2016. november 26., szombat

EGY LEGENDA VÉGE

Hát meghalt a Comandante, az élő legenda, és vele együtt meghalt az ifjúságunk is.
Ő volt a nagybetűs Hős, maga volt a Forradalom, a hétfejű sárkánnyal szembeszálló kisember, a példakép.
Ritka állatfaj egyik utolsó képviselője volt, a hivatásos forradalmáré, aki életét egyetlen célra - népe boldogulására tette fel.


Könnyű dolga nem volt, ellenségei számosak s hatalmasak voltak, az amerikai Cosa Nostra éppúgy meg akarta gyilkolni, mint a CIA, az Egyesült Államok titkosszolgálata, vagy a Kubából a forradalom elől elmenekültek szervezetei.
Érzékletes képet fest erről a Keresztapa című film

Túlélte a merényleteket, túlélte a rakétaválságot, a partraszállási kísérletet a Disznó-öbölben, túlélt tíz amerikai elnököt, túlélte a Szovjetuniót, túlélte magát a kubai szocializmust is, mely halálával olyanná vált, mint a halott ember szakálla, mely még kis ideig nő, de ez csak a látszat...
Ha még kicsit belehúz, lehet, túlélte volna az Egyesült Államokat is...

Ellenségei diadalünnepet ülnek, ami kívülnézetből kissé nevetségesnek tűnik egy kilencvenéves ember természetes halála esetén, de hát mindenki azzal főz, amije van, ellenségeinek, reménybeli gyilkosainak ez az ok jutott az ünneplésre.
Az ostobák persze majd kommunistáznak egy nagyot ebből az alkalomból is, mert nem tudják, hogy belőle ellenségei csináltak kommunistát.
Fidel Castro éppen annyira volt kommunista, mint Jézus Krisztus, viszont a szó jó értelmében vett nacionalista volt, aki az imperialista elnyomás és kizsákmányolás ellen harcolt Latin-Amerikában, ott, ahol ez az elnyomás mindennapi életélménye az embereknek, ahol az Impérium - a  Birodalom - súlya érzékelhetően ránehezedik a térség országaira.
Forradalma egyetlen dolog miatt lehetett sikeres: Kuba népe a maroknyi forradalmár mellé állt, mert saját bőrén érezte helyzete tarthatatlanságát.
Castro és társai azt gondolták, hogy a kubai forradalom  csak az első mozzanata lesz a Latin-Amerikán végigsöprő forradalmi hullámnak, azt gondolták, hogy a tények és a forradalmi szikra exportálása elegendő lesz ahhoz, hogy lángba boruljon az Egyesült Államok hátsó udvara.
Tévedtek, és erre a tévedésre ráment barátja és bajtársa, aki társa volt a felkelés elindításában, Che Guevara.



Kommunista már politikai érdekből lett, no, meg azért, mert a marxista - leninista ideológia közel állt keresztény alapokon nyugvó elveihez.
Mégis, az alapvető ok az lehetett, hogy a forradalmi Kuba magányos harcos volt ellenségei tengerében, ő pedig nem a hősi halált, hanem népe felemelését ambicionálta.
Oktatást, korszerű egészségügyet akart, az amerikai befolyás visszaszorítását, a kubai emberek jólétének megteremtését.
Nem kétséges, oktatás és egészségügy terén remek eredményeket ért el az ország irányítása alatt, ezt még ellenségei is kénytelenek elismerni.
Kuba védelméhez viszont szüksége volt egy világhatalom védőernyőjére, ezt adta meg neki a Szovjetunióval kiépített baráti-szövetségesi kapcsolat.
Érdekes, de a biztonságot egy majdnem kitört világháború hozta el az ország számára - a kubai rakétaválság egyik következménye lett, hogy az USA kötelezettséget vállalt, hogy nem támadja meg katonai erővel az országot.
Ennek nem mond ellen, hogy gazdaságilag embargóval sújtotta, hogy minden lehetséges módon nehezítette Fidel Castro dolgát.
Amerika a kubai vezetőt véreskezű diktátorként próbálta bemutatni a világnak, miközben a kubai
guantanamoi amerikai támaszponton kínvallatással próbálta és próbálja szóra bírni az általa terroristának tartott foglyokat.
A támaszpontot évi 4085 dollárért bérli egy 1903-ban kötött szerződés alapján, kivonulni onnan nem hajlandó.



A világ a kubai forradalom győzelme óta sokat változott, de változott maga Kuba is.
Nyitott Amerika felé, de Amerikai is nyitott a szigetország felé, és ahogy ez már lenni szokott, a nép majd örül.
Azt hiszi, hogy eljön hozzá az amerikai életszínvonal, aztán majd csalódik, mert csak az amerikai tőkés jön el, aki profitot akar, ezért aztán felszámolja az oktatás és egészségügy jelenlegi rendszerét, hogy helyette ne adjon semmit, csak a szabadság illúzióját.
Raul Castro, a testvér közel sem olyan karizmatikus, mint testvére volt, aki szakállával, szivarjával született macsó volt, a nők bálványa, a férfiak példaképe, a vezető, akit megtiszteltetés volt követni.


Hát most meghalt.
Meghalt Fidel Castro, és azt hiszem, most halt meg végérvényesen a huszadik század.
Obama amerikai elnök azt mondta: "
Fidel Castro halála erős érzelmeket vált ki a kubaiakból, Castro emberek, családok és népe sorsát változtatta meg, óriási hatását pedig a történelem fogja feljegyezni és megítélni." 
Ami utána jön, az már egy illúziók, eszmék és emberség nélküli világ, ahol nincs helye az emberiség boldogulásáért folytatott harcnak, ahol nincs terük a hivatásos forradalmároknak, a népboldogítóknak, de a szenteknek sem.
Talán jobb is, hogy ezt már nem látja.
Nyugodj békében, Comandante...


:O)))

54 megjegyzés:

Kapat írta...

Örülök a méltatásnak, valamint hogy Che Guevarát is megemlítetted. Az fiatalok példaképe volt, éppen a mi ifjúkorunk idején. Még emlékszem a pólokra, melyeken büszkén viselték a nevét. Joggal!
Manapság nem népszerű az ilyen megemlékezés, a facebookon igen sok szenny összegyűlt, még a halált sem tisztelve.
Nem tudom, erre a világméretű vírusra lesz -e valaha ellenszer, de remélem, a józan ész csak betegeskedik, de nem hal bele végleg!
Béke poraidra Fidel Castro!

anteus írta...

Ez a kényszerszülte kommunista Commandante igen meglepődne ekénti minősítésén.
Muszájkommunistaként elég sokszor fejtette ki sokórás beszédeiben viszonyát a kommunizmushoz.

Akadtak és akadnak normális, becsületes emberek, akik egy világnézetet tudatosan felvállalnak és élik le abban és azért az életüket.

S ha kell, hát életüket is adják meggyőződésükért. Mint a Kivégzettek Pártjának tagjai is. Például.

Nem hosszú kommentekben picsogva a rabló gazemberek állama ellen.

PuPu írta...

anti, kik azok a Kivégzettek Pártja?
:O)))


Névtelen írta...

Na, azert az igazsag ennel egy "kicsit" arnyaltabb.
Persze, ismeros, hogy "boldogga teszlek akkor is ha belepusztulsz"... stb.
En azert onnan is megkozelitenem az "analizist" hogy a vezeto/fonok/ dikatator, mindegy hogy minek nevezzuk, milyen eletszinvanalat adott a kubaiaknak. Megvan a "kapitalizmusrol"
a nem eppen hizelgo velemenyem, de az igazsaghoz az is hozzatartozik (ezt peldakent emliten), hogy az angol gyarmatok "jobban" jartak mint egyes "szabad" de szinten "elmaradott" orszagok. Nos ez utan a bevezeto utan talan erdemes lenne elolvasni a kovetkezo cikket."http://magyarnarancs.hu/kulpol/minden-a-hadsereg-93900"
Az cikk pedig egy egykori kubai nagykovettel keszitett interju alapjan keszult.
Szoval Castro elvtars eltmuve finoman kifejezve hagy nemi kivanni valot maga utan.

anteus írta...

A náciellenes francia Ellenállás önfeláldozó pártját nevezték el így. A Francia Kommunista Pártot.

Névtelen írta...

"...azt hiszem, most halt meg végérvényesen a huszadik század." - Így.

Kerekes Zs írta...

Mindig is érdekelt, hogy hogyan lett a kommunistából szitokszó, a miértet értem, a hogyannal vannak csak problémáim. Különösen érdekes ez egy olyan ember esetében, aki a gondolkodásban már addig eljutott, hogy felismeri a kereszténység és a kommunizmus közötti analógiát.
Mert valóban nagyon hasonlít a két eszme egymásra, a döntő különbség köztük, hogy a kereszténység a túlvilágon ígér egy külső és mindenható erő által biztosított Paradicsomot azzal a peremfeltétellel, hogy ezen a világon aztán pofa be és tűrj, a kommunista meg nem nagyon bazírozik erre a túlvilág projektre, azt állítja, hogy ha akarjuk akkor együtt közösen ezen a világon is megvalósítható a paradicsomi állapot, ami a zsákban van, az már megvan, az a miénk, aztán hogy a túlvilágon meg hogy mi lesz, az olyan mint a kutya vacsorája :)
Különösen érdekes, hogy elismerjük az általános azaz mindenki számára hozzáférhető/ elérhető/ „ingyenes” magas szintű oktatás és egészségügyi ellátás vívmányait, de közben elnyomó diktatúráról beszélünk.. magas szintű általános oktatás és diktatúra..
Senkit sem zavar az ellentmondás?
Tesz valami szabadabbá mint a tudás?

négy generációs hozomány írta...

http://parameter.sk/haza-es-halal

Promenad írta...

