Hát először is éljen november 7, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom száznyolcadik évfordulója, ha jól számolom.
azt hiszem én vagyok az egyetlen ma aki erről a napról megemlékezik, sic transit glória mundi, ugye...
Hallgatnak a haszonélvezők, hallgatnak azok akik magukat a következmények áldozatának tartják, és joggal, mert egy nagyon szűk réteg kivételével a változásoknak mindenki haszonélvezője volt.
Az a hatvan holdas hatgyerekes paraszt is, akinek utódai ma belegebednének, ha úgy kellene élniük, mint hajdan felmenőik éltek, hallgat a hajdani nincstlen proli kikupálódott dédunokája és fensőbbségesen lesajnálja a ma nincstelenjeit.
A kispolgárnak, ha ránéz a naptárra, előre nyújtva görcsbe rándul a keze, a bevésődést még nem sikerült törölnie.
Bánatosan emlékszik arra, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon nyújtogatta a kezét a jutalom után, mellyel a szocializmus építésében végzett kiemelkedő munkáját jutalmazta munkáltatója.
Bár ma már szinte nyoma sincs, de hasznos volt azért az a forradalom.
Természetesen, mint minden forradalom kegyetlen és szélőséges volt ebben a tekintetben a hatékonyság aránya a guillotine és a géppuska arányának felel meg.
Abban sem volt szerencsénk, hogy a hatalmat a változások nevében évtizedekre magához ragadta egy ázsiai típusú despota.
A magyar nép számára meg a realitások soha nem érdekesek, a jólétet természetesnek veszi, az neki jár, viszont szeret félni.
Bezárkózva a spejzba lehet kicsit lázadozni, hogy aztán a hétköznapokban vad bokacsattogtatások közepette fényesre nyalja a mindenkori felsőbbség bánatos ülepét.
A mindenkori elnyomók számára darabideig hasznos az emlék, van némi visszatartó ereje a folyamatos elpofátlanodás rögös útján.
Csak azok az emberek hiányoznak, de azok nagyon, akik látják ezt az elembertelenedett világot és változtatni szeretnének rajta.
Persze ehhez idő kell, hogy egyre többen elkezdjenek gyanakodni, hogy talán mégsem az egyéni önzésre és törtetésre alapozott kapitalista társadalom fogja kivezetni az emberiséget abból a gödörből, melyet, mint a halálraítéltek megástak maguknak.
Éljen hát november hetedike és azoknak az évtizedeknek az emléke, mikor az ember ember lehetett, mikor mindenki előtt nyitva állt a felemelkedés, a művelődés és a kultúra kapuja.
Csak megjön az ember esze egyszer...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése