SZÁNALMAS EURÓPA,

 

Szegény jó Brezsnyev jut eszembe, ha Trumpra nézek.
Pont az a mentralitás, az az önteltség, az a küldetéstudat.
Mikor raportra rendeli Zelenszkíjt, természetesen jogosan teszi.
Végtére is a saját idomított majmát nevelgeti, hiszen áttételesen szemlélve a dolgot ő - Amerika - kreálta egy rossz pillanatában, mikor elhitte, hogy ő a világ ura, és neki kell valóra váltania az új világpolitika, a Pax Americana szép rendjét.
És ellátni a rendfenntartók hálátlan feladatát, kordában tartani a renitenseket, lecsipegetni a világ vadhajtásait, - már ha azok nem nekünk hajtanak - hasznot...
Tulajdonképpen még csak rosszat sem akar, csak kereskedni, adok-kapok, valamit valamiért, hogy Amerika ismét nagy legyen.
Merthogy Amerikát lelépték.
Gazdaságilag mindenképpen és katonailag sem érezheti magát biztonságban.
Kína robbanásszerű fejlődése sötét felleg a távolban.
Kína termel, szinte mindent és minden igényt kielégítő mennyiségben, Amerika óriási gazdasága meg főként a szolgáltatásokon alapul,
Ez roppant veszélyes, hiszen egy kiélezett katonapolitikai helyzetben komoly hátrányt jelent a szakképzett munkaerő hiánya, az importfüggőség, a megfelelő alapanyagok hiánya.
Nagy veszélyt jelent a dollár egyeduralmának megingása, a világkereskedelem elsőszámú tartalékvalutájának letaszítása a trónról.
Bár szeretik elhallgatni, de katonailag sem állnak valami parádésan.
Rakétatechnikában az oroszok messze megelőzték őket. Műholdjaik ott vannak az amerikai műholdak nyakán, erőik szétporlasztva nyolcszáz katonai bázison a világ minden táján, repülőgép-hordozóik felett - csakúgy, mint az oroszok harckocsijai felett - eljárt az idő, a tengeralattjárók tekintetében meg az oroszok jobban állnak.
Jelenleg Kínáé a legnagyobb létszámú hadsereg, a világ legnagyobb flottája, és erről sem esik gyakran szó a nyugati médiában.
És akkor ott van még Amerika ellenfeleinek gyakorlatilag kimeríthetetlen nyersanyagkincse, emberanyaga, és morális fölénye, ami abból adódik, hogy Amerika háborúi a hangzatos jelszavak ellenére nyersanyagokért, piacokért és a világ feletti egyeduralomért folytak, és egyáltalán nem oldottak meg semmit - viszont lábbal tiporták saját magasztos elveiket.

Hazugságokon alapultak, mint a mostani ukrán háború is, piszkos eszközökkel szerettek volna tiszta eredményeket felmutatni, de ez nemigen sikerült.
Irak, Líbia, Szíria csak némi olajat hozott, de fejlődő, normális világot nem.
A színes forradalmak sem hozták el Amerika imádatát, pedig dollármilliárdokat öntöttek felszításukba, és kudarcba fulladt legutóbbi elkalkulált ukrán háborújuk is, Ebből kihátrálni pedig nehezebb lesz, mint Vietnamból volt hajdan. 
Ennek a kísérletnek vagyunk tanúi és elszenvedői napjainkban.

Brezsnyev elvtárs is magához rendelte időnként a vazallus-államok vezetőit, Trumpnak még erre sincs szüksége, hiszen vazallusai farokfelcsapva rohantak hozzá könyörögni, hogy segítsen nekik megteremteni a győzelem, de legalább a tisztes kiegyezés látszatát.
Mintha Európa összes idiótája egyszerre jutott volna hatalomra, olyan szép egységben próbálták rábírni Trumpot arra, ami ellentétes alapvető érdekeivel. 
Szinte Petri-csészében lehetett tanulmányozni azt, hogy hova vezet, ha a választó arra alkalmatlanokat hoz helyzetbe, akik aztán meg vannak győződve arról, hogy ők Európa igazlátói, a bölcsek kövének hordozói.
Szinte észre sem veszik, hogy az utóbbi öt-tíz évben olyan gyorsan helyezték a világpolitika perifériájára Európát, amire egy vesztett háború sem lett volna képes.
Szánakozva lehet szemlélni azt a s*ggnyalással turbózott időnkénti hepciáskodást, melyet előadnak.
Angela Merkel volt talán az utolsó európai politikus, azóta a politizálás errefelé egy leánygimnázium harmadik osztályának szintjén folyik, klikkesedéssel, rózsaszín álmokkal, fantáziálgatásokkal.
Nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy valaki meglássa a szomorú valóságot.