Akárhogy is,de a világtőrténelem egyik legjelentősebb alakja volt.
Jár neki a méltó végtisztesség.
Amelyen magyar részről csak az ottani nagykövet vesz részt.
Ha már ugyis ott van....

talalom írta...

Kedves Kerekes Zs.! Talán ugyanúgy lett szitokszó, mint a fasizmusból. Amikor úgy 35-40 éve elkezdtem kételkedni a szocializmus, majd a kommunizmus felépíthetőségében, először az tűnt föl, mennyire hasonlít külsőségeiben a hitleri rendszer a szovjethez. A nagygyűlések, menetek, a sport, az erő kultusza még a művészetekben is, sőt a "békeharc". Megdöbbenve hallottam egy háborús filmben (aztán többen is), hogy Hitler katonái is "békeharcot" vívtak a bolsevizmus, meg a "mongol" hordák ellen.
Kíváncsi lettem, és kiderült: a fasizmus államszervezési elképzelés, semmi köze eredetileg a fajelmélethez, antiszemitizmushoz. Emellett az NSDAP (Hitler pártja) győzelme után Németországban "rend" lett: autópályák épültek, munkahelyek lettek, igen fontos szociális, és az egyenlőséget elősegítő intézkedések születtek. Úgy láttam: a nagyon fontos különbség a fasizmus és az általunk ismert "létező" között, hogy amíg az egyik a "faj", illetve a fajt megtestesítő "nemzet" nevében boldogítja népét, a másik meg a tulajdonhoz való viszony alapján, a "dolgozók" nevében. A közös, ahogy itt fent is említette valaki: "boldoggá teszlek, akkor is, ha belepusztulsz".
Úgy látom, ennek a "boldogításnak" a következményei a KZ-k és a Gulagok egyaránt. Lehet itt számháborúzni, hogy melyikekben pusztultak el többen, a lényeg: hogy kerültek ezekbe milliók? Minek alapján? Hogyan döntötték el, ki a"nép",a munkásosztály, vagy az árja faj ellensége?
Tisztelem Castro-t és harcostársait, dühöngve átkoztam a hatvanas években a Che-t elpusztító "imperialistákat". Kubának óriási szerencséje, hogy messze esett a szovjet (tanácsi) rendszerű szocializmustól, és elég nagy ahhoz, hogy magában is boldoguljon, viszont elég kicsi ahhoz, hogy ne érje meg erőszakot tenni rajta. A Szu szétesésével az USA-nak végképp nem volt érdeke Kuba lerohanása, hiszen más nem volt képes támaszpontot működtetni ilyen távolságban. Miközben a Szu közvetlen határainál azért voltak-vannak NATO támaszpontok.
Nagy kérdés, miért nem volt képes ellenállni a "létezett" az imperialista nyomulásnak. Talán azért, mert a tőkés okosabb, mint a despota: a nyugati világban folyamatosan jobban élt a kisember, mint bármelyik szocializmusban.
Lehetne még folytatni, de így is hosszú volt.Bocsi.


Kerekes Zs írta...

Kedves Talalom!
Nem a dolgozók nevében, hanem a minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik szellemében...
Vagy te megválaszthattad, hogy a bolygó mely pontján, milyen bőrszínű / vallású/ anyanyelvű / anyagi helyzetű szülők gyerekeként látod meg a napvilágot?
Valamint kis hibája a valóságnak, hogy ha csak 1 kg kenyér van, nem tudunk 2-t megenni :)

talalom írta...

Mennyiben mondtam ellent a "minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik" elvének? A megvalósítási módok ellentmondásairól beszéltem szándékaim szerint. Biztos rosszul fogalmaztam, elnézést.

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
Tegnap többször is visszatértem az oldaladra, mert vártam, hogy reagálj Castró halál hírére.
Már azt hittem elsiklasz felette.
Nekem, pontosan úgy, mint neked egy idol, egy példakép, egy "Isten" volt Castró. Azt hiszem pontosan úgy, mint korosztályunk nagy részének. Benne láttuk nem csak a hőst, a felszabadítót, de a nagy álmot is, hogy lehet a kisembernek is szabadsága, lehetősége...
- Jöttünk haza Bélatelepről az ifi táborból és csak úgy zengett a vonat az énekszótól, ami spontán jött, és nem vezényelte senki... Guantaramera-t, meg a többi mozgalmi dalt...
Nagy élményem volt Merle: Moncada-ja.
Cuba szegénységét nyomorát nem Castró, hanem az USA okozta. Nem tudta elfogadni, az államosítást, hogy a cubai értékeket Batista, és a vele baráti üzleti kapcsolatban álló USA nem vihette ki az országból. A blokád tette szegénnyé Cubát, amit az Egyesült Államok vont Cuba köré. Ennek ellenére több mint 50 éve fennáll az ország. Lehet, hogy Castrót túllépte a világ, de hogy még a mai cubai nép is sírva gyászolja, az biztos.

1970 írta...

Szép, méltó és mélyen igaz ez az írás. Végre egy színvonalas emlékezés az interneten, kár, hogy néhány kommentelő nem volt képes erre a szintre eljutni.
Tőlem ugyan távol állt Castro személyisége (sokkal jobban kedvelem a kádári típusú vezetőket), de vitathatatlan, hogy hatalmas formátumú történelmi figura volt. Nyugodjék békében!

1970 írta...

Még egy dolog:

Ami utána jön, az a világ, amit mi már 26 éve tapasztalunk. Az "eszmék nélküli világ", ahol nem az emberek boldogulása a cél, hanem a nyers anyagi haszonszerzés, a harácsolás, a pénz imádata. Ahol vezetőknek már nincsenek eszméik, de ha vannak is, akkor azt úgy cserélgetik, mint más a gatyáját.
A 20. századnak 1989-ban és jelképesen most is vége lett. Ami jön, az - tartok tőle - borzalmas lesz...

anteus írta...

talalom!
Én ezt válaszolnám:
A szabadság jogi karegória. Attól, valami nincs tiltva, még nincs garancia a létezésére. Az egyenlőség csak jog, de nem lehetőség. Nem lehet kenyérre kenni.

talalom írta...

Anteus! A szabadság jogi kategória?!! Ezt hogy érted?

anteus írta...

Mi más lenne?

Névtelen írta...

Sokmindenen lehet vitatkozni.
Egy valamit azonban le kell szogezni, eszmekkel, ideologiakkal nem lehet az embereket jollakatni.Tehat tetszik vagy nem, ossze kell hasonlitani a "tarsadalmi berendezeseket" az ott elok eletszinvonalaval. Ami pedig a "kapitalizmus" kizsakmanyolo termesztet illeti, az mind igaz, mindossze egy szepseghibaval. Az emberek ott lopnak ahol "megeri".Vagyis nem felre kell beszelni a letezo problemakrol, hanem olyan torvenyeket kell hozni, hogy azok kordaban tarthatoak legyenek.Pl. a "Tobin" adot a mai napig nem vezettek be, pedig avval egyertelmuen kovetni lehetne a penz "mozgasat" stb, stb. Tehat en az orszagok erdekeit (pl az oroszok) azert nem kevernem osze az ott elo diktatorok es fullartaljaik hatalmon maradasi erdekeivel. Ellenvetes???

NewTiborc írta...

Kedves Ildikó Olasz & 1970!
Messzemenőkig egyetértek a véleményetekkel. Sajnos vannak akik a történelem lapjainak csak egyik oldalát olvasgatják. Hogy a Hitler felvirágoztatta N.országot? Ha a háborúra készülés az,akkor igen. Nem tudom hányan tudják, hogy nálunk a 8-as főút miért épült és hogyan. A tigrisek végig dübörögtek rajta oda-vissza. Castroval kapcsolatban is a pocskondiázás a menő, akik nyomorgatták az országot azokról meg csak úgy jótékonyan elfeledkezünk.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, aki még egy rohadt nicket se vagy képes adni magának a hozzászólásához, azért ez nem olyan egyszerű.
Az országoknak nincsenek érdekeik, illetve minden ország érdeke azonos: lakosságának minél megfelelőbb életkörülményeket és életszínvonalat teremteni.
A diktátorok ezektől a feladatoktól térítik el az adott országot és adnak nekik élelem helyett ellenséget, egészségügyi ellátás helyett hazafias érzületet, oktatás helyett államvallást és szabadság helyett illúziót.
De mi van olyankor, ha a diktátor célja és az ország érdeke egybeesik?
Ha valóban így van, akkor nehéz a helyzet, mert szidni kell a rohadt diktátorát, de a nép ezt nem fogja bevenni, ezért hát a diktatúraellenes erők általában hazudnak, mint a szabadságos katona.
Emberdarálásról mesélnek a Dunaparton, múzeumot építenek a hazugságok bizonyítására és a fiatalok megtévesztésére, és a siker még így is necces.
A globalizált világban illúzió az államok függetlenségen alapuló érdekérvényesítése, ezért hát az ilyen diktátort az ellenérdekelt, az országban csak munkaerőt, piacot, nyersanyagforrást és stratégiai pozíciót látó gazdasági és politikai hatalmak el akarják távolítani, ennek érdekében minden eszköz megengedett.
A merényletek is, például Castro ellen.
Még az emléküktől is félnek, mert rossz példát mutatnak - lázadást az aktuális hatalom ellen és cáfolatát annak, hogy csak egyetlen modellje van az emberiség boldogulásának.
Érdekes a világ, sajnos, sok a képzetlen és logikus gondolkodásra nem képes, arra nem is törekvő ember, nehéz a történelmi személyiségek értékelése.
A tetejébe ők is emberek, erényekkel, jellemhibákkal.
Talán csak egy tökéletes politikust ismerek, aki még a szögletzászlótól is be tudja csavarni a labdát, de itt most nem ő a téma...
:O)))


