2010. február 17., szerda

VITA...

Mesterházy Attila vitára hívta ki Orbán Viktort.
Nyolc témakört javasolt, melyeket a pártok szakértői vitatnának meg, majd Mesterházy és Orbán is ütköztethetné a véleményét
Igencsak érderkes kérdés, hogy Orbán elfogadja e a kihívást - ezidáig ugyan nemet nem mondott, de válasz helyett inkább elkente meg lebegtette a kérdést.
Legutóbb azt nyilatkozta, hogy majd a kampány beindulása után foglal állást a Fidesz elnöksége ebben a témakörben is, addig nincs értelme beszélni róla.
Felmerül a kérdés, hogy érdemes e egy olyan embert miniszterelnökké választani, aki egy kampány kellős közepén sem ismeri fel az aktuális helyzetet.
Igaz persze, hogy soha nem is hazudik...
A kampány folyik ezerrel, a pártok kínálgatják politikusaikat vagy politikai szándékaikat, - kinek milye van.
Folyik a harcosok fegyelmezése is - Bokros Dávid Ibolyát rémítgeti visszalépéssel, Dávid Ibolya erre selyemzsinórral fenyegeti meg pártja hivatalos irányvonaltól elhajló talpasait.
A Fidesz renitens szervezetet oszlatott és Orbán leszögezte: a kampányban nincs magánvélemény, nincs kibeszélés. A Fidesz-politikusoknak a párt programjának és kommunikációs stratégiájának megfelelő központi üzeneteket kell elmondaniuk nyilvános szerepléseiken a választásokig hátralévő időszakban.
Hál istennek, azért a Fidesz is rákényszerül arra, hogy időnként mondjon valamit, és ezek a megszólalások választóik elbizonytalanodásához vezetnek - ez már százalékokban is mérhető.
Viktorunk, a demokrácia felkent bajnoka  meghirdette, hogy politikájának célja az eddigi kétosztatú politikai tér egyközpontúvá tétele a következő 10-15 évre - aztán jöhet a nyugdíj, ahogy erre Paul Lendvay a Klubrádióban rámutatott.
Talán át is lehetne keresztelni a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget MSZMP-re, Viktor meg felvehetné a Mihály mellé a János nevet is...
Mintha viszont a szocialisták között megindult volna egy egészséges folyamat.
Az eddigi apátia helyett kezdenek harcosabb hangok hallatszani, és minden baloldali, akivel volt szerencsém beszélni,  a választásokon való részvétel fontosságát emeli ki.
Hát, meglátjuk mi lesz - én ehhez a miniszterelnök-jelölti vitához nem füzök nagy reményeket.
Orbán - ameddig csak politikailag lehetséges - el fogja kerülni a nyílt konfrontációt, csak a sajátjai között akar továbbra is szerepelni, - fele munka, dupla siker.
Kérdés, hogy a társadalom ki tudja e kényszeríteni politikusaiból a színvallást, vagy továbbra is hitéleti tevékenységként kezeli a választásokat, ahol arra szavaz akinek hisz és annak hisz aki szebbet - többet - csillogóbbat ígér neki.
No, majd meglátjuk...
:O)))

Mire befejeztem az írást, már meg is jelent a Fidesz állásfoglalása: Mesterházy tisztázza, ki is a baloldal jelöltje, ő vagy Bokros.
Két légy egy csapásra, Az MDF - et baloldali pártnak nyilvánították, Mesterházyt meg Bokros riválisának...
Emellett megállapították, hogy az Orbán Viktornak küldött  kihívásban csak az Elnök Úr megjelölés szerepel, Orbán Viktor neve nem, ezért hát "a szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kellene, kit is akar vitára hívni."
Javasolják, hogy Mesterházy Attila gondolja át még egyszer, hogy mit is akar valójában, "és akkor térjünk vissza a dologra" - mondta a Fidesz helyettes szóvivője.
A szokásos sunyi, bunkó arrogancia, - jellemző...
Persze lehetne válaszolni rá, de ahhoz sokkal tökösebb kampánymenedzserek kellenének a szocik háza táján...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: