TÜNCIKÉZÜNK, VONULÁSZUNK...

 

A változás...

Egyszer régen, egy átalánydíjas csoport úgy döntött, hogy a vezetőjük (később Torgyán gazdasági tanácsadója lett) által elsikkassztott munkabért a gesztornak kell kifizetni, és mint a gesztor cég vezetőjét megívtak egy eszmecserére.
A derék ember az anyagot a mi számlánkra vásárolta és azt sem fizette ki, de hát akkoriban még a dolgozó volt az első, így  hát elmentem, hogy megoldást találjunk az ügyre.
A telephelyen egy barátságosan ordítozó tömeg várt, és mivel raklapgyártással foglalkoztak, úgy a harmadik mondat után előkerült az öntudatos dolgozó, kezében egy méteres léc, melynek a végén át volt ütve egy százas szög, és a tenyerét ütögette a léccel, miközben a felháborodott munkavállalók biztatgatták szavai nyomatékosítására.
No, akkor alkalmaztam a hibrid módszert, melynek során egyrészt megpróbáltam meggyőzni a hatvan-hetven embert, hogy a várható bevétel hetven felé osztva messze nem annyi, mint amennyi megérné az ügyet, másrészt meg elkezdtem vonulásztatni őket fel-alá - műhelyből a raktárba, raktárból az iroda elé, vissza a raktárba, és úgy fél óra alatt sikerült meggyőznöm őket, hogy a "majd megvizsgáljuk az ügyet és igyekszünk megfelelő megoldást találni" ígéret elegendő biztosíték számukra.
Az átalánydíjas csoport önálló gazdálkodást folytatott, az egyszerű megoldásnak a jogszabályok sem adtak teret.
Később vezetőjüket a bíróság elítélte, de szívbetegség miatt feltételesen szabadlábra helyezték és legközelebb már csak Torgyán doktor oldalán láttam - üldözöttként - feltűnni.
A dolgozók kifizetését egyébként megoldottam, mert sajnáltam őket.
Az ügy annyiban tarthat itt számot közérdeklődésre, hogy alátámasztja a hangos kiabálás és a tömeges vonulászás élményének pozitív hatását felmérgelt tömeg lecsillapítása esetén.

A módszert, amikor hirtelen ötlettől vezérelve alkalmaztam, nem ismertem.
A dolog tudományos hátterét nem én találtam fel, de az biztos, hogy országos méretekben is beválik- ha jól kezelik., és erre - bár jó példa az aktuális tüntetés is -, ezer példát hozhatunk a múltból.
Tagadhatatlan, hogy tüntetni felemelő dolog.
Amikor együtt masírozunk emberek tíz és százezreivel kellemes érzés tölti el az embert - hát nem igaz, hogy egyedül vagyok, vannak rengetegen, akik ugyanúgy gondolkodnak, ahogy én, és ha ennyien akarunk valamit, akkor annak meg is kell valósulnia!
Hát még, ha kiabálunk is hozzá, és egyszerre, és ütemesen, akkor az olyan, mintha az én hangom lenne ilyen erős és hangos, csak meghallja valaki és meghallják azok is, akik nem annyira aktívan politizálnak, mint én, és átlátják a helyzetet, ahogy én is.
Nem lehet ezentúl őket megvenni öt kiló krumplival, nem lehet megfélemlíteni őket, és együtt majd remek dolgokat csinálunk.
Most éppen árad a Tisza, kristálytiszta vizet hord az áradás, ahogy ez már lenni szokott...
Vagy kisnyúl.

Tanulhattunk volna, de nem tettük.
A csúcsponton egyszerre öt szervezet is hirdetett körmenetet, ebből legalább hármat Orbán alapított abból a célból, hogy a többiek konkurense legyen, és a nép egyszerű de akcionista része megtalálja a maga populistáját és eszébe se jusson választás-matematikailag értékelhetően fellépni Übü király rendszere ellen.
Azt se néztük sokszor, ki szervezi a tüntetést, elég volt, ha a szervező elordította magát, hogy orbántakaroggy, ácsolt egy színpadot, melyen felléptetett mindenféle exhibicionista alakokat, emancipuncikat, aztán a tüntetés végén jobb esetben azt közölte, hogy a tüntetésnek vége, menjetek haza békességgel, rosszabb esetben kissé illumináltan azt, hogy menjetek haza a pics@ba...
Vonulásztunk, ordibáltunk, Vityka meg a hasát fogva röhögött.
A tömeg általában jókedvű volt, mert örültünk egymásnak, és tüncikéztünk boldogan, a jobboldal a békamenetben, a baloldal meg egymást szidva húsz különböző, de egymást felettébb utáló szervezet égisze alatt.
De ennek vége, a dolog kiforrta magát - végre eljött az ideális felállás: két macska vagyok és játszom egymással.

Megint erőt mutatott a kormány és erőt mutatott az újellenzék, amelyik abban különbözik az óellenzéktől, hogy megkapja mindazt a támogatást ugyanazoktól az óválasztóktól, amit az az óellenzéktől megtagadott, viszont nem terheli az újellenzéket sem kényelmetlen kérdésekkel, és szakszerű programot nem követel tőle.
Győzni kell, aztán majd meglátjuk, mondják.
Ez a nép kicsit szalajt, de nem baj, ettől röhög rajtunk a világ már évszázadok óta...

Abban a darálóban a címképen meg te leszel, és mindegy is, hogy melyik tekeri a darálót, belőled lesz fasírt.
És ne reménykedj, ez nem személyi kérdés, mert ami itt folyik, azt úgy hívják, hogy kapitalizmus, és ameddig ebben a társadalmi rendszerben élünk, te legfeljebb abban reménykedhetsz, hogy hurka lesz belőled, nem kutyatáp. 
A végeredményt illetőleg majdnem mindegy...

A világ változik, adja az ég, hogy a változás elég gyors legyen és adjon esélyt az emberiség túlélésére.
Addig meg vonulásszunk, tüncikézzünk boldogan...

:O)))