1970 írta...

Kedves New Tiborc!

Nagyon jól látja a dolgokat. Érdemes meglátni azt is, hogy minél erőteljesebben pocskondiáznak egy történelmi figurát, és/vagy egy korszakot, az általában annál jelentősebbet alkotott. Az utókor frusztrált politikai garnitúrája pedig hisztisen csapkodva szidalmazza a múltat, ha nem tud semmi eredményt felmutatni. Gondoljon bele az elmúlt 26 év történéseibe, vagy abba, hogy a jelen politikai elit jelentős része számára 26 év (!!!) után is csak arra futja, hogy így a Kádár-korszak, úgy a "kommunizmus"... szánalmas:(

joszi írta...

Kedves Talalom, uzenem neked es megannyi bajtarsadnak, nem tudom ugyan mi a kommunizmus, mert nem lett kiprobalva, de ha a szocialista rendszer neked egyenlo a fasizmussal, hat en mindkettot kiprobaltam e hazaban, s mecsoda kulonbseg.Akinek a ketto azonos, eljen fasizmusban, s megtanulja, ha tuleli, mi az igazsag.

1970 írta...

Kedves joszi!

Nagyon találó a fenti hozzászólása. Én már csak annyit tudnék hozzátenni, hogy ha így mennek a dolgok, akkor lassan talalom és mások is "kipróbálhatják" a fasizmust kis hazánkban:(

joszi írta...

Attol tartok, ez igy van, s de meg lesznek lepve, s nem ertik majd, mi vezetett ide,Elarulom, tobbek kozt az ilyen szovegek gyakori elofordulasa, s evvel a tarsadalmi immunrendszer megsemmisitese.

1970 írta...

Már most sem étik, mi vezetett ide (ahogy pl. DarthVader nevű kommentelő sem érti, miért lett a "csodás lehetőségből" ez a mocsok). Akkor pedig már nem lesznek meglepve, mert arra sem lesz idejük. A társadalmi immunrendszert 26 éve gyilkolják szisztematikusan (nem csak talalom fenti szövegeivel, de a társadalmi szolidaritás tudatos rombolásával, a társadalom totális atomizálásával is, melyben sajnos a rendszerváltás utáni politikai elit egésze komolyan sáros), így nem kell csodálkozni, ha az a végét járja. Tartok attól, végzetesen rossz irányba haladunk...

Névtelen írta...

Kedves PuPu!
Van nevem, sot, en voltam aki udvozolte, hogy a nevteleneket le fogod tiltani az oldaladrol. Nem gondoltam arra a lehetosegre, hogy mi van akkor, ha a diktator es a nep
erdeke egybeesik. Ebben tokeletesen igazad van. Nos, ami az elhunytat illeti, a tortenelem ezidaig nem igazolta, hogy erdemes volt hepciaskodni. Mondok neked agy jelenleg elo peldat, meg kell nezni, mit csinal a Fulop szegetek elnoke. Toket kovacsol
a nepe szamara abbol, hogy Kina es az USA szemben all. Nem az ujsagokbol tudom... Filippina felesegem van. Nem allt szandekomban kotozkodni, mindossze arnyalni szerettem volna a mondanivalodat, termeszetesen szubjektiven. Ha majd tenyleg letiltod a nevteleneket, jelentkezni fogok, mint ahogy a multban tettem a teljes nevemmel. Elovastad a volt nagykovettel keszult interjut? Erdemes.
Tisztelettel; NEVTELEN.

mr robot írta...

tudom hogy mostanában a píszí beszédet sokan támadják, de itt azért mégis fontosnak tartanám megjegyezni, hogy az ő esetében a 'meghalt' szó helyett a 'megdöglött' szó használata az ajánlott, ha polkorrektek akarunk lenni!

