Szinte már vicces az a buzgalom,
mellyel a DK pártelnökét üldözik a magyar politikai élet szereplői,
pártállástól függetlenül.
Hóttmindegy, hogy fideszes,
jobbikos vagy szocialista, esetleg valamelyik SZDSZ-es rompárt képviselőjéről legyen szó, közömbös,
hogy a Hírtelevízió vagy az ATV műsorvezetőjéről beszélünk, a Kossuth vagy a
Klubrádióról esik szó, a vége mindig az, hogy a kommunikációs lehetőség
birtokosa elkezd Gyurcsány eltávolításán munkálkodni.
Nem szereti a mi Ferkónkat ez a budapesti véleményformáló értelmiség, ezt be kellene végre látnia.
A Jóisten büntetése lehet ez, mert a langaléta orbánréme szinte mindenkinél jobban vágyott az elismerésükre, ezer és ezer gesztust tett nekik, rájuk hagyta a legblődebb baromságaikat is, miközben azok a háta mögött roppant bölcs pofákat vágva ütötték-vágták, minimális toleranciát sem tanúsítva vele kapcsolatban.
Azt gondolná az ember, hogy a puccskísérlet után ezek a gigademokraták akár mellé is állhattak volna, de a belvárosi értelmiség nem erről nevezetes, hanem olyanok, mint a kutyák, melyek sérült társukat vad buzgalommal halálra marják.
Emellett arra gondosan vigyáznak, hogy egy esetleges politikai kurzusváltás esetére hagyjanak maguknak egérutat, ezért állandóan az egyrészt-másrészt ellentétpár alkalmazását erőltetik, nem csoda, hogy nem tudnak tévedni.
Ha megjósolják, hogy mi történik majd a lóval, akkor az egyrészt ugye meg is dögölhet, deellenben akár meg is nyerheti az epsomi derbyt, mindenesetre Gyurcsány menjen el az istálló környékéről, mert idegesítőleg hat az állatra.
Mindegyikre…
Nem ő az első politikus, akit nem szeretnek a hivatalosságok, de szeretnek a demokraták, és ha kicsit is jobban törekedne rá, szeretne a szegényember is, hiszen neki nincs képviselete sehol sem az országban.
Gyurcsánynak nem kell azon törnie a fejét, hogy ki az ellensége, és azért ez is nagy könnyebbséget jelent.
Rá az alcsúti nagybeteg vadászik és vadásztat, ő iparkodik politikai életterét beszűkíteni, mozgási lehetőségeit korlátozni, ellehetetleníteni.
Bánatos Vezérünk szájából kifordul a kolbász, ha eszébe jut, hogy esetleg a következő parlamenti ciklusban is nézegetni lesz kénytelen rettegett ellenfelét, akinek trófeája számára pedig már átalakíttatta a lakást.
A fal trófeabemutatásra alkalmazott szakasza elől eltávolított mindent, hogy ha ki kell kerülnie néhai ellenfele orrát, bele ne rúgjon az aranylábú hokedlibe.
Néha elképzelte, ahogy ott lóg a falon, Dávid Ibolya és Torgyán Józsi között, olyankor aprókat lihegett és este vad vágyak között forgolódott, Wittner Máriával álmodott…
A legutóbbi trükk az volt, hogy hirtelen híre kelt – pontosabban hírét keltették - annak, hogy nem akar indulni a parlamenti választásokon, mert Brüsszelbe készül képviselőnek.
A szóvivő cáfolta, tán még közleményt is adott ki róla a DK, de aki kicsit is ismeri a politikai marketinget, az azért nem becsül le egy ilyen akciót.
Mit is üzent ezzel az aki a közbeszédbe megpróbálta belopni ezt az álhírt?
Hát, üzent egyrészt Gyurcsány mostanában egyre nagyobb számú követőjének, mégpedig azt, hogy ne reménykedjetek majmok, imádott Feritek otthagy benneteket egy jó kis zsíros képviselői helyért Brüsszelben, ti meg itt maradtok magatokra!
Gondoljátok meg kire szavaztok, mert aki nincs itthon, arra nem számíthattok, keressetek helyette olyat, aki itthon marad!
Üzent Gyurcsánynak, hogy na, jó, rendben van, összefogunk veletek, de akkor te elmész Kamcsatkába száműzetésbe, ne is lássunk téged!
A pártodat meg majd felkaroljuk, ha akarod akár még pártelnököt is delegálunk, de persze ehhez neked már nem lesz közöd!
