Hát a fene a mocskos természetembe, nem tudok én semminek se örülni.
Pedig amúgy lelkesítő volt a kétszázezer, ma már napról-napra növekvő számú jókedvű tömeg, melynek legfeljebb Bartus kollega nem tud felhőtlenül örülni, hiszen egy ezerszer megalázott, kifosztott, birkaként kezelt és hülyének nézett nép minimálisan is legyen dühös.
Ebben egyébként igaza van.
Ha látta volna őket újonckorunk Frigyesi őrmestere, kétségtelenül megkérdezte volna a maga kissé pikírt módján, hogy mi a faxnak örül katona, miért vigyorog itten mint parasztcsicsa az angolvécén?
Húzzon bőrt a fogára, bukjon rá a vödörre és húzza már fel ezt a százméteres folyosót tisztára!
Szóval a tüntetés óta győztünk, és ha a választás eredménye mégis más lesz, hát tévedtünk megint. Nem baj, rendelkezésünkre áll az egész huszonegyedik század - mint ahogy rendelkezésünkre állt a megelőző húsz is, hogy apró hibáinkat kijavítsuk, és ha véletlenül valamit jól csináltunk, akkor annak romjait, de még a nyomát is behintsük sóval.
A dolgok mai állása szerint két esélyre és egy eredményre számíthatunk.

Az egyik esély, hogy Nagyurunk előveszi a pénzestarisznyát, megrázza, és mivel nem csörög semmi benne, hát veret pármilliárd új pitykét és kiszórja a nép közé.
Ezért jó, ha nem kell az €uróval vacakolni.
Mari néni abban a biztos tudatban leledzik, hogy a jóságos Miháj kiráj által elé szórt pitykéket ő eszi majd meg, Nagyurunk meg tudja, hogy az infláció.
A fiatal, tapasztalatlanabbja meg olyan mint a ponty - memóriaügyileg emlékeztet az aranyhalra, és boldogan, társadalmi felelősségtől átfűtve nézegeti az etetőanyaggal felszórt tómeder iszapos, bűzös alját, hátha neki is jut egy-két szem kukorica.
A demokrácia meg le van értékelve...
Választás esetén az imígyen felokosított nép a szívére hallgat, és mivel úgyis a falu dönti el a választást, a Csüngőhasú a mennybe, majd egy rövidebb karbantartásra Grazba megy.
Az eredmény: minden marad a régiben.
Varga Judit kap valami rendes beosztást, ezzel a Számvevőszék is rendben van, legfőbb ügyész dettó, Alkotmánybíróság nemkülönben, a Vasút Császára meg hadd alapozza meg népszerűségét, felelős feladatot kapott.
A kis sakálok, mint Rogán és társai majd példát vesznek Semjénről, és ők is alázatosan, alulról-felfelé pislognak az Istenre, - alázat Farkas Flórián módra.

