2013. február 13., szerda

DIADALMÁMOR


Bővíti szentgotthárdi üzemét az Opel; ez több mint 100 új munkahelyet jelent.
A miniszterelnök szerint a bejelentés példátlan rekordnak számít. 
Ebből csak az nem derül ki, hogy mi ebben a példátlan és mi ebben a rekord.
De ne hasogassuk itten a szőrszálat, inkább örüljünk együtt, mert ez jó hír annak a száz szentgotthárdi és környező településeken élő családnak, akik majd itt dolgozhatnak, és megélhetésük biztosítva lesz, legalábbis az első autóipari válságig.
Annak is örülhetünk, hogy lassan azért megerősödik nálunk az autóipar, mégha a magyar beszállítók részaránya nem is éri el a kívánatos mértéket, és ha a magyar hozzáadott érték sem túl magas.
Az Opel Magyarországon motorokat gyárt, nem is keveset.
Ha a motorgyár építése befejeződik, akkor évi százezer motor gyártására lesz képes.
A 130 millió eurós beruházással 1600 négyzetméterrel növelik a termelő üzem területét - jelentette be Joachim Koschnicke, az Opel elnökhelyettese a Parlamentben, a magyar miniszterelnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatón.
Kell a siker a Vezérnek, mint libának a kukorica, ősi tradíciókat követve úgy fúj fel mindent, mint lókupec az eladásra kínált lovat a fenekébe dugott nádszálon keresztül.
Így növekedett emberfeletti méretűre, még az ellenzéki politikusok elismerő bólogatását is kiváltva az uniós támogatások eredménye, melyet Orbán saját sikerének és erőszakos nyomulása eredményeként tálal, jóllehet csak arról van szó, hogy a magyarországi régiók közül egyetlen tartozik a fejlettebbek közé, a többi hat szegény és elmaradott, az unió szégyene.
Mondjuk erre büszke is lehet Reménységünk, tizenkét év kemény munkája juttatta oda az országot, ahol most tart,  és amikor kikukucskálunk a bányászbéka segge alól, akkor sem a rózsás jövőt látjuk, hanem egy feudálkapitalista, tekintélyuralmi rendszert, melyhez képest Belorusszia a demokrácia zászlóvivője.
De vissza az Opelhoz.
Két dolog nem megy a fejembe: az egyik az, hogy vajon Görög Ibolya mit szólna ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök mellett a sajtótájékoztatón egy, még ha mégoly jelentős gyárnak is nem a vezérigazgatója vagy elnöke áll, hanem a helyettese?
Persze mondhatjuk azt, hogy a mi miniszterelnökünk szerény, mint az ibolya, de a jelenlegi leosztás szerint nem mi vagyunk hazudósak, hanem ő, így aztán nem mondjuk, inkább arra gondolunk, hogy a Mi Boldogságunk kézzel-lábbal azon iparkodik, hogy a nép lelkében a siker fogalma az ő nevéhez társuljon, ő legyen Sikeres Viktor Mihály király, e néven az első.
Másrészt azt sem értem, hogy van-e ez az esemény olyan horderejű, mely megérdemli, hogy a magyar Parlamentben a miniszterelnök emlékezzen meg róla?
Lószart Mama, hogy a klasszikust idézzem, ha úgy nézzük, ez a beruházás az Opel belügye, örülünk neki, de semmi újat nem hoz a magyar iparnak, egyszerű kapacitásbővítés, mert a cég úgy látja, hogy a piac igényei a termékükre belátható időn belül növekedni fognak.
A Közgazdaságtan Megújítója példátlan rekordnak nevezte, hogy újabb szentgotthárdi beruházást jelentett be az Opel.
Arra ugyanis még nem volt példa - hangsúlyozta -, hogy egy olyan hatalmas beruházás után, mint amilyen a 2012 őszén átadott szentgotthárdi Opel-motorgyár volt, még fél év sem telik el, és már egy újabb projektről születik megállapodás. Ha pedig egy olyan gyár, mint az Opel, fél évvel egy hatalmas gyárának avatása után újabb fejlesztésről dönt, az azt mutatja, hogy 'ők, akik itt vannak, tudják, hogy a magyar gazdaság kiszámítható' - mondta a kormányfő.
Hát én erről a magam földhözragadt gondolkodásával csak arra tudok következtetni, hogy az Opel döntéshozói nagy ívben tesznek a magyar gazdaság kiszámíthatóságára, ők inkább a keresletre vannak tekintettel, és amire építenek, az Orbán kiszámíthatósága.
A Vezér piszkosul szeret átadni, imádná a sikert, de sajnos nincs neki sok része benne.
Nevezetesen ez egy hazug alak, akitől bármikor kitelnek mindenféle piszkos trükkök, csak mára már ha három német gyár leül egy kávéra, akkor akár úgy is felállhatnak az asztaltól, hogy másnap a magyar állam csődbe megy.
Az Opel gyárának méretét nem tegnap döntötték el, ők egyelőre még ortodox gazdaságpolitikát folytatnak.
Az Opelnál egy beruházás előkészítése kissé körültekintőbb, mint a Puskás stadion helyett /mellett/ban/ épülő új stadion beruházása, már az építési terület is a tervezett méretekhez igazodik, a gyár pedig a kereslethez.
Vezérünk pedig úgy adja elő a dolgot, mintha Opel gazda egy új kutrincát toldana a disznóólhoz, mert annyira elégedett a polgármesterrel.
Így aztán ő is azt a módszert követi, melyet Anyukám nekem is ajánlott: „a világ hálátlan fiam, ha arra vársz, hogy más megdicsérjen, addigra leáldozik a nap, ha elégedett vagy magaddal, hát dicsérd is meg magad, ne tétovázz!”
Persze, azért hülyeségeket nem kellene beszélni, mert ez nincs benne a Mama receptjében.
A Vezér rámutatott, hogy a német mérnöki kultúra a világ élvonalába tartozik, ezért 'egy olyan társadalom, mint a mienk, amelynek alapvetően mérnöki kultúrája van, mindig is tisztelettel tekint Németországra, és örömmel működik együtt'.
Hát, amennyiben a kolbásztöltés és a pálinkafőzés mérnöki teljesítmény, akkor igaza van, egyébként meg igen szórakoztató az ilyen duma,.
Ennél már csak az a felsorolás viccesebb, mely az öt rendbetett területről szól, nevezetesen szerinte csökken az államadósság, három százalék alatt van a költségvetés hiánya, a magyar külkereskedelmi mérleg a németeké után a második legnagyobb eredményt mutatja Európában, a folyó fizetési mérleg is rendben van, és bár lassabban, mint szeretnénk, de a foglalkoztatási arány ugyancsak javul.
Ő mindenesetre már elégedett, mostmár csak a maradék tízmillióval kellene valamit kezdeni.
Nem vagyunk túl optimisták…


