2015. március 18., szerda

VAKEGEREK

Szenvedünk itt a nevetséges, pitiáner kis problémáinkkal, hadakozunk egymással, nemzeti a libsivel és viszont, miközben az ország megválasztott vezetői a nép csendes egyetértésével, de legalábbis csendes beletörődésével lopják az ország vagyonát.
És hogy ennek ne legyen akadálya, hát nyalintanak egyet az USA hátsóján - száz katonát küldenek Irakba, egyik sem az ő gyerekük, pedig Gazsi már délceg...

Olyanok vagyunk, mint a vakegerek, egyszerűen nem látjuk, hogy a világ rohan a III. Világháború felé, amiből kimaradni annyi az esélyünk, mint Szálasinak volt a főtárgyaláson.
Mi meg itt jól elvagyunk, és Pakson vitatkozunk, pedig igen hamar megtörténhet, hogy megismerjük a hőtermelésnek egy olyan módját is, melyet ugyan atommal fejlesztenek, de a folyamat szabályozása valamiért elmarad.


Játszanak az életünkkel a nagyhatalmak, elszórakozgatnak egymással, ennek eredményeképpen vagy hatezer ember máris meghalt a Donyeck-medence birtoklásáért folytatott harcok során, de még ez sem józanította ki a harcimarcikat.
A dolog ma úgy áll, hogy az amerikaiak katonákat küldtek Ukrajnába kiképzőnek,  harci eszközöket küldtek Lettországba, az amerikai hadsereg 750 tankja, helikoptere és járműve érkezett Rigába, hogy a balti államok fegyveres erőivel együtt háromezer amerikai katona ott gyakorlatozzon az orosz határok mentén.
A Fekete tengeren hét NATO ország részvételével tartanak tengeri hadgyakorlatot, az oroszok pedig nem hagynak semmit válasz nélkül.

Most éppen harckészültségbe helyezték a Balti Flottát, a Nyugati Katonai Körzet és a légideszant egyes alakulatait, nehézbombázókat küldtek a Krímbe, 38000 katona áll teljes fegyverzetben harcra készen, harckocsikkal, helikopterekkel, repülőgépekkel, hajókkal - de ez persze csak az orosz haderő kis töredéke.
Semmi kétség, hogy az amerikaiak ingerelni akarják Putyint, és nem hiszik el, hogy a tűzzel játszanak.
Sajnos, az Unió is beszállt - Porosenkó ukrán elnök szerint országa tizenegy európai államtól kap katonai segítséget
Pedig Meskov, az orosz külügyminiszter helyettese figyelmeztette Európát, hogy a fegyverszállítások ellentétben állnak nemzetközi kötelezettségvállalásokkal és ezek megszegése nagyon komoly következményekkel járhatnak Európa biztonságára nézve.


Igen kiélezett a helyet, Putyin nem fogja sokáig tűrni országa biztonságának veszélyeztetését.
Az amerikaiak messze vannak, hagyományos eszközökkel vívott amerikai-orosz háború pedig szerintem még a fantázia világában sem létezik, márpedig egy atomháború nem válogat, szép csendesen elpárologhatunk valamennyien, még a liba is sütve érkezik a halotti torunkra, ha marad, aki megegye.
Nem is értem az Egyesült Államok irányítóit, lassan olyanok, mint a medvevadász, aki három egymást követő alkalommal kényeztette már szájával a medvét a sikertelen lövés után, mikoris a medve végül megkérdezte tőle - te vadász, te tulajdonképpen vadászni jársz ide, vagy szopni?


