2010. február 28., vasárnap

ŐSZÖD, VIZITDÍJ, MORATÓRIUM...

Szili Katalin nyilvánosságra hozná az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló vizsgálati jelentést.
Erről két hónappal ezelőtt levelet írt Lendvai Ildikónak, melyben kezdeményezését azzal indokolta, hogy számára nem megfelelő az a tájékoztatás, amit a vizsgálatról közzétettek.
Hiányolja azt is, hogy nem nevezték meg a kiszivárogtatásban közreműködőket, továbbá azt sem tették világossá, hogy hogyan történtetett meg az eset.
Nem csak ő van így ezzel.
Ez az egész szerencsétlen történet nem a beszéd tartalmához, hanem a kiszivárogtatás kezeléséhez kötődik.
Amikor a beszéd nyilvánosságra került, akkor a szocialisták megzavarodtak és beleestek a Fidesz által ásott csapdába, elkezdtek magyarázkodni és egyes politikusaik elkezdték sütögetni a saját politikai pecsenyéjüket, - közöttük volt Szili is.
Elhatárolódtak, meg hümmögtek-nyammogtak, ráhagyták az ellenzéki propagandára annak bornírt hülyeségeit, beletörődtek abba, hogy az egyébként roppant illemtudó jobboldali sajtó teletömje az emberek fejét a beszéd egy-két hangulatfestő elemével, kissé rusztikusabb kifejezésével, ahelyett, hogy egyértelműen kiálltak volna Gyurcsány mellett, mondván, hogy a beszéd tökéletesen megfelel arra, hogy a politikusok feladatait,  a választókhoz való új közelítést, a következő négy év feladatainak várható nehézségeit és egy szocialista parlamenti képviselőtől elvárható magatartást körvonalazza.
Itt kell megemlítenünk a baloldali médiaértelmiség felelősségét is, akik Mészáros Tamás vezetésével nekiálltak vadul fanyalogni, abból a feltevésből kiindulva, hogy egy politikusnak egy zártkörű rendezvényen sem lehet egyenesen elmondani a véleményét, hanem patikamérlegen kell méricskélni a kifejezéseit, azt lesve, hogy ki adja ki az ellenfélnek.
Mondták ezt egy olyan beszéd kapcsán, amelyik éppen a hazugságok, a kettős beszéd és a ködösítés ellen szólt.
Szomorú ezt feltételezni baloldali értelmiségiekről, de jónéhányan olyan benyomást keltenek, hogy a mai napig nem értették meg, miről beszélt Gyurcsány, és a mai napig képtelenek kilépni a hagyományos magyar politikai kultúra, az ígérgetésekre épített népbutítás bűvköréből.
Nem feledkezhetünk meg az SZDSZ szerepéről sem.
Reakciójuk a megszokott volt, - a kormány helyzetét előkelő kívülállóként szemlélve örvendeztek zsarolási pozíciójuk megerősödésének, - orrukat finnyásan befogva bírálgatták a kormányfőt, aki egy percig sem érezhette magát biztonságban tőlük.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy  egyes politikusok megijedtek a felhergelt jobboldal és az éledező szélsőjobb utcai randalírozásától és elfelejtették, hogy az ominózus beszéd ezt is megjövendölte.
Azt is el tudom képzelni, hogy közülük nemkevesen akár fizikai félelmet is éreztek, - sajnos nem teljesen indokolatlanul.
Ezzel együtt, ha nem hagyják magára Gyurcsányt és az első perctől kiállnak mellette, nem törődve a cirkusszal, hanem csak a feladatokra koncentrálnak - más kifutása is lehetett volna ennek a választási ciklusnak.
Nem sokszor értek egyet Szilivel, de most igen, - az egész magyar politikai élet és ezen belül a baloldal eminens érdeke, hogy megismerhessük azt az embert, aki eladta a szocialista pártot.
Akkor is, ha nem politikus volt, mert nem mindegy, hogy például Szilit azért nem szeretem, mert nem tetszik a politikai stílusa vagy azért, mert azt feltételezem, hogy pártja árulója.

A Fidesz ismét előrángatta a vizitdíj témáját.
Miután Lendvai Ildikó egy beszélgetésben megemlítette, hogy annakidején jó ötlet volt bevezetni a vizitdíjat, a fideszes Pesti Imre ebből azt a következtetést vonta le, hogy a szocialisták ismét bevezetnék azt.
Természetesen nem erről van szó, a népszavazás és az Alkotmánybíróság döntött ebben a kérdésben - véleményem szerint jogszerűtlenül,-  és a szocialisták tiszteletben tartják ezt a döntést.
Mellesleg a vizitdíj jó találmány, a világon számos helyen jól funkcionál különféle elnevezések alatt.
A legális és egységes hozzájárulás a háziorvosokat rendezett módon juttatta nem is kis többletbevételhez és a helyi rendelőintézetben konkrétan meg lehet találni azt a berendezést, amely a betegellátás színvonalát emeli és amelyet ebből a bevételből vásároltak.
Merthogy ebből meg lehetett vásárolni, egyéb forrás meg nem állt és nem áll azóta sem rendelkezésre.
A háziorvosok sem arra használták ezt a pénzt, hogy elpókerezzék, - asszisztenseket fizettek  belőle, meg fejlesztettek.
A beteg mindenképpen jobban járt és a vizitdíj vitt némi igazságosságot is a rendszerbe, mivel az fizette, aki igénybe vette a szolgáltatást.
Most meg mindannyian fizetünk, ha járunk orvosnál, ha nem.
A vizitdíj összege sem volt megrázó mértékű, a szegényeknek meg visszafizette az állam.
Ennek dacára volt foganatja a populista propagandának, népünk nagyobb dicsőségére.
Az egészségügy egyébként is ki van téve a populista támadásoknak, - lehülyézték a minisztert, aki elrendelte a kórházi széfek felszerelését, de van olyan ismerős orvos, akit aztán a kórházban megloptak a műtétje alatt, - azóta szerintem gyökeresen változott a véleménye.
Hogy a H1N1 oltás körüli cirkuszokat ne is említsük, csak gondoljunk részvéttel azokra az orvosokra és betegekre, akik bedőlve a Fidesz által gerjesztett propagandának, nem adatták be maguknak a vakcinát és meghaltak.
Nem hiszem, hogy Orbán Viktornak lenne miattuk lelkiismereetfurdalása, - ő azért beoltatta magát, biztos, ami biztos...

