2013. február 10., vasárnap

MENETEK


A népi bölcsességet nyugodtan ki lehet egészíteni – szegény embert az ágon kívül még a hó is húzza.
Nem elég az éhségmenet résztvevőinek a maguk baja, a rengeteg kilométer, a gyaloglás megpróbáltatásai, most még itt van a hó is, mely újabb megpróbáltatások elé állítja őket.
Pedig a fizikai megterhelésen kívül rendkívüli az a pszichikai nyomás is, mely alatt végig kell menniük kálváriájuk stációin, hogy el tudják érni kitűzött céljukat, mely, ha nem is minden ember megváltása, de legalább a figyelem felkeltése a legszegényebbek – idősek és fiatalok, gyermekek és szüleik - nyomora, elesettsége és kilátástalan élete iránt.
Éhségmenet.
Ha valaki negyedszázaddal ezelőtt azt mondja, hogy ide jutunk, a magyar nép egyöntetűen és harsányan kiröhögi, annyira irreálisnak tartotta volna a víziót.
Hiszen akkor a magyar mezőgazdaság a világ élvonalában volt, annyi élelmiszert termelt, amennyivel az ország lakosságát többszörösen jól lehetett lakatni és olyan áron, melyen a legszegényebbek számára sem volt utópia a hétvégi csirkepörkölt, de ha nagyon akarta, akkor még a libacomb sem.
Most meg itt van: éhségmenet.
És ez nem valami elvont, elméleti éhségről szól, Ady szép, igaz soraitól kissé eltérően nem éhe a szépnek, éhe a szónak, de éhe kenyérnek hajtja őket, mert a létfenntartás ösztöne így rangsorol.
Tél van, hideg, hó és latyak, otthon a pénztelenség, a közmunka éhbére, vagy a totális munkanélküliség, a fűtetlen lakás, a korgó gyomorral iskolába indított gyerek, a tehetetlenség és jobb esetben a társadalom közönye.
A közönyön már nem is csodálkozik senki, hiszen ősi magyar szokás félrefordítani a fejet más baja láttán, erről a zsidók sokat tudnának mesélni, de az azért már mégiscsak túlzás, hogy ezeket az árokpartokon Pest felé baktató, szomorú látványt nyújtó kis csoportokat folyamatosan provokálják, megalázzák emberi mivoltukban, önérzetükben.
Hát micsoda deformált jellemnek kell annak lenni, aki veszi a fáradságot és molinót fest, kifeszítve az út fölé, azt hirdetve, hogy a menet résztvevői tolvajok lennének?
Milyen elállatiasodott ember az, aki luxuskocsijával lelassítva a menetelők mellett a lehúzott ablakon keresztül zsömlével dobálja meg a menet élén haladó tüntetőt?
Hogyan gondolkodhat saját településének polgárairól az a polgármester, aki ahelyett, hogy szállást adna és étellel kínálná a menetelőket, inkább provokálja őket?
Megérteném, ha ezek az emberek pártpolitikai harcosok lennének, és azért tüntetnének, mert a legundorítóbb férget, aki már régen elfelejtette, hogy honnan emelkedett ki a családja, el akarnák zavarni.
De ezek az emberek nem pártok aktivistái, ezek az emberek egyelőre még nem akarnak elzavarni senkit, ezek az emberek egyszerűen élni szeretnének és ételt adni gyermekeiknek, és ezért megdolgoznának szívesen, ha lenne hol, lenne mit dolgozni, tisztességes fizetésért.
A legfájóbb a társadalmi közöny.
Az emberek akkor, mikor bizonytalanná válik a világ, vagy valami nagy baj van az országban, akkor bezárkóznak, a családok befelé fordulnak és megpróbálják saját stratégiájuk szerint túlélni a nehéz időket, nem foglalkoznak másokkal.
Hogy ez nem vezet sikerhez, már ezerszer bebizonyosodott, de a magyar olyan, mint a kiselefánt, nehezen tanul, de legalább hamar felejt…
Van egy másik menet is, ezt Békemenetnek hívják, ők busszal és személyautókkal meneteltek legutóbb Gyulára, merthogy a Békemenet csak rövidtávon gyalogmenet.
Megnéztem volna, hogy hányan lettek volna Gyulán, ha nekik is gyalog kell felkeresni a szép kis várost, mert éppen ott kell megvédeni a Vezért, akihez nemtelen támadók egy petíciót akartak eljuttatni, megsértve ezzel szentséges auráját.
Csupa-csupa jóllakott – mint Szanyi Tibor közérthetően rámutatott - internacionalista napközis ment át a Vezér körül sündisznóállásba.
Annyi volt komcsi volt közöttük, hogy akár a Téli Palota ellen is rohamra indulhattak volna, de szerencsére nem volt szükség rájuk, mert beszari vezérük elrendelte, hogy a TEK másfél kilométeres körzetben zárja le a frakcióülés helyszínét,.
Még a légtérbe berepülő libákra is felemelték Kecskemétről a Gripeneket, nehogy megmerényeljék a Nemzet Első Emberét (vagy utolsó trógerét?)
Volt aztán a közelmúltban egy harmadik menet is, neonácik meneteltek, alakzatban, zászlókkal.
Mint az újságok megírták, a rendőrség nem zavarta meg a rendezvényt, ami nagyon derék dolog, meg is szoktuk már, értjük is, hiszen mit várjunk egy budapesti rendőrtől, mikor a kormánypolitika minden nap minden megnyilvánulásával azt sugallja, hogy hagyni kell ezeket a derék embereket masírozni, aztán majd az első pogrom után eldöntjük, hogy mi legyen velük.
Addig meg még jól jöhetnek alkalomadtán, mint ahogy a televízió-székház felgyújtásánál is kapóra jöttek anno.
Orbán tudja mi a hála: stadionok, meg szabad menetelés.
Holnap érkeznek a Parlament elé az Éhségmenetek, várni és köszönteni, támogatni kellene őket.
Lehetőleg minél többen, mert érezniük kell, hogy nem halt még ki teljesen ebből az országból a jó érzés, a humánum, a szolidaritás.
Mert – Adyval szólva - Nagyobb igaza sohse volt népnek,
                                    Hitványabb Nérók még seholse éltek.
Gyertek fogadni őket ti is.

:O)))

8 megjegyzés:

Zsuzsanna írta...

megyek, csak előtte egy kicsit még Haházom

Noel írta...

Pupu, elszörnyedve olvastam az Éhségmenet honlapján tobzodó szennyes. fröccsös indulatot. Ha belegondolunk, hogy teljesen megengedett (??) ezeknek az embereknek a megalázása, fenyegetése un. "sajtónyílvános" közegben, sőt! bizonyos kormányoldali körökben trendi (netán még elvárt is ?), mit művelhetnek ezekkel az emberekkel, amikor senki nem látja, hallja, milyen presszió alatt élnek (??) Ennek ismeretében még inkább fejet kell hajtanunk a menetelők emberi nagysága, bátorsága és önmérséklete előtt.
Rengeteg bűne van ennek a kurzusnak, ezeknek a politikusoknak nevezett maffiozóknak, de a legnagyobb, talán történelmi bűnük az, hogy ismét visszahozták a viceházmesterek világát. Azon el lehet vitatkozgatni, hogy az unortodox gazdaságpolitikával mekkora kárt okoztak az országnak, azon is, hogy mennyit lopnak, lopt ak , ( mármint azon, hogy ez bűn vagy "csak" hiba) de azon, hogy ezt a morális szennyet a nyakunkba zúditották, sőt szemmelláthatóan helyeslik, már nem lehet vita. Ezek az emberek országrontók és jobboldali frazeológiával élve nemzetárulók. És erre nincs bocsánat !

Névtelen írta...

Én nem hiszem,hogy a jobboldal hazug hazaáruló gőgös gazemberekből áll.Biztos van pár kivétel és ha van ilyen mostanában kell megmutatkozniuk.:O)

Noel írta...

De nem mutatkoznak !
Lehajtott fejjel diszkréten félrenéznek.
Szüleim, nagyszüleim, akik megjárták a világháború poklának számtalan bugyrát, szinte vallásos eltökéltséggel vallották pl., hogy kenyerrel, zsemlével nem dobálozunk, szemétbe nem dobjuk. Milyen érzést, erkölcsi felháborodást kellót ol, most az a bicskanyitogató cinizmus, amikor a tisztes megélhetésért menetelőket 20 millás luxuskocsiból kihajigált zsemlékkel célozzák meg ?
Hogyan tudják ezt a cinikus, megalázó cselekedetet összeegyeztetni a már az alaptörvénybe is bevésett keresztényi elvekkel, mentalitással ?

Névtelen írta...

Sajnos nem tudok menni, hogy fogadjam őket - pedig megérdemelnék. Ők legalább mernek, nem becsinálva várják a véget. Politikusok, ébresztő!

éva írta...

Bocs, most kissé vulgáris leszek, 18 éven aluliak és ájuldozós vénkisasszonyok inkább ne olvassák:
A Cikis Összefosott Faszúak provokálták az Éhségmenetet a parlament előtt kifeszített
"Köszöntjük a szoci hataloméhségmenetét" transzparenssel.
Jó magasan kifeszítve. Létráról vagy darus kocsiról szerelve.
Mert azok jókedvükben gyalogoltak végig az országon.
A repedtsarkú utcanő édes anyucikájukat az ilyeneknek!
Pupu, kivághatód, de akkor is jól esett leírni!

Cereus írta...

Kedves Éva!
Ehhez már büdös fideszes szarháziak, keresztényi szellemben nevelkedett, szeretettől átlényegült gondolkodásmódja kell. Ez a disznóólból megnevelése elött kiszökött, hazug suttyó szintjén álló, és mindent túlteljesítő bitangok, szociális érzékenységére vall. Hajrá fiúk, csak így tovább!!! Mert ennek is, kedves kriptafeszegetők hamarosan, nagyon súlyos vége lesz!

Oak írta...

Kdvs Éva! Az a nagy igazság, hogy a szívemből szóltál.

Azon gondolkodom, hogy mi lehet az oka annak, hogy a 'magyar sors mindig kitermeli ezeket a torz lelkeket.
Annyiszor lépett már ugyan abba a folyóba mo. népsége.
Hogyan lehet az, hogy soha semmiből nem tanul?