Üzentek a szocialista szavazóknak is: Na, ugye, hogy nincs miért aggódni, már a menekülési útvonalat keresi!
És üzentek a jobboldaliaknak is: Lám-lám, a süllyedő hajóról menekül a patkány, mi vagyunk a nyertesek, miénk lesz a győzelem!
Persze aki kicsit is figyeli Gyurcsány mozgását a politikában, az tudja, hogy ez egy eleve hamvábahótt kísérlet, ami Gyurcsány félreállítását illeti - de nem is erről van itt szó, hanem arról, hogy a választásokon ne jusson be sem ő, sem a pártja a Parlamentbe, vegyük el a választók kedvét attól, hogy rá adják a szavazatukat.
Mert a vádakból valamennyi mindig ragad, és az áldozat hiába is kapálózik, keveset tud tenni ellene.
Ha elég sokszor hallja, ezt fogja elfogadni igazságnak, mert Gyurcsány vagy a DK cáfolatára ha el is jut hozzá, csak legyint egyet, persze, majd otthagyja a pénzt!
Mondjuk, én is elhiszem Orbánnal kapcsolatban, hogy az azeri baltásért két olajkutat kapott Simicska, aki – mint tudjuk - szimbiózisban él Orbánnal, mint a kalauzhal a cápával, csak néha nehéz megállapítani, hogy aktuálisan melyikük a cápa…
Egy–két évtized múlva remek téma lesz ez a történész-hallgatóknak.
Aztán mikor már az ő fiaik sem élnek, akkor majd egy történész megírja, hogy volt ebben az országban egy-két államférfi, aki az ország felemelkedésén, a demokrácia meghonosításán fáradozott, de a sár és a mocsok, a tradicionális magyar posvány visszahúzta őket…
:O)))Nem szereti a mi Ferkónkat ez a budapesti véleményformáló értelmiség, ezt be kellene végre látnia.

13 megjegyzés:
A cikk felénél tartottam, amikor arra gondoltam, ami az utolsó bekezdésben van, hogy majd az utókor fogja helyére tenni jelenünk méltatlanul lesajnált, mindenki (ellenségei, sajátjai, vagy a kettő ugyanaz?) által karaktergyilkosan kezelt egyetlen államférfiját. Ha még marad valaki ebben az országban...
Hallottam, de nem hittem el. Ferinknek esze ágában nem lenne itthagyni az országot:
"Van, aki a pokolba kíván. Van, aki Brüsszelbe küldene.
Ilyen az élet:)))
Én meg maradok a DK élén ha megválasztotok, és sok-sok küzdelemmel végül csinálunk egy tisztességes polgári demokratikus Magyarországot. Amolyan normálisat..."
(Gyurcsány Ferenc, forrás: FB)
:)))))))))))))
Azért én féltem ám az életét, ezektől minden kitelik.
Kedves PuPu!
Én sem hittem el a híresztelést, mert persze a forrást is nézni kell, hogy hol jelent meg a hír.Nem hittem el Gyurcsányról, hogy ennyi munka után (és remélem egy 2014-es sikeres szereplés után) itt hagyna bennünket. Ugyanakkor végig gondoltam.Gyurcsány hiteles az Unióban, vele szívesen szóba állnak. Hamar, nagyon hamar úgy viselkedne, mintha ő lenne Magyarország miniszterelnöke, hiszen őt hívnák meg, vele tárgyalnának, odafigyelnének a felszólalásaira, és ő ezzel a lehetőséggel élne is. Pillanatok alatt népszerűbb és ismertebb lenne egész Európában, mint az itthon regnáló miniszterelnök (legyen az akár Orbán, Bajnai, vagy Mesterházi) Na és akkor ütné meg a guta igazán Orbánt!!! Tehát ez a "remek kitalációjuk" megintcsak Orbánéknak lenne probléma.
Kedves PuPu !
Mint általában mindig egyet tudok veled érteni.
Nekem igen sok vitám volt Gyurcsány miatt, mert egyesek a háttérbe kívánták helyezni a DK-al együtt, hogy a két "tárgyaló "fél teret nyerhessen.
Akkor se és most sem hiszem, hogy Gyurcsány valaha is cserben hagyná a csapatát !
A csapata se őt !
A DK nem az MSZP, aki elárulja a vezetőjét és ott tart be neki ahol tud ! Az árulók ott maradtak az MSZP-ben és ott maradt az áporodott szellemiségük is velük !
Amúgy egyetértek az előttem szólókkal, főleg a vadvirágéval.
Egy tehetség mindenhol tehetség. Bárhová vetődne ott is kiemelkedne, a többiek bánatára.
Folyik az ötletelés arról, hogy tudnának megszabadulni tőle.
Sehogy !
Ezt illene már belátniuk és tudomásul venniük.
Addig míg a kényszer erre rá nem szorítja őket.
Ezért kell a DK-nak jól szerepelni és minél több képviselőt bejuttatni a parlamentben.
Mástól hiába várnak bármit, őket csak a mutyi érdekli.
A Gyurcsány és a DK nélkül nincs Orbán rendszerváltás, csak vegetálás.
Örülök, hogy írtál erről, nagyon időszerű és találó írás.
"Szinte már vicces az a buzgalom, mellyel a DK pártelnökét üldözik a magyar politikai élet szereplői, pártállástól függetlenül.
Hóttmindegy, hogy fideszes, jobbikos vagy szocialista, esetleg valamelyik SZDSZ-es rompárt képviselőjéről legyen szó, közömbös, hogy a Hírtelevízió vagy az ATV műsorvezetőjéről beszélünk, a Kossuth vagy a Klubrádióról esik szó, a vége mindig az, hogy a kommunikációs lehetőség birtokosa elkezd Gyurcsány eltávolításán munkálkodni."
Kedves PuPu, örülök, hogy az igazságnak ezt a részletét is kibontottad. Csak hiányolom a felsorolásból Gyurcsány egyik legalattomosabb, legképmutatóbb ellenségét, Bajnait.
Nem értem, miért bánnak vele kesztyűs kézzel még azok a közírók is, akiknek jó szemük és fejlett erkölcsi érzékük van?
Mi DK-sok, választókerületünk Együtt-esei kívánságára közösen szoktunk kitelepülni. Ezzel az E-14 tagok demonstrálni szeretnék a lakosság felé, hogy nem értenek egyet Bajnai kirekesztő, Gyurcsány ellenes magatartásával. A velünk készült fotóikkal is azt kívánják alátámasztják, hogy elegük van a gyűlölködésből és a pitiáner egzisztenciális érdekharcból.
Közíróinknak segíteni kellene Bajnaival is megértetni végre, hogy elég a sumákolásból: Döntse el:az Orbán kezére játszó Füvészt szolgálja, vagy a vezér eltakarítását tűzi célul maga elé.
Úgy gondolom, hogy ez az egész helyzet a öszödi beszéd közéleti értékelésének az eredménye. Az ominózus beszédnek lényege nem az, hogy igazságbeszéd, vagy beismerés volt, hanem az, hogy az MSZP képviselőinek fogalma sem volt a gazdaság, és az ország állapotáról. Amiről kevés szó esik, pont az a lényeg, hogy miért mondta el Gyurcsány azt az elhíresült beszédét. Volt előtte egy kormányprogram ismertető, amire valószínűleg sok képviselő elég indulatosan reagálhatott, amire volt a válasz a kiszivárogtatott beszéd. A legjobban Kovács László és egy politológus véleménye tettszett, akik szerint az öszödi beszédet a parlamentben kellett volna elmondani. Ja, azt elfelejtették, hogy egy reakció elmondásához kell valami, amihez reagálni kell. A kormányprogramot pedig elmondta Gyurcsány a parlamentben is! Szóval elég ciki, hogy képviselőink úgy kerülnek be a parlamentben, hogy közben fogalmuk sincs az ország gazdasági helyzetéről. De szavazni, azt szavaznak.
Amúgy igazad van Pupu. Még "drága Bolgár úr" sem érti a DK igényeit. Pedig csak egy kalkulátor kérdése, ha már nehéz fejben kiszámolni, a képviselői helyek számának a jogossága. Gyurcsány 10-11 helyet kért. A Együtt-PM 2*3-szor népszerűbb a DK-nál, ha figyelembe vesszük a közvélemény kutatásokat. Az Együtt-PM-nek 30 helye van. Ezt kell elosztani 2-val, vagy 3-mal. Ez pedig 10-15 hely. És felajánlottak 3-4 helyet. A gonosz Gyurcsány pedig nem fogadta el. Vajon miért? Lehet, hogy ő még fejben is ki tudta számolni?
pleinair-nak
"Ezzel az E-14 tagok demonstrálni szeretnék a lakosság felé, hogy nem értenek egyet Bajnai kirekesztő, Gyurcsány ellenes magatartásával. A velünk készült fotóikkal is azt kívánják alátámasztják, hogy elegük van a gyűlölködésből és a pitiáner egzisztenciális érdekharcból."
