2013. május 13., hétfő

IRRACIONÁLIS


A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.
Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionális megoldásokkal operálni.
Kellenek az irracionális intézkedések is a sikerhez, hogy  ki lehessen lábalni az Európát sújtó válságból -   mondta állapota súlyosbodásának alkalmából szeretett vezérünk a Helsinki Egyetemen tartott beszédében.
Hát, akkor mi már talán ki is lábaltunk a válságból, hiszen az egy főre eső irracionális intézkedések tekintetében valószínűleg világelsők vagyunk, a Mi Vezérünket a világtörténelemben ezidáig csak egy Caligula nevű versenyző múlta felül.
Sejtettem én azért, hogy állapotának mély hullámvölgyét nem ússzuk meg ennyivel, de nem is csalódtam, mert azt is kifejtette, hogy nem kell nekünk a németek és a finnek pénze, szeretnénk megállni a saját lábunkon.
Hát igen.
Már Petőfi Sándor is megírta, hogy az embert vágyai vezérlik, de egy dolog a vágy, más dolog a valóság, a valóság pedig az, hogy az Unió pénze nélkül éhendöglenénk, függetlenül attól, hogy gazdagok, szépek, és kövérre hizlaltak szeretnénk lenni a saját lábunkon állva – már gazdaságilag, ugye.
Az Unió pénzében pedig ott a németek pénze is, gondolom a finneké is, ebből vitézkedik a kormány, hisz ami fejlesztés még létezik az országban, az zömében a németek pénzéből valósul meg.
Hogy ezt a baromságot miért éppen Finnországban támadt kedve kinyilatkoztatni, arra talán csak ütemes leépülése a magyarázat, merthogy ezt ott senki sem kérdezte tőle, de ha már el akarta mondani, hogy mi a vágyálma, akkor tehette volna udvariasabban is.
Nem kellett volna mindenáron úgy viselkednie, mint a koldusnak, aki a tányér leves és a karéj kenyér könyöradománya után leköpi a háziasszony kötényét és ráver a seggére egy csípőset.
Nem okozott csalódást a Vezér egyébként sem, pontosan ugyanúgy hazudozott, mint általában szokott.
Azt mondta, hogy a kormány a jóléti helyett munkaalapú társadalom kialakítását tűzte ki célul, ennek jegyében új, rugalmas adórendszert és munka törvénykönyvét alakított ki.
Az adórendszerről csak annyit, hogy az ország negyven százalékának jövedelemszintjét a létminimum alá lökte, a Munka Törvénykönyve pedig ma gyakorlatilag a Miranda-formula első pontja.
Szerinte legalább ötmillió adófizető kell, eddig ugyanis nagy gondot okozott az alacsony aktivitási ráta: 2010-ben Orbán szerint a 3,8 millió dolgozóból csak 1,8 millióan fizettek adót, ennyien tartották el a tízmilliós lakosságot.
A kormány azt akarja, hogy minél többen dolgozzanak, és minél többen keressenek, a munkanélküliséget ugyanis elfogadhatatlannak tartja.
Mivel pedig a piac nem képes mindenkinek munkát biztosítani, a kabinet erkölcsi kötelességének tekinti a közmunka megszervezését.
Ez a jóléti társadalom az utóbbi húsz évben nekem valahogy nem rémlik, - a szocializmus kis koraszülöttje is csendben elhunyt, pedig ha ő mondta, akkor biztosan volt ilyen.
Jómagam arra emlékszem, hogy mióta az eszem tudom, mindig dolgozni kellett, sőt, még olyanra is emlékszem, hogy az alkotmányban a munka, mint jog szerepelt, mely minden magyar állampolgárt megilletett.
Ehhez képest ma az Orbán-féle munkaalapú társadalomból hiányzik a munkalehetőség, lassan már a társadalom is, ellenben egy nyolcórás közmunkásból csinál Viktor két négyórás munkaidejűt félpénzért, majd kiáll ünnepeltetni magát.
Ami meg a 2010-es helyzetet illeti, az a Vezér aktuális érdekei szerint rugalmasan változik, lassan-lassan kiderül, hogy ebben az országban nem is létezett adófizető polgár, kizárólag Orbánné Traktoros Anikó őstermelői befizetései tartották életben az államot.
„Végül 2010-re oda jutottunk, hogy 2 600 000, igen 2 600 000 adófizető tartotta fenn a 10 milliós Magyarországot” – állította Orbán Viktor, 2012. február 7-én, országértékelő beszédében.
Most meg azt állította: 2010-ben a 3,8 millió dolgozóból csak 1,8 millióan fizettek adót, ennyien tartották el a tízmilliós lakosságot.
Nyolcszázezer adófizetőt máris megevett a tehén.
Az NAV (APEH) hivatalos adatai szerint  2010-ben 4 567 985-en készítettek személyi jövedelemadó-bevallást, ténylegesen 3 525 536-an fizettek szja-t.
A valóság éppen kétszerese Orbán hazugságának.
És akkor az ÁFA még említésre sem került, pedig azt még az aluljáróban alvó hajléktalan is megfizeti, ha az összekoldult pénzéből ételt vagy bort vesz.
Mindegy, nemsokára eljövend a Kánaán, három év már eltelt a tízből, már csak hét szűk esztendő van hátra a Vezér által beígért egymillió munkahely eléréséig, melyet addigra majd jólképzett, hatosztályos fiatalok foglalhatnak el, az informatikai forradalom gyermekei, R-1 típusú gépükkel, mely kívülnézetből éppen olyan, mint egy hagyományos lapát.
Ereggy fiam, oszt ott áss lyukat, ott lesz az alcsúti stadion tartóoszlopa, valódi magyar bükkfából, Makovecz hátramaradott tervei szerint!
Ha Felcsútnak lehet stadionja, Alcsútnak miért ne lehetne egy ötezer főre méretezett?
Mindenesetre ennek a finnországi látogatásnak komoly hozadéka lehet, hiszen ha a finn üzletember meghallja, hogy az unortodox mellett immár irracionális megoldásokkal is operál a magyar vezetés, azonnal eldobja a libacombot és rohan üzletet kötni velünk.
Merthogy azzal, hogy Orbán, a puszták büszke, bátor és szabad fia nyilvánosan elismerte a kissé halszagú rokonságot, elhárult az utolsó akadály is a magyar-finn perszonálunió elől, előre a Ferenc József Föld visszafoglalása felé!
A turul és a sarki lúd pedig boldog nászban egyesül, - természetesen háturul – perspektíváink beláthatatlanok!
Éljen a megbonthatatlan finn-magyar barátság, amíg Orbán megint ki nem rúg egy finn céget, mint legutóbb a Nokiát.
Természetesen csak a barátság elmélyítésének okán…

