Holnap, csak Pest megyében
(Budapestet nem számolva bele természetesen) vagy negyvenöt helyen tartanak
ünnepségeket, a Nagy Októberi Zűrzavaros Forradalom emlékére.
Hozzávetőleg olyan a feeling, mint amilyen a hajdani, szépemlékű november hetedikéken volt, csak most nem oszt senki pénzt a plebsnek.
Nincs herdálás elvtársak, a dolgozó örüljön, hogy munkája van, a munkanélküli meg örüljön annak, hogy él – aki nem dolgozik, ne is egyék!
Persze a nép is értékén kezeli az ügyet, de azért élvezi a cirkuszt, ha már kenyere nincs is, vagy alig van - ápolja a tradíciókat, jó pofát vág az ünnepélyes átadásokhoz, melynek divatját éppen most készül visszahozni a Vezér és Kancellár.
Tegnap átadták a felújított Zeneakadémiát, az ünnepi hangversenyt személyesen ő adta.
Saját szerzeménye került előadásra: Új magyar szimfónia korgó gyomrokra és herefonra.
A címben szereplő hangszeren az un. megmarkolva csavargatásos technikával kell játszani, hozzáértő kezeknek remek hangokat lehet kicsalogatni belőle, különösen a felsőbb regiszterekben lehet brillírozni vele…
Az ünnepségek résztvevőit a hajdani május elsejék lelkesítő módszereivel toborozzák, nevezetesen kiállt a párttitkár és üdvözölte a megjelenteket egyenként - szervusz, Szabó elvtárs, hát te is itt vagy?
Ez a rövid mondatocska aztán szorosan kapcsolódott népünk másik nagy ünnepéhez, mert aki nem volt ott, annak volt, hogy nem jutott már boríték november hetedikén, a párttitkár elkötelezett bornírtságának, vagy slampos nagyvonalúságának függvényében.
Könnyű volt neki.
Oszthatott sör és virslijegyeket, de ma még könnyebb, mert a pártkorifeus leginkább állami megrendelést osztogat, a tömeg odaterelését meg rábízza az érdekeltté tett munkáltatóra – cuius regio – eius religio, ugye…
Namármost magyarember azt sem tudta tisztességesen ünnepelni, hogy földet kapott, emberhez méltó élethez jutott, a gyerekeinek jövőt és kitörési lehetőséget adott az a rendszer, hát most akkor ugyan, mit is ünnepelne?
Ja, - a szabadságot – ugye?
Hát ez meg olyan, hogy a teve is repülhet, szabadon szárnyalhat, mint a liba, ha meg tudja fizetni a repülőjegyet, de ha nincs rá pénze, akkor a szárnyalási engedélyét akár meg is eheti – a kérődzők remekül elvannak felszeletelt papíron is.
Repülni meg csak akkor fog, ha kirúgják a Málha és Tevetalp Kft szorgos kollektívájából, mert túl sokat pofázott…
Ünnep az, amit az egyén maga is ünnepnek érez.
Olyan egyéni vagy kollektív emlék, mely felemelő érzelmeket kelt lelkében, olyan eseménysorozat, mellyel azonosulni tud, mely legalább elvi síkon példát mutat és eszményt ad számára, mert olyan általános emberi értékeket mutat fel, mint a bátorság, a hűség, a szabadságvágy, a közösség – beleértve a nemzeti közösséget is - iránti elkötelezettség.
Mondjuk erre 1956 ab ovo alkalmatlan, de ma már azok az elemei sem alkalmasak az ünneplésre, melyeket kis farigcsálással akár alkalmassá is lehetett volna tenni a funkcióra.
Lássuk be, 1956 hőseinek ethosza elkopott, szétfoszlott, köddé vált, még ami szép volt azokban a napokban, azt is összekente szarral az aktuálpolitikai felhasználás.
Hozzávetőleg olyan a feeling, mint amilyen a hajdani, szépemlékű november hetedikéken volt, csak most nem oszt senki pénzt a plebsnek.
Nincs herdálás elvtársak, a dolgozó örüljön, hogy munkája van, a munkanélküli meg örüljön annak, hogy él – aki nem dolgozik, ne is egyék!
Persze a nép is értékén kezeli az ügyet, de azért élvezi a cirkuszt, ha már kenyere nincs is, vagy alig van - ápolja a tradíciókat, jó pofát vág az ünnepélyes átadásokhoz, melynek divatját éppen most készül visszahozni a Vezér és Kancellár.
Tegnap átadták a felújított Zeneakadémiát, az ünnepi hangversenyt személyesen ő adta.
Saját szerzeménye került előadásra: Új magyar szimfónia korgó gyomrokra és herefonra.
A címben szereplő hangszeren az un. megmarkolva csavargatásos technikával kell játszani, hozzáértő kezeknek remek hangokat lehet kicsalogatni belőle, különösen a felsőbb regiszterekben lehet brillírozni vele…
Az ünnepségek résztvevőit a hajdani május elsejék lelkesítő módszereivel toborozzák, nevezetesen kiállt a párttitkár és üdvözölte a megjelenteket egyenként - szervusz, Szabó elvtárs, hát te is itt vagy?
Ez a rövid mondatocska aztán szorosan kapcsolódott népünk másik nagy ünnepéhez, mert aki nem volt ott, annak volt, hogy nem jutott már boríték november hetedikén, a párttitkár elkötelezett bornírtságának, vagy slampos nagyvonalúságának függvényében.
Könnyű volt neki.
Oszthatott sör és virslijegyeket, de ma még könnyebb, mert a pártkorifeus leginkább állami megrendelést osztogat, a tömeg odaterelését meg rábízza az érdekeltté tett munkáltatóra – cuius regio – eius religio, ugye…
Namármost magyarember azt sem tudta tisztességesen ünnepelni, hogy földet kapott, emberhez méltó élethez jutott, a gyerekeinek jövőt és kitörési lehetőséget adott az a rendszer, hát most akkor ugyan, mit is ünnepelne?
Ja, - a szabadságot – ugye?
Hát ez meg olyan, hogy a teve is repülhet, szabadon szárnyalhat, mint a liba, ha meg tudja fizetni a repülőjegyet, de ha nincs rá pénze, akkor a szárnyalási engedélyét akár meg is eheti – a kérődzők remekül elvannak felszeletelt papíron is.
Repülni meg csak akkor fog, ha kirúgják a Málha és Tevetalp Kft szorgos kollektívájából, mert túl sokat pofázott…
Ünnep az, amit az egyén maga is ünnepnek érez.
Olyan egyéni vagy kollektív emlék, mely felemelő érzelmeket kelt lelkében, olyan eseménysorozat, mellyel azonosulni tud, mely legalább elvi síkon példát mutat és eszményt ad számára, mert olyan általános emberi értékeket mutat fel, mint a bátorság, a hűség, a szabadságvágy, a közösség – beleértve a nemzeti közösséget is - iránti elkötelezettség.
Mondjuk erre 1956 ab ovo alkalmatlan, de ma már azok az elemei sem alkalmasak az ünneplésre, melyeket kis farigcsálással akár alkalmassá is lehetett volna tenni a funkcióra.
Lássuk be, 1956 hőseinek ethosza elkopott, szétfoszlott, köddé vált, még ami szép volt azokban a napokban, azt is összekente szarral az aktuálpolitikai felhasználás.
Körülményes megint felteríteni az
oltárra azt a terítőt, melybe a részeg sekrestyés berúgott állapotában becsinálván
a fenekét törölte, hiába van rajta a monstrancia…
A szomorú ebben az, hogy 1956 emlékét nem a kommunisták tették tönkre, hanem azok a véglények, akik kisajátították az ünnepet.
Kádár és rendszere a konszolidáció után igen visszafogott volt, mikor ’56 került szóba, nem gyalázkodott, nem ágált senki ellen, de a rendszerváltás után az addig mélyen kussoló „hősök” aztán adtak az emlékeknek, hogy a fal adta a másikat.
A Kádár-féle értékelés minden egyes elemét igazolták, egymást sem kímélték, közben pénzért meg lakásokért tülekedtek, gusztustalanná és nevetségessé téve azokat az eszméket, melyekről mellesleg ünnepélyes hangon öblögettek giccses emlékműveik meg költséghatékony kopjafáik előtt.
Lotyóból csináltak zászlóanyát, gyilkosból hőst, aki pedig az események idején hitt a tiszta forradalomban, maga is elrémülten menekült a közelükből, mert akihez-amihez hozzáértek, az maga is szennyes lett.
Az utolsó csapás 56 emlékére a forradalom – vagy nevezzük bárminek is – ötvenedik évfordulója volt, amikor az Orbán-puccs gátlástalan őrült dramaturgja jónak látta, hogy ezen a napon próbálja dűlőre vinni a dolgokat, a stadionok ultráinak és a jobboldal néhányezer idiótájának és néhányezer megtévesztettjének segítségével, tovább szaggatva a társadalom már amúgy is rongyosra tépett - gyalázott szövetét.
Mára már nincs mit ünnepelni, igaz, ma már erre nem is gondol senki, helyette a pártpolitikusok ígéreteinek kirakodóvására zajlik.
És a szélsőjobb flottatüntetése.
Mert azért azt ne feledjük, hogy szélsőség nem attól szélsőség, hogy nincs még nála is rosszabb, undorítóbb, kártékonyabb, de ettől még a szélsőség szélsőség, a diktatúra diktatúra marad, soha nem változik demokráciává.
Hogy nem ünnep nem csak az én véleményem, a blogomban tartott saját kis közvéleménykutatásom szerint a válaszadók tíz százaléka sem tartja annak.
De munkaszüneti nap.
Március 15. sok-sok éven keresztül nem volt munkaszüneti nap, de mindig ünnep volt, mikor kisgyerekként feltűztük a kokárdát, kisütött a lelkünkben a nap.
De addigra már százegynéhány év eltelt az események óta.
Talán száz év múlva ez lesz a sorsa 1956-nak is.
Várjuk meg együtt!
:O)))
A szomorú ebben az, hogy 1956 emlékét nem a kommunisták tették tönkre, hanem azok a véglények, akik kisajátították az ünnepet.
Kádár és rendszere a konszolidáció után igen visszafogott volt, mikor ’56 került szóba, nem gyalázkodott, nem ágált senki ellen, de a rendszerváltás után az addig mélyen kussoló „hősök” aztán adtak az emlékeknek, hogy a fal adta a másikat.
A Kádár-féle értékelés minden egyes elemét igazolták, egymást sem kímélték, közben pénzért meg lakásokért tülekedtek, gusztustalanná és nevetségessé téve azokat az eszméket, melyekről mellesleg ünnepélyes hangon öblögettek giccses emlékműveik meg költséghatékony kopjafáik előtt.
Lotyóból csináltak zászlóanyát, gyilkosból hőst, aki pedig az események idején hitt a tiszta forradalomban, maga is elrémülten menekült a közelükből, mert akihez-amihez hozzáértek, az maga is szennyes lett.
Az utolsó csapás 56 emlékére a forradalom – vagy nevezzük bárminek is – ötvenedik évfordulója volt, amikor az Orbán-puccs gátlástalan őrült dramaturgja jónak látta, hogy ezen a napon próbálja dűlőre vinni a dolgokat, a stadionok ultráinak és a jobboldal néhányezer idiótájának és néhányezer megtévesztettjének segítségével, tovább szaggatva a társadalom már amúgy is rongyosra tépett - gyalázott szövetét.
Mára már nincs mit ünnepelni, igaz, ma már erre nem is gondol senki, helyette a pártpolitikusok ígéreteinek kirakodóvására zajlik.
És a szélsőjobb flottatüntetése.
Mert azért azt ne feledjük, hogy szélsőség nem attól szélsőség, hogy nincs még nála is rosszabb, undorítóbb, kártékonyabb, de ettől még a szélsőség szélsőség, a diktatúra diktatúra marad, soha nem változik demokráciává.
Hogy nem ünnep nem csak az én véleményem, a blogomban tartott saját kis közvéleménykutatásom szerint a válaszadók tíz százaléka sem tartja annak.
De munkaszüneti nap.
Március 15. sok-sok éven keresztül nem volt munkaszüneti nap, de mindig ünnep volt, mikor kisgyerekként feltűztük a kokárdát, kisütött a lelkünkben a nap.
De addigra már százegynéhány év eltelt az események óta.
Talán száz év múlva ez lesz a sorsa 1956-nak is.
Várjuk meg együtt!
15 megjegyzés:
Aki szereti a metalt..... okt.23/an ezt kene nyomni a tuntetesen. :)Mindez 1990 bol.....
http://www.youtube.com/watch?v=fTC5vE-C_3Q
vagy ezt.
http://www.youtube.com/watch?v=_y8TKwCu3Fo
ez sem rossz.
http://www.youtube.com/watch?v=bpQ4f9Iyk4k
Nem szoktam linkelgetni, de nezzetek meg fideszeknel milyen "jo" fiatalokat megfogo zenek mennek. A mieinken miert nem lehet ilyen jo kis feltuzelo zene?
sd
Kedves Pupu!
Valamit nem értek:
"Hogy nem ünnep nem csak az én véleményem, a blogomban tartott saját kis közvéleménykutatásom szerint a válaszadók tíz százaléka sem tartja annak."
Az oldalsáv szavazás eredmény szerint 111 személy, azaz 62% nem érzi ünnepnek.
Mostmar 112-en nem erzik unnepnek oktober 23.-at. A sok baromsag kozul eleg ha visszaidezzuk 2006-ot, vagy a fszfej EU ellenesseget es a Zeneakademia felujitasa kozotti ellentmondast, valamint az esemeny idoziteset. Mindezek utan (es csak ket dolgot emlitettem a sok minden masbol), ha valaki nem a "nem erzem unnepnek" gombot nyomogatja, annak elment az esze (persze mar ezen sem lehet csodalkozni).
Olvasom, hogy ma, nem csak az ötvenhatos hősökre, de a konmmunizmus kárvallottaira is emlékezünk...
Nagyon sok embert ismertek/tem, de kommunizmus kárvallotja egy sincs közöttük.
Hacsak, nem a felcsúti, csornai és pápai parasztgyerekek nem azok...
Szivemből szóltál.Köszönöm.
R-casers 2"Ünnep az,amit maga az egyén is ünnepnek érez "
De nagyon igaz !
Magyar ember Magyar földön magyar embert gyilkolászott. Miért ünnep ez?!
Bármilyen ünnephez: tisztelet, bizalom, pozitív érzelmek és szeretet szükséges. Mind a négy egyszerre! Ahogy egy családi szülinaphoz, karácsonyhoz, a közelgő Halottak napjához, vagy bármilyen országos ünnephez is ezek a "hozzávalók" kellenek.
Nálunk még az össztársadalmi belátás csodája is átélési feltétel.
Szabó Éva
Hét csoda
Tudod, mi volt a hét csoda?
egy újszülött kis homloka,
egy falevélen az az ér,
amely a gyökerekig ér,
egy szó, mely idejében jött,
egy darab ég és a csönd fölött,
egy kéz, amely utánad nyúlt,
mikor csillagod a földre hullt,
télen egy jó meleg szoba,
s ha szépen érkezel... Oda.
Kedves PuPu bácsi..Hat éves voltam és Sárospatakon ért a forradalom..ami mifelénk annyit jelentett, amikor már úgy látszott győztek Pesten, az erdőgazdaság épülete tetejéről elkezdték lefűrészelni a vörös csillagot ...nagymamám aki a legfinomabb mákos, meggyes stb rétest sütötte ezzel és két háborút, Trianont ...etc átéltek bölcsességével nagy tekintélyt vívott ki magának, megjegyezte: _ Sírva fogjátok azt vissza tenni édes gyermekeim két hét múlva...az orosz nem azért veszett annyi vért.."
A "csillagszórók2 megmosolyogták a mait, hiszen a maminak csak négy elemije volta ők meg erdőmérnökök voltak..azután lehúztak 2-3 évet.
Sajnos én már olyan vén vagyok, hogy még emlékszem a Köztársaság térre is, ..igaz gyerekként láttam a munkahelyek és a Faipari Technikum falára kitett plakátok fotóin a lábbal felfelé akasztott 20 éves sorozott ávós katonák fényképét, a véresre vert holttestek előtt egy nő guggolt és köpdöste őket..nyilván az egyik hős forradalmár volt..
Érdemes elolvasni:
http://nepszava.com/2013/10/velemeny/lazar-gyorgy-bekemenet-%e2%80%93-irani-tamogatassal.html
Eisa
etele1 (irja nem a "névtelen" ;)
Az ATV-ben már azt hegyezik, hogy a jelenlegi felállásban "ez az ellenzzék nem elég nagy és nem elég jó" valamint hogy _most__ kellene rádöbbenni, hogy ez igy nem fog menni.
látod pupu, idővel kibukik az igazság és szembejön a betonfal :p
Lassan talán az ellenzék is szembesül a realitásokkal :p
gátszakadás: a tétben határozottan azt mondják (ez ugye eddig elképzelhetetlen volt),
"a baloldalnak nincs identitása"
Pupu!
A fényképeden szereplő "hős forradalmárokkal" én 1956. október. 26.-án du.4 óra tájban(rendkívül csípős hidegben dideregve) Pécsváradra menvén anyai nagyanyámmal a mai Tanya csárda utáni jobb kanyarban (Hird felé) találkoztam a gitáros fiúval és barátnőjével vagy harcostársával. Amikor ezt a képet megláttam bár ez valószínüleg még Pesten készült azonnal rájuk ismertem. Ez azért maradt meg bennem, mert nagyon megijedtem tőlük, főleg a férfi nyakában logó géppisztojtól. Én akkor 12 éves gyerek voltam és a rádióban értesültem a BP.-ti gyilkolászásokról. Ha utam ritkán is de arra vezet, az üres úton is látni vélem őket és az elgyalázott gyűrött ruházatukon viselt szalmaszál maradványokat.
maga a legjobb őn egy igaz ember
pu pu nagyon kevés ember van ilyen mint maga
tudja a magyar mentalitás az hogy a seggnyalóknak a trón az minden nap nyereség !!!
Megjegyzés küldése