2019. május 31., péntek

TÁJKÉP CSATA UTÁN

Az Unióban folyik a nagy osztozkodás, frakciók összeállása és összeállítása, pozíciók elosztása.
Pezseg az élet, a választók vagy megnyugodtak, vagy épphogy nyugtalanabbá váltak -  mindenesetre az kiderült, hogy merről fúj a szél, mely oly csúnyán elbánt a mi Szeretett Vezérünk pisiben ázó nadrágszárával.
Az Unió megy tovább a maga útján, tendenciájában arrafelé, amerre anno alapító atyái elindították: az Európai Egyesült Államok felé.
Kellemes fejlemény ez, minden demokratában szilárd hite mellett ott bujkált kicsit a félsz is, hiszen ismeri a választót, mely csaknem annyira következetlen és majdnem annyira ostoba, mint a magyar választók azon fele, ki boldogan tartja oda okos fejét a baseballütőnek, ha a nyele nemzetiszínűre van festve.
Ezen választók száma egy egészséges demokráciában jellemzően konstans, az emberek egy része máshogy van bekötve, mint a többség, ők a tetejében még azt is képzelik, hogy ők a többség, de legalábbis a nemzet boldogságának egyedüli letéteményese, és aki ezt vitatja, annak - szívük szerint - bevernék a fejét.
Reménykedjünk, hogy ez a választás néhány európai politikusnak is helyrebillenti a gondolkodását, és rájönnek, hogy az álmoskönyv szerint a széljobbal összebútorozni sok gondot jegyez.
Ha megtekintik Vezérünket, Viktort, a Haza Görcsét az Unió előszobájában, amint kitömött állapotában a hamutartót tartja a kijárat mellett, akkor talán eljut a tudatukig, hogy az oroszlán bajszát huzigálni egy ponton túl nem kifizetődő.

Európa győzött, a többi már részletkérdés, Orbán sorsa - és ezzel átmenetileg a mi sorsunk is, sajnos - a részletkérdés részletkérdése.
A lufi kipukkadt.


A hazai pályán nagy a zavar az erőben, természetesen Orbán megint győzelemként interpretálja a semmit, de valószínűleg menet közben sokat nőtt a ló, melynek lába kilóg, merthogy egyre többen veszik észre - talán még a Vezér táborában is.
Ékes jele ennek a Mezőhegyesi Ménesbirtok nagyratörő idegenforgalmi terveinek kinyiffantása Lázár János által.
Lázár éppen itt eszi ugyanis a száműzöttek porcukorral megszórt, mérsékelten keserű kenyerét, nem hinném, hogy tegnapelőtt tudta meg a pályázati kiírás tartalmát.
Lehet, hogy csak most értékelte úgy, hogy a szebb jövő reményében elvi alapon szembe kell fordulnia a turisztikai ágazattal, beleértve a sajátlábon álló pereputtyot is.
Jól jöhet a hős ellenállói múlt, majd ha a jövőből jelen lesz, ugye...
A Vezér egyébként visszavonulót fújt, kedvenc Közigazgatási Bíróságát úgy ejtette el, mint a tüzes parazsat, merthogy tudja, ha a harmadik hatalmi ágat is bekebelezi, akkor lőttek az anyagiaknak, ami nagy kár lenne.
Még az is meglehet, hogy Orbánné, szül. Lévai Anikó barátnője, Szájerné, szül. Handó Tünde is lapátra kerül, mikor kidobálják a ballasztot a süllyedő légballonból.

Ha nincs lóvé, nincs miből fizetni a muzsikusokat sem.
Igaz, voltam én már olyan buliban, ahol a prímásnak hegedűje volt, de vonója nem, a banda is hiányzott mögüle, a pengetést meg addig bírta az úri közönség, míg el nem fogyott a pálinka...
Érdekes lesz az is, hogy miként alakul sorsa Kovács államtitkárnak, aki ha nem ez a rendszer lenne, hát lenyomná Havas Henriket is a legrövidebb ideig államtitkárok versenyében, ugyanis ma gyereket gázolt a saját maga által vezetett autóval a Hűvösvölgyi úton.
Ilyenkor illik felajánlani a lemondását, függetlenül attól, hogy esetleg a gyerek is hibázott - persze ezek nem ismerik az illemhelyet, összevissza szarnak maguk körül mindent...



