2015. március 15., vasárnap

MEHETÜNK TOVÁBB

Az a középső milyen huszár is?
Minden elismerésem azoké, akik odamentek a Múzeum-kerthez, nekem is ez lett volna az ötletem, de én nem húsz emberre gondoltam, hanem mondjuk a délutáni tüntetés résztvevőinek létszámára.
Húsz emberrel könnyen elbánnak Orbán hívei, húszezerrel már azért elbajlódhattak volna kicsit, tán a hangjuk is erősebben szólt volna.
Na mindegy, mondom én könnyen, merthogy nem engem rugdaltak a földön a magyar kultúrfölény birtokosai, mint azt az ötvenkilós kis nőt, akinek véleményét képtelenek voltak elviselni, mint ahogy magát azt a szomorú tényt is, hogy más vélemény is létezik mint az övék.
Mindenesetre a javán túljutottunk, a Kossuth téri tüntetéshez nem fűzök sok reményt, de persze nem lenne baj, ha tévednék.


Picigeci a Nemzeti Múzeum előtt mondta a magáét, mondta a gyönyörű szóvirágokat, játszott hívei nacionalizmusának húrjain, eljutott a sovinizmus magasságaiba is, megmutatta az ellenséget, akik a pénzt kiviszik az országból, biztatta nyáját, hogy most jön éppen az aranykor.
Muszkázott is egyet, hadd örüljön Merkel, labancozott is. és egy percig nem zavarta, hogy a labancok is magyarok voltak, úgysem emlékszik már arra senki...
Az meg egyenesen nevetséges, ha valaki kioktat bennünket a szabadság tárgyköréből, hisz ki értene ehhez jobban nálunk, akik történelmünk utolsó ötszáz évében egy napra nem voltunk szabadok, nem igaz?
A magyar név megint szép lesz, éljen a magyar szabadság, éljen a haza. 

Mégegyszer mondom: Éljen a haza!
Előtte Tarlós mondott valamit, azok között, akik egyetlen mondatára is emlékeznek, kisorsolok egy hangszórót.
A műsor remek volt, Keresztes Ildikó remekül hozta az elnyomatás éveinek rondaságát, a táncosok esernyője hol működött, hol nem, de a kicsik aranyosak voltak, habár a reformkor nem helyeselte volna, ha a korabeli lányok alsószoknyában táncolnak - de ne legyünk akadékoskodók.


A tömegben feltűntek lengyel zászlók is, gondolom, tavalyról maradtak, itt volt mind a dwa bratanki, már ha lengyelek voltak egyáltalán, akik a zászlórudakat markolászták.
A rajongók Viktoroztak, ha feltünt egy ellentöntető, olyankor a szájukon át szartak, élő bizonyságaként annak, hogy a hülyeség határtalan, hiszen aki nem spekulál el azon, hogy a misét az celebrálja, aki lelopta az oltárról a monstranciát, annak túl sok esze nemigen lehet.

De hát persze, sokfélék vagyunk, nem szeret mindenki önállóan gondolkodni, sokaknak az ad biztonságot, ha megmondják nekik, hogy mit gondoljanak és mit cselekedjenek.
A kis Génbank ügyes, tudja pontosan kiknek beszél és azok mit akarnak hallani, hát mondja is nekik, ne csalódjanak.
Nem csalódtak.


Délután megtekinthettük a MILLA 5.0 verzióját, a tömeg szép nagy volt, ott lengették a DK zászlait, mégsem szakadt le az ég, a többi pártzászlót nemigen lehetett látni, mert a pártok még nem döntötték el, hogy aki pártelnök, az lehet-e a tagság tömegei is egyszemélyben.
Ez alól kivétel Bokros, aki úgy döntött, hogy ő lesz pártja zászlólobogtató tömege is, és ha minden igaz, a liberálisok is eljöttek, mind a hatan a zászlóikkal.
Remek szónokok voltak, a tömeg pedig ránézésből sokkal vonzóbbnak tűnt, mint a Nemzeti Múzeum előtti  sokaság, itt szép lányokat és asszonyokat is lehetett látni, ott meg Keresztes Ildikó, mint legszebb vezette harcba a sok kopott mucust.
A koncepció remek volt, most a népszavazás volt a vezérmotívum, amire fel sikerült fűzni a mondandót, persze előtte nem ártott volna elolvasni a törvényt, ha pedig a törvény átírására számítunk, akkor előbb ennek feltételeit kellene talán megteremteni.
Ha felsoroljuk, hogy mi mindent fogunk készíteni a libából, akkor nem árt előtte beszerezni a szép szárnyast.
De határozottan lelkesítő volt a rendezvény, habár én a húsz célt eleinte leredukálnám egyre, oszt megpróbálnám annak megvalósítására biztatni a tömeget.
Szónokból is elég lenne kettő, de az szónok legyen, mert ugye Kossuth sem iskolai dolgozatot olvasott fel Cegléden...
A rendezvény sztárszónokai maradtak a végére - én is így eszem a pörköltet, a legszebb falatokat félreteszem záróakkordnak - szépen beszéltek.
Aki sokat markol, ugye...


A végén a rendezők a MILLA hagyományai szerint elbúcsúztak a tömegtől: menjetek békével! 
Ebben is érezni a fejlődést, ma már mégsem azt mondták, hogy menjetek a picsába haza, hanem szálem alejkum.
Nehéz dolgok ezek, mert a szervezők ilyenkor rengeteget dolgoznak, ami derék dolog ugyan, de nem elég.
Jól is kellene dolgozni, ehhez persze ez esetben például pontosan tudni kellene, mifrancot is akarunk elérni az adott tüntetéssel?
Namindegy, túl vagyunk ezen is, Gyurcsány dühös délutánt ígért, de már dühös sem vagyok.

Újratervezés esete forog fenn, azt kell tervezgetni, mit kell tenni, ha a Vezért végérvényesen postázni kell Döblingbe.
Több szót ez a mai nap nem érdemel, szerintem már ez is maga a szószátyár túlzás volt...

:O)))




26 megjegyzés:

Vöröskarom írta...

Örömmel jelentem, sikerült a mai napot politikamentesen, a mindenféle pártok, irányok és egyéb irányzatok "ünneplése" nélkül, a szabadban, jó levegőn töltenem. Csak az összefoglalót néztem meg az esti ATV híradóban - hát, úgy látom, nem vesztettem semmit...

Azt azért nagyon sajnálom, hogy - mint a Híradó végén láthattuk - a Kossuth téren most is csak 150-200 ember van: ugyanazok, akik tavaly augusztus óta minden nap...

NEM ÉRTEM! TÉNYLEG SENKI NEM AKAR ITT VÁLTOZÁST???

Üdv.: Vöröskarom

Ikovacs írta...

Sajnos egy hete lesántultam, nem tudtam elmenni, de a mai Astóriás tüntetés... Már közben le akartam kapcsolni a TV-t , de amit a végén az a 2 antipolitikus-amatőr f@sz produkált a 19 pontos népszavazásukkal együtt az katasztrofális! Ezzel lejáratták az egész megmozdulást! Akkor mikor egy vasárnapi boltbezárásról nem lehet összehozni egy népszavazást vagy az útdíjról, akkor a pár ezer vállakozást érintő kamarai tagságról és a többi baromságról nem beszélve - népszavazás! Ez már az amatőrizmus csúcsa! És elnéztem a DKs zászlókat, többet érdemelt volna a tömeg - és mi is! Ennyit az ilyen civil megmozdulásokról!

morzsi írta...

Én az egész "etvaszt" a tv-n keresztül követtem.
Megtudtam, hogy 1848-ban a magyar nép felnőtt nálánál nagyobb népekhez (azt viszont elhallgatták, hogy 1849-ben hová süllyedt) - élvezettel hallgattam Parti Nagy Lajos kristálytiszta világos mondatait és szomorúan vettem tudomásul, hogy sok középszerű szónokkal élek egy országban.
Továbbá azt is, hogy "...éjjen a magyar szabaccság, éjjen aha za..." - és ez is, meg az is elmúlasztja a torokfájást, meg az orrdugulást.
Szóval maradandó élményben volt részem :O)

Geza írta...

OK, "tetszik" gombot nyomtam, a nem csak latens szarkazmus ellenere (amelybol talan bennem is van egy kicsi), de ...

En megertem, mindenkinek kedve lett volna a Muzeumkertben legalabbis egyet kiabalni, de meginkabb behuzni (akar tobbszor is) a fasiszta fszfejeknek. Mint irtam, szerintem is hasznos lett volna elmenni es megfelelo szamban erezheto hangot produkalni. De megint csak azt tudom mondani, hogy tobbsegunk nem ilyen karizmaju (bar szeretjuk harcias figurakent elkepzelni magunkat).

Ja, es ha nem megyunk verekedni, akkor fikazzuk azokat, akik probalnak valamit tenni, es esetleg tuljutnak az "orbantakaroggy"-onon.
--- lkovacs: ha szerinted a tuntetes 4 vezer alakjanak ATVs (vagy tuntetes alatti) szereplese (a 19 pontukkal egyutt) f@szsag, akkor add elo, mi nem lenne az. Ezek az emberek megprobalnak valamit tenni, meglehetosen ertelmesek es rengeteget dolgoznak azon, hogy ilyen megmozdulasok letrejojjenek. Ha te erre (lesantulva vagy anelkul) csak fikazni tudod Oket, akkor jobb, ha otthon ulsz es elkepzeled, hogy mekkora pofonokat adtal volna a Muzeumkertben ...

Ja igen, a Bokros. Persze, megbukott a valasztasokon, meg a partja is kicsi, "mit akar ez a fazon?" - kerdezhetik egyesek. Haat ez a fazon HUN/EU (nem MoMa) zaszlot lengetett, ott volt sok mas korabbi tunteteseken is. Egyebkent meg valamikor egesz sikeres penzugyminiszter volt, es ulhetett volna otthon, fikazva a civileket. Halisten szamara meg fontosabb az, ha a tomegben mint egy a sok kozul probalja novelni a megmozdulas sulyat.

Vegszokent talan annyit, hogy igen, millas rezonanciakat en is ereztem, es a szonokok kozul sem volt mindegyik tokeletes; de joakaratu kemenyen dolgozo emberek probaltak valami (realisnak tuno dolgot) tenni a demokracia visszaallitasara. En veluk vagyok.

hello írta...

PuPu, kezdem a fotónál: egy az ízlésünk, ezt a képet én is azonnal elmentettem magamnak, széles vigyorral.

Délelőtt még rádiót se kapcsoltam be, nemhogy tévét, az akkor történtekből pont elég volt, amennyit az ATV híradója mutatott.

A délutánnal kapcsolatban arról, ami tetszett: Fullajtár Andrea őszinte indulata, Parti Nagy Lajos (mint máskor is).

A tömegből nem érzek elszántságot, a szónokokból pedig mozgósító erőt és képességet.
A saját élményem alapján, ahogy visszaemlékszem, a netadó elleni tüntetések hőfoka sokkal magasabb volt.
Fáradunk?
Vagy az akkor olyan új, elemi erővel tört föl, mint hőforrás?
Bár én inkább továbbra is ott látom a dolog nyitját, hogy nem látjuk, azt nem lehet tudni, mi van, mi lenne a folytatás az "Orbán, takarodj!" után. Márpedig a bizonytalanság óvatosabbá teszi az embert. Okkal-joggal.

L.Alex mondom a magamét írta...

Szia PuPu!

A lengyel zászlóval nem lengyelek voltak, gyorsan kiderült, mert rájuk szóltam magyarul, most itt nem írom mit és egyből megfordultak ))) Értettek ők minden szót!

A lengyeleket a Jobbik tüntéjén lehetett megtalálni

L.Alex

almas10 írta...

Egyszóval elaprózták a dolgot. De azé tettek valamit.A hétköznapokon folytatódik. Minden párt teszi a dolgát. Még valami összefogás féle is létrejöhet. Kicsi a média felület. Növelni kell. Hogyan? Simicskát be kell szervezni! Lehet vele majd vádalkut kötni. Hoppá!

Frank írta...

Az aki nem ment el a Keletihez, majd az Astóriához, az ne fikázza a tegnapi tüntetést!
Többet vártunk tőle, mozgósítót, lelkesítőt, nem jött minden be. De ott voltunk.

önélzetes latol írta...

Pompás, hogy az itt megszólalók, Géza kivételével, milyen kitűnő tüntetésszervezők lennének, mekkora forradalmat képesek kirobbantani a fotelből, pusztán a távirányító kapcsolgatásával!
Ha kérhetném, kissé szerényebben tessenek osztani az a keveset.
A magam részéről továbbra is jelszavam: önélzet, bátolság, melészség!
Nektek is ajánlom megfontolásra, és legközelebb ne csak a fotelben legyetek bátlak!

nemóvatos írta...

A Múzeumkerthez mentem el.
Sípot is vittem abban a reményben, hogy nem egyedül kell fújnom.
Amikor a közelemben egy 100 kiló körüli, 190 cm-es fiatalember fújni kezdte és három jólöltözött belbudai polgár egyszerre folytotta bele a levegőt mire Ő jobbnak látta a távozást; beijedtem.
Tuaregék bátor kis csapata meg a tömeg másik oldalán próbálkozott, sajnos kevés sikerrel.
Bátorságukért: Tisztelet Nekik!
A Mici megbillentésének kíváló lehetősége kihasználatlan maradt.
Sajnos ilyen alkalom egy jó darabig nem lesz.

kekec írta...