Névtelen írta...

neveletlen

Érdekes, hogy Gyurcsány a Facebook-on egyetlen egy szóval sem emlékezik meg Castro-ról, pedig anno, jól fizetett KOMMUNISTA ifjúsági titkárként, biztos rajongott érte.
Persze, az is lehet, hogy ez a Castro már nem az a Castro (lásd Putyin esetét) oszt jónapot.

talalom írta...

Úgy tűnik, nem fogalmaztam elég világosan, így többen félreértettek a fasizmus és a létezett szocializmus hasonlóságaiban.
1. Kádár Jánost a XX.sz. legnagyobb magyar politikusának tartom, aki a "kompromisszumok robotosaként" felfogta a politika célját és értelmét.
2. Az általa irányított rendszer sose volt "szocializmus", mert bár számtalan elemében a szolidaritásra épített, (eü., nyugdíj-rendszer), ez abban a pillanatban felbomlott, amint nehezebb lett a helyzet. És ezt már a Kádár-rendszer sem tudta kezelni. Bennem felmerült az is: milyen rendszer az, amelyben nekem szerencsém van, mert Kádár az irányító, Romániának meg nincs? Ez rendszerhiba, nem személyes hiba.
Névtelen-neveletlen megjegyzése ezt erősíti. Hisz nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem Kövér László is a kommunista ifjúsági szövetségben kezdett politizálni, és jutott jelentős szerephez. Ez is elgondolkodtató.
3. Mr. robot meg nyilván lemerül majd, és szétszerelik...

Névtelen írta...

Talalom, a fasizmusról írt gondolataidat nem nagyon lehet félreérteni… :-(

Névtelen írta...

neveletlen

Ha a főnöke nem is, de legalább Gréczy megadta a módját az emlékezésnek.

https://www.gondola.hu/cikkek/103381-Greczy_latta_Lenint.html

'Ráztuk a zászlókat büszkén... és ennyi. Marica néni osztályfőnök visszavitt minket az iskolába, de legalább néhány óra elmaradt...'

talalom írta...

Mozigépész! A fasizmus eredetileg államszervezési elképzelés, a fajelméletet már Hitler dolgozta hozzá. Eredeti szülőhelyén - Olaszországban - először nem is kapcsolódott a fajelmélethez, és később sem volt olyan erős jellemzője az antiszemitizmus, mint pl. Magyarországon.
A proletárdiktatúra más típusú ellenséggel operált.
Felmerülhet a kérdés: alkalmas-e egyáltalán az emberi társadalom az együttműködésen alapuló, szolidáris, szocialista szervezetben tartósan élni? Szerintem igen - de ez csak hit. Viszont e hit nélkül nem is lenne érdemes élni...

Kibic37 írta...

Talalomnak igaza van.
Bartus László nem a szívem csücske, de volt egy időszak amikor kedveltem, és eltettem néhány írását. Sajnos azt nem találom, amikor részletesen elemzi a fasizmus és a hitleri nácizmus közötti különbséget, de a fasizmusról nagyon pontos leírást ad az Orbán nevűvel kapcsolatban is.
http://nepszava.com/2011/05/uncategorized/bartus-laszlo-az-unio-elso-fasiszta-allama.html

1970 írta...

talalom
2016. november 28. 8:36

Néhány kiegészítés a három ponthoz:
1. Ez teljesen rendben van, bár szerintem az ő személye több ennél (így én a hazai történelem egyik legnagyobb alakjának látom, még akkor is, ha ezért ma sokaktól kövezés jár; majd rájönnek...)
2. Itt megint egy kicsit összemos dolgokat: a Kádár-rendszernek semmi köze nem volt Ceausescu rezsimjéhez. Gyakorlatilag egyetlen lényeges eleme sem volt azonos, így rendszerhibáról beszélni ismét olyan összemosás, amit már egyszer elkövetett.
Gyurcsány, Orbán és Kövér említésétől nekem már felfordul a gyomrom. Persze, az akkori KISZ-ben kezdtek politizálni, de azt gondolom, arról végképp nem tehet az a rendszer (vagy pláne Kádár személyesen), hogy ez a társaság mára morálisan hová jutott. Ezek felnőtt emberek, akik úgy váltogatják politikai nézeteiket, mint más a gatyáját. Nullák...
3. Mr. robot egy kortünet: agyhalott billentyűzetnyomkodó, akit majd valóban szétszerelnek, amikor lemerül, és egy vastelepen végzi. Erre még azt sem mondanám, hogy "megdöglik" majd egykor:( (Ami az igazán nagy baj, és ezért tartok komolyan a jövőtől, hogy egyre több az ilyen zombi fiatal, akik nem gondolkodnak...)

