2015. március 19., csütörtök

SZILI KATALIN KARRIERJE

Aktivisták, a KTI hívő tagozata
Hát, most akkor végre ott van, ahova való.
Besorolt szépen Pozsgay és Szűrös mellé, szépen mutatnak majd egymás mellett ejakuláció idején a háttérben...
Ja, igen, akkor, amikor némi lihegés kíséretében a szónoki pulpitusra fröccsen az anyag.


Szánalmas pályafutás az övé, pedig lehetett volna valaki is, - hogy senki lett, azt jórészt magának köszönheti.
Az MSZP politikusának, emellett felettébb sokra is tartotta magát, tipikusan ő volt az az álomüzlet, akit meg kellett volna venni annyiért, amennyit ért és eladni annyiért, amennyire tartotta magát.
Nem rovom fel neki, hiszen az embernek legyen ambíciója, márpedig neki aztán volt.
És voltak támogatói is, akik a szocialisták belharcaiban őt tolták maguk elé, merthogy nő volt, aki alkatilag is megfelelt a szocialista nagyasszony álomképének, és adjuk meg, jól hozta a figurát.


Emellett vallásos is volt, és ugyan túlzásba nem vitte, de keneteskedett is időnként egyet-egyet, ami szintúgy nem lett volna baj, ha nem keveri össze a politikus és a hívő funkcióját, merthogy a hívő higgyen, a politikus meg politizáljon úgy, hogy se az egyház, se a politika ne tudja kihasználni az egybeesést.
Szerintem.
Ő volt a szocialisták Semjén Zsoltja, csak nem lovagolt.
De legfőbb erénye az önálló gondolkodás volt, melynek eredményeképpen állandóan önálló utakat keresett, hogy dicsérő szavakat is ejtsek róla, ő volt az a liba, amelyik a költözés alkalmával, mikor minden társa dél felé repült, nekiindult északnak.
Ez egy politikai pártban a párt egyik vezetőjétől igen szokatlan attrakció, de őt a hatékonyság soha nem érdekelte, pedig elemi érdeke lett volna, hogy egy erős párt vezetője legyen.


Persze ő nem az egyik vezető akart lenni, hanem a párt vezetője, ami azért volt érdekes, mert a képességei ehhez hiányoztak.
Milyen politikus az olyan, aki képtelen felmérni egy adott helyzetben saját helyzetét, támogatottságát?
Ha erre képtelen, hát hogy lenne képes az ország helyzetének reális értékelésére?
Féktelen karrierizmusa és hatalomvágya miatt gyűlölte Gyurcsányt is - az általa betöltött poszt őt illette volna - szerinte.
Nem lennék meglepve, ha ő lenne az egyik felelőse az őszödi beszéd kiszivárogtatásának.
Nem egyszer támadta hátba pártját, még a Tubesre is felmászott, a bánáti bazsarózsát öntözni
 honleányi könnyeivel, no, meg puncsolni kicsit a Bánatos Marabúnak, aki akkor éppen köztársasági elnök volt - mára már ő is senki, aranyhal, akitől már kívánt Viktor hármat és utána nyárson megsütötte.
Megérdemli ő is a sorsát.

Voltak hívei, mert felettébb szívhezszólóan tudta mondani a semmit, volt kis nacionalista bukéja is, nem véletlen, hogy most Semjén Zsolt felkérésére a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságán dolgozik,- állítólag a kis génbank megtiszteltetésnek tartja, hogy együtt dolgozhat vele - vélhetőleg majd palotást táncolnak a nemzeti ünnepeken...
Mindenesetre most Orbántól kapja a fizetését, arról nem hallottunk, hogy lemondott volna pártja vezetéséről.
Merthogy az is van neki, majd utánanézek a Guglin, hogy is hívják őket, merthogy hogyér adják őket, azt megtudhatjuk majd a Miniszterelnökség fizetési listájáról.


