2016. november 21., hétfő

KÍMÉLŐ MENŰ

Kísért a múlt.
Hajdan az átkosban volt divat, hogy az APO (MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály) vagy a Tájékoztatási Hivatal illetékesei lecseszték az újságírókat, ha mindennapjaink történéseit nem pozitív kontextusban tálalták a gyanútlan olvasóknak.
Gondolom, ezt azért tették, hogy mindenféle meggondolatlan slapajok el ne vegyék a társadalom kedvét a szocializmus lelkes építésétől, jóllehet a társadalom akkortájt is csak a háztájit meg a hétvégit építette lelkesen, a többit meg csak az alkalmazott laza közönyével.
Ebben az sem befolyásolta, hogy a szocialista Magyarország tulajdonképpen az övé volt, ha lopott, hát magától lopott, de a korabeli ideológia nem csinált ebből gondot: ami a határokon belül marad, az az országot építi.

Magyarember nem az árnyalt gondolkodásáról híres, a téeszből is hazavitte a John Deere traktor ráeső kerekét, - jó lesz az tojófészeknek, melyen aztán elül a liba, míg csak szét nem rohad a kerék a mintagazda trágyadombja mellett.
De ez már az ország felvirágzásának első éveiben történt, ma már történelem, és már csak kevesen emlékszünk arra, hogy ez volt az a rövid periódus, mikor nem kellett biztatni az írástudókat az optimizmusra, mert aki nem volt optimista, az egy megrögzött komcsi volt, ellentétben az optimistákkal, akik nem megrögzött, hanem kitért komcsik voltak.
A többiek közül meg kevesen tudtak írni, olvasni...


Úgy tűnik, a demokratikus oldal hagyománytisztelő.
Egyre több helyen találkozom olyan véleményekkel, hogy búbánatunk és bajaink annak köszönhetők, hogy azok, akik veszik a fáradságot és leírják véleményüket a demokratikusnak nevezett oldal aktuális politikai lépéseiről, pesszimista módon közelítik a kérdéseket.
Például leírják arról, ami hülyeség, hogy hülyeség, felháborodnak, ha szeretett pártjaik korifeusai az ország pozicionálása helyett saját pozicionálásukkal vannak elfoglalva, ha idióta álproblémákkal cseszik el a drága időt, ha tisztességes elemző munka helyett álomvilágot építenek, ha szervezetépítő munka helyett magukat ünnepeltetik, vagy tervszerű cselekvés helyett improvizálgatnak, meg pótcselekvésekkel szórakoztatják el magukat.

Konferenciát szerveznek, programot írnak, miközben a Fidesz megszáll minden stratégiai pontot, a Jobbik pedig házról-házra járva győzi meg a falusi embereket, hogy ő az igazi, a többi csak kaland.
A mieink meg megnevezik a jelöltjeiket, ezektől a mieink többi gittegyletei menten elhatárolódnak, de újabban már nem ez a gond, hanem az, hogy az újságírók meg a bloggerek leírják ezt.
Az, hogy az újságírók már csak egy újságba képesek írni, az nem gond, azzal nem foglalkozunk.
A Népszabadság miatt körbesápítozzuk a világot, de helyette nem indítunk azonnal új lapot, vagy nem veszünk egy döglött sajtókiadványt és adunk neki új nevet, mert életünket és vérünket adjuk ugyan a szabadságért, de zabot egy szemet sem, mint ez tradícióinkhoz illik.


És akkor meghallgathatjuk, elolvashatjuk a bírálatot: negatív közelítéssel írunk a mieinkről.
Nem akarok messzebb menni példáért, a pártszakadás után úgy tűnt, hogy a szocialisták reformszárnya alapította meg a Demokratikus Koalíciót.
Jómagam nagy reményekkel fogadtam a történetet, gondoltam, hogy az új párt vezetője tanult régi hibáiból, megerősödik a szervezőmunka, szakmai kérdéseket szakmai alapon közelítenek, a pártdemokrácia példás lesz, és létrejön egy modern, európai párt.
Ennek érdekében eleinte lelkesen írtam a történésekről, aztán később tudatosan nem írtam, mert jót írni keveset tudtam volna, ma meg már nem érzem azt, hogy oda kellene figyelnem arra, hogy jólesik-e a párt vezetésének, amit írok, mert lehet, akkor teszek jobbat, ha megmutatom őket esetenként saját maguknak, hátha elszégyellik magukat.
Illúzió.
Ugyanez vonatkozik a Szocialista Pártra is, melynek nem volt elég hat év, hogy eltávolítsa a pártból a Fidesszel mutyizó bandát, a mai napig ott vannak a pártban és jöhet bármilyen vezetés, ők a Fidesz dallamát fogják fütyörészni, és hogy a párton belüli többségük meglegyen, hát megveszik majd a tagságot kilóra, mint a kacsát.
A pártvezetés, meg majd sajnálkozva mondja: leszavaztak minket...



Szóval, én azt hiszem, hogy nem az újságírókkal, a bloggerekkel és a kommentelőkkel van baj, hanem politikusainkkal, akik képtelenek még ezt a szűk réteget is maguk mellé állítani, hát akkor hogy képzelik maguk mellé állítani a társadalmat?
És hogyan képzelik azok a barátaink, akik ezeket a kritikákat a fejünkhöz vágják a tömegkommunikációs munkát a XXI. században?
Kommunikálni csak azt lehet, amit a politika elénk villáz, ha nincs mondanivaló, akkor a média egérszürke robotosai nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, írnak, ami eszükbe jut, és megengedem, nem mindig az jut eszükbe, ami a politikának kellemes.
A mai világban a politika a kommunikációról szól, ezt megtanulta a Fidesz, megtanulta a Jobbik, egyedül a demokraták képtelenek ezt felfogni - sajnos.
A politika a mai világban, a parlamentáris demokráciában - szakma.
Ha viszont a világ így megy tovább, a politikusok helyett jönnek megint a forradalmárok, újságírók helyett az agitátorok, érvek helyett a fegyverek.


El kellene dönteni, melyik utat választjuk.


:O)))

40 megjegyzés:

Kerekes Zs írta...

És OKJ-s képzés keretében, vagy valami egyéb oktatási formában lehet megszerezni a megfelelő szakképzettséget, amivel politikusnak lehet menni?
És mit kell tudni egy politikusnak? Hazudni szemérmetlenül, pöffeszkedni, puccolni, nem érteni semmihez, illetve olyan dolgokban dönteni, melyekhez annyit sem ért mint tyúk az abc-hez? Jaj, csak azzal ne tessenek jönni, hogy azért vannak a tanácsadói..
Ha azt teszi, amit a tanácsadó tanácsol, akkor minek tartjuk a politikust? Ha meg nem azt teszi, akkor minek a tanácsadó?
Tessen mondani, hogyan van az, hogy annak, aki egy ember sorsa fölött akar dönteni, 20évig kell szorgosan tanulnia, tudás szintjéről kemény vizsgákon számot adnia, és utána is folyamatosan képeznie kell magát, ha hibázik akár börtönbe is kerülhet érte- alias orvos, aki meg emberek millióinak életét meghatározó döntést hozhat, annak elég ha három keresztet tud tenni a lap aljára, és ha hibázik, még a képünkbe röhöghet?
Ha ez nekünk ez normális, akkor nem azokkal van a baj, akik a képünkbe röhögnek, hanem velünk..

Névtelen írta...

neveletlen

Jáj Pupu, nehogy a Gréczy olvassa ezt a bejegyzést, mert aztán megint kapni fogol.
Ha így is történne, jusson eszedbe a mondás, miszerint 'a kutya ugat, a karaván halad'. :)

anteus írta...

Ajobboldali kommunikáció két dolgot tud: a huzugaság minden formáját, hogy hazudni könnyebb, mint igazat írni, valamint azt, hogy népet nem érdekli a valóság: hinni akar, nem tudni.
Az utóbbihoz agymunka kell, az elöbbihez elég a papság.

Az MSZP pedig nevet változtatott. Hiller elmondta, ők a Magyar Szegények Pártja. Csak még nem vezettették át a Cégbíróságon.
Hogy a szegény nem automatikusan baloldali? Ezek még ezt sem tudják és nevezgetik magukat "a" baloldalnak.

DarthVader írta...

Nagyjából igazad van, Pupu, csak egy aprócska megjegyzés:

A nem jobboldali média (a fideszjobboldalitól nem meglepő, sőt, elvárható) szóval a nem jobboldali média szépen leirja, mi a baj a nem jobboldallal. Nem pesszimistán, hanem tényszerűen, szikáran, szárazon. A fideszjobboldali média pedig leirja, hogy - mármint szerinte - milyen faszányos a fideszjobboldal. (Pedig a fideszjobboldalt nagyjából egy különbözteti meg "pozitivan" a nemjobboldaltól, a feltétlen Orbán-hűség és az omerta). Na melyiknek van kétharmada, a fideszjobboldalnak, vagy a nemjobboldalnak? Na?
És igen, ebben nagy szerepe van a jobboldali médiának (és igen, a nemjobboldalinak is).
Szóval: lófasz lesz itt, nem acél, elvtársak.

DarthVader írta...

Anteusnak:

Az MSZP visszatért az 1945 előtti MKP gyökerekhez, már csak a permanens forradalom modernkori megfogalmazása hiányzik.

Ez az ország sose lesz élhető. Lehet jönni a Kádár-korszakkal, igen, az élhető volt, csak pl. gy kiló szöget nem lehetett kapni, csak egy hónap utánjárással. Vsz. azért volt élhetőbb, mert fent se loptak sokkal többet, mint lent. Amikor kiteljesedhetett a magyar ember, '90 után, hát, ez lett belőle.



anteus írta...

Darth, hallgass bele HIller szombati beszédébe (MSZP honlap), kb. 7:21 körül, kiderül belőle, hogy jobban gyűlölnek mindent, amiben "K" van, mint a sz@rt.
Közük semmiféle gyökérhez.

Bagoly írta...

Csak annyit!- a magyar mindig hajbókoló nép volt.Az is marad.Mindig szerette "valaki" seggét nyalni és sopánkodni,siratni a sorsát.Buta jellemtelen emberekból áll.Mint MAGYAR akik tettek is valamit a nemzetért vagy saját magukért az valamilyen idegen nemzet leszármazottja sváb,örmény,zsid, stb volt. Ezt a tükröt nézegeti állandóan a Tunya emberfajta.-Mert a magyar a jéghátán is megél-.DE ÉLET EZ ?: DE BIZZATOK ORBÁN JÖVŐRE GÁZSZERELŐ OKJ KÉPZÉST INDIT:

Kovács Erzsébet írta...

PuPu!
Ez nem középiskolás fokon lett felvetitve elénk,okulásul.
Ma hallottam a TV-ben, hogy a felcsúti stadiont üzemeltető alapítvány 11 Milliárd Ft adományt kapott TAO felajánlásokból, az Alapítvány vezetője Mészáros Lőrinc.

Háttérinfó: aki esetleg a Számviteli Törvény berekeiben járatlan:
a sportcélokra felajánlott, elutalt, a szervezet által visszaigazolt összegek a cég, magánszemély adó alapját csökkentik.Az adóalap csökkentése az adó alá vonható összeg csökkentését jelenti.
Tehát, abból az állam nem lát egy árva kanyit se, ami az ilyen felajánlások eredményeként kivonódik az elszámoltatás alól.

Hogy a stadionok üresek....ez van.
A lóvé jó helyen van.Majd Mészáros Lőrinc be- vagy kiosztja.
Tippelhettek a totón,ki nyer.Szerintetek?
Én azt tudom, kik veszítenek.Mi.
Ezért nem tellik nyugdijemelésre.Pedagógusok kéréseire.Gyógyszerár csökkentésre.Mentőre.I tak dalse.

1970 írta...

DarthVadernek

"Lehet jönni a Kádár-korszakkal, igen, az élhető volt, csak pl. gy kiló szöget nem lehetett kapni, csak egy hónap utánjárással."

Ez azért enyhe túlzás, nem gondolja?!
A Kádár-korszak azért volt élhető, mert - és ezt már igen sokan kifejtették - a korszak névadója olyan típusú ember volt, aki tisztában volt azzal, honnan jött, és képes volt a politikájában ezt - valamennyire legalább - érvényesíteni. A '90 utáni politikusokon (a jelenkor pszichopatájáról nem is beszélve!) ennek nyoma nincs.
Ez az, ami akkor lehetővé tette azt, hogy odafigyeljenek a széles néprétegek életkörülményeire (Kádár számára szerintem ez elsőrendű szempont volt), és emiatt volt ez gátja a nagyobb lopásoknak fent.
Ma ami van az tragikus, szörnyű, és nevezhetik bármilyen demokráciának szerintem a Kádár-korszak teljesítményének nyomába sem érhet. Hiszen ami ma van annak az alapja csak egy szűk réteg mértéktelen gazdagodása...

talalom írta...

Kedves Pupu! Igazad is van, meg nincs is. (Ahogy általában mindenkinek.) Mármint sajtó ügyben. Mondok példát, hogy miért volt Bokrosnak nem ok nélküli a szerény kérése. Itt volt ez a vizitdíj ügy. A nem jobbos újságok ordítoztak, hogy micsoda rablás, meg már megfizették biztosításban (nem, mert nálunk az eü és a nyugdíj sem biztosítási, hanem szolidaritási alapú - ez egészen más tészta). Micsoda disznóság, éppen egy szoci-szadesz kormánytól stb., stb.
Pedig volt egy lényeges különbség a vizitdíj meg az összes járulék között: a pénz ott maradt, ahol beszedték, az a háziorvos, rendelő, kórház költhette el, ahol befizették. Egyetlen "balos" újságban sem olvastam erről hangsúlyosan, csak a siránkozás ment - főként a zsebi pénzben érdekelt orvosok részéről. Most az a helyzet, hogy a 14 éven felül, valamilyen viszonnyal(munka,tanuló,nyugdíjas) nem rendelkező után kötelezően befizetendő, egyösszegű (jövedelemtől független) eh 5300 forint volt, most 7900! Ez meg megy a nagykalapba, stadionra, fogadjunk, még az olimpiára is képesek lesznek ebből költeni. Siránkozás helyett néha el kéne egy-két dolgot magyarázni: pl. a manyupot sem lopták el, de kit érdekel, hogy mit lehetett volna választani ehelyett a megoldás helyett? Néha azt hiszem - pedig nagyon utálom -, hogy Bagolynak van igaza. Különben hogy lehetne, hogy egy Németh Szilárdra többen szavaznak, mint akár az éjjeliőr kutyájára?

