Hozzá kell nyúlni a bíróságokhoz.
Ezt állapította meg Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Állítását azzal indokolta, hogy nem lehet az államot tovább gyengíteni, merthogy hazánkban és még néhány kelet-európai országban az állam szervei elbizonytalanodtak.
Helyes megállapítás, - nálunk ehhez még hozzá lehet tenni, hogy a bíróságok nyugat-európában elképzelhetetlen módon átpolitizálódtak, korrumpálódtak és bizony-bizony, a szakmai felkészültségükkel is baj van.
Csak nálunk fordulhat elő, hogy egy magas beosztású bíró olyan nagy ügyekben hozott hibás ítéletek után is, beosztásában maradhasson, mint pl. a móri rablógyilkosság vagy a Kulcsár-ügy.
A bíróságok állapota - értem ezen a szakmai, morális állapoton túl még akár az épületek állapotát is, visszahat a társadalomra. A bíróságoknak ma nincs nagy tekintélyük, a bírókat, akiknek túlnyomó többsége nő rendszeresen fenyegetik, leköpik, minősíthetetlen hangon beszélnek velük.
Szerencsétlenek eszköztelenek önvédelmükhöz, a biztonságukat veszélyeztető bűnözők elleni fellépéshez.
Baka András reformokat akar, ezek előkészítésére bizottságokat hozott létre, hogy áttekintsék az igazgatás, a fegyelmi helyzet, a bírói jogállás, az informatika, a gazdálkodás és a statisztikai rendszer állapotát.
Mint elmondta, február végéig elkészülnek a jelentések arról, hol tart a magyar bírósági szervezet, és milyen koncepciók alapján lehet a szükséges változtatásokat végrehajtani.
Azt is követelményként jelölte meg, hogy meg kell indítani a rendszeres időközönként kötelező továbbképzést a szakmai színvonal javítása, valamint a magyar és az uniós jogszabályi környezet változásainak követése érdekében.
Természetesen a változtatások egy része kétharmados törvényeket igényelne, és ma még kiszámíthatatlan, hogy mennyiben támogatja majd a valószínűleg kormányra kerülő Fidesz a Legfelsőbb Bíróság elnöke által igényelt változásokat, milyen mélységben támogatja a reformokat és milyen irányba akarja majd elvinni a bírósági szervezetet, a jogszolgáltatást.
Ha a Fidesz jogi "húzóneveire", Balsaira vagy Répássyra gondoluk, akkor azért bármi megtörténhet...
Drukkoljunk Baka Andrásnak, - érjen el sikereket, mert a jelenlegi helyzet nem felel meg sem az érdekeinknek, sem a normálisan működő jogállammal szemben támasztott követelménynek...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése