2018. január 14., vasárnap

EGY RÉGI MÁNIÁM

A szittya fergeteg
Tankkal végigmenni Románián - dúdolja a Vezér, mikor éppen nem a kislányok meghágásáról dalol.
Tusványoson elmondja:
Támogatom az autonómiát.
Pont.
Jobb híján.
Pont.
Aztán rettenetesen csodálkozunk, ha néha visszafelé is találkozunk a bunkóság minősített eseteivel, mint például a román miniszterelnök esetében, aki valahogy úgy fogalmazott, hogy ahol kilógatják a székely zászlót a közintézményekre, ott a felelősök is lógni fognak.
Durva kétségtelenül, de nem durvább, mint a mi tevékenységünk.



Románia még így is igen türelmes, hiszen elnézegetném Orbán türelmét, ha a dáko-román kontinuitás jegyében a hivatalban levő román miniszterelnök állami meghívás nélkül ellátogatna Tiszafüredre, és a Hortobágyon kifejtené, miszerint egyetért azzal, hogy ahol áll, az ősi román föld, jelenleg sajnos Magyarországé.
Pont.
Átmenetileg.
Pont.
Orbán sikítófrászt kapna, magyarember piszkosul felháborodna, lehet, tán még hadat is üzennénk az oláhoknak, támadásba lendülne az I. Magyar Kerékpáros Fajfenntartó Hadtest, édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk!

Aztán menne minden a megszokott séma szerint, Románia természetes határa a Tisza medrének közepén húzódna, az erdélyi menekültek pedig évekig vagonokban laknának Rákosredezőn.
És mindenki csodálkozna, de nagyon - már megint nincs szerencséje ennek a kicsiny, könnyáztatta országnak, melynek szorgalmas népe annyi Nobel-díjast adott a világnak, habár, ha el nem mennek innen, valószínűleg a krematóriumoknak adják őket.


Le kellene máer egyszer végre vonni a következtetést, hogy ezzel az ostoba hőbörgéssel nem megyünk semmire.
És hálásnak kellene lennünk a sorsnak, hogy a seggünk alá tolta az Uniót, merthogy ezzel egyúttal meg is szüntette  az elcsatolt nemzetrészek különállóságát, biztosította a népek egyenjogúságát és egyenrangúságát, a munkavállalás és a tanulás lehetőségét ott, ahol arra a polgár igényt tart.
Az Unió belső határai eltüntek, lehet bármerre vállalkozni, lakni, élni.
Persze mi többet szeretnénk, lehet, jó lenne pénzt is veretni Marosvásárhelyen, hogy legyen mit ellopni, ha bedől a forint vagy megszűnik az uniós támogatás - komoly nemzetközi tartalékvaluta lenne a székely fabatka, váltópénze a lópicula...
A magyar hülye román hülyét termel, aztán időnként egymásnak esnek, és senkinek nem tünik fel, hogy Koszovó mire ment a nagy marha függetlenségével, jóllehet a Nyugat a maga természetes önzetlenségével még támogatja is - mégis éhenhalnak.



A kis harcimarci és ostoba vazallusai mégis szítják a tüzet, maga a retorika is borzasztó, a magyar külügyminiszter a sajtóban "berendeli" a román nagykövetet, jóllehet ő legfeljebb a titkárnőjét rendelheti be, de a nagykövetet legfeljebb bekéretheti, mert a diplomáciai szabályok ezt engedik meg, de ez nem hangzik elég ütősnek, ezért de facto bekéret, de a sajtóban már berendel.
Mi nem kérünk, mi diktálunk, berendelünk és belerugunk - elméleti síkon, gyakorlatilag meg megállás nélkül és folyamatosan szívunk.

A magyar nemzetiség meg ott él túszként, egy Orbánhoz hasonló idióta el tudja lehetetleníteni az életkörülményeit, aztán még száz év múlva is ott vezetgeti kötélen a tehenet az úton a nemzetes asszony, merthogy támogassa őt a magyar állam, ha már akkora negy a pofája...
Meg nem értem, mire jó ez az állandó harc, a nacionalizmus élesztgetése, a szélsőséges retorika, mire jó a baráti viszony helyett az ellenségeskedés?



Már csak ezért is el kell zavarni a Nemzeti Elmebeteget, ez az ember már mindenkivel megrontotta a kapcsolatunkat, aki csak a környékben él.


Lehet ebből még nagyobb baj is - sajnos...


:O)))

15 megjegyzés:

nemóvatos írta...

".....el kell zavarni a Nemzeti Elmebeteget....."
Ez számos más problémára megoldás lenne és még a különböző pártprogramok megversenyeztetésének és megvalósításának is tér nyílna.
Ez is az amit az ellenzék "nagyjai" nem értenek.
És még egy kis olvasnivaló az érdeklődőknek:
https://mno.hu/velemeny/ellenzekiek-akarjatok-gyozni-2439648

talalom írta...

Nem, nem és nem értem. Hogy boldogságunk s csatolt részei nyomják szerencsétlen erdélyieket, azt igen - enélkül rég elzavarták volna őket a hívek.
De hogy normális, felnőtt emberek ne lássanak át a szitán?
OK., hogy 40 ezer éve mi volt, mi nem, az sokban feltételezés. De 1848-ból fennmaradt pl. a 12 pont eredeti példánya! Annak meg az utolsó pontja: Unió Erdéllyel! Nem vissza Erdélyt! 2007 óta meg Unió van Erdéllyel! Az Európai Unió!
Az az izé meg, amit pár éve férceltek össze valami régi lófő jelképeiből, és most megy a duma, hogy ne lengjen! (A magyar parlamenten ne!!!) A "kereszténység"-ük nagyobb dicséretére egy darab ókori kivégzőeszköz sincs rajta. Hanem mi van? Félhold!!! Mutatván,hogy a régi erdélyiek sem voltak tök hülyék: kiegyeztek ők a "migráncs hordákkal", még ha muszlimok voltak is.
Érdekes: mióta Szlovákia viharsebesen elszáguldott Európa irányába - szerintem nem mellékesen az ottani magyarok híd-programjának is köszönhetően - azóta halkult felvidéki testvéreink megvédésének szándéka. Valószínű azért, mert a jó palócok és a tót atyafiak nagy egyetértésben kergetnék el őket.

1970 írta...

Kedves Pupu!

Ha egy kicsit is belepillantunk hazánk történelmébe (elég csak 150 évre, vagy a 20. századra visszamenőleg), jól látható, hogy mindig a szélsőséges nacionalista hőbörgés lökte szakadékba országunkat (tragikus pusztítást zúdítva ránk).
Nem, egyáltalán nem kell a román nacionalistákat kioktatnunk, mert a mi politikusaink(nak nevezett valamik) semmiben nem különböznek tőlük. Sőt! Rosszabbak, mert közel 3 évtized alatt elherdáltak egy óriási előnyt (ami a térségben minket jellemzett), lepusztították az országot. Ilyenkor pedig nem marad más, mint a vacak nacionalista hőbörgés...(megint csak mondom, nem tanulnak a lovastengerész esetéből).

promenad írta...

Ez a szemüveges kripli külügyminiszter /?/
pont olyan,mint az a bizonyos elefánt a porcellánboltban....

Kapat írta...

Parászka Boróka, aki rendszeres tudósítója a Klubrádiónak, egy interjúban megfogalmazta, hogy az a szerencsétlen mondat, ami elhangzott a román miniszterelnöktől, meglehetősen elferdítve, nagyrészt Orbán konfrontatív természetének megfelelően, belpolitikai célokat szolgál. Erős túlzásaival élesztgeti a két ország közötti ellentéteket. A HVG-ben leírt véleménycikkben többek között a következőket írta:

"....Csakhogy a diplomáciai fellépésre, bocsánatkérésre felszólító nyilatkozatok magyar részről nem ezt célozzák. Magyar külpolitikai, diplomáciai érdekérvényesítésre, jelenlétre amúgy szükség lenne, csak nem így: félretájékozódva, vagy nem is tájékozódva, aránytalanul, tűzoltásként, reaktív módon. Ha lenne némi felelősség Magyarország és a Magyarország határain kívül élő magyarok iránt a magyar kormányban és a jelzésértékűen (sem) létező magyar ellenzékben, akkor már rég lenne egy összetett, valóban nemzeti konszenzus révén kialakított koncepció arról, mit is, hogyan is lehet képviselni az 1918-2018-as centenáriumi évben."

