2010. július 7., szerda

ROHANUNK A FORRADALOMBA...

Aki az országot kívülről nézi, sajnálhatja, hogy nem ismeri az öreg székely megállapítását:
"Ez itten valami. Vagy megy valahová..."

Mindenesetre akármi is ez, igen sebesen mozog, csak úgy lobog utána a forradalmi öntudat.
Orbán ma közölte egyébként intézkedéseivel szemben amúgy általában toleráns LMP politikusaival, hogy az Úr  kinyomtatni rendelt hangjának kifüggesztése (uszkve százmillióért...) csak átmeneti rendelkezés, merthogy tavaszra új alkotmányunk lesz, az meg már egy gazdag nemzet alkotmánya lesz, - lesz nekije még preambuluma is.
Gondolom szép lesz - mívesen kislingelt, matyómintákkal díszített, igazi magyarembernek való preambulum, és akkor azt kell majd kifüggeszteni.
Remélhetőleg addigra eldől a kép vagy mellszobor jelenleg még bizonytalanságokat magában hordozó dilemmája is, és talán a liturgia is kialakul addigra, beleértve azokat a gyakorlati kérdéseket is, hogy elég e a három térdhajtás vagy arccal Alcsút felé teljes testtel a földre fekve, karokat széttárva kell az áhitatot bemutatni.
Számomra ugyan ez a tavaszi alkotmányozás kicsit nehezen képzelhető el, de ez saját szerény képességeim ismeretében nem is csoda.
Mindenesetre harcot vív bennem a Vezér képességeibe vetett gyermeki hit és bizalom - végtére is minden zöldség tavasszal üti fel kedves kis fejét a földből, ugye, - meg a megrögzött, csökönyös vörös fenevad kételye, aki nehezen tudja elképzelni, hogy ha a jogtudósok tucatjai által tíz év alatt elkészített Polgári Törvénykönyvet nem lehetett elsietve bevezetni, akkor hogyan lesz itt alkotmány kilenc hónap alatt, - ennyi idő még egy gyerek elkészítésére is éppenhogy csak elég...
Persze ha az egyébként az alkotmány koncepcióján dolgozó, szakértőktől - Pozsgay, Orbán, Stumpf, Boross Péter - hemzsegő  testületet megerősítenék még a Brüsszelből hazarendelt Deutsch Tamással, akkor a szent cél máris karnyujtásnyira kerülne, rácáfolva kishitűségemre...
Nem szólva a népességfogyás megállításáról.
Mindenesetre belátom, hogy az a töméntelen rapid érdemi intézkedés, amit forradalmáraink hoztak - pl. az  öt teljesen felesleges vasúti vonal reaktiválása, a szegények sarcolása, a sikertelen pedagógusok lelki egyensúlyának helyreállítása meg a kiéhezett klientúra gyorsetetése - feszített tempót követel, így csak leborulhatok az előtt a gigászi munkabírás előtt, mely a társadalmi lét egyetlen szeletecskéjét sem téveszti szem elől és hipp-hopp megoldja évtizedek mulasztásait.
Legszebb példája ennek a tisztavatások rendjének igen aktuális újraszabályozása, korszerűsítése, és az ehhez illő új hallgatói egyenruha megalkotása.
A tisztjelöltek a Szentkorona másolata előtt tesznek majd esküt - egyelőre még a Köztársaságra, - majd  a XXI. század katonatiszti ethoszának és a legszebb Ludovikás hagyományoknak megfelelően kardot rántva ősi magyar szokás szerint csujjogatnak.
Egyenruhájuk ennek megfelelően valószínűleg ki lesz hányva sujtássaL, skófiummal, sallangokkal dúsan, - ha a temető lova rájuk néz majd, sírásra fakad az irigységtől.
Ha ennekutána Hende  semmi mást nem is tesz már a Honvédségért, akkor is bekerül a legendás magyar hadvezérek pantheonjába, közvetlenül Tomori érsek és Szabó János közé...
Szóval sínen vagyunk, megnyugodhatunk.
Csak ne hallanánk azt a kattogást a távolból...

:O)))

4 megjegyzés:

Cigany Roxana írta...

szia,pupu.
bírom a székelyeket:)

Névtelen írta...

Preambulum ? Hol van ilyenkor a sitt pali, akinek azért fizetünk, hogy a magyar nyelvet védje. Nem kellett volna felszólalnia, hogy használják az előszó vagy bevezetés szavakat inkább...

Mondjuk a sitt pali jobban tenné, ha az alkotmány fölött őrködne, de hát ehhez nem ért mint tudjuk, pedig ezért fizetnénk neki, mi adófizetők...

Névtelen írta...

Javasolnám a 100 milliót inkább az árvízkárosultak megsegítésére átutalni...

Névtelen írta...

Szia PuPu!
Örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Két hete olvasom. Nagyon jó a stílusod. Minden mondatoddal egyetértek. Már látom a környezetemben, hogy kezdenek a fideszes fejek csendesebbek lenni és kerülik a szemkontaktust.
A múlt héten nyaralni voltam és hazajőve döbbenten látom, hogy tényleg rend lett itt két hét alatt (Pintér után szabadon!) Sosem gondoltam volna, hogy hazánk felemelkedéséhez ez a nemzeti nyilatkozat izé, ez az öklendezés hiányzott, de most már megnyugodhatok.Jókat szórakozom az írásaidon.