:O)))

4 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, Anyukádnak nem volt igaza: igenis hálásak vagyunk az írásaidért és szoktunk dicsérni is - én a magam részéről, ha el nem felejtem, mert inkább a tartalommal szoktam foglalkozni. Ezt vedd dicséretnek.
Az pedig viccen kívül a politológusi szakma dicséretére válna, ha össze tudtak volna hozni egy ilyen elemzést a demokrácia-diktatúra kérdésben: "feudálkapitalista, tekintélyuralmi rendszer, melyhez képest Belorusszia a demokrácia zászlóvivője."
Bár talán a "rendszer" elé beilleszthető még a "maffia" is.
A MI BOLDOGSÁGUNK meg megint hazudott egy jókorát: 412 mrd-al NŐTT az államadósság, ami a recesszióban levő (tehát csökkenő GDP-hez viszonyítva kizárt, hogy csökkenésként legyen kimutatható.
A 3 % alatti hiány TALÁN összejött, bár azt tavaly is bejelentették, aztán lőn nagy pofára esés.
A külker mérleg és a folyó fizetési mérleg árát a devizahitelesek fizetik (majd bele is döglenek)
azt meg igazán nem értem, hogy miért nincs megelégedve a munkaerő kivándorlásának ütemével? Ha az a félmillió ember idehaza maradt volna az állást kereső másik félmillió mellett: akkor meglett volna az 1 millió munkahely: negatívban.
Két eset lehetséges:
VOLT munkahelyük, tehát a helyükre mást lehetett felvenni -
ezért lassan, de csökken a munkanélküliség,
vagy nem volt, és a nullához hasonlóan nem oszt és nem szoroz a kivándorlásuk.
Nem sok jót sejtet e téren, hogy nem teszik lehetővé a közmunkások egész éves 8 órás foglalkoztatását.
5 hónap max napi 6 óra: ugyanabból a pénzből statisztikailag több embert lehet majd kimutatni. A többi időben meg dögöljenek rakásra!?
Nem, akinek egy csepp esze is van, tényleg nem lehet optimista. Legfeljebb reménykedhet abban, hogy nem a reményhal előtt fognak többen éhen halni.

Névtelen írta...

Én csak megosztom... Minden nap.

Varga Éva írta...

Csökkent az államadósság?
Dejszen pont tegnap volt világrengető hír, hogy a második legnagyobb értékre bírt emelkedni.
És az elsőt is a felcsúti lókupec tartotta ....

Pofája, mint a teflon. Negyven rétegben.

Oak írta...

Ha nem sírni lenne kedvem,most elismerően bólintanék: kuszaszem nem oly rég azt mondta, hogy duplázni kell a GDP-t (mondtam akkor pár ismerősömnek: a jóisten mentsen meg tőle,mert a -1.5-öt megduplázni az;katasztrófa...és kuszaszem nem viccelt; megcsinálta!a mai adatok szerint -2.7 a 'csodás eredmény)
Az államadósság nő,a kilátások egyre rosszabbak.Ebben a helyzetben nem oszt-nem szoroz,hogy egy már meglévő gyár a kapacitástartás végett csinál-e egy új csarnokrészt.(tényleg a nevetség határa volt már az is,hogy a coca-cola új töltősorát is felcsuti suttyó avatta,a megszalagozott tejelő tehénről nem is beszélve)Ennek terhe és haszna is az övé. Azt inkább megkérdezném, hogy a hazai busz és autó gyártás hol van? mert a béka segge alatt nem látom.Hol vannak a konzervgyárak,a hús,tej,mezőgazdasági kombinátok?

Na szval,kérném kuszaszemet, hogy ne jósoljon többet!vegye fel inkább a cserkabátját,és menjen a gőzbe.Hasznosabb lenne ha ott töltené az idejét.

Az egyetemisták meg ne hagyják magukat, ahogy a virrasztók se!!!

...amúgy valentin napon megtisztelek mindenkit akit becsülök, vagy elismerek, vagy szeretek, úgyhogy 'vagyok itt is;-)mint minden nap. Olvtársaknak is üdvözlet.