Pupu, a tömegben hallottam 2 hölgytől azt a megállapítást, hogy "többen vagyunk, mint az Operánál" Hát sajnos nem. A vonuló tömeg mindig többnek látszik - ezen alapszik a birkamenet látványa is - mert a lépéseknek távot kell hagyni. Egyébként meg elég sok Együtt zászlót is láttam ott, ahol én vonultam, és nekik volt annyi eszük, hogy merev táblákra is rárakták a logót (azt nem csavargatja a szél)
Ami viszont hiányzott: az mszp. 2 db árva pici zászlójukat láttam, de lehet, hogy az magánkezdeményezés volt. Az Operához meg végig álltak a kőrúton az mszp-s buszok.
Tudom, hogy még az mszp a legnagyobb ellenzéki párt, tudom, hogy nélkülük nem megy - de azért forgott a gyomrom!

Kapat írta...

Gézával tökéletesen egyetértek!
A fanyalgásnál azért az több, ha az ember megteszi, ami tőle telik.
Kritizálni persze mindenkinek szíve joga, sajnos volt is mit. De ezt az teszi joggal, aki legalább jelenlétével tiltakozott.
Ha mindenki csak mástól várja a megváltást és a Kossuth téri jelenlétet, soha nem lesz itt változás!

hello írta...

Ezt olvastam ma reggel - higgyünk benne, hogy így van:

Leviatán
"Nem az erőben van az igazság, hanem az igazságban az erő"

hello írta...

Önérzetes raccsoló, hogy kinek mennyi az osztanivalója, méricskéld inkább a barátaid között, ne minket minősítgess, ha szabadna kérném!

hello írta...

Alex, ezt nem értem: ha a lengyelek Orbán Putyinnal való haverkodása miatt nem jöttek, akkor mit kerestek a Jobbiknál, mert ők azt támogatják, nem?

Miklós írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

A civil tüntetés langyosra sikeredett, de nem a beszélők a fontosak, hanem a tüntetők. "Mocskos Fidesz", "Orbán, takarodj!". Két hét múlva a Juhász-féle tüntetésen már igazi ellenzéki beszédek és célkitűzések lesznek, arra érdemes lesz elmenni.
Üdv. Tecs

jénai írta...

Ébredő tavasz:
https://www.youtube.com/watch?v=zXEaO8W70SM

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

1./ Lánczi Tamás (Századvég) havi bruttó 380 ezer forintot + a posztokért egyedi díjazás.

2./ Lánczi Tamás blog bejegyzése

http://mozgasterblog.hu/blog/forradalom_helyett_olcso_provokacio

Dőljünk hátra fotelben és kritizáljunk? Érdemes elolvasni a Bokros csomag évfordulóján, mit is mesélnek el az akkori szereplők. Csinálták, amit jónak láttak és mások is.

Amíg mástól várjuk a megoldást, addig nem lesz. Ha mások próbálnak tenni és szerintem én jobban tudom, akkor oda kell menni és segíteni.

hogyan szeresselek írta...

Racionális...16:41!
Ezzel az a baj, hogy aki belülről is ismeri a profi segítő szakmákat, foglalkozásokat, hivatásokat az tökéletesen tisztában van azzal, hogy a segítők pont ugyanúgy nyírják egymást, mint a nem segítő foglalkozásúak...
Hatalmas tisztelet a kivételeknek!!!

Önkéntes módon professzionális segítséget csak úgy tudsz adni, ha közben nem zavar, hogy vagy hülyének néznek, vagy már megelőzésképpen annak kell tetetned magad.
Egyébként meg (majdnem) minden a (fő)koordinátoron múlik...

https://www.youtube.com/watch?v=ANEVhrbQJ-E

:-)))

pleinair írta...

