2018. január 4., csütörtök

GYŰJTÉS SZEMMŰTÉTRE

Esmeraldának, de lett is olyan a látása a népszerű sorozat-hősnőnek, hogy a sas leszáll az ablakára a receptért!
Orbán pofátlansága olyan szép, hogy az ember el is felejt dühöngeni rajta, hiszen amikor Mészáros Lőrincnek hívják, akkor az ország leggazdagabb magánszemélyei közé tartozik, amikor meg miniszterelnöknek, akkor úgy bánik az ország - a te, az én meg a Tót Ottó - pénzével, mint egy középkori uralkodó a kincstárával.
Szerintem ott is tartja a gatyája zsebében, és gyönyörködve morzsolgatja szotyolázás közben - mikor mi akad a kezébe, hol egy mogyoró, hol egy erőmű...
Szeretett Vezérünk ugyanis pénzt kér a választóktól nemes céljai támogatására, merthogy ami rendelkezésére áll, az kevés az előtte tornyosuló gigászi feladathoz - üres a kincstár, jól tudja.

És onnan tudja jól, hogy ő volt az, aki kilopta belőle a lóvét, a maradékból meg stadionokat építget, merthogy ez a hobbija, meg a zsebhoki.


Nem az a fájdalmas ebben, hogy ez már valóban az elszemtelenedés csúcsa, hanem az, ahogy erre magyarember reagál a Nyugati Pályaudvar előtt.
A sok kilógó seggű szegényember mellébeszél, meg azt mondja, hogy ha lenne pénze, támogatná a kormányt az előtte álló harcokban anyagilag, így csak minden másban - ahelyett, hogy elküldené a francba azt, aki az ország legnagyobb tolvaja, aki emellett legfeljebb beteg elméje rémeivel folytat kilátástalan harcot - igaz, azt legalább állandóan.

Gyermekkorunkban is kellett egy ismeretlen és megfoghatatlan fogalom, amitől retteghettünk, akkor ezt - családi tradíciótól függően - hol Mumusnak, hol Bumbusnak hívták, és a neve említésére is rettegve bújt a kisgyerek a dunyha alá.
Igaz, akkor mi négyévesek voltunk, mostanra meg a társadalmat sikerült elmeállapotát tekintve egy négyéves szintjére zülleszteni, mondván jön a Migráncs, mars a dunyha alá - de előtte perkáld le a dunyhahasználati díjat.
Siralmas.
A nép libasültet akar enni, miközben kulcsot ad a rókának a libaólhoz.



Orbán egyébként azért nyer, mert ő ismeri legjobban a nép lelkét, a többi politikus el sem tudja képzelni, hogy valaki egy ilyen pofátlanságot jó ötletnek tartson, merthogy annyira abszurd ez az egész.
Ionesco és Örkény teremtményei a távoli kanyarban sincsenek a királynak és az ő másik énjének, Lőrinc kötélbarátnak dicső tetteihez képest.
De ez az ország maga Abszurdisztán, itt a vállalkozó a pénzét ajánlgatja - természetesen csak méltányos összeget, és azt hiszi, hogy a méltányosság mértékét majd ő állapíthatja meg.
Első alkalommal meglehet, de az sem kizárt, hogy eszébe jut majd Rákosi Békekölcsön nevű fosztogatása, és alkotó módon kezd viszonyulni a történelemhez.
A vállalkozó megtekinthető a
video utolsó szereplőjeként, az embernek óhatatlanul eszébe jut a tartalom és forma egységének marxi tana...
Teszi ezt akkor, mikor az év azzal indult, hogy az uralkodó és vazallusai jó munkájuk elismeréseként megnyerhettek néhány párszáz milliárdos közbeszerzést és nekiláthattak a Paks II. címen folyósított orosz kölcsön elköltéséhez - hogy mire, az meg nem tartozik rád, ne kotorássz te a nemzet nagyjainak zsebében!
Kossuthtól sem szoktuk megkérdezni, mire költötte az árvák pénzét, se, azt, hogy hova tette az általa megvédett államkincstárat, mint ahogy Kun Bélától sem.



Szépek ezek a választási évek, ilyenkor lehet tanulmámyozni a maga teljes szépségében azt, hogy minden népnek olyan elitje van, amilyet érdemel.
Megkaptuk, habár én azt hiszem, hogy lesznek ezek még pofátlanabbak is - igaz, azt is meg fogjuk érdemelni...



:O)))

36 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!

Bizony ez a pofátlanság csúcsa, de be fog jönni Nagyurunknak. Ez az ország nem tanul semmiből, ez a nép nem ismeri saját történelmét. Genetikailag bele van kódolva az alattvalósság. Ha jól emlékszem Kertész Ákos írta ezt. El is üldözték Kanadába.

Attila

Unknown írta...

Szerencsére még nem adományoztam el a Bözsi utalványom(menne Iványiéknak),most oda tudom adni



(aki komolyan veszi,annak úgy kell)

hello írta...

Tudod, PuPu, én már rég nem a pofátlanságukon akadok ki, sokkal inkább azon a sok birkán, aki kritikátlanul, bégetve követi.

grund írta...

Fejlődéstörténetünk a "nem mi nyerjük a legtöbbet"-től a "fizessetek is a seggnyalásért"-ig.
Hát nem "ügyes" ez a hatalommániás lókupec? Ezen pofátlan akciójával egyrészt fokozza a birkanyáj harci készültségét, másrészt alibit teremt a tiltott pártfinanszírozásuknak. Mert, hogy a kampányukhoz szánt összeget már tuti lenyúlták a közösből.

talalom írta...

Nem értek egyet Veletek. Az ember - a magyarember is - úgy van összerakva, hogy azt érzi jobban a magáénak, amiért tesz/tehet is valamit. Pl. a pártban,amelyiknek a tagja vagyok, évekig úgy tudtuk a találkozóinkat megszervezni, hogy összedobtuk a helyiség bérleti díját. Van már ebben az országban annyi öntudatos polgár és proli,akinek ez számít.Az összegyűlő összegnél sokkal nagyobb haszon, hogy az adakozók úgy érzik: tehetnek valamit a közösségükért, az országért. Erősíti az identitásukat - ezzel a szavazási hajlandóságukat is - furcsa módon éppen a mai kormányban már nem szilárdan hívők kiállását.

sphagin írta...

talalom !

Neked van igazad !

Üdv Sphagin.

Kovács Erzsébet írta...

Én vagyok itt a legöregebb kis kíváncsi, áruljátok már el, mit jelent ez a "kötélbarátság".
Én éltem már 56'-ban, nekem ez egy ijesztő szóösszetétel, egy kötélen lógtak, mint a szaloncukor.
Valószínűleg akik ezt a szóösszetételt használják, nem éltek még 56'-ban és nem tudják,mire mondták ezt régen.Vagy tudják, de a bajuszuk alatt röhögnek azokon, hogy akik majmolnak egy érdekes megfogalmazást, aminek nem ismerik a tartalmát.De lehet, hogy más-más társadalmi rétegben más a jelentése.Mi a véleményetek, van-e itt nyelvész?

Kovács Erzsébet írta...

Utóirat: régen,/1950-/ az Alföldön annak a szinonímája volt, hogy szintén zenész,és hogy együtt fognak lógni,meg hogy akasztottak már jobbakat is.De az ugye már régen volt és elveszítette a degradáló jellegét.

hello írta...

Én is tegnap egy riportból tudtam meg: Garancsival anno együtt másztak hegyet, olyankor biztonsági kötél köti össze az együtt mászókat - innen az elnevezés.

Kovács Erzsébet írta...

OK.Megnyugodtam.Köszönöm a tájékoztatást.

kekec írta...

Pupu,
az a riport nem egy kicsit sántított! Merthogy nem azt kérdezték (ami az igazi kérdés lenne) hogy adnának-e pénzt Orbánnak és bandájának, hanem hogy a "kormánynak". Tunikán kellene billenteni azt a riportert, legalább azt kérdezhette volna, hogy a "kormánypártnak"! Ezzel együtt talán ugyanez lett volna az eredmény.
Mindig mondom, hogy ne abból induljunk ki, amit a NEt-en tapasztalunk. Szánalmasan vékonyka a politika iránt egyáltalán érdeklődő, és azon belül inkább ellenzéki "tömeg" Amit viszont a riport gyönyörűen tükrözött.
Kormányoldalon a csapból is a sikerpropaganda folyik, ezzel szemben az ellenzékből csak a marakodás látszik. Kivételesen jól jellemezte a helyzetet Gyurcsány a töltött paprika és a politika viszonyában: a főzés látszik produktívabbnak január első hetében.
Vagy csak ül a folyó partján, és várja, hogy ellenfelei (politikai) hulláját elsodorja előtte a víz? Botkánál bevált.

PuPu írta...

Kedves talalom, megvan a tömegmozgalmak szervezésének is a módszertana, azt is úgy kell felépíteni, mintha színielőadást rendezne valaki.
Sajnos. itt baloldalon a mindentudó politikusok azt hiszik, elég, ha kiállnak a tömeg elé és elkiáltják magukat, a nép meg tódulni fog hozzájuk.
A demokratikus oldalt ezek a lelkes amatőrök tették tönkre.
És nem tanulnak, nem, egy Istennek sem!

:O)))

talalom írta...

Kedves Pupu! Ha egy évvel később végzek a főiskolán, politológusi diplomám lenne, de letagadnám. Látva ezt a sok, jólértesültségével villogó intimpistát, akik politikusi bélgázok útjának irányából következtetnek az "igazságra". Ahelyett, hogy elmondanák: a politikai/társadalmi rendszereknek vannak objektív törvényei - jjój, tudom, Marxot nem szeretjük -, és ezeket lehet befolyásolni különböző eszközökkel. Nagyon magasról leszarható az "igazság", de működtethető is valamiféle igazságosabb rendszer, ehhez viszont ismerned és használnod kellene az eszközöket. Pl. a támogatóid lojalitásának, aktivitásának megőrzésével.Ezt tudják nagyon jól a néhai fiatal demokraták. Azt tartják szem előtt, hogy ne csökkenjen két és félmillió alá a szavazóik száma: a többi nem érdekes.

góbé írta...