A magyar politikusok egyébként is meglehetősen szakszerűen vannak összeválogatva, aki gerinces és még ért is valamihez, az rendszeridegen elem, semmi keresnivalója nincs egy párt vezetésében sem.
Szili majd járja a szomszédos országokat és tanácsokat ad - aki tudja csinálja, aki nem az tanítja - a nemzetiségi autonómia kérdéskörében,merthogy arra rettenetes szükség van.
Nem jó a régiók Európája, ahol az adott területek népessége a közös célokért dolgozhat, nekünk a kutyaház kell, ahova bezárkózhatunk és kifelé ugathatunk meg acsarkodhatunk, mert ezt kívánja a néplélek.

És ezt fogja szolgálni a nagyasszony is a kegyelemkenyéren, melyért kétségkívül megdolgozott.

Kívánjunk neki szép életet, de azért hosszú távra nem terveznék a helyében...

:O)))



19 megjegyzés:

kekec írta...

A pártja neve (mily érdekes) Kti, ejtsd: KATI! (bővebben szilikati)
De meg kell adni, nő létére van egy kis esze: ilyen aktivistákat még egy pártnál sem láttam. Hacsaknem fotóshop a kép.
A poszt ellen egyetlen kifogás: megér ez a csaj ennyi energiát? Egy nulla:
nem szoroz és nem oszt. Viszont hozzáadásnál és levonásnál sem számít.

Névtelen írta...

A pártja neve: Szociális Unió

aki érti - érti írta...

El tudnám képzelni:
http://www.atv.hu/videok/video-20150319-a-kormanyzat-megszallta-az-alkotmanybirosagot

Valódi nő, okos, eleven, természetes szépség és ritka kisugárzása is van...minden harmóniában :-)))
Örülnék ha többször mutatkozna...

gazoló írta...

Hozzá hasonló meztelencsigákkal tele a közélet:(
"És mi mégis láncot hordunk?"

grund írta...

A vakondok-akciós köztársasági elnökválasztáskor tapasztalt viselkedésével - politikusi "nagyságának" bemutatásával - nálam végképp lenullázta magát. Több szót nem is érdemel...

asta írta...

Nekem is első gondolatom az volt: oda került, ahova való. Semlyén mellé csicskának. Azt sem értettem soha, hogyan kerülhetett ilyen képességekkel ilyen magas pozícióba. Merő alaptalan ambíció az egész nő. Szánalmas.

Donáto írta...

Nagyon jó állás ez a határon túli magyarok autonómiájáért felelős blablablabla.
Azért ha én magamnak választhatnék, akkor a Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottsági tagságot választanám, - mert a halottak nem pofáznak vissza.
Az valami issteni! :O)

Anikó írta...

Pupu azt írod: "Ő volt a szocialisták Semjén Zsoltja, csak ő nem lovagolt"
De bizony hogy igen, addig addig lovagolt, amíg föl nem jutott arra a posztra ahová jutott, mert nehogy azt hidd, hogy annyira "okos" és "rátermett" volt, nem.
Valakinek nagyon tetszett ott az ő két szép szeme, egy darabig. Semmi nincs véletlenül.

hello írta...

Tökéletes a jellemzése.
Visszataszító figura volt és maradt.

Egy barátom jelen volt 2009. március 28-án, amikor Gy.F. lemondott a miniszterelnöki posztjáról.
Szili ragyogott, boldog volt, nyilván abban a biztos hitben, hogy most jött el az ő ideje.

Nekem régóta meggyőződésem, hogy ő szivárogtatta ki az öszödi beszédet! Valószínűleg nem egyedül, mert a technikai megoldását nem nézem ki belőle, de amúgy...


Névtelen írta...

Szili a tipikus MSZP-s pártkáder. Tanácsi osztályvezetői múlttal és képességekkel tornázta fel magát a pártban.
Akkor fordítottam végleg hátat az MSZP-nek, amikor Szilit jelölték közt. elnöknek Glazt akadémikussal szemben, akit az SZDSZ is támogatott.
Az MSZP ugyanolyan sunyi volt, mint a Fidesz, csak sokkal ostobábbak. Még a fideszes voksok megvásárlásával is felsültek! Töketlne, amtőr és sunyi banda. Ők juttatták pozícióba Sólymot, aki aztán megágyazott a fideszes 2/3-nak.
Arany János biztosan megbocsátja a parafrázist, mert az MSZP 2005-ös kongresszusa a Nagyidai cigányokat juttatta eszembe.
https://sites.google.com/site/geralddhudsonn/home/partizanorszag#AGyoztesekKongresszusa
Üdv.
Tecs

Attila írta...

