2021. április 21., szerda

KOMMENT 0421 A MEDVE NEM JÁTÉK

Miután s nyugat - élén az Egyesült Államokkal milliókat küldött halálba a Közel-Keleten, nagyjából elérte célját az arab világban, úgy gondolja, itt az ideje ismét nekimenni az oroszoknak.
A célkitűzés a világuralom, a Pax Americana, mely megfelelne a brit birodalmi gondolkodás modern, nyugati változataként.
Évszázadok óta célja ez az angolszászoknak, és voltak is arra utaló jelek, hogy a terv keresztülvihető.
Az orosz polgárháborúban sem rajtuk múlt a siker, ott Lenin húzta keresztül a számításukat, aztán felcsillant a remény a naiv Gorbacsov, majd az alkoholista Jelcin idején - ezt Putyin feltűnése hiúsította meg, aki a legjobb úton halad, hogy visszaállítsa a hagyományos fegyverek terén a Szovjetunió felbomlásával felborult erőegyensúlyt.
Ma már új szereplő is van a pályán, méghozzá nehézsúlyú - Kína.
Vége van azoknak az időknek, melyekben az USA biztos lehetett benne, hogy területét nem érinthetik harci cselekmények, még egy hagyományos fegyverekkel vívott harc során is érhetnék meglepetések.
Persze a csatlós-államok sorsa nehéz, nekik kell ugatni akkor, amikor harapni nem lehet, de legalábbis rettenetesen kockázatos.
Csehország kissé megkésett reakciója egy hajdani lőszerraktári robbanás miatt leginkább nevetséges, Oroszország nem nyerne semmit egy ilyen akcióval.
Mellesleg Csehországgal nem azonos súlycsoportban versenyeznek, mint amikor a máltai selyempincsi megugatja a kaukázusit a gazdi öléből...
Nagy hiba Oroszországot provokálni, illúzió azt hinni, hogy zsarolni lehet, és teljességgel érthető, mikor Putyin elejt egy-két igaz mondatot, miheztartás végett.
Ha odafigyelünk arra, amit Belorussziáról mondott, akkor tudnunk kell, hogy Ukrajna jobban jár, ha megpróbál kiegyezni Oroszországgal, nemmellesleg a világ is jobban jár, ha elkerüli a nyílt konfrontációt az ukrán helyzet kapcsán.
Oroszország és Kína ma még a mértéktartó, nem keresi a bajt, míg az Egyesült Államokat elvakítja látszólagos ereje, katonai jelenléte a világ száznegyven országában, a világ hetven országában fenntartott nyolcszáz katonai támaszpontja, de azért nem árt tudni, hogy a II. Világháború óta nem nyert sehol háborút, és menet közben a világ is, a háborúk jellege is megváltozott.
Európa is jobban tenné, ha a konfrontáció helyett az együttműködésre törekedne.
Itthon meg néha nem ártana ránézni a térképre.


Kövér László: közel állunk ahhoz a veszélyhez, hogy a digitális világ fölénk kerekedik

Szerintem kissé megkésett az aggodalom, Orbán és Kövér már régen alulmaradt a digitális világgal való küzdelemben, tulajdonképpen már az is szép dolog, hogy nem bugylibicskával írnak a laptopra...
Ellenben az állampolgárok életének kínai típusú ellenőrzésére való törekvés érzékelhető errefelé is, 
de a veszély nem a digitális világ felől leselkedik ránk, hanem éppen az állami túlhatalom, Kövér titkosszolgálati sameszai felől.
Nem a kés gyilkol, hanem az, aki a kezében tartja...

:O)))

22 megjegyzés:

góbé írta...