Valamit elkúrt itt Amerika, hogy a hazai szakkifejezéssel éljek - nem kicsit, nagyon:
Ha itt nukleáris háború lesz, azt Amerika sem ússza meg szárazon - biztos vagyok benne, hogy az orosz rakétahordozó tengeralattjárók már támadásra alkalmas pozícióban vannak, az orosz  rakétacsapatoknál sem lehetnek túl sokan szabadságon, és nem lepne  meg nagyon a dolog, ha kiderülne, hogy eltűnése idején az orosz elnök az elképzelhető különböző helyzeteket modellezte tábornokaival.
Abban is biztos vagyok, hogy ezek között lehetett olyan is, melynek során a problémát gyökerénél ragadják meg és az orosz alakulatok előreszaladnak az ukrán határokig, amit a Nyugat még kevésbé tudna lenyelni, mint a jelenlegi helyzetet.
Olyat találni, aki behívná őket - nem egy nagy kunszt, volt ilyen anno Magyarországon is, Csehszlovákiában is, Afganisztánban is, miért ne lehetne ilyet találni az ukránoknál is, akiket egyébként kisoroszoknak is szoktak hívni?


Mi meg ülünk itt egy nagy rakás slamasztikában, nyakunkban egy idióta pávatáncossal, egy alkalmatlan külügyminiszterrel, torzsalkodó ellenzékkel, tolvaj elittel, tehetetlenül.
Mert ez nem a kisemberek háborúja, mert a kisembernek minden kell, csak háború nem.
A kisembernek nyugalom kell, relatív gondtalan hétköznapi élet, rend, előrejutási lehetőség a gyerekeknek, vasárnap pörkölt, utána egy-két üveg sör - ki az a marha, aki ehelyett agyon akarná lövetni magát?
Szóval, csak ne nagyon csörömpöljenek nemlétező kardjaikkal a helyi vitézek és hősök, csak szépem, halkan, fal mellett, mert most ezt követeli az ország érdeke.
Mi nem vagyunk tényezők, még paraszt sem vagyunk azon a táblán, ahol ezt a mérkőzést játsszák.

Jut eszembe, Amerikát Kína is eléri a rakétáival, úgyhogy a helyzet igen bonyolult, mert a Krím annektálását igen hamar követheti Tajvan annektálása, ha az amerikaiak éppen másfelé vannak elfoglalva.
És könnyen lehet, Izrael is kezébe veszi a sorsát, ha úgy érzi, hogy magára hagyták.

Jó lenne, ha megúsznánk...

:O)))

23 megjegyzés:

Jutka írta...

Mennyire igazad van Pupu. Ugyanezt gondolom én is, de igy leirni , összefoglalni nem tudtam.
Köszönöm.

Névtelen írta...

3 világháború hahahahahahah
Pupu szeritem inkább pihenje egy kicsit
Ez a csányi féle akasztani való gazembert miniszterelnöknek ez egy picit sokk volt. hhahhahahaahha
Meg kiegyezni ahahahaahhaahahahah
Látod ezért van 2/3 fidesz nem kiegyezni semmiben.

nemóvatos írta...

Lehet: rosszul értelmezem a helyzetet, de még az is előfordulhat, hogy a Mici mégis jó helyre (is ) törleszkedik, mert Vologya csak nem akarhatja azt a kontinenst is atommal beszennyezni amin részben Oroszország is van, és amit a hagyományos katonai erejével simán behódoltathat.
Amerika meg csak nem kezeli atommal az europai szövetségeseit "védelmi" jelleggel.
Pillanatnyi gondot én abban látom, hogy az iszlám fanatikusokat fogják valamelyik nagyvárosunkra (és még ha a Pasa-parkra tennék is rossz lenne) húzni ezek a parlamenti senkiháziak, köztük egyes "ellenzéki" (muhaha)se@fejek közreműködésével.

grund írta...

Hát igen. Nem a történelem hamisításával kellene sokaknak foglalkozni, hanem a tanulmányozásával. Hátha meglátnák a fa mellett az erdőt is...

sziszi45 írta...

3. világháború! Azt nem hinném.Reménykedek,hogy ezen a sárbolygón élők mindannyian tudják,hogy az atomfegyver nem játék.Mert a végén csak a plüss macik maradnak no meg a csótányok...állítólag azok nem érzékenyek a sugárzásra.Na püff neki..kezdhetjük előröl az evolúciót???
Fáradságos meló lesz amibe a jelenleg élő"" emberszabásúak""..akik oly felelőtlenül játszanak a tűzzel...már nem vehetnek részt.Sajnos a kevésbé felelőtlenebb rész is pusztul.Khmm...vagy ezt hívják járulékos veszteségnek?

Anikó írta...

Szerintem azért nyallintanak egyet az USA-nak a magyar katonai kontingenssel, mert akkor talán Amerika nem figyel ránk ennyire intenzíven és Orbánék továbbra is azt kavarnak itt /annyit lopnak még/, belpolitikailag amit csak akarnak.
Ehhez emberéleteket sem sajnál feláldozni Orbán, mint ahogy a "keményen dolgozó kisemberek" véres verejtékes megtakarításának ellopását sem tekintette annak.

sziszi45 írta...

Bár ne lenne igazam,de van egy olyan érzésem,hogy a jelenlegi sakk játszmában amit a nagyhatalmak vívnak mi magyarok un. "beáldozható" nép vagyunk.Nézzünk körül.Se kutyánk ,se macskánk.Nem tartozunk sehova...értünk nem hördülne föl a világ ha esetleg valamelyik nagyhatalom erőfitoktatás címen véletlenül ledobna egy bombát Paksra.csak úgy!!!....csupa véletlenségből.Ki sírna utánunk,Az UNIÓ...na kötve hiszem....vagy A nagy Orosz medve, Ugyan már!Maroknyi magyar után...akinek se rokona,se barátja.Mármint érdek nélküli barátja.Mindent összevetve...bizony igaza van PUPu-nak.Nagyon józan ész és borzasztóan megfontoltság kellene vezetőinktől

Unknown írta...

Kedves Pupu!
Mai posztod egy figyelemre méltó és tetszetősen érvelt lábjegyzet a defetizmus évezredes történetéhez. Aki így érvel, azt hirdeti, hogy "inkább győzzenek le, csak ne kelljen gondolkodnom a háborúról." A defetizmus ellentéte ugyanis nem a háború választása, hanem a háborúról való gondolkodás.Mint az ellenséges szembenállás általános elméletének (hostilogy, the general theory of)kutatója és művelője, azt mondhatom, hogy a háború annyira jellemző az emberi állapotra és az emberi közösségek történetére, hogy aki nem gondolkodik a háborúról, az nem gondolkodik az emberről, és aki nem gondolkodik az emberről, az nem gondolkodik! Mert gondolkodni csak az emberről lehet. Alexander Haig tábornokot idézném akivel volt módom személyesen találkozni sok évvel ezelőtt: "Óvakodom a pacifistáktól, mert veszélyesek a békére."

PuPu írta...

Kedves Endre, két okból nem értek egyet veled.
Az egyik az, hogy az írás akkor lenne defetista, ha azonosulni tudnék az amerikai vagy az esetleges orosz háborús törekvésekkel és nem bíznék a győzelemben, de ez a helyzet nem áll fenn.
A mai háborúknak nincsenek nyertesei, csak vesztesei, és aki azt hiszi, hogy egy ponton túl nem vetik be az atomfegyvert, az illúziókban él...
Másrészt meg attól, hogy az emberi természetben benne van az erőszak opciója, nem hinném, hogy el kellene fogadni az ügyek rendezésének erőszakos módját, az utcán sem fogadod el, ha fejbevernek, mert megtetszett a kalapod...
A háborúról lehet gondolkodni, de csak az első lövésig, mert utána erre már nincs mód, csak a gyilkolásra vagy a halálra.
Amerika háborúzzon otthon, Európa meg hozza létre a saját képességét önmaga megvédésére, mert ma a NATO nem európai érdekeket képvisel és nem védelmi szervezet.
Persze lehet, hogy rosszul gondolom...

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

Kedves PuPu!

Ezt a mai posztot talán nem kellett volna megírnod - véleményem szerint.

PuPu írta...

Miért nem, kedves Racionális?

PuPu írta...

https://www.youtube.com/watch?v=_vNl3FMtmsQ

Érdemes megnézni és elgondolkodni rajta...

nemóvatos írta...

PuPu Kedves!

A Fidelitas húzását már Tuaregnél megnéztem, meg is véleményeztem.
Ide csak annyit, hogy kikelt az Orbán által elvetett gyűlölet magja.
És ezek a fiatalok nem is képzetlenek ellenben tanulatlanok és agymosottak.
Tragédia!
A defetizmus kutató meg a katona vitájában én a gyakorlatot ismerő sivatagi veterán nézetét osztom.
Meg aztán háború ügyben tábornokra hivatkozni: minimum kérdéses.

Unknown írta...

Kösz PuPu!
Terjesztem, és a YT linket is.

magyarmagyar írta...

" A háborúról lehet gondolkodni, de csak az első lövésig, mert utána erre már nincs mód, csak a gyilkolásra vagy a halálra."

Na itten van az ebállat elhantolva!

Ehhez semmi nem passzol jobban, mint Hobo-tól a Bakaballada. Ebből is az " Ölök hogy éljek, élek hogy öljek " című darab.

Szerintem is egy kicsit túl peszimista ez a mai poszt, de a világ mai állapotát tekintve nem mondhatjuk, hogy őrültség. Legfeljebb azt, hogy "Őrültség, de van benne rendszer!"

Amerika tényleg a tűzzel játszik, pedig megtanulhatták volna eddigre hogy egy partizánháború - terroristaszervezet jellegű konfliktusban nem sokat ér a repülőgéphordozó. A mai "háború" teljesen más eljárásokat igényelne mint a régi módszerek. Működik viszont a demokráciák beidegződése, hogy amit csak lehet , törvényesen...blabla, adjunk esélyt az ellenfélnek...blabla. De egy terorszervezet nem egyszerűen ellenfél aki betartja a szabályok nagy részét, hanem aljas ellenség, aki ott üt ahol tud!
Ha kell, gyerekeket gyilkol, ha tud atombombát robbant valamelyik nagyvárosban. Maga a törvénytelenség, ami ellen törvényes eszközökkel harcolni...
Itt van példának ez a mi kis szeméttelepünk, ahol a demokratikus rendet teljesen demokratikus eszközökkel verték szét. A helyreállításhoz viszont valószínűleg félre kell majd tenni a demokrácia nemes elveit.

Unknown írta...

Kedves Magyarmagyar!
Szarva között a tőgyét! Szívemből beszélsz és a lényegre tapintasz, amikor azt írod, hogy a "háborúról az első lövés előtt lehet gondolkodni." Akkor viszont kell! Ha kizárom a háborút, akkor kizárom a háborúról való komoly és hiteles gondolkodást is! A háborúról való komoly gondolkodás kulcsfeltétele, hogy ne zárjam ki a háborút mert az nem csak az én akaratomtól függ. Minden más önáltatás, mégpedig szánalmas önáltatás. A háborúk sokezer éves törénetéből levonható tanulság summázata ez: ha kizárom a háborút - előidézem azt! Ez természetesen nem jelenti a háború akarását. Egyedül a "nem-kizárás" kínál esélyt a háború megelőzésére, az ellenséges szembenállás feloldására, vagy (és) korlátozására. Haig nem csupán tábornok és nemzetbiztonsági tanácsadó volt, de egészen elsőrangú gondolkodó és kiváló rhetor.

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

Kedves PuPu!

Azért, mert hiteltelenné váltál. A blog bejegyzésedet olvasva, csak az tűnt föl, hogy ezeket a szavakat és szöveget utoljára a katonaságnál hallottam. Mellette, az oroszok vissza fognak ütni, ahogy terroristák célpontjai is lehetünk.

Véletlenül elég jól ismerem az oroszok véleményét a világról, és sok arab, muszlim barátom, ismerősöm is van. Nem egy nyugdíjas karosszékéből nézve mindezt.

Aztán betetted a linket egy youtube videóra, és minden érthetővé vált.

Sok sikert kívánok a továbbiakhoz. Bizonyára lelkes olvasóid lesznek még sokan, jó ideig, akik egy kávé mellett elolvassák, hogyan szidod orbánt helyettük.

Cheers!

Cereus írta...

PuPu!
Véleményem a posztról, ezt meg kellett írnod.
Az írásod nem pesszimista, nagyon is reális!!!
Ha az ember hülyével találkozik legalább ne legyen büszke rá!
Én így fogalmazok.
Óvakodj a felelőtlenektől, mert ők igenis háborúba sodorhatnak.
A büdös kis komcsizó kommunistáról pedig csak annyit,hogy az édesapja spermáját kellett volna felszódázni annak idején, akkor ma nem lenne egyre jobban neandervölgyi pofára hajazó ember a parlamentben.

PuPu írta...

Kedves Endre, egy percig sem zártam ki a háború lehetőségét, sőt.
De azt azért ne kívánd, hogy lelkesedjek is érte, - én mindössze azt szerettem volna elérni, hogy az EU polgárai közül tízmilliónak egy kis hányada elspekuláljon azon, hogy mi a fontos poliutikai kéárdés és mi nem annyira, továbbá, hogy adott esetben hogyan fog véleményt nyilvánítani, merthogy a céltalan gondolkodás nem sokat ér.
Amit te mondasz - si vis pacem, para bellum - ha békét akarsz, készülj a háborúra - már Julius Caesar óta közismert, de számomra egyre rokonszenvesebb, hogy a nagyhatalmak vezetői döntsék el a kérdéseket párharcban, mint a Gyalog galopp lovagjai, - Obama egyébként is kezd hasonlítani a fekete vitézre.
Amúgy nem is tudom hirtelen - min is vitatkozunk?
Merthogy a poszt éppenséggel a háborúról való gondolkodásra serkent...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Racionális, megrázott, hogy nem tartasz hitelesnek, most majd egy ideig rémálmok fognak gyötörni és antidepresszánsokat kell szednem, -legfőképpen amiatt, hogy képtelen vagyok megértetni emberekkel, hogy a "hüje vagy" nem számít érvnek egy vitában.
Sőt, egy vitában sem számít érvnek, és nem elegáns egy beszélgetésben.
Kétlem, hogy érted, de örök optimista vagyok.

:O)))

ga írta...

Kedves Pupu,
Máig mindenben egyetértettünk, de sajna a mondatról, hogy az Egyesült Államok ingerelné Putyint, az jut eszembe, hogy ezek az "idióták" ingerelték Hitlert is, csak túl későn...az én családomnak legalább..

PuPu írta...

Kedves g.a. rossz a hasonlatod, mert Hitlert nem ingerelte Franciaország Svájc semlegességének lerombolásával, Anglia nem küldött csapatokat a német határra, az angol flotta nem tartott hadgyakorlatot a Kieli öbölben, Amerika nem küldött kiképzőket a lengyelekhez, és így tovább.
Ha az amerikaiak nem akarták volna felmondatni a Fekete-tengeri Flotta krími támaszpontjainak bérleti szerződéseit, a Krím még ma is ukrán lenne.
Oroszország nem Grenada vagy Panama, Putyin meg se nem Jelcin, sem nem Gorbacsov, ő éppen olyan súlyú vezetője országának, mint Obama Amerikánal, csak ő még nem hozott látványosan hibás döntéseket.
És ez független attól, hogy melyik vezető rokonszenves, melyik meg nem az.

Wolk írta...

Az ember mindenre képes.
Adalékok a PuPu által ajánlott videóhoz.

www.youtube.com/watch?v=5gBmb0_uquU

http://nepszava.hu/cikk/1051626-dobbenjen-meg-vegre-a-vilag-szazezernel-is-tobb-aldozat/