2013. április 27., szombat

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT SAMESZOK


A diktatúrák sajátja, hogy mindenki fél mindenkitől.
Legelsőbb is a diktátor retteg alattvalóitól, aztán szépen, sorban a többiek is, kollegáiktól, bűntársaiktól, mindenki mindenkitől,  lépegetve lefelé a ranglétrán.
Aki a létra legalján áll, annak talán már nincs is kitől félnie,  csak még nem tudja, de jaj lesz a többieknek, ha rájön, és kirúgja alóluk a létrát.
A félelem bizalmatlanságot szül, senki nem bízik senkiben, ezért hát mindenkit ellenőrizni kell, nem követ-e el meggondolatlanul – vagy netán szándékosan? – bűnt a Vezér és a ranglétrán közvetlenül felette állók ellen.
Mert az éber ellenőrök pontosan tudják, hogy ők milyenek, és ha ők eladnák magukat egy hízott libáért, akkor a ranglétra alsóbb fokain állók méginkább, hiszen létük alapja és szabályozója - ranglétrájuk - két kövön áll, melyek alól folyamatosan pereg a homok.
Az egyik kőre rá van írva, hogy önérdek, a másikra meg, hogy félelem.
Percre sem lehet lazítani az éberségen, a diktátornak és aljanépének folyamatosan rajta kell tartani szemüket az eseményeken.
Az ilyen vertikálisan felépített bűnszervezeteket állandó kontroll alatt kell tartani, a legkisebb megingást sem lehet eltűrni, minden szinten mindenről tudni kell,
Az aprajáról általában, a középkáderekről konkrétan és a prominensekről aprólékosan, az eltévelyedéseket pedig azonnal szankcionálni illik..
Egy komolyabb város polgármestere pedig már valaki, aki megéri, hogy fokozott figyelmet fordítsanak rá, és kizárják a lehetőségét minden gyermeteg tévedésnek.
Azt pedig, hogy a szervezet felső vezetésének tagja fordít személyes figyelmet arra, aki a polgármesteri székben követi őt, az utód tekintse kitüntetésnek, hiszen – bár kiskorúnak és ostobának, továbbá megingatható hűségűnek minősítették – mégiscsak nem akárki foglalkozott arra érdemtelen személyével.
Arról nem is szólva, hogy ez a sötét alak, ez a Gyurcsány ki tudja, mit tesz vele, ha nincs ott a megnyugtató védelem a háta megett!
Lehet, rontást küld rá, lehet, szemmel veri, de az is lehet, hogy miközben kimegy az ajtón, akkor szándékosan rálép a küszöbre, majd a bal vállán keresztül háromszor hátraköp és elmormolja a varázsigét:
Orbán, Áder, Lázárjankó.
Törjön reátok a kankó!
Aztán lehet hónapokig az ember csúnyáját higanyos kenőcsökkel kenegetni, meg önmegtartóztatni, holott erre Fideszes potentátnak eddig azért még nem kellett vetemednie!
Így aztán, mikor Gyurcsány Hódmezővásárhelyre ért, az őt meghívó polgármester irodájában régi jó cimborájába, Lázár Janóba botlott, aki Fleto láttán boldogan felrikkantott: MEGLEPETÉS!
Namármost az ember ezen igen jókat kellene, hogy röhögjön, de valamiért mégis szánalmasnak és kisszerűnek, emellett udvariatlan taplóságnak látja a dolgot.
Ha vendéget hívok, akkor nem hívom oda a keresztapámat, aki a vendégemet felettébb utálja, akkordban gyalázza, nem élek vissza azzal, hogy tudom, hogy a vendég kultúrember.
Ha vendéget hívok, és éppen csőtörés van, akkor előre tisztázom vele, hogy lehet, hogy csak akkor tudunk találkozni tezsvér, ha átgázolsz a szaron, vállalod így is a találkozást, vagy inkább helyezzük át máskorra?
Persze ez illúzió, a Fidesz vezetőinél nagyobb bunkókról a bolsevik dalárda sem tud énekelni, igaz, hogy ezek drágábbak is, legalábbis az országnak igen sokba kerülnek.
A találkozó mellesleg rendben lezajlott, helyi ügyekről esett szó.
Gyurcsány alvás közben is el tud a maga részéről kulturáltan beszélgetni akár egy cerkófmajommal is, ha akar, egyébként meg nem háborúba ment, hanem a választókkal társalogni.
Nagyon csodálkoznék, ha Lázár Janiban ismerné fel az ő potenciális választóját.
Lázár viszont elégedett lehet, sikerült megakadályozni a fenyegető gyurcsányista összeesküvést, nem engedte kísértésnek kitenni a bánatostekintetű városvezetőt, aki – ha nem figyel éberen – talán bedől a szirénhangoknak és a hódmezővásárhelyi városházára kitűzi a vörös lobogót, vagy a franc se tudja, hogy a rókaravaszságú Gyurcsány most milyen lobogó alatt harcol.
Ő ugyan azt mondja, hogy nemzetiszínű alatt, de az nem lehet, mert azt a Vezér már ellopta és hazavitte, majd az alaptörvényt módosítani is kell már lassan.
Azon azért hemperegni lehet a röhögéstől, hogy a mai napig, ha megjelenik Gyurcsány valamerre, akkor a Fideszes potentátok összerondítják a lábuk szárát és automatikusan elkezdenek hülyeségeket beszélni.
Valahogy annyira szánalmas ez az egész...

:O)))

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt a hírt még nem hallottam!
De ha így volt, nagy a baj Orbánéknál! Már nem csak az agyakkal van probléma, a rettegés szorítja a szívüket. Momentán nem bánom! :)

Avi írta...

Szenzációs voltál már megint. :)

Kaláris írta...

Érthetetlen, hogy gondolta Gyurcsány, hogy csak úgy odamegy Hódmezővásárhelyre, amit Lézer Jankó már körbevizelt mint saját territóriumot...

Névtelen írta...

Mellesleg nem könnyű az uralkodó természetű embereknek, mert két út áll előttük, ha nem képesek változni.
1.) Vagy előbb-utóbb elérkezik az az idő amikor már csak önmagukon uralkodhatnak, mert az emberteremtények a közelükből elpucolnak.
2.) Vagy találnak egy másik uralkodó természetű emberpéldányt, kölcsönösen egyezséget kötnek és megbeszélik, hogy melyik napszakban, mettől-meddig uralkodhatnak felváltva egymáson - esetleg néha játékosan és randomszerűen cserélnek, ha időnként mégis unalmassá válna ez a monoton és individuális 'életfeladat'.

Uralkodásmentes szép hétvégét kívánok :-)))

Ez nagyon jó videó, a hvg.-n találtam :-)))
http://hvg.hu/video/20130425_

özv. Kussné

Varga Éva írta...

Most én ezt nem értem: tehát Gyurcsány elment Lázárfalvára valamiért, ahova a jelenlegi aktuális táskacipelő hítta meg? És odapofátlankodott a hűbérúr is? Vagy mivanmivvanmivan???