2013. február 20., szerda

DSCHINGHIS KHAN

Tulajdonképpen az Ablak-Zsiráfot kereste, mert érezte azért, hogy hiába a világuralmi ambíció, ha nem tudja felismerni a hódoló szavakat a betűk dzsungelében.
Csak ne lennék ennyire vizuális típus!
Mikor elolvastam a hírt, majd megtekintettem a televízióban, hogy a Vezér részt vett egy koncerten, melyet neves hazánkfia, Leslie Mandoki az idő vasfoga által kissé megrágott hajdani sztárokkal hozott össze, nagyon kellett röhögnöm, hiszen nem sokkal előtte Gyurcsány, a parkett ördöge vadai Ágival nyomta az LGT koncerten.
Lelki szemeimmel láttam, hogy azonnal összeült a válságstáb és vad brainstormingba kezdett, mivel lehetne ezt überelni.
Először arra gondoltak, hogy dekázhatna a parlamenti patkó közepén az ebédszünetben, de aztán valakinek rémlett, hogy a Leslie féle Zenemúzeum a MÜPA baráti környezetében lép fel, és innentől már sima volt a pálya.
Kell ugye a Vezérre a szokásos öltönye, melynek zakójának előnyös szabása kidomborítja férfias  fenekét, hogy amikor nem pucsít, akkor is tudják hívei,hogy merre van az arra.
Emellett ez bátorította fel kedves ismerősömet, hogy a Nemzet Atyja, a Haza Megmentője és a Tündökletes Vezér címen túl megajándékozza őt a Rucaseggű címmel is.
A mohair sál már csak ráadás, a szépségipar leleménye, egyszerre meleg és takarja a tokát.
Karjára felfűzték hitvesét, a kívánatos családmodell képviselőjét, a Nemzet Pogácsaszaggatóját, a Családi Gazdálkodót, aki a mi pénzünkkel gazdálkodik a családjában.
A stylistok elégedetten tekinthették meg az uralkodói párt, majd a szakemberek ellátták viselkedési tanácsokkal őket, de miután viselkedni arrafelé senki sem tud, így hát elővették a már jól begyakorolt sémát: a vezér alkalomadtán cuppogja végig a Főméltóságú Asszony kezét, a kisujjától a hónaljáig, mely utóbbi megnyalintásától tartózkodásra intették – mit szólna hozzá a papabilis egyházi főméltóság?
Már csak egyetlen dolog maradt hátra: ki kellett találni, hogy mit is tegyen, hogy a bulvárban előkelő pozíciót foglalhasson el?
Végül Kubatov a homlokára csapott és azt mondta: Meg kellene ajándékozni Laci papát valamivel, de mivel?
És itt jött képbe Dzsingisz kán, a keleti önkényúr, a Mongol Birodalom megalapítója, ami akár kicsit áthallásossá is teheti az ajándékot, merthogy azért ne legyünk annyira egyszerűek, mint a százas szög, hogy azt higgyük, hogy csak Laci papa hajdani együttesének nevével keresünk párhuzamot, lószart Mama!
Itten világpolitikai összefüggések vannak, az egyik világtörténelmi jelentőségű Vezér így emlékezteti népét a Nagy Előddel való hasonlatosságra, beleértve azt is, hogy míg Dzsingisz kán apja Jiszügej csak bátor volt, az ő apja viszont Orbán Győző és azért ez nem semmi!
Dzsingisz kán egész népeket irtott ki, de már a Mi Vezérünk is hozzákezdett ehhez, egyelőre velünk kísérletezik!
Szóval valami Dzsingisz kános ajándék kellene, amit Kubatov fel is derített a neten, de ez így valahogy túl snassznak tűnt, hát felturbózták kicsit az ötletet, és eladták a baráti (másmilyen nincs…) médiának, imígyen: „Találtam az egyik magyar antikváriumban egy majd’ kétszáz éves könyvet” – mondta a miniszterelnök, miközben átnyújtotta a ritkaságot.
Na, itt fordultam le a székről, mert mint említettem, vizuális típus vagyok és felködlött előttem a kis pocakos, amint az antikváriumban böngészi a könyvespolcokat, szótagolja a címeket majd felrikkant: megtaláltam!
Antikvárium!
Persze, mint a könyvtár Bajor Iminél!
Ez a pojáca egyre nevetségesebb, miközben az ország, melyet a gondjaira bíztak egyre élhetetlenebb, menne is világgá, aki csak tud.
Ma lehetett olvasni, hogy a kétezres évek folyamatos emelkedő trendje tavaly érte el eddigi csúcspontját: 2012-ben a felnőtt magyarok 19 százaléka tervezett valamilyen típusú kivándorlást.
Egy évvel később, 2013 januárjában a lakosság 16 százaléka gondolkodik azon, hogy más országban folytatja életét, a 18 éven felüli diákok több mint fele nem Magyarországon képzeli el közeljövőjét. - derül ki a Tárki 1993 óta tartó kutatásából.
Az sem túl jó jel, hogy a fiatalok körében népszerű a jobbik, mégha a radikalizmus mindig is a fiatalokat vonzotta.
Ami most az ELTE Hallgatói Önkormányzatáról kiderült, az egyszerre veti fel az állam, az egyetemek és a hallgatók felelősségét, ahogy viszont a hallgatói tiltakozáshoz viszonyul a hatalom, az egyértelműen a jelenlegi rezsim felelőssége.
A gazdaság a padlón hever, a mélyszegénységben élők száma egyre nő, míg a középosztály egyre lejjebb csúszik, az ipar, az oktatás és az egészségügy romokban, a nyugdíjrendszer biztonsága és a kiszámítható jövő az idősek számára megszűnt.
A mezőgazdaság úgy látszik még nincs felvásárolható állapotban, hát gondoskodni kell arról, hogy a nagyüzemek tönkremenjenek, ezért a társas vállalkozásoknak öt évet terveznek adni, hogy eladhassák 1200 hektáron felüli földterületeiket akkor, mikor ilyen-olyan strómanok neve alatt a kis traktoristalánynak is több van.
Eközben Mándoki Laci egóját fényezgetjük, aki amikor sikeres volt, a Mi Lánglelkű Vezérünk egy formás kis zacskóban utazgatott még a világban.
Rengeteg művészünk van, kortárs előadók és egyéb művészek is, akikből éppen most akar birkanyájat kovácsolni Vityka, élükre – ahogy ez minden birkanyájnál előírásos – már megtalálta a szamarat.
Fekete szamár, de szamár, ez a lényeg.
Kételkedem abban, hogy éppen ez a derék Laci érdemelte volna ki az ország kitüntető figyelmét, még ha semmi bajom sincs vele egyébként és irigy sem vagyok rá, csak ugye az igazságérzet, meg a stílusérzék háborog.
Csak az enyém?

:O)))

9 megjegyzés:

éva írta...

Szegény Orbán kánnak mit össze nem kell szenvednie a hatalomért? Múltkor a Bolygó Hollandi előadását kínlódta végig az Operában (még szerencse, hogy az "ős" változat csak egyfelvonásos. (hm.., lehet, hogy Ókovács miatta kotorta elő???) most meg Mándoki és társai.
Csak azért az üzenetért, hogy adtunk a magas kultúrának is?!
De azért hajtsunk fejet a kulturális tanácsadói előtt: hiszen mehetett volna Kárpátia koncertre is! :-))))
Egyébként a fotósok bojkottja miatt az LGT koncertről még csak a Gyurcsány vadai tánc és a Gyurcsány énekel a közönségben képek jelentek meg. Gondolom a politikai tartalom miatt a menedzsment arra nem tartott igényt.

Unknown írta...

Hiába, no. Ez a futball-fan színvonal. Még jó, hogy a szotyis zacskót otthon felejtette.(Vagy csak kiretusálták?)
Schiff Andris, persze, nem kellett.

Varga Éva írta...

Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé lovas, hó lovas ! Hé lovas ! Rajta ! Bátran !
Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé pajtás, hó pajtás, hé pajtás !
Sose hátra senkitől se félünk Ho-Ho-Ho-Ho
Gondolom, azért a nagy érdeklődés Mán doki papa életműve iránt, mert a neten való kutakodásban feltűnt ez a míves, veretes dalszöveg is, és úgy gondolták, ideje lecserélni a Roxette-dalt (amit amúgy sem hiszem, hogy egy keleti maffiavezérnek szívesen adna oda használatra a szerzője) egy ilyen kis ütős, elmélyült, kifinomult versikére.
Értse mindenki, ahogy akarja ....

Csak a mának élünk Ha-Ha-Ha-Ha
Győzelem kell győzelem után
Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé lovas, hó lovas ! Hé lovas ! Rajta ! Bátran !
Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé pajtás, hó pajtás, hé pajtás !
Sose hátra kedvünk mindig vidám Ho-Ho-Ho-Ho
Tudjuk mi vár reánk Ha-Ha-Ha-Ha
A sátánnal jót iszunk holnap tán

Varga Éva írta...

Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé lovas, hó lovas ! Hé lovas ! Rajta ! Bátran !
Dzsin, Dzsin, Dzsingisz kán
Hé pajtás, hó pajtás, hé pajtás !
Sose hátra senkitől se félünk Ho-Ho-Ho-Ho
Gondolom, azért a nagy érdeklődés Mán doki papa életműve iránt, mert a neten való kutakodásban feltűnt ez a míves, veretes dalszöveg is, és úgy gondolták, ideje lecserélni a Roxette-dalt (amit amúgy sem hiszem, hogy egy keleti maffiavezérnek szívesen adna oda használatra a szerzője) egy ilyen kis ütős, elmélyült, kifinomult versikére.
Értse mindenki, ahogy akarja ....

Varga Éva írta...

Nem tudom, mi van a blogmotorral, de úgy tűnik, nem azt teszi be, amit szeretnék, hanem azt, amit ő .... ennyire jó lenne a mándoki mű?
:-)

ZöPö írta...

Nem az a baj, hogy családi körben zenét hallgatott a minielnök úr, még az sem, hogy előtte/utána együtt vacsorált a neves muzsikusokkal, hanem, hogy ott adomázásra ragadtatta magát:

http://route66.blog.hu/2013/02/20/correcting_greg_lake

Névtelen írta...

Menyit fizetnek évának?

Cereus írta...

névtelenem! Annyit biztosan nem, mint Tiffanynak, aki több mint száz milliót kapott a harkányi fidesz ujjászervezéséért. De a töredékét sem mint Orbán, Chakon által szarrá vert biodiszlete, aki a szemedbe hazudik a plakátokon. Szerintem, nagyon szűkreszabott gonolkodásmódod piciny fejlesztésével is, rettenetes tragédia érhet! Ha igyekszel még a valóságot is megtapasztalhatod. Kérlek, saját érdekedben fogd vissza magad...

PuPu! Ha kérhetlek, MÉG ne írj ki mindent magadból! Humoros írásaid szenzációsak! Amit ez a BANDA művel, meg az ellenzék, az egyenlőre tragédia. Van egy ember a baloldalon aki sajos nem akkredittálja magát, pedig legalább a "selejtezőkben" nagy szükség lenne rá!!!

éva írta...

Pupu, kérlek töröld ki az előző szövegem! Nem tudok belejavítani.
Vica
Kinek a Mándi, kinek a MÁRAI a minőség. Hasonló a hasonlónak örül.
Fizetős névtelen:
Lehet, hogy ez egy jobbos trollnak elképzelhetetlen, de legyél erős, én grátisz, viszont kedvtelésből csinálom!
NEKED meglátogatott blogonként fizetnek? Esetlen főállásban csinálod? Mert hogy nem betűnként fizetnek, azt látom.
De egyébként ügyes kis szöveg, a név változtatásával bármelyik blogba beilleszthető. Csak intellektuális teljesítménynek egy kissé satnya.