Európának egy esélye lett volna: ha összefog az oroszokkal, de ezt az esélyt elpackázta - semmiért.
Merkelre szokták fogni, hogy a bevándorláspolitikát elcseszte, de ez csak részben-és kis részben - igaz.
A bevándorlás mértéke ugyanis attól függ, milyen erők zavarásszák a szerencsétlen bevándorlókat/menekülteket Európa felé. és ha megkapargatjuk kicsit a dolog felszínét, hát kiderül, hogy ugyanazok az erők, melyek most a bevándorlás kártékonyságán siránkoznak.
Hol van már a régi szlogen, az emberek és eszmék szabad áramlásáról?
És hol van az érintett államok hatékony befogadási rendszere a feladat megoldására?
Nem szólva arról, hogy némelyik ország évtizedek óta küzd a problémával, köztük kontinensünkön kívül az USA is.
És még el sem indult az igazi népvándorlás...
Európának nincs semmilyen csereértéke, talán a szellemi tőkén kívül, de hát már ott is végzetes a lemaradás.
Mi persze késhegyig menő harcot folytatunk az ellen, hogy  a világ 34. legjobb egyeteme campust hozzon létre Budapesten.
A legjobb magyar egyetem valahol a 250-330. hely közelében található.
Katonailag Európa nulla, és akkor még nem is a BRICS erejét nézzük.
Hogy ezen a helyzeten lehet-e változtatni?
Bizonyára, csak nem ezekkel a szavlejárt politikusokkal, akik persze kézzel-lábbal kapaszkodnak az íróasztalukba, a választónak meg jólesik, ha egy még nála is ostobábbat tesz meg vezérürünek maga fölé.

A mi személyes tragédiánk is ott pöffeszkedik Európa vezetői között.
Nem is lóg ki nagyon a társaságból, hisz korrupt az egész banda.
Ursulánk is imádkozik, hogy megússza az sms botrányt, és ezek a vezetők ezer szállal kötődnek a hadiiparhoz - s nem ingyen.
A mi boldogságunk sem kanalat farag, hanem aknavetőt, páncélozott járműveket, oktató repülőgépeket és még a fene tudja mit gyárt, és dumálhat bármit, ezek oda fognak kerülni, ahol kereslet mutatkozik rájuk.
És ha esetleg most el is zavarják, ami egyébként nem valószínű, az csak színjáték lesz: a hatalom és a pénz marad.
Amit Ázsiával produkál, az persze nem lenne rossz az országnak, példát vehetnénk Erdély aranykoráról, amikor egy pici állam saját kora világpolitikai realitásait figyelembe véve megtanult megélni a hatalmas oszmán birodalom mellett.
A sajnálatos helyzet mégis az, hogy mi Európához tartozunk.
Nem vagyunk szlávok, kínaiak meg végképp nem, esetleg abban reménykedhetünk, hogy a honi cigányság lélekszáma a következő századfordulóra jelentősen megemelkedik, és akkor Kalányos miniszterelnök felfedezheti az indiai rokonokat.
De addig még sok víz lefolyik a Gangeszen, és kérdés, hogy ha ez így folytatódik,  lesz-e egyáltalán magyar állam addigra.
Merthogy az Uniónak - ha ebben a formában folytatja - annyi.
Ez már akkor eldőlt, mikor a belépési kérelmünket elfogadta, és hát, ugye, a NATO-nak is annyi, ugyanezen okból.

De most nagyon észnél kellene lennünk, a létünk forog kockán.
Sajnos olyan politikus a láthatáron sincs, aki rendelkezne a megfelelő mennyiségű ésszel, de talán megokosodnak a háború lezárásával, melynek mi sem nyertesei, sem haszonélvezői nem leszünk, csak egy "Megbízhatatlan szövetséges" címre tehetünk szert.
Az meg Ázsiának sem kell.

Európa meg vagy állammá alakul, vagy megy a levesbe.
És ez a döntés ránk is kihat, de vastagon.
Hogy milyennek kellene lennie ennek az új államnak?
Szerintem szövetsági államnak - orosz részvétellel.
A sírból hoznánk vissza a meccset, de ez annyira logikus, hogy errefelé illuzórikus.
Pedig a történelem majd rákényszerít bennünket, de addigra már késő lesz...