PuPu! Ezek a Lelkes amatőrök tévedhettek, talán hibáztak is, de azért a dem.oldal tönkretevését ne az ő számlájukra irjuk!

Voltak, sőt vannak itt durvább dolgok is. Gyurcsány anno hiába választatta magát pártelnökké 2007.-8. táján, nem birt a "pártunk - és persze a magunk - érdeke mindenekelőtt" igen kiterjedt és beágyzódott s nem tulzás, a fidesszel kiegyezett zemeszpé konglomerátummal.

/Ezért is távozott s alakitott új pártot. Hogy mára az néz ki hogy kisegérkakit szültek a hegyek,...talán én vagyok a legcsalódottabb s legszomorúbb. /

Szóval, ezek fúrták meg annak idején Bajnai szélesre kitárt ernyőjét, ezek estek kétségbe és tolták be maguk előtt Botkát szétkavarni mindent, amikor látták hogy komoly esélye van egy demokratikus ellenzéki konzenzusnak mely akár egyfajta választási párttá is kiteljesedhet.
Hiszen, eből fakadóan oda lesz a "legnagyobb demo párt" nimbusza, légüres térbe kerülnek, érdektelenné válnak a túlhatalmú fidesz számára, " jajjj mi lesz akkor velünk ???..."

Úgy vélem, ez a pártérdekbe csomagolt egyéni érdekérvényesités mindenáron való, az ország, a nép/nemzet érdekét is lexaró megvalósitása eredményezte hogy a zemeszpé sőt az egész dem. oldal 2006.-hoz képest, g.orbán és csapata minden gusztustalan jog- és törvénysértése ellenére, 1-1,5 millió szavazót veszitett.

talalom írta...

Kedves Góbé! Nem értek egyet azzal, hogy örökké a "maguk érdekeiért dolgoznak" mantrát nyomjátok. Minden pártban - szerintem még a néhai fiatal demokraták, meg a keresztesek között is - vannak ilyenek, de szép számmal vannak olyanok is, akik tényleg hittel hiszik, hogy az a jó a magyarságnak, ha térdig lógó kokárdában rázzák az öklüket.
Gyurcsány talán az egyetlen ezen az oldalon, aki érti a politikai rendszer működését. Hogy nem lehet "bocsánatot" kérni az államhatáron kívül élő magyaroktól, ha egyszer nem értettünk egyet az állampolgárság osztogatásával. És azért nem értettünk egyet, mert láttuk a következményeit (üzletelés a papírokkal és a voksokkal stb.). Nem lehet teret engedni a klérus nyomulásának, de ez nem azt jelenti, hogy bármely istenhívő vallásgyakorlását korlátozni kellene. Az MSZP sajnos mindig sunnyogott ezekben a kérdésekben - holott tudhatná: a papoknak meg jogászoknak a sunnyogás sokkal jobban megy. Nem kell "az MSZP narratívájának magyar identitást adni" (Szekeres Imre tegnapi Népszava), mert az MSZP magyar párt, pont úgy, ahogy a többi. Erre a sunnyogásra a fiatalabb korosztályok nem vevők - én sem voltam az fiatalon, bár így hetvenen túl is dühít.A "szeressük egymást gyerekek" lehet jó operettsláger, de politikai programnak szánalmas, pont úgy, mint az "egységben az erő".

neveletlen írta...

Kedves Góbé, hogy megy az idő! Minek ide esernyő, ha már a parlamenti kupola is sanszos. :)

Én úgy látom, hogy a választók egy jelentős része és persze egyes ellenzéki mozgalmak és pártok, köztük a Demokratikus Koalíció nem abban vitázik az MSZP-vel, illetve az E14-PM-mel, hogy szükséges-e az összefogás, hanem kizárólag abban, hogy annak a lehető legszélesebb körűnek kell lennie. Ez az igényünk abból az egyszerű felismerésünkből fakad, hogy az Orbánnal szembenálló demokratikus sokaságot ma nem fedi le e két illetve három párt szövetsége. Pontos számokat ugyan nem ismerek, de biztos vagyok abban, hogy minimum többszázezer főről van szó. Márpedig ma éppen ennyi szavazó támogatása hiányzik ahhoz, hogy beérhessük a Fideszt.
Szerintem Ti is érzitek, hogy a létrehozott MSZP-E14-PM választási megállapodás nemcsak hogy nem eredményezte az ellenzéki szavazók minden korábbit meghaladó mozgósítását, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon sokakban csalódást keltett. Ezért ebben a helyzetben szerintem nem tehetünk mást, mint hogy visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, azaz megpróbáljuk létrehozni a köztársaságpárti, demokratikus ellenzéki blokkot. Egy miniszterelnök-jelölttel, egy közös listával és közös egyéni jelöltekkel.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=663156153716850&set=a.191029320929538.48303.187301974635606&type=1&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201801

Az ellenzék most rosszabb helyzetben van mint 2014-ben, de Feri szerint ma nem kell a teljes összefogás, nem ez a győzelem receptje. Lelke rajta, remélem 2018-tól bejárnak majd a munkahelyükre és nem sértődnek be a fidesz szemétségein, mert garantálom, hogy bőven lesz még hasonló húzásuk, mint a Népszabó bezárása, stb.