PuPu írta...

A Manyupot ellopták.
Addig lehet vitatkozni, míg döntés nem születik, de évek után, az első kifizetések előtt elvonni a pénzt színtiszta rablás, einstand, a Pál utcai fiúk mintájára...

:O)))

NewTiborc írta...

Látom a kányák már megint javában kárognak, ez megy nekünk. Olyan sok okos ember létezik e kis hazában, hogy már csak nemzetközi okosképzőt kellene indítanunk. Űrgolyhó barátomnak meg csak annyit, hol éltél Te a Kádár rendszerben, talán himbálóztál valahol? Ismereteid a vasszegekről kegyetlenül hiányosak. Speciel én '73-ban építettem családi házat, s képzeld mindent tudtam hozzá venni, még a nagyon hiánycikknek kikiáltott palát is. Ráadásul ennyi év után sem dőlt még össze. Nagyon tetszik ez az alaptalan becsmérlő véleményformálás arról az időszakról, mert ugyebár ez a divat. Ha akkor mi nem dolgozunk, hanem a pofánk járt volna, mint most egyeseknek, akkor most nem lenne mit becsmérelni. Az is igaz, hogy mivel dolgoztunk és kiszolgáltuk a rendszert, így aztán egyesek szerint mi is komcsik lettünk. Persze, persze akik most csendben vannak mert félnek, Őket meg kell érteni, Ők nem lesznek a diktátor kiszolgálói ugyebár? Ohh logika és igazság.

csakafidesz? írta...

"A nem jobboldali média (a fideszjobboldalitól nem meglepő, sőt, elvárható) szóval a nem jobboldali média szépen leirja, mi a baj a nem jobboldallal. Nem pesszimistán, hanem tényszerűen, szikáran, szárazon. A fideszjobboldali média pedig leirja, hogy - mármint szerinte - milyen faszányos a fideszjobboldal. (Pedig a fideszjobboldalt nagyjából egy különbözteti meg "pozitivan" a nemjobboldaltól, a feltétlen Orbán-hűség és az omerta)"/:DartVader(7:53):/

Az igazság 1000%-ig ebben van megfogalmazva. Elfogulság nélkül nem lehet eredményt elérni. Arra azonban rettenetesen kíváncsi lennék, hogy Ti nagyon éberek, nagyon tiszták, nagyon bölcsek és igazmondóak ugyan kitől várjátok a változást? Talán csak nem ezektől a "szerencsétlenektől.
Nem kell hivatkozni sem az OPO-ra sem visszautalni az MTI-re,hanem egyedül a józan észre kell hallgatni.
Természetesen bírálni is kell, de nem a nyílvánosság előtt. Az elmúlt 26 évben a baloldal lényegesen több bírálatot(ütést) kapott a sajtóban, mint az általunk negatívan megitélt jobboldal. És mindezt függetlenül attól, hogy éppen ki volt kormányon. A Fideszt nem nagyon bántották, mert ugye - azoktól úgyis minden kitelik. a baloldal meg úgyis jól bírja az ütéseket. Igy jött létre ez a furcsa "keresztény" adok - kapok.
Jól van ez így?
Azt mindenképpen tudni kell, hogy háromféle ember létezik:
1./aki a bírálatot ért és elfogadja
2./aki a bírálatot félreérti és félremagyarázza.
3./aki a bírálatot érti, csak nem szereti

mavtelep írta...

A KR-n Tóth Bertalan, érdemes figyelni.
Szervusztok, jó estét !

PuPu írta...

Kedves csakafidesz? - a hatalom megkapta és kapja bőven, ami neki jár, és nem elfogultnak kell lenni, hanem következetesnek,
A baloldal pedig lehet, hogy több ütést kapott a sajtóban, de rá is szolgált vastagon.
És ma már nincs baj, nincs sajtó, nincs probléma, nem igaz?
A baloldal (ők tagadták le legelőször azt, hogy baloldaliak lennének) politizáljon úgy, hogy dicsérni lehessen.
Ma például Varjú Laci remek volt, lehet róla írni, de ennek a helyzetnek azért van némi ritkaságértéke, nem?

:O)))

NewTiborc írta...

Kedves csakafidesz?
Egy pont lemaradt, ami most a fideszre jellemző:
4./ aki a bírálatot érti és megtorolja.

csakafidesz? írta...

PuPu!
Azt hiszem most van az a helyzet, hogy Te nem értettél meg engem - és velem együtt DartVedert sem - és ugye ennek egyenes kovetkezménye, hogy én is kénytelen vagyok nem egyetérteni veled!

Pl. ha Te elfogultság helyett csak következetes vagy, ugyan mire mész vele? Van arról valami információd, hogy a Te vagy a mi bírálatunkat követően a baloldalon eddig "hányan tépték meg a ruhájukat és szórtak hamut a fejükre"? Én sem tudom, de megmondom;-eddig még senki és valószínű hogy ez ezután is így marad!
Ellenkező esetben még az is lehet, hogy akár szóba is állnának veled-velünk és akkor direct módon lehetne a közös dolgokól beszélni.

Kibic37 írta...

Akkor tehát kimondhatjuk, hogy háromféle ember létezik:
Aki tud számolni, meg aki nem... :)

mavtelep írta...

PuPu
Én annak nagyon örülök, hogy Varjú László ma jó volt, de a Fidesz és az LMP ma is SZEMÉT volt,
és sztem őket kellene megsemmisítő kritikával illetni ! Napszámba'...

DarthVader írta...

NewTiborc:

Életem nagyobbik részét a Kádár-rendszerben éltem le, tudom, mit beszélek. Apám 78-ban épitkezett, egész Észak-Magyarországot be kellett járni anyagért. Ezt innen, azt amonnan. Ahol dolgozni kezdtem, 40 km-es távon egy benzinkút volt, ÁFOR-üzemeltetésben, egy oszloppal, ha nem nyitott ki, mert nem jött meg az anyag, akkor mehettél 40 km-t tankolni. Autószerelő 25 km-re volt, és ha bedöglött a verdád, esélyed se volt eljutni, mert nem volt tréler. Max. vontatni lehetett. A Tüzép-en fel kellett irakozni szénért ősszel, különben nem fűtöttél. Ha banán jött, a falusi boltos kiporciózta a gyerekeseknek. Nekem ne magyarázd, milyen faszányos volt minden. Más kérdés, hogy mennyivel faszányosabb volt minden, mert 1, úgy állt a farkam, mint az Eiffel-torony, mára ellenben nem úgy áll, 2, kicsik voltak a gyerekeink, és sokkal több időt töltöttünk együtt, mint mostanában (nem volt se videjó, se műhód, TV-ben is 2 csatorna volt, úgyhogy inkább egymással foglalkoztunk) 3, kurvára nem érdekelt a politika, értelmiségi létemre nem tudtam, ki éppen a miniszterelnök -pedig nem változott olyan gyakran a személye. És nem is érdekelt!! A szakmai miniszter nevét tudtam a kormányból, meg Keserűnéét, de persz azt nem tudtam, hogy kicsoda. És nem is érdekelt!!
De ettől még nem volt jó rendszer. Viszont kaptunk egy kurva jó lehetőséget, hogy csináljunk egy jobbat, és elbasztuk. Elbaszta az MDF, meg az SZDSZ, akik rögtön az elején elhintették a viszály magvát, elbaszta az MDF, hogy a rúdhoz odaengedte a kisgazdákat, akik szétverték az ország egyik legsikeresebb termelő ágazatát, a mezőgazdaságot, elbaszta Horn, hogy nem vitte végig a Bokros-csomagot, hanem megijedve a hatástól, felpuhitotta a végére, mégis elbukott, a többit nagyjából a fiatalabbak is tudják. Szóval, mienk az ország, magunknak basztuk el. És ahogy látom, még vagy ötven (?) évig nem is fogjuk rendbehozni, de az már nem az én problémám lesz.

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/58918/kozmosz/az-okosak-foldje-zeneszoveg.html

fedezd fel a benned rejlő tehetséget írta...

Csakafidesz? 14:40
Kimaradt a felsorolásodból a legfontosabb és a legritkább embertípus:
- aki a bírálatot megfogalmazza és érthetően el is mondja (persze ha van kiknek...ha még nem izolálták vagy nem izolálódott saját maga)

1970 írta...

DarthVader

"Ha banán jött, a falusi boltos kiporciózta a gyerekeseknek."
"Viszont kaptunk egy kurva jó lehetőséget, hogy csináljunk egy jobbat, és elbasztuk."

