2011. október 26., szerda

TV-JÁTÉKOK...



Már megint mennyi finom téma lenne, amiről el lehetne gondolkodni – itt vannak mindjárt a magyar rezidensek, akik tulajdonképpen a jövő orvosgenerációja lehetnének, ha éppen nem készülnének felmondani, úgy kétezren.
Lehetne beszélni arról, hogy Szócska államtitkár végtelen tehetetlenségében az ország nehéz helyzetével szórakoztatta őket, ami attól vicces, hogy az utóbbi húsz év valamennyi kormánya ezt a nótát énekelte.
Vígjátékba illik, hogy arra hivatkozott, mint pozitívumra, hogy ez az első kormány, amelyik tesz is valami érdemit a paraszolvencia ellen, és tette ezt akkor, amikor a fiatal orvosok arról panaszkodnak, hogy ahányszor templomba mennek, kiröhögi őket a templom egere, vidáman majszolgatva egy gyertyavéget, arról nem is szólva, hogy a templom kapuja előtt ajánlatot tett nekik egy afgán agár.
Mintha a Szaharában a vízvezetékszerelő arra lenne büszke, hogy sikerült megoldani, senkinek se jusson egy csepp víz se, még véletlenül sem.
Mit össze lehetne ezen poénkodni…
Meg azon is, hogy Szakasits unokája az LMP - ből megállapította, hogy ha az ellenzéki pártok együtt indulnak, egy alternatíva lesz, ha külön, akkor egy széles körből választhatnak a polgárok, így jobbak az esélyek a kormányváltásra.
Ez az ember politikusnak nevezi magát, ami szerintem a gátlástalanság netovábbja, tekintve az új egyfordulós választási rendszert az összes ebből fakadó következménnyel.
Mert az ugyan igaz, hogy sok lúd disznót győz, de csak ha összefognak, mielőtt nekimennek a disznónak.
Ha egyenként próbálkoznak, akkor annyi nekik, a büdös dög menthetetlenül felfalja őket.
Vagy az is szép téma lehetne, hogy a Fidesz a Guinness-rekord érdekében meg akarja szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót - leánykori nevén EVÁ-t, - imígyen segítve elő a Világ Legnagyobb Söralátétje megteremtésének ügyét…
De ma mégsem ezek voltak a témák, hanem baloldali médiaszemélyiségek, elsősorban Dési János kiebrudalása a közvéleményben baloldaliként elkönyvelt televízióból, az ATV-ből.
Mindig rohadtul felbosszant, mikor úgy járok, mint parasztbácsi a műrepülőn és a nyakamba csurog a matéria (Azt gondoltam, hogy félni fogok, azt is, hogy beszarok, de hogy a nyakamba csurog az egész, ezt azért nem gondoltam volna…), pedig ez történt.
Mikor Bartus László megírta a hitgyülis televízióval kapcsolatos véleményét az Amerikai Népszavában, egyes megállapításait túlzottnak tartottam.
Aztán jött az egyházi törvény és láss csodát, a Hit Gyülekezete megkapta azt a státuszt, melyre az országban jónéhány, nála régebben működő egyház nem tarthatott igényt.
És most jött ez a nyílt és direkt politikai állásfoglalás, merthogy ne tekintsük ezt egyszerű személyi kérdésnek.
Jobb helyeken – mondjuk, ahol a nyugatos politikai értékek természetesek – a médiumok tulajdonosai még a szerkesztőségek munkájába sem nyúlnak bele, nemhogy szerződéses jogviszonyban álló munkatársaik szabadidős tevékenységét szankcionálnák.
Itt pedig ez történt, a szerkesztő-műsorvezető megbízási szerződését az egyik legnépszerűbb műsor, az Újságíróklub vezetésére azért szüntették meg, mert moderátorként ott sürgölődött a Demokratikus Koalíció megalakulási rendezvényén.
Ez még csak olyan műsornak se mondható, melyet ő szerkesztett volna, ezt a műsort a Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció kéz a kézben szerkesztette, írta az élet.
Echte magyar baloldali műsor, ahogy ezt már megszoktuk, nem sok változás van a magyar baloldal mentalitásában
Dési szerint azért is vállalta a műsor vezetését, mert azt gondolta, hogy ezzel is elősegíti a jó viszony megteremtését a szocialisták és a demokratikus koalíció között, - hát tévedett.
Most már csak türelemre lesz szüksége, és ha lesz olyan türelmes, mint Rákay Philip, akkor a jövője is biztosított, már ha a politika természete nem változik, és hát miért is változna?
Ha még a Népszavától is kirúgják parancsra, akkor az isten sem menti meg attól, hogy egy politikai változás után milliárdos legyen…
Ha csak éhen nem hal közben, habár az éhes művész az igazi művész, a jóllakott eltunyul…
Egy koszból Gréczy Zsolt műsora is elkezdi nélkülözni műsorvezetőjét, majd - várhatóan két lépésben - a műsor jellege is megváltozik.
A Demokraták című műsorba először meghívást nyer állandó vendégként Lázár János, majd a későbbiekben a műsor címe is megváltozik, mondjuk „A Vezér édes illata” lehetne a kissé hosszú, ámde kifejező cím.
Természetesen el lehet vitatkozni azon, hogy a tartalmában-rendben levő, de küllemileg sivár és ötletszegény műsor kell-e az adott televíziónak, de az azért kétségkívül gyanúra ad okot, hogy a megvilágosodás egybeesett a pártalapítás napjaival.
Mindig az volt a véleményem, hogy a nézeteket vitákban kell ütköztetni, itt viszont a legócskább kádári tradíciókat vélem felfedezni, - „leszóltak,” hogy mi is a szerkesztőség álláspontja.
Ha ez az ellenoldalon történik, megvonom a vállam és azt gondolom: vezérelvű párt, ez várható tőlük, ezeknek az életbenmaradáshoz is az kell, hogy egy külön csatornán a Vezér folyamatosan suttogja a fülükbe: belégzés – kilégzés…
Na de hogy ez velünk is megeshet, - hát ez azért meglepett.
Hogy nincs baloldali média, ez a baloldal egész vezetésének bűne, és nem kell hozzá túl nagy rosszindulat, ha azt mondom, hogy ezt a helyzetet nem lehetett véletlenül előállítani.
A jobboldal szerint a szocialisták gennyesre lopták magukat, emellett azért csöpögött oda állami pénz is rendesen, és bár arról sem lehet tudni, hogy a legális pénzek mire mentek, de hogy baloldali médiára nem, az biztos.
Ilyen média-szegénységet egyetlen politikai formáció sem tudhat a magáénak, ez pedig a hatalmon levő és a források felett diszponáló funkcionáriusok és testületek bűne.
Hogy ez jól jön egyeseknek?
Kétségtelen, de lehet, felelni kell egyszer majd ezért azoknak, akik ezt a helyzetet előállították.
És majd azoknak is, akik tegnapi harcostársaikat e le akarják takarítani a politikai palettáról.
Nem bíróság fogja őket megbüntetni, hanem a választók.
Kéretik majd nem meglepődni…

