Nem alaptalanul és nem indokolatlanul.
Azt szocialista körökben is készséggel elismerik, hogy a 2006-os lendületnek nyoma sincs a kampányban, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy ez a jelen helyzetben a maximum-e, amit ki lehet hozni.
Ami csak azt bizonyítja, hogy maga a párt is beleesett a Fidesz csapdájába, Orbán nyolc éven át tartó közérzetrombolása a szocialista párton belül is elérte a célját.
Rémálom.
Maguk sem hisznek az eredményeikben, szinte szégyellik a sikereiket és a legordasabb hazugságok ellen sem mernek fellépni.
A nyilvánosság előtt a párt szóvivőjén kívül ketten-hárman szerepelnek, de ők sem valami túl meggyőzően.
Lendvai Ildikó már a Fideszre sem hozza rá a frászt frappáns mondataival, beleszürkült a párt ősbölényei közé.Mesterházy Attila pedig pont azt hozza, amit vártam tőle, - erőlködik ugyan szegény, de nem az a karizmatikus tipus, akire egy ilyen helyzetben szükség lenne.
Szintelen, szagtalan, súlytalan és időnként még hülyeségeket is beszél hozzá, - alkalmat adva arra, hogy Éger féle jellembajnokok rugdaljanak belé jó nagyokat.
Bajnai Gordon mag gondosan vigyáz a frizurájára és esze ágában nincs túlzottan azonosulni azzal a párttal, amelyik nevében kormányoz, - kissé Németh Miklósra hajzik a viselkedése.
A párt programja lassan elkészül ugyan, de még nem hozzák nyilvánosságra, mondván, a Fidesz csak március 15.-én kezdi a kampányát, addig minek, - ami egy baromság.
Ahelyett, hogy annak örülnének, hogy több időt tudnának fordítani a választók meggyőzésére, megvárják, míg az ellenfél is felkészül.
Nem őket hozzák védekező pozícióba, addig töketlenkednek, míg a kampányuk másról sem fog szólni, csak a vádak elleni védekezésről, és ilyen szempontból még az is közömbös, hogy a vádak megalapozottak e, - aki védekezik, az veszít.
A választó úgy gondolja: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
Egyébként is állandóan a Fidesszel foglalkoznak, ahelyett, hogy elmondanák a nyolc év eredményeit és azt, hogy hogyan folytatnák tovább, ha bizalmat kapnának.
Félnek.
Tán azt gondolják, hogy a választó azonos azzal a két-háromszázezer hőzöngővel, akik az utcán óbégatnak, holott a baloldali választók azt várnák, amit 2006-ban Gyurcsány megadott nekik: büszkeséget, tartást, érveket és terveket, az összetartozás érzését és a győzelem lehetőségének megcsillantását.
Enervált kampánnyal nem lehet eredményt elérni, és ha azt gondolják, hogy a Fidesz legyőzhetetlen, akkor tévednek.
A Fidesz is leamortizálódott a nyolc év sikertelen küszködésében, a folyamatos gyűlöletkampányban, hazugságai rajtakaphatók, felmutathatók.
Emellett jelenleg igen kényes helyzetben is van, hiszen még tán nála is agresszívebb vetélytársa támadt jobbról.
Mondhat Orbán bármit, ugyanazon a szavazótáboron kell osztozkodniuk, és az általa áhított mértékű sikert csak a szocialista szavazótáborból átcsábítottak szavazataival lehetne elérnie.
Az ő szavazataikért kellene a harcnak folyni, - úgy látszik a szocialisták ezt sem értették meg, mint ahogy a média és az internet szerepét sem.
Még nem lenne késő összekapni magukat, csak az a baj, nem látom azt az embert a jelenlegi szocialista vezetésben, aki ennek a búvalbánatos társaságnak a vezetésére képes lenne, - az egyetlen erre alkalmas politikus - elvtársai jóvoltából - éppen egy alapítvánnyal meg a blogjával van elfoglalva...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése