2013. október 18., péntek

BARÁTI TŰZ

Baráti tűznek a katonák azt nevezik, mikor a saját csapataik lövik őket halomra.
De azok legalább csak tévedésből.
Tüzet nyitott az MSZP nehéztüzérsége, mellettük áll Bajnai Gordon és időnként azt kiabálja, hogy Bumm! meg, hogy Durr!
Valamiért hirtelen fontossá vált, hogy a demokratikus ellenzék október 23.-i közös rendezvénye még véletlenül se váljon az összefogás és az egység jelképévé, mert az ilyesmi veszélyes lehet Orbán kiskirályságára.
Még a végén azt hihetné a nép, hogy az együttes fellépés együttes gondolkodást, szándékot és cselekedetet sugall, még a végén olyan ábrándokba ringathatná magát, hogy a többiekkel együtt erős, hogy le tudja magáról rázni azt a bilincset, melyet a demokrácia és a magyarság ellenségei kezére-lábára pattintottak.
Még a végén kárbaveszne a gondos tervezést követő precíz kivitelezés.
De nem megy azért ez olyan könnyen, a Vezér éber, mint dögkeselyű a szavanna felett, és azonnal észreveszi, ha kiszemelt ebédje még mozdul egyet, esetleg össze akarná szedni magát.
Ma már nehezen tudom elképzelni, hogy azok a politikusok, akik a mai ellenzék legnagyobb és önbevallásuk szerint második legnagyobb pártját vezetik, maguktól váltak ilyenné, mint amilyenek, ennek taglalásától most eltekintenék.
Mindenesetre most hirtelen kiderült, hogy mennyire fontos azt közölni a választóval, hogy ez a rendezvény nem ám valami Nagy Összeborulás, mert itt csak a szocik borulhatnak, és ők erre a célra Bajnait választották, aki volt olyan ostoba, hogy a saját pályájukon, a kamarillapolitizálás rögös terepén próbálta meg felvenni velük a harcot – hacsak nem egy színes, szélesvásznú kosztümös kalandfilm kardozós jelenetének felvétele folyt, mert ez sem kizárt.
Mindenesetre Bajnai ma már tudja a helyét, belátta, hogy ha már nem lehet Bánk bán, akkor neki meg fog felelni az ötödik alabárdos hálás és jólfizetett szerepe is, aki majd Mesterházy színrelépésekor fegyvere nyelével hármat koppant a világot jelentő deszkákon és bejelenti a trónkövetelő érkezését.
Mesterházy meg majd toppant néhányat, mint a veréb, kardot ránt, hősies pofákat vág, és úgy csinál, mint aki a seregeit Waterloo felé vezeti, holott az ő helye már ki van régen jelölve a Szúnyogszigeten, a zakója ujjába pedig belülről egy címkét varrtak: használat után eldobandó.
De azért a négy év boldogság az biztos.
És ez a lényeg.
Ha pedig az osztozás a továbbiakban nem kétharmad-egyharmad, hanem csak négyötöd-egyötöd, az is több a semminél, legfeljebb kevesebb részre kell majd osztani a ránk eső egyötödöt, ugye.
Hirtelen beszélhetnékje támadt a Néma Leventének, Botkának, és Puchnak, Szanyinak is kellett egy-két mondatot mondania – utóbbinak a brüsszeli stallumért - és láss csodát, mindahányan Gyurcsánynak mentek neki.
Azt taglalták, hogy kár rá és pártjára szavazni, hiszen ők tálcán kínálják a megoldást – épp csak azt nem tették hozzá, hogy szépen csillog az ezüstérem is.
Na, igen – nekik.
Gyurcsány meg még ma is azt gondolja, hogy a kényszer majd egybetereli Orbán ellenfeleit, de szerintem téved.
Ezek a politikusok nem ellenfelei Orbánnak, ezek a politikusok kiszolgálói az önkényuralomnak, akik nem harcolni akarnak, hanem mint a bableveses rosszleányok, már régen hanyattvágták magukat és várják, hogy végre pocsékolja meg már őket a Vezér, hadd sikkantsanak aprókat, hogy most finom, most ne hagyja abba.
Gyalázat, ezek a baloldal árulói, az egyszerű nép árulói, ócska pártbürokraták.
Gondolom, felolvastatták maguknak a történelemkönyvből a Bethlen-Peyer paktumot, és mivel hallották, hogy Orbán Bethlen politikai karakterét kezdi magára vonatkoztatni, úgy gondolták, hogy akkor ők sem lesznek rosszak Peyernek.
Hihetetlen, ahogy a történelem képes ismételni magát, hihetetlen, hogy mi meg soha, semmiből sem tanulunk.
Most ott tartunk, hogy az ünnepség szónokainak nem szabad együtt a színpadra állniuk, szigorúan csak egymás után jelenhetnek meg, beszélhetnek, és mély csalódást okozna, ha Gyurcsány beszéde alatt nem hibásodna meg a hangosítás.
Közben azért a többiek is erőlködnek, hiszen Schmuck Andor is beszállt a rombolásba, mert úgy vélte, érdekesebb, ha nem mond semmit annál, amit esetleg mondani tudna.
Talán igaza is van, csak kár a nyugdíjasaiért.
Tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha mindenhol helyi szinten szerveznék az Orbán leváltására elkötelezett vezetők az együttműködést, mert a jelenlegi helyzettől már csak egy lépés, hogy a választó legmélyebb lenézése jegyében Puch ürgepörköltet főzessen nekik.
De persze azért türelmeskedjünk, hiszen csodák mindig történhetnek, most se zárjuk ki a lehetőségét.
Közben a jobboldal nekiment Bartusnak, aki a baloldalon egy egyszemélyes intézmény, az Amerikai Népszava lelke.
Szorgalmasan bekenték szarral, mondván, hogy ügynök volt, de ügyetlenül, mert a vödör véletlenül a saját nyakukba borult.
De jellemző, merthogy ma, mikor már Magyarországon egyetlen független médium sincs, ezt is el akarják lehetetleníteni.
Kár lenne.
És ez még nem is a kampány, mi lesz itt még később?
Azt hittem, minél közelebb a választás, annál inkább Orbán lesz a gondok okozója - erre tessék.
Ki gondolta volna?

:O)))

20 megjegyzés:

Géza Fispán írta...

PuPukám! Ezért nem fogják megkérni a kezed..:) Amikor elkezdtünk az Indexre írogatni, javasoltam olvassanak Téged a szocik, de ezt is mint a privatizéléssel kapcsolatos véleményemet leszarták...amikor ellenzékben voltak, valahogy mindig megtaláltak, hogy ugyan mondjak már valamit március 15-én, vagy Kövér maca köteles beszédére válaszként...esetleg ha valakinek a nevében a rendőrségtől egy egy nyilvános gyülire engedélyt kérni, mondván neked már úgyis mindegy :) ...Szóval itt tart egykori kedvenc pártom, és valszeg én sem fogok elmenni szavazni, mert nincs kire...Üdv pvc apó...

fispangeza@freemail.hu írta...

Ha kifogynál a témákból íme egy futóbolond..aki polgármester Kósa 20 % Lalink mellett..

http://www.erpatakimodell.hu/index.php/37-koztisztviselok-kivalasztasa
találomra kiválasztva: • Mi a véleménye Gáspár Győzőről?
• Mi a véleménye Stohl Andrásról?
• Mi a véleménye Alföldi Róbertről?
• Mi a véleménye Kálmán Olgáról?
• Mi a véleménye Vlagyimir Putyinról?
• Mi a véleménye Horthy Miklósról?
• Mi a véleménye Dániel Péterről?
• Melyik a legkedvesebb nemzeti ünnepe és miért?
• Mi a véleménye Budaházy Györgyről?

Névtelen írta...

Kedves Pupu!Nagyon sajnálom hogy igazad van,mert eddig mindig az Mszp-re szavaztam.
Most Gyurcsánynál van a bölcsek köve,mert tudja hogy politikus is beszélhet igazat(már Őszöd is az volt).
Gratulálok a bableveses rosszlány kitételért.
Nemcsak Bartus az egyszemélyes intézmény,vagytok még.O.

rézevőfiamór írta...

Sírnivalóan igazad van.

Promenad írta...

Pupu !
Végre valaki rámutatott arra,ami az én vesszőparipám is !
Nevezetesen,hogy ebből az un.demokratikus ellenzékből Gyurcsányon kívűl senki nem akarja leváltani a Fideszt.
Mindenki beéri azzal,hogy a saját pecsenyéjét sütögesse és békésen elvegetáljon az idők végeztéig.
Ez van,bármilyen szomorú is !

dmolnar írta...

Hát kedves PuPu, azt hiszem megint csak eltaláltad a dolog lényegét.. Pedig de nagyon reménykedtem még tavaly ilyenkor.. Aztán kiderült, hogy az egész nem több, mint pozícióharc a jól fizető állásokért... Bár ugye ne legyen igazam..

hello írta...

Engem már a kapcson is, majd a DK-fórumon is qrvára utáltak és jó páran vehemensen támadtak azért, mert 2006 ősze óta van meg a lesújtó véleményem az MSZP-ről, ami azóta csak egyre tovább romlott, ahogy a különböző helyzetekben penetráns módon kiviselkedik magukat. :-((


Ezért nem fogom soha megemészteni, hogy Gy.F. egészen 2011 nyaráig kitartott mellettük és közöttük.
A történelemben nincsen ha, tudom, de sok minden másként alakult volna ennek a jobb sorsra érdemes országnak az életében, ha már 2009 tavaszán elszánja magát az új útra indulására. Hiszem, hogy a 2010-es 2/3-ot is elkerülhettük volna.

Ahol most tart az ellenzék nem náci beállítottságú része, az nem csak alkalmatlan egy választási győzelemre, de - az 1 Gy.F.-en kívül - egyre jobban lelepleződnek, hogy a hátuk közepére kívánnák is azt, az összes kényelmetlen és kudarcos nyűgével együtt.
Az összes többi csak hangzatos és a politikailag hiszékenyeknek szóló mórikálás és szájkarate.
Hogy ránk, a plebsre mi vár, abba bele se szeretek gondolni.

Névtelen írta...

Eddig nem hittem abban, hogy az MSZP-E14 formációnak megjön az esze és közös egyéniket indítanak a DK-val, de most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy a DK -szégyenükre -erőből rájuk fogja ezt kényszeríteni.Amennyire kivettem a jelöltállításokból, a DK az ismertebb politikusait olyan helyeken indítja, ahol MSZP-E14 "nagyágyúk" indulnának.Vagyis bármennyire is erős jelöltek lennének, esélytelenek a nyerésre, ha van velük szemben egy DK.Ezt, gondolom Gyurcsányék szándékosan sakkozták így ki, helyesen.Annyira az MSZP nem öngyilkos-jelölt, hogy bevállalná azt, hogy egyéniből egy embert sem tudnának bevinni, mert az a halálukat jelentené középtávon.A DK meg nyugodtan indul külön a legrosszabb estben is, mert a parlamentbe bekerül így is úgy is.Az E14 meg......az egy vicc...szerintem be sem kerül....hagyjuk!

hello írta...

Ezt a Klubrádió fórumának egyik topicjában olvasom:

#727 norcsa | 2013-09-13 16:37 |

Bajnai, Bajnai!
Hová jutottál. :(
" Kedves Barátaim!
Nem új pártot alapítunk tehát, hanem összefogást, ahová szövetségbe hívunk mindenkit, akikkel a céljaink összekötnek. Akikkel a korszakváltás elvében, erkölcsében, programjában közös nevezőre tudunk jutni.
...
Az Együtt 2014 létrehozásával példát mutatunk az együttműködésre, és hitet teszünk amellett, hogy nemzeti közösségünk újraegyesítése a változást akarók egyesítésével kezdődik.

Reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását kell megteremtenünk. És azokét is, akik nem tudnak, vagy nem akarnak maguknak pártot választani.

Ebben a szövetségben szükség lesz demokratikus pártokra és politikusokra, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a rezsimet csak politikai eszközökkel lehet leváltani.
...
Várjuk azokat a honfitársainkat, akik a maguk pártkötődését nem akarják megtagadni. Nem is kell megtagadniuk! És várjuk azokat, akik párthoz egyáltalán nem akarnak kötődni, de tenni akarnak a változásért."

D. Elemér írta...

igaz írás Pu pu
öszintén megírom DK szavazó leszek és szimpatizáns vagyok
hogy szavazok e azt még meg kell élni.
aprópo hol van a Nagyságos farkasné a Barones ???? valami Laza munkát adhatna de csak pihentető jellegűre gondolnék . közben egy kis Pecázás az jöhet Fugázás közben mert rendesen ki kell Fugázni a hézagot Főleg a Kritikus pontoknál ott jobban Körbe kell KEnegeti kedves borvirágos Farkasné!!!
Biza ezt szakembere én nagy Kenegető vagyok !!! D.

kekec/éva írta...

Pupu, sírnivalóan igazad van.
Viszont nosztalgiám támadt: Veled az "Ürgepörkölt rummal (yohohoho) kapcsán találkoztam először és mit szólsz ahhoz, hogy a Népszava szerint (4.old) Sok lúd disznót győz - azaz már a libák száma is meghaladja a magyar disznókét?
Gondolom, ha nem számolják az "egyéb" disznókat!?

Borvirágos Farkasné írta...

Kedv es D. Elemér!
Ez nagyszerű, éppen külföldön vagyok - fugatanulmányozási körutazáson. Bevallom engem csak a XV. századi fugázás érdekelne, pontosan olyan alapanyaggal és ugyanolyan módozattal. Tudja akkoriban olyan tökéletesen tudtak fugázni, hogy abba hiba nem volt és azóta is csak még patinásabb lett a különféle rések esztétikája. Kérem tájékozódjon a XV. századi fugázási eljárásokról, mert engem csak az a fajta kiváló művészi minőségű - tartós technika érdekelne :-)
Azt nem tudom, hogy ez a fajta fugázás mennyire pihentető, vagy inkább energiát adó. Valószínűleg ez Pupu szavaival élve attól függhet, hogy szorgalmának és hozzáértésének milyen az állaga és emelkedettsége - mint Juliska túrós lepényének :-)))
Mindenesetre köszönöm a bizalmat!
Ez a legnagyobb közkincs ma Magyarországon!!!!!
Borvirágos Farkasné

Zsuzsanna írta...

a Szunyog sziget, a Bartus oly közel áll hozzám!

pleinair írta...

Ócska jellemek kezében vergődik az ellenzék. Ezek eddig erősebbek voltak Gyurcsánynál, de most úgy látszik, az igazság birtokában, és igaza tudatában lesöpri ezeket oda, ahova valók. Vagy! vagy tisztességes politikai magatartásra kényszeríti őket.
Ha Gyurcsány nem lenne, elöntené a mocsok a magyar ellenzéket.
Most úgy látom, hogy Gyurcsány által hangot kap végre az igazság, az egyéni érdekektől mentes szándék a közélet megtisztítására és Orbán eltakarítására.
Bármi jön ezután, ez az első lépés a legfontosabb. Szennyben nem lehet élni. Jóideje abban a mocsokban fuldokolunk, amit Bajnai és Mesterházy teremtett az ellenzéki oldalon. Remélem, lesz elég ereje ezekkel a pitiáner kis egzisztencia hajhászokkal szemben Gyurcsánynak és a DK-nak.