Az - sajnos - már lerágott csont, ugyan ki emlékszik, hogy Gorbacsov azon feltétellel vonta ki a szovjet csapatokat K-Európából, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább, meghagyja semleges, "puffer" zónának. Jelcinnel pár-száz sztogrammocskáért simán leboltóták, hogy ez ne igy legyen.
Mit is kapott anno OroszAnyácska népe? Lenézést, középső-ujjal mutogatást, lesajnálatot, "ezegy semmirevaló népség" titulust...
No ezt változtatta meg, törölte el Putyin, hitet, tartást adott, az orosz léleknek is. Hogy voltak ehhez aggályos, mifelénk kérdőjeles eszközei is, nem vitás. Ahogy az sem, hogy a nihil után megalapozott önbecsülést adott a népnek, és visszarakta az országot a nagyhatalmi térképre. Oroszországot immár kiröhögni nem praktikus, sokkal fontosabb és indokolt számolni vele.

Mily érdekes, ezt már vagy hatvan éve is volt aki felismerte:

"...De Gaulle-nak igen határozott elképzelései voltak Európa jövőjéről, amelyben a franciáknak meghatározó szerepet szánt. Elhíresült mondásával, amely szerint „Európa az Atlanti-óceántól az Urálig tart” nemcsak egy földrajzi igazságot fejezett ki, hanem a hidegháború esztendeiben támogatta a Moszkvával való együttműködést is. De Gaulle elnök Amerikától független Európát képzelt el, ezért 1966-ban még a NATO egyesített parancsnoksága alól is kivonta a francia hadsereget (a franciák csak 43 év múlva, Sarkozy elnöksége alatt csatlakoztak ismét), és fenntartásai voltak a britekkel szemben is, akiket az amerikai érdekek európai képviselőinek tartott..."

És hol volt akkor még Kina !?! Nomeg hol vagyunk most ???

Az USA anno megrendezte az "arabtavaszt", Európa meg iszonyatosat szivott. A szir "nem találja honját a hazában", - vagy beáll az iziszhez, vagy lefejezik. Az USA-hoz bekötött Törökország meg bizniszel velük, mármint az izisszel..., és sakkban tartja Európát. Úgyis mint a NATO második legerősebb hadseregével biró állam, amely visszaélve a fentebb vázoltakkal, melléktevékenységként intenziven irtja, ritkitja - Ejrópa asszisztálása mellett - a 30 milliós hazátlan Kurd népet, + besegit Oroszország körülrakétázásában...

A NATO már bőven megérett a szétzavarásra, ahogy az EU is megérett egy önálló, hatékony védelmi rendszerre. De Gaulle már hatvan éve tudta, amit utódai sajnos képtelenek felfogni...

Tényleg: Tuggya valaki Macron emil-cimét ?

Kovács Erzsébet írta...

Nagyon szégyelheti magát egész Európa, ha a Tramp utódja,meg a Soros két amerikai 70 év feletti vén marha a NATO palástja mögé bújva akarja Európa viszonylagos békéjét megzavarni.Olyan elaggott elmék, akik kísérő nélkül már menni sem tudnak...

A XXI. században, amikor ilyen mérvű technikai fejlődés van, okos embereknek a békés egymás mellett élésre kellene koncentrálniuk.
Putyin erős és okos,ha választhatunk,erős okos jószándékú barátokat keressünk magunknak, és ne függjünk avitt államfők és pénzemberek szédült hatalmi mámora által vezérelt ármánykodásától, a NATO-val való fenyegetőzéstől..

Bubu64 írta...

Csak úgy bátortalanul kérdezem, ha Putyin annyira együtt akar működni, akkor annak a legjobb módja az, hogy szeparatisták segítségével elfoglalja a Krímet? Az most nem mérvadó, hogy mindig is Oroszországhoz tartozott. Számomra nincs olyan, hogy mindig.Ukrajna egy elvileg független ország, elvileg nekik kellene eldönteni milyen utat választanak, milyen szövetségbe lépnek be, Putyin mondja meg, hogy mit tehetnek és mit nem? Akkor kár volt elszakadni Oroszországtól. Én úgy gondolom Putyin el akarja venni Ukrajna önálló döntési jogát.Az oroszok fene nagy büszkesége addig nem terjed,hogy náluk nincsenek törvények, illetve az, hogy az erősebb kutya ba.... érvényesül belföldön, pont, mint nálunk. Birodalmi törekvésekben nyilvánul meg, de a saját országukban nincsenek állampolgári jogok. Ilyen erővel Erdélyért is szót emelhetnétek.

Bubu64 írta...

Még egy az előző hozzászólásomhoz.Ezek szerint teljesen rendben van, hogy mi is Putyin és a kínaiak szája íze szerint ugrálunk, hiszen mi is a puffer zónához tartoztunk.

1970 írta...

"Tramp utódja,meg a Soros két amerikai 70 év feletti vén marha"
"Olyan elaggott elmék, akik kísérő nélkül már menni sem tudnak..."

Kedves Erzsébet!

Trump korát, viselkedését, jellemét ismerve kifejezetten megmosolyogtató ez a két sora.
A "békés egymás mellett élésre" tett - egyébként nagyon helyes és támogatható - utalása kapcsán pedig jó lenne, ha elsősorban a kisgömböc viselkedésén, háborús mentalitásán gondolkodna el egy kicsit. Tudja: más szemében a szálkát is, kedvencünkében a gerendát sem...

Attila írta...

Üdv!

Harsány hahotára késztető, amikor egy vén szipirtyó hasonló korú politikust vén marhának, elaggott elmének titulál. Elfelejtette volna hány éves? Előfordulhat ez egy fizetett fideszes ügynöknél.
Bruhahaha!

Attila

Attila írta...

Kedves Bubu64!

Engedd meg, hogy némi módosítást eszközöljek hozzászólásodban. Az oroszok csak Nagy Katalin cárnő uralkodása alatt több mint 200 éve tették rá a kezüket Krím félszigetére. Előtte a Krimi tatároké volt. De volt görög, római, kun stb. birtok is. Aztán Hruscsov az ukránoknak ajándékozta. Senki nem gondolta, hogy ebből valaha galiba lesz.


Attila

Bubu64 írta...

Erzsébet!
Putyinnak is van mit a tejbe aprítani, nem féltem, sőt ő sem mai csirke,kakas, bár próbál még kakaskodni. Ki a jó szándékú? Ki dönti el, hogy ki az, ki nem? Kinek, mi a jó szándék? Ez itt a kérdés.Nekem semmi esetre sem az, ha beavatkozik más ország belügyeibe.

góbé írta...

Üdv Bubu64 !

Mi nem a pufferhez tartozunk, mi, NATO tagok vagyunk.
A másik, Putyin soha nem nyúlt volna a Krimhez, ha Ukrajna nem kacérkodik a NATO-ba való belépéssel melyet az atlantiak is igen nagy lelkesedéssel üdvözöltek.
Ha az megvalósul, reális esély lett volna NATO támaszpontok létesitésére a félszigeten.

Gondolom nem kell cizellálni, miért is vették ezt zokon az oroszok.

Bubu64 írta...

Kedves Attila!
Én is úgy gondolom a Krím státuszát évszázadokra visszamenően, ahogy Te,csak amikor felhozom a Krím annektálását, akkor mindig azt kapom érvként,hogy mindig is az oroszoké volt. Hát nem.
Ugyanez a válasz, amikor Erdély kerül szóba, mindig is a magyaroké volt.

Névtelen írta...

Pupu, ezért a Putyin-ódáért kár volt. Navalnij neve ismert? A bebörtönözése is? Az állapota is? A Putyinék által szétvert tüntetések is Navalnij mellett és a tömeges letartóztatások is? Az újabb kelet-ukrajnai orosz csapatösszevonás is ismert?

A világsajtó eredeti nyelven olvasása nem érdektelen a tisztánlátáshoz. Vagy elég a hazai Putyin-barát kormány- és pártpropaganda a félig-meddig téjékozottsághoz, hogy egy ilyen orosz medvét méltató poszt készüljön?

Akik jártak már az USÁ-ban (30-40 évvel elôznek bennünket) és olvassák a külföldi sajtót, azoknak a poszt és a kommentek nagy része nagy fokú ismerethiányról árulkodik, amit inkább nem kéne közhírré tenni.
/Amadeus/

PuPu írta...

Kedves Amadeus, a realitások számbavétele nem lírai tevékenység.
Navalníj neve ismert, szerepe is, munkáltatói is ismertek, tragédia lenne, ha egy ilyen ember keze közelében lenne a rakéták indítókódja...
Navalníj bebörtönzése saját magának és munkáltatóinak köszönhető, egy felfüggesztett ítéletet hajtanak végre éppen Navalníj szabályszegése miatt.
Az állapota is rendben van, ő döntött az éhségsztrájk mellett, nem az orosz hatóságok éheztetik.
Orvosi felügyelet alatt áll, fogvatartásának körülményei nemzetközi szervezet megállapításai szerint is megfelelnek a nemzetközi szabályoknak.
Nincs új csapatösszevonás, ellenben angol hadihajók hajóznak a Fekete-tengerre, de ha orosz területen lenne is csapatösszevonás, ahhoz se lenne köze senkinek.
Mellesleg a hadgyakorlatnak vége.
Ha lennél olyan kedves konkrétan rámutatni, az ismerethiányaimra, megköszönném.
Természetesen világsajtó nincs, vannak mindenféle médiumok a világban, ezek megbízhatósága erősen kétséges, ha kételkedsz ebben, olvass vissza az iraki tömegpusztító fegyverek ügyére, mely a casus bellit szolgáltatta Irak megtámadásához és megszállásához.
Per tangentem érdeklődnék: mi köze az USA meglátogatásához a világpolitikai ismereteknek?
Szerintem inkább történelmi és földrajzi, geopolitikai ismeretekre van szükség, mint a napi politikai manipulációk olvasgatására.
Vannak neked ilyen ismereteid raktáron?
Mert ha nincs, a saját gondolatok hiányát nem kéne közhírré tenni...
:O)))

stirlitz írta...

Kedves Kovács Erzsbet

"békés egymás mellett élésre"
Amikor kis gömböc / tábornok böffentése ilyen:


leszúrjuk vírus
levittük szőnyegre
szuronyra szúrjuk stb

Szerintem nálad képmutatód hazugabb embert kevesebbet hordott hátán a föld.

Kovács Erzsébet írta...

stirlitz:
Más szavainak elemzése során föl nem tudom fogni ,
hogyan jutottál arra a következtetésre, amit itt
közöltél rólam.

Te egy nagyon öreg nagyon buta móricka vagy,mindenről
én jutok eszedbe...tükör vagyok,jól látod magad.

Az én diagnózisom rólad: ki vagy akadva,mint a sezlonyrugó...
és a saját lényedet vetíted rám , így akarsz szabadulni a saját
önútálatodtól. Ha lehányod a tükröt,attól semmi nem változik.
Ilyen is maradsz.

Szegény Pupu, már mondtam Neked, nem kéne arra érdemtelenek elé önteni az írásaid igazgyöngyeit...

Bubu64 írta...

Szia Góbé!
Persze nem kell cizellálni, de akkor is beleszólt a döntéseikbe, és elég durván. Nekünk sem esett jól, amikor az oroszok megszálltak(itt maradtak) a II. Vh. után.A puffer zóna, mindig változó, a NATO és EU tagság is megszűnhet.Hol itt vagyunk, hol ott.

stirlitz írta...

"Más szavainak elemzése során föl nem tudom fogni" feltudod azt kihagytam hogy S nyaló az hiányzott :)

1970 írta...