Névtelen írta...

neveletlen

Bartus minden bokorban fasisztát vél felfedezni.

https://nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-szegenyek-redneckek-fasisztak-es-az-elit

http://nepszava.com/2011/11/velemeny/bartus-laszlo-szabadsagharc-a-zsidok-ellen.html/comment-page-1#comments

A második linket csak azért tettem be, mert az occupy mozgalmat 'anikapitalista fasiszta' jelzővel illette, nehogy valaki eltévedjen. Mikor rákérdeztem, hogy az mi fán terem, ti. én úgy tanultam, hogy a fasizmus a kapitalizmus terméke, akkor jól kibacott a topikból.

Kibic37 írta...

"Bartus minden bokorban fasisztát vél felfedezni."
Lehet nem véletlenül. Olyan korszakot élünk, amikor semmi sem az, aminek látszik. (lásd: posztmodern...)

talalom írta...

1970.
Tisztelettel: más egy politikai,államszervezési rendszer, és más egy (általában személyhez köthető) rezsim.
Az összes volt szocialista ország rendszere a szovjet(tanács)rendszerre épült. A legfőbb hatalom a munkásosztályé (jelentsen ez bármit is), amelynek élcsapata (a Párt) vezeti a társadalmat. Magántulajdon nincs, mert az a kizsákmányolás forrása. Nem tévesztendő össze a személyi tulajdonnal, ebben a Kádár éra már különbséget tett, bár Kádár maga ezt sem fogadta el, mert pl.a házban, ahol lakott, minden bútor viselte a leltári számot, jelezve, hogy köztulajdon. A társadalom a Párt irányítása alatt működik, hiszen a többség (a "nép") érdekeit képviseli, nincs szükség ellenzékre.Én Kádárt azért tartom nagy politikusnak, mert hatalmát arra használta, hogy a magyar társadalom nyitottabbá, műveltebbé, gazdagabbá váljon. De rendszerszinten életveszélyes, ha a szerencséden múlik, hogy milyen ember az első titkár. Ezen alapelvek szerint működött az összes szoc.ország, Románia is. Ha végiggondolja, Kádár idején sem működött nyilvános ellensúly vagy kontroll. Ezért akarja a jelenlegi kormányfő annyira eltüntetni az ellenőrzést a törvényhozás és a végrehajtó szerv (a kormány) mellől, ezért örül, hogy a magukat demokratáknak vallók sulykolják első helyen, hogy az ellenzék gyenge és tehetetlen. Ki is mondta, nincs szükség ellenzékre: mi meg lelkesen bólogatunk.

mr robot írta...

1970:

Pontosan miről is kellene gondolkodnom? Arról, hogy Kuba a "forradalom" előtt latin amerika egyik legjobb helyzetben lévő állama volt, amit egy beteg ideológia nevében teljesen megnyomorítottak? Arról, hogy a tinik kedvenc pólómintája, Che Guevara, szabadidedjében (amikor épp nem a kubai nemzeti bankot igazgatta, mert hát nyilván ahhoz is nagyon értett) koncentrációs táborok menedzselésével szórakoztatta magát? Hogy másfél millió kubai kényszerült emigrációba, mert különben otthon börtön vagy halál várt volna rájuk? (mint elég sokakra, akik nem menekültek el)
A halott Castro csoffadt szivarát szopkodni fizikailag gusztustalan, erkölcsileg meg teljesen védhetetlen. Elképesztő nyomorba taszítani egy egész országot, azokat pedig akiknek ez nem jön be, azokat brutálisan eltiporni, az nem forradalom. Nevetséges, hogy emberek 2016-ban még mindig bedőlnek ennek az egésznek. Castro egy tömeggyilkos volt, semmi több. Szépen beilleszkedik a 20. század "nagyjainak" sorába. Sok országnak volt ilyenje, van akié ismertebb, mint pl. Németországé, van akié kevésbé, mint Alberto Fujimori a 90-es évek Perujában, de a közös bennük, hogy senkinek se kellene könnyet hullajtani értük, amikor végre elássák őket.

mr robot írta...

tartalom:

"Én Kádárt azért tartom nagy politikusnak, mert hatalmát arra használta, hogy a magyar társadalom nyitottabbá, műveltebbé, gazdagabbá váljon."

Erre már igazán nehéz mit mondani :D Nyitottabbá? :D Talán a tiltott-tűrt-támogatott rendszernek ez lett volna a lényege, csak mindenki végzetesen félreérti a dolgot? :D De persze, Comandante Aczél György személyesen felügyelte az ország műveltebbé válását... :D Ja meg, hogy még gazdagabbá is vált? Miből, a hitelekből, ami aztán bedöntötte az egészet? Persze, hogy mindenki kőgazdagnak érezte magát amikor mesterségesen 1 forinton tartották a kaják árát. Vagy azért annyira mégse érezte magát gazdagnak, amikor egy tévéért két évig volt a várólistán. Ne viccelj már, ezeket a dolgokat ugye te sem gondolod komolyan...