Leslie írta...

Ennek a „csekkes hozzájárulást gyűjtő” ötletnek a zseniális pofátlansága még a viccbeli Kohn bácsitól is kiérdemelne egy csettintést: „ügyes!!!”
Ugyanis az első látszat szerinti „járulj hozzá a Fidesz – kampány sikeréhez” te is, ha velünk vagy, és azt akarod, hogy megvédjünk Sorostól, a „migráncsoktól”- egy többszörösen és tendenciózusan megtervezett, végtelenül pofátlan, de meg kell hagyni, zseniális ötlet. Körül belül azzal a hasonlattal tudnám leírni, hogy miután a zsebtolvaj kilopja a zsebedből a pénztárcádat, egy sarokkal odébb meg eléd áll, hogy segítsd már ki néhány száz forinttal, mert nincs pénze libamájat venni a családjának. Ráadásul, amint az a népmesei egyszeri szabólegény esetében - aki „hetet egy csapásra” felirattal adta ki magát hős lovagnak, miközben csak hét legyet csapott agyon az asztalon, - is történt, az igazi, elérni remélt cél legkevesebb mértékben a „négyet egy csapásra” eredményben manifesztálódik:
1. erősödik a szavazótábor összetartozás érzése, végre nem csak az ÁSZ által megbüntetett jobbik és más ellenzéki pártok rendeznek gyűjtést azon a címen, hogy támogatóik révén biztosítsák a kampányuk (egyben megmaradásuk) költségeit. (A fidesztábor tagjait nem érdekli, és nem zavarja, hogy pártjuk és kormányuk már eddig is százmilliókat használt fel közpénzből kampánycélokra, és egyébként meg gyakorlatilag korlátlan eszközök állnak rendelkezésükre - pénz, plakáthelyek, médiatúlsúly.)
2. A beérkező összegek valós nagyságrendje nyomon követhetetlen, így egy újabb ÁSZ vizsgálatnál „cáfolhatatlan” bizonyíték áll majd rendelkezésre, hogy teljesen legális összeg került felhasználásra a kampány során. Így mosható össze a pártok költségvetési törvényen alapuló támogatása az „egyéb források” – ból befolyt pénzekkel, a támogatói hozzájárulások összegeivel.
3. A beérkező csekkek lehetővé teszik az adatbázis frissülésével a választói kör pontosítását. Mindezt a hazai, és a szomszéd országok vonatkozásában egyaránt.
4. A befolyó néhány millió forint jól jön a többszáz mellé,- hiszen „aki a kicsit nem becsüli…”

talalom írta...

Kedves neveletlen! Nem túl bonyolult kiszámolni, hogy közös lista nélkül is nyerhető a többség, sőt. Mivel az egész rendszer arra van kitalálva, hogy az egyéni győztesek minél kevesebb szavazattal vihessék a mandátumot. Ezért lett megszüntetve a második forduló - meg azért, hogy ne lehessen koalíciós megegyezéseket kötni.
2014-ben bizonyossá vált: a közös listára sem szavaznak többen, mint külön-külön. Viszont megvan a veszélye, - főként az MSZP sajnálatos szavazatvesztése miatt -, hogy ezúttal még a parlamentbe jutás is kérdésessé válik. Nézzük: MSZP+DK+E14+PM - ez lehet a reális közös lista. (LMP-s, jobbikos akkor sem szavazna szocialistákra, ha maga Csaba királyfi vagy Földanyánk szelleme könyörögne ezért.) Ez optimista számokban: 11+5+1+1=18% Márpedig négy párti listához minimum 20% kellene, különben egyik párt sem kerül be a parlamentbe - ahogy sokan képzelik "melegedni".

góbé írta...


Talalom! Neveletlen!

Akartam válaszolni de mielőtt reagáltam volna, objektiv okoból - éhes voltam - az ebédem elfogyasztása közben megnéztem a tegnapi Magyar Gyürgy-Pető(kiafaxom???) csörtét az egyenesenben.

Minden szó részemről fölösleges! Magyar Gy. oly kristálytisztán, világosan - pedig alig hagyták, nagyon igyekeztek lenyomni, - előadta hogy miért is tartunk ott ahol vagyunk, tehát sehol..., de azt is hogy hogyan jutnánk előre!

Végignéztem, annak ellenére hogy amit aza Petőnevü főokos szalonzsurnaliszta, meg a mi drága Olgicánk müvelt, oly bicskanyitogatóan azonos volt a fidesz nagyszáju prominensei mindenbe belepofázó, egy gondolatot befejezni nem hagyó, fennsőbbségesen hisztiző hőbörgésével, hogy az adás alatt praktikus elpakolni mindenféle szúró-vágó, ütésre alkalmas eszközt.

Magyar egyre keményebb, kérlelhetetlenebb, tökösebb. Értékelném ha - az általam azért kedvelt - Karácsony Gergővel helyet cserélne. Nem nagyon látok olyan szempontot, mely megkérdőjelezné alkalmasságát.

talalom írta...