A mainstream értelmiség - miként az elmúlt tizenöt évben tizenhatszor - ismét lelkesen bizakodik, hiszen a budapesti egymillió háromszázezer választásra jogosultból kétszázezer kiment egy kicsit tüntikézni, egymillió százezer meg nem, de a közvéleménykutatók széles mintán tanulmányozhatták a pártpreferenciákat.
Az ezer fő budapesti, középosztálybeli, kocsival, mobiltelefonnal, állással, jó, de kevés fizetéssel rendelkező választópolgár véleménye szerint az lesz a megoldás, ha a hajdan Kutya névre hallgató, de a magyarosítás után most már Szalonna névű polgártársunknak adunk biankó csekket.
Egy a tábor, egy a zászló, ez most a Magyar zászló!
Érdekes, mintha már találkoztam volna valami ilyesmivel...
Nem baj, majd tisztázzuk ezt magunk között aPolgári Körö Tisza szigeteken, melyek az áradó Tiszában találhatók, és egy céljuk van: - hacsak bele nem fulladnak a zavaros vízbe - ki akarják verni a jól fizető állásokból Nagyurunk híveit, miként a Megváltó tette a kufárokkal a Templomból.
Nem is kell ehhez több párt, hiszen a pártok érdekeket fejeznek ki, a budai kispolgár érdeke meg ugyanaz, mint az aszfaltozó segédmunkásé, ugye.
És a kétharmad is helyből biztosított, vagy kisnyúl:
De az biztos, hogy nem bútoroznak össze senkivel, az erő az előkelő elkülönülésben van, és egyébként is, még jó időben tudják meg a macskajancsik, hogy milyen együttműködést képzel el a Nudlifejű Dumagép.
Pofázni könnyű, azt fekve is lehet, mondá Moldova.
Ha véletlen - és erre a legkisebb esélyt se látok - győznének, nyereményük egy csokor tiszavirág lenne, jelképezve a csokor hullával a törekvés perspektíváját.
Persze azért Nagyurunk kifogyhatatlan az ötletekből, lehet még egy-két meglepetés.
Lehet még kormányzóválasztás, hadiállapot, bubópestis-járvány, kiderülhet, hogy Klára asszony ukrán kém, esetleg időszerű lehet az állami erdők névre vétele, a Balaton vizének eladása, katonai kontingens küldése Csádba Orbán jr. generalisszimusz vezénylete alatt, barátsági szerződés az Iszlám Állammal. stb.
Egy nem lehet, hogy ez az ország normálisan végiggondolja a múltját és felelősen megtervezze a jövőjét a társadalom különféle csoportjainak azonos érdekei alapján.
Az ezer fő budapesti, középosztálybeli, kocsival, mobiltelefonnal, állással, jó, de kevés fizetéssel rendelkező választópolgár véleménye szerint az lesz a megoldás, ha a hajdan Kutya névre hallgató, de a magyarosítás után most már Szalonna névű polgártársunknak adunk biankó csekket.
Egy a tábor, egy a zászló, ez most a Magyar zászló!
Érdekes, mintha már találkoztam volna valami ilyesmivel...
Nem baj, majd tisztázzuk ezt magunk között a
Nem is kell ehhez több párt, hiszen a pártok érdekeket fejeznek ki, a budai kispolgár érdeke meg ugyanaz, mint az aszfaltozó segédmunkásé, ugye.
És a kétharmad is helyből biztosított, vagy kisnyúl:
De az biztos, hogy nem bútoroznak össze senkivel, az erő az előkelő elkülönülésben van, és egyébként is, még jó időben tudják meg a macskajancsik, hogy milyen együttműködést képzel el a Nudlifejű Dumagép.
Pofázni könnyű, azt fekve is lehet, mondá Moldova.
Ha véletlen - és erre a legkisebb esélyt se látok - győznének, nyereményük egy csokor tiszavirág lenne, jelképezve a csokor hullával a törekvés perspektíváját.
Persze azért Nagyurunk kifogyhatatlan az ötletekből, lehet még egy-két meglepetés.
Lehet még kormányzóválasztás, hadiállapot, bubópestis-járvány, kiderülhet, hogy Klára asszony ukrán kém, esetleg időszerű lehet az állami erdők névre vétele, a Balaton vizének eladása, katonai kontingens küldése Csádba Orbán jr. generalisszimusz vezénylete alatt, barátsági szerződés az Iszlám Állammal. stb.
Egy nem lehet, hogy ez az ország normálisan végiggondolja a múltját és felelősen megtervezze a jövőjét a társadalom különféle csoportjainak azonos érdekei alapján.
Mi a szép illúziókat szeretjük és most se lesz ez másként.
Aztán majd búsan bőgjük bele az éjszakába a himnuszt a balsorsról, mely régen tép már minket, ezt az országnyi balfácánt
:O)))

2 megjegyzés:
PuPu, ez az ország már el van adva.
https://forgokinpad.blog.hu/2025/07/07/szele_tamas_orban_olajfoltja
Elég csak az "Orbán barátai és üzletfelei" résztől olvasni.
Fújhatjuk 2026-ot is, vonulgatva párszázezernyi sófárral - Orbán védelmi rendszere ezermilliárd dolláros vagyonokkal van körülbástyázva.
Ha csak nem találunk egy másik vevőt, aki az országért cserébe hajlandó a "népakarat" érvényesítésére.
Mindenesetre csak földszintes házakban járkálj, és ne akarj az út mentén létráról gyümölcsöt szedni.
Tetszik a poszt, szinte cáfolhatatlan, nem is kivánok effélét tenni. De hogy Bartus "kollegának" igaza lenne.."Lószart Mama" ! Ő olyan mint a hadvezér aki a csata kezdetén otthagyja a sereget, " harcoljatok bammeg !" Ha buktok, azt ő előre megmondta mint egy vátesz, ha győznek, fehér lovon bevonul learatni a dicsőséget...Efféle fehér lovaknak vannak nálunk hagyományai...
Megjegyzés küldése