Valahol megmosolyogtató, valahol viszont émelyítő az a (Fodor Gábor-i stílusú, időnként liberális, időnként jobboldali politikusok szájából hallható) önigazoló szöveg, amit itt ön is elővezetett. Persze a nagy tömegeket ezzel akkor meg lehetett etetni, de hogy ma is... hogy "kurva jó lehetőséget kaptunk, csak elbasztuk" - ez már végképp a legalja. Azok, akik ész nélkül vertek szét egy rendszert, egy országot (az ön által is említett mezőgazdaság erre a legjobb példa, de szerintem az egészségügyet, és az oktatást ugyanúgy szétverték), mindenféle államigazgatási tapasztalat nélkül ültek kormányrúdhoz (pl.: a múzeumigazgató, a vendéglátós, hogy a fideszes zsúrfiúkról ne is beszéljek) most ilyen dumával próbálják igazolni magukat: "kaptunk egy kurva jó lehetőséget, csak elbasztuk". Nem! Szétvertek egy rendszert, mert abban nem tudtak ész nélkül gazdagodni, aztán azt sem tudták, mit csináljanak a szerencsétlenek. A kudarcukat pedig ilyen hangzatos ideológiai böffentésekkel próbálják palástolni, mint amiket itt ön is előadott.
(E tekintetben talán Horn az egyetlen kivétel, akinek volt államigazgatási tapasztalata. Azon a cikluson azért ez meg is látszott..., na, de nem Bokros miatt, sőt szerintem inkább miatta buktak. Nézze meg azért a mai Bokrost, és az általa képviselt ideológiai kotyvalékot:siralmas!)

Az ahová jutott ma az ország, az egyszerűen tragédia, de azt gondolom az a "kurva jó lehetőség" egyenes úton vezetett ide.

DarthVader írta...

1970:

Egyrészt ne magázz, ez nem az a hely :))
Másrészt: miről beszélsz, jóember? Amikor azt mondtam, hogy kaptunk egy jó lehetőséget, akkor rólunk - érted, rólunk, rólad, rólam, Pupuról, Antallról, a takarítónőről, Szájjer Józsiról, a virágosról, Bod Péter Ákosról, szóval mindannyiunkról beszélek. Elbasztuk? El bizony. Én is, te is, Bod Péter Ákos is, Pupu is, sőt, a takarítónő meg a virágos is valahol. Bár ők nem tudják. Ja, akik szétverték a rendszert, azok nem maguktól ültek a kormányrúdhoz, azokat mi választottuk. Te meg én, meg Pupu, meg a virágos, meg a takarítónő. Sőt Bod Péter Ákos is. Még Torgyán is választott. Aki nem választott, azzal baszta el. És az elbaszás simán folytatódik. Ha nem érted, sajnálom.

talalom írta...

Bocsánat. Nem lopták el, csak betették a nagykalapba, hogy ki lehessen fizetni az aktuális nyugdíjakat. (Meg persze költöttek másra is, párszáz milliárd elfolyt itt ott.)
Figyelem! Hoztak ugyanis olyan törvényt, hogy a költségvetésből csak akkor lehet a nyugdíjkasszát kiegészíteni, ha az államadósság 50% alá csökken. A ktsgvetési hiányt az okozta, hogy a manyupot nem pluszban, külön fizetted, hanem a befizetett járulékokból 9%-ot átadtak a biztosítóknak. De az aktuális nyugdíjakat ki kellett fizetni, a befolyt járulék meg nem volt elég erre.

PuPu írta...

Kedves talalom, miután a tb járulékok helyett adót fizetsz, eleve helytelen arra hivatkozni, hogy a befolyt járulék nem elég a kifizetésekre.
Mellesleg elég, de ha nem, akkor bármely más befolyó adónemből pótolni lehetne.
A 3000 milliárdot Büszkeségünk bizony eltapsolta, vett rajta MOL részvényt, meg épített stadionokat, mire kettőt körülnéztél, nem volt a bugyellárisban semmi.
A bevételek még ma is fedezik a kiadásokat, a bajok úgy tíz év múlva kezdődnek, addig megy a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer.
Utána nem lesz mit kiosztani, pontosabban nem lesz elég a pénz az aktuális nyugdíjak fedezetére.
Ez a rendszer ment egyébként a meghekkelt nyugdíjreform előtt is, és ezért kellett megreformálni, csak a Tündökletes nem tudta elviselni, hogy van egy rettenetes mennyiségű pénz és nem ő szórhatja szét.
Azt mondta, majd az államadósságot csökkenti belőle, de láss csodát - nem csökkentette.
Einstand volt, olvasd el a Pál utcai fiúkat, hogy mi is az...
Nem baj, ennyibe került, hogy egyszer majd börtönben lássuk őket - megéri...
:O)))

Névtelen írta...

neveletlen

http://magyarhirlap.hu/cikk/68852/Bajban_van_a_baloldal_szetesett_az_MSZP

Ráadásul mindezt a Magyar Hírlapban.
Pupu logikája szerint Suchman is kapni fog a pofájára. :)

Névtelen írta...

Hogy világosan értsék a politika, a demokratikus összefogás ajánlatát: azt kérik a megtépázott, csóró, de ennek ellenére még mindig kitartó független újságíróktól, hogy biorobotként kövessék a pártok kommunikációját, függesszék fel minden kétségüket, vakon és süketen szajkózzák a propagandát, mert különben Orbán Viktor marad a miniszterelnök.

https://nepszava.us/blogs/news/para-kovacs-imre-mi-az-a-biorobot

Már másnak is feltűnt a blogger által leírt jelenség.