1970 írta...

mr. robot

Ennyi butaságot régen olvastam.
Azért azt javaslom, nézzen utána Batista időszakának, mielőtt a második mondatához hasonló marhaságokat leírja.
Amit pedig talalomnak írt... hát azok megmosolyogtatók. Főleg ez a hiteles-bedöntős duma:) Azt gondolná az ember, hogy 26 évvel a rendszerváltás után ilyesmiknek nem dőlnek be már be az emberek, de hát ön...

joszi írta...

Na, ezt neg nem szereltek szet, sajnos, de ezekkel az ocska szidalmakkal vitazni felesleges, egyszeru ketkezi baromsagok, meg johetne hozza az emberdaralas, , az felel meg ennek a nivonak.Ez varolistan volt evekig egy tv ert, megerdemli, nyilvan analfabeta, osszekeverte a tv et a gepkocsival, ennyit er.

1970 írta...

talalom

mr. robot után üdítő értelmes sorokat is olvasni:)

Én továbbra is azt gondolom, hogy Kádár rendszere gyökeresen más volt, mint Ceausescu rezsimje. Lehet, hogy a felszínen azonos ideológia volt, a gyakorlatban azonban a vezetési stílus, a célok, a rendszer tényleges működése teljesen más volt. Lehet, hogy közvetlenül 1956-ot követően még esély mutatkozhatott volna olyan fordulatra, mint Romániában, de a '60-as évekre szerintem már kiépült az a sajátos kádári rendszer, amiben egy Ceausescu típusú vezetőnek esélye sem lett volna.
A jelenlegi kormányfő pedig tökéletes bizonyítéka annak, hogyan lehet egy országot teljesen tönkretenni. Számomra pontosan ő a példája annak, hogy totálisan mindegy, milyen formában kerül valaki hatalomra, a lényeg, hogy mire használja azt. Az ország teljes kirablása folyik jelenleg...

1970 írta...

joszi

Ne bosszantsa magát az ilyen analfabétákon; előbb-utóbb szétszerelik, aztán megy a vastelepre:)

joszi írta...

Nem bosszantom magam, felesleges is lenne, csak viccesnek tartom, ahogy folyik a tortenelem ferditese, mint mar tobb mint eezer eve errefele, tobbek kozt ennek koszonhetjuk tortenelmi sikereinket, Mohaacstol, 1956 ig,

mr robot írta...

tényleg, tévedtem mindenben, igazuk van! na megyek szétszereltetem magam! igazán nem akarom elrontani a bulit!

1970 írta...

joszi

Ez nem ferdítés, mert ahhoz legalább minimális történelmi ismeretekkel kellene rendelkezni (ti. akkor lehet érdemben ferdíteni). Ez sima trollkodás, ahogy azt itt fentebb is olvashatja...

joszi írta...

na ja, kutyakemeny ugy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazsagot.

anteus írta...

Khm... érdekes...
PuPu blogjának 100 éve van egy mottója... nem ugrik be?

1970 írta...

joszi

Fogalma sincs az igazságról, valódi mr robot-troll:)

anteus írta...

Khm... érdekes...
PuPu blogjának 100 éve van egy mottója... nem ugrik be?

És még valamit: Ő volt eddigelé az utolsó, aki önerőből le tudta győzni hazájában a kapitalizmust.
Lenino, Mao, Tito, Castro.

Menjetek lőjetek sort.

mr robot írta...

Kedves igazlátók, még egy ajánlat nektek mára, aztán tényleg leléptem innen: olvassátok el Francis Cohen (francia kommunista újságíró) interjúkötetét amit a 80-as évek elején készített Aczél Györggyel, talán még valahol beszerezhető. Annak minden sorát aranyba kellene foglalni. Onnan meg lehet tanulni, hogy bármilyen népnyomorító hazugságot hogyan adjunk el világmegváltó jótéteménynek. Ha szeretnétek 400 oldalnyi fejtegetést olvasni arról, hogy miért nektek van igazatok, akkor hajrá, élvezni fogjátok! Csak a végére nehogy hányjatok!

1970 írta...

mr robot

Azt hittem már szétszerelték. Erre kiderül, hogy az este során feltöltötték...
Ejnye!

Azért még egy dolog, hogy világossá váljon az ön számára is:
Attól a sok primitív butaságtól lesz az embernek hányingere, amiket ön összehord!
Higgye el, kár kínlódnia, de maga tudja...

Névtelen írta...

2016. november 28. 2:53

Kedves mr robot!

Mielőtt bárkit is kioktatsz, gondolkozz el azon, hogy a fentebbi időpontban beírt (rendkívül "színvonalas") hozzászólásod mennyire hitelesíti "mélyenszántó" gondolataidat, vagy esetleg milyen mértékben kelt éppen ez másokban hányingert!