:O)))

NYELVESPUSZI ELŐTT

 

Végre látszik némi reális esély arra, hogy Ukrajnában elhallgatnak a fegyverek.
Igaz, négy nap van addig még hátra, és ez éppen elég lehet ahhoz, hogy azok, akik ellenérdekeltek a békében, valamiféle provokációval meghiúsítsák a Trump-Putyin találkozót.
Ellenérdekeltek pedig szép számmal vannak.
Ellenérdekelt ebben Zelenszkíj, aki még egy esetlegesen számára kedvező megállapodás esetén is bajba kerülhet az immár elkerülhetetlenül kiírandó választás alkalmával, hiszen nem túlzottan nehéz arra következtetni a katonai vereségből - akárhogyan is kommunikálja -, hogy az ő politikája vezetett az ország irgalmatlan eladósodásához, a területi veszteséghez, a sokezer halotthoz, a pusztuláshoz.
Természetesen elhangzik majd sok szép szólam az ukrán hazafiakról, a kitartás diadaláról, az ilyenkor végtelenül erős orosz hadsereggel szembeni - tulajdonképpen győzelemmel felérő - vereségről, dicsőségről, de biztosan lesz, aki megkérdezi, hogy mi értelme volt ennek?
A halottak hozzátartozói, az utcán összefogdosott lelkes hazafiak, a háború elől külföldre menekültek se biztos, hogy a szavazófülke magányában a megtollasodott farokzongorista dicsőségére teszik az ikszet.
Ellenérdekeltek az európai politikusok, akik veszni látják a pénzüket, és tudják, hogy innen már nincs visszaút, el kell fogadniuk a realitásokat, be kell fejezni a kardcsörtetést, mert Amerika számára már nem is olyan fontos Európa, és saját lábra kell állni - katonailag is.
Anglia pedig már valószínűleg tudja, hogy világbirodalmi álmainak végleg befellegzett, és veszélybe kerül első szövetségesi pozíciója is, ha nem paríroz az amerikai elnöknek.
Ha ügyetlen politikát folytat, csak idő kérdése a skót, ír, walesi elszakadási törekvések felerősödése, a monarchia pénzfaló és idejétmúlt berendezkedésének megkérdőjelezése.
A dollár helyzetének megingása pedig magával fogja húzni az angol fontot is.
És eszébe juthat valakinek, hogy India - az évszázados brit kötelékek dacára miért csatlakozott a BRICS-hez...
És hát természetesen ellenérdekeltek a fegyverkereskedők, meg a fegyvergyárosok, hiszen ha valami jót tett nekik, akkor ez a háború volt.
Ellenérdekeltek a lengyelek, akik saját világpolitikai szerepük felértékelését köszönhetik ennek a háborúnak, és egyáltalán nincs ellenükre veszélyes szomszédjuk meggyengülése, mert tulajdonképpen éppen úgy utálják őket, mint az oroszokat, akiket ugyanúgy utálnak, mint a németeket, akiket ugyanúgy utálnak, mint a litvánokat és ezzel meg is kaptuk a lengyel külpolitika kvintesszenciáját.
Azok számára, akik felrobbantották az Északi Áramlat csővezetékét, csak ujjgyakorlat egy bomba elhelyezése a Kreml tövében...


Trump számára presztízskérdés a béketeremtés.
Talán belpolitikai okok magyarázzák, hogy miért fontos egy amerikai elnök számára a Nobel-békedíj, de azért gyárilag beépített hiúságát sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az amerikai elnök reálpolitikus, a handabandázása csak munkamódszer, súlyosan téved, aki lebecsüli.
Látja az Amerikát fenyegető veszélyeket, azt is látja, hogy az USA eddigi pozíciója nem tartható, hát újra akarja pozícionálni országát, amíg ezt még az erő pozíciójából teheti, és a lehető legtöbbet akarja kihozni a lehetőségekből.
Egyúttal elegendő gazdasági és katonai erőt gyűjtve az elkövetkező, valószínűleg nem könnyű évekhez.
Üzletember, nem kötik ideológiai fékek, vesz és elad, és aki ezt megérti, tud beszélgetni vele.
Putyin számára ebben a helyzetben nem opció egy béketerv, de lehet, hogy egy tűzszünetbe beleegyezik, bár semmiképpen sem úgy, hogy európai nagyhatalmak csapatai legyenek a békefenntartók.
Ha el tudja vágni Ukrajnát a tengertől, elfoglalja Ogyesszát, akkor tudja azt mondani, hogy Ukrajna nem jelent további veszélyt Oroszországra, jöhet a békekötés.
A fegyverszünet a jelenlegi frontvonalak mentén, és a szankciók feloldása viszont most jól jöhet, hiszen csökkenteni akarja a katonai kiadásokat, és kommunikálnia is kell a győzelmet.