Ami a többieket illeti, a DK teljesítményét a hazai média még mindig két ujja közé csippentve, orrát előkelően fintorgatva szemléli, ebből is látszik, hogy itt még igen hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy demokratikus ország legyünk.
A média sztárja a Momentum, mely politikai (?) formáció arról nevezetes, hogy senki sem tudja honnan jött, még kevésbé, hogy hova tart, mindössze annyit lehet tudni róluk, hogy agresszívek, nagyképűek, egyetlen erényük, hogy fiatalok, és ha az általuk elképzelt társadalom rájuk hasonlít, hát nem mutatnak sokkal jobban, mint Orbán megvalósult társadalma.
Most, hogy a két értelmes nő világgá megy, nem tudni, ki tartja majd a kultúra keretei között Bandit, aki pedig nyilván alkalmas Orbán váltófigurájának, hiszen fiatal, tudtunkkal még nem lopott villamost és szakállas.
Mi igazán sikeres nemzet vagyunk, mi bele tudunk kétszer-háromszor is lépni ugyanabba a folyóba...
Ami a DK-t illeti, hát a nagy öröm indokolt, de vigyázni kellene, mert a párt vezetője primadonna alkat, és bár most hívei kifogták a lovakat kocsija elől, de talán azt nem kellene elvárni, hogy naponta igyanak pezsgőt a cipellőjéből...
Azt hiszem, hogy nagyon jól állt a pártnak, hogy Gyurcsány hátrahúzódott, és egy nagyon rokonszenves, okos nő volt a DK arca.
Kár lenne nem élni ezzel a kegyelmi állapottal.
Gyurcsány olyan helyzetben van, mint a migránsok, - ellenfelei addig mondták a magukét, míg az egyszerűbb népek fejében be nem betonozódott a kívánatos vélemény a volt kormányfőről, ezt megváltoztatni ma már alig lehetséges, talán nem is kell.
Kár pedig, mert tisztán látja a helyzetet...



Az LMP halála mérsékelten sajnálatos, jó lenne, ha nem támadna utódja...
A szocialisták helyzete is sajnálatos, de nem visszafordíthatatlan.
Talán aktivizálni kellene néhány talonba tett politikust, másrészt meg újra kellene pozicionálni a pártot.
Magyarországon a társadalom fele szegény, nekik pedig nemigen van képviseletük, lehet, feléjük kellene fordulni. 

Ujjá kellene építeni a szervezetet, és szép szerényen be kellene bizonyítani, a társadalom szegényebbik része számára, hogy  a szocialisták jól képviselhetik érdekeiket.
Talán lehetne a munkavállalóknak is pártjuk, nem csak a középosztálynak...
Ha ma fél a közmunkás, hogy retorzió éri, ha az ellenzék mellé áll, akkor akár kvázi földalatti mozgalomként kell működtetni a szervezeteket, elég, ha ott vannak az elveink és elképzeléseink a társadalomban, a többit majd a valóság elvégzi...
Macerás, fárasztó munka, de más megoldás nincs.
Fiatalok - de nem csak fiatalok - és új arcok is kellenek, nem hiszem, hogy sokáig tartható a mai helyzet, hogy a demokratikus  pártok egymás rovására növekedjenek, váltani kell.
A Jobbik sem volt sikeresnek mondható, talán az eredmény nem vezet a szélsőségek megerősödéséhez, hanem folytatódhat egy tisztességes jobboldali radikális párt építése, mert erre is szüksége van az országnak, ha másért nem, hát azért, hogy elváljon a radikalizmus az antiszemitizmustól, rasszizmustól, eszetlen sovinizmustól.


Érdekes időszakot élünk, az önkormányzati választások majd megmutatják, hogy az ezen a választáson elért eredmény kilengés volt, vagy egy trend első lépése...

Reménykedjünk...

:O)))

19 megjegyzés:

Ottilia Marton írta...

A helyzetértékelés pontos, de nem mindenben értek értek egyet.
A dk és mszp -vel kapcsolatosan főleg nem
1957-ben egy tudós csapat megalkotta a bad godesbergi kompromisszumot , amelyet az mszp konglomerátum nagyobbik része máig árulásnak tart-- lefekvést a tőkének . GyF bírta ezt a politikai tudást-- http://mek.oszk.hu/03400/03484/03484.pdf
Nyugat -Európában működőképesnek bizonyult. Persze csak az elvet kell nézni (már 2004-ben is csak azt kellett volna-- és GyF-et ezen elv mentén választotta meg az mszp --csak a megvalósítása során megrettent és ebből lett a gubac)
Dehogy akart volna tovább tőkedöntő elvet favorizálni. Ezért ezen az elven jött létre a dk 2011-ben A dk tábora és hivatalos dokumentációja mind erre épül, és azok a követők akik máig kitartottak azok pontosan tudják ezt--
Aki pedig összeesküvéselméletesen gondolkodik azzal nincs mit tenni-- az saját nézete foglya. Ennek kutatója így fogalmazott:
" Ez is mutatja, hogy tartjak magukat a megbelyegzesek, a megbelyegezettnek lehetetlen kijönni belöle. A megbelyegzö önreflexiojan mulik a megbelyegzett sorsa.
Gyurcsany 2006-ban sokkal emberjogibban politizalt, mint barmely mas politikus, s mint azota ö maga is.
Az emberjogi nezet az, ami a zart tarsadalmakban a megbelyegzes oka."
Főleg a befejező mondat a megértendő!
Persze tudni kell hozzá, hogy mi is az emberjogi demokrácia nézetrendszere

Az mszp akkor lépéshibát vétett-- és valóban sem ezt sem azt nem vállalta be-- konglomerátum maradt (Lendvai Ildikó szerint bonsaj-párt)

Vajnai Attila pártja ott van, ha a szegények képviseletét akarja bevállalni.
Azt hiszem nem lehet egyszerre Vajnai Attilával piros vonalat húzni a Kossuth téren, és PaksII-őt ellenezni és szociális Európát követelni

Mert az mind más természetű , hiába érnek össze valahol a mélyben.
Ez most már világossá vált.

Tényleg újra kell programozni mindent : Leginkább a magát 15 millió magyarban gondolkodó momentum előtt van ott a feladat, hogy kitalálja magát, ha most elküldik az "eszüket" az EP-be

neeletlen írta...

Kedves Pupu, érdemes lenne a mostani választás bel- és külpolitikai következményeit kettéválasztani.
Itthon a Fidesz nyert, nem kicsit, ami meg az ellenzéki cicaharcot illeti, ott tényleg az a kérdés, hogy trend lesz-é a kialakult helyzetből.
Lázár, Kovács, Handó mutatványaiból pedig csak egy kezdő madárjós merne következtetést levonni, hatása, mint púpos tevére a csúfolódás.
A közigazgatási bíróságok felállításának elhalasztása viszont beismerten Brüsszelnek szól, beleverték Viktor orrát a falba, amihez szeret oly közel menni.
Látni fogjuk azt is, hogy az uniós pártok sem feltétlenül elvi alapon politizálnak, egy-egy jobb pozícióért képesek megalkudni, akár Orbánt is megtűrni.
Oszt ne csodálkozzunk, ha a DK az új Szdsz-szel kerül egy pártcsaládba, esetleg koalícióba a Fidesz-szel is.

PuPu írta...