Góbé!
Megnéztem. Óriásit csalódtam Magyar Györgyben. (Pető Péter egyébként a Népszabinál volt a blogszféra szerkesztője, és volt egy önálló blogja is.) Amit Magyar mond, az azt jelenti: a fenébe mindenféle rendszerrel, a többpárti, plurális demokráciával is. Majd valamilyen civilek megmondják, mit kell csinálni. Még azt a nyilvánvaló valótlanságot is sugallja, hogy aki "civil", az mind talpig becsületes, önzetlen ember, aki meg pártban vállalja a nézeteit, az kivétel nélkül önző gazember. Arra persze nem tudott érdemben válaszolni, hogy mégis, honnan lehet tudni egy "civilről", hogy mit akar, mármint a személyes ismerősein kívül. Azért képzeld el azt a valós szitut, hogy egy költségvetési vitában jön a piadombi, a kajavölgyi, a tortaházi, meg a borszéki "civil" képviselő, és az a vita tárgya, hogy mire jusson az idén? A piadombi kórházra, a kajavölgyi útra, vagy a borszéki iskolára? (Az mondjuk a "fiatdemes" valóság, hogy jön a főnök és viszi az egész zsét stadionra...) A pártrendszer erre lett kitalálva: hogy először kisebb csoportban, nagyjából azonosan gondolkodó emberek megállapodnak pl. a borszéki iskolában, mert mondjuk piadombról könnyen elérhető a sörcsapi kórház is, a kajavölgyiek útja is eltart még 1-2évig, de a borszéki gyerekek 8-10 kilométerre ingáznak a sörcsapi iskolába. Akkor a kisebb csoport (pars,rész) ebben megállapodik, és a frakcióban fegyelmezetten a borszéki iskolára szavaz.
Az előválasztásban viszont nem értettem egyet Petővel. Előválasztást még sok pénzért is csak a neten lehetett volna rendezni, amelyen garantáltan csak az ellenzéki pártok szavazói vettek volna részt, tehát fogalmunk sem lett volna továbbra sem, hogy az illetőt az ellenzéki kisebbségen kívül támogatják-e addig nem szavazók, uramatyám a kormánypártok szavazói. Azoknak is csak a tagjaik legfeljebb harmada, és akkor toronymagasan győzött volna a PM, az LMP, meg a DK mert azok tagjai internethasználók. Tehát kaptunk volna egy hamis képet marha sok pénzért.

góbé írta...


Kedves Talalom !

Szerintem egyezzünk ki döntetlenben. Azt nagyon jól tudom hogy Pető a népszabinál volt, s ez utóbbi, de akár korábbi lehengerlő okoskodásai is a tartalom és forma disszonnanciájának reális lehetőségét igazolják számomra.

Magyar Gy. nekem annyit mondott: a mi "pártjaink" önmagukba feledkezve, egymással küzdenek, de inkább köszködnek hogy ki is legyen a "binyekáresz", ki lesz a faxább gyerek, ki tud több szavazatot/mandátumot szerezni a másiknál !
Totálisan elfeledkeznek arról, hogy k é p vi s e l ő k e t kellene küldeniük a parlamentbe! Olyan elkötelezett embereket /halkan mondom/ - államférfiakat - akik a hazát / népet / nemzetet / magyarokat / az embereket, főleg azok javát k é p v i s e l i k, és tesznek is érte !!!

Neked mást mondott, ill. Te másképp értelmezed. El, nem tudom fogadni, de tiszteletben tartom álláspontodat, ezért ajánlottam a döntetlent...

Annyit kérek azért, gondolkodj el azon, aki két hónapja, avagy két-tiz éve párttag lett, - bármelyik párté, - mitől profibb politikusailag vagy mi a túró, mint egy Magyar Gy., egy Majtényi, egy Iványi, egy PuPu, egy Talalom, vagy akár én ??? Csak nézz szét a parlamentben s ne légy kishitü..




Promenad írta...

A kötélbarát nem a Lörinc,hanem a Garancsi. Ebben-kivételesen-tév- edett Pupu.
Lőrinc azért sem lehetne kötélbarát,mert a sulya és a mérhetetlen butasága miatt az első alkalommal elszakadna az a kötél :)

talalom írta...

