HELYEZKEDÉS NEMZETISZÍN GATYÁBAN

Hát itt van megint, csak az időjárás éppen ellene dolgozik.
Csendesen csepereg az eső, se túl meleg, se túl hideg nincsen, habár még van két-három óra, -  még kiderülhet, mire megkezdődik a szokásos megemlékezés-dömping.
Ünneplünk, csak éppen az ünnepi érzést lopta el tőlünk a politika.
Éveken keresztül megpróbálta kihasználni az emelkedett percek iránti vágyakozásunkat, azt az örök emberi vágyat, hogy amikor belenézünk a tükörbe, akkor szép ember nézzen vissza.
Az ország is belenéz a tükörbe, és a nép szeretné, ha egy szép, emberarcú ország nézne vissza.
Szeretünk ünnepelni, - megállni kicsit a szürke hétköznapok között és - akár még némi kompromisszumok árán is  - megveregetni a saját vállunkat: lám, már őseink is milyen szépek és okosak voltak, mi meg méginkább, - mi sem természetesebb.
Hogy ez az ünnep tulajdonképpen a hőbörgés ünnepe, az senkit sem érdekel, hogy ezen a napon inkább kellene megemlékezni az aradi vértanúkról, mint a kor vértehetségtelen politikusainak tévedésekkel teli és nem következmények nélküli akcióiról - eretnek gondolatok.
Mi szépek akarunk lenni, és szépek és okosak leszünk, ha a fene fenét eszik is, hiszen erre van igénye a népn  nemzetnek! 
Márpedig ha ez az igény, akkor a politika ki is fogja szolgálni, mint kiszolgálta évszázadokon és társadalmi rendszereken keresztül, Ferenc Józseftől Horthyn keresztül Rákosiig és tovább.
Volt néha kis korrekció az aktuális hatalom igényei szerint, de az elv nem változott: nemzetiszínűre kell festeni a szívlapát nyelét, amellyel jól pofánvernek időnként.


Mit is ünneplünk?
Ünnepelhetnénk a reform-országgyűlést, mely a forradalomnak kinevezett nap követeléseit addigra már leboltolta a Habsburgokkal, ünnepelhetnénk akár a Habsburgokat is, akik belátták, hogy az ország igényeit megfogalmazó Országgyűlés valóságos problémákra kínál megoldást.
Ünnepelhetnénk a zömében még németül beszélő pesti polgárokat, akik nem bolondultak meg attól, hogy a korabeli momentum, mi hazánk és fidesz-aktvisták éhgyomorra ott randalíroznak az utcán, és akik - miután szünetet tartottak a forradalomban és hazamentek ebédelni - teli hassal sem tudták rábírni őket, hogy verjék szét Pestet.
De rendben, ünnep kell, és március idusa felettébb alkalmas az ünneplésre, hiszen ezen a napon gyilkolták meg Julius Caesart, aki megreformálta a Római Birodalmat, és közben elfelejtette betartani a játékszabályt, mely szerint neki lehajtott fejjel kellett volna várnia kivégzését. Mi több, egyszemélyi uralmat vezetett be, ahelyett, hogy kiteljesítette volna azt a virágzó demokráciát, melyet Sulla és Caius Marius oly szépen feldíszített hullákkal.
MI meg ezen a napon körbekiabáltuk az uralkodóházat, ami ki is fejezte a két állam közötti lényegi különbségeket.
De az valóban érdekes, hogy nálunk a "forradalmak" követeléseit általában a forradalmakat leverő politikai erők valósítják meg.
Hogy aztán 1848 március 15.-e után mi következett, az megint jellemző a magyar történelemre, mely a lehető legjobb induló pozícióból is képes oly mélyre ásni magát, hogy felette már csak a bányászbéka segge lelhető...

Szóval, ünneplünk.
Ünnepel a maffia, ünnepelnek régi és új fiókintézményei.
Igaz mára kiment a divatból a malomkeréknyi kokárda, de a rebellis attitűd megmaradt - ma nem Bécs, hanem Brüsszel ellen ágálunk, a szabadságot szabadosságként értelmezve olyan demokráciát kívánunk, melyben mi mondjuk meg a frankót és aki nem ért egyet vele, annak minimálisan is megmérgezzük a macskáját.
Van a társadalomnak egy rétege, amelyik szeret zászlót lengetni, de csak egyet, sem az egyszínű vörös, sem a szivárványszínű nemigen tetszik neki.
Pedig ha felnézne a feje fölé és megkísérelné számba venni, hogy a felette lengedező zászló jegyében már hány árulást követtek el ellene, elmenne a kedve az egésztől.
Valahogy a mai világban feledésbe merült, hogy az állam szinte kizárólagos feladata polgárainak jólétéről gondoskodni.
Hogy legyen étele-itala mindenkinek, ha beteg gyógyítsák, gyermekei számára nyitva álljon a világ, tanulhasson és művelődhessen.
Szabadság? Függetlenség? 
Szép elképzelések - miután jóllaktál.
Ha fázol és éhezel, akkor csak azt a célt szolgálják, hogy visszatartsanak attól, hogy kapára-kaszára kapj és azok ellen fordulj, akik tele hassal magyarázzák neked, hogy miért is vagy aktuálisan boldog.  


Szóval, ünnepeljünk hát, mert kell ez az ember lelkének, de azért néha gondolkodjunk is, mert az meg kell ahhoz, hogy ne váljunk eszközzé mindenféle jöttment maffiózók, pentitok és ködszurkálók kezében.
Éljen március 15.-e!

:O)))