De ezzel nincs vége az európai  válságnak.
Hátra van még a feketeleves.
Európának meg kell emésztenie azt, hogy a terv, ami oly ígéretesen indult és Oroszország összeroppantásával, stratégiai vereségével  kecsegtetett befuccsolt, és ezzel befuccsoltak az európai jóléti államok is.
Ez persze előbbre fogja vinni a kohéziót, ezt a viccet, melyet Európai Uniónak nevezünk, fel kell váltania egy valóságos, cselekvőképes szövetségi államnak.
És helyre kell állítani a szétvert kapcsolatokat Oroszországgal, ami nem lesz könnyű azok után. hogy gyakorlatilag résztvevői voltak az ellene folyó harcnak.       
Máig érthetetlen számomra, hogy melyik európai politikus számára tűnt jobbnak egy fegyveres konfliktus, mint az évtizedeken keresztül folytatott békés kereskedelem, melyik hazardírozott arra számítva, hogy Oroszországot térdre kényszeríthetik végsősoron nevetséges szankcióikkal,  melyik hihette azt alapvető történelmi ismeretek birtokában, hogy Ukrajna lesz a Nyugat erős lovagja?
Mintha   Sátoraljaújhely le tudná győzni Magyarországot... 
Európa a konfliktus indulásakor világpolitikai tényező volt, ma elhanyagolható mellékszereplő, melynek teljesen alkalmatlan vezetése éppen azon dolgozik, hogy még rosszabb helyzetet alakítson ki.
Történelmi távlatban úgyis egymáshoz lesz kényszerítve Európa és Oroszország,   - az az Európa, melynek már tagja lesz Skócia és Írország is, csak talán az Angol Köztársaság nem...


Magyarország talán ma elfogadható külpolitikai helyzetben van, ha képesek lennénk elkergetni a Csüngőhasút és feladni világuralmi álmainkat, talán bele tudnánk simulni a nemzetközi munkamegosztásba.
Főként, ha elkezdnénk az oktatásba invesztálni, felvenni a küzdelmet a mélyszegénység ellen, támogatni a társadalmi mobilitást és lefaragva a politika szélsőségeit, erősíteni az önkormányzatiságot És ha kereskednénk, kereskednénk, kereskednénk - ha lehet, nem csak fegyverrel,  talán egy fél évszázad után ismét élhető lenne ez az ország.
Sajnos nem erre tartunk, de még megjöhet az eszünk.


Kár, hogy én már nem érem meg.
Ha semmi nem változik, akkor lehet, Magyarország sem...

:O)))

 

MODERN RÖGHÖZKÖTÉS - NÉMI RASSZIZMUSSAL

 

A gránitszilárdságú Alaptörvény tizenötödik módosítása úgy viszonyul a jogállamhoz meg az alkotmányossághoz, mint a gránit keménysége az Alaptörvény csokiszínű és kissé büdös alapanyagának  állagához.
Gondolom, a 2025.évi XLVIII. törvény a helyi önazonosság védelméről azért született meg éppen most, mert az ország akut gondjait már maga mögött hagyta, és már csak ez a terület maradt szabályozás nélkül, ami egy ilyen echte jogállamban, mint a mienk, megengedhetetlen.
Talán az ősi tradíció is indokolta, hogy államférfiaink és államnőink ez év július elsején heveny törvénykezésbe kezdjenek, hiszen ez az ország anno meggondolatlanul vetette el a jobbágyok röghöz kötésének haladó intézményét. 
Akkoriban persze a gazdálkodási viszonyok indokolták uraink szigorát, hiszen csak így lehetett biztosítani a megfelelő létszámú munkaerőt  a földesurak birtokain, de ma ez másodlagos szempont, John Deere földmunkás egyedül is elboldogul egy-két hold földalapú támogatással.
Mindegy is, Döbrögink kiegyenesítette a világ tengelyét és helyreállította az igazságos társadalmat.
Hála Nagyurunknak, ezentúl nem fordulhat elő, hogy például piréz vagy cigány bűnözői klánok betelepüljenek például Budapestre, szétverjék a várost, ingatlanokat vásároljanak a város legfrekventáltabb részein lakhatási és befektetési céllal, miközben életvitelszerű tevékenységük kimeríti a BTK szinte valamennyi bekezdését a lopástól, gyújtogatástól, gyilkosságtól a pénzmosásig.
Majd az Önkormányzatok a sarkukra állnak!
Végre van mivel foglalkozniuk, ha már a jogkörük eddig csak arra terjedt ki, hogy muskátli lógjon a villanyoszlopon, vagy petúnia?

