Ferenc pápa nemigen fogja vezetni a bíborosok és püspökök
körében a népszerűségi listát, ha továbbra is renitens viselkedést tanúsít.
Merthogy szinte minden nap belegyalogol a katolikus egyház
konzervatív szárnyának - egyelőre csak - a lelkivilágába, de ez vészjóslóan
előrevetíti annak lehetőségét, hogy a klérus anyagi érdekeibe is bele fog
gyalogolni.
Márpedig ez nem jósol túl nagy jövőt Szent Péter mai
utódjának, könnyen lehet, hogy katolikus Gorbacsovként fejezi be pályafutását,
és akkor még jól is járt, mert volt elődje, akit állítólag az elégedetlen
klérus rendkívüli tanácskozásra küldött főnökéhez.
Rendben van, a katolikus egyház – főként Európában –
konzervatív intézmény, melynek tradícióit babrálni hihetetlen bűn egyesek
szemében, jóllehet az egyházon belül is egyre többen ismerik fel és el a
válságjelenségeket, melyeken, ha hamarosan nem sikerül úrrá lenni, akkor
visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak meg az egyház és hívei
kapcsolatrendszerében.
Ferenc pápa pedig nem hezitál, ha élnie kell pápai
hatalmával hát él, és olyan utakra viszi az egyházat, melyet a konzervatív
főpapok szinte istenkáromlásnak tekintenek.
Már eddig sem lelkesedtek azért, hogy a pápa nem a
tradicionális öltözékben jelent meg, hanem engedett a merev szabályokból és a
huszonegyedik század emberéhez közelebb álló öltözékben tevékenykedik, pedig
azért beláthatnák, hogy a pápai stylist csak jót akar: az emberhez a
jelenleginél közelebb álló egyházat.
Az is megrázó lehetett, hogy nyíltan beszélt a katolicizmus
népszerűségvesztéséről, mondván, hogy sorra ürülnek ki a plébániák, egyúttal
azonnal receptet is adott, mondván: ”az egyháznak el kell mennie a peremen
élőkhöz nemcsak földrajzi, hanem egzisztenciális szempontból is”.
Hát mit mondjak, - a főpapok jelentős része valódi szegényt
akkor lát, ha a sofőrje beleszalad egy dugóba valahol, és odamegy hozzá Józsi Fedél nélkült árulni, - de a csatkai búcsún sem tolonganak a tökmagsipkások.
Most legutóbb viszont még ennél is lényegesen tovább ment: a
rituális nagycsütörtöki lábmosás során a szertartást egy börtönben végezte el,
de ez még hagyján, ámde ennek során megmosta két női elítélt lábát is.
A probléma itt abban rejlik, hogy a pápa figyelmen
kívül hagyott bizonyos egyházi törvényeket, melyek tiltják nők részvételét a
szertartáson, mert az apostolok mind férfiak voltak.
Attól tartanak, hogy a pápa példája utat nyithat a nők felszentelése és egyházi szolgálatba vonása előtt.
Attól tartanak, hogy a pápa példája utat nyithat a nők felszentelése és egyházi szolgálatba vonása előtt.
Nekem kedvenc viccem az amerikai űrhajósról szól, aki jelentést
tesz az elnöknek:
- Did you see the God? - Láttad az Istent?
- Yes, Mr. President! - Igen, Elnök úr!
- And how looks? - És hogy néz ki?
- Black. - Fekete.
- Black??? - Fekete???
- Yes, she is... - Igen. És nő…
Szóval, nem nagyon irigylem Ferenc pápát, lesz még baja,
mint a tenger…
További jó ünneplést kívánok, holnap a férfiak ne feledjék
meglocsolni a lányokat, asszonyokat, de locsolóvers is legyen ám!
Itt az enyém, ez egy virtuális locsolás is egyben!
Magyar teve magyar púpja
Kölnivel van tele
Gyere ide csinos kislány,
Meglocsollak vele!
Illatos lesz fehér kebled
Nem lesz abban hiba
Tudja ezt az összes leány
Meg az összes liba!
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, szabad-e locsolni?
:O)))
6 megjegyzés:
Köszönöm Pupu a virtuális locsolást -
a libák nevében is.
Kívánom, hogy kellemesen teljen az ünnep a családod körében. Mert megérdemled!
Már régóta szeretnék Önnek gratulálni kitűnő, lényeglátó és remek stílusú írásaihoz. Kérem, írjon minél többet, mert erőt ad nekem és gondolom, még sokaknak e földi pokol elviseléséhez!!!
Szeretettel üdvözlöm és egyben Kellemes Ünnepeket kívánok Önnek és családjának!
Törökné Marcsi
Kedves Pupu!
Köszönjük a versikét és a locsolást. Fogadj el egy virtuális tojás! További kellemes ünnepet kívánok Neked is!
Köszönöm a verset, és csatlakozom Tné Marcsi megjegyzéséhez, ugyanígy gondolom én is. Szeretettel üdvözlöm. Csöpi Sopronból.
Köszönöm a locsolást! Küldöm a tojást!
Filcmese - Volt egyszer egy kis tojás
https://www.youtube.com/watch?v=8sFEF0nAYiE
:-)))
özv. Kussné
Megjegyzés küldése