"Nekünk sem esett jól, amikor az oroszok megszálltak(itt maradtak) a II. Vh. után."

Kedves Bubu64!

Érdemes lenne azért egy kicsit átgondolni ennek a hátterét, az akkori geopolitikai realitásokat, valamint a Magyar Királyság vezetőinek cselekedeteit a II. vh. során. Talán egy icipicit elgondolkodnál ezek ismeretében a fenti kijelentésed értelmén...

góbé írta...


Szassz Bubu64 !

Azért gondolj bele ! Hruscsov egy gyenge pillanatában Ukrajna részévé tette a Krimet mely egyrész a Fekete-tenger gyöngyszeme, másrészt stratégiai jelentőséggel bir.

Ukrajnában csaknem egy évtizede káosz van, ahogy hatvan-sok éve is volt. Mármint amikor hitler hadait ünnepelve fogadták, majd jött a megrázó, gyalázatos, népirtásba fajuló valóság...

A mostani káosz rendezője - Ámerika - a Nato-n keresztül nagyon szeretne határos lenni Oroszországgal, amit meg az oroszok nagyon nem szeretnének. Főleg nem olyan áron hogy a Krim is Nato felségterületté válik. A flottával, Szevasztopollal...
Erőltess magadra némi empátiát, és válaszold meg, volt-e más választása Oroszországnak 2014.-ben.
Ugyanakkor emlékezz, mekkorát hisztizett az USA Kuba, meg Fidel Castro miatt, mely hiszti napjainkban is tart. Pedig Castro sosem volt kommunista!!! A jó, a pozitiv értelembe vett nacionalizmus motiválta, és Ámerika fennhéjázó dacoskodása irányitotta a keleti blokkhoz,
miután két éven át hiába próbált meg szót érteni velük. A Kubával szembeni embargó ma is él !

Ámérikát megértjük, az oroszokat meg elitéljük ?!?

1945: Ez a szerencsétlen Horthy még kiugrani sem tudott rendesen, bár a románok - ebben is - példát mutattak. De ! Mi üzentünk hadak a Szovjetuniónak, - meg még az USA-nak is ! Mi tartottunk ki hitler mellett, s lövettettük szét a saját fővárosunkat is. Meg muszály voltunk jobb hiján hagyni hogy liberátorok, meg lancesterek bombázzanak szét bennünket.

Ugyanakkor még három évig, a szovjet megszállás alatt is, szabad választásokon alapuló demokrácia müködött nálunk, 1948-ig.

Hogy mi változott ? 1947.-ben a görög polgárháborúba döntő tényezőként belépett az USA !!! Európában !!! A határaitól 6-7.000 km.-re, és hatalomra segitette erővel-fegyverrel a neki tetsző szovjet-orosz-megminden-ellenes monarchista erőket.
Sajnos/hál'Istennek -sose tuggyuk meg - Sztálint nem abból a fából faragták, aki ezt szó nélkül hagyja.
No ekkor tört ki sajnos nálunk és K-Európában a sztálinista berendezkedés irányitott gőzhengere.
Pedig, Churchill és Sztálin megállapodtak anno, egy cetlin:

https://www.dailymotion.com/video/x39my03...

Jegyzem, a 29. perctől érdemes odafigyelni, de nagyon. - Amerika elhallgatott történelme / Oliver Stone - Fontos dokumentum, segiti a tisztánlátást...

Sztálin azzal volt, ha a kis kekec-kukac Truman felborit minden megegyezést, a BOMBA !!! birtokában, ( melyről Sztálin szerintem előbb tudott mint Truman ) a Churchillel kötött alkut neki sem kötelező neki megtartani.

Hát igy lettünk szándékon kivül egy másik gazda csatlósa... Mert Mátyás királyunk óta mindig kellett nekünk egy nyalnivaló segg.

1970 írta...

Kedves góbé!

