JUT ESZEMBE

Most csak úgy, ami eszembe jut…

Horn Gyula temetése olyan volt éppen, mint egy volt magyar miniszterelnök temetése lenni szokott, az csak az érdekes benne, hogy Horn Gyula nem olyan miniszterelnök volt, mint amilyenek a magyar miniszterelnökök lenni szoktak, és szerintem olyan sem volt, mint amilyenek a jövő miniszterelnökei lesznek.

Horn Gyula volt – és darabideig marad is - az utolsó plebejus magyar miniszterelnök, ami nem tévesztendő össze a bunkó miniszterelnökkel, mert olyan akadt már utána is…
A temetés érdekessége, írnám, ha ez egy temetés méltóságával összeegyeztethető lenne, - szóval a szokatlan dolgok egyike az volt, hogy a jelenlegi miniszterelnököt figyelmeztetni kellett, hogy kondoleálnia illenék a családnak, aki nem egy volt miniszterelnököt veszített el.

Persze, a fene egye meg ezt a pocsék emberi természetet, lehet, hogy csak előítéletes vagyok, és a Vezér nem jegyezte meg a szerepét, végtére is ő is ember valahol, nagyon mélyen és energiatakarékosan.

Várta esetleg a temetés végét, mint falun szokás, hogy odamehessen - ahogy az egyik helybéli atyafi mondta volt mifelénk – gratulálni a családnak.

De korrigált, pedig igen zavarban lehetett és biztosan felettébb dühös volt, mert volt némi fütyörészés a produkciója alatt.

Nem tudom, hogy helyesen-e, talán inkább nem volt helyénvaló dolog, ne lopja el senki az ember utolsó nyilvános fellépésén a show-t senkitől, a temetés az elhunytról szól, nem ellenfeleiről.
Ilyen alapon egy falusi temetés során minimum három, de inkább négy sírgödröt kellene ásni, hogy a temetésen ott zokogó, majd helyben megbicskázott halálos ellenségeket és rosszakarókat is egy koszból el lehessen földelni.

Gyurcsány nem felejtette el a részvétnyilvánítást, szép emberi gesztussal leguggolt az özvegyhez, úgy mondott neki néhány kedves és együttérző szót, ami láthatólag jólesett, pedig Gyurcsány nem lehet túl népszerű a Horn-családban, mert ugyan proli, de öntudatos prolinak nemigen mondható.

Pedig lehet, azzal jobban járt volna az ország, mint a belvárosi liberálisok kegyeit kereső, de soha el nem nyerő politikussal.
Viszont Németh Miklós volt miniszterelnök „elkésett” a temetésről.

Talán kellett volna pénzt osztani a résztvevőknek, akkor odaért volna bizonyára.

Azzal, hogy elment annakidején az EBRD-be aktakukacnak, bizonyította, hogy Tesco-gazdaságos politikus.

A mentalitását meg már ismertük még fénykorából, mert a rendszerváltás után  ez az acélos jellem maga dicsekedett titokban keresztelt gyermekeivel.

A pitiánerségnek nincsenek határai, úgy tűnik.

Németh nem kedvelte Horn Gyulát, mert igazságtalannak tartotta, hogy a német egyesítésben az ő szerepét domborította ki mindenki, pedig a kormányfő hozzájárulása nélkül aligha jöhetett volna létre a páneurópai pikniknek nevezett attrakció, mikoris az NDK állampolgárok Wartburgot, Trabantot, sátrat, motyót hátrahagyva, farokfelcsapva rohantak az ígéret földjére.

Igen, van Németh érvelésében igazság, de az élet gyárilag igazságtalan, a németek pedig sokkal jobban kedvelték a ravasz kis prolit, mint a sótlan pártbürokratát.

Mindenesetre jellemző, hogy folyamatosan és pártoldaltól függetlenül milyen emberi minőség jut szerephez a politikában mifelénk, a jobboldal dicsőségeiről, egy Wittnerről vagy egy Harrachról nem is szólva, csak a saját portánkon sepregetve is sírva fakad az ember, mikor eszébe jut Szűrös Mátyás, Pozsgay, vagy a permanens önértékelési zavarokkal küzdő Szily Katalin.

Stb.

Azon is spekuláltam, hogy mennyire fontos lenne, hogy kiderüljön Derdák és társai ügyében a megfellebbezhetetlen igazság.

Őket – elmondásuk szerint – gárdisták verték meg, ami a sajtóban és az interneten megjelent képek láttán egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, hiszen ezekről a fazonokról csak úgy ordít a primitivizmus.

A verés nem volt túl komoly, talán egy-két pofon, kis rugdalása a földrekerültnek szájkaratéval egybekötve, igazán, csak miheztartás végett.

Még a vipera sem került elő, talán még jóseggű csodafegverüket, a harcias copfos amazont se vetették be a szélsőjobb buzik látványától érthetően feldúlt harcosai, nem is értem, miért zajonganak ezek a tetves cigányok.

De azt tudom, hogy a rendőrség felelőtlenül, szakmai hibákat elkövetve járt el, hiszen kényes társadalmi-politikai kérdésről van szó.

Bár az nem várható el minden rendőri vezetőtől, hogy ilyen tekintetben is körültekintő legyen, de az igen, hogy ha nem az, akkor töprengjen el azon, hogy nem hasznosabb e a testületnek, ha talpasként a zebrán bírságol.
Ha kiderülne, hogy Derdákék nem állítottak igazat, az viszont igen súlyos csapás lenne a toleranciáért és demokráciáért küzdők számára, mert tiszta eszmékért csak tiszta eszközökkel szabad küzdeni.

Más.

A sajtó tele van Demján hősies küzdelmével a szövetkezetekért, melyek az elfogadott törvény után de facto megszűntek, hiszen a döntés vagyonuk sorsáról, hozadékáról az állampolgárok kezéből átkerült az állam kezébe.

Nem kevés pénzről, óriási vagyonról van itt szó, egy komplett országos fiókhálózat kerül éppen Simicska kezébe, és ha az igen könnyen megoldható egyenletet megnézzük közelebbről, mely szerint Simicska = Orbán, akkor nem kétséges, kinek az érdekét szolgálja ez a velejéig diktatórikus döntés.

A termelőszövetkezeteket már szétverték, most utódszervezeteiket lehetetlenítik el, a szövetkezeti mozgalmat ezzel sikeresen fel is számolták.

Pedig a szövetkezeti mozgalom a gazdasági tevékenységen túl a demokrácia talán legjobb gyakorlóterepe volt, most éppen szórják fel a helyét sóval.

Hát így vagyunk mostanság itt Balkán-alsó-külsőn.

Hogy mikor ér el ez az ország végre Európába, a fene tudja.

Mindenesetre lassú a haladás, a lovak nyerge csúszkál.

A hús a nyereg alatt, ugyebár, a hús…

:O)))