2010. február 16., kedd

KIHALLGATÁS...

A nyomozó ügyészség ismét kihallgatta Szilvásy Györgyöt.
A volt titokminisztert azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul kezelt - például sokszorosított és továbbadott - az UD Zrt. ügyében lehallgatott beszélgetésekről készült felvételeket.
Az UD Zrt. - mint tudjuk - az a magányomozó cég, amelyik hangfelvételeek tanusága szerint a Fidesz megrendelésére nyomozott többek között a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének külföldi útjai, valamint Dávid Ibolya után, keresve rá " valami terhelőt"...
Szilvásy korábban azt mondta: a gyanúsítás alapja, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai megkapták azokat a hangfelvételeket, amelyek az adatgyűjtési ügyet elindító feljelentés mellékletei voltak.
Ha nem lenne ez az ügy ilyen szánalmas, nevetni is lehetne rajta, - a tények ugyanis bizonyítják,

hogy az UD Zrt. - a név állítólag az Új Defend rövidítése - valóban titkosszolgálati eszközöket használt parlamenti politikusok és magas beosztású állami vezetők ellen, most mégis az áldozatokat kívánják a vádlottak padjára ültetni azok, akik az árnyék-titkosszolgálatnak a  megbízást adták.
A Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét menesztették, történtek kísérletek a felelősségrevonására.
Nagy bűne volt egyébként is: elzárta a nemhivatalos információkat a Hivatal belső életéről és a folyó ügyekről Kövér László elől, megszüntette a kiszivárogtatásokat.
Dávid Ibolyát is naponta ráncigálnák az ügyészségre, ha a mentelmi jog nem védené, - kiadatására történtek is kísérletek.
A történetnek a Fideszes potentátokon - Kövéren és Demeteren - kívül van még egy roppant érdekes szereplője, - őt Csányi Sándornak hívják, és ő az egyik leggazdagabb magyar üzletember.
Ő az, aki jókor volt jó helyen és ő az, aki a magyar nép által tulajdonolt OTP-ből hajdan kihasított magának egy akkora részt, amelyik elég volt ahhoz, hogy ma a nép ájultan figyelje, hogy milyen ügyes üzletember is ő.
Nos, Dávid Ibolya megfigyelésének elrendelésében volt némi szerepe.
Persze ahogy telik az idő, ez a szerep egyre halványabb és mára már oda jutottunk, hogy a hivatalos álláspont szerint ebben az ügyben bűncselekményt csak Szilvásy és Dávid Ibolya követtek el, a többi résztvevő maszületett bárányként csak csodálkozik ezeken az elvetemülteken.
A szervezett bűnözés többek között arról ismerszik fel, hogy a bűnözői csoport beférkőzik az államapparátusba is, lefizeti, megvesztegeti a rendőröket, ügyészeket, bírókat, befeketíti és ellehetetleníti az ellene fellépőket, végső esetben fizikailag megsemmisíti őket.
Na, ez utóbbi még - talán - hátra van, de lehet, hogy csak nem tudunk róla.
Ma már talán arra sem emlékszik senki, hogy anno volt városi rendőrkapitány, akit eltávolítottak posztjáról, mert személye nem tetszett annak a bűnözőből lett cigarettakereskedőnek, akinek tanyájára  Orbán Viktor és családja lovagolni járt, volt olyan olajjal foglalkozó bűnöző, aki vallomást tett arról, hogy Pintér főrendőr aktatáskákkal hordta el tőlük a pénzt, és volt olyan, a szervezett bűnözés elleni harcot vezető rendőr, aki rejtélyes öngyilkosságot követett el az irodájában...
Orbán erkölcsről meg tiszta életről papol, népszerűsége az egeket verdesi.
Érdekes egy társadalom a mienk.
Szilvásy György ügyvédje szerint az a szakértői vélemény, amelyre vonatkozóan most kihallgatták védencét már régen készen volt, ezért nincs magyarázat arra, miért telt el kilenc hónap azóta, hogy védencét kihallgatták.
Arra a kérdésre pedig nem kívánt válaszolni, hogy vajon miért húzódik el ennyire az eljárás...

:O)))

Nincsenek megjegyzések: