2011. augusztus 8., hétfő

VÉGRE NYÁR!

Hazajöttek a nyaralók, a fiam a családjával Egyiptomban volt, vártuk őket vacsorával.
Nagyon jól érezték magukat, a két nagyfiú barátokra talált a szállodában, a kislány mindennap boldogan pancsolt a vízben – nem kellett attól tartani, hogy megfázik.
Az idő tökéletes volt, a második hétre megérkeztek a barátok is, lehetett este kártyázgatni, sörözgetni, és voltak szállodán kívüli programok is – merülés a koralloknál, hajókirándulás, barangolás a bevásárlónegyedben, szóval hamar elment az idő.
A nagylány unokám Olaszországban volt egy egyetemista évfolyamtársánál, aki egy félévet itt tanult nálunk, ő is ma ért haza, kellemes élményekkel.
Azt mondta, hasznos volt a látogatás, jó nyelvgyakorlás és érdekes volt kicsit belelesni egy olasz család hétköznapjaiba, életébe.
Csak tájékoztatásul: az egyiptomi kultúrában a Föld istenét Gebnek hívták és jelképe a liba volt, amiből azonnal kiderül, hogy a blogomban megvalósított liba-kultusz nem előzmény nélküli.
A fiam elmondta, hogy számára már megint meghökkentő volt az arab tömegek mérhetetlen nyomora, és hogy ő bizony megérti, hogy a nagybeteg Mubarakot most bíróság elé citálják, merthogy a társadalom kilencvennyolc százaléka ilyen alkalmakkor elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon azokkal, akiknek kezén a horribilis vagyonok felhalmozódtak.
Hiába magyaráztam neki, hogy ezeket az embereket úgysem egy nincstelenekből álló hatalmi garnitúra fogja követni, és ha az, akkor még rosszabb lesz a helyzet.
Azt mondta, hogy lehet, de ő akkor is megérti az emberek bosszúvágyát.
Hát igen, nem követhetetlenek egy primitív egyiptomi kecskepásztor vagy egy magyar munkanélküli segédmunkás érzelmi mozgatórugói, de ettől még a helyzet nem lesz rózsás.
Azt gondolom, hogy a közelmúlt arab elitcseréi a résztvevők számára semmit nem oldottak és semmit nem oldanak meg, a kecskepásztor továbbra is szegény marad, míg a gazdag továbbra sem lesz szegény.
Hogy egy-egy figurát a politikai osztály feláldoz a társadalom nagy sakktábláján, nem változtat a lényegen.
Tulajdonképpen sajnálom Mubarakot, aki sem jobb, sem rosszabb nem volt az arab világ többi vezetőjénél, úgy kormányozta országát, ahogy azt népe érdekei megkívánták, és ahogy saját tradícióik szerint megszokott volt.
Uralma – annak ellenére, hogy választáson nyerte el magas tisztségét - önkényuralom volt.
De talán más típusú irányításra nem is alkalmas az a társadalom, hiszen bárhány kísérletet látunk az angolszász típusú parlamentáris demokrácia erőszakos bevezetésére, egyet biztosan nem lelünk: sikeres kísérletet.
Kudarcot annál többet, Afganisztántól Irakig és a világ más tájain is, ahol Amerika ugyanolyan vehemenciával próbálkozott társadalmi rendszere exportjával, mint hajdan Che Guevara a forradaloméval.
De a rákbeteg Mubarak sorsa már közömbös lesz a világ számára, ő is ugyanolyan odadobott áldozata a világpolitikának, mint Szaddam Husszein vagy egy más szituációban, de szintén áldozatul odahagyott afgán politikus, Nadzsibullah is volt, akit aztán az egy igaz hit nevében kasztráltak és az ujjait eltördelték, mielőtt megölték volna.
Ami a közös ezekben a meglehetősen gyászos történetekben, hogy egytől-egyig a tömegek – a zemberek – manipulációja kísérte a drasztikus politikai megoldásokat.
A manipulációk segítségével a politika irányítói elérték azt, hogy mögéjük álljon a tömeghangulat, hogy aztán a tömegtámogatás birtokában elvégezhessék a piszkos munkát, mely céljaik eléréséhez szükséges.
Manipulációk elszenvedői vagyunk mi is, minden nap és egyre agresszívebben próbálják leválasztani a Szocialista Pártról szavazóit, folyik a manipuláció annak érdekében, hogy a szocialistákat kriminalizálják, és hogy az elmúlt éveket az ország tönkretételeként fogadja el a magyar választó.
Sajnos nem hatástalanul, még a szocialisták táborában is vannak – nem is kevesen – akik bedőlnek a gátlástalan hazugságoknak és lehajtott fejjel, pironkodva állnak, mikor a politikai ellenfél által gyártott érveket a fejükhöz vágják.
Elég szomorú állapot ez, de talán ebbe nem kellene beletörődni, hanem tenni kellene ellene.
Nem elég az, ha valamilyen ideológiai kiadványban - melynek már a címétől is lábrázást kap a proli és olvasatlanul, unottan félredobja az értelmiségi - három jeles ideológus kifejti véleményét mondjuk a narratívák harcáról.
Ez érdekes lehet a párt kommunikációs szakembereinek (vannak egyáltalán ilyenek?), de nem érdekes a társadalom számára, mert a társadalmat csak az érdekli, hogy valaki mondja meg már végre neki, hogy miért érzi magát egyre rosszabbul?
Ha erre választ – és elfogadható választ - tudunk adni, akkor nyert ügyünk van, de ezt a választ el is kell tudni juttatni a választókhoz.
Ennek is megvannak a maga technikái, aki szakember az ismeri, aki meg pártvezető, az kérdezze meg tőlük.
Szerencsés az ország, benne vagyunk a világ leggazdagabb államainak tíz százalékában – tíz államból kilenc szegényebb nálunk, - kell ennél jobb alap a fejlődéshez?
El kell hitetni az emberekkel, hogy meg tudjuk oldani a problémáinkat, és az a taknyos nyáladzás, melyet a Fidesz az elmúlt kilenc évben az ország állapotáról mondott, az mind-mind pofátlan hazugság volt.
Nekünk nem egy megvert társadalmat, hanem egy, az eredményeire büszke országot és Szocialista Pártot kell elfogadtatnunk, mely egymás után, sikeresen oldja meg problémáit.
Meg kell értetni, hogy a gonosz törpe hülyére vette az embereket, hogy ehhez az egyetlen dologhoz, az emberek félrevezetéséhez ért, máshoz-semmihez.
Vajon lesz-e egyszer egy olyan szocialista vezetés, amelyik végre komolyan elkezd foglalkozni a kommunikáció problémáival?
Pesszimista vagyok
De legalább lenyúltuk volna a Pató Pál Párt nevet!

:O)))

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnos most is igazad van. Az írásd tetszik, de a helyzet nem.

hat igen írta...

Mos mar ertheto, hogy a blog iroja, miert sirdogal itt naponta. Nagyon szegeny es a csaladja is. Tobb kelene, még tobb. es megtobb.De kívancsi lennek ra, hogy valaha is adott-e adomanyt a szegenyek szamara.Mert itt sirdogalni, nem telik semmibe. Ha adni kene, biztos ugy tenne, mint akinek a fogat huznak.

zombi írta...

Én nem tudom megérteni, de ennek biztosan az alacsony IQ-m az oka, hogy mi az ördögöt akarsz még mindég az MSZP-től? Tudomásul kell venni, hogy ez a párt klikkesedett, egység már soha nem lesz a sok ember között. Ez a párt el van rákosodva, menthetetlen. Akik úgy érzik, hogy mégis tenni kellene valamit, vagy sokat, azok meg kezdjenek egy uj párt építésbe. Ne legyen párt, legyen szövetség, vagy gittegylet, vagy az ördög tudja mi. Csak legyen már.De olyan programmal, amit mindenki megért, Szabolcstól Somogyig.
Aki meg még mindég hisz az MSZP feltámadásában, az meg maradjon ott és bizzon a messiás eljövetelében. Mert rajtuk már csak az Isten segít. Akár hiszik, akár nem.

Unknown írta...

Tetszik. Illetve nem tetszik, de milyen igaz!

Unknown írta...

Tetszik. Illetve nem tetszik de milyen igaz!

Névtelen írta...

Szia PuPuapu,
nagy szellemem :-) megidézése okán kis pontosítás/kiegészítés az egyiptomi helyzethez a saját szemszögemből :-)
valóban sajnálom Mubarakot de csakis egészségi állapota miatt, nem gondolom, hogy az őt váltó katonai kormányzatot követően egyből rózsásabb lesz a helyzet, de ne zárjuk ki egy demokratikus fejlődés lehetőségét csak azért mert Irak és Afganisztán nem jutott előbbre. Az idézett országokban a "rendszerváltások" egyébként is az Egyiptomitól némileg drasztikusabb külső behatások eredményei voltak (nem mintha Egyiptomban a felkelőket nem külső erők mozgatták volna).
Igen, most is azt gondolom Mubarak rendszere éhező tömegeket eredményezett, és egy roppan szűk, már már családias belső körön túl, nyomorban tartotta Egyiptomot. Nem gondolom, hogy villámcsapás szerű változások várhatóak a Vörös tenger partján, és azt végképp nem hiszem, hogy egy angolszász demokratikus rendszer valaha is ráhúzható lesz az országra, de abban hiszek – és erre több példa is szolgál és nem csak az elmaradt (?) afrikai régióból - , hogy fél vagy totális diktatúrában, az adott ország saját törvényei, szokásai és tradíciói mentén is kialakítható egy élhetőbb rendszer.
A fanatizmus vezérelte (vagy kihasználta) manipuláció magyar viszonylatra vetített képével pedig csak az a bajom, hogy rossz irányból közelítve magyarázza a magyar valóságot és nem mutat semmilyen valós jövőképet. A kommunikáció nem MEGOLDÁS a kommunikáció ESZKÖZ. Az elért eredmények kiemelésére vagy a kudarcok elfedésére szolgáló izé, amellyel évek óta mesterien bánik a Fidesz, ez kérem politika, tanulták, megtanulták. Az igazán jó kommunikáció és boldogság persze az amikor nincs kommunikáció, azaz nincs hivatalos propaganda, az eredményekről szóló hírek szájról szájra tapasztalati úton terjednek a nép körében. A magyar társadalom azonban el van kényeztetve, nem tud örülni, nem tud lelkesedni, sem új autópályáért sem új kórházért, ezek természetes dolgok, itthon. Ennek a végtelenül kivagyi, nekemminden jár európai népnek valóban egyre könnyebb minden beadni, a kérdés az: meddig működik a Fidesz propagandagépe? Abban biztos vagyok, hogy egy jelenleginél 10-szer ügyesebb szoci teamnek (amely ma sehol sincs) sem lenne semmi esélye a jelenlegi helyzetben, tonnányi kommunikációs büdzsék égetése nem hozna eredményt. A gonosz törpét a fokozódó nemzetközi helyzet biztosította be és talán az is fogja megbuktatni, a belső viszonyok elhanyagolható hatással vannak az ország jelenlegi állapotára :-/ Az MSZP pedig nem tényező, és nem lesz az 4 és 8 év múlva sem, hacsak nem kezd el dolgozni, megdolgozni.
Egyre több a kiábrándult, ember. Bedőlt, csalódott frankhitelesek, lakás, autó nélkül. Bezárt boltosok, kereskedők, elúszott vagyonokkal. Dráguló közoktatással bajlódó, és protekciós bölcsihelyekért küzdő kiscsaládok. Ezeknek az embereknek kell alternatívát mutatnia egy hatalomra törő szervezetnek. Igaznak tűnő, megoldást kell mutatni, munkahelyekre, elérhető kiutat mutatni, jövőképet vázolni, megnyugtatni a ma 30-asait hogy 10-20 év múlva is megőrizhetik méltóságukat, egzisztenciájukat. Programokat, terveket kidolgozni, és meggyőzni a népet arról, hogy azok valóban működnek. És igen tudom, ez költséges, és aprólékos munka, de csak ez vezethet eredményre, ez jelenthet valós alternatívát a programnélküli prodaganda ellen. A kommunikáció nem elég, a gonosz törpe elűzése nem elég, már nem, és ha csak erre koncentrál egy magát kormányzati szerepbe képzelő politikai erő, akkor alaposan elszámolja magát. UFF!

PuPu írta...

hat igennek:
Ha tudnád, hogy nálunk még a foghúzás is ingyen van...
És elárulom neked a titkot: sokat kell dolgozni és jól, olyan helyen, ahol szükség van a tudásodra. És akkor majd, ha te is hatkor indulsz munkába és este nyolcra érsz haza, neked is fussa majd két hét Egyiptomra.
Ami meg az adományokat illeti, én - amíg dolgoztam - nem alamizsnát adtam, hanem bejelentett munkát és mellé tisztességes fizetést.
Próbáld meg te is, aztán számolj be az eredményről!
:O))))

PuPu írta...

Kedves UFF!
természetesen ne zárjunk ki semmit, legkevésbé egy demokratikus fejlődés lehetőségét, de más a lehetőség és más a valóság.
Elvileg nem zárható ki, hogy a hajcsár elzavarása után a teve megtanul repülni, esetleg a liba lánctalpakon közlekedni.
De azért inkább az a valószínű, hogy a hajcsár helyét elfoglalja egy másik hajcsár, és ki tudja, az mit preferál inkább, a datolyaosztást vagy a szöges korbácsot?
A forradalmak önmagukban csak bajt hoznak a népekre, kivéve akkor, ha a társadalmi feltételek érettek egy komoly minőségi változásra, de ezek az arab lázongások inkább az iszlám előretörését fogják hozni, mi meg lelkesen tapsolunk hozzá, mint mikor az oroszok kivonultak Afganisztánból és jöttek az amerikaiak által támogatott tálibok meg az Al-Kaida.
Népeket nem lehet kívülről megváltani, a fejlődés csak szervesen mehet végbe, lépésről lépésre, különben az egész olyan lesz, mint amikor a nenevesskoránban állandóan rálépsz a "menjen vissza a start mezőre" opcióra.
Mi is ezt szívjuk, valahogy nálunk kimaradt a valódi kapitalizmus és most éppen a vadkapitalizmus szépségeit próbálgatjuk.
Mubarak rendszere nem eredményezte az éhező tömegeket, hanem örökölte, együtt az életmóddal, a munkakultúrával, a lehetőségekkel.
Csodát tenni sem ő, sem utódja nem fog, a csodához az kellene, hogy a sivatag olajjá váljon, de sajnos ez a csoda-keret már elfogyott, még Szaud-Arábiában.
Az élhető rendszerről meg csak annyit, hogy Tunéziában viszonylag élhető rendszer épült a turistaforgalomra alapozva,aztán most a zavargások után mi lett jobb?
Ali vagy Hasszán, aki nem a tengerparton él, továbbra is szárított teveszarral tüzel a hideg sivatagi éjjeleken, miközben korgó gyomra énekét hallgatja.
Ami meg a kommunikációt illeti, az nem azonos a manipulációval, jóllehet lehet ilyen hatása is.
A kommunikáció valóban eszköz, de a cél elérésének elengedhetetlen eszköze, szájról szájra meg az jár, amit a nép szájába rágnak.
Egyébként az nem egy hátrány, ha ez megegyezik a valósággal.
Azt sem hiszem el, hogy a törpe megingathatatlan lenne - sokan hitték ezt Rákosiról is, ütemesen tapsolva, oszt lám, mégis, ugye...
A kiábrándultság okairól is lehetne beszélgetni, de akkor ugyanoda jutnánk vissza, hogy miért is baj az, ha hagyjuk a társadalmat gátlástalanul manipulálni.
Tudod, régi vélemény az, hogy aki sokat siránkozik, hogy beteg, az lassan beteg is lesz valóban, és mi már elég jól belázasodtunk.
Majd meggyógyulunk de ehhez kell valaki, aki el tudja hitetni a magyarokkal, hogy az élet küzdelem a létfenntartásárt, ez nem betegség, hanem törvényszerűség és hogy ez a társadalom nem beteg, legfeljebb csak az, aki vezeti.
A propaganda, a kommunikáció csak egy eleme a politizálásnak, de elengedhetetlen eleme.
Ha erről beszélgetünk, akkor sem jelent ez kizárólagosságot, csak a figyelem ráirányítását egy területre.
Most éppen erre.
Örülök, hogy annak dacára, hogy az apád vagyok, elolvastad a véleményem...
:O)))))

Névtelen írta...

Bennem inkább harag van,mert ennyi tehetségtelen politikus között még mutatóban sincs egy tehetsége.Gyurcsány kivételével

hat igen írta...

"És elárulom neked a titkot: sokat kell dolgozni és jól, olyan helyen," s legfokeppen a jo kapcsolat a legfontosabb,mely folytan lehet is dolgozni, mert vannak jo megrendelesek,stb. blogiro most csak itt irogat, mert most a fideszesek barati kapcsolatai elhalasztak a szocik elol a lehetosegeket,meg is ertem hogy ez nagyon fajdalmas.
"Tudod, régi vélemény az, hogy aki sokat siránkozik, hogy beteg, az lassan beteg is lesz valóban, és mi már elég jól belázasodtunk."
Ha tenyeg, szükseges volna egy jo kis hutofurdo.

PuPu írta...

hat igennek:
Hat igen, a kapcsolatrendszer is fontos, ezt csak most látni igazán, amikor emberfia nem nyerhet el pályázatot, ha nincs rajta az erre vonatkozó Fidesz listán.
Egy a megoldás: nem kell az állami emlőt szopogatni, lehet menni külföldre, lehet a lakosság felé fordulni vagy ha trolibusz-importőr vagy, akkor lehet Tarlós seggét nyalni ezerrel.
Én egyébként a szoci időszak alatt is a lakosságnak szolgáltattam, nekem aztán mindegylófax, melyik párt van hatalmon, mellesleg a személyes kapcsolatok nem pártpreferenciák mentén alakulnak.
nem kell ezt túldrámázni, az olyan faluszéli gumiszerelő, mint te is vagy, ne akarja a rossz üzletmenetet a politikára fogni - de majd ha a tied lesz a Strabag, akkor jelentkezz bátran!
:O)))

Névtelen írta...

"Én egyébként a szoci időszak alatt is a lakosságnak szolgáltattam," a szocikapcsolaton keresztul, nem kellene elfelejteni,.

PuPu írta...

Tévedsz, - kábelen keresztül...
:O))))))))))))))

Névtelen írta...

Nagyokos! "ne akarja a rossz üzletmenetet a politikára fogni" Mindennek az alapja a politika, a politikus, ez a sok balfasz politikus!Akik azt hiszik magukról hogy ők maga az Atya Úr Isten. pedig csak nullák és politikai hullák és leendő politikai hullák.

PuPu írta...

Nagyokos névtelennek:
Mindennek a gazdaság az alapja, a politika csak a gazdasági érdekek megjelenítője.
De ha neked jobban esik azt hinni, hogy a farka csóválja a kutyát, akkor hidd azt...
:O)))

Névtelen írta...

a foghuzas ingyen van, de a protezis mar penzert.