Góbé! Úgy gondolom, az ilyen viták/beszélgetések nem győzelemre mennek, ezért nem tudom értelmezni a "döntetlent". Mellesleg úgy látom, te sem, hiszen nem fogadod el az álláspontomat, annak egyetlen részét sem.
Aki 1-2-10 éve tagja egy pártnak, az világosan vállalja a világnézetét, ha úgy tetszik, "értékeit", arról Te akkor is körülbelül tudod, hogy mire számíthatsz, ha egyébként nem ismered személyesen. Erre való az ún.pártfegyelem, amit Ti szintén előszeretettel cikiztek. A példámra visszatérve: ha a piadombi képviselő azt sírdogálja a választóinak, hogy háááát, hiába,ilyen ez a párt, és nem amellett érvel, hogy tényleg fontosabb volt a borszéki iskola, azt sürgősen zavarják el, mert semmiért felelősséget nem vállaló ócska alak.
"...akik a hazát / népet / nemzetet / magyarokat / az embereket, főleg azok javát k é p v i s e l i k, és tesznek is érte !!!" Duma. Haza a képletes piadomb meg borszék, érdeke mindegyiknek a kórház is, az út is, az iskola is, sőt még a főnök stadionjai is - csakhogy nem megy egyszerre. A sorrendet pedig a nagyjából azonosan gondolkodók csoportjai (a pártok) határozzák meg értékrendjük alapján.
Azért arra kíváncsi lennék, mi lenne a véleményed egy csupa feddhetetlen "civilből" álló parlamentről...
A pártok eszközök az eltérő érdekek (javak) képviseletére. Mit szólnál egy szakácshoz, aki reszelni akarná a szeletet a rántott húshoz, mert "a kés olyan ciki, gyilkolni is lehet vele"?

góbé írta...

Kedves Talalom !

Persze hogy nem győzelemre, de nem is vérre mennek. Olvaslak pár éve, tisztellek és tudom hogy az inkriminált témában meggyőzni sosem foglak. Remélek efféle belátást részedről is, ez van a döntetlen felajánlása mögött.

"...Aki 1-2-10 éve tagja egy pártnak, az világosan vállalja a világnézetét, ha úgy tetszik, "értékeit"...""...Erre való az ún.pártfegyelem..."

Nos mi van akkor, ha az a bizonyos "világnézet" homályos, ingatag, mindig függ valamitől, a "civil" számára gubancos és kacskaringós. Merthogy számomra a zemeszpéé, de már a dékájé is, sajnos az. A többi képződmény felejtős...

Hát igen, ekkor jön a pártfegyelem, én meg - sokadmagammal - nyugodta érezhetem magam lexarva !

Mit kezdjek egy olyan párttal, amely kinyirja és az ellenfele kezére játssza azt a vezetőjét, aki komolyan veszi és teljesiteni kivánja a feladatát, felvállalva hogy a párt "ősi jussa" csorbát, hiányt szenved, esetlegesen nem kevés, a "világnézetét világosan vállaló" párttag hátrányára. Cserébe viszont egy élhető, virágzó ország felépitése a tét... MSZP 2006...

Avagy hova tegyem azt a figurát, aki 2016 végéig az "egyesitsük az erőinket", közös lista, közös me. jelölt, minden közös után, vagy Botka ámokfutása következtében sértett hiuságból, vagy a zemeszpé látványos gyengülésén vért szagolva azt magyarázza, az a demokratikus, az a szines, az az üdvözitő, ha külön listán mérjük meg magunkat...DK...

Gyurcsányról (is) szól mind a kettő. Látványosan fejlődik, mig hanyatt nem esik. Nekem aggályos mit is mond, kit is szolgál a "pártfegyelem". Engem, magyart / civilt nemigen...

A párt, pártok iránt elkötelezettnek, igy Neked is, tanácsos figyelembe venni ha a mezei civil úgy érzi, a történet már régóta nem róla, róluk szól, a k é p v i s e l ő más képet visel...



1970 írta...

"Amit Magyar mond, az azt jelenti: a fenébe mindenféle rendszerrel, a többpárti, plurális demokráciával is. Majd valamilyen civilek megmondják, mit kell csinálni. Még azt a nyilvánvaló valótlanságot is sugallja, hogy aki "civil", az mind talpig becsületes, önzetlen ember, aki meg pártban vállalja a nézeteit, az kivétel nélkül önző gazember."

Kedves talalom!

Egy icipicit gondolj bele abba, hogy az a bizonyos "többpárti, plurális demokrácia" 1990 és 2010 között mit is tett azért, hogy az ország egy pszichopata őrült markába jusson (és jelenleg is ott legyen, kilátástalanná téve mindenféle pozitív jövőt). Gondold át egy kicsit továbbá azt is, hogy a "pártok képviselői" milyen teljesítményt nyújtottak az elmúlt 28 évben (ezen belül különösen az elmúlt 8 évben).
Ezek után miért is csodálkozunk azon, hogy az emberek szkeptikussá válnak, ha ez a két kérdés ("többpárti, plurális demokrácia", illetve "pártok") előkerül?
Ja, és közben felnőtt egy nemzedék (lassan a gyermekeik is egész nagyok lesznek), akik semmit nem tapasztaltak már abból, amilyen ez az ország egykor volt, és amilyen lehetőségeket állampolgárainak biztosított a tisztes, normális életre.

Cereus írta...


