Hát márpedig most meg fogom védeni a Viktort.
Ilyen sem sűrűn esik meg, mondhatnám, szinte soha, de nem
vagyok képes alább adni a tárgyilagosságból, az egyenlő mércével mérésből, a
méltányosságból, hogy egyéb jótulajdonságaimról, úgymint az állatbarátság vagy
a pszichiátriai kihívásokkal küzdőkkel szemben tanúsított tolerancia szó se
essék…
A média napok óta azzal van tele, hogy Orbán cipőben mászott
fel a húsvéti asztalra, ami húúúúú, meg hűűűűű, meg jujjjjj!
Hát, ami azt illeti, a hír pontosításra szorul, mert a tény
az, hogy Vityka egy olyan asztalra mászott fel, mely körül a lányai éppen
tojásfestéssel meg a fotós előtti jópofizással foglalatoskodtak.
A Vezér meg ellenőrizhető módon abból a célból támolygott az
asztalon, hogy felfüggessze az unortodox, hátonrepülő adventi nyúl fészkét,
mely a húsvéti nyúl és egy liba elkapkodott frigyének gyümölcsének tűnik így
messziről.
Ha már ragaszkodunk a hiteles tájékoztatáshoz, mi se essünk
a hitelesség oldalbacsinálásának bűnébe, Viktor nem a húsvéti terített asztalon
mutatta meg délceg testét hálás népének, hanem egy közönséges munkaasztalon,
mégcsak nem is a terítőn tiport, hanem az asztalra a 168 óra, a Mancs és az ÉS
volt lerakva, letakarva egy Népszavával és egy fél Népszabadsággal.
Azokon járta el a rituális narancstáncot, melyben szépen
ötvöződik a légyölő galócák mértéktelen fogyasztásától betépett magyar sámán kifinomult
mozgása és a rókatánc eleganciája - a profi labdarúgónak is dicséretére váló
lábmunka láttán nem egy nyugdíjas tanítónéninek kellemes meleg bizsergés indul
el a hasa alján…
Mert kétségtelen, szép ez a mi Vezérünk, nem ám olyan, mint
egy pocakos tábornok, de nem ám!
Egészen kicsike kis jóindulat kell csak hozzá és akár
sukárnak is, de snájdignak mindenképpen nevezhetjük!
És ahogy ott áll, mint a… minta…
Szóval mintaszerűen áll a magyar ifjúság bálványa az asztal
tetejin, egyik kezével markolja a kötelet, mely a hátonrepülő adventi nyúl
fészkét tartja, hiú reményeket keltve a hirtelen csillogó szemmel a folytatást
váró népében: önkritikus a Mi Reménységünk a Nagy Baknyúl!
De nem, mégsem a nyakára tekerte a kötelet, „Vétkeztem
ellened Hazám!” kiáltással, így aztán megint csalódnunk kellett benne, immáron
sokadszor.
No, de félre a reményekkel, merthogy itt van még a cipellő
problematikája!
A fészek-projekt valószínűleg improvizáció terméke, mint
annyi minden az elmúlt három átkos boldog év során.
Valószínűleg úgy történhetett, hogy Anikó asszony a tűzhely
mellől - ahol egyik kezével pogácsát sütött, másokkal sonkát szeletelt, a
harmadikkal tojást főzött és a negyedikkel gondterhelten vakarászta a homlokát,
odapillantott a gondterhelt családfőre.
Azon törte a fejét, hogy miből fogja előteremteni az ünnepi vacsorára
valók fedezetét, fizet-e ilyen belvizes időkben úgy a tarhonya, hogy ne kelljen
hozzányúlni ahhoz a kis tartalékhoz, majd odaszólt neki: Apukám, csináld fel
azt az izét a plafonra, ami karácsonykor is ott lógott, majd a lányok
kidekorálják, oszt jó lesz ez húsvétra is!
Te vagy a katolikus, mondá a Vezér, te tudod!
Nálunk nincs herdálás, te is hányadszor hasznosítod a
Selmeczigabit, oszt még mindig milyen jól szuperál – mondta Anikó asszony!
Hát az igaz, mondá a Vezér, pedighát igencsak megrágta már
szegényt az idő vasfoga, de nem adja fel – egy valóságos Kudlikjuli!
És ez volt az a pont, ahol kulminálódott a cipő
problematikája: lehúzni vagy nem húzni, ez itt a kérdés!
Ha lehúzza, az is gond, mert akkor a híradásokban a büdös
talpát emlegetné az elszemtelenedett médiaaprólék – igaz, a Békemenetet
legközelebb mezítláb rendeznék - hej, de mennék aprószöget szórni az elé az
igaz magyar lábuk elé!
Ha meg nem húzza le, akkor felmerül a „hogy kerül a csizma
az asztalra? örök kérdése, ahogy ezeket ismerem.