Holnaptól önként vállalt kinevezési moratóriumot hirdetett a kormány.
A választások befejeztéig sem a minisztériumoknál, sem pedig a központi államigazgatási szerveknél, illetve ezek helyi szerveinél nem lehet vezetőket kinevezni, nem lehet szakmai tanácsadói és főtanácsadói címet adományozni és a minisztériumokban célfeladat - a köztisztviselők mindennapi munkájához nem tartozó plusz feladat - nem adható ki.

Dícséretes, - habár ilyenkor mindíg eszébe jut az embernek az Orbán-kormány két választási forduló között kinevezett főtisztviselőinek sora és az Orbán-kormány által az államigazgatásba kinevezett pártkatonák szerepe.
Nehéz azt mondani, hogy igazunk van, mikor tisztességesek és sportszerűek vagyunk akkor, amikor a pályán az ellenfél folyamatosan szabálytalankodik és durva a végtelenségig.
Nem szólva arról, hogy az ellenfelek ezt nem a korrekt nagyvonalúság, hanem a gyengeség jeleként értékelik.
kell még néhányszáz évig locsolni és nyírni a magyar politikai kultura ma leginkább szikes libalegelőhöz hasonlító pázsitját, attól tartok...
:O)))







4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ad Öszöd:
Nem értek egyet Veled most EBBEN a pillanatban.
Az, hogy ez a 2 hónapos levél most került elő, annak szerintem oka hármas lehet:
1./Sz.K. kampányának része, s kapásból le is verte Nyakó.
2./ Sz.K.-ra ráégett az áruló szerepkör. Ezt pedig a kampánynyitó mérsékelt lelkesedése bizonyítja számomra.
3./Ha a Manem-ben jelent volna meg, akkor még azt is hozzátenném, hogy a Fidesz szétverő taktika része....de nem ott jelent meg, így választható az első 2 variáció.

Nem tartanám szerencsésnek a mostani nyilvánosságrahozatalt, mert erre a kampányban ráépülne a fidesz, a párton belül lényegesen nem, váltosztatna az erőviszonyokon, szvsz, de a bizonytalan visszatérítendők között igen.

Mert azért azt nemigen lehet olvasni hogy a naccsiszony (copyright indexes hozzászólás) kampánya olyan átütő lenne, nemigen figyeli azt a sajtó sem, azt sem lehet tudni hogy mozgalma hol tart...a honlapja hónapokig változatlan tartalmú volt, mostanában nem néztem az igaz.

Szóval én az első 2-s ok együttes jelenlétére tippelek. Kifulladt a hölgy.

Egyébként az a véleményem, hogy a választás után azonnal nyilvánosságra kell hozni, mert a kérdés elől nem lehet és nem szabad kitérni tovább.
(GYF azt mondta egyébként hogy párton belüli áruló...)
Törzsolvasód

PuPu írta...

Több, mint valószínű, hogy neked van igazad - abban is, hogy a választások után azonnal nyilvánosságra kell hozni a vizsgálat eredményét.
Roppant kíváncsi vagyok rá...
:O)))

Névtelen írta...

Az, hogy ma a tv-ben is nyilatkozott SZK, marad az első variáció.
Kampányának eleme.
Azt nem tette hozzá, persze, hogy GyF. azt is mondta, hogyha tudná ki volt, megmondaná.
Hihetetlen politikai antitalentum a liba.
Nem is tudok mit mondani rá mást.
S katasztrófális tanácsadói vannak.
Törzsolvasód

P.S. könnyen meglehet, hogy valamelyik alkalmazott kérte a cd-t a főnöknek. Símán el tudom képzelni.
Voltak erre variációk.

PuPu írta...

Sok minden lehet, de nem valószínű ez az alkalmazottas variáció, - ez esetben megbízónak is kellene lenni.
Politikus van e mögött, attól tartok.
A Fideszt is érdekelhette persze, hogy mi történt a frakcióülésen, és lehet, hogy megfizetett valakit, de ennek ellentmond az, hogy akkor nem takargatnák a tettest a szocik is.
És nemigen lehet Gyurcsány sem, mert a jelentéshez hozzájutott a Fidesz is, és sehol egy szó, egy célzás sem, - habár ők tudnak kivárni...
Kilyukad az oldalam...
:O)))