2011. október 14., péntek

HOGY VAGYUNK?

Az a helyzet, hogy Amerika augusztus óta ki akarja fejezni elégedetlenségét azzal a politikával szemben, mely szűkíti a demokráciát és szétzilálja a jogállamot.
A Mi Boldogságunk sajnos olyannyira elfoglalt, hogy az erről szóló diplomáciai jegyzék átvételére az amerikai nagykövet asszonytól azóta sem volt ideje.
Ráér a spinkó, ne ficeregjen itt - majd sorrakerül a libasült után!
Biztosan annyira megtetszett neki Bölcs Vezetőnk, hogy mindenáron a közelbe akar kerülni, de ez nem is csoda, hiszen olyan cuppanóskézcsókot kapott a mi felcsúti bonvivánunktól, hogy még Washingtonban is meghallották.
Hogy ez mi, az maga a rejtély.
A világ vezető nagyhatalmával akar ujjat húzni?
Egyszerű pökhendi taplóság, melyet otthonról és a fociöltözők világából hozott magával?
Önértékelési zavar?
Vagy valóban azt gondolja, hogy mindent megtehet, merthogy őt nem fogja a golyó és olyan erős, mint Fanyüvő, Vasgyúró és Hegyhengergető együttesen?
Vagy amíg nincs a kezében a jegyzék, addig megengedheti, hogy ne foglalkozzon annak egyébként ismert tartalmával?
Voltak már ebben az országban pojácák, voltak már, akik óva intették Amerikát, de hozhat e sikert ez a magatartás?
Talán úgy lehetne kezdeni a politikai változtatásokat, hogy leültetik egy szép nagy világtérkép elé a Mi Szemünk fényét, Európa és a Világ megmentőjét, és valaki megmutatja neki, hogy az a kis légyszar ott Európa közepén, na, azok vagyunk mi.
Aztán jöhetne egy katona, és elmondhatná neki, hogy akármelyik amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén hatszor-nyolcszor több gép van, mint amennyi a teljes magyar légierő.
Kicsi ország vezetője legyen okos.
Ha viszont okos helyett erőset választunk, akkor előbb fogunk éhendögleni, mint választottunk jobblétre szenderülne.
Kár lenne értünk, pedig éppen efelé tartunk döngő léptekkel.
Nagyhatalommal összeveszni az álmoskönyv szerint rossz jel, jegyez problémákat a nemzetközi politikai – gazdasági - katonai kapcsolatokban, sírást, rívást és fogak csikorgatását.
Azért az is világrekord, hogy a Mi Erőgépünk másfél év alatt sikeresen lepadlózta a német, az orosz és az amerikai kapcsolatokat is, miközben az egyik a legnagyobb vevőnk, a másik a legnagyobb energiaszállítón, a harmadik meg az, aki a katonai védőernyőt tartja fölénk, habár ez teljesen felesleges.
Ha Hende velünk, ki ellenünk?
Persze könnyen ugrál a Vezér egy ragyogóan prosperáló országgal a háta megett, siker siker hátán!
Itt van például az Európának mintául szolgáló egykulcsos adó, amely arról nevezetes, hogy van nekije még egy kulcsa - ez valószínűleg az, amit majd be kell adnia az országnak, ha így folytatja.
És mecsoda kreativitásra vall például ez a baleseti adó is, egy lángelme volt, aki kitalálta!
Ezt minden autósnak kell fizetnie, de nem kell sokat várnunk, jönnek a biciklisek és a gyalogosok is hamarosan.
Hogy miért éppen baleseti adónak hívják?
Hát logikus, az fizeti, akit elütött a kormány!
Viszont otthon alanyi jogon főzhetünk egy hektó sört.
Amikor majd bevezetik az esőadót, akkor a kompenzációs csomagba okvetlen bele kell tenni, hogy mindenki adómentesen sodorhat magának otthon kétszáz szivart, és gépjármű súlyadó nélkül beleülhet a Vidámpark dodzsemjébe.
Aztán itt tárgyal az IMF küldöttsége is, úgy látszik, mégsem sikerült elhajtanunk őket.
A csoda nem ez, hanem hogy a nép még ezektől a dolgoktól sem gyanakszik, hogy hátha mégis rossz karikát húzott át ikszszel, - lehet némelyikük azt gondolta, bárhol aláírhatja a szavazólapot.
Viszont ma megtudhattuk – micsoda meglepetés - hogy sem Orbán, sem Martonyi nem hallgatható meg Sukoró ügyben, merthogy az izraeli beruházóval való találkozásuk idején nem töltöttek be semmiféle felelős tisztséget.
Ez sem volt taggyűlés, a francba!
Ami azt illeti, akkor az izraeli beruházót se lehet meghallgatni, senki sem, egyedül Gyurcsányt!
Igaz, ma megtalálták a fővárosi egészségpolitikust, Havas Szonját is, őbelőle bűnsegéd lett.
Ránézésből is olyan bűnsegédes kinézete van.
Megtudhattuk ma a Mi Reményünktől, hogy a jólét az eddigi tervekkel ellentétben mégsem ma, hanem majd három-négy év múlva következik be.
Én is ezzel számolok, konkrétan a 2014-es választásokkal, mikor is elkergeti a nép őt a fenébe.
Orbanisztán egyre virulóbb, van minek örülnünk!

:O)))

4 megjegyzés:

éva írta...

Abszurdisztán. Orbán ma sem tölt be felelős posztot (reménykedik, hogy soha sem fogják az ő életében felelősségre vonni).
Egyébként semmis szerződéseknél NINCS elévülés - a Grippen szerződéseket a jó erkölcsbe ütköző voltuk miatt BÁRMIKOR semmissé lehet nyilvánítani - és akkor vissza kell adni a babaruhát (max. valamennyi amortizációt kell téríteni) Akkor egyből kitennék a NET-re a svédek az ÖSSZES iratot - nem várnának a Polt kikérőjére!

joco írta...

Én is ezzel számolok, konkrétan a 2014-es választásokkal, mikor is elkergeti a nép őt a fenébe
-pupu,vazz,ne josolgass!
Azt josoltad meg anno,a FIDESZNEK nem lesz soha ketharmada!

Névtelen írta...

A demarche egy erős dolog. Ausztria is ilyet küldött a szerbeknek tizennégy júliusában.
Volt aki úgy kommentálta akkor ezt, hogy "....ez nem ultimátum, hanem egy határidőre szóló demarche."

Most is kitalálnak majd a debil és infantilis fülkeforradalmár talpnyalói valamit, amivel próbálják elbagatellizálni a jegyzéket. Szerintem fontos dolog lesz ez a fasisztoid állam életében.

Az Eu is szokta használni a demarche-ot, kíváncsi vagyok, hogy egy tagállamnak hogyan nyújtja be:)))

Hogy, hogy vagyunk? Szerintem, paranoid skizofréniában szenvedünk, és egyéb elmebajokban.
-

PuPu írta...

Jocókám,tévedsz, kérj elnézést, vagy ide a linket!
Könnyű dolgod lesz. Itt fellelheted az összes blogom, kotorásszál lelkesen, hozni fog rajtad...
:O))))