A cikkből kiragadott idézet jellemző az erősen kritikus, ám mindig objektíven fogalmazó újságírónő véleményére, de csak apró szemelvény, mely valós képet ad a kialakult helyzetről, és annak Orbán, és a magyar nacionalisták által történő elferdítéséről. A véleménycikk valós képet ad, érdemes elolvasni!

http://hvg.hu/velemeny/20180112_Paraszka_Boroka_Erdely_fake_news_szekely_zaszlo_akasztas_magyar_meltosag

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Ugye ez a blog, humoros írások össze gyűjtésére jött létre, - mégis, ha Trianont érintő kérdés kerül szóba, mindig elszomorodok. Hogy népünk mennyire unintelligens és hogy mennyire nem tud alkalmazkodni. Hogy közel száz év sem elég, hogy ezt az egészet megemésszük.
Hogy tudomásul vegyük, hogy csúfosan elvesztettük először az I. világháborút, aminek és a cudar nemzetiségi politikánknak egyenes következménye lett Trianon.
Ebben közalkalmazott, kétkezi munkás és értelmiségi egyaránt megegyezik, - mármint abban, hogy "milyen igazságtalanul jártak el velünk szemben!"
Ezek után semmin nem csodálkozom...
Üdvözlettel: D.

Attila írta...

Üdv!

Volt a királyi tv-n egy sorozat Magyarország történetéről. Az egyik adásban Erdély, és Magyarország volt a téma, ahol egyik résztvevő megemlítette egy már elhunyt történész véleményét, mely szerint Erdély tragédiájának gyökerei a török kiűzése utáni időkre nyúlik vissza. Az elnéptelenedett hódoltsági területre kezdtek behúzódni az erdélyi magyarok. helyükre viszont a románok telepedtek be. Van benne valami.
Egyébként érdemes megkeresni a neten az utolsó, 1910-es "békebeli" népszámlálás adatait. Fenn van az eredeti is, de jó néhány egyéb jobban olvasható feldolgozás is.

Attila

1970 írta...

Kedves Donáto!

Bár alapvetően egyetértünk, azért szerintem durva általánosítás az a mondatod, hogy "népünk mennyire unintelligens és mennyire nem tud alkalmazkodni". Véleményem szerint politikusaink jó része (közülük sem mindenki) nevezhető ilyennek. Elsősorban azok, akik tudatosan szítják a szélsőséges és durva nacionalista érzelmeket, pusztán hatalmi célból, mit sem törődve azzal, hogy ennek milyen következményei lehetnek hazánkra nézve. "Persze" amikor majd a "számla benyújtásra kerül", nem ők viselik a következményeit, nem ők fizetik meg ostoba, felelőtlen, kalandor politikájuk árát, hanem azok a "névtelen" százezrek és milliók, akik életüket, családjukat, vagyontárgyaikat vesztik. És nemzetünk, amely vagyonának jó részét elvesztette egy ilyen kalandor lovastengerész buta politikája miatt (és akinek a tevékenységéből ezt kellene tanulságként levonni, nem a hülyeségig fokozni szédült ámokfutását).

Donáto írta...

Kedves 1970!
Ezen valószínűleg reggelig el tudnánk vitatkozni, hogy ki Magyarországon az intelligens és ki az aki nem. Az tény, hogy az általánosban, meg a gimnáziumban azt tanítják, hogy Trianon igazságtalan volt, az ország 2/3-át elvették as győztes hatalmak.
Azt viszont nem tanítják, hogy egy ország erejét, gazdaságát kultúráját nem az adott ország mérete/nagysága határozza meg.
Mint ahogy az mindennapi beszédtéma, hogy a választásokat a "buta egyszerű emberek miatt nyeri a fidesz..."
Akkor leírom. A CEU - az un. Soros egyetem - egyik oktatója (!) Ürge Vorsatz-Diána (én ilyen névvel nem mernék társaságba se menni...:O)) azt találta nyilatkozni, hogy ő világ életében a fideszre szavazott. Csak most, hogy a kormány benyújtotta a lex-CEU nevű törvényt, - most hogy az állását veszítheti... - fordult meg a fejében először, hogy talán nem helyes, ha megint a fideszre szavaz...
Na most döntsd el, mi a különbség itt egy értelmiségi és egy kevésbé tanult alkalmazott között. - Üdv: D.