Azt még érdemes lenne hozzátenni, hogy az 1941-es hadba lépést megelőzte egy olyan bő 20 év, amikor ezt az egész dolgot "megalapozták" (vagyis: sulykolták éjjel-nappal a revíziót, a szovjetellenességet, az antiszemitizmust, a nacionalizmust és a sovinizmust). Csoda, hogy oda vezettek a dolgok, ahová??? (Ehhez még "hab a tortán" a lovastengerész mentalitása, viselkedése, amire vonatkozóan a "szerencsétlen" jelző nem kellő súlyú, hiszen azért magára hagyott egy országot. Milyen vezető az ilyen? És most még a 19-20-as dolgait nem is említem.)

góbé írta...


Üdv 1970!

A lovastengerész végső gyalázata az volt szerintem, amikor képtelen volt felfogni a németek melletti háborúba sodródást megakadályozandó, egy miniszterelnökének - Teleki Pál - öngyilkosságát. Ő nem a portás volt a parlamentben !
A tette felhivás, figyelmeztetés volt, ráadásul egy kőkemény konok konzervativ egyéniség, - akkor még voltak ilyenek - az országért felelősséget érző hazafi részéről.

Hogy egy királyhelyettesitő-elüldöző kormányzót zsarolni lehetett családilag, az meg mindent elárul jelleméről.

USA-Orosz: Aztat ércsük már meg, hogy a 19. században az un. Munroe-elv azt mondta, Amerika az amerikaiaké.
Most meg azt mondják, - mármint az USA, hogy a föld, a globe, a világ, az amerikaiaké...!!!
Pedig ennek lassan vége, hiába a szuperhordozók, a tengeri világhatalom, az onlájn-térben lassacskán lekörözik őket, de leggalábbis jócskán megkérdőjelezik a hegemóniájukat.

Sajnos Európa ennek egyenlőre ellentmondani nem tud, vagy nem akar, Kina viszont a középső ujját mutatja nekik, s jön föl, ráadásul nem kicsit araszol India, Brazilia, és lesznek még csatlakozók.
És még a sötét ló: Oroszország...Ki tudja mire képes ha megerőlteti magát...Voltak már nagy dobásai, amikor senki nem várta...Gagarin.... MIR....itd....

Egy csömörlött, dacos, "csakazértis-megmutatom" Ámérikától ments meg uram minket. Láttuk hogyan végződött Dél-Korea, Vietnam, Irak, Afganisztán, itd...

Kedves Bubu64! Ha mindezeket összerakod tényleg oly súlyosnak, elitélendőnek tartod hogy az oroszok ha durván is, de megvédték a Fekete-tengeri érdekeltségeiket ?!? Volt más választásuk?

1970 írta...

Kedves góbé!

Egyetértek, de véleményem szerint a lovastengerész utolsó gyalázata az volt, amikor odadobta az országát a nyilasoknak és elhúzta a csíkot. Persze az is tény, hogy ilyen helyzetbe saját magát hozta. (A jelleméről nem érdemes beszélni, mert olyanja nem volt neki.)
Telekiről azért azt se felejtsük el, hogy elég tevékeny szerepe volt a zsidók elleni törvénykezésben, szóval - ha onnan nézzük - ő is - a lovastengerészhez hasonlóan - saját magát hozta olyan helyzetbe, amilyenbe került. A különbség az volt köztük, hogy Teleki képes volt ezt felmérni, és levonta a konzekvenciákat. A lovastengerész még erre sem volt képes.
(A 20. században nem voltak egyedül ezek a figurák: Rákosi és Nagy I. is saját magának köszönheti azt, ahová jutott. És egyik sem fogta fel, mit művelt. Pont úgy, ahogy a lovastengerész...).

Bubu64 írta...

Kedves Góbé, 1970 és Pupu!
Lehet, hogy Nektek van igazatok, majd a jövő megmutatja, hogy ez mivel jár.