BARBIE-RÓZSASZÍN GYERMEKBOLDOGSÁG

Vége van a Gyermeknapnak.

Már maga az a tény is megnyugtató, hogy még nem tiltották be, vagy nem cserélték le valamelyik szent ünnepével, mondjuk lehetett volna ez akár Csodatevő Szent Bendegúz ünnepe is, hiszen arra mindenki emlékszik, hogy hányszor tett csodát a banyával…

A szocializmus vérrel-mocsokkal borított fertelmes évei hozták el ezt az embertelen ünnepet is, melyen a gyermekeknek kommunista komisszárok és ávósok felügyelete alatt kellett az Internacionálé dallamára táncolni, vidámkodni, dalolni boldogságról, barackfáról, vagy miről is, de mára ez már gyökeresen megváltozott.
Az új rend új tartalommal töltötte meg az ünnepet, és ha ma még nem is kötelező narancsvirágról énekelni, de nincs már mesze az idő, mikor ez is eljövel hozzánk, a boldog, szebb jövő keretében.

Azt hirdették hajdan a komcsik, hogy „Számunkra legfőbb érték a gyermek!”

Amilyen ravasz és számító dögök voltak, ehhez képest is viselkedtek, de mára ez már – hála Pártunk és Vezérünk, meg a többi rendszerváltó trágyadomb következetes tevékenységének – alapjaiban változott meg.

Mára ebben az országban legfőbb érték a pénz és a hatalom, más érték meg nemigen létezik.

Akinek pedig hatalma van, az olyan törvényeket hoz, melyek neki kedveznek, és mivel tudja, hogy a libának mindösszesen csak két combja van, így hát azon iparkodik, hogy azok neki, meg a gyerekeinek jussanak.

Hogy a többi gyereknek mi jut?

Törődjön azokkal a saját apjuk, anyjuk, ameddig nem az ő libacombjából akarnak csipegetni, addig csináljanak, amit akarnak.

De a törvények focipályája a gazdagok gyermekei felől a szegények gyermekei felé lejt, nem is kicsit.

Itt van mindjárt a gyermekbarát adórendszer, melyet hitelesebb lenne gazdaggyermek-barátnak nevezni, mert csak azoknak kedvez, akinek magas jövedelme van, hiszen az tud csak élni a gyermekek utáni adójóváírással.

Szegényember a nincsből nem tud jóváírni semmit, viszont megmagyarázzák neki, mennyiből lehet elégedetten megélni.

Így aztán marad neki támogatásképpen a családi pótlék, melynek összege manapság nemigen változik.

Meg a rezsicsökkentés a fűtés-világításnélküli lakásában, közkútról hordott vízzel, gravitációs vécével.

Csak röhögni lehetett, mikor a hatalmon levők azzal indokolták az egykulcsos adót, hogy ennek következtében lett igazságos az adórendszer, hiszen a jövedelméből mindenki azonos mértékű adót fizet, de azt nem magyarázgatták, hogy mitől igazságos az, ha az azonos mértékű adóból visszatartott részből csak az részesül, akinek van említésreméltó jövedelme.

Az adót a társadalom közös céljainak finanszírozására szedjük, márpedig mi lenne tisztességesebb közös célunk, mint a gyermekek felnevelésének támogatása, relatív esélyegyenlőségük megteremtése?

Ehhez képest gyermekek tízezrei éheznek, nem jutnak sem minőségben, de még mennyiségileg sem elegendő táplálékhoz, a nyomor koszában, erkölcseiben nőnek fel, miközben a miniszterelnök valóságtól elrugaszkodott, havi kétmilliós költségből üzemeltetett főtanácsadónője kiscsirkét osztogat azoknak, akiknek kenyérre sem jut.

Nem is csodálom, hogy a mai nap ünneplését a hatalom nemigen forszírozta, helyette inkább párosodásra bíztatva a fiatalokat, párválasztó bulit rendezett tízmillióért.

Ez bizony fontos, hiszen ők fogják majd összeszerelmeskedni a következő generációkat, csak az a baj, hogy nem csak az a párszáz jólszituált fiatal, akiknek ezt a rendezvényt a milliókból összehozták, hanem az a rengeteg állástalan, kilátástalan, képzetlen és elkeseredett fiatal is, akik számára már csak szegregált iskola van, akik számára nem nyílik meg az út még a szakképzés felé sem.