Muzsi Attila írta...

Tudni érdemes, hogy a román vérmérsékletben a káromkodás, átkozódás mindennapos dolog. A mostani román miniszterelnök egy tipikus, faragatlan csávó, elég fekete humorral, de ez is minden napos dolog. Például egy román hangosan szokta mondani, ha megdugna egy nőt, de attól még távol van attól, csak a szája jár. Hogy éppen lógás jött ki a száján, ez nem több, mint faragatlan vicc (mely viccek sűrűn hangzanak el egy mélyasztalos műhelyében, de attól nem fog senki se megdugódni sem lógni, legfeljebb gőzt eresztenek ki magukból a melósok).
Ja, hogy egy vezető személynek meg kéne válogatni a szavait? Lehet. De ilyen az egész politikai bagázs. És amilyen perverz játékot űz a rmdsz a romániai politikával, és gyakorlatilag az erdélyi magyarok beleegyezésével, meghiszem, hogy akasztófára kívánja minden román...nem az ilyen kitörésektől kell félni, hanem a jellemtelen politikától, amit az rmdsz az erdélyi magyarok nevében művel. Lehet kövezni engem...

talalom írta...

Attila! "A román vérmérsékletben"???? Akkor Te sose dolgoztál magyar műhelyben, nem olvastál kommenteket, nem figyelted, hogy egy humorista melyik szavánál csap fel a nevetés. Mindazonáltal: egy politikusnak tudnia kell disztingválni - és ez alól az sem menti föl, hogy a másik fél egy ótvaros bugris. Nyilvánosan is mond vadabbakat a néhai fiatal demokraták egyike-másika, főként a háznagy (vagy nagyház, vagy mi).
Emberek! Ezek arra játszanak, hogy a fejünkre gyújtsák a házat/hazát!

1970 írta...

Kedves Donáto!

Egyetértek! Tény, hogy ezt tanítják, és az az igazán szomorú, hogy egy szót nem szólnak arról, hogy Trianon miért is következett be. Emiatt (is) lehet pl. Tisza Istvánt olyannak beállítani egyes körökben, amilyennek sajnos most beállítják (széthazudva Károlyi, meg a Tanácsköztársaság szerepét, mert az nem illik a kánonba).
Ürge-V. Diána esetét ismertem anno; igen ez gusztustalan undorító mentalitás. De sajnos erre kondicionálják az embereket lassan 3 évtizede: sz..d le a másikat, ha állását veszti, ha kicsinálják, ne érdekeljen. Ez sajnos nem most kezdődött, tart egy jó ideje. Az értelmiséget meg külön nem kell bemutatni, különösen az ún. "rendszerváltó" részét, akiknek lenne miért jócskán "meaculpázni" (csak akkor az életművük omlana össze).

CsipkeRózsa írta...


Mindenkitől elnézést kérek, de az alábbi egy kellemesebb "Régi mániám:


https://www.youtube.com/watch?v=Lho_kzoRguo


nemóvatos írta...

https://index.hu/kulfold/2018/01/15/sajtohir_lemond_a_kotelezo_roman_miniszterelnok/

Akkor a mai, román követség előtti tüntetés:
1.) ELMARAD?
2.) SZIMPÁTIA KINYILVÁNÍTÁS LESZ?

Úgy tűnik van mit irigyelnünk is Romániától.

góbé írta...

Sajnos van mit... Bár sokak, sok helyen bizonygatják, hogy az inkriminált kijelentésnek semmi köze a lemondáshoz. Legyen úgy, legyen az csak az utolsó csepp, a románok igy is leckéd adtak
nekünk toleranciából, következetességből, elkötelezettségből.
Csak nézzük meg, a mi "bájos" nyalthajú xargyártó gigacsecsemőnk mi a túrót akar - és fog - elérni az USA-ban ???