Mert ez eljut az agyukig, ezen elrugózgatnak vagy egy hétig,
de amikor odacsinált az oltárra, vagy azon tette magáévá erőszakos úton a
magyar demokráciát, akkor három nap alatt túltették magukat a problémán, jó
magyar szokás szerint.
A magyar főszerkesztő óvatos állatfajta, nem akar ujjat
húzni a Hatalommal, hát nem viszi túlzásba a bírálatot, de egy kis elbulvárosodásból
nem lehet nagy baj!
A sas nem kapdos legyeket, a hiéna meg mégannyira sem!
Hogy közben a legvadabb Rákosi-időket idéző hírek
elenyésznek?
Kit érdekel, fogyasztói társadalomban élünk (már a
főszerkesztők) aki meg nem fogyaszt, az annyit is ér…
A híreket elolvassuk, csóváljuk a fejünket, aztán holnap
jönnek új, érdekfeszítő hírek, pl. Rogán Tonyáéknál szorulása van a babának,
vagy Lázár ma nem hajtott kétszázzal, meg ilyesmik.
Közben a hátonrepülő nyúl már régen teletojta a fészket, az
Orbán-gyerekek is boldogan szétszéledtek a fotózás után, Apuka meg már napok
óta azon töri a fejét, hogy egyszerre üzenjen hadat az ENSZ valamennyi
tagállamának a hajléktalanok ügyében tanúsított tiszteletlen magatartásuk miatt,
vagy egyenként gyakja meg őket.
De ettől a tény még tény marad, a Nagy Baknyúl ezúttal nem
hozott sikítófrászt Görög Ibolyára, híveiben meg csak erősítette a hitet: egy ő
közülünk, egy másik igaz magyar!
Könny szökik a szemünkbe…
:O)))
5 megjegyzés:
Azert a nadragra egy mosas rafert volna:)))
Es nincs szegenynek egy papucsa? Csak konnyebb kibujni belole, nmeg otthon kenyelmesebb is.
Nekem a hátonrepülő adventi nyúl és a Nagy Baknyúl történetéről a Székely Góbék tehenes esete jutott az eszembe - 15 perc 10 másodperc.
Tömény humor :-)))
http://www.youtube.com/watch?v=xjcCIJSD-y8
özv. Kussné
Pupu, az fel sem merült, hogy karácsony óta ott volt az adventi koszorú, és éppen LEVETTE? Jobb későn, mint soha alapon?
Egyébként kinyújtózva a legkisebb a has térfogata, gondolom így akarták a daliásságot kihangsúlyozni. De az "S" modell azért érvényesült: mert a fenekét csak nem tudja behúzni még így sem az ember.
Az üzenet egyértelmű a választók felé: "Én is olyan bunkó vagyok, mint Te, egy vérből való vagyunk Te meg Én!"
Már Havas is azt bizonygatta, hogy Orbán ember. Mesélte, hogy hazánk eminens fia űl kockás ingében a lelátón, és köpködi a szotyolát.
Ez igen! Ilyen az igazi magyarember!
Nem is kell ennél több ahhoz, hogy miniszterelnök legyen. Tudjon nagyokat köpködni, mint Turi Dani és ragadja el a nagylöttyös indulat, ha gólt kapunk az uniótól.
A fénykép láttán havast valószínű jóleső érzés öntötte el. Végre az asztalon álló vezérére felnézhet, egy kicsit. Nem úgy, mint Gyurcsányra, akitől mindegyre kificamodik a nyaka. és aki merészelte Őt, a nagy Havast száz évvel ezelőtt letegezni. Micsoda bizalmaskodás, micsoda tiszteletlenség, ez megbocsáthatatlan!
A fényképről csak a nagyember pocakja hiányzik. Vagy lehazudta valamilyen trükkel a fotós, vagy úgy behúzta Vitya, hogy hátul jött ki, attól az a nagy dudor a hátsóján.
Hogy a nyuszidísz felaggatását értékén kezeljem, összevetem a rétes és madártej készítés tudományával. Eredmény szempontjából kétségtelenül az utóbbi a nyerő!
Azért egy kicsit OFF megjegyzésem lenne.
A mai nap április 4.-e amennyire emlékeimben felsejlik egy bizonyos jeles nap évfordulója! Ebben a szaros országban már megemlékeznek hitlerről, szálasiról horthyról és az összes nyilas trógerról de azokról akiknek köszönhetik akár a ma élő generációk, hogy szabadon élnek és nem egy "felsőbbrendű" faj rabszolgáiként tengetik életüket táborokban azokról egy blogban sem emlékeznek meg! Ez a legnagyobb szégyen ebben az országban és megérdemli a sorsát!
Megjegyzés küldése