Viszont majd elkaparhatják őket rokoni segítséggel a temető árkában.

Akik számára majd csak a gyűlölködés, esetleg a bűnözés ad majd valamiféle elégedettség-érzetet, mert munka híján a munka által adott öröm és elégedettség érzete számukra örök életre ismeretlen marad.

Viszont főzhetnek pálinkát - annyi Julcsa néni baracktermésének…

Társadalmi mobilitás?

Boldog gyermekkor?

Nyaralás, ünnep, ajándék?

Egyenjogúság?

Egyenrangúság?

Esélyegyenlőség?

Magas szintű orvosi ellátás?

Magas szintű oktatás?

Ugyan!

Érdekli is ez azt, akinek a gyermeke, unokája már Londonban, Párizsban jár általános iskolába, középiskolába, egyetemre?

Nem is lenne jó, ha az a gyanútlan kisgyerek belekeveredne a plebsbe, ha esetleg cigány kisgyerekkel barátkozna, hiszen neki arra kell felkészülnie, hogy átveszi apjától-anyjától a társadalmi pozíciót!

A társadalom meg álmélkodik, hogy a nincstelen cigány sunyiskodik, meg szalad utánad a zoknijaival, késkészletével a piacon, vagy kéreget, ha a potentát kiszáll az autójából, melyet a bejelentés nélkül foglalkoztatott csóringereken megtakarított pénzéből vásárolt.

Jó ma gyereknek lenni ma Magyarországon?

Melyiknek jó, melyiknek maga a tömény borzalom, az egész életét meghatározó rémálom.

Erre már, csak, mint tortára a hab kerül rá a társadalom elembertelenedése, a társadalom atomizálódása, a gyengék és kiszolgáltatottak megvetése, a nagyegyházak undorodása a társadalom alján végzett munkától.

És ki lenne gyengébb és kiszolgáltatottabb egy kisgyereknél?

Ha valaki kétségbe vonná a baloldaliság létjogosultságát, akkor töprengjen el, mi a differencia az átkos negyven év gyermek és ifjúságpolitikája és napjaink szegényüldöző, a társadalmi robbanást szinte kikényszerítő politikája között, rezsicsökkentésestől, szegregációstul, mindenestől.

Orbán mondta a nyugati politikusoknak: ne azt figyeljék, mit mond, hanem azt, hogy mit cselekszik.

Gyermeknapon is ezt az eljárást kell követnünk.

Choli Daróczi József írja, hogy Piricsén éhen halt egy újszülött, mert csak cukros vizet adtak neki.
„A szülőket börtönbe zárták halált okozó gondatlanságért, a másik két gyereket állami gondozásba vették.

 Az állam megtette, amit megkövetelt a haza.

Ha a szülő elmegy, betör a közértbe, akkor is elítéli a bíró, és akkor is ez a vége.

Hol volt a szociális munkás, a védőnő, miért nem tett korábban senki semmit?

 Miért nem vették észre a bajt a tragédia előtt?

Hogyan történhet meg ilyen egy polgári demokráciában?

Miért nem felelős más a szülőkön kívül?

Csak.”

Ünnepeljük hát a gyermekeket, de igazi ünnep itt csak akkor lesz, ha nem csak a háromezer forintos rózsaszín műanyag seggenfütyülő pónilóval játszó gyerekeknek lesz mit enni, hanem ha a putriban, vagy a falusi szegények házban is lesz étel, áram, télen meleg.

Akkor lesz majd ünnep, mikor minden kisgyerek boldogan és jóllakottan mehet óvodába, iskolába, ahol nem kell már négyéves korában megtanulnia, hogy ő a társadalom selejtje.

Amíg ez nincs így, addig teljesen felesleges a regnáló kormánynak hülye kormányszóvivői nyilatkozatokkal nyomatékosítani, hogy mekkora patkány is a hatalom.

Ha hallgatnának, tisztességesebb dolog lenne.

Persze a hatalom és a tisztesség ritkán esik egybe - ma sem...

:O)))