Névtelen írta...

..."..újság alapítás..."

hiányolod.......................szal tisztázzuk /mielőtt a köznép szégyenletében dugába/kardjába dől.../

Mari néni...Gergő bácsi a qrva életben se, fog sajtót gründolni!!!!!!!!!!!!! Ellenberger HOL VAGYTOK TI írástudók????????? / Demszkyék SEM a Népszabiban kezdtek beszélni.../ legalább olyan arányú a felelősségetek a jelen helyzet kialakulásában mint az összes pártnak együttvéve...

szal - haköll - van pár zsák hamum a műhelyben...csak szóljatok !!!!

DarthVader írta...

"azt kérik a megtépázott, csóró, de ennek ellenére még mindig kitartó független újságíróktól, hogy biorobotként kövessék a pártok kommunikációját, függesszék fel minden kétségüket, vakon és süketen szajkózzák a propagandát, mert különben Orbán Viktor marad a miniszterelnök."

Pontos. (Függetlenül attól, hogy jó-e vagy nem) Ebből következően Orbán Viktor marad a miniszterelnök. Csak akkor nem kell jajgatni.

DarthVader írta...

talalom:

A manyup-ba tolt járulékok helyett a nyugdijkasszába rakott pénzt az állam kötvénykibocsájtásból fedezte. Magyarul államadósság növekedésből. A kibocsájtott kötvények felét a manyupok rögtön fel is szívták, amikor einstandolta a kormány, pont ennyivel csökkent az államadósság rövid időre. (A kormány azt a kötvénymennyiséget egyszerűen leirta.) Az államadósság egy másik részét az MND devizatartaléka tette ki, amit tolcsyék most csökkentettek megint arra a szintre, hogy ha valami gebasz lesz a nagypiacon, megint letolt gatyával álljunka a viharban. A manyupok kb most kezdték volna a nyugdijak fizetését. Ja. Ugye, állandó téma, hogy mennyit fizettek vissza a manyupok a kuncsaftoknak. 2010-ben. Most kellene megnézni, mennyit fizettek volna. (BUX 2010 22000, 2016 30000, S&P 2010 1200, 2016 2200, DAX 2010 5800, 2016 10000)
Tudod, mi lesz itt 10 év múlva (!) nyugdíjfronton? Kihalnak azok a nyugdijasok, akik még rendes nyugdijat kapnak, és tele lesz az ország létminimumon vegetáló nyugdijasokkal.

1970 írta...

DarthVader

Az, hogy kit magázok, kit nem, ahhoz önnek semmi köze. Én neveltetésemből eredően nem tegezek le senkit, akit személyesen nem ismerek, és akivel nem tegeződöm össze. Erről ennyit!

Másrészt:
Hagyjuk már ezt a hülye, felelősségelmosó dumát! Nagyon kérem, ne nyomja rám azt a szart, amit itt politikusok, a politikai elit vezetői összehoztak. Úgy látom, ön mást sem csinál 26 éve, mint benyeli ezt az üres szöveget. Pontosan ez az, amivel konzerválja azt a mocskot, ami ebben az országban jelenleg is megy, sőt az elmúlt hat évben odáig fokozódott, hogy cinikusan a pofánkba is röhögnek. "Mi szartuk el", "ez mindannyiunk mocska" - óvodás, felelősségelmosó buta szöveg...
Sajnálom, ha nem fogja fel, de ezzel löki tovább az országot ezen a mocskos úton, egyre mélyebbre:(

anteus írta...

Szép, szép, de figyelembe kellene tán venni, hogy a média kizárólag a jelszavak kikiáltására és sulykolására való.

A gondolkodni tudók és akarók számára megvan az az egy-kettő olvasnivaló.

A szavazó nem tudni akar, hanem hinni. Nem súlyos tízperceket tölteni olvasással, hanem egy-egy mondatot hallani. Lehet nyöszörögni, hogy ez szörnyű, de tudomásul kell venni, hogy " én mióta mondogatom a tutik, de semmi hatása"-féle írásoknak a világon semmi értelme. Saját intellektusukba zárt megmondóemberekkel tele a padlás.

DarthVader írta...

1970:

A politikusokat ki állitotta a helyére, ember? Maguktól mentek oda?
Szavaztál? Akkor meg? Vagy nem? Hát akkor?
Igen, baszod, az olyanok miatt IS vagyunk ott, ahol, mint pölö te magad, aki soha nem érzi magát felelősnek semmiért, mert az elmúlt 26 évben mindent helyesen csinált, soha semmit el nem cseszett. Ja.

1970 írta...

DarthVader

"mint pölö te magad, aki soha nem érzi magát felelősnek semmiért, mert az elmúlt 26 évben mindent helyesen csinált, soha semmit el nem cseszett."

