2013. október 29., kedd

KUNCZE

Ha az ember ránéz, úgy jár, mint az öreg paraszt az állatkertben a zsiráf kifutója előtt: csak nézi, a nyakorjánt, csóválja a fejét, majd végül szent meggyőződéssel kijelenti: ilyen állat nincs is.
Kuncze ugyanis rokonszenves politikus.
Ha egy állatmenhelyen a hálás eb-tekintetek kereszttüzében egy kisgyerek kezét fogva fényképeznék, hát szem nem maradna szárazon, de fénykorában az első virágzásukon túljutott, öregecskedő  asszonyok többsége is el tudta volna őt képzelni, mint másodvirágzása bajszos és sármos, szorgalmas méhecskéjét.
Ennek dacára a férfiak is kedvelték, már persze azok leginkább, akiknek volt esze és humorérzéke is, mert díjazták tiszta logikáját, egyszerű, sallangmentes beszédstílusát, pikírt és mindig célba találó megjegyzéseit, humorát, dörmögő hangját.
És kedvelték, hogy időről időre megsimogatta politikai ellenfelei buksi fejét, egy-egy odavetett mondatával majmot csinált belőlük, pontosabban megmutatta a választóknak az adott politikusban rejlő majmot.
Egy-egy megjegyzése bevonult a magyar anekdotakincs mellett a magyar nyelv törzs-szókincsébe is, mint például a „mártíriusz” kifejezés, mely metszően pontosan mutatta be Révész Máriusz képviselő viselkedésének leglényegét a 2006-os sajnálatos események idején.
Miután azóta emberfia nincs, aki röhögés nélkül tudna ránézni a menet közben már a fejéről leoperált, óvszer-kinézetű gézkötés nélkül vitézkedő mamelukra, nem kell csodálni, hogy - mondjuk így: - nem helyezte szíve közepébe a kimérten udvarias szabaddemokrata pártelnököt.
Merthogy ne feledjük, liberális ő, a javából.
Sőt, mondhatnánk így is: ő a magyar liberális, szemben azokkal a túlhabzó doktrinerekkel, akik magukat ilyen-olyan okok folytán liberálisnak képzelik.
Nekik sincs könnyű dolguk vele, mert túl éles a kontraszt a liberális tábort képező ezernyi veszekedő és hadonászó ideológus, és a két lábbal a földön álló, higgadt, okos - de nem okoskodó – politikus között.
Ha hallgatja az ember, kedve kerekedne liberálisnak lenni, ha a liberalizmus csak politikai párthovatartozás, nem pedig létforma és gondolkodásmód lenne.
Így hívei - pártállásra tekintet nélkül - azok a liberális gondolkodású emberek, akik szeretnek a valóság talaján álldogálni, akik belátják, hogy akik körülöttük politizálnak, élnek, halnak, azok is emberek, erényekkel, hibákkal, nemegyszer apróbb és talán nagyobb bűnökkel is.
Politikai karrierje töretlen volt, és hogy jó politikus vált belőle az is bizonyította, hogy tudta, mikor kell odébblépnie pártja élettől elrugaszkodott, kompromisszumképtelen és meggyőzhetetlen hőbörgői éléről.
Mivel egyszer otthon fenéken rúgta a sült liba körül settenkedő macskát, az Úr azzal büntette, hogy a szocialistákat utalta ki neki politikai szövetségesül - azóta valószínűleg már személyesen kötné a partedlit a macska nyakába és kívánna neki jó étvágyat.
Viszont ennek következtében eltekinthetett az ellenségek keresésétől is, habár azok jelentkeztek keresés nélkül is, merthogy a „liberális” kifejezés igen hamar egy kategóriába került a „húhaanyád”-dal.
Ez valószínűleg idegennyelv-oktatásunk több évszázados sikertelenségének köszönhető, mert magyarul mindenki azt szeretne csinálni – a lehető legkevesebb korlátozás mellett – amit akar, viszont liberális az anyád!
A jobboldal piszkosul utálja, ennek oka talán az, hogy többször is előfordult már, hogy a televízió Orbán mellett mutatta, Orbán mellett fotózták - és hát lássuk be, a vizuális összevetésből a rucaseggű vezér nem jött ki túl jól, pedig még csak meg se szólaltak, tisztelt hölgyeim és uraim!
Kuncze a Csepel-szigeten egy kis faluban lakik, ahol hosszabb időn át, mint a Kató férje funkcionált, ami már magában az elfogadottságát jelzi egy olyan faluban, ahol a búcsút meg kellett ismételni, ha nem esett emberhalál.
Nem szállt el az agya, mikor nagy ember lett, pedig én mondom, kellhetett önfegyelem a szomszéd elszántott húsz centije több  generációra visszamenő történetének türelmes meghallgatásához, de neki volt.
Aki elégedetlen volt vele, mint a térség képviselőjével, az szidta, mert míg minden képviselő legalább egy operaházat meg egy nyári sípályát „intézett” a falujának, addig ő ebbe nem szállt be – hát látott még a világ ilyen élhetetlen svábot?
A politizálást akkor sem hagyta abba, amikor az SZDSZ visszaadta lelkét a Teremtőnek, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnökeként, fékezett habzással politizálgatott, ezenközben betartotta a nyugdíjasokra vonatkozó főszabályt: dolgozz halálodig, de ne azt csináld, amivel aktív korodban foglalkoztál - így ő a gazdasági élet helyett a médiát választotta.
Műsorvezető lett a Klubrádióban, valószínűleg akkor érlelődött meg benne erre az elhatározás, mikor ő volt a riportalany és elszörnyedt a sok tehetségtelen médiamunkás ügyetlensége hallatán.
Szerette a hallgató, jól elvolt ő is választott új szakmájában - játékában, mígcsak egyszer fel nem kérték, hogy egyesülete nevében mondjon beszédet egy október 23.-i rendezvényen.
A felkérésnek eleget is tett, elmondta a gondolatait.
Kendőzetlenül, mint szokta, ütősen, mint szokta, meggyőzően, mint szokta, ezért aztán bosszút álltak rajta, mint szokták.
Elvették a műsorát, márpedig ez ugyanabba a kategóriába tartozik, mint amikor szándékosan összetörik a kisfiú kedvenc tűzoltóautóját, vagy kitépik a kislány macijának kezét.
Kisstílű, ócska húzás, ennyire nem kellene aggódni a frekvencia miatt, mert még pár ilyen, és mire lesz frekvencia, nem marad hallgató.
A hivatkozás kitelepítésére az volt, hogy választási kampányban politikus ne vezessen műsort.
Nagy kár, hogy nincs választási kampány, ha lenne, se tiltaná semmi, hogy egy aktív politikus a saját műsorát tovább vezesse, merthogy Kuncze státusza nem változott semmit.
De azt mondta, hogy Ma az ellenzéki erők együttműködése kimerül a várható vereség kis hasznaiból való osztozkodásban. Abban, hogy ki hány helyet kap a közös vereség vigaszlistáin. Én ezeken a listákon egyetlen helyet sem kérek, sem magamnak, sem a szabadelvűeknek. Mert ezt a harcot nem lehet összefogásnak álcázott osztozkodással megnyerni.
Az nem összefogás, ha az osztozkodó pártok legfőbb szempontja, hogy a választási vereség után, ha pár fővel is, de külön frakciót alakíthassanak a parlamentben. Olyan ez, mintha külön sírhelyért küzdenének a közös temetőben.”
Na, ezt nem lehetett neki elnézni, hiszen annyira igaz és annyira plasztikusan mutatja be a helyzetet, hogy utána már mindenki annyiszor mondja el, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim!” meg, hogy „optimistábbnak kell lennie ennek a tömegnek!” – ahányszor csak akarja, mindenki csak röhög rajta és keresi, hogy hol dugdossa a fejfáját.
Kuncze úgy kell a magyar politikába, mint egy falat kenyér.
Térjen vissza, - akár az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjeként, akár belügyminiszter-jelöltjeként, mindegy.
Nem neki van szüksége a belpolitikai szerepre, rá van szüksége a demokratikus oldalnak, az országnak.
Mondja azoknak, akik elvették a játékát: Ti akartátok!
És térjen vissza!
:O)))

25 megjegyzés:

Neked5 írta...

http://nepszava.com/2013/10/uncategorized/arato-kioktatja-a-hallgatokat.html

dr.Ferenczy Tiborné (cipruska) írta...

Pupu ! Ez nagyon tetszett!! Nagyon várom vissza a politikába Kuncze Gábort én is.

vöröskarom írta...

Kedves Pupu! Mióta felfedeztelek magamnak, minden napomat Veled kezdem, és mint mindig, most is minden mondatoddal egyetértek. Tökéletesen jellemezted Kunczét, akinek visszatérése reményeim szerint jó hatással lesz a politikára. Üdv: Vöröskarom

Pataki Eörsné Kati írta...

Ezt akár én is írhattam volna, ha lenne hozzá tehetségem. Hálás köszönet érte, minden szavaddal egyetértek! Kuncze az emberszabású politikus, akinak ikább számít az ember, mint a politika! Mindig kedveltem, ha ő vezette volan az országot, "örökös miniszterelnök" lehetne.Sok sikert Neki és még egyszer köszönet Neked PuPu!

hello írta...

PuPukám, nyilvános vallomás következik - nem először és biztosan nem utoljára:

számomra a fellelhető blogpiacon utolérhetelen vagy, írásaidat várom, olvasom, rájuk kapatom az ismerőseimet is!

Kuncze maci a politikai színre lépése óta sokunk egyik kedvence, pontosan az általad is sorolt ismérvei miatt. Fontos ehhez az is, hogy a személyét ne mossuk össze azzal a párttal, amelynek a többrendbeli dicstelen szerepléséről elég sok rossz emlékeket őrzünk.
Nagyon megérdemli ezt az igazán frappáns méltatását!

hello írta...

Még valami:
Arató András döntésén nagyon kiakadtam, ezt be is írtam a KR fórumára. Igaz, nem egyedüliként, jó nagy visszhangja kerekedett azon nyomban.
(Csodálom, hogy a moderátor eltűrte.)

Azóta a Galamuson és sok egyéb helyen is olvastam róla.
Idehozom az egyiket:

haszanz október 25., péntek 9:03
Kuncze felfüggesztése a Klubrádiónál alaposan izzítja a Facebookot, van már bojkottcsoport, tán nem is egy, de például Orosz József is üzent Kanadából.
A Klubrádió volt műsorvezetője arra kíváncsi, hogy felhívta-e Mesterházy Attila Vicsek Ferencet, a Klubrádió főszerkesztőjét, mielőtt meghozták a döntést a közösnek szánt, de végül minden eddiginél nagyobb szakadékot hozó ellenzéki tüntetésen felszólaló Kuncze felfüggesztéséről.

Meg az is érdekeli, hogy “akkor éppen finnyásságcsökkentő tablettát szedtek, amikor Mandur, Puch, Lendvai I. vagy éppen a szerencsejáték vezér előszobájában kellett ücsörögni, hogy jön-e a lé vagy sem, avagy a Táncsics Alapítványtól kuncsorogni. Vagyis érdekelne ennek a morális és szakmai fertőnek és felelőtlenségnek a magyarázata, érdekelne a DK-s szavazók és egyben Klubrádió-támogatók nyilvános és folyamatos megalázása az élő adásokban (lásd. mit lehet tenni a Bolgár-műsorában túlsúlyban lévő DK-s betelefonálok ellen topic megbeszélése a Hetes stúdióban).
A felháborodottak leginkább a következőket nem értik:
•Kuncze még képviselő volt, amikor elkezdett dolgozni a Klubrádiónál. Akkor a politikai szerepvállalása miért nem zavarta a rádiót?
•Hogyhogy nem tudták a Klubrádiónál, hogy Kuncze fellép a rendezvényen?
•Ha tudták, szóltak-e neki előre, hogy felfüggesztik, ha beszélni fog?
•Ha semleges beszédet mond, és nem az MSZP-t kritizálja az összefogás elmaradása miatt, akkor is mennie kellett volna-e?

És még egy rakás egy dolgot nem értenek, de jobban haragszanak most a Klubrádióra, mint a Lánchíd Rádióra, az biztos.

shirley írta...

Kedves PuPu!
Ez olyan gyönyörűvolt és annyira a szívemből (és persze az eszemből) szólt!
Köszönöm!

rózsaolaj írta...

Pupu!
Kiváló a blogod!
Egyszer én is beszéltem személyesen pár percet Kuncze Gáborral.
Olyan mint egy igazi jó (ember)társ, nem mondja el mindazt amit tud, de mégsem hazudik...
Így például a bizalmat mindenkinek személyes adottságait is figyelembe véve "házi feladatul" adja, közvetíti és építi :-))) Amolyan pedagógusféle alkat.
Én szeretem Kuncze Gábort - köszönöm a blogot!

Azért külön hálás köszönet, hogy mai írásodban a míves szapulástudományodat egy lélegzetnyi szünetre felfüggesztetted :-))) Remélem, ez pozitív változást eredményez a jövő évi réceszaporulatra is, főleg hogy közeleg a nyírkos, hideg tél - a legsötétebb, leglatyakosabb évszak!

moose írta...

A családom egyszer rákérdezett,
- hogy van az, hogy mindig csütörtökön délre van palacsinta?!?

- Hja kérem csütörtökön "Kunce nap van"!
- ...hogy mi? ...értetlenkedtek,
- ... csütörtök délelőtt ötös,Klub rádió, Kunce,...összekötöm a kellemeset a hasznossal!!!

- Jaaaaaa!!!! :)))

(1 kg lisztből szoktam úgy 50-60 db körül sütni, szóval kell hozzá idő!!)

Ezt jól elintézték,... elment a kedvem még a palacsintasütéstől is! :(

Lehet, hogy tettek Neki egy szivességet,

...vagy nekünk! :))))

Bölcs és tisztességes miniszterelnök lenne,...

bár női jelöltem is van,... legalább annyira "ütős" mit ő! :)))

(... mindenki "eldobná az agyát", ha megmondanám,... nem magamra gondoltam, mielőtt bárki félreértené! ):))))

moose írta...

Természetesen Kuncze, ... cz-vel.
Bocs'

Miklós írta...

https://www.youtube.com/watch?v=fYHSTbCBbno

krezirezi írta...

PuPu, kedves :-) Jó szokásom szerint elolvastam blogodat, miközben élveztem minden sorát, a legeslegmélyebben egyet is értettem vele. Aztán úgy jártam, hogy amint az olvasottak átszűrődtek rajtam, "heuréka" érzetem támadt, s megvilágosodtam :-) Jelesen megláttam a párhuzamot az általad lefestett - és mindkettőnk által méltán kedvelt - Kuncze mester és... maga PuPu mester közt. Mert víziómban a blog elején felvázolt parasztbácsi bizony-bizony esetedben is méltán nyilatkozhatná teljes meggyőződéssel: márpedig ilyen állat nincs :-) Tisztelettel és szeretettel: Rézi, a krézi :-)

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Térjen vissza !

Szükségünk van rá, ilyen emberekre van szükségünk !

Üdv sphagin

daczu írta...

Tisztelt PuPu.
Kunczét én Gyurcsánnyal hasonlítanám össze.
Mindkét politikus jót akar, és akart.
Mindkét politikusnak vannak apróbb hibái, és lesznek is. Egyikük sem hibátlan, és ezt el is ismerik.
Mindketten tudtak lemondani. Igaz mindkettőjüket az MSZP, SZDSZ buktatta meg.
A saját pártjuk pártjuk tagadta meg őket, és a tetteiket.
Stb.stb.stb...
Serintem ilyen politikusból, illetve gazdasági szakemberből kellene jó sok. Akik a saját érdekeik mellett a közösség érdekeit is figyelembe veszik, és nem csak a másikban láják a hibát.
Isten éltesse őket, és térjenek csak vissza a politikába, és vágjanak rendet a "PARLAGFŰ" tengerben.

Tisztelettel daczu.

dmolnar írta...

Kedves PuPu!

Ez is egy telitalálat, azonban attól tartok, hogy a Klubrádió vezetése lassan már a saját árnyékától is retteg, és nagy-nagy igyekezetében, hogy valahogy a jelen hatalomnak is megfeleljen, olyan öncenzúrát vezet be, ami végképp ellehetetleníti..

Nagyon rossz úton járnak és ha lett volna egy cseppeszük, akkor már másnap bocsánatot kérnek és megkövetik Kunczét.. Aztán vagy visszament volna, vagy nem.

Névtelen írta...

KUNCZE FOR PRIME MINISTER!
Mondjam magyarul: Kuncze legyen a közös lista vezetője, legyen ő a miniszterelnökjelölt!
Útkaparó

Jutka írta...

Kedves Pupu!
Én is azok közé tartozom aki a napját Veled kezdi.
Én a legszomubbnak az elbocsájtás módját tartom. Telefonon........
Nem lett volna arra mód , személyesen megbeszélni. Ez nem olyan dolog volt hogy azonali cselekvést igényelt volna.
Megérdemelte volna, hogy beszéljenek vele elöbb.
Jól kezelte a betelefonálokat is a Megbeszéljük müsorban.
Tudnék sajnos felsorolni egy pár nivótlan műsorvezetöt akik osztják az észt, és bulváros stilusukat, amely nem igazán illik be a rádió műsorába. Az a szomorú hogy más hallgatható rádió nincs. Ezzel kell beérnünk.

útkaparó írta...

KUNCZE FOR PRIME MINISTER!
Mondjam magyarul: Kuncze legyen a közös lista vezetője, legyen ő a miniszterelnök jelölt!
Útkaparó

útkaparó írta...

Még valami eszembe jutott.
A klubrádiót anyagilag támogattam, mint arra érdemest. Ez a támogatás részemről visszavonhatatlanul megszűnt, mert úgy találom, hogy K.G. kiútálása után nem érdemli meg.
Még egy kiútálásról.
Emlékezetes, hogy Dési Jánost is kitették az ATV újságíró klubjának a vezetéséből, mert szerepet vállalt a DK megalakuló gyűlésén. (Ő konferált.) Vicsek főszerkesztő is ott sündörgött a nézők között, mellettem ment el, jól láttam, de ő ugye nem exponálta magát, csak "megfigyelő" volt.

Fispán Géza írta...

NAGY KÁR, HOGY ILYEN KÖZ MEGEGYEZÉSSEL RÚGTÁK KI A SZOCIK ÉS A TÖBBIEK TOVÁBBÁ ARATÓ ÚR KUNCZÉT..HA EZ A RÁDIÓ ARATÓ ÚR ZSEBRÁDIÓJA LENNE MÉG MEGÉRTENÉM, DE NAPONTA KUNCSOROGNAK A PÉNZÜNKÉRT ÉS TESSÉK! ...MEG!

Névtelen írta...

A média a hozzáállása sokatmondó.Most eltekintve a Klubrádió estétől, itt van mellette az ATV "műsorpolitikája":
Vasárnap a "Szabad szemmel" című műsorban a három mérhető ellenzéki párt kapcsolatáról volt szó ahol kifejtették a véleményüket a pártok vezetői.Na, nem mindegyik.Bajnai és Mesterházy ott lehetett, de Gyurcsány, akit teli torokból szidtak, ő nem.
Másik politikai műsor:Újságíróklub.Ez az a műsor, ahol kicsúcsosodik a média gátlástalansága a várható politikai következményektől függetlenül Gyurcsánnyal szemben.Ilyen ellenszélben,amit DK letett eddig az asztalra, az kisebb fajta csoda.

hello írta...

Íme Arató A. álláspontja:

haszanz ·média ·október 27., vasárnap 16:41 ·

Kuncze Gábor kirúgásáról lassan már mindenki elmondta a véleményét, még az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc is felhívta Arató Andrást, a Klubrádió tulajdonosát, és “szenvedélyesen kritizálta” a döntését. De most megszólalt maga AA is (ezzel az aláírással tette ki a Klubrádió Facebook-oldalára a mondanivalóját a tulajdonos).

Nem ti tartjátok el a rádiót
“Először is nem a hallgatók hoztak össze maguknak rádiót, nem is a szocialisták, és különösen nem a liberálisok; nem ők fordították vagyonuk jelentős részét a szabad hang megteremtésére, fenntartására, nem ők mentek perre a hatalommal, nem ők mentek el az Eu-ba, a szabad világ sajtójába, nem ők keresték a leglehetetlenebb helyzetben a megoldásokat – más szóval, nem ők vitték vásárra a bőrüket. Akik most nekem rontanak, kibicek, akiknek semmi sem drága, ami nem az övék. Senki más nem csinált rádiót. Jószerivel semmit sem csináltak mások.”

Arató megkérdezi azt is, hogy azok a milliárdosok, akiknek módjuk lett volna érdemben segíteni, miért nem tették?

Ez nem fér bele a normákba
“Most hoztunk egy helyes, tisztességes döntést, ami sokaknak nem tetszik. Nem azért szeretnénk váltást, hogy a hozzánk közelebb állók csinálják ugyanazt, amit a most hatalmon lévők tesznek. Az nem fér bele a mi normáinkba, hogy gyakorló politikusnak saját műsora legyen, de különösen nem, hogy politikai műsora. Pl. amiben akár a saját teljesítményét elemezze, akár a hozzá legközelebb, vagy legtávolabb álló (demokratikus) pártok tevékenységét minősítse. Ez egyszerűen nem fér bele a normáinkba.”

Arató szerint “vannak tisztességes, és vannak jó döntések. A kettő sajnos csak ritkán esik egybe.”

Végül azt elismeri, hogy Kuncze kirúgását nem sikerült elegánsan megoldani. “Ezért elnézést szerettem volna már csütörtökön kérni, de visszahívás híján erre még nem volt módom”.



Promenad írta...

Arató Úr !


IsmerigelKDi a mondást ?

"Aki szelet vet......"

Lusti írta...

"... de fénykorában az első virágzásukon túljutott, öregecskedő asszonyok többsége is el tudta volna őt képzelni, mint másodvirágzása bajszos és sármos, szorgalmas méhecskéjét..."
Lenyűgöző ez a mondat... olyan, mint a paprikakrém... nem akkor csíp, mikor bekenem magamat vele, hanem éjjel... álmomból arra riadok, hogy tüzelek... :))))))

Más.
Olvasom itt a hsz.-ok között, hogy azt mondja Arató A., hogy ritkán adatik meg, hogy egyszerre tisztességes is és jó is legyen a döntés...
Jelzem: ez a döntésük se nem tisztességes, se nem jó. Ha volt miből választani - tisztességes/jó - akkor miért nem tették?

UNIOHID írta...

: )

[Ezért meg külön: "...nyugdíjasokra vonatkozó főszabályt: dolgozz halálodig, de ne azt csináld, amivel aktív korodban foglalkoztál"]