Ha még jól értelmeztem a blogot, akkor az arról szól hogy koldulni kell nagyon sok közfeladat tisztességes ellátása érdekében. Azt hittem, helyesen teszem hogy évente négyszer kétezer forinttal támogatom a mentőket, a rákos gyermekek gyógyíttatását, de most bejelentkeztek az állatvédők is. Tudom szükségük van a támogatásokra, mert államunk és "dicső vezetője" erre nem ad elegendőt. Mert ha tisztességesen tervezné meg az állam feladatait, nem kellene koldulniok.
Amire nem számítottam, bejelentkezett Orbán Viktor is támogatásért. Persze nem nálam, mert én listán vagyok megjelölve, azért mert a legfőbb bűnöm hogy gondolkodom és nem értek egyet szinte semmiben vele. Elismerem mi neveltük ilyenné a Soros elvtárssal közösen. (Persze ha tudtuk volna..?)
Ami elkeserít, hogy hívei milyen buzgón támogatják gonosz céljait, és evvel süllyesztik egyre mélyebb romlásba az országot.



Unknown írta...

góbé
vannak a szép elvek - és van a csúf valóság. Miszerint a közös listán indulva 2014-ben az mszp aktív közremúködésével megakadályozták, hogy Gyurcsány (vagy a DK, egykutya) frakciót alakítson. A házszabályban ugyanis pont úgy változtatták az mszp szavazataival is a létszámot, hogy ne férjenek bele. Amivel nagyjából és egészében 4 évig be is tömték a pofáját, nézz utána, hogy "függetlenként" mennyi esélye volt a megszólalásra.
Nem igaz, hogy képtelen tanulni. Ennek az eredményét látod. Most ugyan "közös lista" lesz az mszp-vel, de azon bejutó helyeken vannak a dk-sok. Az arány pedig megfelel az uniós választáson külön listával elért eredménynek. (lásd még: nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni) Ha doktriner és sértődött primadonna lenne, ragaszkodott volna a külön listához.
Egyébként meg a 3-ik partnertől kezdve nincs tétje a bővítésnek: a felső határ 15 %.
Az mszp-dk-szolidaritás listának ezt meg kell ugrani, vagy együtt esnek ki. (apropó: a szolidaritás párt lett? vagy támogató "civil" szervezet? és beleszámít a 15 %-ba, vagy sem?
Tudja valaki?)
Az 1-2 %-on mért pártok vagy betagolódnak, vagy külön indulva lebuknak, hogy csak szavazatot akarnak csórni és az állami támogatásra hajtanak. Az ugyanis már 1 % felett is százmilliós tétel. De a befogadásról és a listahelyekről már Gyurcsány is dönthet.

kekec írta...

Na ennyit a google fiókról. Az előbbi kekectől.

kekec írta...

Bocsi, most már én sem értem, most van összefogás, vagy nincs?
https://24.hu/kozelet/2017/12/20/felvagtak-a-balos-tortat-kiderult-hany-egyeni-jeloltje-lesz-az-mszp-nek-es-dk-nak/
https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/01/05/ugy-tunik-a-dk-kimarad-az-osszefogasbol?source=hirkereso
Vagy listán nincs, de az egyénikben megállapodtak?

talalom írta...

Kedves Góbé és a többiek! Egyrészt köszönöm, hogy szóba álltok velem, de Góbé jól érzi: nehezen vagyok meggyőzhető. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nem egy dologról beszélünk. Én azt próbálom minden lehető helyen elmondani, hogy a politika, a pártok nem valami istencsapás - vagy istenáldás -, fölöttünk álló létező. A politikai rendszerek, a pártok mi magunk vagyunk, a mi eszközeink, szerveződéseink, különböző elképzeléseink szerveződéseinek színtere.
A "... "többpárti, plurális demokrácia" 1990 és 2010 között mit is tett azért, hogy az ország egy pszichopata őrült markába jusson" - írja 1970. Semmit, kedves 1970! Mi, valamennyien tettük. Hogy Puputól lopjak: nem a tepsi meg a kés dönti el, hogy ki eheti meg a libacombot.
Unkown! Köszönöm, nem emlékeztem pontosan hol a közös lista limitje. Gyurcsány viszont nem azt mondja, hogy nem kell összefogni a kormány ellen, hanem azt: számtanilag nagyobb esélyét látja, hogy külön listákkal, ám közösen támogatott egyéni jelöltekkel több szavazat gyűjthető. Ez persze nem jó Karácsony pártjának, hiszen a PM-nek kevés az esélye, hogy eljut 5%-ig a következő negyedévben. Lehet jó húzónév, szimpatikus ember - sőt a PM programja szociális szempontból a legerősebb -, de négy éve nem tudja kimozdítani az 1-2%-ról, a közös lista így inkább veszítene a PM-mel. Nagyon jó példa Dávid Ibolya, pedig az MDF ismert, nagy párt volt, Dávid sokáig a legnépszerűbb politikus - az MDF meg kiesett a parlamentből, mert nem tudta karakteresen megmutatni, miben különbözik a jobboldalon a néhai fiatdemektől, erőtlennek látszott. (Igaz, a magyar jobboldalon nincs sok híve a konzervativizmusnak, ahogy egyébként a baloldalon sincs a szolidaritásnak, ami a PM egyik vezető eszméje a programjában.) Abban is igaza van Gyurcsánynak, hogy nem a legnépszerűbb politikus kell kormányfőnek, hanem az, akinek a legnagyobb a támogatottsága a maga oldalán: különben káoszba fordul a kormányzás (lsd:Medgyesi kormány).

góbé írta...

