Ezért aztán ha valaki elkezdi csavargatni, akkor lehet
ugyan, hogy nem csapja agyon azonnal, de hogy nemigen felejti, az biztos.
Fokozottan áll ez az orosz medvére, mely elég sok
problémával küzd, és amelyik ennek dacára roppant türelmes és béketűrő.
Pedig mindent megtesznek azért, hogy egyszer elveszítse a
türelmét, hol itt, hol ott mar bele valamelyik nyugati állam.
Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy a világ imperialista
nagyhatalmainak vagy százötven éves törekvése Oroszország karanténba zárása.
A múlt század orosz
forradalma után fegyverrel is szerették volna ezt elérni, de véres fejjel
kellett elkotródniuk Oroszországból.
A Szovjetunió léte és katonai megerősödése, szuperhatalommá
válása végképp felingerelte a kapitalista nagyhatalmakat, különösen az Egyesült
Államokat, mely riválist látott bennük, emellett fájt a foga bizonyos
természeti kincsekre is – elsősorban az energiahordozókra.
Végül a nyugati világ együttes erőfeszítéseit siker
koronázta és bár igen népszerű az a teória, miszerint a Nyugat legyőzte a
gazdasági versenyben őket, ez a verseny egy versenyló és egy bölény között
zajlott, ahol a verseny arról szólt, hogy mikor fogja utolérni, sőt lehagyni a
lovat a bölény.
Ezt a versenyt a Nyugat írta ki, a Nyugat hirdetett eredményt
is, miután szert tett eg idealista orosz politikusra, aki elhitte a szép
meséket arról, hogy a farkas él-hal Piroskáért.
A valódi verseny persze inkább arról szólt, hogy melyik szuperhatalom
képes letiporni a másikat, és ez a meccs még korántsem lefutott, talán egy
szettet nyert a Nyugat.
Mindemellett Amerika pórul is járt azonnal: mire az
oroszoknak sikerült legalább egy évszázadra való problémát okozni a Szovjetunió
felbomlasztásával, felnőtt egy új világhatalom, Kína, amely máris a kezében
tartja az amerikai gazdaságot, hihetetlen erős a befolyása Afrikában és legalábbis
nincs rossz viszonyban a mai orosz vezetéssel sem.
Mellesleg jegyezném meg, hogy Oroszország gazdasági helyzete
szilárd, katonailag meg még semmi nem változott - rakétáik ma is képesek
elpusztítani az amerikai nagyvárosokat, szóval nem nagyon érdemes velük nyíltan
ujjat húzni.
Amerika közben fiaskót fiaskóra halmoz, Afganisztánban
gyakorlatilag nem ért el semmit, ha Irakból kiteszik a lábukat, vége lesz remek
demokráciájuknak és hektószámra fog folyni a vér.
Ami meg az arab „forradalmakat” illeti, fognak még amerikai katonák meghalni azoktól a fegyverektől, melyeket ők adtak az iszlám fundamentalisták kezébe, csakúgy, mint Afganisztánban.
Ami meg az arab „forradalmakat” illeti, fognak még amerikai katonák meghalni azoktól a fegyverektől, melyeket ők adtak az iszlám fundamentalisták kezébe, csakúgy, mint Afganisztánban.
Mi ezeknek az eseményeknek a farvizén hajókáztunk be a
kapitalizmusba, és - bárki bármit állít - a tény az, hogy ölünkbe pottyant a szabadság, amit
aztán - az ország vagyonával együtt - sürgősen el is tékozoltunk.
Legalább annyira hálásak lehetnénk ezért Gorbacsovnak, mint
amennyire utálhatnánk őt, ha oroszok lennénk.
Amit elvett Jalta, visszaadta Málta, mi meg természetesen
azt adtuk elő ennek kapcsán, hogy hősiesen kivertük az oroszokat, holott hadd
ne taglaljam, hogy mit volt nekünk módunk önállóan kiverni.
Az oroszok kiballagtak, menet közben hallgathatták meg egy
torzonborz suttyó hőbörgését, mellyel világgá küldte őket. ha a parancsnok nem
felejti a kiürített irodában a sapkáját,
és nem kell neki visszamenni érte, Vityka szaladhatott volna utánuk Ungvárig.
Aztán a Munka Érdemrend Arany Fokozatával ékesített múzeumigazgató
tett még a hülyeségre egy-két lapáttal, jött a tovariscsi konyec, negyvenéves gazdasági kapcsolatok szétbarmolása,
Oroszország lekezelése, miközben vezető politikusaink elfelejtettek egy pillantást
vetni a világtérképre.
Ez aztán később annyiban változott, hogy a Horn kormány
normalizálta, Gyurcsány pedig kimondottan jó színvonalúvá fejlesztette a
kapcsolatokat, pedig az amerikaiak prüszköltek is kicsit, mert a magyar fél nem
volt hajlandó elutasítani a Déli Áramlat gázvezeték tervét a bizonytalan
hátterű Nabucco projekt kedvéért, és azt hiszem igaza is volt – Amerika ide egy
öngyújtóra elegendő gázt sem képes szállítani, márpedig itt gáz nélkül gáz van.
