2013. július 26., péntek

CSUPASZ SEGGEL A TÖRTÉNELEMBE?

Ugyan kérem, hogy venné az ki magát?
A miniszterelnök vagyoni helyzete legutóbb akkor került szóba, mikor legjobb barátja szóba hozta Kálmán Olgánál.
Azt hallhattuk, hogy a Vezér az öt leggazdagabb magyar egyike, ami – valljuk be – csak a legnaivabb Fidesz-zombikat lephette meg, a magyarok többsége ezzel – ha nem is a helyezés pontos ismeretében - tökéletesen tisztában van. 

És ez így helyes is, mégiscsak, hogy jönne ki, ha olyan csóringer miniszterelnökünk lenne, hogy még egy jachtkikötője se lenne, piha!
Az olyan országot, amelyiket egy gatyából kilógó seggű filosz vezet, az olyat még a költöző libák is leszarják, márpedig hogy néz ki egy zöldfülű miniszterelnök a májusi réten?
Az is milyen nevetséges, ahogy elődei eljótékonykodták a miniszterelnöki fizetésüket!
Ha valaki értékes munkát végez, azt jól meg kell fizetni, a pénzt pedig meg kell becsülni, nem pedig szétszórni mindenféle élhetetlenek között!


A jó miniszterelnököt az különbözteti meg a rossz miniszterelnöktől, hogy ismeri a pénz értékét és hatalmát, márpedig hogy ő ismeri, azt nem lehet letagadni még az ellenségeinek sem!
Pénz beszél, a többieknek meg csak az állkapcáját lengeti a tavaszi szél, amelyik vizet áraszt, de majd szállítunk egy kis dolomitot a gátakhoz is, oszt jónapot!.

Mikor miniszterelnök lett, az égadta úrvilágon semmihez sem értett a lopáson kívül, merthogy azt korán kezdte.
Amikor Szolnokról Pestre költözött egy Mester utcai tanácsi lakásba, nem sokáig nyomorgott a prolinegyedben, hamar szert tett egy színvonalasabb, szintén tanácsi lakásra a már előkelőbb Haris-közben, ezt tanácsi pénzen felújíttatta, majd eladta, természetesen a méltóságos asszony üzleti köréből került rá a vevő.
Hogy hogyan épített ebből magának villát, hogyan próbálja eldugdosni a nyilvánosság elől, meg miért fotóztatja magát előszeretettel a spejzban, az már legyen az ő dolga, meg az is, hogy miért kell a mai napig trükköznie a használatbavételi engedéllyel.
Szép kis villa van benne borospince is, ahogy az egy tokaji szőlősgazdához illik, és nem lennék meglepve, ha atombiztos bunkert, pánikszobát és menekülő alagutat is rejtene a birtok, első az óvatosság, ugye…

A vagyon java természetesen nem saját néven szerepel, erre jó a kiterjedt család, és aki arra kíváncsi, hogy miért is a rendkívül tehetséges Vitézy gyerek vezeti a Budapesti Közlekedési Központot, annak tudnia kell, hogy az adriai kikötők telekkönyvi tulajdonosát meg Vitézy Tamásnak hívják.
A „ne mi nyerjük a legtöbbet” sárazsadányi ügye a magyar igazságszolgáltatás szégyene, de aki azt hiszi, hogy a Méltóságos Asszony veszteséggel szállt ki belőle, az nagyon-nagyon ostoba.
Amit a közvélemény lát az Orbán-vagyonból, az csak a jéghegy csúcsa, márpedig, mint tudjuk, a jéghegy kilenctizede a víz alatt van, nem látható.

És ami látható abból egyetlen centiméter sem tiszta, egy tisztességes jogállamban egy ilyen velejéig korrupt politikusra már rárohadt volna a műanyaglakat is.
Ezek az üzleti tranzakciók nem a nyilvánosság előtt zajlanak, strómanok, cégek, részvényesek és részvények, külföldi bankok és tőzsdék szövevényes hálózatán keresztül folyik az üzletelés.
Soha nyilvánosan nem mutogatott, ügyvédek és közjegyzői páncélszekrényeiben, letétben tartott szindikátusi, kölcsön és adásvételi és egyéb szerződések biztosítják a Család anyagi érdekeit, melyek nagyságrendjéről a népnek halovány segédfogalma sincs.
Hogy kik a KÖZGÉP részvényesei, hány százalékkal érdekelt a cégben az Orbán-család, azt sűrű, sötét homály fedi, aki meg a parlamenti vagyonbevallását nézegeti, az vagy hülye, vagy röhögni akar egy jót.
Vagy sírni.

Rettenetesen nagy pénzek mozognak ebben a szférában és egy miniszterelnök – főként a mai ügymenet mellett – pillanatok alatt tud milliomosból milliárdost csinálni, ehhez elég egy önálló képviselői indítvány, esetleg egy szaftos kis kiszivárogtatás, meg egy bennfentes információ és kész is a milliárdos.
A tiszta korrupcióról, mint amilyen például a messze bűzlő Gripen-döntés, ne is beszéljünk, annak ellenértéke valamelyik Karib-szigeteken dolgozó bank számláin lapul.
És ahány ilyen módon kreált milliárdos, az mind leadja a sápot a Keresztapának, aki elégedetten ül a pénzhegyek tetején, mint a nép egyszerű és szerény gyermeke, miközben a nép fele nyomorog.
Ha tisztán lehetne látni, hogy hány intézkedés született Orbán regnálása alatt a nyomor felszámolása és hány Orbán és sameszai meggazdagodása érdekében, el lehetne csodálkozni, attól tartok.

Amikor pedig a baloldal széplelkei Anikó asszonyt méltatják párás szemmel, akkor valaki elmondhatná nekik, hogy nincs ok a szemforgatásra - ez esetben is csak a zsák találta meg az ő igen passzentos foltját.
Ha a mezei Fidesz-fant erről kérdeznéd, úgy nézne rád, mint liba a piros kukoricára, azt mondaná, rosszindulatú vagy és gyűlöletet szítasz a Nemzet Miniszterelnöke ellen.
Pedig dehogy tennél ilyet, csak egy ócska maffiózóról beszélsz, aki tönkretette az országot és közben igencsak megszedte magát.
Hagytuk, megérdemeljük.


:O)))

20 megjegyzés:

Éva Varga írta...

Lévai Anikó pontosan azt kapja majd, amit érdemel: szemet hunyt az elmebeteg ámokfutása felett és nevét adta - jóindulatú vagyok - ahhoz, hogy a vagyont bújtathassák.
Ezért aztán felesleges azon sopánkodni, hogy ő biztos nem olyan, meg terror alatt cselekedett, elnyomta a gonoszt félázsiai törpe, nem tudott ellene semmit sem tenni.
2013-ban egy tanult (?) nő kompetenciái arra is kiterjednek, hogy ha nem fér össze az erkölcseimmel valami, akkor nem veszek benne részt.
Hozzáfért, elnézte, elviselte - éppen olyan bűnös, mint a többi, akinek nem írom ide a nevét, mindenki tudja, kikről van szó.
Nem kell sajnálni - még akkor sem, ha elnézve a képes felét (devizahiteles tüntetés alkalmából pl.), alkalmasint nem él boldogan.
Remélem, bejön a kedvenc filmem címe és "Lesz ez még így se!"

hello írta...

Városi lévén, nem tudom hogy néz a liba a piros kukoricára, de bizony vannak manapság is még szép számmal áhitatos fideszhívők, akik mélyen megbotránkozva sűrűn hányják a keresztet magukra, ha az ő üdvükről pl. a buszon vagy a piacon akár 1 elmarasztaló mondatot hallanak. Nincs is az a pénz, amiért másféle médiát néznének, mint az őt dicsőítő mantrákat sugárzókat.
Ugye nincs illúziónk arról, ők mikor lesznek hajlandók mindazzal szembesülni, amiről ez a blog is szól?!

Erzsébet írta...

Kedves Éva Varga,
egyetértek.Talán nem lesz kép zavar, ha úgy tartom, hogy egyik kutya másik eb.De azt is igaznak tartom, hogy
magunk is okai vagyunk annak, hogy ez megtörtént, akár 1-re, akár 2-re, akár X-re szavaztunk.

csellengő írta...

Drága PuPu
Tavaly ősszel kattintottam Rád először, és azóta egyetlen írásodat ki nem hagytam volna. Csupán néhány apró dologban tér el a véleményünk. Nagyon sok dicsérő szót írhatnék,de legyen most csak annyi,hogy lépten-nyomon mindenkinek ajánllak. Mondod a hibákat, sorolod a tennivalókat,lépéseket, s nem történik semmi. Találj ki valamit, hogy ez a töketlenkedő ellenzék végre észbe kapjon. Bocsánat, hogy ismeretlenül ilyet kérek, de nagyon elkeseredett vagyok. Te, aki ilyen tisztán látod az összefüggéseket,ennyire tájékozott vagy, akiben ennyi empátia, jobbító szándék van, kell, hogy az íráson kívül is tegyen lépéseket. Utánad a sorban megyünk mindahányan. Nem szabad, hogy Orbán mégegyszer győzzön!

Novi írta...

csellengő :)
úgy vélem, a vélemény saját, mindenkinek a sajátja...
van ki valamilyen formában kiírja magából /ilyen többek között egyik kedvenc bloggolóm ;) PuPu is/, s van ki morfondírozik magában, esetleg szűk környezetében...
az egy dolog, ha többek véleménye találkozik a virtuális térben, én csak azt nem értem /s a félreértések elkerülése végett itt most nem kimondottan-leírtan csak rád gondolok/, hogy ezek a többségében hasonló, egyező vélemények miért nem találkoznak a maguk valójában /alkalmanként/ akár az utcán is?...
miért a másiktól várjuk a magunk és-vagy a közös gondunk megoldását...
peace :) és barátsággal; novi >;-))

ifj. Tepertőné írta...

A többségében hasonló és egyező vélemények valóságba történő találkozásához először el kellene végezni a Pupu-féle EMPÁTIA szemináriumot, mintegy nyolc féléven keresztül - önköltségesen :-)
Tanterv :-)
1 év: bizalom mint kapcsolat
2 év: bizalom mint kultúra
3 év: bizalom mint tudás
Dessewffy Tibor-Nagy Zsófia: Egy ultimátum fogságában - A bizalom alakváltozásai a magyar társadalomban
MOZGÓ VILÁG 2013/7-8 szám

Onofer-Köteles Zsuzsánna írta...

José Alberto Mujica Cordano - Uruguay elnöke!

kekec/éva írta...

Pupu, Orbán egész élete bizonyítja a korábbi fidesz-mondás valóságtartalmát: Van itt pénz,csak ellopják. Mert ha az utolsó fityingig megtakarította volna a képviselői, pártelnöki, Miniszterelnöki javadalmazását és az "írói munkássága" díját, 5 gyermek eltartása mellett akkor sem tudott volna ekkora vagyont gyűjteni.
És ez eleven cáfolata annak, hogy a magyar nemzet alap jellemvonása lenne a "dögöljön meg a másik tehene is" hiszen a hívők párás szemmel helyeslik a Orbán tehenének gyarapodását.
Egyszerűen nem fogják fel, hogy ez egy nulla összegű játék, és ettől NEKIK is kevesebb jut. Milyen kis önzetlenek!

Lusti írta...

Ezt a libákért: ♥
Ezt a posztért: ♥
Ezt meg csak úgy... ♥

Névtelen írta...