:O)))

5 megjegyzés:

Novi írta...

Hmmm, az utolsó /választói döntés/ bekezdésre próbáltam tegnap hivatkozni /elfordul a szegfű a 'zemberektől; a fizeSS bagázs meg szvsz kiszámíthatatlanul polgárellenes/ a DK-val kapcsolatban. Ráadásul akkor még a két szpíker elnavigálásáról csak valótlannak tűnő suttogást hallottam.

A 'fizeSS'nek volt anno annyi esze, hogy néhány médiafelületet, még ellenzékiként /a régi szép idők ;o)/ összedobott magának /igaz a mai napig rójják az emberek pénzéből az akkor bevállalt kötelezettséget/, a szocik még ebben is impotensek voltak.

>;-))

Névtelen írta...

Üdv, Effendi!
Már napközben a politikai fórumok tallózása közben feltűnt, hogy "valakik" erőst offenzívában vannak, hogy "végképp eltöröljék" GYF emlékét is. Számukra talán ez a legfontosabb, de lehet, hogy nekik "ez a harc lesz a végső". Nem tudom. Ma este az ATV-n a Bánó-féle beszélgetős műsorban 15 perc alatt annyi szart összehordtak a szocik ex miniszter- és pártelnökéről, amennyit 2-3 éve még a hírTV betelefonálós műsoraiban egy óra alatt sem! Aztán elkezdtem vigyorogni az egészen. Megpróbálom megfogalmazni, hogy milyen "íze" volt a mai napnak. Bár lehet, rossz a fülem és félrehallottam az "áthallásokat".

