik állam területére lépni, még a saját védelmére hivatkozva sem.
Senkinek.

Orbán leváltása - úgy látom, elveszett a cél a polemizálások közben, az ellenzék habzó szájjal való degradálása közben.
Egy percre játsszon el a gondolattal mindenki, aki ellenzékizik, hogy Orbán marad az ország miniszterelnöke.
Marad a jogrend, a rendeleti kormányzás, az Orbán-fanklub és az egyházak kövérre tömése az állam vagyonából. Marad az ország energiaellátásának, hírforrásainak, gazdaságának, kultúrájának fideszesítése, csak tripla sebességre kapcsolva.
Marad a hazugsággyár, a Demeter Szilárdok, a Semjének, a Kövérek ...

Nem lehetne Orbán leváltására koncentrálni??

katsa írta...

Hm.
Kedves Pupu!
Ugyan nem nekem írtad, de azért elolvastam Vízi Sándor tanulmányát helyzet elemzését.
Putyin már 2016 júliusban, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében újságíróknak mondta el, hogyan és miért került veszélybe a béke a világon, ami eddig a stratégiai egyensúlynak köszönhetően el tudta kerülni a komoly háborús helyzeteket.
Ezért - többek közt - van igaza az oroszoknak a mostani helyzetben.
https://www.facebook.com/349879452031/videos/504372341291286/

Bubu64 írta...

Kedves Valaki, aki nem birka!
De, kellene. A többiben is egyet értek Veletek.

kekec írta...

kedves katsa!
At oroszoknak a MAGUK SZEMSZÖGÉBŐL van igazuk. A gond az, hogy a NATO (de főleg a Pentagon) nagy ívben sz@rtak egy katonai hatalom szemszögére, mert "úgysem merné" érvényesíteni. Nos: Putyin merte.
Ezzel együtt - bár nem tudom, milyen egyéb eszköze lett volna, mikor a békés indítványait "irreálisként" rendszeresen lesöpörték - a háború egy rettenetes és embertelen módszer.
Az elhúzása mindkét oldalom borzalmas emberi és anyagi veszteségekkel jár.
Csak reménykedhetünk, hogy időközben megjön az eszük, és tényleg békét, de legalább (akár évtizedekig fenntartható) fegyverszünetet) kötnek.
Mi jelenleg a gazdaségi és politikai szövetségek alapján (EU, NATO) az oroszok ellen vagyunk. Tehát megérthetjük a szempontjaikat - de nem helyeselhetjük. Főleg a katonai megoldását nem.

Tétényi István írta...

Kedves Pupu, Általában egyetértek veled. Most nagyon nem. Nincs kettős mérce, se Keleten, se Nyugaton. Egyik országnak sem lehet felmentést adni agresszióért. Márpedig az agresszor: Oroszország.

1970 írta...

Kedves Tétényi István!

Az a gond, hogy ha most elítéljük (joggal!) az egyik nagyhatalmat ugyanazért, amiért a másiknak (USA - Irak kapcsán) vastagon tapsoltunk és ujjongtunk (nem én!), az már önmagában a kettős mérce. Sajnos van kettős mérce: ugyanazokért a bűnökért akasztottak fel bűnös embereket Nürnbergben, amiért másokat - pl.: Irak kapcsán - megtapsoltak.

"Az iraki invázió iskolapéldája az olyan bűnöknek, amilyenekért a nácikat felakasztották Nürnbergben." (Chomsky)
https://merce.hu/2022/03/10/noam-chomsky-az-amerikai-katonai-eszkalacionak-oroszorszag-ellen-nem-lennenek-gyoztesei/