Persze aki a sarkára áll, azt igen könnyű hanyattlökni, de ez csak érdekesebbé teszi a játékot.
Mindenesetre ma, ha valaki egy zsákfaluból vagy rozsdaövezeti településről oda szeretne költözni, ahol esetleg olyan munkát is kaphat melyből el tudja tartani a családját, akkor - hogy megkapja az elutasító határozatot,- először alázatos kérelemmel kell fordulnia a kiszemelt település önkormányzatához, mely saját követelményei alapján jogosult elhajtani a francba.
Ilyen követelmény lehet a megfelelő alapképzettség, például atomfizikus, mely alól ugyanez az önkormányzat adhat felmentést.
De ha a bronzbarna atomfizikus valamiért nem tetszik az önkormányzati bizottságnak, akkor még mindig élhet az elővásárlás intézményével is, és ezt a kiválasztott ingatlan szomszédjai is gyakorolhatják.
A betelepülőt meg is lehet fejni, ezt betelepülési hozzájárulásnak nevezik, hiszen ha annyi a pénze, hogy ingatlant vásárolna, akkor ez már semmiség.
Mit szaladgáljon ide-oda a csóró, ha dolgozni akar utazzon!
Lázár MAV-ja pont erre való!
És ne akarja a gyerekét se valami rendes helyen iskoláztatni, elégedjen meg a Csenyétei Egyetem szolgáltatásaival!


Ez a törvény maga a jogállam megcsúfolása, néhány ember ilyen-olyan bizottságnak elkeresztelt vagyonosodási egyletének ad hatalmat az állampolgár felett.
Merthogy senkinek semmi köze hozzá, hogy ki hol akar élni a hazájában.
A törvény erős gátja a társadalmi mobilitásnak, bebetonozza az egyértelműen ésszerűtlen település-struktúrát, a nyomorfalvakat - lakóikkal és a nyomorral együtt.
Bár nem elhanyagolható teret ad a rasszizmusnak, mégse csak a cigányok, hanem valamennyi szegény és az elszegényedéssel fenyegetett  ember sorsát teszi nehezebbé, sok esetben kilátástalanná.
Ez a hatalom nem az emberek felemelésének híve, hanem a szerencsétlen sorsúak nyomorban tartását segíti minden intézkedésével, miközben a saját zsebének megtöméséről, - sok esetben éppen e réteg kárára - egy pillanatra sem feledkezik meg.
Szégyen.

Persze nagy híve vagyok a konteoknak, és ezt az esetet sem tudom csak a maga szörnyű  - és a törvény bevezető részében még pofátlanul a társadalom képébe is vágott - egyszerű valóságában szemlélni.
Véleményem szerint a Tündökletes - aki egyébként remek politikai szimattal és kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkezik megorrontotta, hogy a magyar társadalom jelentős része - beleértve saját vazallusait is - eljutott arra a pontra, hogy akár az is elkövetkezhet, hogy erőszakosan akarják megdönteni a hatalmát.
Márpedig akkor veszélyben van a vagyon egy része, ami tűrhetetlen.
És bár a kezében van  valamennyi erőszakszervezet, emlékszik a Securitate helyzetére a szomszédban, mikor zengett az ég, emlékszik néhai kollegájának hű csatlósaira, akik a puccs alkalmából nem is voltak már annyira hűségesek.
Másrészt az ország igen  ramaty állapotban van, ipar alig van, a mezőgazdaság földalapú támogatást termel, a relatív elszegényedés nő, a nyugdíjkassza maradéka, amit nem tett zsebre romokban hever, az oktatás, az egészségügy a padlón.
Külpolitikailag az ország pária, az uniós támogatások csepegnek - még, egyelőre, de holnap?
Szóval, ha hatalmon marad, rengeteg probléma zúdul a nyakéba, jobb ha ezt más élvezi.
Ezért adta nekünk házi állatkertjéből az alig ismert versenyzőt, aki egy ciklus után még nagyobb sz@rban leledző országot hagy maga után, és akkor majd jöhet a megmentő, akinek országlása alatt virágoztunk és dicsőséget dicsőségre halmoztunk.
Ez a törvény az ő gesztusa a szélsőjobbnak.
Magyar meg már énekli, hogy majd hatályon kívül helyezi, ami azért is kiváló ötlet, mert nem érinti a lopott vagyont.
Magyar fizetsége biztosított, Varga Judit rehabilitációja elindult, a valódi hatalom egy esetleges kormányváltás után is Orbán kezében marad - mi kellhet még?
A  magyar választó pedig újabb sikereket érhet el az aranyhallal vívott memória-bajnokságban.