:O)))

4 megjegyzés:

Neked5 írta...

Hogy rohadna meg. (Bocs)

Névtelen írta...

Orban pontosabban kifejezte volna magat, ha azt mondja, hogy az altala masokkal hozatott irracionalis, unortodox intezkedesek mellett kellenenek racionalis intezkedesek is, de addig, amig az o allapota nem javul,(amire semmi remeny nincs) addig racionalis intezkedesekre senki ne szamitson.
Egyebkent az irasod kivalo es egyedulallo az a teljesitmeny, ahogy ezeket a jobbnal-jobb blogokat kepes vagy naponta megirni.

Névtelen írta...

Neked5 gigabyte részére könyvajánló!

Görög Ibolya: A nyilvánosság kelepcéi

özv. Kussné

Zsuzsanna írta...

Témaajánló,
Pupu Kedves! Igazán nem szeretnék Neked rendszeresen témát javasolni, de felfigyeltem egy hírre, ami erősen elgondolkodtatott és kivételesen a figyelmedbe ajánlom. Ha lenne olyan vitriolos képességem, mint Neked, mindenképpen írnék róla.

http://www.gyongyos.hu/helyi-hirek/kozelet/1126-minden-joszandeku-nepet-orommel-latunk-azeri-nyitas-gyongyoson

Ami elgondolkodtatott, hogy a fideszes-jobbikos gyöngyösi városvezetés miért pont a kaukázusi térség legkényesebb területén, a hegyi karabah területén levő várost, és miért nem, mondjuk, egy tisztán azeri területről választottak testvérvárost? Szándékosan próbálják keverni a fekáliát a világpolitikában, vagy annyira fontos nekik az azeri vállveregetés, hogy ezt is bevállalják, vagy csak egyszerűen ennyire bénák és képtelenek felmérni döntésük következményeit? Ennyire fontos a fidesznek az azeriek kedvében járni, még azon az áron is, hogy még egyet rúgnak az örményekbe? Nem tudom a választ, de Te nálamnál biztosan többet tudsz. A kérdések megválaszolása talán közelebb vinne a bizonyossághoz, aminek kezdő lépése volt a baltás gyilkos kiadása.