Kedves O.M., azt hiszem, túl sokat képzelsz a mai magyar pártokról, főként az MSZP-DK vonatkozásában.
Ami az MSZP-t illeti, a Bad Godesbergi program vastagon belefért a párt profiljába, az ezt ellenzők már régen elvonultak, mint elefánttemetőbe Thürmer eleve erre a célra létrehozott pártjába, Vajnai Attiláéknak akkor még hírük se volt.
Rájuk meg, amint megjelentek, a homlokukra köpve ráragasztották a cimkét, hogy szélsőségesek, és ezt baromi nehéz levakarni, főleg, ha a tagság nem is igen erőlködik ezen.
A folyamatokat talán pragmatikusabban kell nézni, a szocialista párton belül a pártelit egy része saját magán szerette volna tesztelni az ominózus programot - a tőkések szemszögéből. Ennek talán legjobb példája a pártpénztárnok, aki magánosította a pártvagyont, lenyúlt mindent, amihez hozzáfért, zsebből gazdálkodott és lepaktált az akkor még Orbán legfőbb harcostársának számító Simicskával is.
Nem kimondottan ideológiai alapon.
Gyurcsány meg egyszerűen nem fért hozzá a párt erőforrásaihoz, ezért leginkább csak beszélni nyílt alkalma, míg ellenfelei meg is tudták fizetni a kulcsembereket, és hát a lét többnyire meghatározta ez esetben is a tudatot - Gyurcsány emelkedett elvei helyett a kisebb-nagyobb anyagi előnyöket választották.
Gyurcsányhoz a liberalizmus sokkal közelebb állt, mint a klasszikus szocialista-szocdem mentalitás, ami érthető is, hiszen saját életével került volna ellentmondásba, ha harcos tőkeellenességbe kezd - ezért lett végül erős szociális érzékkel terhelt liberális, aki viszont fenti okokból ezt sem vállalhatta, így hát demokratának minősítette önmagárt, jelentsen ez bármit is.
Ő azt mondja, a DK nem liberális párt, én meg azt, hogy baloldali, nopláne szociáldemokrata sem, még ha hívei ezt másként is tudják. De a szociális érzékenység és a jószándékúság maradt, és a mai világban ez sem kevés.
Az MSZP kevésbé gyakorlatias vezetői meg csukott szemmel botorkáltak a pályán, még legjobbjaik is.
Inkább nem vettek tudomásul jelenségeket, minthogy felléptek volna ellenük, míg a végén az új generáció már leginkább csak a Fidesz asztaláról az asztal alá hajigált csontokon marakodott.
Ha valaki markánsan baloldali politikát akart csinálni,azt a pálya szélére szorították, a végén száműzték Brüsszelbe, most meg majd vakarhatják a fejüket, mert visszajön - vagy oda a megélhetés, itthon kell harcolni és akkor a száműzetés hosszabbítható.
Botka lehetett volna a megoldás, de nem lett, mert ő sem voltképes tudomásul venni, hogy a baloldalt megosztó politika már nem nyerő, az ellenség nem itt található.
Elveszett a vagyon, az infrastruktúra, a lelkes aktivista-gárda, leépült a szervezet, és senki sem emelte fel a hangját ellene.
Kiváncsi vagyok, tanultak-e valamit.
A Momentum más tészta szerintem a kóbor liberálisok számára épített újabb akol, csak elfogynak egyszer, gondolhatja Pocak vezér...
:O)))



PuPu írta...

Kedves neveletlen, külpolitikailag egyértelmű a vereség, belpolitikailag pedig néhány tízezer szavazó a differencia Orbán és ellenfelei között, és ez csak addig kezelhető számára, ameddig nem állnak össze egy tömbbe, mert akkor vége a dalnak.
Itt is érvényes kell legyen a mondás: egyszer kell nyerni, de nagyon, és ez a mai választási rendszerben nem is elképzelhetetlen, Orbánt a saját kötelére lehet felakasztani.
Lázár viselkedése lakmusz a társadalom kémcsövében - ő már régen az Orbán utáni időkre játszik, ő akar lenni a reális alternatíva szociopata főnökével szemben, ha eljön majd az ideje. Addig meg ő is pávatáncolgat, Viki néni tánciskolájában.
Gyurcsány el fogja kerülni az általad vázolt csapdát, kiegyezni pedig nem fog Orbánnal soha, ezt már mindketten lehetetlenné tették.
Hát, majd kiderül jobb ötletem ma sajnos nincs...

:O)))

relatív írta...

Az az identitás-zavar, mely elönti a magyar közéletet a Pál-fordulás óta igencsak tetten érhető a vélemények szórásában.

Még az azonos pártban, támogatóiban sincs összhang a társadalmi megítélés értelmezésében, így az ország vezetése IS olyan törekvések mentén alakult, melyek időben semmi folyamatosságot nem jelenítettek meg. Ez az állampolgárokban - bármily ismerettel rendelkeznek, vagy nem - azt a kényszerképzetet generálták, hogy a megélhetésük csak a ' vezérkos '-hoz való viszonyától függ.

Az utóbbi években ennek aztán kellő törvényi keretei IS megvalósításra kerültek, és ebből a csapdából való - többszálú kötődés miatt - kitörésre az ország csak valamiféle megrázkódtatás révén tud szabadulni, vélhetőleg.