Hagytuk, megérdemeljük... Egyetlen dolog szól mellettünk, hogy a magyar nép soha nem élt demokráciában, ezért nem is tudja mi az, hogyan kell vele élni. (by Csernok Attila: Komáromi pontonhíd, című könyve.)
Azért ha én ellenzéki politikus lennék, nem adnám ilyen könnyen a bőrömet. Hiszen ott van előttük a recept, Schmitt Pali bácsi KE eltakarítása címszó alatt. Csak tüzetesen végig kéne olvasni és egy kicsit elgondolkodni rajta.
Ki az aki tudhatja, mennyit ért meg az azerieknek, hogy visszakapták imádott hősüket Safarovot. (vagy hogy hívták.)Aztán kik azok ezért szívesen lépnének hősünk tyúkszemére. Aztán sokat kellene talpalni, meg kompromisszumokat kötni, meg nyelni. Mert ez a pali nem tud veszíteni és cudar világ jön ránk.

D. Elemér írta...

Ez így van megírta rendesen PU PU hogy mi a stájsz. Nem baj a magyar foci klub csapatok le szerepeltek ,nem gond majd vessz neki Flori a diszroma egy másfél kilos szogyolát itt van testvérem az uj stadionba ahol lesznek vagy 500 an .ott oszt köpködheti rendesen a szotyit nagyon különösen Művelt orbán az biztos. mert Régi DAKOTA közmondás :a Sánta Indián az is Indián CSAK annak toll van a Seggében!!!

Jutka írta...

Kiváncsi lennék hogy mit vizsgált az a bizottság amely az Orbán vagyonosodását vizsgálta.
Nincs a szocik vagy a baloldal között valaki aki ennek utána tudna nézni? Mindenki követ el valami hibát, nem hiszem hogy az O.V tanácsadói nem .
A S. P. lebuktatását is egy ujság
tudta megcsinálni.
Ha ennyire béna az ellenzék meg is érdemli hogy még ujabb 4 évre a miniszterelnököt Orán Viktornak hivják.

D. Elemér írta...

Kedves Jutka
nincs sajnos itt már ezek a lopások hagyomágyörzésből mennek .kérem szépen ugye erkölcs stb stb stb . a lényeg kicsiben nem szabad lopni!Tudja Van Egy Vicc : a Fő varjú el küldi lopni a három VArju fiát .jön a legidösebb .mit loptál fiam én egy TEhenet .Szép ÓÓ imádlak. jön a középső , TE mit loptál fiam ,Egy Órát jól van ügyes vagy! jön a legkisebb is .NA te mit loptál kisfiam én SEmmit!! hú azt a becsületes ... össze vissza csipkedik a többiek . Reggel ébrednek kiabál Apám ellopták a tehenemet!! apám nekem meg az Orámat. Mire a legkisebb ásítozik E már 6 ora úgy látom mennem kell Fejni ....

Névtelen írta...

Gyurcsány és Bajnai vagyonáról is tudnál ilyen szépeket írni?!

guglikugli írta...

Névtelennek, 13:03

Nyilván tudna írni, csakhogy ők nem politikusként gyűjtöttek vagyont és nagyságrendekkel kevesebbet! Látom, te egy abnormális fideszfan vagy komám!
Olvass Agyar Nemzetet meg hasonló uszító, hazug médiákat hallgass, nézz!

D. Elemér írta...

szerintem elnézést kérek de nem fidesz fan a névtelen minden magyar állampolgárnak joga a szabad vélemény nyilvánitás persze a durva szitkozodásaz a morál .jó mindegy én egy munkás vagyok amig tudok dolgozni eltartom a családot persze az anyagi kereteken belűl nem mindenkinek jut libacomb de azt nem hittem volna hogy dolgozik az ember és nyomja . HÁT nevetséges és szegényedik. de valhol ez a nép nagyon hibás nem kicsit .megalkuvó irigy buta népség a 80% csak azért írom mert már arra is irigyek aki dolgozik és ez nem kis SZÓ .ezért a FŐ ganajászó a szotyi mester nagyon is tudja mi a stájsz. Ja az értelmiséget meg beszari banda kilora meg veszik JA Március 15 KOkárda a melleken akkor nagy Magyar mindenki. nem igen sajnálja Petőfi se hogy eltűnt a ködbe.

PuPu írta...

Természetesen mindenkiről el lehet mondani, hogy hogyan szerezte a vagyonát, és a kapitalizálódás útja mentén nem rózsabokrok, hanem szép nagy szarkupacok voltak, legalábbis a vesztesek szemszögéből.
Tudod, kedves névtelen, hogy van ez, amelyik nő mindenkivel lefekszik, az kurva, aki meg mindenkivel, csak veled nem, az büdös kurva...
De még egy ilyen környezetben is lehet disztingválni, mert ha egy üzletember úgy viselkedik, mint korának összes többi üzletembere, az lehet, hogy helytelen, de talán érthető, mert ha násként viselkedik, akkor már hipp-hopp, nem is üzletember.
De a politikusnak politikusként kell viselkedni, és ha a hirdetett eszméi ellentétben állnak a cselekedeteivel, akkor bizony baj van.
Ha egy csóringer elindul üres zsebbel és politikusnak áll, akkor attól azt kell elvárni, hogy annyira gazdagodjon, amennyire azt a bevételeivel indokolni tudja - jelzem egy repülőgép-tender elbírálása során kapott pénz nem bevételmnek számít, hanem bűnjelnek.
A szár a májtól ott válik el, hogy valaki a te pénzeddel trükközik, vagy a sajátjával.
Gyurcsányról meg Bajnairól írjon a jobboldal, habár az gyanús kellene, hogy legyen, hogy egyiküknél se tudtak legális adó-optimalizálásnál súlyosabb dolgot feltárni, pedig igennagyon erőlködtek!

:O)))

Filomena írta...

A finom illatről jutott eszembe ez az izgalmas mű :-)))

Csányi Vilmos: A tökéletesség illata Libri Kiadó 2013

"...nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni..."Avilai Nagy Szent Teréz

Csányi Vilmos regénye játékos szeretettel állítja elénk a XVI. századi Spanyolország egyik legkarizmatikusabb alakjának példás életét. Egyfelől hagyja szabadon beszélni Terézt, aki kora vallásháborúi és eretneküldözései miatt nem engedhette meg magának, hogy műveiben egyértelműen kifejtse újító gondolatait és mély kétségeit. Másfelől a vallomást közreadó Könyv képében kommentálja is a szent megkapóan őszinte monológját.
Egy nő élete, ha komolyan vette volna Szent Pál intelmét az asszonyok alacsonyabbrendűségéről, sosem taníthatott vagy prédikálhatott volna, és Istent sem gondolhatta volna el a maga bájosan esendő módján. Egy nő élete, akinek lépten-nyomon akadályoztatott munkája végül az egyház újbóli felemelkedéséhez vezetett az ellenreformáció idején. Akit végül, négyszáz évvel később VI. Pál pápa első nőként az egyháztanítók sorába emelt.
Egy nő, aki egyszerre volt törékeny hívő, látnok, ügyes politikus és ellenállhatatlan gyönyörűség.


"Érzékeny orrom van és utálom az izzadt test szagát, nem hiszem, hogy az Úr csak a bűzlő ájtatosokat szereti. Azonkívül valamennyire ápolom is a testem, mindig veszek kicsi fiola rétivirág-olajat, főleg rózsa van benne meg levendula, és abból esténként néhány cseppet magamra kenek. Azt gondolom, ha az ember igyekszik belső állapotát az Úr figyelmébe ajánlani és tőle telhetően minél tökéletesebbre igazítani, akkor nem ildomos azt pállott, visszataszító foglalatban tárni elé. Kis árváim pedig büdösek, mint a görény, mert nem mosdanak."

Spenót írta...

Kedves Csellengő!
PuPu nagyon jól lát, nagyon jól összefoglal, de nem isten. Ettől a bamba társadalomtól, a helyérdekű ugaron nem fog történni semmi. Ha meg mégis, az még talán nagyobb katasztrófa lesz.

Spenót

Névtelen írta...

aztaleborúltszivarvégétennekavilágnak