A szőröspofájú kis mitugrászból időközben kétszer is miniszterelnök
lett – ez a koma a legjobb, amit a magyar jobboldal prezentálni tud, nála már
csak rosszabbak vannak készleten.
A kis russzofób képtelen volt tanulni, pedig történészek
elmondhatták volna neki, hogy az orosz diplomácia hosszú távra dolgozik, kiváló
és soha nem felejt.
Szép példája volt ennek, mikor második kormányrakerülése
után kiment Oroszországba hepciáskodni, Putyintól meg leesett hirtelen neki
egy-két maflás, merthogy nemigen ért rá vele bájcsevegni, ellenben arra volt ideje,
hogy Gyurcsányt és feleségét családi vacsorán lássa vendégül Moszkvában.
Az első koki meg minap érkezett, mikor kiderült, hogy a Déli
Áramlat nyomvonaláról - melynek terve ellen Lángeszű Vezérünk oly hevesen tiltakozott
– az oroszok Szerbiával és Horvátországgal tárgyalnak.
Ezzel persze kiesik a tranzitdíj, meg annyi is a szép, távlati
energiaipari terveknek, a gigantikus európai gáztározónak, meg társainak.
És hát Putyin is kedvelheti a libákat, és valószínűleg van a
Ludas Matyinak orosz verziója is, mert hátra vannak még a gázár-tárgyalások, és
a szereposztásban valószínűleg Döbrögit fogja alakítani Nagyurunk..
No addigra kellene eldönteni, hogy ki építheti meg Paks
bővítését.
Attól tartok, a kis sajtkukac azt hiszi, hogy van
mozgástere, pedighát ippegcsak, legfeljebb a fejével bólogathat fel-le…
Itt van mindjárt a paksi használt és a szükséges új
fűtőelemek kérdése is a gáz árán túl, ámbár ha ebben nem sikerül megegyezni az
oroszokkal, kezdhetjük az uszadékfát gyűjteni a Dunából.
Drága lesz nekünk, ha megint erőből akar tárgyalni a mi
diplomáciai csodagyerekünk.
Aki mellesleg állítólag azért nem jelent meg az ünnepi zászófelvonáson,
mert amerikai meg kanadai gyerekekkel beszélgetett a dolgozószobájában, -
szerintem meg azért, mert azt képzeli, hogy ezt is megengedheti magának.
A szomorú az, hogy nincs a nagyon nemzeti érzelmű bandájában
senki, aki figyelmeztetné arra, hogy a pozícióval kötelezettségek is járnak
Ennyi szervilis trágyakukac is régen ült egy frakcióban a
Parlamentben, mint a szemenként szüretelt Fidesz-frakcióban - horgászni kellene
velük, arra talán jók lennének.
:O)))
5 megjegyzés:
Pupu!
Kedves vezetőnk azért nem vett részt a zászlófelvonáson, mert nem engedheti meg magának, hogy kifütyüljék, mint Gyurcsányt.
Ezért tartózkodik minden nyilvános szerepléstől.
Ezért kellet egy ortodox zsidóval tárgyalnia ezen idő alatt...
Névtelen
mindig ez a zsidózás, hogy nem tudtok róla leszokni? Jeruzsálemi ortodox KERESZTÉNY pátriárka, az igencsak messze esik a zsidóságtól.
Bármely arab meg oldalakon keresztül tudna arról értekezni egyébként, hogy Jeruzsálem miért nem zsidó.
De egyébként a kifütyüléstől való tartózkodás az stimmel.
Pupu
Á, még csalinak sem lennének jók, a szar az szétázik a vízben...De ez a fejbólogatós mozgástér az nagyon ott van!
Nem szép dolog a trágyakukacokhoz hasonlítani ezeket a férgeket,mert a kukacok humuszt termelnek ami hasznos,ezek csak szenvedést,nyomort.
Antal még büszke is volt magára amikor szétverte a KGST.-t,és ezzel tönkre tette a piacot és ezáltal a magyar vállalatokat és mezőgazdaságot.Sokáig fogják még őt dicsőíteni,nem úgy mint akkik tettek valami jót az ország és a nép érdekében.
Tisztelt PuPu!
"Aki mellesleg állítólag azért nem jelent meg az ünnepi zászófelvonáson, mert amerikai meg kanadai gyerekekkel beszélgetett a dolgozószobájában, - szerintem meg azért, mert azt képzeli, hogy ezt is megengedheti magának." - bármit megengedhet magának.
Az Alaptörvény aláírásánál sem volt jelen.
Jól is néznénk ki, ha arra kellene ügyelnie, más mit enged meg neki.
Ő megenged magának, cserébe nem szorít meg másnak.
Focinyelven: egy-egy.
Persze most a második félidőben még előfordulhat, hogy neki lesz megszorítás...
Tisztelettel:
anonymand
Szerintem, csak fél(nem kicsit nagyon is) az általa meghülyített tömegektől.
Megjegyzés küldése