Hová süllyedhet még ez az ország?

:O))) 

MINDENKI A MAGA KERESZTJÉT...

A dili tetőzik.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a Magyarország Fundamentalista Maffiaállam címhez.
Büszkék lehetünk rá.
Felkerült a Felszabadulási Emlékműre a kereszt, kiengesztelve egyelőre azokat, akik a horogkeresztet hiányolták állami jelképeink közül, - kis lépés is lépés, ugye.
Hogy miért nem a légvonalban igen közeli Németvölgyi úti turulra került fel, az fogas kérdés, hiszen talán jobban ott lenne a helye, Kun páter szelleme bizonyára örülne neki.
Amikor elvitték a zászlót tartó szovjet katonát az emlékmű elől, eléggé el nem ítélhető módon nem tudtam örvendezni, hiszen a történelemhamisítás nem szép dolog.
Viszont beleillik a magyar nép lelkületébe, hiszen soha nem tudtunk szembenézni múltunk bűneivel, helyette inkább csináltunk magunknak mindig új múltat, azzal hülyítve tovább a hülyéket és terrorizálva azokat, akik szeretik az igazságot.
A szélhámos, akinek nagyszámú gyermekeit mindig más vallás papja keresztelte gátlástalan, telecsinálja a fővárost részben giccses és értéktelen, részben politikai célokat szolgáló installációival.
Nem elég neki az állítólag a német megszállásra emlékeztető Felszabadulás téri szerecsenmosdató emlékmű, mely a szovjet hősi emlékművet szeretné ellenpontozni, miután szétverte a Citadellát, hozzányúlt a Felszabadulási emlékműhöz is - nehogy már valakit is a magyar politikai osztály tökéletes alkalmatlanságának eredményére, a világháborús vereségre emlékeztessen.
Most hát ismét van politikai tartalma a szobornak, pedig az évek során már szépen átlényegült a Nemzet Sörnyitójává, csak a tahónak csípte a szemét, mert mikor majd elfoglalja Horthy lakosztályát, nem lesz mindegy, hogy a valósággal néz szembe, vagy álmaival.
A Gellérthegyen egyébként is kevés volt a kereszt, nem egy mennyiség ugye, csak a Sziklakápolnán és az Erzsébet hídra néző Gellért szobron volt található - tiszta ciki...

Félreértés ne essék, irigylem a hívő embert, van kapaszkodója az életben, nekem meg egyelőre nincs. Csak azért nem mondom, hogy nem is lesz, mert ismerem a mondást, mely szerint zuhanó repülőgépen kevés az ateista.
A tételes vallásokkal szemben már kicsit kritikusabb vagyok, bár az üzleti érzékem elismeréssel adózik nekik.
De azért az már mégiscsak túlzás, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül egy olyan bunkó határozza meg az ország valláshoz való viszonyát, aki a csatkai búcsúba is azért ment valószínűleg, hogy lenyalja Szűz Mária szobráról az aranyfestéket.
A kereszt nem sok jót hozott eddig a magyar népnek, a görögkeleti keresztényeket idegen csapatok élén kiirtó István nem a szeretet vallását hozta el nekünk, hiszen a kereszténység  kezdet kezdetétől hatalmi szóval térített, és aki nem akart a fejétől megválni, az a hitétől kellett, hogy megváljon.
Ahogy haladt előre a történelem, a vallás egyre erőszakosabb lett, Husz lefejezése, az inkvizíció, a hugenották, általában a protestánsok üldözése, a zsidóüldözések mind-mind a kereszténység rovására írhatók, és hát jártukban-keltükben kiirtották egy földrész - Dél-Amerika bennszülött lakosságát.
Nem vitás, papjai között voltak számosan kiváló emberek, valódi szentek, de ha összességében nézzük a dolgot, hát bizony a Borgia pápákat, a nepotizmust, a vagyonhalmozást, a gátlástalan érdekérvényesítést is mérlegre kell tennünk.