Üdv!

Jómagam is akkor kezdtem megutálni Szili nagyságos elvtársnőt, amikor a vakondokok hülyére tették a közt. elnök választáskor. persze benne volt az mszp is jócskán! Az már csak hab a tortán, hogy Áder uram a lehető legdemokratikusabban személyesen ellenőrizte a titkos szavazást. Akkor azért kezdett derengeni, hogy az a barna a palacsintában az nem lekvár, hanem valami egészen más. Szili Katika oda hajlik, ahol csurran is valami. Szörnyű a politikai "elitünk", úgy tünik azt kaptuk, amit kiérdemeltünk.

NewTiborc írta...

Nos, kedves MSZP-s ismerőseim!! Lehülyéztetek mikor anno felhívtam a figyelmeteteket a Katinka ügyködésére. Ti meg ugattátok utána, hogy a Gyurcsány áruló.Az idő sok mindent leleplez. Még vannak akiknek a lelepleződésére várok. Türelmes vagyok, mindennek eljön az ideje. Úgy mondják eljön az igazság pillanata. Ő volt az egyik fő bomlasztó és áruló és sikeresen másra kente. Nem volt egyedül és ezért nem tudom az MSZP-t sajnálni, megérdemlik a sorsukat.

mentálhigiéné szombatra, vasárnapra írta...

Egy kis kikapcsolódás :-)
A videosáv szombat-vasárnapi ajánlata:
https://www.youtube.com/watch?v=3mEPE1uQZcg

civilhuszár írta...

Ez a liba akkor tájolódott el szerintem, amikor a karrierjének pályára állítója és istápolója Toller László balesetet szenvedett és nem volt a továbbiakban, hogy agyilag helyre pofozza.
Nem beszélve arról, hogy a köztársasági elnökség, csak álom maradt a számára, amíg bilibe nem ért a keze.:-)

Névtelen írta...

Kedves magyarok! hogy mindig csak a saját fészketekbe tudtok piszkítani? sok megjegyzés sok energiába került - mit csináltatok Ti? ...

Névtelen írta...

Névtelen írta...

Kedves magyarok! hogy mindig csak a saját fészketekbe tudtok piszkítani? sok megjegyzés sok energiába került - mit csináltatok Ti? ...

2015. március 20. 23:29
Hát nem mi játszottuk az " Öszödi beszédet" Viktorék kezére az biztos.
Nem is minket jutalmaznak érte, hanem azt aki megérdemli.

Egy másik névtelen

Névtelen írta...

Abból a "KIS" állami támogatásból amit a választási csaláshoz kaptak (azaz szavazatokat LOPTAK a valódi pártok elől) FUTOTTA ILYEN KONZUM BABÁKRA!De hát a pénz elfogyott , most fel kell tölteni a kamrát.... Milyen érdekes "ÖSZÖDI" összefonódás, most már meri nyíltan is vállalni, vagy a süllyedő hajón talál még "MORZSÁKAT"?

Anikó írta...

Civilhuszárnak...
Nem a Toller állította karrierpályára, hanem a Kovács László.
Toller csak "istennőként" imádta valamiért és felnézett rá, ő tudja miért... előttem ez rejtély.
Szerintem közepes képességekkel rendelkező, középszerű ember és politikus volt Szili mindig, hatalmas karriervággyal, uborkafára felkapaszkodni akarással, mások letaposásával, most sem bír megmaradni a pécsi fenekén, erőlködik a visszakapaszkodásra köpönyegforgatás árán is.
Nos ez is sokat elárul a silány jelleméről.

Wolk írta...

"A volt szocialista házelnököt nem is Semjén Zsolt, hanem Orbán Viktor kérte fel arra, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságon az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek....

...Most kiderült, hogy bruttó 997 200 forintot kap + szolgálati autót és sofőrt, míg vissza nem vonják a megbízását. (Origo)"