Sajnálom, de önnek láthatóan alapvető szövegértelmezési gondjai vannak, ha ezt olvasta ki a soraimból. Ne rajtam verje el a port, hanem tanuljon meg értő módon olvasni. Itt lenne az ideje!
Persze megértem, ha frusztrált amiatt, ami az elmúlt 26 évben történt... kicsit olyan, mint a vezető politikusok:)

DarthVader írta...

1970:

Hagyjuk.... van ami nem megy.

Névtelen írta...

DarthVader!
Ezzel szerintem csak az a baj, hogyha elfogadjuk, hogy itt mindenki hibás, akkor valójában senki se hibás. Ez így a felelősség teljes szétmázolása.
Én például mindig ellenük szavaztam (amíg számomra vállalható volt, addig SZDSZ, utána Gyurcsány). Nyilván tehettem volna többet a demokratikus oldal sikeréért, pl. többet vitatkozni, érvelni ismerősök között, illetve a netes felületeken. Ezzel együtt úgy érzem, felelősségem nagyságrendileg kisebb, mint azé a rohadéké, aki szétlopja az országot, aki bevándorlók, cigányok ellen uszít.

1970 írta...

mozigepesz

Nagy vonalakban erre akartam utalni én is DarthVadernek, de ezt ő soha nem fogja megérteni. Ezzel a gondolkodással menti fel valójában mindig azokat, akik nem pusztán szétlopták az országot, de - és tételesen ez a nagyobb bűn - egymás ellen uszították és uszítják az embereket (végletesen atomizálva a társadalmat, szétverve a társadalmi kohézió maradékait is).
Amikor pedig semmi érvük nem marad a jelenkori állapotok "dicsőítésére", akkor jön mindig a Kádár-korszak mocskolása...

DarthVader írta...

1970.


Te nem érted. Egymás ellen uszitották az embereket? Igy van. Rohadjanak meg ott ahol vannak? Mi az hogy, nagyon is! Persze az uszulók nem hibásak soha semmiben, ugye? Akik gondolkodás nélkül beszoptak bármit 26 év alatt bármelyik oldaltól, azok nem hibásak, ők a szerencsétlen megvezetettek. Lószart, mama. (Az, hogy ki mennyire felelős, nem jött szóba.)

Na jó, legyen vége: a politikusak a hibásak, meg én. A többi nem. Te főleg nem. Igy jó?


NewTiborc írta...

Kedves DarthVader!
Már megint lódítasz. Ha igaz lenne amit állítasz, akkor abban a korban tömegével álltak volna a befejezetlen házak, az emberek meg megfagytak volna a házakban. Ez persze nem igaz, végül is mindenkinek jutott még lengyelszén is meg minden az építkezéshez, csak meg kellett futni a tiszteletköröket az akkori "mini maffiánál". Hogy messze volt a benzinkút? Miért most vidéken hány km.-t kell menned ha tankolni akarsz? A kutak általában most is ott vannak, mint akkor csak másként hívják a tulajdonost. Igen, a városokban egymás hátán vannak de minek, gondolkodó ember úgy sem akkor tankol mikor már üres a tank. Az árat meg az állam diktálja, ilyen a magyar piaci kereskedelem. Mellesleg szerinted melyik jobb? ha többet kell menned hogy tudj tankolni és van miből, avagy gyalogosan elsétálsz a házad előtti kút mellett tankolás nélkül mert nincs miből? Te jártál mostanában falun? Ha van boltocska a faluban, akkor annak tulajdonosa nem feccol banánra, ezért a falusi gyerek akkor eszik banánt, ha bemennek a városba és ott vesznek valamelyik boltban. Meg talán azt is figyelembe kellene venni, hogy közben eltelt kb. ötven év és a világ fejlődött. Jobb ha tőlem tudod, abban az időben az osztrák falusi gyerek sem habzsolta a banánt.
A felelősök felsorolásánál talán kifulladtál, 2010 után nincs felelőse semminek, vagy nem szúrtak el semmit? A felsorolt elszúrásokkal mellesleg egyetértek, de a mérleg akkor van egyensúlyban, ha a követelmények, elvárások mindenkivel szemben azonos fajsúlyúak.

1970 írta...

DarthVader

Már megint dühös és ingerült, és ilyenkor nem figyel oda arra, amit írtam.
Megismétlem: Ne akarja másokra, vagy rám kenni - ezzel valójában elkenni, szépen "eloszlatni" - annak a mocskát, amit 26 éve művel a rendszerváltó elit ebben az országban. Különösen azt ne, ami ebből az elmúlt hat évben folyt és folyik, mert attól különösen felfordul a gyomrom.

(Nem vagyok hibás semmiben? De igen, ha a kislányom nem ér be időben az óvodába, vagy nem vettem a páromnak névnapjára virágot:)

Mellesleg: olvassa el itt felettem NewTiborc írását, mert hasznos olvasmány! Talán tanul belőle!