A túlzó (?!) pártosodás IS ennek a ' gúzsnak' a jele, és jellemzően manapság IS egy semmiből szerveződött ( alapvetően céljaikat sem meghatározott - csak az ' igények ' szárnyán repkedő - csoport ) pártban reménykedve keresik ( honnan a támogatásuk ?, és miért ? ) a felhalmozott problémák megoldását. Kérdezhetjük, mi végre (?), hiszen ezekre minden párt vállalkozott, akár ők követték e, akár annak helytelenségét ismerik !?

Kérdés, kérdés hátán, de a múlt-, illetve a tények világos - elfogulatlan - megítélése még nem történt meg.

Országunk politikáját a nemzetközi környezet figyelembevétele nélkül jól megfogalmazni nem lehet, nem fújjuk a passzát-szelet, és a belső lehetőségeink sem rózsásak, így egyik napról a másikra a váltásra - mely sokak támogatását elérné - nem nagyon számíthatunk.

Csak a lehetőségeinket jól átgondolt politikai törekvéssel lehetne elérni azokat az eredményeket, amit részben a megváltók anno ígértek, részben a magyar állampolgárok manapság azonnal igényelnek, de csak egy hosszabb időn túl, és alapvető változás mellett !

Csaba írta...

A választás eredménye nem azért jelentös, mert az ellenzék növelte táborát, mert nem növelte.2010 ben a két szembenállo tömb közül az egyik egyben maradt, a másik széttöredezett.Twhát Orbán leváltására a tömeg rendelkezésre áll csak ujra egy zászlo alá kell terelni.Mostanáig kellet várni, hogy ez a folyamat wlinduljon.Jelenleg már csak tulajdonképpen két részre van bontva a tömeg, DK Momentum, ez a két formácio 2022- re felszivja a maradék aktiv szavazréteget.Ezért nagy eredmény a mostani választáson mutatott teljesitmény.A Momentumban hosszu távon nem lehet megbizni, minden vezetö arcuk vállaltan jobboldali, a fönökük pedig olyan, mint Orbán volt 25 éve, de most ezzel ne foglalkozzunk, hanem örüljünk az eredménynek..

DarthVader írta...

Csaba:

"A Momentumban hosszu távon nem lehet megbizni," hát, ez bizony sanszos...

"minden vezetö arcuk vállaltan jobboldali," Ez még nem lenne baj, jobb-bal váltópárti kormányzás számtalan helyen működik a demokráciákban normálisan

" a fönökük pedig olyan, mint Orbán volt 25 éve," Na ez viszont már baj. És ezért vagyok én is úgy, hogy a köpeny alól bizony kilóg a farok meg a lóláb.


Viszont: új hír, hogy a DK frakció a szocdemekhez ül az EP-ben. Ez nem nagy ujság, de!
A 4 fős nemzeti delegáció vezetője Molnár Csaba lesz!!!

Nagy valószínűséggel Klára asszonynak szánnak még szerepet itthon is, 2022-re. Na. Alakul ez.

talalom írta...

Olvasva Pupu szellemes, és elfogadható - néhány részletében meg megvitatásra érdemes álláspontját, és a Ti hozzászólásaitokat, egyre erősödik bennem az érzés: ideje lenne kibújni a vagy két évtizede ránk kényszerített újbeszél igájából, és a fogalmakról a maguk eredeti jelentésében beszélni. (Torgyán kezdte, Ovi vitte tökélyre)
Pl. politica (görög,latin)= az állam (mai használatban társadalom) irányítására tett ajánlat
pars (párt) = rész, a társadalom különböző felfogású, nézetű, helyzetű tagjainak azon csoportja, amely azonos célokban egyezik meg, és közösen ajánlja terveit a társadalom irányítására.
liberális a liberté (szabadság) szóból alakult jelzővé. Magyar megfelelője szabadelvű, szabadgondolkodó - a múlt század elején még a libertánus is használatos volt a magyar nyelvben. Ebből következően szerintem ez nem önálló nézetrendszer, inkább egy felfogásbeli módszer. Ezt támasztja alá az is, hogy a világban léteznek liberális konzervatívok, liberális vallásfelekezetek, sőt: Kossuth Lajos maga vallotta magát liberális (libertánus) nacionalistának.
A neoliberális tulképpen szűkítő értelmezés: a gazdasági szabadverseny, a piac korlátlan hatalmának híveit nevezik - nem túl régóta, kb. 20 éve - neoliberálisnak - nálunk csak liberálisnak, libsinek. Szegény "liberális" kifejezés majdnem úgy járt, mint a nacionalista, ami eredetileg pusztán hazáját, nemzetét szeretőt jelentett, csak a hitleráj alázta nácivá. A mai ovisták és társaik nem nacionalisták, hanem soviniszták,ami viszont a saját nemzetét felsőbbrendűnek mondó krakélerek jelzője.
Köszönöm a türelmeteket, és azt is, ha kifejtitek véleményeteket.