Üdv Unknown!

Nagyon jól mondod: "...Egyébként meg a 3-ik partnertől kezdve nincs tétje a bővítésnek: a felső határ 15 %..."
Ill. van, mert 4-5 közösen induló pártnak 20-25%-ot kellene elérnie, ami nagyon is kétesélyes.

Csakhogy erre is van megoldás, pl. a Szabad Magyar Haza választási párt! Erről beszél évek óta Bokros, ezért állt össze majd le lett xarva a DEKA, Ezt szorgalmazza Magyar György, Heller Ágnes, és éppen most ez irányba kivánja orientálni a pártokat a V18 is,... és még sokan mások...

Ja, ha 4-5 párt alakit efféle választási pártot, akkor a későbbi - össze lehetséges - pártpénzek 1/4-1/5-e jut csupán ? Igaz! Mármint akkor, ha veszitenek, pedig akár nyerhetnének is.

De az ország / társadalom / nemzet / nép / haza, - kinek mi tetszik - van akkora xarban, hogy megérné kockáztatni a " mi pártjainknak " ha valóban számitunk nekik s nem csak a szavazatunk kell arra hogy jól bevackoljanak az Országházba...

Amig g.orbán benn akar maradni az EU-ban szüksége van efféle 4-6%-os pártocskákra, legyen kire mutogatni ha a demokráciát kérik rajta számon. Amelyik 10% fölé kerül, azt beszántja, eszközökben nem válogatva.

A DK-nak, MSZP-nem nem csipi a szemét ez a megalázó statiszta-szerep ?!?
Azt is tudhatnák, ha egyszer elérkezik " Föltámadott a tenger...", e hozzáállás miatt őket sem fogja megkimélni.

neveletlen írta...

kedves Góbé, ezt azért gondold át, léci. :)

'Nagyon jól mondod: "...Egyébként meg a 3-ik partnertől kezdve nincs tétje a bővítésnek: a felső határ 15 %..."

Ill. van, mert 4-5 közösen induló pártnak 20-25%-ot kellene elérnie, ami nagyon is kétesélyes.'

neveletlen írta...

Kedves talalom, biztos, hogy ezt így? :)


'Márpedig négy párti listához minimum 20% kellene, különben egyik párt sem kerül be a parlamentbe - ahogy sokan képzelik "melegedni".'

neveletlen írta...

Nna, ez lenne csak az orcára zuhanás.

"Tény, hogy 2014-ben azt mértük, Gyurcsány jelenléte mintegy 4 százalékot vitt el az összefogástól, jellemzően a bizonytalanokat tartotta tőle távol. De mondom, a kormányváltási vágy most felülírhatja a politikai ellenszenvet. Ennek ellenére nem kérdés, hogy a DK-elnöke nagyon korlátozott szereplő, hiszen ő legelutasítottabb szereplő, úgyhogy ez egy csapdahelyzet a baloldal számára. Egyrészt van egy 400 ezer fősre duzzasztható támogatói köre, ami hiányozna egy kormányváltáshoz. Másrészt ennél nagyobb tömeget is elriaszthat a baloldaltól.

Mindenesetre ha a DK kimarad egy erőt mutató összefogásból, akkor a szimpatizánsainak 60-70 százaléka is átszavazhat (lásd: a kormányváltó szándék mindent felül ír), ami annyit tesz, hogy a Gyurcsány-fanok száma is megfogyatkozik, és a pártnak esélye se lesz bekerülni a parlamentbe."

http://nepszava.hu/cikk/1149553-osszefogas-nelkul-nem-megy-de-gyurcsannyal-nagyon-kockazatos

neveletlen írta...

8. A választás eredményének a megállapítása

13. § Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

14. § (1) Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el.

(2) A közös pártlista nem szerezhet mandátumot, ha a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetében legalább tizenöt százalékát nem érte el.

https://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=a1100203.TV

Szerintem, ezzel lezárhatjuk a 'vitát' ugorgyunk. :)

1970 írta...

"A "... "többpárti, plurális demokrácia" 1990 és 2010 között mit is tett azért, hogy az ország egy pszichopata őrült markába jusson" - írja 1970. Semmit, kedves 1970! Mi, valamennyien tettük. Hogy Puputól lopjak: nem a tepsi meg a kés dönti el, hogy ki eheti meg a libacombot."

Kedves talalom!

Jól van, ha Te ezt így gondolod, lelked rajta, de legyél szíves engem személy szerint húzz ki erről a kollektív felelősségi listáról. Én semmi olyat nem tettem, amivel akár egyetlen pillanat erejéig is támogattam volna ezt a mocskos bűnöző társaságot (a pofámról lesülne a bőr, az utcára nem mennék ki szégyenemben, ha másképp lett volna).
(Az pedig külön megmosolyogtató, hogy folyamatosan azzal vádolták/vádolják az előző "átkos" rendszert, hogy a kollektív felelősség/felelőtlenség elvét alkalmazta, erre tessék, kiderül, hogy mindenki (azaz senki sem) felelős azért az 1990-2010 közti időszakból, hogy egy őrült karmai közé lökte az országot. Nevetséges!)