Füsti írta...

Bajnai is benne volt Gyurcsány kormányában, üzlettársak is voltak...

Névtelen írta...

Nem vagyok Gyurcsanyista mint te, nem vagyok Gyurcsannyal szemben elfogult, mert tudom, hogy mi az (igem nagy) hibaja. Ettol fuggetlenul szzerintem Gyurcsany a vilag legtehetsegesebb politikusa. Ez nem elfugultsag. Ez teny.
2014-ben nem a baloldali "osszefeogas"(?) hanem Gyurcsany Ferenc fogja Orbant legyozni es ezt Orban erzi, tudja, de nem tud ellene semmit sem tenni. Gyurcsany pontosan tudja, hogy Orban mikor mit fog tenni, mert Orban gondolkodasabol ugy olvas, mint egy ponyvaregenybol. Nem egyenlo erok kozdelme folyik. Gyurcsany egyszer mar egy politikai vitaban hulyet csinalt Orbanbol. 2014-ben veglegesen kikesziti. Egy pojacat csinal belole, aki vallalhatatlan lesz minden part, igy a fidesz szamara is.
Es ezzel Orban tisztaban van.
PuPu. Kar most veszmadarkodnok, mivel a 2014-es valasztas mar lefutott teny.

Geza írta...

Erdekes osszehasonlitani ezt az irast azzal, amelyet akkor olvashattunk, amikor eloszor merult fel annak a lehetosege, hogy a demokratikus ellenzek egyutt unnepelne. Ettol a helyzettol valoban eleg deprisnek lehet lenni, foleg akkor, ha csodakra szamitottunk egy 23-i osszejoveteltol. Senki sem fog megvaltozni ilyen gyorsan, kiveve, ha a DK hirtelen annyira megerosodok, hogy mar az MSZP helyzetet sulyosan fenyegetne. Ennek a valoszinusege minimalis (~0). Viszont a teny, hogy a gyulesen Gyurcsany Ferenc is beszedet mond, egy igen lenyeges momentum, amelyet nem szabad lebecsulnunk. Mar irtam, de szerintem fontos megismetelni, hogy a tomeg reakcioja es a GYF sulya a tobbi szonokhoz kepest meeg sok mindent megvaltoztathat (ebben a relacioban a tomeg reakcioja elsodleges, hiszen GYF "hozza a formajat" [de valoszinunek tartom, hogy azon felul is]). Remelem ezzel a DK sulya jelentekenyen meg fog noni, abban pedig biztos vagyok, hogy az utana kovetkezo gyurodest Gyurcsany es a DK siman elviseli es gyoztesek kerul ki belole.

Jutka írta...

Tegnap este az Olgánál, ott volt Gy.F. Nagyon jó volt. Olga megpróbált vele mindent, hogy sarokba szoritsa, de nagyon jól visszavágott, és láthatóan élvezte a helyezet. Ilyen beszélgetést, és frappáns helyzeteket, nem nagyon láttam, az utóbbi időben a Fidesz képviselőitől, akik hajlandóak megjelenni az ATV ben. Ok görcsösen ülnek, és nagyon vigyáznak arra nehogy a "Fönök" megharagudjon azért amit mondanak.

bagdadi kalifa írta...

mi lesz itt később? statárim :-)

hello írta...

Tegnap Olga nagyon logikus kérdéseket tett fel Gy.F.-nek.
Akinek az érvelése világos volt, de az a félmondata, ami most vívta ki a média viharos érdeklődését - holott már igen sokszor nyilatkozott az évek folyamán a pártfinanszírozás ügyében - az a "jobb is, ha nem tudjuk" kitétel volt. Aminek az értelmezésére végül is nem adott választ Olgának.

Ettől volt olyan érzésem, hogy eltanulta és alkalmazza a technikáját, hogy olyat kell szólni, amire odakapják a fejüket, + ami jól beleragad az emlékezetbe, amire a média rárepül, és az érdeklődést magára irányítja vele.