neveletlen írta...

Az EP mandátum 5 évre szól, ha Dobrev mine alkar lennni 2022-ben, akkor a ciklus felénél haza kéne jönnie. Jaj-jaj, mi lesz akkor az Egyesült Európai Államokkal, a multik megadóztatásával, stb.?
Ja, és addigra Feri visszaállítja a régi státuszkót, lehet előröl kezdeni az egészet.

A DK a szocdem frakcióval része lesz a nagykoaliciónak a Néppárttal (is) mert csak így lehet többséget szerezni.
Mi lesz, ha a Néppárt nem bacca ki a Fideszt?

pleinair írta...


Poczak pályafutása során még ilyen nehéz helyzetben nem volt. Egyidejüleg kell pávatáncolnia az uniós és a hazai közönség előtt. A hazai kudarc vége börtön lenne, ezért az uniós vereséget is minimalizálnia kell, mielőtt hatása begyűrüzik a ma még tudatlan magyar hívek fejébe. Szegény csüngőhasú csak forgolódik és pukedlizik minden irányba. Nem is értem, hogy bírja a nyomást. Még a nyelvét is ritkábban lengeti. Úgy látszik, megedződött.

kekec írta...

A Momentum mellett nagyon sok szavazójuk szemében az szól, hogy fidesz ÉS Gyurcsány-ellenes. Nem vitásan van erre tömegigény, akármennyire ugyanolyan folyónak túnik, mint a fidesz és Orbán volt induláskor. De legalább az egyetemistáknak volt esze, hogy nem a fideszre szavaztak - az se semmi!
A Gyurcsány ellenességgel meg kezdeni kellene már valamit. Egyébként értelmes ellenzékiek is axiomaként kezelik, hogy a világgazdasági válság hatásai is Gyurcsány hibája, meg "hazudott" holott általános iskolai tananyag a többes és egyes szám megkülönböztetése.
Miért nem lehet végre értelmesen elmagyarázni, hogy a hazugság az volt, hogy lehet a népnek többet adni, mint amennyit megtermel? Hogy az emiatt (az akkori többséghez képest) vészesen növekvő hiány kötelezővé tette a kiigazítást, amely a gazdaság hűtésével jár? Hogy 2007-volt a nehéz év, de már 2008-ban látszottak az ewredmények, amikor beütött a VILÁGgazdasági válság, mely nagyobb országokat is a padlóra vitt? Hogy nem Gyurcsány "vette el" a 13-ik havi nyugdíjat - amit nem mellesleg az MSZP "hazugségai" azaz a többletosztogatás közé tartozott, hanem Bajnai, nagyon helyesen? Mert az első félévit Gyurcsányék még kiutalták, de aztán a "nemzetközi helyzet fokozódott"
Hogy Gyurcsány 1 %-os kiigazítást csak 0,5 %-os gazdasági visszaeséssel hajtoitta végre, holott amikor a többiek is rákényszerültek, még csak meg sem tudták közelíteni?
Hogy amikor itthon a szakdolgozat copyzásán csámcsogtak, ő társszerzője volt egy Nobel-díjas közgazdásznak a válságkezelésről? Hogy az elcseszett egészségügyi reform, ami ellen fel lehetett bizgerálni a jónépet, NEM az MSZP és Gyurcsány ötlete volt, mert az egészségügyi tárca a liberális SZDSZ-é volt? Hogy akkor borult fel velük a koalíció, amikor kirúgta Gyurcsány az szdsz-esegészségügyi minisztert?
stb, etc, usw,
De legalább annyit, hogy azért Gyurcsány nem akkor figura, hogy egymaga képes lett volna VILÁGgazdasági válságot kreálni, és annak következményeit igazságtalan egyedül az Ő nyakába varrni? És aki az ilyesmit elhiszi, annak gólya hozza a gyereket?