Ha nem értenek egyet a vezetőjük hozzáállásával, akkor miért tartják a vezetőjüknek?Miért nem állítják választás elé a vezetőjüket, hogy mi úgy látjuk, hogy együtt kell, amennyiben nem így teszel,akkor nem követünk többé és esetleg a DK-t erősítjük?
Abban tévedsz pupu, hogy az ükunokáid időszakában alkotó történészek nem fognak magyarul beszélni, hanem németül és a kutyát sem érdekel majd Hungary megye történelme (kis fejezet a föderális Európa történetében).
Az én tippem az, hogy történelemtaniás sem lesz... mert ugye az inkább elválaszt, mint összeköt.
Sikerült perspektivába raknod Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort?
Mérhetetlen aggódással nézem, a " baloldalinak " mondott ATV választási győzelemért folytatott kűzdelmét. Ez igazi harc a javából. Célja Gyurcsány Ferenc totális lejáratása, ellehetetlenitése. A műsorvezetők, a Bolgárok, Avarok, Mészárosok, vagy a pökhendi, flegma autószerelő Havast is valaki újra felfedezte rémtörténeteivel együtt. Ez az ember intellektuálisan beteg, vagy a normálistól nagyon eltérő a gondolkodásmódja. Nem merem még sejteni sem, mennyi pénzért válik MA hivány megalkuvóvá valaki, akár a jobb vagy ami jobban érdekel a "baloldalon".
Gyurcsany jovedelmehez merve a "zsiros" Brusszeli kepviseletrol beszelni nevetseges.
Gyurcsany elvezi a magyar politikaban valo reszvetelt es felkeszult Orban eltaposasara. Majd bolond lenne kihagyni ezt az elvezetet.
Orban Gyurcsany elleni gyuloletenek alapja a kisebbsegi erzese, mert tudja, hogy ha samlira all es ott pipiskedik, meg akkor sem eri el Gyurcsany cipoje sarkat sem.
A kep beszrasig halali (es ez a ket szo nem mindig humoros ebben a kontextusban).
A blog jo, mint mindig, es jo volt olvasni a hozzaszolasokat is, csak
Nevtelen @ 2013. szeptember 28. 18:02
Europaval kapcsolatos megjegyzeset nem tulsagosan elveztem, mert azt a teljesen teves nezetet hangoztatja, hogy az egyesult Europa veszelyt jelent a kis nemzetekre. Ezt egyreszt az EU (es az ezt megelozo formacioi) tortenete teljes mertekben cafolja, masreszt meg az annyira homogennek gondolt orszag is mint az USA, meg tudta tartani a kulonbozo allamainak specialitasait es az ott elo emberek altalaban buszken dicsekednek el ezekkel. Ennek az egesznek persze eleg nagy marketing erteke is van, ugyhogy biztos vagyok benne, hogy Parizsban es Budapesten is jol fogja az ukunokad erezni magat es nem fogja a ket varost osszeteveszteni.
Leginkább az látszik ebből a hírből (Gy. Brüsszelbe készül), hogy ezek annyira hülyék, hogy még ennyi idő alatt sem voltak képesek legalább minimális szinten megérteni Gyurcsányt.
Ha képesek lettek volna a töredékét befogadni annak, amit nyolc év alatt, mióta a reflektor ráirányul, magáról, vagy magából emgosztott a nyilvánossággal, akkor nem írnak le ilyet, mert ez teljességgel elképzelhetetlen róla.
Ennyit a hülyékről, meg azokról, akik a hülyéket kiszolgálják (bizonyos újságírónak nevezett, pénzért bármire kapható fehérjehalmazok.)...
Ezek annyira hülyék /jobb-és baloldalon egyaránt/, hogy minden megmozdulásukkal,hiresztelésükkel csak Gyurcsányt erősitik. Gyurcsány sokkal nehezebben jött volna ki abból a politikai karanténból, amibe az MSZP-vel közösen a Fidesz zárta, ha Orbán nem segit neki pl. Sukoróval....... Bizony, ezek nem politikusok, csak aljas intrikusok!
Megjegyzés küldése