<<< Elvtársak! A bérből-, fizetésből-, és nyugdíj-megtakarításból élők tömegeinek osztálypártja ilyen súlyos- és kihívásokkal terhelt bolseviktoriánus-korban nem engedhet meg magának semmiféle trockista-zinovjevista-fletóista elhajlást! Ez ellen minden eszközzel fel kell lépni, és lehetőleg csírájában elfojtani! Ezen eszméktől, és terjesztőiktől minden nyilvánosságot, megjelenést, szót, de még a levegőt is el kell venni! Csakis a körünkbe befurakodott fellazító és hamis ideológiák által megtévesztett, a munkásosztályból deklasszálódott (polgáriasodott) elemek elleni eredményes harc lehet a tobzódó Semjén/Harrach-féle klerikális reakció elleni küzdelem sikerének záloga. S, ha majdan e farizeus törpepártot leszalámiztuk az Újkulák Pártról, csak akkor jöhet el a mi hőn vágyott váltópárti győzelmünk a Kispolgári Arrogancia Kormánya felett. De most elsőrendű feladat az agit-prop. munka korlátlan kiszélesítése a tagdíjfizető fletóista tévelygők távozásának mindenáron történő megakadályozására!!! Jelszavaink, elvtársak: Meggyőzés vagy karaktergyilkosság! >>>

Hát, kb ilyennek éreztem a mai "baloldali" hangulatot.
Nota bene: GYF-ból Kálmán Olga kihúzott egy keresetlen megjegyzést a pártpénztárnok intézményéről. No és hát itt az interjúalany egy pöttyet "túl szaladt a záróvonalon" , mikor sejtetni engedte e funkcionáriusok emberi minőségéről kialakult véleményét. Nesze neked "kapcsolati tőke"! Sikerült belemarni abba, aki évtizedig direkt/indirekt módon kézből etette a médiát. Nem véletlen ez az össztűz.

Hali!
szomjas teve

éva írta...

Pupu - kezd elmúlni a mégiscsak a szeressük egymást gyerekek hangulat? Nagyon helyes! Ahogy Kádár apánk mondta: a krumplileves legyen krumplileves - amit a mai helyzetre aktualizálva úgy mondhatnánk, hogy azt a kupacot, amely úgy néz ki, úgy "illatozik" és az ember ugyanúgy undorodik, amikor belelép - nevezzük csak nyugodtan szarnak!
Azért még 12-ét megvárom, mielőtt végleg lepucolnám őket a talpamról!
At Mszp a szememben MÉG nem puch-párt. Ha akkor sem változtatnak, akkor a rövidítés értelme nálam: Ma Szopunk Puchnak!
P.s. Szomjas teve: köszi, ez a hsz. akár önállóan is megállta volna a helyét!
(kekec)

zombi írta...

Engem megdöbbentett ez az atv-s dolog. Nem is értem. Az MSZP vezető gárdáját nem értem. Ezzel a szavazói támogatással,és ezzel a lendülettel, amivel most rendelkeznek, még rétegpárt sem lesz belőlük a következő választáson. A DK-nak meg egyre több a támogatója. És tegnap este a Tét-ben Bánó András azt kérdezte a résztvevőktől, hogy melyik parlamenti párt érdeke, hogy a DK bekerüljön a parlamentbe? Szerintem az MSZP-é, ha a Puch félék nem vinnék félre az éneket, ami meglehetősen hamis és fülsértő. Rá fognak ők még szorulni a pisis körtére.

éva írta...

zombi - Bánó műsorában ha jól emléxem, az "egyiknek sem" álláspont elsöprő győzelmet aratott.
Viszont van egy fogadásom: mivel a 10 fő a házszabály szerint csak bejelentéssel megalakul - Kövér tudomásul fogja venni a DK frakció megalakulását. A tagokat viszont (szintén a házszabály SZÓ SZERINTI) alkalmazásával - nem engedi oda beülni. Ha cifrázza: akkor az Mszp-től ELVESZ bizottsági helyeket - amiket viszont a DK nem fog tudni betölteni (mivel egy tagja sem lesz).
Viszont ezt a döntést nem tudja még 12 napig elhúzni - ezért az Mszp kongresszus már a tények ismeretében dönthet - aztán meg én is, hogy pucolom-e a cipőmet!
Sok reményem nincsen: az öreg bölényeket mit érdekli, hogy mi lesz a nyugdíjazásuk után?