DarthVader írta...

"Jaj-jaj, mi lesz akkor az Egyesült Európai Államokkal, a multik megadóztatásával, stb.?"
Miért, gondolod a másik 3 DK képviselő nem ezt képviseli?

Szerintem a néppárt kibacca a fideszt. Ha Weber lesz, azert, ha nem, akkor meg azért :)

1970 írta...

"a fogalmakról a maguk eredeti jelentésében beszélni. (Torgyán kezdte, Ovi vitte tökélyre)"


Kedves talalom!

Ugye, ezt magad sem gondolod komolyan? Ezt Torgyán kezdte volna és a kisgömböc vitte volna tökélyre??? Ne vicceljünk már!
Ha itt a fogalmakról valóban az eredeti jelentésében beszélnénk ("A krumplileves legyen az, ami: krumplileves" - ugye ismerős?!), akkor ez az ország nem ülne nyakig az ürülékben.

Villon írta...

kekec...Regi igazsag, hogy adj a hazugsagnak harom napi elonyt, es az igazsag soha nem fogja utolerni.Persze nem ez a kopcos egyetlen aljassaga...Azt hiszem keves olyan politikus van a vilagon, aki ennyi ovon aluli utes utan ismet fel tudott allni. Remelem, hogy ez az emberfeletti kitartas meg fogja hozni a gyumolcset.

neveletlen írta...

kedves kekec, azért némileg pontosítanák:
https://index.hu/gazdasag/magyar/tabu081027/
Szóval, a megszorításokat az IMF hitel feltételeként szabták, amit nem Bajnai alkudott ki. Hanem kicsoda, na ki, hát a nagy válságkezelő, a Nobel díjassal publikáló, a kétszámjegyű prímek avatott tudora.
A piszkos munkát az utódjára bízó kapitány, aki elsőnek hagyta el a süllyedő hajót. Ja bocs, ez nem a kapitányok tempója.

neveletle, írta...

Ajvé, lemaradt a tortáról a hab. :(

https://www.hrportal.hu/c/gyurcsany-nem-engedunk-hozzanyulni-a-13-havi-nyugdijhoz-20071001.html

DarthVader írta...

Neveletlen:

1, miért baj, ha Gyurcsány kölcsönért folyamodott az IMF-hez, ami tudvalevőleg a "mi bankunk", ahogy a csuti paraszt is mondta, amikor behivta az IMF-et?

2, 2007-ben Gyurcsány nem engedett hozzányúlni a 13. havi nyugdijhoz:
2.1: 2007 után jött némi világválságocskácska. Icipici.
2.2: ne azt nézd, amit mond, hanem azt, amit tesz. Ezt tanácsoltra a csuti paraszt is, amikor számonkérték, hogy hazudott.


neveletlen írta...

Csalódtam az ide kommentelő keményvonalas fletóhívőkben.
Tegnap volt Feri szülinapja, és semmi laudáció.
:(((

talalom írta...

Neveletlen! A fene se "hisz" Gyurcsány Ferencben - politikus, nem próféta. Csak éppen az általa vezetett párt céljait, ajánlatait tudom a legjobban elfogadni. Nem maradéktalanul, nem bírálat nélkül, de most itt nem fogom kritizálni. Főként nem az eü reform miatt, mert meggyőződésem, hogy nem itt tartana az eü, ha abból valami megvalósul. És nem azért távozott, mert "süllyedt a hajó". Elmondta világosan az öszödi beszédben: nem azért vagyunk poltikusok, mert nem akarunk autószerelőnek visszamenni. Hanem azért, hogy tegyünk valamit ezért a kurva oszágért, mi meg csak tökölünk két éve, hogy megnyerhessük a választást (2006-ban). (Nem szó szerinti idézet.) Azt is mondta: amíg a párt mögötte áll a szükséges kiigazításokhoz, hogy visszafogják a költségvetés hiányát, addig marad. Már azóta többször mondta azt is: korábban - 2007 végén kellett volna lemondania. Túl sokáig remélte, hogy a párt mégis elfogadja az intézkedéseket. Végül 2009 márciusában mondott le.