A rendszerváltás után a jellemóriások - kezdve Németh Miklóssal és folytatva a múlt rendszer ezernyi haszonélvezőjével - átlényegültek vallási üldözötté.
Darabideig hason csúsztak a templomokban, aztán, mikor az akció elvesztette varázsát és jóformán semmit nem hozott a konyhára, ismét közönyössé váltak a vallás iránt.
A szekuláris magyar állam megszűnt, az egyházak pedig nekiálltak vagyont gyűjteni, élükön a katolikus egyházzal, de beszálltak - osztódással szaporodva - a zsidó felekezetek is, sőt, a divatos szekta sem maradhatott ki a felhalmozási versenyből, igaz, neki cserébe baloldalinak - később ellenzékinek - látszó médiumot kellett ezért üzemeltetnie.
Megszűnt az egységes állami általános iskolarendszer, a finanszírozás szektorsemlegessége csak vágyálom, a templomok száma gyarapodott.
Horn Gyula is meg akart felelni a modern időknek és megkötve a vatikáni megállapodást lemondott az állam "főkegyúri" - előzetes hozzájárulási jogáról a főpapok kinevezése tekintetében.
Az egyházak számtalan adózási és egyéb kedvezményt élveznek miközben a papok száma csökken, az egyházak vagyona pedig nő.
Pedig lenne itt feladat bőven, de hát egyszerűbb az Urat imádni Pesten, mint cigánygyerekekkel foglalkozni Csenyétén...
Szóval, érdekes ország vagyunk, érdekes utakon kóborolunk, de hogy hova vezet ez az út, jó lenne tudni...

:O))) 

A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA AGÓNIÁJA

 

"N" nickű kedves kommentelőm az előző posztban eszmét futtatott a képviseleti demokráciáról, a demokráciának tartott rendszer buktatóiról, az elit elpofátlanodásáról, beállva ezzel a hosszú sorba, mely Arisztotelesztől Milovan Gyilaszon át a nép egyszerű gyermekéig tart.
Miután vastagon egyetértettem vele, elspekuláltam: talán lehetne ma már ennél tisztességesebb rendszert is kialakítani, ha már az emberi tudat fejlődését állandóan lekörözi a termelőerők - köztük a technika fejlődése?
Hát igen, természetesen lehetne, csak ebben nem érdekeltek sem a jelenleg hatalmon levők, sem holdudvaruk, azok a kisebb ragadozók, kik a már jól bejáratott rendszer áldásait élvezik.
Mondanom sem kell, hogy a közvetlen demokrácia sokkal magasabbrendű, mint a képviseleti változat, melyben a gazellák megbíznak egy-egy oroszlánt, gepárdot vagy hiénát érdekeik képviseletével.
Esetenként egy-egy gazellát is, de azok lesznek az elsők, akiket a megválasztott ragadozók meguzsonnáznak, vágjanak bár ádáz ábrázatokat és próbálkozzanak az üregi nyúl elfogyasztásával a megszokott fű helyett - hiába. 
Az is lehet, hogy a megválasztott oroszlán elzavarja területéről a többi húsevő egy részét, így statisztikailag jobb eredményt tud felmutatni az előző időszakoknál, de ez nem vigasztalja azokat a fűfogyasztókat, akiket személyesen zabált be.
A probléma - egészen a közelmúltig - megoldhatatlannak tűnt, milliók véleményét ugyanis nem lehetett azonnal megjeleníteni, ehhez hosszabb idő kellett.
No, meg aztán az elit deklarálta, hogy a választó hülye, és csak egy levéltáros lehet eléggé okos ahhoz, hogy állást foglaljon a paksi atomerőmű beruházásának ügyében.