Nem a fanyalgás beszél belőlem, de nekem is az volt az érzésem, hogy a tegnapi tüntetés a szervezők és szónokok szándéka ellenére csak az indulatok levezetését szolgálta.
A legmellbevágóbb mondat a "menjetek békével" volt.
Menjünk békével, megnyugodva haza, mint egy színpadi előadás után a nézők?! Mi nem nézői vagyunk ennek az embert megalázó, megnyomorító rendszernek, hanem szenvedő alanyai!
Minket nem nyugtat meg a 19 pontos népszavazási tervezet, aminek megvalósulására szinte semmi esély nincs. A mi elkeseredésünket, dühünket nem lehet ilyen tervvel lecsillapítani. Az indulataink nyugalom medrébe terelése visszaélés a tömeghangulat pillanatnyi befolyásolhatóságával, mert csak arra jó, hogy a hatalom időt nyerjen, és a társadalom kussolása tovább tartson.
Hiányérzet csalódottságával mentek a tüntetők haza, nem békével.

Geza írta...

Kedves Pleinair:

Nem akarok senkit se vedeni, de mint a Kapitany a "Madagaszkar Pingvinjei"-ben (ld. Comedy Central es hasonlo csatornakon) en is azt mondom, hogy "Kowalski, otleteket!" - na persze a pingvinek aranyosak, meg ugyesek es mindig megusszak, szoval nekik nagyobb a mozgasteruk.

Szerintem tegnap, ha a bekes (szeru) tuntetes es egyuttlet helyett jelentos zavarkeltes lett volna a cel (amelyet en is bizonyos szinten el tudok kepzelni) akkor azt vagy "fold alatt" kellett volna megszervezni, vagy a delutani rendezveny szervezoinek kellett volna vallalni annak az odiumat, hogy ha ott valakit "baleset" er, akkor azert oek lesznek a felelosek. Nyilvan ez vallalhatatlan es nem is kivannam, hogy ezt normalis esszel barki nyiltan vallalja. Tehat csak onkentesen, fu alatt; de hat emiatt csak az a par, legelszantabb ember reszkirozott.

Szoval: "Otleteket, Kowalski!"

pleinair írta...

Kedves Géza,

én se szeretném, hogy agresszióba torkolljon a tüntetés, de álságos dolog ennek a gyalázatos maffia hatalomnak népszavazással való megfékezéséről szónokolni, és a tömeget ezzel a hazug illúzióval áltatni. Mert ez a hatalom javíthatatlanul aljas, ezt a hatalmat el kell kergetni.
Ezt érzik a tüntetők is, ezért skandálják, hogy orbán takarodj, és ezt a hangot, a tömeg hangját fojtották el sokszor tisztességtelen módon, szándékosan a szónokok. Azért csökken a tüntetők száma, mert nem kapnak reményt orbán és bandája leváltására. A szervezők kiszúrják a tömeg szemét némi változtatgatás tervével, miközben bőrüket féltve óvakodnak kertelés nélkül kimondani a az emberek véleményével összecsengő kormány feletti ítéletet. Az én szememben ezek az újsütetű "civil" szervező politikusok megint levizsgáztak.

pleinair írta...

Az ötleteim pedig nagyon egyszerűek, Géza.
1. A szervezők ne hazudjanak, ne
áltassák a tüntetőket hamis
illúziókkal
2. ne nézzék a tömeget bugyuta
gyerekek gyülekezetének
3. ne szítsák az indulatokat, de ne
is hűtsék mesterségesen, mert
ezzel a hatalom malmára hajtják
a vizet
4. csak az vállalkozzon tüntetések
szervezésére, aki képes egy-húron
pendülni a tömeggel, tudatosan
elszánt, és bátor.

Nem muszáj senkinek tüntetésszervezéssel foglalkozni, de aki vállalja, az csinálja tisztességesen, ne latolgassa közben gyáván, mit szól hozzá a hatalom.

kekec írta...

A legnagyobb tüntetések (internetadó nálunk, arab országok) spontán szerveződtek. Nem kellett hozzá színpad, milliós költségvetés.
Talán a "Mi vagyunk a nép, mi vagyunk a nemzet" hívószóval tényleg a Múzeum kerthez kellett volna szervezni a pártoknak és civileknek a résztvevőket. De legalább a Kálvin térre egy gyülekezőt.
De ami késik, nem múlik! Gondolom az ilyen esetre szerepelt a központi műsor plakátján, hogy a "műsorváltozás jogát fenntartjuk"
Ha az a 10ezer, aki vonult, ott kezdett volna, más lett volna a leányzó fekvése!

Alizka írta...

,,Minden elismerésem azoké,akik odamentek a Múzeum-kerthez,nekem is ez lett volna az ötletem,de én nem húsz emberre gondoltam,hanem mondjuk a délutáni tüntetés résztvevőinek létszámára."
-De szép is lett volna és méltó Március 15 emlékére.