Természetesen van igazság abban, hogy az átlagpolgár, aki lehet éppen prolet munkavállaló, kisvállalkozó, nagyvállalkozó vagy magánzó nem érthet mindenhez, de az se biztos, hogy egy történelemtanár vagy birkózó edző maga lenne a bölcsesség kútforrása csak azért, mert megválasztották.
Arról nem is szólva, hogy bár mi megválasztunk valakit képviselőnknek pártja és a képviselőjelölt ígérgetései alapján, de jön a választás és a mi emberünk úgy szavaz majd, ahogy erre frakciója előénekese utasítja, és már régen nem a mi szempontjaink, hanem a hatalom megszerzésének vagy megőrzésének logikája érvényesül, - jobb esetben.
A számítástechnika ellenben sok dolgot meg tudna ma már oldani, ha meg akarnánk oldani.
De nem akarjuk, illetve akiknek érdekeivel ütközik az adott dolog mindent megtesz annak érdekében, hogy az állam elkerülje a sok esetben pofonegyszerű megoldás bevezetését.
Példaként hadd említsem meg a telekkönyvi nyilvántartások helyzetét.
A telekkönyv nyilvános, bárki bármelyik ingatlanról információt kaphat, de a mai napig nem lehet például megtudni, hogy egy adott személynek hány ingatlan van a tulajdonában országosan, mert ez sértené a politikusok érdekeit.
Ha oknyomozással foglalkozó újságíró vagy, hát bizony kell némi elszántság, hogy felderítsed ezeket a vagyoni viszonyokat, pedig a társadalmi érdek azt követelné, hogy a közéleti szereplők vagyoni helyzete megismerhető és áttekinthető legyen.
Vagy itt van például a választások során külföldről leadott szavazatok kérdése, mikor is személyesen kell elzarándokolni az adott államban működő magyar diplomáciai képviseletre, hogy az arra jogosult leadja szavazatát, viszont a Romániában élő kettős, román-magyar állampolgár akár már tíz éve sírfeliratként üzemelhet, mert a szavazatszámlálás során ez az érdeke a regnáló hatalomnak.
Sztálin elvtárs is megmondta, nem az a lényeg, hogy ki adja le a szavazatot, hanem, hogy ki számolja.


Technikai akadálya nincs annak, hogy te is, én is otthonunkban szavazhassunk, hiszen kevés kivétellel ma már pénzügyeinket is számítógépen bonyolítjuk, és ha figyelembe vesszük Lázár axiómáját, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van, akkor a szavazatunk se érhet többet a bankszámlánknál. 
Igen, semmi technikai akadálya nincs, hogy a képviseleti demokrácia intézményét  felváltsuk a közvetlen demokrácia gyakorlatával.
Nem mondom, macerás lenne, hiszen nem lenne mód hogy a szavazás előtti napon akkor nyújtson be valaki képviselői indítványt törvényalkotásra, mikor tizenegyet huhog a bagoly.
Meg a jogászoknak meg kellene tanulni érthető törvényeket fogalmazni, a pártoknak meg kellene tanulniuk, hogy hogyan kell meggyőzni a polgárokat javaslataik helyességéről.
A szakmai tudást igénylő szabályozást viszont rá kellene bízni a szakemberekre, akiket jól meg kellene fizetni, de nevüket és felelősségüket kellene adják a nem okvetlen törvényi szintű szabályozáshoz.
A gyerekeket fel lehetne készíteni erre az iskolákban, mint ahogy a demokráciát is itt kellene kezdeniük megtanulni.

Utópia.
Ebben az országban anno még pedagógusok is hülyének nyilvánították Magyar Bálintot, mikor digitális táblát és szélessávú internetet akart az iskolákban bevezetni, itt ma is a porosz hagyományokon alapuló modell a trendi.
A társadalomban pedig bizonyos kettősség uralkodik, - ahol kötelező, ott használják a modern megoldásokat, hol nem kötelező, ott ma is sokan még papírt vesznek elő és nyalják a tintaceruzát.
Pedig ha valami, hát az igazán átalakítaná a társadalmat, ha a politika nem olyan lenne, mint a hajdani viccben a konyak, melyet a munkásosztály képviselői útján fogyasztott.
Attől tartok, olyan politikus mostanában nem lesz, aki a képviseleti demokrácia felszámolását javasolná.
Túl sokan vannak ugyanis, akiknek érdekeivel ütközik a dolog, hiszen nem csak az országgyűlési képviselőkről van itt szó, hanem a helyi politikusokról is, akik attól valakik, hogy stallumuk van, - egyébként meg mehetnének vissza karosszéria-lakatosnak.
És egy nagyobbacska falu képviselőtestülete egészen szép tiszteletdíjhoz és juttatásokhoz jut hozzá, és akkor még a kapcsolat tőkéből származó előnyökről nem is beszéltünk...
De már elképzelni is olyan szép egy olyan világot, melyben az állampolgárok valódi részesei sorsuk alakításának.
Na, majd a jövő században, talán...

:O)))